Szenvedé(lye)s pályavál(asz)tás

Szenvedé(lye)s pályavál(asz)tás

Szerző: | jan 22, 2013 | Blogbejegyzések 2011-2014, Film, Tudatosság, Világkép

Szenvedé(lye)s pályavál(asz)tás

Hetek óta azon töprengek, hogy vajon mi is az igazi véleményem a jelenlegi diáktüntetésekről. Megértem a diákok felháborodását? Nem értem meg őket? Igaz, ez eléggé aktuálpolitikai téma, amit én (már ismertek ennyire) mindig igyekszem kihagyni az írásaimból, de ebbe mégis beleharapok, mert azt gondolom, hogy már megint nem a lényegről van szó.

Én is voltam diák. Elvégeztem egy főiskolát (többnyire) állami pénzből a Horn-kormány alatt, azok közé tartoztam, akiket néhány évig havi 2000 Ft tandíjjal (ha jól emlékszem ennyi volt) “megrövidítettek” azért, hogy tanulhasson. Nem örültem neki, mert én is olyan voltam, mint a legtöbb magyar ember: Sokat akartam és ingyen. Igaz, nem volt hallgatói szerződés és nem akartak arra kötelezni, hogy 10 évig itthon dolgozzam, különben minden támogatást vissza kell fizetnem, viszont a lehetőségeim is korlátozottak voltak, mert olyan szakmát választottam, aminek a jövőképe gazdasági szempontból enyhén szólva nem volt túl bíztató már akkor sem (jóllehet ez a szakma nem a profitról szól) és senki nem szólt, hogy gondoljam át… A szabad akaratnak persze ilyen következménye is van és így jár az, aki művész akar lenni.

A diploma megszerzése után 180 fokot fordítottam az életemen és teljesen felhagytam azzal, amibe 15 év munkát belenyomtam (és amit nagyrészt az adófizető állampolgároknak köszönhettem). Rájöttem, hogy nem születtem művész embernek, sem kiemelkedően tehetséges, sem elég kitartó nem vagyok ahhoz, hogy ebből kovácsoljak magamnak megélhetést, karrierről nem is beszélve. Persze nem én voltam az egyetlen, aki ezt felismerte, de sokan voltak, akik ennek ellenére mégis a megszokás mellett döntöttek. Tulajdonképpen szerencsés voltam (vagyok) nagyon, mert ha annak idején kötelezettségeim lettek volna az állam felé, valószínűleg teljesen máshogy alakul az életem. A valódi tandíj (nem a havi jelképes 2000Ft!) visszafizetésének elkerülése végett 10 évig tevékenykedni egy olyan területen, amiről már akkor tudtam, hogy nem rólam szól, kettétörte volna azt a jövőt, ami végül is olyan emberré tett, akivé lettem azóta. (Egy igazi, boldog Senki :)) Egy hallgatói szerződés megfosztott volna attól a szabadságtól, amely segített közelebb vinni ahhoz, hogy ki a fene is lehetek én. Van egy olyan érzésem, hogy a jelenleg tüntető diákság látens módon ezt a szabadságát igyekszik védeni.

Mindazonáltal ha nem lettem volna szerencsés, a mai fejemmel már azt mondom, hogy akkor sem (csak) az állam lenne a hibás. Nem túl sok időt fordítottam arra ugyanis, hogy önvizsgálatot végezzek azzal kapcsolatban, hogy valóban olyan jövőt választok-e, ami rólam szól. Ilyen egy igazi lúzer hozzáállás. 🙂 Mivel a mai világban nagyon sokan választanak “trendi” (=felkapott) szakmákat, melyek egyetlen lépéssel sem hozzák közelebb a boldogságot (tekintve, hogy ha a pénz kedvéért más akarok lenni, mint aki vagyok, akkor elkerülhetetlen a – lelki – zsákutca), ráadásul ezek egy része az ország valódi felemelkedése szempontjából sem kifejezetten előnyös pálya, ezért nem csodálkozom azon, hogy már “felülről” is olyan szónoklatok jönnek, hogy túl sok a jogász és a közgazdász kishazánkban. Hogy ez így van-e azt nem tudom, ugyanakkor meg merném kockáztatni azt a kijelentést, hogy a tüntető diákság köreiben sok olyan fiatal van, aki csak azért vonult ki az utcára, mert “lázadni poén” és nem azért, mert tudatosan éppen a saját jövőjéért áll ki.

Jöhetnek a tojások és a paradicsom-zápor, van nálam esernyő. 🙂

A félreértés elkerülése végett hiszek a nép (és benne a diákság) akaratában, és nekem sem esik jól, hogy amióta az eszemet tudom, minden kormány az állandó megszorításban és a “most még egy kicsit sz@r lesz, de utána szárnyalunk” eszmével eteti a nagyérdeműt. (Aminek az elsődleges oka az mellesleg, hogy az elmúlt 20 év fejlődésének jelentős része hitelből történt és folyamatosan törleszteni kell azt az adósságot – ill. annak csak a kamatait -, amit már Isten tudja hányszor kifizettünk!) Személy szerint jobban örülnék annak, ha inkább azért – vagy azért is! – mennének ki a fiatalok az utcára, mert tiltakoznak az adósságtörlesztés aránytalansága miatt, vagy pl. az 1982-es évi VI. törvényerejű rendelet – azon belül is a IX. cikkely – ellen, melynek értelmében a Nemzetközi Valutaalap az országnak nyújtott “segítségnyújtásért” cserébe – melyet az összes “fejlett” nyugati államra rábeszélnek ún. “biztonsági” céllal – minden átvilágítás és bírósági eljárás alól mentesül és jogot formál pl. az ország ingó és ingatlan tulajdonára is (beleértve a termőföldet), ha éppen úgy dönt, hogy a tartozásért cserébe arra tart igényt. Túlzott eladósodás esetén ugyanis ez a rendelet kihúzhatná Magyarország alól a talajt (szó szerint) és akkor nem az lenne a legnagyobb gond, hogy fizetős-e az oktatás és milyen feltételekkel nem az. (A hitelfelvétel értelmetlenségéről egy érdekes cikk itt: Magyarország elrablása)

Vagy itt van pl. egy törvény, amiről úgyszintén nem sokat beszélnek, s amiért pl. senki nem megy ki az utcára (valószínűleg azért, mert ezt nem fújja fel a sajtó). Ez a 2011. évi CCVIII., azaz a jelenleg hatályos jegybanktörvény. Ennek 15-18. §-ai az MNB és az államháztartás kapcsolatával foglalkozik, ami nem kevésbé érinti lényegesen Magyarország jelenét és jövőjét, mint az, hogy az, hogy a jövő gyermekei tudásukkal Magyarországot szolgálják-e vagy sem.

15. §: Az MNB nem nyújthat folyószámlahitelt vagy bármely más hitelt az Európai Unió működéséről szóló szerződés 123. cikkében meghatározott közszektor számára, továbbá ezektől közvetlenül nem vásárolhat adósságinstrumentumot…”

Vagyis az EU tagság miatt a saját(?!) nemzeti bankunk nem finanszírozhatja az államháztartási hiányt, aminek kapcsán épp a balhé folyik Brüsszelben. Hm. (Tisztában vagyok vele, hogy pont azért függetlenítették mesterségesen, hogy a kormány hibájából az árstabilitás és az infláció kezelése ne sérüljön, de ez akkor is egy beteg dolog, mert amikor meg hiánya van az MNB-nek, akkor azt pótolhatja a költségvetésből.)

Bár ezekről beszélni ma már politikailag nem korrekt dolog és meglehetősen populistának tartják azt, aki az ilyeneket előhozza, szerintem ezen kérdések az ország jövőjét tekintve komoly jelentőséggel bírnak pl. azért is, mert az államkasszát terhelő külső adósság éves kamatkötelezettségeinek töredékéből (évi 3e Mrd Ft) finanszírozható lenne a teljes felsőoktatás. Azonban a jelenlegi vita mégis jó arra, hogy a fiatalok átgondolják a saját jövőjüket és vállalják a felelősséget a döntéseikért és ne azért akarjanak diplomát szerezni, mert azt gondolják, hogy csakis azon múlik a sorsuk! Azzal persze tisztában vagyok, hogy ez egy igen komplex egyenlet.

A “matematikai képletnek” ugyanis az oktatás potenciális állami finanszírozásán kívül az is része, hogy a megszerzett képesítéssel ténylegesen van-e lehetőség Magyarországon értékes, hosszú távú (akár 10 éves?) munkát vállalni és versenyképes jövedelemre lehet-e szert tenni főleg egy olyan életkorban (22-24 év körül), amikor az egyre globalizálódó világban a fiatalok sokan elmennek felfedezni önmagukat valahova először és csak utána kezdik komolyan venni az életet. Garanciát vállalni biztos munkahelyekre azonban egyetlen kormány sem képes 10 éves időtávra, hiszen egy ciklus csak 4 évig tart és ki tudja, hogy mit hoz a jövő… Főleg egy olyan világban, amelyben ráadásul(!) a gazdasági növekedést (ha másképp nem megy) pénznyomtatásból “teremtik elő”. (Lásd USA-ban a FED kvantitatív lazítás nevű tőkeinjekcióit.)

A tudás menedzsment jóllehet egy nagyon fontos dolog egy cég, ország jövője érdekében (aki a tudás megszerzésének finanszírozója, az legyen a “kedvezményezett is”), s ezt a multik is úgy intézik el, hogy ha kitaníttatnak egy új szakmára, akkor 3-5 évig nem mehetsz el a cégtől, különben a teljes oktatás költségét vissza kell fizetned. A lényeges különbség mégis az, hogy egy tőkeerős cég képes garantálni a versenyképes fizetéssel javadalmazott munkát, az állam pedig (egyelőre legalábbis) nem. (Az ingyenes oktatásnak azonban szerintem is lényeges követelménye kell, hogy legyen az, hogy egy adott diplomát költségtérítés nélkül mennyi idő alatt kelljen megszerezni, hogy ne lehessen 6-8 évig ellébecolni állami pénzeken egy alapból 4-5 éves képzésben.)

Hogyan lakhatna jól a kecske és maradna meg a káposzta is?

Tegyük fel, hogy a parlamentben ülő honatyák beismerik végre azt, hogy a munkanélküliség oka nem az, hogy nincs munka, hanem az, hogy nincs elég pénz. Aztán rájönnek arra, hogy a helyi / közösségi pénzek használatával létrejöhetne egy teljességgel kamatmentes, az állam által is támogatott közösségi pénzhelyettesítő, s akkor az ingyenes oktatást simán meg lehetne oldani fájdalom nélkül. Mégpedig úgy, hogy számos, jelenleg kamatterhelt forinttal, államilag finanszírozott szolgáltatást helyi / közösségi pénzben fizetnének ki (ezzel komoly összegeket spórolva a büdzséből), melyet akár még adófizetésre is lehetne használni, a megmaradt forintokból meg simán működnének a felsőoktatási intézmények tandíj nélkül is. Ilyen, motivációs céllal létrejött pénzhelyettesítők már Uruguay-ban, Brazíliában és a Baltikum egyes országaiban is csodákat tettek és bizony adóként is működnek! Az értékcseréhez ugyanis nem forint kell és euró, hanem egy széles körű megállapodás, melyben a pénz szerepét bármi betöltheti, amiben a munkaadó és a munkavállaló megegyezik és az elszámoló jel (pénz) elköltésére fel van készítve a termelő, szolgáltató hálózat + a fogyasztók. Vagy lehetne pl. tandíjat (motivációs célú) helyi pénzben beszedni, amelyet a diákok olyan értékteremtő tevékenységekkel kereshetnének meg, amire jelenleg a kormány forintot költ. Mindenre van megoldás, csak hajlandóság kell + nem kell félni a gondolkodástól.

Nagyon fontosnak tartom az oktatás-nevelés kérdéskörét egy társadalom jövőjének szociális és érzelmi egészségét illetően, a legfontosabb kérdés szerintem mégsem kizárólag az, hogy a jelenlegi oktatáspolitika mennyire teszi lehetővé minél több fiatal számára a továbbtanulást, hanem sokkal inkább az, hogy mennyire gondolják azt a fiatalok, hogy csak ezen múlik a jövőjük. Szerintem ugyanis nem azon múlik, hogy egy túlnyomórészt elméleti egyetemi képzéstől mit kapnak. Egy diploma megszerzése néhány kivételtől eltekintve elsősorban arra jó, hogy megtanulja mindenki az alapokat, s azt, hogy mit hol kell keresni. A boldoguláshoz azonban nem diploma kell és jól hangzó papírok, hanem folyamatos tanulni akarás, (emberközpontú) értékrend, szenvedély, kitartás és személyes márkaépítési képesség. Ez utóbbiak meg akkor sem jönnek meg, ha a diplomát ingyen lehet megszerezni. (Arról nem is beszélve, hogy ma már szinte az interneten elérhető információkból megszerezhető egy diploma: ott van pl. az ingyenes Coursera, ami több amerikai egyetem komplett kurzusait teszi elérhetővé online, vagy az ugyancsak ingyenes Khan Academy, ami már 200 millió emberhez jutott el; aki megélhetést akar, annak nem diplomára van szüksége, hanem vízióra, elhatározásra, állhatatosságra és holtig tartó tanulásra. Persze tudom, vannak szakmák, amelyek iskola nélkül nem kivitelezhetők, mint pl. sebész, építész, jogász, de a felsőoktatásban megszerezhető képesítések egy jó részéhez nem kéne semmilyen papír, csak őszinte hozzáállás, némi üzleti ismeret és annak képessége, hogy önmagadat felépítsd.)

Szeretném határozottan leszögezni, hogy edukáció párti vagyok. Hiszek abban, hogy egy ország és a benne lévő egyének felemelkedésének, boldogulásának, sőt egyéni és közösségi boldogságának záloga a felebaráti szeretet “képességén” túl a megszerezhető tudásban rejlik. A legfontosabb mégis az, hogy milyen és mennyire cselekvőképes az a tudás, amit kapunk és amit megszerzünk magunknak! Cselekvőképes és értékteremtésre alkalmas tudás, nem pedig félig értelmetlen rabszolgamunka egy számítógép mögött.

Elmondom még pontosabban, hogy mire gondolok:

Bill Gates-t kirúgták az egyetemről, Steve Jobs-ot úgyszintén. Albert Einstein megbukott matekból, József Attila magyarból. Ezek az emberek vagy önszántukból, vagy az az általuk látogatott egyetemek “fura urai” által kihullottak a rendszerből, mégsem az érdekelte őket, hogy lesz-e papírjuk egy jól hangzó szakmáról, hanem az, hogy hisznek-e eléggé önmagunkban annyira, hogy teremtsenek valamit, amitől a világ valóban több lesz. Távol álljon tőlem, hogy egy olyan ostoba és felelőtlen kijelentést tegyek, hogy az egyetemi képzés elvégzésével ezek az emberek kevesebbek lettek volna. Szó sincs erről. Csak azt merészelem állítani, hogy nem a papír a lényeg, hanem az, hogy van-e az ember előtt vízió és kitartás, hogy jobbá és többé tegye a világot, valamint hajlandó-e kiragyogni önmagából minden rajta átáramló fényt, hogy ezt véghez is vigye. Talán azért hívják magyarul szenved-élynek az igazi, belülről fakadó tüzet, mert annak ébren tartásához a szenved-ésen keresztül vezet az út… Le kell győznöd a fél-elem korlátait, hogy szer-elemben (a fény ragyogó elemében) élj! (Nézzetek körbe, hogy hány olyan ismerősötök van, akik ugyan elvégeztek egy valamilyen főiskolai/egyetemi képzést, mégis teljesen más területen tevékenykednek, mint amit tanultak.)

Leginkább arra lenne szükség szerintem, hogy érett szemléletű és tehetséges pedagógusok az elemi és középiskolai évek során segítsenek a diákokat őszinteségre nevelni, s arra bíztatni, hogy olyan pályát válasszanak maguknak, amelyben nem csak pénzt, hanem boldogságot is találnak, mert igazán csak akkor lehet bárki kiegyensúlyozott ember, ha azt a sorsot éli meg, amiért “idejött”. (Ehhez persze az kellene, hogy az igazi pedagógusokat megfizessék, ugyanakkor megfelelő üzleti modellben rengetegen oktathatnának online módon is, ami meg szerintem növelné a hatékonyságot! De lehet, hogy tévedek, csak abból indulok ki, hogy engem mennyire feldob az online elérhető értékes egyetemi előadások tömkelege, pl. az Apple iTunes You rendszerében.)

Ayn Rand orosz-amerikai regényíró 1943-ban írt regénye – melyből film is készült – Az ősforrás egy tehetséges építész, Howard Roark történetét meséli el, aki nem volt hajlandó korának építészeti stílusát zokszó nélkül követni, s a megélhetésért cserébe inkább fizikai munkát is bevállalt mint sem, hogy olyan tervet készítsen, amivel önmagának hazudnia kell. Az ő története hűen példázza azt, hogy mit jelent egy személyes küldetésnek élni, s hogy mit jelent az a szó: integritás. Aztán egy napon, a kitartása meghozta a gyümölcsét és felismerték a zsenijét, így a történet happy end-del zárul. (Jóllehet a sztorinak van egy olyan, számomra falsnak tűnő üzenete is, hogy ami “régi” az már idejétmúlt, s ezzel azt is sugallják a nézőnek – és olvasónak -, hogy a konzervatív, azaz az értéket megőrző, hagyománykövető látásmódot el kell vetni. Ez pedig szerintem igen veszélyes következtetés.)

Ha van 2 órád, nézd meg a filmet, nagyon fontos üzenetet hordoz azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos önmagaddal szemben őszintének és igaznak maradni:

Meggyőződésem, hogy minden egyes emberben ott rejlik az a kincs, amelynek kifejezéséért megszületett erre a Földre, csak az oktatási rendszer alakítói nem arra nevelnek bennünket, hogy ezt folyamatosan keressük önmagunkban. Uralkodni és hatalommal bírni csak azok fölött lehet, akik követőnek neveltetnek, akikben elnyomják a valódi tüzet. Meglátásom szerint egy bármilyen nevelési rendszerben csak olyan tanárokat szabadna alkalmazni, akik ténylegesen tisztában vannak a gyermek- és fejlődéslélektannal (és nem csak “levizsgáztak belőle”), minimum középszintű metafizikai ismereteik vannak, valamint önmaguk korlátaival is képesek szembesülni. Azok a pedagógusok pedig, akik saját személyiségük hiányosságai miatti frusztrációjukat a diákjaik kontrollálásában élik ki, válasszanak más pályát vagy kerüljenek tisztába önmagukkal előbb, mielőtt a jövő nemzedékét a kezük közé “kaparintják” és lerombolják a lelkivilágukat.

Gondoljatok csak bele: ahogy egy kisgyermeknek sem beszélni kell arról, hogy mi a helyes, hanem jó példával kell előtte járni, úgy a “világ megváltására” nyitott fiatalság számára is az a lényeg, hogy olyan emberek neveljék és okítsák őket, akik a saját személyes sorsuk, képességeik és tapasztalataik szenvedélyes bemutatásával teremtenek mintát nem pedig savanyú arccal, könyvszagúan tolják az arcukba a megkérdőjelezhetetlen(?!) féligazságok tömkelegét, amelyek jelentős részéről személyes megélésük úgyszólván zéró. (Gondolok itt a pénzügyi képzések hazugságaira, az erőltetett számszaki növekedésre épített gazdasági modellek emberközpontúságának hiányára, vagy az orvosképzés egyoldalú, a lélek EGÉSZségét teljességgel figyelmen kívül hagyó – tudományosan megalapozott [?!] – képzési anyagaira, melyek még mindig azt prédikálják, hogy az ember egy gép.)

Az oktatási rendszer célja (részint sajnos) az, ami a pénzügyi rendszer célja. Fenntartani önnön magát azért, hogy kiszolgálja azokat, akik uralkodni és irányítani szeretnének minél hosszabb ideig. A sokszor csak gyöngyszemként megbújó lényegen túl rengeteg haszontalan elméleti ismeret fals bizonyosságának átadása valódi mentorok vezetése nélkül, akik azt is élik, amiről prédikálnak. Szomorú, hogy ma már nem ott tartunk, hogy ha szakmát akarunk, akkor keresünk egy mentort, akitől elleshető a valódi, gyakorlati tudás, hanem beülünk az ötödik iskolapadba és még 40 évesen is diplomákat gyűjtünk, mert a papír a legfontosabb. 🙁

A közelmúltban részt vettem egy előadáson, melyen egy felelős politikus arról beszélt, hogy a jelenkor pénzügyi problémáit elkerülendő a pénzügyi intelligenciát mielőbb fejleszteni kell – már gimnáziumi szinttől – azzal a céllal, hogy az emberek jó adófizetőkké váljanak és ne akarják mindenáron elcsalni azt, amiből az ország fejlődni képes. Szomorúan tapasztaltam, hogy a közösségi pénzek fantasztikus gazdaságélénkítő potenciáljáról és az államadósság aránytalanul abnormális kamatos kamatainak költségvetésre rótt terhéről úgyszólván egy megveszekedett szó sem esett, mint ahogyan az sem szerepel a tervek között, hogy a pénz valódi szerepét megtanítsák a felnövekvő nemzedéknek. (Ha ugyanis értenék ezt az emberek, rengeteg kamatmentes közösségi pénz működne szerte a világon, mely által szárnyalnának a helyi gazdaságok.) Ilyen világot teremtettünk közösen, kedves barátaim, ebből kell most valamit építeni.

Nekem az a véleményem, hogy magát az oktatási rendszert kéne lényegesen emberközpontúbbá tenni és a teljesen felesleges matematikai képletek helyett egészséges életmódot, valódi történelmet (amely nem hagyja ki a világháborúkat finanszírozó pénzügyi körök érdekeltségeit és törekvéseit sem), etikát, esztétikát, lélektant, metafizikát és szellemtudományokat kellene a nemzeti alaptantervbe beépíteni valódi – és nem a jelenlegi rendszert végletekig kiszolgáló, hanem -, az Embert szolgáló pénzügyi ismeretek (lásd fent) mellett, mely figyelembe veszi a fejlődés fenntarthatóságát is. Ezen kívül vezetői és vállalkozási ismeretekkel kéne megismertetni a felnövekvő generáció minden tagját, hogy megtanuljanak másokért felelősséget vállalni önmagukon kívül és tisztában legyenek azzal, hogy mit jelent értékteremtő munkahelyeket működtetni. Leginkább azért kellene az utcára menni, hogy ezekről legyen fogalma egy 18 éves embernek, mert akkor még esélye is lenne eldönteni, hogy a választott jövőképe mennyire felel meg annak, amilyen ő maga.

Egy társadalom olyan lesz, mint a benne élők lelkének egészségi állapota. A boldogtalanság nem pénzben mérhető még akkor sem, ha Maslow óta már tudományosan is bizonyítást nyert, hogy az anyagi helyzetnek kétségtelenül köze van ahhoz, hogy mennyire vagyok képes kiteljesedni. Egy kedves, általam nagyra tartott barátom mondta egyszer nekem a következőt (aki mellesleg egy komoly és neves szoftverfejlesztő cég tulajdonosa): “Ne azért járj be egy munkahelyre barátom, hogy elkerüld a fájdalmát annak, hogy kirúgnak és nem tudsz megélni, hanem azért, hogy teremts és létrehozz önmagadból valamit, amitől a világ jobbá válik!” Na, ez milyen? 🙂

Hogyan lehetnék tehát az a változás én magam, amit látni szeretnék a világban?

A legfontosabb az, hogy tisztába kerülök önmagammal és azzal, hogy ki vagyok én. Aztán felelősen átgondolom (ha nehezen megy, akkor keresni kell hozzá erre alkalmas szenvedélyes szakembereket), hogy mivel szeretnék igazán foglakozni és elindulok abba az irányba. És nem csak a “hivatalos” keretek között egy egyetemen/főiskolán, hanem azon túl is az életem részévé teszem azt, amit a hivatásomnak választok (amiért ide hívattak a Földre “valahonnan”), mert akkor külső kényszer nélkül is örömmel és folyamatosan fogom önmagamat fejleszteni, ami tulajdonképpen a sikeres élet alapköve. Nem azért, mert kötelező, hanem mert arra van igényem, hisz ettől érzem magam egész(séges)nek. A jó pap holtig tanul.

A mai mainstream világkép sajnos mindent már csak számszakilag értékel, hogy miben van profit, amelyben a növekedés egyetlen útja leledzik és a pályaválasztásnál is főleg ez a szempont dominál. Ez azonban egy torz jövőképet fest, mert a létezés szellemi alapjait kihagyva az élet nevű “matematikai” képlet legfontosabb változója kimarad. A szellemi törvények azon igazsága, amiről Az “eladás” hazugsága c. írásomban már bővebben írtam. Nevezetesen az, amit a delphoi jósda bejáratához is kiírtak annak idején: Gnothi Seauton, szabadon fordítva “ismerd meg önmagad”. Minden innen indul.

“A gnóthi szeauton értelme eredetileg minden bizonnyal az volt: Ismerd meg, hogy isteni vagy. Amikor Jézus lényének isteni mivoltáról beszélt, a zsidók jajveszékelni kezdtek. Jézus pedig a zsoltárokból idézett (Zsolt 82,6), és azt mondta: Nincs-e megírva törvényetekben, hogy Istenek vagytok (elohim atem), mindnyájan a legfelsőbb fiai.”
Hamvas Béla: Scientia Sacra III. (Az Evangélium és a levelek c. fejezetéből)

A boldogság a saját utamon való munkálkodás és nem a megélhetési pályaválasztás által születik meg. Mindenki, aki ezt megérti és elég kitartó, olyan emberré válik, akikre példaképként tekint. Alan Watts, 1973-ban elhunyt neves brit filozófus gondolatait – a fenti videóban – így elsősorban a következő generáció figyelmébe ajánlom, mert szerintem itt az ideje, hogy végre a lényegről szóljon a párbeszéd a maszatolás helyett.

Ki vagyok én? Honnan jöttem? Hová megyek? Én azt javaslom, hogy ezen kérdések megválaszolásán dolgozzunk minél többen és akkor személyes tapasztalatunk lesz arról, hogy az igazi változások nem az utcán dőlnek el, hanem ott valahol “mélyen belül”, amely részedhez “rajtad kívül” csak az Isten fér hozzá. 😉

Így működik a pénzvilág #2

Szerző: | dec 5, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Ahogy az előző részben bizonyítást nyert, a 100% fedezettel rendelkező pénz korlátozza a fejlődést. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy ezen felismerés után terjedtek el azok a modern közgazdasági elméletek, mely szerint a kihelyezett hitelből történő gazdasági növekedés – függetlenül attól, hogy van-e a hitel mögött tényleges fedezet vagy nincs – így is úgy is növekedés, aminek mindenki élvezi a gyümölcsét. Mindössze létre kell hozni egy olyan pénzügyi rendszert, melynek ez ab ovo (=kezdetektől fogva) része. Amíg az emberek bizalma nem rengeti meg a rendszert, addig ez működik. Ennek a típusú közgazdasági elméletnek volt a legnevesebb képviselője egy John Maynard Keynes nevű fickó. A keynesienizmus (=keynes-i közgazdaságtan) követőinek szilárd meggyőződése az, hogy a korlátlan hitelpénz létrehozása következmények nélkül lehetséges, tekintve, hogy a folyamatos értékteremtés mindig fedezetet fog nyújtani a – majdnem, hogy – korlátlan mennyiségben létrehozható hitel összegére. (A folyamatos értékteremtés valóban megteheti ezt, bár az infláció miatt veszélyes játék, főleg a kisemberre nézve. A spekulációs – főleg nyerészkedő – céllal létrehozott hitelekkel és tőzsdén kereskedett ún. származtatott ügyletekkel azonban már teljesen más a helyzet, de erről majd később!)

A hitelpénz létrehozása mind szép és jó mindaddig, amíg ezt a hitelpénzt INGYEN, azaz NEM kamatért hozzák létre. De ez nem így van és soha nem volt így. Annak ellenére, hogy a korábbi fejezetben felvázolt pénzügyi manőver igazolta a hitelpénzek létrehozásának pozitív hatását, az soha nem került célkeresztbe, hogy (sok esetben) nem létező fedezetre hogy a fenébe lehet létrehozni KAMATÉRT pénzt? Ez mitől normális? (Erre azt mondja egy modern közgazdász, hogy ha a hitelkihelyezésen nem keresne a pénzintézet, akkor nem foglalkozna vele és akkor a hitelezés nem létezne, ami pedig a gazdaságnak kell. De miért egy privát szféra keresi meg a hitelezés hasznát, amiből a nép semmit se lát? Ha meg bevezetik a bankadót, elkezdődik a prüszkölés a médiában meg mindenhol. Na, erre mindjárt kitérek, mert pont ez a legnagyobb trükk.)

Az előbbi logikai menetbe még bele lehet kötni egyébként, mert ugyan a pénzmultiplikátor miatt van lényegesen több kihelyezett hitel, de azért a banknak van pénze, szóval nem a “levegőre” ad kölcsön. A pénzmultiplikátor meg különben is egy természetesnek nevezett jelenség. (Szerintem akkor sem etikus valódi munkával visszafizettetni egy egyezményes jel – a banktól kapott kölcsön esetén legtöbbször számlapénz – ingyenes előállításának kamatait!) A probléma viszont nem csak ez. Ugyanis ma már nem minden pénz így keletkezik. Sőt.

A gond itt jön:

Mi van azokkal a pénzekkel, amiket pl. a FED (=Federal Reserve, az USA jegybankjának szerepét betöltő bankja) bocsájt ki az amerikai állam számára csak úgy azért, hogy az országot és a pénzügyi rendszert működtetni lehessen? Jóllehet a hivatalos magyarázata az ennek, hogy a pénzt nem csak úgy hozzák létre, hanem államkötvényekért cserébe, aminek fedezete a dolgozó néptől beszedett adó, viszont a kötvények kamattal terhelt értékpapírok, így a pénz létrehozása végső soron plusz pénzbe – ami a kamat – kerül.

A legfontosabb és igen elgondolkodtató kérdés ezen a ponton tehát a következő: Tegyük fel, hogy a világban – központi szabályozás által – forgalomban lévő összes pénz 100 Ft, amiből 95 Ft kihelyezhető hitel céljából kamatra, akkor a kamat összege honnan jön létre? (Nehogy azt mondjátok, hogy újabb hitelből… és azt, hogy ez egy “adósságcsapda”, amiben már közel 1 évszázada benne van a világ… mert akkor harakirit követek el a kocsma előtt holnap délben… 🙂 ) Magyarul: a jelenlegi rendszerben csak újabb hitelek létrehozásával (=újabb pénzteremtéssel) lehet kifizetni a kereskedelmi bankok legális pénzteremtő tevékenysége és pl. a FED által kreált pénz kamatait. Ez egy soha véget nem érő adósságspirál! Nézd meg a következő, Chris Martenson által készített 4 perces videót, hogy megértsd a pénz teremtésének folyamatát:

És most egy kis történelmi visszatekintés, hogy világos legyen az imént felrajzolt kép:

A pénzügyi tranzakciók és banki ügyletek mindig befolyásos (és elég fifikás) csoportok kezében kötöttek ki, akik az egész pénz- és tőkepiaci tranzakciókat felügyelték, irányították. Az ő kezükben folytak össze a szálak, ha betétgyűjtéstől vagy hitelezésről volt szó, ők hozták létre az első bankokat és pénzintézeteket is. Azonban, bár 1694-ben megalakult a világ első központi bankja, a Bank of England, 1913-ig a bankrendszer viszonylag függetlenül működött és – mint bármilyen másik gazdasági vállalkozás – csődbe is mehetett, ha rosszul kezelte a betéteket és a hitelezés kérdését. És ez meg is történt, főleg olyan alkalmakkor amikor a tömegtájékoztatás már lehetőséget nyújtott arra is, hogy (bizonyos körök) pánikokat keltsenek és riogassák a tömegeket azzal, hogy egy bank a csőd szélén áll. Mivel azt már tudjuk, hogy a betéteknek csak egy részét kellett megőrizni a kincsárban, a többit pedig ki lehetett helyezni hitelbe (és ezáltal a betéteseknek is tudtak kamatot fizetni), ezért nem volt nehéz mindenféle pánikokkal rázúdítani a betéteseket a bankfiókokra, hogy aztán a bank ne tudjon fizetni és becsődöljön. (A hiteleket visszahívni ugyanis nem olyan könnyű, ha azok mondjuk ingatlanokban, vagy vállalkozásokban csücsülnek. Emlékszel még a Posta Bank botrányra a 90-es évek végén Magyarországon? Az ugyanilyen volt.)

Egy ilyen labilisnak nevezett környezet vezetett el ahhoz, hogy egy nagyon okos, de meglehetősen számító bankárcsoport létrehozta a Federal Reserve System (Szövetségi Tartalék Rendszer) nevű Delaware államban bejegyzett zárt körű részvénytársaságot, ami 1913. december 23. óta az Amerikai Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő (központi) bank. Az ő kulcsszerepe pedig az, hogy ő a legutolsó hitelező, angolul the lender of last resort. Erre a funkcióra pedig azért volt szükség, mert így – legalábbis papíron ezt kommunikálták – lehetővé vált az, hogy ha a 2 szintű bankrendszerben (1. szint: központi bank, 2. szint: kereskedelmi bankhálózat) becsődöl egy bank, akkor a központi bank ki tudja menteni és akkor a betétesek nem veszítik el a pénzüket, a behitelezett vállalkozások tovább tudnak működni, stb. Ugye ez jól hangzik? Szerintem is. De azt soha nem teszik hozzá, hogy az a pénz, amiből kimentik a kereskedelmi bankokat, az nem ingyen van, hanem államkötvényeket ad érte cserébe az amerikai állam, aminek viszont kamatterhe van. Vagyis a FED úgy utolsó kölcsönadó, hogy ezt a szerepét állami garanciáért cserébe komoly kamatokért teszi. Mekkora egy buli ez? Semmi értékteremtés, csak irányítás és felügyelet. Nem csoda, hogy a Federal Reserve Act (a Szövetségi Tartalék Rendszerének törvényét) akkor iktatták érvénybe, amikor az amerikai kongresszus tagjai hazamentek karácsonyozni, nehogy véletlenül megértsék ennek veszélyeit és ne szavazzák meg… Na de erről még részletesebben írok egy későbbi leckében.

A hitelpénzrendszer valóban nagyon sokat tett hozzá a fejlődéshez, azonban nem szabad elfelejteni azt, hogy mivel a pénzt nem ingyen hozzák létre, ezért minél instabilabb a világ fejlődése és minél több pénzt hoznak létre hitelből, annál magasabb a pénz létrehozásáért fizetett kamat. És mivel a FED egy profitorientált vállalkozás tulajdonképpen, ezért neki nem érdeke az, hogy ne legyen szüksége az ő termékére. Értitek már, hogy miért kell mindenhová Világbank és IMF? 🙂

Mindezeket figyelembe véve talán már egyre világosabbá kezd válni az olvasó számára az, hogy ha körbenézünk 2011. végén a világban, akkor a nyugati országok között csak mélységesen eladósodott országokat látunk. Az adósságok törlesztését (=egyre magasabb kamatok fizetését) pedig csak újabb hitelek felvételével és a belső adók, szabályozások növelésével lehet biztosítani. Nem beszélve arról, hogy a folyamatos hitelpénzek létrehozása (bármilyen céllal is történik) növeli az inflációt, amely (elvileg) nem más, mint az, hogy a reálgazdasági fedezetet meghaladó mértékű a reálgazdaság értékét képviselni hivatott értékmérő. Magyarul több pénz van forgalomban, mint valós fedezet, ami a pénz vásárlóértékének csökkenéséhez vezet. (Vagyis emelkednek az árak és mindig gyorsabban emelkednek, mint a fizetés.) Ez pedig magasabb adók mellett az emberek elszegényedését eredményezi, amelyről az elmúlt 20 év statisztikái mindent megmutatnak.

Összegzés: mivel a hitelezés valóban gazdasági növekedéssel jár, viszont a levezetett matematikai példából látszik, hogy velejárója a pénz vásárló értékének romlása (mert folyamatos inflációt gerjeszt az állandó pénzteremtés szükségessége), ezért a modern pénzrendszerből csak azok keresnek pénzt hosszú távon (a hitelpénzt ingyenesen létrehozó bankrendszer tulajdonosain kívül), akik a pénzt olyan helyre tudják fektetni, ahol több lesz belőle. Erről szól a Keynes által megfogalmazott tőke határhatékonyságának törvénye, mely alapján csak akkor van értelme hitelt létrehozni, ha a létrehozott pénz várható hozama nagyobb, mint az előállítás költsége. Ezt pedig csak azok tudják megtenni, akik értik a rendszert. A 9-5-ig dolgozó Pista bácsi nem. Magyarul (nagy általánosságban): a pénzrendszer működését megértő ember növeli a vagyonát, a pénzrendszert nem értő ember pedig elszegényedik.

Végezetül egy nagyon érdekes, 90-es években készült amerikai dokumentumfilmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, melynek címe: A pénz urai. Ez a 3,5 órás film részletesen elmeséli azt, amit az imént felvázoltam. Melegen ajánlott végignézni. Csak egyet kérek. Ne ítélkezz a végén, mert ennek a pénzrendszernek az előnyeit Te is élvezed (és persze szenveded is). Én csak tényeket vázolok fel, hogy tiszta legyen a kép.

(Ha a felirat méretét változtatni/növelni szeretnéd, kattints a CC jelre, majd Beállításokra, ott pedig a + jel-t nyomogasd a “Parancsikon” felirattól balra, majd “Kész”.)

A következő részben egy kicsit arról fogok majd elmélkedni, hogy mit jelent a kedvező befektetési környezet. Ezt a kifejezést ugyanis nagyon sokan használják, de nem mindenki tudja, hogy mégis miért. 🙂

Na, most legurítok egy felest a FED urainak az egészségére! Legfőképpen pedig a tiédre, kedves komám! 🙂

Helyi pénz? Az meg mi? #2

Szerző: | nov 29, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Folytatom a múlt héten elkezdett, közösségi pénzhelyettesítőkről szóló cikkemet. Kevesen tudják, hogy a svájci gazdaság nem azért erős, mert ott a leghíresebb és legbiztonságosabbnak vélt a bankrendszer. Ez utóbbi ugyanis egy következmény. A stabilitás annak köszönhető, hogy 1934 óta létezik Svájcban egy másodlagos, üzleti vállalkozások között használt pénzhelyettesítő eszköz, amit úgy hívnak, hogy WIR. Maga a szó nem a német nyelv többes szám első személyű “mi” szóból ered, hanem a Wirtschaftsring, azaz “gazdasági kör” elnevezés rövidítése. A hivatalos svájci fizetőeszközhöz (Svájci frank, azaz CHF) a WIR-nek is van ISO kódja, ez pedig a CHW. Nagyon lényeges pont minden közösségi pénz esetében: a CHW nem a CHF helyettesítője, hanem egy kiegészítő pénz. Minden közösségi pénz a legjobban komplementer (=kiegészítő) pénzrendszerként működik hatékonyan. Az egésznek – hogy úgy mondjam – inspirációja pedig egy Silvio Gesell nevű közgazdász által kitalált “szabad pénz“, amit az 1930-as évek elején az ausztriai Wörgl-ben használtak.

Mitől olyan fontos ez a WIR?

(tovább…)

Helyi pénz? Az meg mi? #1

Szerző: | nov 24, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Amikor 4-5 évvel ezelőtt legelőször hallottam azt a kifejezést, hogy helyi pénz, nem hittem a fülemnek. Mi a jó abban, ha egy pénz helyi? – gondoltam. Arrébb megyek és nem tudom használni semmire. Hmm. Az meg nem jó. Akkor meg minek találták ki? De ha hülyeség lenne, akkor meg miért használnak belőlük a világon 5000 félét? És ez csak helyi (vagy más néven közösségi) pénz! Hmm. Valamit én nem tudok jól. Ennyi ember nem lehet időmilliomos idióta. 🙂

Ezért egy kicsit utánanéztem a dolgoknak.

Mint ahogyan az a hamarosan megjelenő Így működik a pénzvilág c. cikksorozatomból kiderül, a világot ma már a hitelpénz működteti. Az elmélet emögött az, hogy amennyiben a hitelből létrehozott forrás (tőke, amit dolgoztatni lehet) termelés által plusz értéket eredményez (és főleg többet, mint, ami a hitel költsége, vagyis a kamat összege), akkor van értelme létrehozni / kihelyezni a hitelt. A hitelpénz fedezete a létrejövő vagyonelem lesz. (Sok esetben ma már nem teremt plusz értéket a kihelyezett hitel sajnos, sőt, a nemzetállamok esetében már újabb hiteleket kell felvenni, hogy a korábbi hitelek kamatai fizethetők legyenek…)

A probléma ott kezdődik, hogy a globalizáció (=világszintű egységesedési mozgalom) miatt ma már nem kis és közepes méretű vállalkozások, hanem óriási multinacionális (=nemzeteken átívelő) konglomerátumok (=pénzügyi érdekközösségek) irányítják a gazdasági életet, ők pedig a legtöbb esetben 90-120 napos fizetési határidővel dolgoznak. Ha tehát egy kisvállalkozó ezeknek a nagy cégeknek beszállít (vagyis elad valamit) és neki rövidebb ideje van kifizetni az ő alvállalkozóját (pl. egy asztalosmester a favágót 30 nap alatt kell, hogy kifizesse, de a multi csak 90 nap alatt fizeti ki őt a legyártott asztalokért, székekért), akkor ha nincsen plusz megtakarítása (és így nem tudja kifizetni a favágót), akár csődbe is mehet. Vehet fel újabb kölcsönöket is persze (ha ad neki a bank), de ez nem a legjobb megoldás, mert ennek újabb költségei lesznek, ami meg csökkenti az ő hasznát. Vagyis nem csak, hogy örülnie kell annak, hogy egyáltalán a multi hajlandó tőle nagyon nyomott árakon vásárolni, még sakkoznia is kell a rendelkezésre álló készpénz állományával, hogy ne maradjon fizetésképtelen a saját alvállalkozói felé. A probléma tehát abból fakad, hogy van egy 60-90 napos időszak, amivel a multi előnyben van. Ez a mai világban egy brutális előny.

Számos országban bebizonyították, hogy a kis- és középvállalkozások az üzleti partnerek felé kiállított számláik 50%-át a szűkebb pátriájukon (=haza, szülőföld) belül állítják ki, Magyarországon ez egy 49 km-es sugarú kör. Az elmélet pedig az, hogy az ilyen körökön belül lehetne használni egy pénzhelyettesítő fizetési eszközt, ami nem a hivatalos pénz. Ehhez pedig nem kell más, mint egy szabályozott rendszer, mely nyilván tartja, hogy ki kinek mennyivel tartozik és ezeknek a pénzeknek a fedezetére ki lehet bocsájtani olyan pénzhelyettesítőt, ami az üzleti körön belül fizetőeszközként működik. Ha tehát a multi lóg 1 millió forinttal, akkor ki lehet bocsájtani egy 1 millió Ft értékű pénzhelyettesítőt, ami a valódi pénz megérkezéséig betölti a pénz funkcióját.

Hadd mondjak egy példát: én vagyok az asztalos, te vagy a favágó, a körön belül meg van pék, zöldséges, csirkehúst, disznóhúst, tojást, tejterméket, stb. áruló vállalkozó. Mindannyiunk célja az, hogy munkánkra legyen igény és megkapjuk érte a jogos fizetséget. Lényeges, hogy minél több olyan vállalkozó legyen benne a körünkben, aki tevékenységével valós szükségleteket elégít ki, mert akkor mindannyian boldogan fogjuk elfogadni a helyi pénzt. A gazdasági kör minden egyes résztvevőjének csak az a fontos, hogy a megkapott fizetséget ő el tudja költeni valamire, ami neki kell! Egy gazdasági körön belül ha bármelyik tagnak komolyabb kintlévőségei vannak (=pénz, amivel neki tartoznak), mint átlagosan a többinek, akkor előbb-utóbb ebből körbetartozás lesz. Ezt már ismerjük. Ha azonban a hivatalos pénz (az előző bekezdésben említett 1 millió Ft) megérkezéséig pénzhelyettesítő eszközt használnak, az elszámolások ugyanúgy végbemennek és a végén mindenki megkapja a jogos fizetését (de a pénz megérkezéséig sem kell félnie attól senkinek, hogy pénzhiány miatt áll a szekere). Addig tehát megy a biznisz és pörgés van. 🙂

Mi kell tehát az egészhez még egyszer? Az, hogy egy adott vállalkozó megbizonyosodhasson arról, hogy a pénzhelyettesítő utalványt el tudja költeni a vállalkozói körön belül és olyan terméket vagy szolgáltatást tud rajta vásárolni, amire szüksége van. A pénz különben sem más, mint egy hivatalos megállapodás arról, hogy mi az értékcsere alapja. 🙂 Ha láttál már étkezési utalványt, az ugyanilyen pénzhelyettesítő eszköz, amelynek használata esetén előre meg van határozva, hogy mire kell elkölteni. (A cégeknek ráadásul béren kívüli juttatás címen nagyon jó –  adómentes – jövedelemkiegészítés a dolgozóik felé, s ez olyan szuper biznisz is, hogy Magyarországon szinte az összes ilyen étkezési utalványt külföldi cégek működtetik, egészen pontosan franciák, mert Magyarországnak olyan sok pénze van, hogy jófejségből átengedi az ilyen üzleti lehetőségeket a szegény nyugati cégeknek. Büszke vagyok rá, hogy ilyen okos vezetőink vannak! :))

Komolyan mondom, amikor megértettem a közösségi pénzhelyettesítők működését, annyira megörültem, hogy koccintottam a srácokkal még egyet. 🙂 Aztán később azt is megtudtam, hogy csináltak már Magyarországon egy Helyi Pénz Konferencia elnevezésű rendezvényt és ott pont ilyenekről esett szó. Vagyis arról, hogy hogyan lehet ilyen együttműködő gazdasági köröket létrehozni, amelyen belül akkor is működik az adás-vétel, ha éppen mindenki pénz szűkében van. És tudjátok mi az abszolút babetta? Az, hogy már van is egy ilyen helyi pénz, az a neve, hogy Hungaro, és egy Első Magyar Klíringház nevű cég üzemelteti a rendszert. Hát nem metálzsír ez komám? 🙂

Az első Helyi Pénz Konferencia vendége volt egyébként egy belga, Bernard Lietaer nevű pénzügyi szakember, egyetemi tanár, aki többek között az euró elődjének, az ECU elnevezésű közös valutának a létrehozásán is dolgozott. Ez a pasas az elmúlt években Dél-Amerika számos országában hozott létre egy C3 elnevezésű közösségi pénzhelyettesítőt, ami a Kereskedelmi Hitelezési Körnek felel meg (Commercial Credit Circuit eredeti nyelven), és ezzel hihetetlen módon lendült fel az adott régiók gazdasága és teremtődött több ezer munkahely. Ezt a C3-mat pedig pontosan úgy használják, mint ahogyan azt korábban leírtam. A kintlévőségekre (=pénzösszegek, amivel az egyes cégek felé tartoznak üzleti partnereik, és amelyek azért keletkeznek egyáltalán, mert a nagy cégek sokkal hosszabb fizetési határidővel rendelkeznek, mint a kis cégek) való várakozás helyett a gazdasági körön belüli cégek C3-mal fizetnek egymásnak és nem áll meg az adás-vétel. Csak azt kell hivatalos pénzzel fizetni, amit a körön kívülről szereznek be! Az egész pedig úgy van kitalálva, hogy van benne biztosítás, bank és komoly szerződések. A fedezet miatt nem kell aggódni, ugyanis maga a kintlévőség a fedezet, ami be fog jönni mindenkihez. Addig pedig van egy szigorúan szabályozott “játékpénz”, amit csere-berélni lehet és tökéletesen működik. Uruguayban ráadásul még adót is lehet vele fizetni, amely összegyűlt C3 “pénzt” az állam helyi gazdasági vállalkozások beindítására használja. Ha tehát eddig nem volt pénz utcaseprő céget fizetni, akkor mostantól fogva ki tudják őket fizetni az adóból beszedett C3-mal, akik ezt az elszámoló egységet (c3) a gazdasági körön belül élelemre és egyéb szükségletekre váltják át. Pofon egyszerű a történet. 🙂

Nem tudom, tudod-e, de munkanélküliség nem létezik, kedves barátom, csak pénznélküliség. Minél nagyobb a munkanélküliség, annál több pénz dolgozik spekulációs céllal a világpiacon. A legtöbb munkanélküli embernek azért nincs munkája, mert nincs pénz kifizetni őt. És hogy miért nincs? Azért, mert a mindenki számára “igazságosan dolgozni akaró” tőke könnyen akar gyarapodni (=tőzsdei spekulációs nyerészkedésre rendezkedett be) a gazdái “parancsára”. A gazdáknak az a célja, hogy növekedjen a tőke. Mint ahogy Te sem bánod, ha befektetsz valahová 1000 Ft-ot és 1 év múlva 1200-at kapsz vissza. És fogadjunk, hogy azt sem bánod, ha ez minél gyorsabban történik meg! 🙂 A Te agyadban az van, hogy ügyes volt a pénz kezelője, pedig a valóságban nagyon is elképzelhető, hogy a Te hasznod is spekulációs ügyletből származik. A pénz kezelőinek csak az a célja, hogy pénzt keressenek, és lehetőleg minél többet. És amíg Te is “hozzájuk” fekteted be a megtakarításaidat és a vagyonodat, addig a tőke nem fog forogni, illetőleg jelentős része spekulációs céllal fog működni, aminek nem célja az értékteremtés és mellesleg pénz szűkéhez vezet a termelőgazdaságban. Ennek ellensúlyozására jó tehát a közösségi pénzhelyettesítő, azaz a helyi pénz. 🙂

A helyi pénzek “mozgalmáról” és a közösségi összefogás erejéről film is készült a Kulturális Kreatívoktól (Fogel Frigyes vezetésével), ajánlom figyelmetekbe gyerekek. És kocsmázás előtt nézzétek meg, hogy legyen miről beszélgetni a haverokkal.

Írok még majd a helyi pénzekről, mert itt azért ennek még nincs vége. Be fogom bizonyítani nektek, hogy a svájci gazdaság nem attól erős, hogy van egy megbízható bankrendszere és finom a csoki, hanem azért mert a svájci gazdaságban működtetnek egy gazdasági vállalkozások megóvásának céljából létrejött helyi pénzt. De most megyek, és benyomok egy felest… 🙂

Diszklémer: Ha néhány esetben nem jól használok 1-1 közgazdasági kifejezést, nézzétek el nekem drága gyerekek! Igyekszem, hogy ne rontsak el semmit, de nem vagyok közgazdász, csak baromira érdekel a téma és lelkesen írok róla ezen az oldalon. Célom, hogy józan paraszti nyelven elmagyarázzam azt, hogy én – I. Józsi bácsi – mit értettem meg abból, ahogy a világot a finánctőke működteti. Vitatkozni nyugodtan lehet velem, örömmel beismerem, ha hülyeséget beszélek. De azért ügyelek rá, hogy ne tegyem. 🙂