látogató számláló

Létezik-e szabad akarat?

2014-08-01 14 hozzászólás

Kevesen vagyunk az útkeresők között, akikben a fenti kérdés – ha csak futólag is – de nem jelent még meg. A kérdés megválaszolása már csak azért is lehet fontos, mert a válasz minősége és az ahhoz kapcsolt személyes érzelemcsomag meghatározza életünk megannyi pillanatát. Az is lehet, hogy ennek körbejárása egy lehetséges választ ad a “Ki vagyok én? Miért vagyok itt?” kérdésekre. 😉 Ha az a bizonyosságunk, hogy van szabad akarat, akkor könnyebben leszünk motiváltak a céljaink elérésére, ha viszont az eleve elrendelésben hiszünk “DNS szinten”, akkor jellemzőbb lehet egy rezignált (=beletörődő) hozzáállás. Hiszen ha úgyis minden meg van írva, akkor mit erőlködjek?

Melyik lehet az igaz? Szabad vagy nem szabad?

Szokták mondani, hogy ahány ember van a Földön, annyi igazság létezik, egy barátom pedig azt mondja, hogy egy vitában 3 nézőpont van jelen: “Van a te verziód, az én verzióm és van az igazság.” Szerintem véleményből (személyes valóságból) lehetséges csak 7+ milliárd a Földön, de az abszolútumnak egyetlen igaz iránya van. S a legnagyobb alázattal én úgy érzem, hogy az abszolút igazságot is meg szabad kísérelni megközelíteni a személyes valóságomon keresztül. Hékás Józsi, már meg is válaszoltad a kérdést! A megkísérlés szándékának felhasználására senki nem kényszerít téged, hanem szabad akaratodból teszed! Hmm, azért ez nem ilyen egyszerű. 🙂 Na nézzük akkor:

Voltaire a szabad akaratról

A spirituális nézőpontok jelentős része vallja azt, hogy valójában nincsen szabad akaratunk. Minden, ami történik velünk, így vagy úgy meg kell, hogy történjen és a viták során leggyakrabban az az érv szokott megjelenni ennek kapcsán, hogy “ha nem kellett volna megtörténnie, nem történik meg.” A valóságban nincsen jó vagy rossz, minden a VANság része, s ahogy a tiszavirág is csak 3 órán át él, így mindannyiónk életében is fut egy adott program, mely meghatározza, hogy milyen tapasztaláskon kell keresztül mennünk és pl. hogy meddig élhetünk. Ebből a szempontból vizsgálva a dolgok természetét, a valóság teljes szívvel történő “átölelése” és elfogadása az egyetlen értelmes út, a szenvedés ugyanis mindig akkor lép fel, ha a történtek ellenére egy olyan valóságot írunk (a fejünkben és a szívünkben), amelyben más – vagyis az óhajtott realitás – megy végbe a ténylegesen tapasztalt megélések helyett. Szenvedés = az óhajtott valóságra szánok minőségi figyelmet ahelyett, amit éppen megtapasztalok. (Magyarul: pl. Sietség közben éppen a piros jelzésre érek a lámpához és az önmagammal szembeni kommunikációban inkább a szenvedést választom azzal, hogy arra koncentrálok ami nem történt meg, i.e. “Miért nem értem át a zöld jelzésen??? Áááá!” 🙂 ) Az öngerjesztő szenvedés felismerése és a “VANság beemelése” egyébként nagyon sokat segít a stressz okozta betegségekből való gyógyulás esetében.

Ebből a nézőpontból következik az is, hogy pl. a 2014. július 17-én az MH17-es jelzésű, rakétával lelőtt maláj utasszállító utasainak, vagy a közúti balesetben ártatlanul(!) meghaló utazóknak és pl. a 8 évesen szörnyű kínok közt szenvedő daganatos gyermekeknek az az előre elrendeltetett sorsa, hogy (rajtuk keresztül a Teremtő tapasztalatszerzési szándékából) a fizikai valóság eme szegmensét megtapasztalják és bármennyire is szomorú, ez így van jól. Véletlen pedig nem létezik. Elnézést kérek, ha egy kicsit sarkítok ennek kapcsán, de a megváltoztathatatlan VANság többé-kevésbé erről szól, hiszen bármi is legyen egy szerencsétlen kimenetelű esemény oka, nem lehet nem megtörténtté tenni, vagyis VAN. (Az egyedüli, ami megváltozhat az az, amit mi a történtekről gondolunk. Az angol nyelvben pl. a represent (reprezentál) szó a jelenbe hozásra is utal – RE-present -, amit mi kép-viseletként fordítunk, márpedig a viselt képet nézhetjük másként is.) A VANság átölelése az örök optimista voltaire-i megközelítés, amit a Candide c. műben olvashattunk: “Minden a legjobban van ebben a legeslegjobb világban.” Az egyedüli részünk, amelyik nem tudja elfogadni az “elképzelhetetlent” és a szörnyűséget, mint a valóság tökéletes részét, az az ego. Az élet jóllehet nagyon sokszor az ilyen eseményeken keresztül tanít meg arra, hogy értékelni tudjuk az élet megtapasztalásának csodáját (amíg tart), vagyis ha az ego küzdelmein és alternatív sztoriján (=ragaszkodunk ahhoz érzelmileg, amit szerettünk volna ahelyett, ami lett) túljutunk, a krízisből előbb-utóbb katarzis lesz.

Deterministának vallom magam. Mint olyan, nem hiszek a szabad akaratban. A zsidók hisznek a szabad akaratban. Ők úgy gondolják, hogy az ember saját életét alakítja. Filozófiai szempontból ezt a doktrínát elutasítom. Ebben a vonatkozásban nem vagyok zsidó.”
Albert Einstein

Az ezzel szembenálló, sokkal materiálisabb nézőpont képviselői szerint (ugye milyen érdekes szó ez a kép-viselő, egyértelműen mutatja, hogy egy, a valóságról alkotott elképzelés birtokosa, s nem azonos azzal, aki maga az ember; ugye milyen csodálatos teremtés valójában az a fideszes, jobbikos, mszp-s politikus, ha leválasztjuk az elmeműködését róla? 🙂 ) mindennek az alapja a szabad akarat, hiszen senki sem tilthatja meg egy embernek, hogy azt gondoljon és bizonyos – kemény munkával és állhatatossággal tágítható – kereteken belül azt tegye, amit csak akar. (Most tekintsünk el attól, hogy Észak-Koreában és pl. Gázában mi a helyzet, ott ez picit bonyolultabb.) Megfelelő gyermekkori motivációval és példamutatással simán “nevelhető” egy gyerekből tudós, aki aztán szabad akaratából fantasztikus dolgokat fedez fel az emberiség számára, motiváció és támogatás hiányában pedig ugyanebből a szabad akaratából hajléktalan is lehet. Mindenki a maga sorsának a kovácsa.

Néhány évvel ezelőtt szó szerint faltam az ún. önfejlesztő sikerkönyveket. Rengeteget tanultam belőlük pszichológiából, hozzáállásból, üzleti etikából, online és offline eladástechnikából, és még sorolhatnám. Ezekben a könyvekben megosztott személyes élettörténetek kétségtelenül bebizonyították számomra, hogy ha egy ember elhatározza magát (=húz egy határt a korábbi ambíciói, vagy annak hiánya és az új tervek közé), akkor nagyon sok mindent el tud érni, amit szeretne. Ahogy már korábbi bejegyzéseimben is említettem, én pl. 25 évesen kitaláltam, hogy el akarok menni hátizsákkal körbeutazni a Földet, ezért szenvedéllyel áthatott szabad akaratomból – a szüleim támogató egyetértése nélkül – külföldre költöztem, ahol aztán 3 évig keményen dolgoztam heti 6 napon át 12 órákat, s a végén tettem egy 13 hónapos földkerülő túrát 21 országon keresztül. Ez vajon szabad akaratból történt vagy ez is előre elrendeltetett? Ha ez utóbbi, akkor miért nem csinálja meg ezt minden ember, aki erre vágyik? (Hozzáteszem, hogy sok-sok mindent viszont nem tettem meg, amit megtehettem volna, vagyis a motiváltságunk fenntartása egy adott területen még nem tesz minket feltétlenül sikeressé! Lásd testileg önmagukat elhanyagoló milliárdosok.)

Emlékeztek még a Rocky c. filmben erre a jelenetre?

Ahogy Yoda is mondta a Csillagok háborújában: “Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!”

A modern világban sikeresnek tekintett állapot egyik kulcsa még az is lehet – mint mondják -, hogy lemásoljuk a már sikeres emberek azon cselekvési és gondolkodási(!) mintáit, amelyek az eredményeik eléréséhez vezettek. Lásd a Kentucky Fried Chicken gyorsétteremláncot megalapítő Sanders ezredes, aki a hadseregből történő nyugdíjazása után, 62 évesen közel több száz vendéglátó egységet keresett fel, hogy eladja a fantasztikus sült csirkés receptjét, de eleinte senkinek nem kellett “a tuti”, míg aztán egy helyen igent mondtak, ezt követően pedig egyre több helyen álltak be a sorba. Az állhatatosság és Sanders ezredes önmagába és termékébe vetett bizonyossága meghozta a gyümölcsét. Aki pedig hozzá hasonlóan hisz a saját termékében / szolgáltatásában és hajlandó annak megismertetéséért tenni is – ennek ma többek között az online és offline marketing az útja -, az nagy valószínűséggel eléri, amit szeretne. (Bár érdekes, hogy ma már az étteremláncot mindenhol csak KFC-nek hívják és a táblákra is a rövidítést írják rá, mert az egészségtudatosság útján lévő USA-ban nem hangzik túl trendin, hogy valami “fried”, azaz olajban kisütött. A gyümölcs tehát “rohadni kezdett” egy picit, de ‘ügyes’ marketinggel ez ellensúlyozható…)

A szabad akarat megfelelő figyelemmel történő mozgásba hozása mégis úgy tűnik tehát, hogy igenis alakítja az életünket, s tovább megyek, mások életét is. Ha ugyanis én fel- vagy megtalálok egy forradalmian új energiaforrást és el tudom jutattni a tömegekhez (és közben nem tesznek el láb alól), akkor nagyon sokat teszek / tehetek a Föld minden lakójáért. A mozgásba hozásnál pedig – ahogy már sokszor említettem – a legfontosabb az, hogy éberséggel és lehetőleg metafizikai ismeretek birtokában történjen meg, mert ha erre nem figyelünk, akkor akaratunk ellenére könnyedén okozhatunk rombolást és szenvedést. Erre példa az atombombát feltaláló magyar fizikusok Szilárd Leó vezetésével, akiknek egyébként az atomenergia jószándékú felhasználására irányuló munkáján kívüli, békésnek hitt törekvései egy nap – félő, hogy atombomba formájában – elpusztíthatja az emberiséget, ha a világ jelenlegi vezetői nem tesznek le az egész planétát irányító terveikről. (A mellé(rend)elt (társ)adalom c. írásomban elmélkedtem egyet arról, hogy szerintem a bibi abból fakad, hogy olyanok irányítanak, akik számára a ‘metafizika’ csak egy újabb, felelősséggel nem járó szó a lexikonban. Egy remek elgondolkodató film a témában, amit szívből ajánlok az 1990-ban készült Szellemi barangolás.)

“Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes ember. Nézz körül, hogy mennyien szeretnének többet kiszedni az életből, mint amennyit beletesznek. Egy értékes ember többet ad, mint amennyit kap. Legyél kreatív, de vigyázz, hogy amit létrehozol ne váljon átokká az emberiség számára.”
Albert Einstein

A két nézőpont képviselőinek “összecsapása” a szabad akarat terén azonban igazából itt indul, hiszen spirituális megközelítéssel bármilyen szabad akaratból elkövetett sikeres / sikeresnek tűnő cselekedet kódolva van az emberben meglévő végtelen potencialitás szintjén, vagyis bármire rá lehet azt mondani, hogy azért történt úgy, ahogy, mert a végtelen lehetőségekből éppen “ez a potencialitás akart megnyilatkozni”. Meglátásom szerint érdemes elkezdeni összefésülni ezt a két valóságképet és észrevenni, hogy mindkét tábor ugyanarról beszél, csak az “egyik az elefánt első lábát fogja, a másik meg a hátsót”. 🙂

Nézőpontok

Az eleve elrendelés és a szabad akarat közös nevezője bennünk van és felismerésre vár.

A spirituális nézőpont képviselői szerint a lélek választja ki (talán az eleve elrendelés alapján?) a saját szüleit (=azt, hogy gyerekként hová akar / kell neki leszületnie) és legyenek a körülmények bármennyire kihívással teliek, neki pontosan arra a megtapasztalásra van szüksége, amibe belekerül. Hogy ez igaz-e vagy sem, azt nem tudom megítélni, de itt most nem is ez a lényeg. A helyzet az, hogy van, akinek az ölébe hullik a gazdagság, mások pedig a mélyszegénység osztályrészét kapják. A történet ott lesz érdekes, hogy mi van akkor, ha az egyébként anyagi szegénységben élő szülő, aki egész életében fizikai munkát végzett és a felmenői is ezt tették, felfedezi a gyermekében a tehetséget a művészetek, vagy a tudomány iránt és éberséggel úgy dönt, hogy szeretné a saját gyermekét arra motiválni és segíteni, hogy legyen “több” őnála, vegye fel a kesztyűt és tanuljon, gyakoroljon minél többet? Ha a szülő nem döntene így, akkor a gyerek nagy valószínűséggel az ő példáját követné, ahogyan ő is a saját szüleitől látta a követendő életmódot. (Vagy pl. Sting, aki úgy döntött, hogy a vagyonát nem hagyja a gyerekeire, “kaparják csak ki saját maguknak a gesztenyét”. Aztán arra is van ritkán példa, hogy valaki a gazdagság ellenére lemond az anyagi javakról és elvonul a világtól.) Szóval miért dönt másként a szülő? Vagy miért dönt másként a gyerek?

Van-e tehát szabad akarat?

A kérdésre egy többnyire bal agyféltekés neveltetés után egyértelműnek tűnik a válasz, de egyre több tudományos kísérlet mutat abba az irányba, hogy az nem a tutibiztos igen. Hiszen az a gazdag, életesemények megélése általi, érzelmi tapasztalattal áthatott gondolat-folyamat és elmeműködés, ami a szülőt arra sarkallja, hogy a saját csemetéjét egy másfajta, a sajátjától elértő minőségű élet megtapasztalására ösztönözze, nem biztos, hogy csak a saját életéből fakad. (Ahogy említettem, ezt tudományosan is kezdik [angol nyelvű cikk] egyre több helyen alátámasztani. Erről szól az epigenetika is!)

Szerintetek a komoly vagyont felhalmozó családok saját gyermekeik számára miért keresik a hasonló anyagi helyzetben lévő párokat? A válasz elsősorban nem az, hogy azért, hogy megmaradjon az “összegürizett” pénz (és nehogy már egy csóringert odaengedjenek a zsírosbödönhöz), hanem azért, mert ezek a családok egy bizonyos szinten beavatottak (erre is valók a Szabadkőműves páholyok többek között, hogy az ilyen emberek közelebbről megismerhessék egymást), és tudják, hogy a hasonlóan “kódolt” – kitartást, lojalitást, tanulási szándékot, stb. tartalmazó – információhalmazzal felvértezett utódok nagyobb valószínűséggel viszik tovább a “kiérdemelt kiválasztottságot” (=hatalmi pozíció), ami mellesleg azért is fontos, mert az egónak szükséges a létezésének értelmét, íly módon a “halhatatlanságot” beemelni. Ha az utódok tovább viszik, amit létrehoztam, volt értelme az életem céljának. (Ez akkor is igaznak tűnhet többé-kevésbé, ha az összeboronált utódok háborúból – és így mások szenvedése és halála által – meggazdagodó szülők gyermekei, hiszen mind a gondolkodásminta, mint az értékrend hasonló, így “nincs veszély az elbukásra”, bár az is kétségtelen, hogy vannak, akik rájönnek a felmenőik metafizikai tévútjára, aminek következményeként éber szeretettel és igazsággal átírják a saját sorsukat, meghaladva ezzel a jó “öreg” karmát.)

A gondolatmintáinkat és a génjeinkben hordozott információhalmaz világhoz való hozzá-állásának egy jelentős részét (hogy pontosan mennyit, az tudományosan egyelőre még nem kideríthető) felmenőinktől is kapjuk bennünk futó adatok formájában, magyarul: az, ahogyan döntéseket hozunk / a velünk történő eseményekre reagálunk függ a nem tudatosan öröklött információhalmaztól is, amely anyától / apától, nagymutertől / dédfatertől jön, s ezeknek az adathalmazoknak a saját életünkben megnyilvánuló működését (bizonyos esetekben mindenképpen) nekünk kell, vagy legalábbis érdemes kideríteni. (Erről szólnak az érzelmi konfliktus megfejtésére irányuló, gyógyításban segítő természetes módszerek is, mint a GNM vagy a Recall Healing, melyek adott elváltozásokat a saját életünkből / felmenőktől hozott programok, életsztorik kibogozásával igyekeznek helyrebillenteni és az EGÉSZségbe visszakormányozni.)

A szabad akarat elsősorban azt kellene, hogy jelentse, hogy szabadságom van – metafizikai ismeretek megszerzése által – jól dönteni. Mindannyiunkban vannak felmenőktől hozott (tudatos megfigyelés nélkül automatikusan lefutó, “eleve elrendelésből” fakadó) érzelmi programok, de ezek nem determinálják végérvényesen, hogy az én életem milyen lesz, hanem megfelelő éberséggel lehetőséget nyújtanak arra, hogy megértsem a saját működésemet, majd kibogozzam és meghaladjam azt, ami korlátozza a teljességem elérését, legyen az egy beteljesült küldetés/hivatás megélés, vagy “csak” egy egészségben eltöltött élet. (Ebben segíthet egy helyesen megállapított asztrológiai képlet, mert az olyan, mint egy térkép: utat mutat, hogy 12! bolygó erőterében mi a személyes karmikus, önmeghaladásra szánt sorsunk. Egy bulvár horoszkóp csak Napjegyet és az Aszcendenst vizsgálja hanyag felületességgel, de az olyan kevés, mint mackósajtban a brummogás!) S ha ezeket kibogozzuk, akkor még az is elképzelhető, hogy a “véletlen máshogy dobálja elénk” a következő útelágazást.

A környezetünkre adott válaszreakciók és a saját életünkben, szabad akaratból hozott döntések mögötti figyelem minősége (=ez határozza meg a “teremtés” minőségét), illetve annak gyökerei a felmenőink érzelmi történeteiben is fellelhetők tehát, így a megértésben sokat segíthet, ha a saját őseink életéről és sorsáról tudunk egy s mást, mert egyáltalán nem kizárt, hogy “nagyanyó beteljesületlen vágyai / kiábrándultságból fakadó fásultságának” megfejtése olyan felismerésekkel gazdagítja a saját életemet, melynek hatására a szabad(nak vélt) akaratomat szenvedélyből fakadó jó döntések meghozatalára leszek képes használni. Például rájövök, hogy miért vonzódom a káros szenvedélyek iránt “szabad akaratból”, vagy pl. miért vonzódik egy ember a saját neme iránt. (Erről írtam legutóbb.)

Nem érdemes elfelejteni tehát, hogy a gondolatainkért és cselekedeteinkért felelős, elménkben futkározó program-adatcsomag egy része hozott anyag, így az, hogy a vélt szabadságunkból fakadó szabad akarattal mit kezdünk, nagyban függhet attól, hogy ténylegesen ismerjük-e a saját “komputer-programunk” működését.

Mire lehet ezt az egészet használni komám?

Leginkább arra, hogy alázattal legyünk saját magunk irányította “működésünk” és mások szabad akaratból fakadó (sok esetben tudattalan) működése iránt is. Vajon miért így működik ez a csávó? Miért morcos állandóan? Miért akarja a hatalmat, a pénzt? Szabad akaratából miért ezt a viselkedést választja? Biztos, hogy szabad akaratából választja, vagy inkább valami tudattalan működés eredményeként? És én? Miért panaszkodunk mi magyarok sokat szabad akaratunkból? Milyen érzelmi (=történelmi) programot nem akarunk átírni ahhoz, hogy meglássuk önmagunkban a örömteremtő morfondírozás csíráját? A döntéshozatal a mindenkiben meglévő forrás-energiából fakad, az érzelmi-értelmi viszonyulás és a kapcsolódó cselekedetek viszont nem elválaszthatók attól a programtól, amit önmagunkban hordozunk. Magyarul: amit és ahogyan teszünk, annak mindig olyan oka is lehet, amivel nem vagyunk tisztában. Viszont ha felismerjük a programból fakadó kivetítéseinket (pl. azt, hogy tudattalanul elszakítom magam mindentől, amit nem tudok önmagamban elfogadni), akkor rájövünk, hogy a szabad akaratot azért kaptuk, hogy ebből a hatalmas emberiségnek nevezett megzavarodott masszából egy tudatos és saját teremtő felelősségével tisztában lévő egységet kovácsoljunk.

Persze ez a bölcselkedő eszmefuttatás látszólag nem ad választ arra a kérdésre, hogy akkor miért háborúzik olyan sokat az ember, és miért gyilkoljuk egymást – akár csak szavakkal is – szabad akaratunkból, azonban ha egy picit a dolgok mélyére nézünk, azonnal észrevesszük az elefántot a nappali közepén, hogy tudniillik a puska túloldalán mindig olyanok húzzák és húzatják meg a ravaszt, akik lelkében és elméjében futó program az éber szeretet hiányából fakadóan még nem jutott el odáig, hogy megpillantsák a kulcslyukon bevilágító fényt, mely azt üzeni: EGYEK VAGYUNK. (Itt említem meg, ha már úgyis szomorú aktualitása van, hogy örömteli látni izraeli katonákat, akik inkább a bebörtönzést választva egyre nagyobb számban tagadják meg a katonai szolgálatot! Példák erre itt és itt és itt. Így történik a változás. Csakis így.)

A tudatos lelki és szellemi egység, ami a végső cél lehet az út végén(?) pont azért érhető el nehezen (az igazi eredményt sose “adják” könnyen), mert a forrás-energia metafizikai működésének (=nem a világot, hanem önmagamat kell rendbe tenni a teremtés törvényeihez való igazodáshoz) megértése nélkül szeretnénk a megváltást.

Segítsünk egymásnak megérezni, hogy a folyamatos programként íródó szabad(?) akarat önmagunk meghaladásában nyújtja a legnagyobb katarzist, s ha ezt egyszer felismerjük, teljesen mindegy lesz, hogy kinek van igaza.

Ha ide eljutnánk, azt hiszem már “csak egy kávét” kérnék. 🙂


A bennünk lévő forrás-energiának felébresztésére alapozva indult útjára a Józsi bácsi Szabadegyetem. Az értesítőkre itt tudsz feliratkozni!

About the Author:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólások (14)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Farkas György szerint:

    Az ember létezése egészen haláláig döntés kényszerek sorozata. Sokszor nem is különülnek el egymástól és így az okok sokszor kibogozhatatlanok. A döntéseinkkel szinte szemben áll a norma rendszer mely a társadalmilag elfogadott és (ki)kényszerített. Így a szabad akarat, mely belép a döntések előkészületébe szemben találja magát az uralkodó norma rendszerrel.
    A szabad akarat vagy a totális, tisztán szellemi akaratunk akarása csakis egy fizikai magányban valósulhat meg, ahol nincs a mások normájának korláta. Ezért válik fikcióvá a szabad akarat.
    Az akarni valamit talán pont a szabad akarat érvényíthetősége elöl kívánja elhárítani, likvidálni a norma rendszert. Ezt csak hatalmi státuszból tudja végrehajtani. A mások feletti hatalom már létrehozhatja a szabad akarat objektivizálódását, döntéseinek totalitását. Ennek a személyek felettiségnek a lehetősége és fenntartása új normát követel, mely még szorosabb korlátot kíván
    a cselekvő vagy állandó döntésben lévő többiek – emberek – köré.
    Szóval a szabad akarat érvényesítése csakis önmaga által önmagának létrehozott lehetőség esetén valósulhat meg. Ez a legnagyobb öröm lehet, de a legnagyobb magány forrása később a legnagyobb félelemé, hiszen paradox módon önnön normái szerint újból képtelen szabad akaratából cselekedni , így előbb utóbb elveszti hatalmát és mindazt amit önmaga lehetősége volt.

    • Farkas György szerint:

      kimarad a fenti mondatból
      “Sokszor nem is különülnek el egymástól és így az okok sokszor kibogozhatatlanok ” vs determinizmus és indeterminizmus kérdését “

  2. Sefatias szerint:

    Csak egy gondolatra szeretnék reagálni:
    “A VANság átölelése az örök optimista voltaire-i megközelítés, amit a Candide c. műben olvashattunk: “Minden a legjobban van ebben a legeslegjobb világban.”

    Voltaire a Candide-ban nem az örök optimista megközelítést próbálta népszerűsíteni. Ez a regény egy szatíra amelyben élesen kritizálta, gúnyolta Gottfried Wilhelm Leibniz állítását, aki úgy gondolta, hogy „minden a legjobban van ezen a legeslegjobb világon”.
    Magyarán Voltaire nem e mellett, hanem ez ellen írta meg ezt a regényt.

  3. Linda szerint:

    Háborúval kapcsolatosan….

    “A háborút csak az érti, aki látja, hogy az egyik nép a másikban saját bajainak okát támadja. (-) A háború elemi katasztrófája, illetve a világválság, csak akkor enyhülhet és oldódhat meg, ha az emberek nagy része felébred. Az ébredés nem absztrakt probléma, hanem konkrét exisztenciális feladat.”

    Hamvas Béla: A háború nagysága és az ember kicsinysége

    – itt: http://www.hamvasbela.org/2014/08/hamvas-bela-oroszorszagi-feljegyzesek.html

  4. Linda szerint:

    Tetszik, amit leírtál Józsi bácsi! 🙂

    Az jut eszembe róla, hogy ha ÉN VAGYOK, vagyis a Vanság képe vagyok,(mindenki első szám egyes személyben , “különbejárattal” és közvetlenül csatlakozva Van a Vanságban, sőt maga a Vanság kicsiben és részleteiben), akkor az abszolut törekvés (kényszer) és vagyok , a Rendre való kényszer is vagyok és attól vagyok szabad, hogy felemelő ez a vagyokság vagy lehetek-ség.
    Ha tudatommal szabadon, vagyis önként rákapcsolódok a vanság tudatosságára, akkor megtapasztalom azt a kozmikus erőt, ami állandóan ered és vanságokat képez.
    Abban is szabad vagyok, hogy ennek feneket mutassak és a következmény egy szenvedést szülő kényszerérzet lesz,amit a fájdalom jelezni fog. Még mindig szabad vagyok folytatni, a vanságom képét torzítani és maszatolni, viszont egyszercsak megszűnik a tűréshatár és a mesterséges rend kilökődik.

    • Linda szerint:

      Az is abszolut igaz, hogy egy kép melyik felmenőnél indul be és melyik utódnál okoz zavaros képzetet vagyis szabadosságot. Például egyik horirendelőmmel rájöttünk, hogy azért jönnek neki -szabadon- olyan kényszerképzetei a tuadttalanból, hogy választhatja azt, hogy neki ne legyen gyereke (mintha ez rendes kényszer lehetne), mert ha gyereket vállal, neki azt szégyellnie kell(ene) a szülei előtt. ezeket a képeket nem az agyával szüli, sokkal mélyebbről jön, de hatalmasabb erővel bír, mint az agyi tevékenység, mert a félelem mindannyiszor megjelenik, ahányszor elhatározza (agyilag), hogy gyereket szeretne. Kutakodott az anyai ági felmenőknél és amit tudott az volt, hogy dédanyónál “törvénytelen” gyerek született, ami , ugye, emberi léptékben és mértékben számolva, az adott időben szégyen volt és dugdosni kellett. Bizonyára dédanyótól jön a lenyomat, a program, hogy szégyen a gyerek, viszont ami jelen esetben élteti ezt a képet, az már az utód tudattalanja, ahonnan fe kell ezt hozni és ki kell tisztítani, úgymond rendbe kell hozni.Az utód tudatosságával, a jelenben. naplózással, mantrákkal. Most nem ez a helyzet, sőt, eleve a gyerek az nem szégyen, hanem áldás, akkor is, ha (emberi) házasságon kívűl születik, stb stb. Ráadásul most nem ez a helyzet, mert ez és ez van. át szükséges írni tudatosan a programot. Ki kell robbantani (abszolutum bummja)az új képet, azáltal, hogy felhozzák a felmenőktől öröklött téves képet és azt rendbe szedik. Minek a mintájára van ez az eljárás? Hát a természet rendje szerint. Önmagát önmagából rendezi. A hamisat- értelemmel- igazzá rendezi.

      Érdekes és szép ez a kemény és szigorú rendet követelő élet. 🙂

  5. malyvacsiga szerint:

    Számomra mindent felforgatott az, ami Steiner után szabadon valahogy így hangzik:
    Az Én-nek van szabadság dönteni, de ehhez kell a kettősség, és az, hogy az Én ne tudja, melyik a JÓ.

    Mert ugye ha TUDOM, hogy melyik a jó, akkor ott már nem szabad akaratból döntök… 🙂 :-p

  6. Loós Kata szerint:

    Vitatkozhatunk arról is, mi az,hogy “szabad”. Én mostanában jöttem rá,milyen torzuláson ment át az egom (szocializáció,kultúra,félelmek…..). Úgy gondolom,csecsemő koromban egy ideig még szabad emberke voltam(akkor üvöltöttem kajáért amikor csak akartam),utána a szocializáció,a félelmek,a vágyak…..irányították a döntéseim. Felnőtt korban már csak nagyon ritka pillanat a felhőtlen szabadság megélése. Vagyis a lektöbbünknek. Szabad akarattal rendelkezem,de ez nem szabadság. Szerintem. A szabadság érzés és nem döntési lehetőség.

  7. zolesz szerint:

    Ez az e-book a Biblia tanítását vezeti le precízen, összevetve a különbőző (keresztény) egyházi irányzatok álláspontjait, bemutatva a hiteles verziót is az eleve elrendelés – szabad akarat témájában. Angolul tudók érdeklődőknek nagyon ajánlom: http://www.arielc.org/baf-epub/baf-gwmw-epub.html

  8. siegfried szerint:

    Kicsit talán másabb megközelítésből, a szabad akaratról nekem a következő szokott eszembe jutni:
    Az, hogy most eldöntöttem (?), hogy írok ide mindabból ered, ami az eddigi élete(i)mben összesen történt velem. Az öröklött tulajdonságok, a neveltetés, saját tapasztalatok, tanulmányok… Ezek azonban szintén mind-mind a következményei voltak egy-egy előző eseménynek. Ha szépen visszafejtem a szálakat, akkor gondolhatom azt, hogy egyetlen eredeti esemény határozza meg az egész világot – benne engem és a „döntéseimet” a kezdetektől mostanáig?
    Bár senki nem kényszerített, hogy ezt ide írjam, mégis, az eddig velem történt dolgokból adódóan most elkerülhetetlenül ennek kellett történnie.

    Talán 🙂 ez gyakran eszembe jut, hogy hol a határ, honnan tekinthetem saját akaratnak azt, ami velem történik és honnan külső kényszernek. Egyelőre a fentiben sem vagyok biztos, de érdekelne más véleménye is vele kapcsolatban.

    • Józsi bácsi szerint:

      Az én meglátásom szerint egy “terelgetés” folyik. Mindenkiben van egy belső hang, ami TUDJA, hogy melyik az igaz út, de lehetőséget kapunk “tesztelni” az igazságot, mert erről szól az élet. 🙂

      Az általad feszegetett kérdés, hogy milyen út vezetett oda, hogy egyáltalán billentyűt ragadj, egy nagyon fontos témát vet fel, nevezetesen azt, hogy minden cselekvést megelőz egy “fejlődési út”, enélkül az emberben nincsen elegendő információ ahhoz, hogy egyáltalán akcióba lépjen. Az esetleg másként gondolkodó ide tévedők egy jelentős része pl. konkrétan hülyének néz engem, hogy ilyen “marhaságokról” írogatok. 😀

      Írni is fogok erről egyet, mert ez nagyon jó téma.

      • tomr szerint:

        a temaban mark twain what is man c rovid essaye is olvasasra melto. egeszen erdekes szemleletet mutat a szabadakaratrol, mi tobb a szabad gondolkodasrol.

    • mp2 szerint:

      Örülök, hogy viszontláthatom az én fejemben is tekergő gondolatokat. Az én szemléletem meglehetősen determinisztikus, de az eddigi keresésem, világmegértési szándékom mostanában inkább erről az oldalról kapott megerősítést. Én is folyamatként látom az eseményeket és úgy tűnik, hogy mindegyik eseménynek van előzménye, mely szoros összefüggésben vele. Én ezt nevezem oknak, ami a világ egy megelőző pillanatbeli állapota (ide értve a nem materiális állapotot is). Amikor 2 alma közül választok látom, hogy van 2, amikor pedig valamit tapasztalok, érzek, tudom, hogy ezekhez hasonlóból van több is, emlékszem rájuk. De még sosem emlékeztem egy időpillanatban 2 eltérő érzetre, gondolatra. Sosem tapasztaltam párhuzamos világokat, ami bizonyítaná nekem, hogy létezik több is, és választhatok közülük. A másik problémám a szabad akarattal, hogy számomra ennek a jelentésében van egy nem függés. De mennyire szabad, mitől nem függ. Azért nevezhetjük szabadnak, mert az ÉN-hez rendeljük, amit megkülönböztetünk a világ többi részétől, amitől nem függ annyira, mint az ÉN-től. Ez szerintem csak a világ teljes pillanatnyi állapotát befogadni nem képes érzékelő-felfogó rendszer miatt van így. Azért, mert ezen a rendszeren nem jut át minden információ, még hatással vannak ránk a távoli események is (térben és időben egyaránt), nem vagyunk függetlenek tőlük. Napkitörés, jégsapkaolvadás, ózonlyuk, olajembargó, pillangóhatás.
      Ha tud valaki megtapasztalhatóan meggyőző érveket a szabad akarat létezése mellett, írjon. Szívesen kipróbálnám.

Leave a Reply

CommentLuv badge