látogató számláló

Születni tudni kell!

2013-05-21 15 hozzászólás

Vajon mennyire befolyásolja életünket az édesanyánk pocakjában eltöltött idő? Milyen hatással van a mindennapjainkban érzelmi intelligenciánk egészségére az, hogy hogyan jöttünk a világra? Mivel egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a világhoz (=fény) kapcsolódó érzelmi viszonyunk határozza meg gondolkodásmódunkon keresztül tetteinket, ezért úgy gondolom, hogy ezek lényeges kérdések. A modernnek tekintett, nyugati felfogás szerint sem egy magzat, sem egy újszülött nem nagyon érez, nem igazán hall és látni sem nagyon lát, így a csecsemőkorában, kisgyermekkorában és később elszenvedett hatásokon fog múlni (a szülőktől másolt mintákon túl), hogy felnőttkorára milyen emberré válik. De vajon életünk méhen belüli szakaszának és méhen kívüli kezdetének körülményei tényleg elhanyagolható fontossággal bírnak?

A bejegyzésem témáját az az örömteli esemény ihlette, hogy 2013. április 30-án, kedden este, az általam előre megálmodott módon megszületett a kisfiam, Ádám. Egészséges, életerős kis legényke, az édesanyja versenysúlyának mintegy 8%-át kitevő súllyal jött a világra, szóval nagy méretű ember lesz, mint apja, Józsi bácsi. Innentől fogva úgy érzem, hogy már metafizikai szempontból is rendben lesz az, hogy megosztom a gondolataimat a gyermeki lélek fejlődésének megfigyelésén keresztül az emberré válásunk folyamatával kapcsolatban.

Egy paradicsom születése

Első gondolatként a bölcs természet egyensúlyra való törekvése jut eszembe. A változás kulcsa a nők szívében van c. írásomban utaltam arra a tényre, hogy háború után több fiú születik, mint lány. Valahonnan tudja a természet, hogy a háborúkban eltávozott férfienergiákat pótolni kell, ezért odafentről elkezdenek több kisfiút a földi tapasztalatszerzésre “leküldeni”. A személyes megélésem a természet egyensúlyra való törekvésével kapcsolatban édesanyám fénybe történő távozásához kapcsolódik, melyről A halál “értelme” az élet c. bejegyzés kapcsán ugyancsak megemlékeztem még tavaly nyáron. Az történt ugyanis, hogy bár már régebb óta szerettünk volna új életet teremteni az asszonnyal, ez a fizikai egészségünk megléte ellenére nem nagyon akart sikerülni (éveken át valami lelki terhet cipeltünk/tem), édesanyám távozása után 40 nappal viszont – amely a spirituális tanítások szerint a halál után földi szférában maradó étertest “utazásának” időtartama – azonnal beköszöntött hozzánk az új élet, pedig semmit nem csináltunk másként, mint előtte. A természet mindig egyensúlyra törekszik, most már személyes tapasztalatom is van erről. (A kisfiam ráadásul 8 nappal korábban – s így még anyák napja előtt(!) – született az előrejelzéshez képest, így az Univerzum még a kontinuitásról is “gondoskodott” lehetővé téve, hogy kisfiam édesanyját ünnepeljük május első vasárnapján, ha már a saját édesanyámat csak a gondolataimban tudom átölelni. Arról nem is beszélve, hogy édesanyám neve Katalin, s az év hivatalos Katalin napján kívül – mely november 25-re esik – április 30-án is ünnepelnek eme csodás női név viselői. Vajon ez véletlen vagy “üzenet odaátról”? Na de nem akarok túl romantikus lenni… :))

Visszatérve a kezdő bekezdés gondolataira, azóta foglalkoztatnak az áldott állapotban történő létezésünk és születésünk körülményeinek kérdései, amióta elkezdtem tanulmányozni az emberi természetet és az abból fakadó cselekedeteinket, amelyből az emberiség története íródik (megállás nélkül). Mivel hitem szerint minden, ami történik a világon hatással van az univerzum EGYségére, az abszolút létből kiszakadt, tapasztalati céllal létrejövő (vagy inkább megteremtett?) ÉLETre, ezért a kezdő bekezdésben feltett kérdésekre a válaszokat az életünk minőségét tekintve abban vélem megtalálni, hogy a szabad akaratunkat milyen szellemiség szolgálatába állítjuk. Mindent lehet, de nem mindent szabad. Mindezt a kezdetektől fogva. A kezdet pedig szüleink döntésétől indul. Rajtam (is) múlik, hogy a saját gyerekem milyen “kezdőcsomagot” kap.

“A példamutatás nem a legfontosabb dolog ahhoz, hogy másokra hatással legyünk. Az az egyetlen dolog.”
Albert Schweitzer

Miért látom így?

Többször írtam már, hogy az életünket alapvető szükségletek mentén éljük. A szükségletek közös nevezője a kapcsolódás. Akár a bizonyosságunk, fontosságunk, változatosságunk vagy a szeretet kielégítése a cél, tudat alatt mindegyikben a külvilág “visszaigazolása” általi kapcsolódást keressük. (Még a veszekedések és vitatkozások tudatalatti célja is ez.) Az ember fizikai fogantatása után 9 hónapon keresztül az édesanyjával van egységben. Ez 23 millió másodpercnyi folyamatos egységélmény. Ez alatt az időszak alatt az édesanya megélt érzelmei, gondolatai és úgy en bloc a nézőpontja állandó hatással van a fejlődő magzat életére. Személyes élményünk, hogy amikor az asszony kismama jógára járt a várandós időszakban és volt egy olyan feladat, hogy gondolatban simogassa meg a kisbaba fejét, a picurkánk mindig visszajelzett az édesanyjának egy rúgással, hogy Ő VAN. Mindig. Vajon hogyan lehetséges ez, ha – ahogy a nyugati tudomány tartja – születésünk előtt “teljes tudatlanságban” vagyunk? A szülész-nőgyógyász szakorvosunk is megerősítette, hogy a babák a méhen belül is állandóan kommunikálnak a szülőkkel. Számít-e akkor ennek tükrében, hogy az áldott 9 hónapban milyen lelkiállapotú az anya és az apa? Vannak, akik szerint igen. (Én is ide tartozom.)

“A széltől is óvd a várandós kismamát.”

A tudatos teremtés jóllehet nem csak a fogantatástól indul, hanem már jóval előtte. Mint ahogyan mi is éveken keresztül, a mai nyugati társadalmakban is nagyon sok fiatal pár küzd – pszichoszomatikus – meddőséggel, amely általában abból fakad, hogy az elképzelt valóságunk és az érzékelt valóságunk között jelentős eltérést tapasztalunk. (Ebből is látszik, hogy látszólag hiába szövegelek okosságokat ezen a blogon, a “saját keresztemet” nekem is cipelnem kell és meg kell tudnom élni azt, amiről beszélek.) A lelki gikszer szinte mindig abból fakad, hogy a “normálishoz” viszonyítunk és meg akarunk felelni bizonyos normáknak, ami stressz állapotot hoz létre még akkor is, ha tudatában vagyok annak, hogy a lelki megfeszülés a szerveim működését sem hagyja figyelmen kívül. A stressz ugyanis a legtöbbször a teremtő energiák áramlásának az útjában áll, így jönnek létre az ún. blokkok, akadályok. Így a nőknél pl. a petesejt megtapadási / megtermékenyülési képességét vagy a férfiaknál a spermák fürgeségét nagyban befolyásolja az, hogy milyen lelkiállapotban történik az összebújás. (Nem véletlen, hogy a még “mindenbe beleszaró” fiataloknál oly gyakori az éjszakai “baleset”, mert ők még nem megfelelni akarnak semmilyen normának, csak élvezni azt, hogy kapcsolódni jó.)

Néha szokták tőlem kérdezni, hogy mire alapozom azt a nézetet, miszerint az érzelmi viszonyulásaink és a konfliktuskezelő mechanizmusunk az, amelyik az EGÉSZ állapotunkat (=egészség) leginkább befolyásolja és erre általában vissza szoktam kérdezni 2 sokak által átélt személyes tapasztalattal. Volt-e olyan, hogy egy vizsga előtt az idegességtől hasmenésed volt? Volt-e olyan, hogy megkívántál valakit és erre a tested a férfiasságod merevedésével / nőiességed hüvelynedvesedésével reagált? Ha ezekre a válasz igen (és ez garantálható :)), akkor miért gondoljuk azt, hogy egyéb érzelmeinknek nincsen következménye a testi működésre, beleértve pl. a fogamzóképességet (de ahogy az Új Medicina több ezer esettanulmánnyal alátámasztotta, akár a rákot is)? S ha ez az összefüggés “véletlenül” lehetséges lenne, akkor vajon milyen mértékű a (leendő) anya lelkiállapotának hatása a szíve alatt hordott magzatra és a megszülető, fizikai léttel ismerkedő csecsemőre?

Bevallom nektek, nem egyszerű ezzel a tudattal végigcsinálni 9 hónapot, de még most is folyamatos kihívásokkal küzdök kisfiam születése után néhány héttel. Egyrészt férfiként némileg frusztráló az a helyzet, hogy a gyermekem természetes táplálása érdekében az édesanyja lelki támogatásán túl nem sokat tehetek (ez az én idiótaságom miatt frusztráló, mert szeretek mindenért személyesen felelősséget vállalni), másrészt pedig az élet bármely területéhez kapcsolódó, elfogadással járó érzelmi hullámzásaimat nem önthetem rá a kedvesemre (pedig jó dolog a kibeszélés), mert új medicinás és pszichológiai ismereteim birtokában tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a gyermekem egészségének függvénye az édesanyja lelkiállapotában keresendő. Ha az édesanya ideges (és mondjuk frusztrált, mert reklamálok a nem elegendő szex miatt :)), akkor a gyermekem is feszült lesz, az édesanya “jó partner vagyok-e?” kérdéskörrel kapcsolatos félelmei pedig folyamatosan megjelennek a gyermekben, amitől a baba beteg lehet. A gyerekbetegségek lélektani hátterét feltérképező alternatív (=anyatermészet logikai rendszerét figyelembe vevő) egészségmegközelítő nézetek egyre többször mutatnak rá arra, hogy egy kisgyermek 6 éves koráig (!) az édesanyja konfliktusainak következtében esik ki a saját egyensúlyi állapotából a helytelen táplálkozás mellett (azon túl, hogy szerintem agyon vannak oltva a jelenlegi gyerekek), ezért az egyik legfontosabb dolog az édesanya lelkének védelmezése és a szeretet energiájával történő táplálása. (Megfelelő kommunikáció és tisztelet esetén úgyis visszatér az egészséges szex néhány hónap után, de hiszem, hogy ennek erőltetése nem csak a kapcsolat, hanem a gyermek egészségének rovására is megy.) Figyelembe kell vennünk, hogy az embergyerek tulajdonképpen egy “koraszülött” lény, hiszen 9 hónap méhen belüli fejlődés után a külvilágba kikerülve sem tud önmagáról gondoskodni még évekig, így ez a kezdeti néhány éves időszak rendkívül meghatározó a lelki (és ebből fakadóan testi) egészséget illetően. Az édesanyával való lelki egységélmény a születés után még évekig eltart, ezért véleményem szerint különösen fontos az anyának a saját érzelmeit, lelki háborúságait kordában tartani, ha nem szeretné, ha a gyermeke beteg lenne.

Visszakanyarodva a születés élményéhez, melyre bejegyzésem címe is utal, kisfiam megszületésének pillanatában az örömkönnyeim nyeldesésén túl az az érzés kerített hatalmába, hogy az emberiség hosszú távú boldogulásának kulcsa ezen a ponton keresendő. Gondoltam megosztom veletek, hogy miért gondolom így.

Ahogy említettem, 9 hónap folyamatos kapcsolódással indul fizikai létünk. Egység élményt élünk át, úgy istenigazából, és valójában az egész életünk tudatalatti célja az ebbe az egységbe történő visszatérés. Öröm, bánat, izgatottság, aggodalom mind-mind benne vannak ebben a közös élményben, mely első körben a fogantatástól a születésig tart. Az anya táplálkozásának és a környezethez való viszonyának (=ahogy a külvilág eseményeiből odabent egy érzelmi térképet hoz létre) köszönhető energiaszintje folyamatosan hat a fejlődő babára, a rendszeres relaxáció ezért segíti a közös “munkát”. Sokat köszönhetünk a kismama jógán tanultaknak ezzel kapcsolatban, a természetes szemléletű szülész-nőgyógyászunknak és szülésznőnknek, akik gyógyszerek helyett mindig valami “alternatív” módszerrel (=nem mesterséges kemikáliák igénybe vételével) segítették az áldott állapotot, valamint pl. a svájci-amerikai fejlődéspszichológus Dr. Aletha J. Solter: Bölcs Baba c. könyvének, melyben a doktornő személyes tapasztalatait átadva megosztja az olvasókkal, hogy mi megy végbe életünk édesanyánkkal történt egységben leélt 9 hónapjában + az ezt követő 2.5 éves időszakban. (Érdekes volt számomra, hogy ez a könyv pl. a sírás jelentőségével sokat foglalkozik, mint stresszoldó “gyakorlat”, s a felnőttkori káros szenvedélyek jelentős részét is abban látja, hogy a babát mindenféle figyelemelterelő módszerrel leszoktatják a negatív érzelmei átéléséről. Magyarul sokszor érdemes sírni hagyni a babát – ha valóban nincs különösebb oka (!), csak a stressz levezetése – , de úgy, hogy végig ott vagyunk vele, mert ennek is egységben kell megtörténnie, ellenkező esetben a gyermek sorozatos elhagyatottsági konfliktusokat fog átélni!) Ami pedig magát a szülés folyamatát illeti, nagyon pozitív hatással volt ránk a több évtizedes tapasztalattal rendelkező francia szülész-nőgyógyász Frédérick Leboyer: A gyöngéd születés c. könyve, mely a világra jövetelünk csendes körülményeinek előnyeiről mesél. Mi is lehetne fontosabb egy újszülött számára, mint a sötét, pihe-puha, anyuci szívhangjával biztonságot adó méhből történő küzdelmes megérkezés utáni csendes, meghitt szemlélődés az édesanya mellkasán (a kapcsolódás fenntartása céljából), szemben a modern kórházi körülmények között gyakran tapasztalható örömujjongó ordítással és vakító reflektorfénnyel(!), melyet az addigi életet jelentő köldökzsinór azonnali elvágása után azzal spékelnek meg, hogy a babát rögvest elviszik az anyjától, hogy “azt a csúnya” magzatmázt lemossák róla? Mi ez, ha nem azonnali “kínzás”? (Arról nem is beszélve, hogy a “felgyorsult” világunkban egyre kevesebb időt adnak a természetes szülésnek – a rendszer “kitalálói” nem tartják fontosnak az anyák ráhangolódását – és az egyszerűség kedvéért császármetszéssel zavarják le ezt a meghatározó és csodálatos folyamatot. Mindezt miért? Mert a császármetszésért az OEP több pénzt fizet…)

Talán kemények ezek a szavak, de ha logikusan belegondolunk és a szívünkkel is átérezzük(!) ezt az inzultust, ez a “vágóhídon megszokott futószalagos rendszer” azonnal belegázol egy újszülött lelkiállapotába. Mivel mi szerettünk volna a babánk első óráiban más körülményeket teremteni, ezért a kezdetektől tudatosan készültünk szinte mindenre, ami az áldott állapotú időszakkal kapcsolatos és mindent megtettünk lelkileg, hogy természetesen történjen meg a születés. Igen, várandósság és áldott állapot, NEM terhes állapot. Ha már itt tartunk, nem furcsa, hogy az egyébként csodás nyelvünkben pont ez a melléknév terjedt el a gyermeküket váró kismamák állapotára? Mit programoz az édesanyába az első pillanattól ez a hozzáállás? A gyermekem egy teher… Kell ennél nagyobb odab@szás (sic!) az életben történő induláshoz? Szerintetek csoda, hogy a sikerorientált világban már nagyon sokszor nem az anyák nevelik a gyermekeiket, hanem a baby sitter? (Most nem arról beszélek, hogy néha van egy segítő kéz, hogy az anya pihenni tudjon, hanem arról, hogy a nevelés jelentős részét nagyon sokan átpasszolják a “fejlett” nyugaton.) S vajon csoda, hogy ez a fejlett, nyugati szemlélet boldogtalan, gyógyszerfogyasztásban élen járó pszichiátriai eset embereket termel ki csőstül, akik számára a siker csak pénzben mérhető? Bocsánat, most ítélkeztem, de nehezen tudok elvonatkoztatni attól, amit a jelenlegi rendszerben tapasztalok “fejlődés” címén…

Számomra mindig is szimpatikus volt az otthon szülés gondolata annak ellenére, hogy a Geréb Ágnes esete kapcsán megjelent rengeteg ijesztgetés hatására bennem is sikerült megágyazni az azonnali orvosi segítségnyújtás lehetőségének hiányából fakadó aprócska félelemcsomagnak. Azért tartottam lényegesnek az “otthoni megérkezés” élményét kezdetektől fogva, mert abban nincsen semmilyen futószalag, csak meghittség, szelídség és leginkább jelenlét, amire az anyának és a gyermeknek is a legnagyobb szüksége van. Nem zavarnak a külső körülmények, a szakemberek ki-be rohangálásai, csak a kismama van (+ a bába), és a baba, aki “úgy döntött, hogy leszületik” tapasztalatot szerezni. Szerencsére a félelemcsomagos emberek számára vannak köztes megoldások is, ugyanis létezik olyan kórház Magyarországon, amelyben az otthon szülés körülményeihez sok mindenben hasonlító alternatív szülőszobán (=teljesen természetes körülmények) hozhatják világra picinyeiket az édesanyák, így a legnagyobb biztonság elérése végett ezt módszert választottuk.

Még amikor ismerkedtünk az előttünk álló kihívásokkal és megismertem egy ilyen intézmény egyetlen alternatív szülőszobáját, akkor is nagyon vágytam rá, hogy a kisfiam majdan ilyen körülmények közepette érkezzen meg az édesanyján kívüli fizikai valóságba, s lám-lám a vonzás törvénye olyannyira “nem” működik, hogy a születés pontosan azon a helyen és úgy történt meg, ahogy elterveztük. (Mire jó, ha sejtszinten rezged kifelé az Univerzumba, amit szeretnél? Nesze! 🙂 ) Mintegy 5 órányi vajúdás után – eleinte a kádban ülve, majd később az ágyon fekve – végül úgy született meg a kisbabánk, hogy én az alternatív szülőszoba franciaágyának szélén ültem, a párom a földön lévő matracon térdelve a nyakamba kapaszkodott, és egymást átölelve nagy levegőket véve “együtt” szültük meg a picit. (Így még a “jótékony” gravitációt igénybe tudtuk venni szemben a szigorúan fektetős szovjet módszerrel, ahol sokszor az anya hasára támaszkodva nyomják ki a gyereket az édesanyjából nem kis érzelmi konfliktust okozva ezzel a gyereknek. Van egy barátom, akivel ez megtörtént, azért merek róla ilyen bátran beszélni.) Leboyer könyvéből tanultak hatására a kedvesem (az én kedvesem 🙂 ) végig csendben volt, a megszületés pillanata után a mellkasára helyezték újszülött babánkat, majd így töltöttünk el több, mint 2 órát csendben, félhomályban, nyugalomban. A köldökzsinórt csak akkor vágtuk el, amikor az már nem lüktetett (kb. 15 perc múlva, így egy pillanatig sem volt oxigénhiányos a pici), a magzatmázat pedig hagytuk, hogy beszívja a kisfiunk bőre (az anyatermészet okosan kitalálta ezt, hogy ne száradjon ki a bőr még napokig!), s az első két órában egyetlen pillanatra nem volt az anyjától külön a kisbabánk. Felsírás is csak egyetlen volt, mikor Ádám legelőször levegőt vett, utána végig csendben szemlélődött és ismerkedett a külvilág furcsa formáival. (A mérleget és a centimétert 2.5 óra elteltével vettük elő, amikor már a “megérkezésen” túl voltunk.) Ekkor mondtam ki legelőször azt a mondatot, ami eme bejegyzés címe lett végül: Születni tudni kell!

Az igazán csodálatos kiegészítés a történethez még az, hogy a babánk minden külső segítség (intravénás oxitocin, epidurális érzéstelenítés, stb.) nélkül a legnagyobb természetességgel született, így még azt a pszichológiai előnyt(?) is “biztosítani tudtuk” a következő generációs porontyunknak, hogy meg kelljen egy kicsit küzdenie a megszületésért. Most már bele van “égetve” a baba tudatalattijába, hogy az igazi eredményekért küzdeni kell. 🙂 Talán mókásan hangzik, hogy ezt így kiemeltem, de több pszichológiai könyvben olvastam a természetes születés hosszú távú előnyeiről, mely a szoptatáshoz hasonlóan arra neveli a piciket, hogy “dolgozzanak meg” a megélhetésért. Hogy ez így lesz-e, az persze majd 20 év múlva kiderül, de mint ahogy korábban is említettem, nekem az a bizonyosságom, hogy a gyermek elindításának jelentős (pszichés) hatása van a későbbi életére. Aki mindent könnyen megkap, az nehezebben válik “harcossá”. Azt azért hozzá kell tennem, hogy ez az “előny” olyan, mint a tehetség, hiszen azok, akik nem így születnek és nevelkednek ugyanúgy motiválhatók a küzdelemre, a győzelem úgyis a harctéren – azaz a rendszeres gyakorlás által megszerzett képességeknek függvényében – dől el. (A kauzális asztrológia azt mondja, hogy a negatív sorskarmánkat az édesanyánk ágáról visszük tovább, így azok a sorsfeladatok, amelyeket az édesanya a saját életében megold pozitív következménnyel járnak majd a gyermeke életében is. S ebben benne van az anya szülés élménye is, amely egybeesik a baba világra jövetelének asztrológiai képletével.)

“Minden gyermekem kiállt önmagáért még mielőtt beszélni tudott volna, s bár ezt nem mindig a beleegyezésemmel tették, elvárom tőlük, hogy a jövőben is ugyanígy cselekedjenek.”
Gerald Ford

Talán az alábbi képen látható állapotra mondta volna a szcientológia megalapítója, L. Ron Hubbard az általa felállított érzelmi tónusskála legfelső, +40-es fokát: The Serenity of Beingness, azaz “A létezés békés nyugalma”. Ő VAN. (A képen Ádám kisfiam látható 6 napos korában. Remélem nem fog engem beperelni 18 évesen, hogy a hozzájárulása nélkül meztelen képeket tettem fel róla a netre. 😀 )

ÁdámFotó: Acyd (www.mariee.hu)

Hogy mi a legfontosabb üzenet, amit kisfiam születése kapcsán szeretnénk tanulságként átadni?

Talán az, hogy a szülés/születés akármennyire is természetes része az életünknek, csakúgy mint egy sikeres vállalkozást vagy a személyes márkánk felépítését, ezt is komolyan kell venni, érdemes rá szellemben és lélekben is felkészülni és ráhangolódni, ha szeretnénk elégedett “vevőt” (=gyermekünk) produkálni a folyamat végén. (Valószínűleg ezt ki lehet jelenteni a gyermeknevelés teljes folyamatáról…) Egy kisbaba receptorai még olyan kifinomultak, hogy lelkünk minden rezgését megérzik, az édesanya lelkiállapotát pedig különösen. Meglátásom szerint a szülői szerepre történő tudatos felkészülés, beleértve a táplálkozást és a lelki gyakorlatokat mind-mind hozzásegítik a gyermekünket ahhoz, hogy kiegyensúlyozott és szeretetteljes emberré válhasson. Ha ugyanis a tudatos törődés és felelősség mintáját adjuk neki tovább, akkor ő is így fog a világhoz, s benne minden élőlényhez kapcsolódni. A felsorolt szakirodalmon túl van még egy könyv, John Gray: A gyermekek az égből jönnek című műve, amely úgy gondolom, hogy nagy segítséget tud nyújtani az indulás utáni időszakhoz, jóllehet a puding próbája az evés, így az ebben a könyvben leírtak tényleges hatékonyságáról úgyszintén csak évek múltán fogok tudni nyilatkozni, bár azt meg kell jegyeznem, hogy a cikkben említett összes könyvre egy természetes szemléletű orvos barátom, Dr. Gelléri Julianna hívta fel a figyelmemet (saját, személyes gyermeknevelési tapasztalataira támaszkodva) és nagyon hálás vagyok neki, hogy megtette. (Akit érint a gyermeknevelés téma, az rengeteg jó blogot – pl. Kismamablog.hu -, fórumot – pl. ezt – és szakirányú weblapot találhat a neten – pl. nagyon jók a La Leche Liga vonatkozó cikkei, vagy pl. az Új Medicinás “Szülés-születés” kurzus ízelítő hangoskönyve.)

Fontos hozzátennem, hogy minden igyekezetem “ellenére” a gyermekem egy önálló individuum saját célokkal és álmokkal, így a legtöbb, amit tehetek érte az az, hogy bölcs iránymutatással segítő kezet nyújtok neki minden téren az útjának kiválasztásában, és a legtávolabbról is elkerülöm azt a torzulást okozó helyzetet, hogy a saját meg nem valósult álmaimat akarjam viszontlátni őbenne.

“Rájöttem, hogy a legjobb tanács, amit a gyermekeidnek adhatsz az az, hogy kitalálod mivé szeretnének válni és segítesz nekik megvalósítani az álmukat.”
Harry S. Truman

Eddigi rövid szülői tapasztalatom alapján úgy érzem, hogy az igazi változáshoz az emberiség tudatszintjének emelkedése terén jelentős mértékben hozzájárulhat az, ha a gyermekeink kezdőcsomagjába is olyan “termékeket” csomagolunk bele, amelyeknek “elfogyasztásával” az igazságra való folyamatos törekvést, az önmagával szembeni kíméletlen őszinteséget és a felebaráti szeretet képességét (=ne tégy olyat mással, amit önmagadnak sem kívánsz) sejtszinten kódolva viszi tovább a gyermek, s így a félig-meddig tudattalan mechanizmusai által is ő lehet az a változás, amit – feltehetően – látni szeretne (majd) a világban.

Első lépésben azonban – azt hiszem – azzal tehetem Ádám fiamnak a legnagyobb szívességet, ha megtanulom megérteni azt a nyelvet, amely által nyöszörgésben próbálja nekem/nekünk átadni a legfontosabb tudnivalókat az ő életéről. Úgyhogy feles helyett most bele is vetem magam Priscilla Dunstan: Baby Language (bébi nyelv) c. anyagába, hátha van esélyem a leghatékonyabb kommunikációs csatorna kialakítására… 🙂

About the Author:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólások (15)

Trackback URL | Comments RSS Feed

Sites That Link to this Post

  1. Angelina Jolie masztektómiájáról | Eszter's Offtopic | 2013-05-24
  1. gszreka szerint:

    Kedves Ivi! A napokban akadtam rá az oldaladra, rögtön megfogott a szellemisége, a hangulata. Két gyermek anyukájaként egyből kiszúrtam ezt a bejegyzést. Jó lenne, ha mindenki így írna a saját élményeiről, a háborítatlan szülés és születés fontosságáról. Sok más oldalon, fórumon, ahol ez a téma, egyes anyukák és szakértők úgy írnak erről, hogy az embernek az az érzése támad, Ő már végérvényesen elrontott mindent a gyermekével és a gyermekében azzal, ahogyan szült és amilyen helyzetben volt (lehetett?) a szülés utáni napokban. Maximálisan egyetértek az egyik hozzászólóval, minden szülés/születés tanítani akar valamire, jelezni szeretne valamit, üzenete van. Ha megengedsz egy személyes vallomást. Nagyfiammal 12 órát töltöttünk a szülőszobán, mire 09.12-én 12:00-kor vákuum, hasnyomás, félresikerült eda, oxytocin és kb. 8-9 fős személyzet segítségével megszületett. Kisfiammal 2 és fél órát töltöttünk a szülőszobán a megszületéséig, amire 09.19-én 19:09-kor került sor. Az első szülésemből semmire sem emlékszem, vagyis semmi jóra, annak ellenére, hogy rendszeresen jártam kismamajógára és anya-magzat kapcsolatanalízisre is. A második szülésem egy csodálatos élmény volt. Mindenre emlékszem, aktív közreműködő voltam, se eda, se oxytocin, szuper volt. Mindent csinálhattam úgy, ahogyan szerettem volna, pedig se jógára, se anya-magzat kapcsolatanalízisre nem jártam, a 9 hónap nem volt könnyű, örültem, ha nyugodtan aludhattam éjszaka. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy már nem szeretem olvasni a szülésről és az első időszak fontosságáról szóló cikkeket, mert bocs, hogy így írom, de szar anyának érzem magam. Mert sokan azt hangoztatják fölényesen, hogy csak az a jó anya, aki háborítatlanul szül, aki szoptat, aki együtt alszik, aki hordoz, aki soha nem hagyja sírni a gyermeket. Én meg kiakadok attól, hogy egyesek szerint, ha valami nem úgy alakult akkor, ott, abban a helyzetben, azon körülmények között, akkor már nincs visszaút. De van. Hiszek abban, hogy ha valaki felismeri a hibákat, amiket elkövetett, akkor meg kell próbálnia azokat helyrehozni, vagy legalábbis nem újra elkövetni őket. Én tudom, mit rontottam el, igyekszem is jóvá tenni, és látom a haladást, és ez erőt ad, és kitartok, de néha visszaesek. Magamat is helyre kell hoznom. A nagyfiam megszületése ébresztett rá arra, hogy sérült vagyok, hogy foglalkoznom kell a lelkemmel. Ami történt megtörtént, már nem tudom visszacsinálni. Azt is tudom, hogy az, hogy vákuummal született, a későbbi életére hatással lehet. Ezen is dolgozom, hogy ezt felismerjem. Nagyon nehéz ez az egész. Bocsánat, ha személyesre sikeredett ez a megjegyzés. Ha nem idevaló, töröld csak nyugodtan, és maradjon itt annyi, hogy “Köszönöm ezt az írást, gratulálok a családodhoz, Neked és mindenkinek.”

    • Józsi bácsi szerint:

      Kedves Réka! Köszönöm a gondolataidat. Szerintem semmiképpen se hibáztasd magad, nagyon sok oka lehet annak, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk. A lényeg a lecke, amit tanulhatunk az ilyenekből és az éberség, amivel helyrehozhatunk bármit. A gondolataidat olvasva semmi kétségem afelől, hogy a nagyfiad születéséből származó bármilyen akadályt, ami az ő testi-lelki-szellemi egészségét illeti, el tudsz gördíteni az útból. Szeretettel: Ivi

  2. Minden gyermek az élet termékenyítő szépségének a megtestesülése. Egy tiszta, romlatlan tanítás, amit vagy befogadunk, vagy nem, de mivel túl tiszta általában nem viseljük el, így elkezdjük lassan, fokozatosan lebontani benne azt a tiszta valóságot, mellyel közvetlenül része a teljességnek.

    Józsi bácsi, ŐS-TEN éljen a gyermekedben, és kívánom neked, hogy sok gazdagító megélésed legyen általa, a világunk nemesedésére. Egy friss írásomat ajándékoznám mindehhez, mely talán kapcsolódik ide, a szépség megtestesüléséhez 🙂

    http://blog.fazekas.info/2013/06/17/szepseg/

    Üdv: a MÁSik TE
    Puritán Szájbersarok legutóbbi bejegyzése: SzépségMy Profile

    • Józsi bácsi szerint:

      Kedves Lélektársam! Most vettem észre, hogy nem is reagáltam az üzenetedre. Az írást nagyon köszönöm, még akkor elolvastam, de a reakció elmaradt. Egyébként az ŐS-TEN nagyon élénken él Ádi fiacskámban és minden nap képes valami új dolgot felismertetni önmagamban a kettőnk között létrejött kapocs. 🙂 Szeretettel: Ivi

  3. Analemma szerint:

    Érdekes ez a háború utáni fiúszületés, de nem biztos, hogy minden feltétlenül a természet mindentudóságának kell tulajdonítani. Szendi szerint – néha egyet értek vele, néha nem, de szempontnak jó, mondván, ilyen is van – a bizonytalanságban gyakrabban születik fiúgyermek, mint lány. Ez szerintem nem azt jelenti, hogy minden esetben, akinek fia születik, beszélgessen el a kedvesével, ám háború után eléggé messze áll a nők lelkiállapota a nyugodttól. Épp előzőleg zúzták tönkre a biztonságos életről kialakult képét, nem beszélve arról, ha egyéb traumák is érték alatta.

    A többire már én is sokat gondoltam, sőt, nemcsak gondoltam, de vallom is. Fontosak a fogantatás körülményei, és hogy a babavárás időszaka milyen érzelmektől van áthatva. Még akkor is, ha valaki nem kötődik a spiritualitáshoz, pszichológiailag sem hanyagolhatja el, hogy ezek számítanak.

  4. petrus szerint:

    Hatalmas gratula Àdámhoz és ehhez a csodás élményhez is! A téma miatt találtam a blogot ès akár privátban is,de nagyon érdekelne,hogy hol és kik segítettek hozzá Titeket ehhez a nem mindennapi születéshez.
    Előre is köszönöm!

  5. MAGnes MAGia szerint:

    Kedves Iván !
    Élvezet volt olvasni az élménybeszámolód és a hozzáállásod minden sorát – újdonsült szülőként mindenre kiterjedő apai szerepvállalásodról !

    Továbbá gratulálok, mint ez írás szülőatyjának, mert tanulságul lehet a férfi-nem gondos/gondoskodói apaságra felké-szüléséhez (minden női Kedves számára)
    – ideális Társ mintakövetéséül.

    Ádámról készült fotó tüneményes !:-)
    (először azt hittem, Anne Geddes-től egyik kép)
    Lehetséges, hogy máris ott szunnyad Benne: egy mini Alvó Buddha…:) (?)
    Úgy sejtem, – mi Olvasóid – további alkotói termékeny időszakodnak nézhetünk elébe…

    • "Józsi bácsi" szerint:

      Kedves Ágnes!

      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat. Hogy ideális társ vagyok-e, azért azt nem merném kijelenteni 🙂 , mindenesetre igyekszem éber maradni, mert tudom, hogy minden érzelmemnek, az abból származó gondolataimnak és tetteimnek hatása van az egészre. Ádi fiam lehet, hogy kis bölcs baba lesz (én mindent megteszek, hogy így történjen), de mire ez kiderül, még eltelik egy kis idő.

      A termékeny időszak meglesz szerintem, csak így most nagyobb felelősséggel a vállamon (melyhez nagy örömmel állok hozzá) sok minden van az írás előtt, pedig több tucatnyi témát szeretnék még feldolgozni, mert állandóan jönnek az üzenetek “valahonnan”. 🙂

      Szeretettel üdvözöllek: Ivi

  6. Hegedüs Erika szerint:

    Köszönöm a történetet, inspiráló és lelkesítő. Ádám nagyon a “helyén van”, kívánom, hogy csodás dolgokat tanuljatok egymástól! 🙂

    • "Józsi bácsi" szerint:

      Köszönöm Erika, igyekszem legalább annyira résen lenni a tanulnivalóimat illetően, mint ahogy Ádámot is ösztönözni fogom erre. 🙂

  7. Mara szerint:

    Először is nagyon sok boldogságot kívánok az egész családnak, a nagymamának pedig jó gyönyörködést odafentről!

    A fentiekkel alapvetően egyetértek, de mégse… Két olyan forrást is említettél, amit egyébként én a Modorosblog kategóriába sorolok, mert az olyan trendi manapság, ha a kismama ezeken a netes forrásokon keresztül issza magába a sok okosságot. Az egyik konkrétan félrevezető anyagokat is tartalmaz, a másik pedig két hatalmas rúgást adott nekem anno első gyermekünk születése után ahhoz, hogy sikerüljön minél mélyebb gyermekágyi depresszióba esnem. Leírom: a La Leche Liga honlapjára gondolok, és arra a kijelentésre, ami nagyjából úgy hangzik, hogy mindenki tud szoptatni, aki akar. Én ezt egészen addig elhittem, amíg napi 6 sírógörcsöt sikerült produkálni a szoptatási sikertelenség és a gyerek türelmetlen sírása miatt.

    Mindenki úgy indul neki, hogy csendes születés, meg szoptatás meg halleluja. DE! Tudomásul kell venni, hogy minden baba azért jön a világra, hogy tanítson valamit. Van, akinek azt kell megtanítania, hogy az anyukája ne görcsöljön rá a szoptatásra, mert egy jó anyának szoptatnia KELL. Nem. Egy jó anyának táplálnia és szeretnie kell a gyerekét, és odafigyelni rá. A szeretet lesz a legfontosabb, sokkal fontosabb, mint a lenyelt anyatej ml-jeinek száma. (“Tápszeres” gyerekünk nem hízott el, és az ovis beszoktatási periódus alatt negyedannyit betegeskedik, mint a többiek. Immunrendszere jól működik, és biztosan nem az anyatej miatt…)
    Vannak olyan babák is, akik bevállalják, hogy őket bizony császárral szedjék ki a pocakból. De ettől még ugyanúgy van isteni “szervezés” az életükben. Első gyermekünk születése előtt egyszer meditatív állapotban azt az üzenetet kaptam, hogy 2-es lesz a születési dátumában. Megszületett: 12. hó, 20-án, 20 óra 22 perckor, császárral. Ja, a császározás picit lassabb volt, mert az első érzéstelenítő nem igazán ment jó helyre, újra kellett szúrni. Elintézte a 22. percet…
    Mara legutóbbi bejegyzése: Piackutatás. Hogyan csináljak piackutatást a vállalkozásomnak?My Profile

    • "Józsi bácsi" szerint:

      Drága Mara!

      Köszönöm, hogy megosztottad az élményedet, tapasztalatodat. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az “ideális” állapot ugyancsak stresszhelyzetet teremtő, amennyiben nem valósul meg. Hidd el, nálunk is vannak apróbb kihívások így a 3. héten, amelyek nem a “nagykönyv” szerint működnek és tudatosság ide vagy oda, a kis bogár ott mászkál belül, hogy vajon jól csináljuk-e a szerepünket. Mindenesetre tiszta szívvel, érintéssel, simogatással és meleg szavakkal teszünk mindent és úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb.

      Ami a születés “minta” jellegét illeti, ott pedig arra szerettem volna hangsúlyt fektetni, hogy igenis működik a vonzás, és a dolgok megfelelő felkészültséggel és lelki ráhangolódással képesek úgy megvalósulni, ahogyan az ember azt megálmodja. Mindenesetre szeretném azt hinni, hogy nálunk azért mert minden olyan flottul, mert tiszta szívvel készültünk a születés minden pillanatára lelkileg és tettekben egyaránt. Ettől függetlenül tökéletes gyerekek születnek minden egyéb módon is, és azt valóban csak az idő fogja eldönteni, hogy a “küzdelmes” megszületés által céltudatosabb és harcosabb gyermek lesz-e Ádi fiam, mint azok a kortársai, akik a világra esetleg császárral jönnek ki. Ami rajtam áll ebben a szülői szerepkörben, azt mindenképpen meg fogom tenni, hogy ez így történjen. A többit pedig majd eldönti ő. 🙂

  8. Lantos Emese szerint:

    Ádám békét és bizonyosságot sugároz. Vágyakozva gratulálok! 🙂

Leave a Reply

CommentLuv badge