látogató számláló

A világ egy üzleti vállalkozás (2. rész)

2011-12-01 3 hozzászólás

Folytatom az előző, hasonló című cikket, kicsit szájbarágósabban. 🙂 Nagyon sok szó esik mostanában arról, hogy a bankok, spekulánsok tevékenysége etikus-e vagy sem, ezért írni akartam egy lehetőleg objektív cikket arról, hogy a jelenlegi helyzet tulajdonképpen egy következmény. Annak a pénzrendszernek a következménye, amelyben élünk. És amelyből Te is profitálsz néha, csak amikor nyersz, akkor nem mész ki az utcára tüntetni. A problémák ott kezdődnek, hogy a veszteség jobban fáj, mert nem értjük azt, hogy a világ egy üzlet, melyben minden gazdasági szereplő célja ugyanaz: pénzt akar keresni. Magyarország “bóvli” kategóriába sorolása a Moody’s leminősítése által szerintem ugyanezt a célt szolgálja. A költségvetési terveknek ugyanis úgy kellene megvalósulniuk, hogy az a befektetők érdekeit nem sérti. Ez pedig nem egyszerű feladat.

Nem lesz rövid az eszmefuttatás és eléggé józsibácsis lesz, de mire végére érsz, ígérem kitisztul a kép.

Ha nincs időd és csak a konklúzióra (=tanulság) vagy kíváncsi, akkor kattints ide.

Képzeld el, hogy a világ egy üzleti vállalkozás. Mindenki, aki élni akar, dolgozik valahol (állami, vagy privát cégben) vagy saját vállalkozást épít és valamilyen terméket vagy szolgáltatást árul. (Vagy sportoló, művész, író, feltaláló, stb.) Miért tesszük ezt? Azért, mert pénzt akarunk keresni mindannyian, ami a boldogulás alapja a társadalomban. Pénzt meg azért akarunk, mert először túlélni, aztán pedig növekedni szeretnénk. Volt egyszer egy Abraham Maslow nevű pszichológus pasas, aki felépítette az emberi szükségletek hierarchikus (=alá és fölérendeltségi viszonyban lévő) rendszerét, mely elég jól szemléleti azt, hogy egy adott állapot elérése után mi a következő vágyott szint. Ezt hívják Maslow-piramisnak. Mivel az ember mindig többet akar a jelenlegi állapotnál, ezért Maslow megállapításai axiómának (=megkérdőjelezhetetlen igazságnak) számítanak. Jobb lakás, jobb állás, szebb ház, szebb kocsi, egzotikusabb utazás, vagy egyszerűen csak egy jobb, nagyobb választékkal rendelkező kocsma. 🙂 Többet akarunk, mást, újabbat, jobbat. Ilyen az ember természete. Ami nem is baj, mert különben még mindig barlanglakók lennénk. 🙂

Egy vállalkozásban a megfelelő termék/szolgáltatás kiválasztása vagy azon múlik, hogy jól méred-e fel a piacot (ez a megszokott megközelítés) és elkezdesz valamit eladni, amire már igény van, vagy jól ismered az embereket és tudod, hogy mi kell nekik, ezért létrehozod azt. (Az utóbbira jó példa Steve Jobs, az Apple nemrég elhunyt vezetője, aki azt mondta: “Az emberek nem tudják, hogy mit akarnak addig, amíg meg nem mutatod nekik.” És igaza lett, az emberek nem tudták, hogy kell nekik iPod meg iPhone és a számok eléggé azt mutatják, hogy kell.)

Egy termelésre/szolgáltatás nyújtására berendezkedett üzleti vállalkozás működtetésének nagyon leegyszerűsített folyamata a következő: Piackutatás (=körülnézel, hogy mit vennének szívesen az emberek), szegmentálás (=célpiac kiválasztása, hogy kinek akarsz eladni, ugyanis mindenkinek nem lehet), másik oldalról termékfejlesztés, marketing + PR (=”betámadod” a célpiacot ügyes érzelmi manipulációval), és eladás. Ez fontos lesz később, mert a mai világ legfontosabb “terméke” a tőke, amely ugyanígy működik.

Vannak nem termelő cégek (főleg állami intézmények), az ő céljuk a vállalkozási környezet megfelelő feltételeinek a biztosítása. Oktatás (hogy legyenek szakképzett dolgozók), mindenféle jogi környezet (cégjog, munkajog, büntetőjog + ezernyi más dolog), adózás szabályozása és sok-sok satöbbi. Nézzétek meg mennyi állami intézmény (minisztériumok, stb.) van, az mind erre kell. Egy demokráciában az államot azért bízza meg a nép (elvileg), hogy a közös ügyeket, rövidítve a közügyeket szabályozzák és azokat a nép érdekében intézzék helyettünk. Régen sokkal több közügyet oldott meg egy állami rendszer, mint manapság, ugyanis a privatizáció (=államilag működtetett intézmények és vállalatok magánkézbe való eladása) óta már az állam nagyon sok, a nép érdekeit, kényelmét szolgáló intézkedést külső (privát kézben lévő) cégekkel végeztet el.

Amikor azt olvasod, vagy hallod, hogy egy adott kormányzat az államilag fizetett megbízások esetében lobbizik (vagy inkább cégek a kormánynál lobbiznak), az ma már szinte mindig azt jelenti, hogy azon cégek közül válogat a kormány, akik jól dolgoznak (lehetőleg nem drágán és megfelelő minőségben), de legfőképpen úgy, hogy legyen visszaosztás. Vagyis az állam képviseletében dolgozó döntéshozó (csapat) kapjon egy vastag borítékot jó sok pénzzel azért, mert az állam nevében munkát adott a kiválasztott vállalkozónak. A vállalkozó megkapja az államtól a pénzt, ő ebből vissza osztja az előzetes (titkos) megállapodásban meghatározott összeget és valahogy majd elszámolja. Mondjuk úgy, hogy vesz számlát. 🙂 Ez kis hazánkban így megy, bárki is legyen kormányon. Mindenki meg akar élni. Gyerekek, asszony/férj otthon, nyaralás vár, autó benzint kér és az anyósnak is kell új ruci vagy valami fülbevaló. 🙂

Azért fontos kiemelni az államilag finanszírozott (=fizetett) munkákat a többi közül (és azért is hoztam példát a kilobbizott megbízások elnyerésére), mert azokat az államkasszából fizetik, mely az állampolgároktól és vállalkozásoktól beszedett (nyereség, iparűzési és egyéb), valamint a termékek/szolgáltatások árában meghatározott (ÁFA) adójövedelem. Magyarul: az adófizetők pénzéből dönti el az állam, hogy kit bíz meg egy adott feladatra (=aki jól lobbizik), és ugyanebből a pénzből kapja ő a visszaosztást. Egy állam addig tud működni, amíg van folyamatos adóbevétele, amiből a költségeit, állami beruházásokat, felvett hitelek kamatait fizetni tudja. (Akárcsak Te a saját, otthoni háztartásodban.) Csak Te állampolgári kötelesség címén nem húzhatsz le senkit több pénzre, ha a kasszád kiürülni látszik.

Bizonyára észrevettétek, az állam(ok) működtetéséhez egyre több pénz kell, ami pedig egy okozat, vagyis a következménye az államok modern-kori működtetésének. Ezt mindjárt kibontom, hogy ezt mi okozta.

Megjegyzés: Egy jól kialakított adórendszerben minden állampolgár tudja, hogy a közterhek viselése kötelező és jó érzés, mert ugye Te is szeretsz olyan helyen élni, ahol megfelelő a közbiztonság, van járda és közvilágítás, stb, stb. Mivel az adózás közismert állampolgári kötelesség már évezredek óta, ezért mindig is volt értelme politikai hatalmat szerezni, mert az adóbevételekből tutira van fizetés (+lehetőség lobbizásból származó visszaosztásokra). Persze ehhez az országot jól kell működtetni. Nem véletlen, hogy az adózás körül mindig olyan nagy a szövegelés. Mekkora adókulcs legyen, milyen adókedvezmények, stb. Adót fizetni senki nem szeret, de az állam szigorúan behajtja, azt, ami neki jár. Hogy miért kell szigorúan behajtania (azon felül, hogy az állam és így a közügyek elvégzésének megléte függ tőle), az ennek a cikknek a lényege. De lényeg: az országot jól kell működtetni, hogy a nép elégedett legyen és akarjon adót fizetni. Ez fontos!

Lépjünk tovább.

Mindannyian tudjuk, hogy egy adott országban a hitel segíti az infrastruktúra (=utak, víz, villany, csatorna, stb.) és egyéb, társadalmi komfortot és elégedettséget növelő beruházások meglétét, ezért a nyugati államok évtizedekkel ezelőtt (Magyarország 1973-tól) elfogadták, hogy kölcsönből fejlesszenek. Erre alapból nem feltétlenül lenne szüksége egy országnak – bár való igaz, akkor korlátok közé szorítaná a fejlődést bizonyos szinten -, mert ha lenne belső termelése és olyan értékeket állítana elő, amire itthon is, és külföldön is nagy igény van, akkor az abból származó haszonból lehetne növekedni, építkezni. (A középkorban Magyarország mezőgazdasága volt ilyen iparág, a megtermelt élelmiszerek egész Európát etették.) Ha tehát lenne ilyenünk, akkor jobban tudnánk a teljes államot működtetni, magyarul az országot finanszírozni (akár külső hitelek nélkül is).

John Perkins Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai c. könyvében tisztán és érthetően leírja, hogy ezek ma már felülről szabályozott dolgok. Mivel minden államvezetés szeretne a nép előtt jó színben feltűnni (fejlesztésekkel, kedvező vállalkozási környezet megteremtésével, stb.), ezért a XX. század II. felében elkezdtek az országok hiteleket felvenni a Világbanktól, amely hitelek visszafizetését egyéb tevékenységei mellett a Nemzetközi Valutaalap felügyeli. Ez az “ikercég” (Bretton Woods-i ikrek) tulajdonképpen egy olyan vállalkozás, mely – rengeteg egyéb szabályozó és harmonizációs (=nemzetközi együttműködést elősegítő) feladaton túl – államok felé történő hitelezéssel foglalkozik és a tulajdonképpeni profiljuk az, hogy az államoknak hitelt adnak el kamatért. Ebből keresik a pénzt. Lehet szépen is fogalmazni, hogy a “világ fejlesztése”, meg a “fejlődő országok segítése” a cél, de valójában egy profitcélú vállalkozásról beszélünk: pénzt akarnak kölcsönadni (befektetni) biztos helyre, kamatjövedelem reményében. Ha a kölcsönadott pénz termel valódi értéket az is jó, ha csak “védőháló”, az is. Az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai c. könyv pont azt mutatja be, hogy okos PR-ral (Public Relations = a kommunikáció tudatos szervezésével) ezt hogyan tudták elérni. És hogy visszautaljak eme cikk 2. bekezdésére, a “tőke” felmérte a piacot és rájött, hogy az államok finanszírozása (eladósítása) a legnagyobb üzlet.

Képzeld el a következő szitut (ezt most nagyon nagy vonalakban mutatom be):

Egy Világbanknak dolgozó közgazdász, nagyon okos és intelligens, magas rangú képviselő (értékesítő) elmegy egy ország vezetőjéhez és ezt mondja neki: “Figyeljen Elnök/Miniszterelnök Úr! Megvizsgáltuk az Ön országának gazdasági helyzetét és úgy látjuk, hogy komoly finanszírozási problémáik lehetnek a közeljövőben, mert az ABC és az XYZ iparágak előtt komoly visszaesés várható. Ezt abból látjuk, hogy a szomszéd ország ugyanezeket a termékeket, ami az Önök nemzeti össztermékének (=egy országban megtermelt teljes jöveledem, azaz GDP) jelentős százalékát adja, olcsóbban tudja előállítani, ami miatt az önök versenyképessége csökkenni fog. (Magyarul kevesebbet fognak tudni a jövőben eladni, kisebb lesz a bevétel.) Mi lenne, ha mi nyújtanánk Önnek 1 milliárd dolláros kölcsönt nagyon kedvező kamatra, építsen belőle autópályát, amiből ezt a hátrányt le tudja majd dolgozni, mert a hatékonyabb közlekedés miatt csökkenni fognak a költségek és a versenyképesség megmarad, a nép meg örülni fog nagyon, mert Ön bölcs döntést hozott, ráadásul az autópályát a kisember is használja, ami mi miatt külön hálás lesz. Az említett iparágak megmaradnak, az emberek nem veszítették el a munkájukat és létrejött egy üzleti + kényelmi infrastrukturális fejlesztés. A kölcsön kamatterheit Ön 5%-os ÁFA emeléssel megoldja, minden szép és jó. A nép egy picit elégedetlen lesz a megnövekedett adók miatt, de Ön utána kiáll a sajtó elé és elmondja, hogy ez a döntés megmentette az ABC és XYZ iparágakat és az ország továbbra is fejlődni tud. A pénzt meg nem sürgős visszafizetni, a kamatokkal mi bőven elvagyunk.” (Ráadásul a döntés megkönnyítése céljából a hitelező egy jó vastag borítékot ad még a döntéshozónak, hogy ne nagyon gondolja meg magát.)

Egy kis kitérő kedvéért íme egy 10 perces videó John Perkins-szel, amelyben elmeséli, hogy Dél-Amerikai országokban hogyan adtak el adósságot úgy, hogy a profitok ne az adott ország érdekeit szolgálják. (Ha a felirat méretét változtatni/növelni szeretnéd, kattints a CC jelre, majd Beállításokra, ott pedig a + jel-t nyomogasd a “Parancsikon” felirattól balra, majd “Kész”.)

Visszatérve a korábbi példához, az ország megkapja a kölcsönt és elindul a “játék”. A valódi probléma abból fakad, hogy ez egy nagyon egyszerű módja a külső forráshoz (=kölcsönpénz) való hozzájutásnak, ezért minden vezetőben fel fog merülni a kérdés: Ha ilyen könnyű hitelből fejleszteni, miért ne vennénk fel még 1 milliárdot? A megnövekedett kamatfizetésre majd kitalálunk valamit, de a nép örülni fog, mert csináltunk valami látványosat. Ebben a látszólag építő jellegű folyamatban ott történik a megakadás, ahol az értékteremtő termelőgazdaság számára már lehetetlenné válik a folyamatosan növekvő hitelkamatok visszafizetése és a további működéshez és a meglévő hitelek kamatainak fizetéséhez már újabb hitelek kellenek. Jó magyarul megfogalmazva: Megettük a következő 30 év kajáját előre (addig minden nagyon finom volt), most viszont nincs kaja, bocsi. Persze ez nem ennyire egyszerű, de sajnos ez történik. És nem csak nálunk.

Most pedig jöjjön az egész cikk lényege, ami minden üzleti vállalkozásra igaz:

Az egész “eladósítás játék” lényege a cash-flow termelő (=készpénzáramlást biztosító) üzlet. Ha van egy lakóházad 30 lakással, akkor nem az a buli, ha eladod az összes lakást, mert akkor lesz egy csomó készpénzed, amit valahová megint be kell tenni, hogy (az infláció következtében) az ne veszítse el a vásárlóértékét. (A pénznek a vásárlóértéke a lényeg. Ha nem hiszed, próbálj fizetni 1930-as évekbeli Magyar Pengővel.) A “buli” tehát mindig az, hogy a vagyonodat olyan helyre teszed, ahol az inflációtól többnyire védve van, s amelyből folyamatos készpénzáramlásod van. A “külföldi befektető” azért ad kölcsön, mert így neki egy akármilyen állam (a mögötte lévő adófizető társadalommal) egy folyamatos cash-flow termelő üzleti vállalkozás. Egy adófizető nép pedig elég jó fedezet a pénzére. Ő a jövőbeli bevétellel kalkulál, és ha egy ország bekeményít (mint ahogy a jelenlegi magyar kormányzat megpróbálta), akkor mindenféle spekulatív módszerekkel (forintgyengítés, médiahisztéria) ráveszi a népet(!), hogy követelje az államtól azt a megoldást, amitől a cash-flow termelő helyzet ismét visszaáll a helyére. A manipuláció célja mindig az, hogy a készpénztermelő vállalkozás üzleti potenciálját (=erejét) ne veszítse el. Ha olvastátok Machiavelli A fejedelem c. könyvét, akkor tudjátok: A cél szentesíti az eszközt. Nem beszélve arról, hogy ha egy ország minél jobban el van adósodva, annál jobban a hitelező szabja meg a játékszabályokat. Képzeld csak el, hogy vannak ügyfeleid (vásárlóid) és Te szabod meg azt, hogy nekik mikor és hogyan kell vásárolniuk tőled. Óriási játék! Ráadásul a Maslow-piramis rájuk is érvényes, ők is többet akarnak mindig. 🙂 Persze tudom, vannak mindig vis maior, azaz előre nem látható problémák, amelynek következtében néha át kell ütemezni a befektetést (=adósságot), stb., de a cél mindig az, hogy a befektetés megtartsa a készpénz-áramoltató képességét!

A Világbank + IMF piacot teremtett, ügyesen szegmentált, frankón “bemarketingelte” magát “ajándék pénzzel”, aztán eladta nekünk a csomagot. (A kapott pénz mellesleg teremtett értéket + munkát is, ez volt az átmeneti hozadéka!). Ez történt 1973-ban. Hiába azonban a sok fejlesztés, meg az időszakos munkahelyteremtések, ‘73 óta úgy eladósodtunk, hogy az életben nincs esélyünk ebből kikeveredni. Legalábbis nem úgy tűnik, hogy lenne. Aki megpróbál kikeveredni az adósságcsapdából, azokat meg elgáncsolják. És akiknél nincs termelőgazdaság, ott ez sikerül is. Ne feledd: ami neked kamatfizetés az adósságra, az a másiknak cash-flow! (Könyvajánló: Robert Kiyosaki Gazdag papa, szegény papa)

Ez, barátaim, kőkemény üzlet.

Egy ország leminősítése tehát főleg azért történhet meg (szerintem), mert a hitelezők ezáltal akarják elérni azt, hogy az általuk lezsírozott üzleti megállapodásból hosszú távon biztosíthassák a rendszeres készpénzáramlást. (A hitelezők és a hitelminősítők elnevezése között még nyelvi-logikai kapcsolat is van. 🙂 ) Egy államnak meg azért kell állandóan fiskális kiigazításokat tennie és adótörvényeket változtatni, valamint folyamatos megszorításokat alkalmazni, mert a felvett kölcsönökre fizetendő kamatterhek (vagyis a nagytőke cash-flowja) másként nem gazdálkodható ki az állami bevételekből. Mindezt ráadásul úgy lenne szerencsés bármilyen kormányzatnak megtennie, hogy még a népnek is jobb legyen egy kicsit, különben minek választották meg őket? (A jelenlegi magyar kormány meg pontosan úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy azoktól próbálta bevasalni a hiányt, akik a pénzüket ide hozták, hogy az nekik cash-flowt termeljen. Az adósság lefaragásának iránya szerintem jó ötlet – mint ahogy neked is komoly megkönnyebbülés, ha megadtad azt, amivel lógsz valakinek -, de úgy néz ki, hogy ez a rúgás most mellé ment. A következménye pedig valószínűleg olyan brutális megszorítás lesz, hogy vissza kell álljak a feles helyett a “negyedesre”… 🙁 )

Az államoknak való kölcsönadás egyébként nem újkeletű dolog, a bankárok és pénzváltók mindig is szerették ezt a tevékenységet, mert biztos jövedelemre számíthattak az államtól a befektetés biztos megtérülését illetően (=adófizető nép fizeti a cehhet). Ha pedig egy kicsit sok lenne a visszafizetendő kamat a meglévő államháztartásnak, hopp egy kis adóemelés, és máris lehet “fiskális kiigazítással” rendezni a tartozást. Mivel Magyarország 1973 óta rettenetesen eladósodott, és a felvett hiteleknek már jó ideje csak a kamatát fizeti, ezért a fennálló tőketartozás (=maga a pénz amit felvettünk) már olyan szintre emelkedett, hogy az teljességgel kifizethetetlen. De ez csak nekünk rossz. Az országba befektetett tőke cash-flowt termel. És a statisztikák azt mutatják, hogy már jóval többet fizetett ki Magyarország adósságtörlesztésre, mint amennyit valaha felvettünk, a “befektetés” tehát már megtérült, most már csak a nyereség szabályozására kell ügyelni. A tőkének ez számít, ilyen a természete.

A kocsmának meg az számít, hogy legyen vendége, különben bezárhat. Én meg nem szeretném, ha ezt tenné, ezért megyek, megtámogatom, és benyomok egy felest… 🙂

About the Author:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólások (3)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Voldi szerint:

    Zseniális összefoglalás!

  2. Zoé szerint:

    No és ki a szuverenitás forrása? Ki a szuverén? …úgy is mondhatnánk, hogy ki az egyetlen “valóságos létező” a fiktív, virtuális létezők között (mint pl. egy bank, amely egy elvont jogi kategória: egy jogi személy, vagy egy állam, amely ugyanígy csupán közmegegyezésen, – vagy még azon sem – alapuló szabályok alapján létezhet)…. szóval ki a szuverén, akinek tudatossága és teremtő hatalma van egyedül…ezáltal egyedül lenne jogosult pénzteremtésre is?….és ki foszthatná meg ettől a hatalmától?

Leave a Reply

CommentLuv badge