Konteó és tudomány

Konteó és tudomány

Szerző: | nov 25, 2021 | 2021-

Konteó és tudomány

Az ún. koronavírus világjárvány régóta nem tapasztalt mértékben hozza ki az emberekből a világképek különbözőségét. A társadalom egyik fele sorban áll a megoldásért(?) és abban reménykedik, hogy ettől majd minden visszatér a régi kerékvágásba, a másik fele pedig vehemensen ellenáll és összeesküvést kiált. A kormányok világszerte kényszerítő eszközöket alkalmaznak a renitens ellenállók “jobb belátásra bírása” érdekében, s van, aki a megélhetésének elveszítésétől félve végül be is adja a derekát. A felkínált megoldás elfogadása továbbra sem kötelező, ugyanakkor annak visszautasítása nehezebbé teszi a fősodortól eltérő véleményen lévők mindennapi életét. A feszültség egyre nő.

Mi vezetetett idáig?

Meglátásom szerint a válasz a történelem eseményeinek logikus vizsgálatában és kritikus szemmel történő elemzésében, illetve annak hiányában keresendő. Gyerekkoromban az aktuális korszellemnek megfelelően a történelmet úgy tanultam és tanulmányoztam, mint a szentírást. Ami a töri könyvekben le volt írva, azt elhittem A-tól Z-ig, amit meg kellett tanulni, azt bemagoltam, mert arra neveltek, hogy az érvényesüléshez 5-öst kell szereznem a fontosabb tantárgyakból, mint a magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, nyelvek, stb. A történelemben csak az lehetett igaz, amit a tankönyvek és a történelem tanáraim tanítottak. Mivel nem készültem bölcsésznek – és alapvetően egy elég egyszerű gondolkodású, kevéssé kritikus “Józsi bácsi” voltam még akkor – ezért nem is gondoltam bele mélyebben, hogy a történelem eseményei mögött milyen szándékok húzódnak meg. Akkor valamiért nem tűnt fel (magolás közben), hogy a hatalomért folytatott harc milyen mértékben használta ki a hétköznapi embert, s hogy a háborúk és forradalmak mögött micsoda pénzügyi erők dolgoztak.

Emlékszem rá, hogy 2008. körül a budapesti Lukács-fürdőben lévő szaunában arról beszélgettem az egyik ismerősömmel, hogy vajon a FEDeral Reserve Bank (Szövetségi Tartalék Bank, az “Amerikai jegybank szerepét betöltő bank”) 1913. decemberi megalakulása és az 1914. nyarán kitört I. világháború között van-e összefüggés. A beszélgetésünket hallva egy idősebb úr, aki a végén bevallotta, hogy az ELTE-n történelmet oktat kikérte magának az általam feltételezett sületlenséget, és közölte, hogy az ilyen radikális idiótákat, mint én, börtönbe kéne zárni. Szó szerint ezt mondta.

De miért gondolta ezt a tanár úr? S vajon tényleg igaza volt?

A szaunában történt beszélgetés során elmeséltem az ismerősömnek, hogy olvastam egy elméletet, mely szerint a pénzügyi és gazdasági hatalmak régóta akartak már világháborút kirobbantani az éppen aktuális világrend radikális átalakítása érdekében, de ehhez pénz kellett, márpedig korlátlan likviditást lehetővé tevő központi bankok nélkül ez nem ment. “Mit ad Isten”, megalakult a(z azóta is privát kézben lévő) FED és hopsz, kitört a háború. A 2 világháború összesen 30 éve alatt a világrend átalakult (gondoljunk csak egykori nagy hazánk feldarabolására, vagy európai és amerikai erőviszonyok megváltozására), elfinanszírozgatták a bankárok mindkét oldalt, eladtak egy rakás fegyvert, és létrehoztak számtalan narratívát, aminek hatására a világot már nyilvánvaló háborúk nélkül is formálni lehet. A szétbombázott Európával szemben Amerika és annak gazdasága szinte sértetlen maradt, így szépen meg is ágyaztak az USA dollár tartalékvaluta szerepének, amit végül az 1944-es Bretton Woods-i egyezményben rögzítettek. Ráadásul a háború elől az új világba menekült egy csomó tudós ember az öreg kontinensről, így a FED megalakulásán túl ennek is köszönhető az, hogy az USA világhatalommá vált.

A világháború kitörésének alternatív megközelítésében aztán arról is olvastam egy összeesküvés-elméletet, hogy a FED létrehozását ellenző bankárok mind a Titanic fedélzetén utaztak annak első és egyetlen tengerjáró útján 1912 áprilisában, s azért kellett elsüllyednie az “elsüllyeszthetetlen hajónak”, mert ezeket a pénzembereket el kellett távolítani az akadálypályáról. A FED nélkül nincs “korlátlan” pénznyomda, így se háború, se világrend átalakítás. Ráadásul egy olyan elméletbe is belefutottam, hogy nem is a Titanic süllyedt el, hanem egy Olympia nevű hajó, ennek pedig biztosítással kapcsolatos oka volt. (Akit érdekel ez a sztori, itt van róla a film: The ship that never sank. Érdekességként fogd fel, nem tudjuk mi az igazság.) Én (sajnos vagy nem sajnos) vagyok olyan nyitott (konteós idióta), hogy érdeklődve hallgattam, olvastam ezeket az elméleteket, és egyre inkább az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy az általam megismert történelem nem lehet igaz. Igen, közhely, hogy “a történelmet a győztesek írják”, de valahogy soha nem értettem, hogy ez miről szól. Ezeket a pénzügyi-gazdasági indítékokat megismerve azonban egyre több esemény nyert értelmet számomra. A háborúk nem csak az erőforrások megszerzésének, hanem a természetesen is formálódó, állandóan változó világrend gyorsabb átalakításának eszközei. Arról nem is beszélve, hogy bár a Földön az élet mindig is a túlélésről szólt, az erőszakos és értelmetlen háborúk általában olyan félelemmel teli lelkiállapotot eredményeznek az emberekben, hogy egy idő után bármit megtesznek a békéért, csak “legyen már vége”. Ezért is logikus számomra a sok “konteós” elemző történelemszemlélete, melyben a hegeli dialektikának nevezett “probléma-reakció-megoldás” hármasát emlegetik, mint örökzöld társadalomformáló eszközt.

A hegeli dialektika lényege röviden, hogy a kívánt (általában radikális) változáshoz – amit szimplán “csak úgy” nem lehetne lenyomni a szabadságát féltő nép torkán – először káoszt kell teremteni a fejekben (“Úristen, mi történik itt?”), az összezavart tudatlan tömegeknek erre a káoszra egy előre megtervezett narratívát kell biztosítani (“Ezt meg ezt kell tenni a káosz felszámolása érdekében”), majd be kell hozni a konkrét megoldást és annak folyamatos ismétlésével el kell adni, mint egyetlen kivezető utat. Ez a 3. lépés maga az az intézkedés, amit káosz nélkül esélytelen lett volna a néppel elfogadtatni. Ennek a módszernek az alkalmazása sajnos el nem múló népszerűségnek örvend a hatalom köreiben, így ha nyitva tartjuk a szemünket, folyamatosan újabb és újabb “káoszból kivezető megoldással” találkozhatunk a napi hírekben.

A kérdésre válaszolva, hogy vajon a tanár Úrnak igaza volt-e, szerintem nem volt. A legnagyobb tisztelettel azt merem gondolni, hogy a – főleg modern kori – háborúk mindig a radikális társadalomformálás eszközei voltak, s a XIX. századtól kezdődően dőreség lenne elválasztani a gazdasági és pénzügyi érdekeket a világtörténelem alakulásától. (Lehet, hogy korábban is így volt, ezt nem tanulmányoztam behatóan.)

Mi tehát a szembenállás és a növekvő polaritás oka?

Az a tapasztalatom, hogy azok az emberek, akik – hozzám hasonlóan – hajlandóak részleteiben megvizsgálni egy-egy történelmi esemény indítékait és fel merik tételezni annak sötét szándékait, felismerni vélik a sokszor teljesen logikátlan hivatalos magyarázatait, és az igazságtalanságtól (és még nemzetközi jogi szabálytalanságoktól is) hemzsegő következményeit, azokban el van/lesz ültetve egy mag. (Gondoljunk csak 9-11 hivatalos történetére, az ennek köszönhető “terror elleni háborúra” és a soha meg nem talált “tömegpusztító fegyverekre.”) Egy olyan világnézetnek az apró csírájáról beszélek, melynek következtében a hivatalos hírforrásokból származó információkra már alapból szkepticizmussal tekint az ember. Ez nem azt jelenti, hogy ab ovo nem hiszem el, ami elhangzik, hanem mindig némi fenntartással fogadom és felteszem a kérdést: “Ezt vajon milyen céllal mondják? Mire akarnak rávenni?” A szkepticizmusom pedig folyamatosan erősödik, minél többször és erőltetetten hangzik el egy adott információ, ha pedig egyértelműen propagandisztikus szintre jut a narratíva, akkor nálam ez kicsapja a biztosítékot. Amikor a világban milliónyi említésre méltó, csodálatos dolog (is) történik, de a hírek mégis mindig ugyanarról a krízisről, problémáról vagy veszélyhelyzetről szólnak, akkor egy gondolkodó embernek kötelessége “elővennie az agyát” és feltenni a kérdést: “Mi folyik itt?”

A történet persze nem ilyen egyszerű. A jelenlegi helyzetben teljesen érthető, hogy az értelmiség nagy része jóhiszeműen áll az ún. pandémiára felkínált megoldáshoz. Az ugyanis teljességgel lehetetlen(nek tűnik), hogy az összes orvost, vagy tudóst megvették, aki a járvány széleskörű megoldásán dolgozik, és az oltást tartja a kivezető útnak. (Végső soron sok korábbi járvány eltűnését is az oltások eredményének tartja a tudomány.) Az is teljesen normális, hogy vannak kritikusok egy ilyen szituációban, ugyanakkor az tűnik logikusabbnak, hogy a tudományos konszenzus biztosan közelebb áll az igazsághoz, mint a másként gondolkodó szűk réteg, aki szerint egy politikai járvány folyik, nem pedig egészségügyi. Ezen a ponton válik a szembenállás részben világnézetivé és nem pusztán tudományossá.  Elmondom mire gondolok.

A modern tudomány az embert egy biokémiai túlélőgépezetnek tartja. A bennünk lévő, életünket szabályozó folyamatokat alapvetően függetlennek tartja a lélek és a szellem működésétől, bár a Pavlovi reflexről mindannyian tudunk, és azt is tapasztaljuk, hogy erotikus gondolatok hatására a férfiaknál a hímvessző merevedése, a nőknél a hüvely nedvessé válása a következmény. Ezeket a tényeket – hogy ti. a gondolat hat a testre – azonban a gyógyítás természetét illetően valamiért elhanyagolják, nem fontosak. Mint ahogy az sem, hogy az állandó félelemkeltés kibillenti az embert a természetes működéséből, mert az autonóm (vegetatív) idegrendszer szimpatikus (készenléti, harcra kész) állapotát “túlpörgeti”, s így olyan hormonok kiválasztása kerül túlsúlyba, melynek következményeként rosszul lélegzünk, alszunk, stb, és mindenféle krónikus és ún. auto-immun betegségeket “fejlesztünk ki önmagunkban”. Ha ilyen előfordul (márpedig tömegesen előfordul, a népesség 10% álmatlansággal, 30%-a alvászavarral küzd), akkor jönnek a jól bevált gyógyszerek. Az életmód jelentőségét az akadémikus tudomány sajnos marginálisan veszi csak figyelembe,  ami persze érthető, ha “felvesszük a közgazdász sapkát” és belegondolunk, hogy a légzés vagy a jó alvás ingyen van, és gazdasági szempontból nincs jelentőségük.

Ez persze nem volt mindig így, és itt jön be a történelem tanulmányozása ismét. Az történt ugyanis, hogy bár mindig is voltak tudományos viták az egészség mibenlétét illetően, alapvetően az emberek szabad kezet kaptak a testük gyógyítása felett. Az oszteopátia, homeopátia, kiropraktika, különféle természetgyógyászati modalitások megfértek egymás mellett a XIX. század végéig, nem létezett még mindenkit könnyen elérő média, hogy hiteltelenítse az egyiket a másikkal szemben. A XX. század elején azonban pénzügyi körök rájöttek (vigyázat, konteó ? ) , hogy a társadalom irányításának és formálásának remek eszköze lenne az orvostudomány átalakítása a tudományos materializmus irányelvei szerint. Ráadásul sokkal jövedelmezőbb is, mint pl. a szabadalmaztathatatlan gyógynövények, a különféle lelki gyakorlatok, vagy pl. a test vázrendszerének helyreállítása általi gyógyulás támogatása. (Erről szól pl. az Undoctored c. dokumentumfilm, mely a kiropraktika elleni “tudományos” – valójában koncepciós – harcot mutatja be.)

A cél – vagyis a tudományos szemlélet átalakításának – eléréséhez megbíztak egy Abraham Flexner nevű embert, hogy térképezze fel az amerikai orvosi egyetemeken a különféle módszereket, melyekkel gyógyítják a népet, és készüljön egy tudományos irányelv a legeredményesebbnek tartott  elterjesztésére, a többit pedig iktassák ki. Ez lett az 1910-ben megjelent Flexner-jelentés, melynek következtében az orvostudomány teljesen a medikalizáció irányába indult el. Itt egy rövid videó erről:

Ennek a folyamatnak tökéletesen megágyazott továbbá a Louis Pasteur és Antoine Béchamp közötti tudományos szembenállás. Ez a két francia tudós ugyanis a XIX. század második felében heveny vitába keveredett a betegségek természetét illetően. A XVIII. században élt németalföldi Anton van Leeuwenhoek-nek köszönhetően – aki a mikrobiológia atyja és az első mikroszkóp felfedezőjének tekinthető -, eddigre már a tudományos közeg tisztában volt azzal, hogy az életünket milliárdnyi, szabad szemmel nem látható élőlénnyel együtt éljük. (Baktériumok, vírusok, gombák.) Pasteur a betegségek vizsgálatakor arra a következtetésre jutott, hogy az elváltozások okozói ezek a kis mikrobák – hiszen egy-egy betegség esetén bizonyos mikrobákból a megszokott mennyiség sokezerszerese volt jelen az emberi szervezetben -, vele szemben Béchamp viszont azt állította, hogy ez a nagy mennyiségű mikrorganizmus ugyan jelen van a betegségek közben, de ők annak nem az okozói, hanem a következményei. Magyarul nem a mikrobák betegítenek meg, hanem ők csak akkor jelennek meg nagy számban, amikor betegség van. A betegség kialakulása pedig a táptalajtól függ, vagyis annak az embernek az általános (egyensúlyi) állapotától, akibe a mikrobák bejutnak. (A táptalaj a legtöbb esetben életmód, gondolkodásmód és persze sok-sok öröklött program következménye is.) Ezt ismerte fel egyébként a Germán Gyógytudomány, és annak tudományos táblázatát összeállító német orvos, Dr. Ryke Geerd Hamer is, hogy ti. a rák bizonyos biológiai – túlélést veszélyeztető – konfliktusok értelmes következménye és nem a test önmaga ellen fordulásának eredménye. (A mikrobákat és ún. daganatsejteket pedig az egyensúlyi helyzetbe – i.e. EGÉSZség – való helyreállítási fázis szorgos kis munkásainak tartja. A daganatsejtek elburjánzását és halált okozó következményét pedig a biológiai konfliktusra adott válaszreakció fel nem oldásában vélte felfedezni.) Fontos itt megjegyeznem, hogy aki a betegség-egészség állapot eme megközelítését nem képes nyitottan, kíváncsian és érdeklődően megvizsgálni, annak számára ez örökre konteó és áltudomány marad. Hogy egy analógiát mondjak, egy idegen nyelv szépségét és kifejezéseinek gazdagságát annak tanulmányozása és megtanulása által érthetjük csak meg. Már csak azért is tartanám fontosnak ezt minden, az akadémikus (főként materialista) orvostudomány követőinek, mert Hamer doktor felfedezése valójában természettudományos bizonyíték(!) a spontán remissziókra és “megmagyarázhatatlan csodás gyógyulásokra”.

Visszatérve Pasteur és Béchamp vitájára, bár az emberek mindig is tapasztalták, hogy a legnagyobb járványok közepette is tömegesen voltak olyanok, akik nem betegedtek meg – pedig az kizártnak tekinthető, hogy ők elkerülték volna a betegséget okozó(?) mikrobák / az ún. kórokozók belélegzését -, a tudomány mégis Pasteur elméletét tartotta hihetőbbnek (vagy inkább jövedelmezőbbnek). Ez ráadásul tökéletesen illett abba a – szellemi szempontból általam igaznak vélt – képbe is, amit a vallások használtak kezdetek óta, hogy ti. a világban folyamatosan a jó és a rossz küzdelme tapasztalható. Így aztán a betegségek esetén nagy számban előforduló mikroorganizmusokat “kórokozóknak” kezdték hívni, és megindulhatott a már jól bevált “háború a kórokozók legyőzésére”. (A mai napig ez folyik, milliárdokat összekalapozó alapítványok ezrei léteznek világszerte az életellenes életmódnak köszönhető krónikus betegségek, köztük a zászlóvivő, a rák legyőzésére. A rák mégis kitart. “Kell még pénz, már csak egy kicsi hiányzik…”) Mindez annak ellenére alakult így, hogy egyébként Louis Pasteur a halálos ágyán felismerte Béchamp igazságát, és ő is bevallotta, hogy “a kórokozó semmi, a táptalaj minden”. Ez a táptalaj pedig nem más – ahogy azt már fent is említettem -, mint a gondolati, érzelmi és testi/biológiai állapotunk által létrehozott egyensúlyi helyzet. Krónikusan félelmi helyzetben például az érzelmek hatására másként fog működni a hormonális rendszerünk (kibillen), s ennek hatására a testünk mikrobiomjának (a test különböző részein élő milliós baktérium- és víruskolóniák) egyensúlya is felborul, ezzel növelve a betegségekre való fogékonyságunkat. Hippokratész is megmondta, hogy “az egészség a belekben kezdődik”, így ha a mikrobiom nincs egyensúlyban, akkor bizony sokkal többször “kaphatunk el” betegségeket. A gondolatok hatnak az érzelmekre, az érzelmek hatnak a biológiai működésünkre az endokrin-rendszer (belső elválasztású mirigyeinkben termelt hormonok) által, ami pedig meghatározza a táptalaj minőségét. A kör bezárul és igazolást nyer az a tétel, hogy a gondolatok teremtő erővel bírnak.

A Pasteur és Béchamp vitájához kapcsolódó személyes viszonyunk, jóllehet, csak az egyik, jelenleg még kevéssé lényeges oka a polaritás kibékíthetetlennek tűnő voltának. Társadalmi szinten ugyanis még nagyon alacsony azoknak az embereknek a száma, akik a betegség esetén a szervezetben megjelenő, kiugró számú mikrobában – az ún. kórokozókban – nem ellenséget, hanem figyelmezetést látnak a saját egyensúlyuk kibillenéséről. Ezen a ponton merül fel az, hogy ha nem lennének ún. kórokozók, akkor mégis miért tűntek el a széleskörű oltási kampányok hatására bizonyos betegségek, ahogyan a tudomány állítja? A fentitekben kifejtett nézőpont mentén a válaszom erre az, hogy az egészségnek nevezett állapot alapvetően 2 módon közelíthető meg.

Az egyik az, amit a modern orvostudomány vall, vagyis, hogy ki kell irtani az elburjánzott mikrobákat (“kórokozók”) és akkor rend lesz. Mint látjuk, ez egy működő modell. Ugyanakkor azt is(!) látjuk – ha látni akarjuk -, hogy mivel ez a hozzáállás nem az alapproblémát kezeli (hogy ti. mitől is fogékony valaki egy adott betegségre / mitől kevésbé ellenálló a szervezete), ezért ez a fajta beavatkozás nem feltétlenül nyújt hosszútávú megoldást a tényleges egészség tekintetében, értem ez alatt azt, hogy bár megold(hat)ja azt, amire közvetlenül irányul, de létrehoz(hat) más problémákat is. Magyarul: nincs gyermekbénulás, kanyaró, vagy diftéria, ami csodálatos, de van / lehet helyette valami más, kellemetlen krónikus betegség, mint ADHD, allergia, idegrendszeri problémák, stb. Egy közeli gyógyszerész lélektársamtól tudom, hogy a tudomány véleménye szerint “aminek nincsen mellékhatása, annak hatása sincs”, vagyis az orvostudomány sem tagadja, hogy a modern, tudományos protokollok és kezelési módszerek egyéb kellemetlen problémákhoz vezet(het)nek (i.e. mellékhatások), de ezt a működési elvei miatt szükségszerű és ésszerű kockázatnak tartja. (Ráadásul ez újabb bevételi forrást teremt.)

Ezzel szemben a másik, alternatívnak nevezett (valójában természetesnek tekinthető) megközelítés az, hogy a táptalajt kellene rendbe tenni gondolati-érzelmi-fizikai szinten, s ha ez megvan, akkor a rettegett betegségek ugyan megtalál(hat)ják, de nem ölik meg az embert, hanem megfelelő támogatás mellett néhány hét alatt a szervezet ellenálló képessége megerősödik, és leküzdi az adott kórt. Ennek pedig hosszú távú pozitív hatása is lesz, hiszen Friedrich Nietsche-től is tudjuk, hogy ami nem öl meg, az megerősít.

Meggyőződésem, hogy a tudomány végül azért választotta az előzőt, mert egyrészt az menedzsment szempontból egyszerűbb, és nem kell az emberekre bízni semmit – “kiirtjuk a betegségeket, és akkor nem kell velük foglalkozni, ha meg létre jönnek újabbak, akkor majd azok ellen folytatunk háborút” -, másrészt azért, mert az sokkal jövedelmezőbb. Valljuk be, az emberek úgysem szeretnek felelősséget vállalni semmiért…

Visszatérve a szembenállásra, annak sokkal jelentősebb okát a rendszerrel szembeni bizalomvesztésben látom. Nálam akkor indult el ez a folyamat – ami nem a kétely megjelenésének, hanem a konkrét csalódásnak a kezdete volt -, amikor az édesanyám daganatos betegséggel küzdött, és megtapasztaltam, hogy a hivatalos orvoslás a kialakult keretrendszeren kívül semmilyen egyéb módon nem akar segíteni, még akkor sem, ha az ún. alternatív beavatkozásokért az ember 100%-osan vállalná a felelősséget. (Pl. intravénás C-vitamin a Nobel-díjas Dr. Linus Pauling útmutatásai alapján. Nyilván azért, mert a hivatalos vélemény szerint ez továbbra is hazugság. Pedig nem az.) Sőt, ezeket a felvetéseket kinevették, nevetségessé tették számomra mondván, hogy “ha ezek működnének, széles körben alkalmaznák őket.” Bennem azonban felmerült, hogy mivel a súlyos betegségek esetén a hivatalos protokollok sem garantálhatják az ember gyógyulását, s ezért így is úgy is alá kell írni a következményekért való személyes felelősségvállalást, akkor miért nem lehet ugyanezt megtenni egy olyan kezelési protokoll esetén, ami nem tartozik a hivatalos keretekbe, de létezik nem kevés empirikus tapasztalat azok hatékonyságát illetően? (Ugyanez a kérdés merül fel kovid esetén a hidroxiklorokin + cink, valamint az ivermectin gyógyszerek szedése esetén is, melyek bizonyítottan megakadályozzák azt a súlyos tüdőgyulladást, mely a lélegeztetőhöz, majd többnyire halálhoz vezet.)

Egyre több olyan ember van, akinek személyes tapasztalata, majd ebből fakadó felismerései lesznek a rendszeren kívüli hatékony gyógyulásról. Növekszik azon józan paraszti ésszel rendelkezők száma, akik pl. a saját felső légúti, tavaszi-őszi megbetegedésük esetén már feleslegesnek tartják a háziorvoshoz való elsétálást (max. az igazolásért, ha a munkahely miatt erre szükség van), mert néhány nap alatt könnyedén meggyógyítják magukat gyógynövényekkel, vitaminokkal, minőségi pihenéssel, stb. Ugyanezek a “józan paraszti oldalra átállt” emberek azok, akik a természetgyógyászat különféle ágai felé is nyitottá válnak, és egyre több gyógyító módszert próbálnak ki – és tapasztalják meg azok hatékonyságát -, mely a hivatalosnak mondott modern kezelések módszerein kívül esik. A kovid betegség esetén is ugyanez az alternatív módszerek felé történő nyitás erősíti a polaritást, hiszen az internet tele van olyan, a személyes tapasztalataikat világgá kürtölő orvosokkal (Dr. Vladimir Zelenko, Dr. Pierre Kory és a Front Line COVID-19 Critical Care Alliance, America’s Frontline Doctors), akik meggyógyították a betegeiket a hivatalos protokolltól eltérő olcsó módszerekkel, pl. az előző bekezdés végén említett szerek használatával. Az, hogy ezekről sem a fősodor tudománya, sem a politikusok, sem a média nem hajlandó beszélni, sőt “tényellenőrzők” dolgoznak az információ felcímkézésén, hogy “ez is konteó”, hatványozottan növeli a bizalmatlan emberek számát. (Mindezt úgy, hogy nyilvános tudományos viták gyakorlatilag alig vannak, de azért szerencsére akadnak.)

A helyzetet ugyanakkor árnyalja az, hogy az akadémikus orvoslás medikalizált (nem a jogi szempontból “levédhetetlen természetből” származó, hanem laborokban létrehozott, szabadalmaztatott gyógyszerekkel történő) kezelési protokollja és annak rengeteg anyagi hasznot hozó volta miatt számos olyan eljárás kifejlesztése lehetővé vált az elmúlt évszázadban, ami korábban nem létezett, és most fantasztikus dolog, hogy ezek rendelkezésünkre állnak. Sok-sok orvostechnikai, életmentő eszköz és gyógyszer, vagy diagnosztikai eljárás annak is köszönhető, hogy nagyon megéri gyógyszereket gyártani és széles körben eladni, majd az ebből származó bevételt részben újabb fejlesztésekre költeni, melyek közelebb viszik az emberiséget az anyag természetének megismeréséhez. Ezen felül az akadémikus tudomány a maga gyógyszercégeivel, laboratóriumaival, kutatás-fejlesztésével, diagnosztikai központjaival, stb. sok-sok millió embernek ad munkát és megélhetést világszerte, ami nem elhanyagolható szempont. Talán ezért is terjed az az összeesküvés elmélet(?), hogy a betegségek eltüntetése nem lehet célja a politikai-gazdasági-tudományos elitnek, de még az emberek egy jelentős részének sem, mert rengetegen vannak, akik ennek a rendszernek köszönhetik, hogy egyáltalán megélnek. Ha azonban csak a tudományos vita részét nézzük, az vitathatatlan, hogy a modern orvostudomány az életmentés és akut beavatkozások, vagy a diagnosztikai és képalkotó eljárások terén bámulatos eredményeket ért el a XX. században. Ez a tény pedig látszólag – és hozzáteszem logikusan! – ellentmond annak, hogy bizonyos gyógyszerek propagálása elsősorban anyagi érdekeket szolgálna. Ha az életmentés fontos – és én biztos vagyok benne, hogy a legtöbb orvos ezért választja ezt a hivatást -, akkor az kizárt(nak tűnik), hogy ne a leghatékonyabb módszereket használnák egy adott probléma esetén. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az ún. tudományos konszenzus eredménye nem (tud) független (lenni) a benne résztvevő tudósok megélhetésétől (és sajnos – egyre inkább – a politikától sem). Be kell látnunk, hogy azok az ismerőseink és barátaink, akik a gyógyításban tevékenykednek és ebből élnek, nem lehetnek érdekeltek abban, hogy a betegségek eltűnjenek, és az emberek tömegesen felfedezzék az öngyógyítás erejét. Konteó vagy nem konteó, ez az igazság. Ha paradicsomot árulok, de senkinek nem kell, felkopik az állam.

Ezzel elérkeztünk a jelen valóságához. Van egy egyre szélesebb, a hivatalos eljárásokkal szemben bizalmatlan – képzettség szempontjából vegyes – réteg, szemben velük pedig a tudományos eredményekre támaszkodó, és a tudományos konszenzusban maximálisan bízó, többnyire képzett értelmiség. Mivel a nagy lexikális tudású, sokat tanult értelmiségi réteg tökéletesen tisztában van a tudás megszerzésének embert próbáló természetével – i.e. éveken keresztül értelmező szótár terjedelmű szakkönyvek tudásanyagának megtanulása éjszakákon át -, ezért számukra egyértelmű és logikus, hogy bármilyen hivatalos protokollal szembeni szkepticizmus kizárólag a képzetlenség és tudatlanság következménye lehet. (Erre a tényre való reflexióként született az Értelmiség észvesztése c. írás, egy egyébként értelmiségi ember tollából.)

Van-e mégis közös nevező?

Véleményem szerint a megoldás az egymás felé való elindulás.

A bizalmatlansággal küzdő embereknek fel kell ismerniük, hogy a rendszerben dolgozó szakemberek kiszolgáltatottak. Az orvosoknak, kutatóknak a magas szintű és folyamatos továbbképzésüknek köszönhető, bővülő tudásuk erősíti azt a világképet, amit az egyetemen is tanultak. Ez szükségszerűen azzal is együtt jár, hogy meg van kötve a kezük, és csak olyan kezelési módszereket használhatnak, amit “felülről” jóváhagytak. Sokan akkor sem tehetnek semmit, ha felismerik a rendszer korlátait, vagy kezelési módszerek ellentmondásait / hatástalanságát. A túléléshez pénz kell, és nem mindenkinek való a vállalkozói lét, amelyben viszonylagos szabadsága van (és még ott sem mondhatod egy általad tapasztaltan hatékony szerre, hogy gyógyítani képes, amit nem hagyott jóvá a hatóság). A “rendszerellenes” gondolkodóknak továbbá azt is látniuk kell, hogy ugyanez az egészségügyi / egészségipari rendszer az életük megmentésére is alkalmas számos esetben, még akkor is, ha ez a rendszer a krónikus vagy járványos betegségek kezelése terén elfogult, és csak a saját megoldásaiban bízik. Ha van olyan nem hivatalos de bizonyított módszer, aminek a hatékonyságában bízunk, akkor tanulmányozzuk azt, és gyűjtsünk pozitív tapasztalatokat, majd szeretettel és megértéssel ajánljuk azok figyelmébe, akik szakemberként ennek hasznát vehetnék. Lesz, aki nyitott lesz és lesz, aki nem. Tegyük meg, amit tudunk, a többin ne mérgelődjünk, és legfőképpen ne ítélkezzünk.  (Mivel a hivatalos orvosképzés eléggé egyoldalú, ugyanakkor hatalmas mennyiségű tudásanyag elsajátítását követeli meg, ezért az alternatívnak nevezett gyógymódok irányba való nyitás nem könnyű. Gondoljunk csak a fent említett Pasteur és Béchamp közötti tudományos szembeállásra. Ha Béchampnak van igaza, feje tetejére áll a világ…)

Lényeges kitérnem itt arra, hogy a rendszerrel szembeni bizalmatlanok egy jelentős részének nem biztos, hogy elegendő tudása van ahhoz, hogy önmagát meggyógyítsa, s itt nem is elsősorban lexikális ismeretekre gondolok, hanem a mélyen gyökerező hitvilágra. Amíg a tudatalattidban működik az a régi program, hogy a gyógyuláshoz gyógyszer kell, és nem kellő bizonyossággal állsz a természet működésének bölcsességéhez (i.e. a betegség az egyensúlyból való kibillenésem jele), addig lehet, hogy rosszabbat teszel egy-egy gyógymód elutasításával. Ismerek olyanokat, akik daganatos betegségük megjelenésekor elutasították a kemót, hogy ne mérgezzék őket, aztán szépen meg is haltak. Az ilyen esetek pedig a fősodor tudományának követői számára bizonyítékkal szolgálnak arra vonatkozólag, hogy az alternatív megközelítés zsákutca. Nehéz bevallani önmagamnak azt, hogy nem tudom milyen tudatossági szinten állok, s ez elegendő-e ahhoz, hogy pl. legyőzzem a rákot pusztán azzal, hogy ismerni vélem a mögöttes folyamatokat, a daganat kiváltó okát.

A modern tudományban bízók számára a bizalmatlan réteggel való kapcsolatteremtésben a megoldás a kíváncsiság és ugyancsak a megértésre való törekvés. Az emberek nagy többsége nem rendelkezik tudományos ismeretekkel, de a saját teste egészsége, és az engedélyezett beavatkozások fölött veleszületett, elidegeníthetetlen jogai vannak. Aki megtapasztalta, hogy egy gyógyteától vagy homeopátiás gyógyszertől meggyógyul, annak ne azzal jöjjünk, hogy “a tudomány bebizonyította ezek hatástalanságát”, mert az kontraproduktív. Továbbá, érdemes elgondolkodni azon, hogy a növekvő bizalmatlanságnak milyen egyéb okai is lehetnek a tudatlanságon kívül. A kovid oltás körüli bizalmatlanság elsősorban nem a konteók miatt terjed, hanem azért is, mert egyre több olyan ember van világszerte, aki – vagy akinek valamelyik ismerőse – kért oltást, de azóta már megbánta, mert annak valamilyen kellemetlen mellékhatása lett. (Elég csak megnézni ezt a fórumot a FB-on, ami egyáltalán nem oltásellenes.) Sokan rengeteg időt töltenek a fősodorból kitiltott, vagy nevetségessé tett szakemberek véleményének meghallgatásával, melyekben hajmeresztő dolgokról számolnak be. (Itt van pl. egy interjú egy brit temetkezési vállalkozóval.) Fel kell tételezni, hogy a bizalmatlanság oka a szakmai vélemények különbözőségéből is fakad, vagy abból, hogy valaki tényleg rengeteg időt tölt a járványkritikus szakmai vélemények vizsgálatával. A dolgok nem feketék vagy fehérek, a bizalmatlanság nagyon sokszor hosszú kutatómunka eredménye. Ne feledjük, hogy a tudománynak csak “mai állása” van, végleges állása nincsen, mert a megismerés folyamatos. (A nem materiális megismerés is.)

Megnehezíti az egymáshoz való közeledést, hogy a világképünkhöz való ragaszkodás miatt elsősorban azokat az információkat keressük, amelyek a saját hitrendszerünket támasztják alá (ezt angolul “confirmation bias”-nak hívják). Ez azonban viszonylag nehezen tud megváltozni (gondoljunk csak a vallások, politikai meggyőződés különbözőségeire), és általában valami komoly krízis kell ahhoz, hogy az ember a korábbitól merőben eltérő világképet kezdjen el kialakítani önmagában. A változás azonban állandó, így nem szabad feladni az értelmes, előremutató, valódi tényeken és tapasztalatokon alapuló vitákat, ugyanakkor szeretettel és megértéssel álljunk a másik véleményű ember felé. Ismerjük fel, hogy a saját véleményünk jelentős része SEM a sajátunk. ?

Végezetül van még itt valami. A véleményformáló gazdasági és politikai hatalom számára a legfontosabb a megosztottság. Divide et impera. (Oszd meg és uralkodj.) Egy egységes, véleménykülönbségei ellenére összefogó, vele született jogaiért kiálló, gondolkodó emberekből álló társadalom veszélyes ellenfél, ami bármikor szembefordulhat, és akár le is válthatja a mindenkori hatalommal bírókat. Képzeld csak el, hogy van egy jól működő vállalkozásod, majd bejön a piacra valaki, aki jobb és olcsóbb terméket / szolgáltatást értékesít nálad. Ha az eddigi eredményességednek köszönhetően vagyonos lettél, akkor egyszerűbb a másikat kicsinálni, mint a saját termékedet / szolgáltatásodat jobbá tenni. Létrehozol egy szembenállást, egy fals narratívát és mindenhol világgá kiabálod azt. Probléma “megoldva”. (Ezt csinálják!)

Az emberek egymásnak ugrasztása ellen az egyetlen megoldás a közös nevező irányába való elindulás, és az igazságra való törekvés közös szándéka. Fel kell ismernünk, hogy mindannyian emberek vagyunk – rövid ideig élő átmeneti lények a fizikai testünkben -, akik értelmet és boldogságot keresünk az életben. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha nem kényszerítjük rá egymást a másik véleményének, politikai akaratának, vagy pl. a kezelési módszereinek az elfogadására, hanem nyitottan, kíváncsian közelítünk meg mindent, ami az életünk része, és értelmes, érvekkel teli vitákat folytatunk egymással. Fogadjuk el, hogy nincs olyan, hogy “mindenkire jó sapka”, akármennyire is ezt erőlteti a tudomány. Az emberek különbözőek, más-más “csomagokkal” (értsd transzgenerációs traumákkal) érkezünk, minden ember személyes felelőssége önmaga megismerése, a saját megélhetésének biztosítása, gyermekeinek felnevelése, és ide tartozik a betegségekre való fogékonyságának csökkentése is. “Segíts MAGADON és az Isten is megsegít.”

Véleményem szerint az ún. összeesküvés elméletek azért is születnek meg és terjednek el – amellett, hogy az elit is létrehoz egy csomót, hogy összezavarjon minket -, mert a hatalom birtokosai hazudnak a valóságról az emberek fölötti kontroll megtartása végett, az emberek pedig egy idő után rájönnek erre (megérzik!), és hipotéziseket állítanak fel arról, hogy mi is lehet az igazság. S mivel mindig lesznek olyan emberek, akiket nem lehet megvenni, mert morális elvek szerint élnek, ezért az igazság elkerülhetetlenül kiderül egy idő után. A hatalom számára ezen a ponton az egyetlen kiút a fals narratívák, ellentétes információk elterjesztése, melyeken való vitatkozással megint egymással szemben álló táborokat hoznak létre, s így a megosztottság által elterelődik a figyelem a hazugságról, ami a konteót életre hívta. Örök körforgás ez, de ennek egyetlen tényleges gyógyszere az IGAZSÁG MEGISMERÉSÉRE VALÓ TÖREKVÉS.

Ha egyszer eljutnánk oda, hogy a moralitás, az igazság és az elfogulatlan (valódi) tudomány mentén szerveződne az életünk, úgy tűnnének el az életünkből a konteók (valószínűleg), mint az ember lelkéből az őszinte megbocsájtás után a harag.

A történelmet tényleg a győztesek írják?

A történelmet tényleg a győztesek írják?

Szerző: | okt 5, 2021 | FB Rövidek

A történelmet tényleg a győztesek írják?

“A történelmet a győztesek írják.” Gyerekkorom óta ismerem ezt a mondást, de sokáig nem éreztem ennek közvetlen hatását az életemre. Talán azért, mert a győztes szó alapvetően egy valamilyen harc / mérkőzés végére utal és mivel a nyugati világ átlagembere ilyet nem érez a 2. világháború vége óta, ezért a kijelentés ereje sem nagy. De mi lenne, ha azt mondanánk, hogy “A történelmet a pénzhatalom lobbiereje, és az ő kezükben lévő média írja”? Így már szerintem sokkal többen értjük egy ilyen szólásmondásnak a súlyát.

Eszembe jut a waterlooi csata története (1815. június 18-án), amikor az angol hadsereg Napoleon ellen harcolt. Úgy tartja a fáma – akarom mondani az “összeesküvés elmélet” -, hogy mivel ebben az időben még “eléggé kezdeti állapotában volt a Facebook messenger”, ezért a hírek továbbítását futárok intézték. Voltak azonban privát hírvivők is, akik magánemberek, üzletemberek megbízásából hozták-vitték a híreket. Nathaniel Rothschildnak is – a dinasztia alapító német Mayer Amschel Rothschild Londonba költöző fiának, aki eddigre már híres angol bankár lett – volt egy ilyen futárja, aki a hivatalos hírek megérkezése előtt beszámolt arról a megbízójának, hogy mi történt Waterloo-ban. A győzelem hallatán – kihasználva az informáltságból fakadó helyzeti előnyét – Nathan Rothschild elkezdte eladni a részvényeit a tőzsdén, s mivel mindenki azt gondolta, hogy ez nem véletlen, ők is eladásba fogtak. Amikor már a tőkepiac teljesen beszakadt, Rothschild ügynökei fillérekért felvásároltak mindent, s mire megérkeztek a hivatalos hírek 3 nappal később és újra egekbe szöktek a részvényárak a győzelem hatására, a vagyon már többnyire egy kézben összpontosult. Talán ennek következménye az is, hogy ma már tiltott az ún. bennfentes kereskedés – amikor egy cég tulajdonosai, munkatársai nem adhatják-vehetik a részvényeket a részvényárakat jelentősen megmozgató bejelentések idején – és ezért sem csinálja ezt senki (csak óvatosan, nagyon csendben). ?

A vagyon, a hatalom központosítása mindig is kedvelt tevékenysége volt “a győzteseknek”, ezért is adok hitelt azoknak a forrásoknak, akik most is erről beszélnek a pandémia farvizén meghozott intézkedések kapcsán.

Az én célom ezekkel a bejegyzésekkel kizárólag az, hogy minél többen legyünk, akik látják az események tervezett voltát és legyünk elegen, akik szeretettel és erőszakmentes módon, de bátran nemet mondanak olyan intézkedésekre, amelyek az alapvető emberi jogainkkal szemben állnak. Az ember nem csak szemlélője, hanem társteremtője is a valóságnak, ezt ne feledjük.

Nézzétek meg az alábbi videót, ami újabb fontos puzzle darabkákat tartalmaz az események mibenlétéről:

Ez a bejegyzés 2021. október 5-én a Facebook oldalamon jelent meg, hozzászólások az eredeti poszt alatt olvashatók.

Gondolatok a szakállas nőkről

Gondolatok a szakállas nőkről

Szerző: | máj 15, 2014 | Blogbejegyzések 2011-2014

Gondolatok a szakállas nőkről

Napok óta azon tépelődöm, hogy vajon mi lehet a tényleges üzenete a transzvesztita osztrák előadó Thomas “Tom” Neuwirth, művésznevén Conchita Wurst (szó szerint “Punci Kolbász”) eurovíziós győzelmének? Egyáltalán van-e üzenete annak, hogy a “szakállas nő” folyik a csapból is? Eljött-e a másság végre megérdemelt ünneplése, vagy ez valami új irány kezdete, amely – ahogy sokan félve(!) írják – veszélyezteti a jövő nemzedékének nemi identitását?

Ami engem illet, nincs kifogásom a homoszexuális emberekkel szemben, elfogadom és tiszteletben tartom a nemi vonzalmukat. (A viselkedés területén van csak némi belekötni valóm. Erről később.) Eddigi életem során 2 esetben kifejezettem kedveltem és jó barátságba is kerültem két meleg sráccal, közülük az egyikkel, aki egy liverpooli buddhista pali és Neil-nek hívják, végigutaztam Új-Zélandot közel 2 hónapon keresztül. Rengeteget tanultam tőle, minden reggel és este 1 óra meditációt tartott, sokat mesélt nekem a spirituális útkereséséről. Az a tapasztalatom (főleg ebből a barátságból táplálkozva, de látván sok nyilvánosan is megszólaló homoszexuális férfit), hogy a meleg férfiakra jellemző a mélyebb önismeret iránti vágy, valószínűleg a megváltozott hormonszint miatt is (hiszen bennük kevesebb a tesztoszteron), a nőies viselkedés alapvetően sokkal nyitottabbá teszi az ember fiát/lányát a lelki folyamatok megértésére (lásd pl. végzős női pszichológusok száma).

A szubjektív viszonyulásomon túl mindemellett van egy másik objektív nézőpont is, ami nem hagy nyugodni a homoszexualitással kapcsolatban. Ez pedig választ találni arra a kérdésre, hogy vajon van-e (talán tudományosabban megközelíthető) oka annak, hogy egy ember a saját neméhez vonzódik és ha esetleg van, mit tanulhatnánk ebből és mire segítene odafigyelni?

Aki esetleg nem látta volna a 2014-es Eurovíziós dalverseny győztesének produkcióját, íme:

A legkézenfekvőbb válasz, ami azonnal felmerül, hogy vajon miért is kellene oko(ka)t keresni, hiszen a történelem is bizonyítja, hogy rengeteg híres tudós és művész is volt (sok esetben nem bevallottan) homoszexuális és ez teljesen egyértelművé teszi azt, hogy darwini értelemben van és mindig is volt helye a másságnak. Az állatok között is van homoszexualitás, tehát ez nem emberi sajátosság. Tiszta sor, hiszen ami VAN, annak VAN helye, különben nem is létezne. Amíg tehát egy Homo Sapiens Sapiens nem veszíti el az EMBERT önmagában és a másságával senkinek nem árt, addig teljesen mindegynek is tekinthetjük, hogy miért is olyan a nemi vonzalma, amilyen. Ebből a szempontból tehát Conchita Wurst győzelme kifejezetten szerencsés, hiszen végre bebizonyosodott, hogy mindentől függetlenül lehet az embert nézni egy produkció mögött. (A középszerű dalát pedig lehet szeretni és gyűlölni egyaránt, nekem speciel még tetszik is, olyan James Bond-os kicsit.) Amennyiben valóban ez történt, bravó, én azért fenntartom aprócska kétségemet, hogy a győzelem része volt a megjelenésből fakadó tudatos deviancia (=átlagostól, megszokottól való eltérés) is, szakállas transzvesztitákat ugyanis ritkán látunk és aki ezt a mai világban vállalni meri, arra akarva-akaratlanul oda fognak figyelni. Mivel ma már egyre több mindent tekintünk “csak egy jó poén”-nak, honnan tudhatjuk biztosan, hogy Conchita, vagy az ő PR szakemberei nem voltak ezzel a marketing eszközzel tisztában? Na de Józsi bá, ne legyél már ennyire cinikus! De hadd legyek! 🙂 (Később még visszatérek erre.)

Amióta közelebb kerültem a Recall Healing és az élőlények bio-logikus rendszerének ismeretanyagához, tartom magam ahhoz a nézethez, hogy bármilyen egészségügyi állapotban, viselkedésformában, identitásban (=azonosulás) és viszonyulásban a természet viszontválasza van, melynek célja az egyed közvetlen túlélésének biztosítása. Ahogy a bio-logikus meglátás szerint az összes betegség egy értelmes(!) biológiai különprogram, melynek célja a test minél további életben tartása (hiszen ha nem így lenne, akkor az energiánk elfogytával egyszer csak összeesnénk és meghalnánk, de előbb inkább megbetegszünk, hogy legyen időnk helyrejönni megfelelő lelki és testi tápanyagok segítségül hívásával), így a nemi identitás mögött is ezt az élet-értelmet (bio-logosz) keresem.

A bio-logikus rendszer lényege: Rendszeresen tapasztaljuk mindnyájan, hogy a stressz sem azonnal betegít/öl meg, hanem ha túl sokáig stresszelek, akkor jön a gáz. Egy ideig a test simán bírja a terhelést, a túlélő üzemmód ilyenkor ezerrel pörög, de ha lemerült a Duracell®, akkor könyörtelenül jön a helyreállítási szakasz (=betegség), hiszen a test életben tartásához elraktározott tartalékaiból elveszett energiát pótolni kell, ha meg “ágynak esünk”, a kiadós pihenésen kívül nincs sok lehetőségünk mást csinálni.

Visszatérve az első bekezdés kérdésére, van-e tehát bármilyen vélt veszély a jövő gyermekeinek nemi identitását illetően, vagy ez a félelemmel teli gondolat egy begyöpösödött és dogmatikus, neadj Isten kirekesztő(?) indoktrináció szörnyű következménye?

Metafizikai szempontból lehet némi veszély (tudatosság hiányában!), először azonban a kérdéskör biológiai értelmét járom körbe.

Az, hogy én a fizikai valóságban létezem, biológiai értelemben annak köszönhető, hogy valamikor a téridőben az édesanyám és az édesapám egy örömteli aktus során egyesítették az ivarsejtjeiket, illetőleg az ivarsejtjeikben meglévő genetikai program (=túl kell élnem!) a szerelmi légyott eredményeként lefutott. Az együttlétből fakadó szexuális izgalom hatására édesapám prosztatája megfelelően lúgos váladékot termelt abból a célból, hogy a megmerevedett hímvessző behatolását és az azt követő ejakulációt követően édesanyám hüvelyének savas közegét ellensúlyozandó olyan ideális környezet jöhessen létre, amelyben édesapám heréiben termelődő hímivarsejtek túléltek 48 órán keresztül és így esélyük volt eljutni a petesejtig annak megtermékenyítése céljából. Mivel a spirituális utunkat is lehetővé tevő fizikai létezésünk ettől a genetikai automatizmustól függ, ezért nem nehéz azt a biologikus törvényszerűséget észrevételezni, hogy a nemi vágy bio-logikus célja a faj túlélésének biztosítása.

Sose felejtem el pl. azt, amikor már 3 éves koromban(!) az óvodában számomra is érthetetlen módon a lányok puncijának látványa fokozott izgalommal töltött el, majd egy alkalommal, 6 évesen az egyik (nagycsoportos) lánytársammal a délutáni alvás során közös megegyezéssel megvizsgáltuk a másik nemi szervét és elcsodálkoztunk, hogy “jéé neked mid van”, közben pedig mindketten némi izgalmat éreztünk. Ekkor még azt sem tudtam, hogy hogy születik egy gyerek, mi az a behatolás, s hogy a kis fütyülőm miért lesz merev néha-néha, de azt tudtam (éreztem!), hogy a punci számomra egy jó “dolog”. A túlélést biztosító genetikai program tehát már évekkel az ivarérettség előtt ott tombolt bennem és gondoskodott arról, hogy hormonálisan a lányok irányába terelgessen. Az pedig, hogy 3,5 évig nem sikerült a kisbaba az asszonypajtással (erről írtam a gyermekem születése kapcsán a Születni tudni kell! c. írásban), igen “töketlen” lelkiállapotba hozott időnként, hiszen pont a belém “ültetett” tudat alatti programot nem tudtam lefuttatni rendesen… Erre még visszatérek, hogy ez miért is lehetett így.

Szigorúan ebben a (biológiai) értelemben az azonos neműek iránti vágy a faj túlélését biztosító genetikai programmal szemben működik, hiszen két férfi vagy két nő szexuális együttlétéből semmilyen esetben sem születhet utód. Ebből az következik, hogy ha hirtelen megszaporodnának a homoszexuális emberek a Földön, nagy valószínűséggel jelentős visszaesést tapasztalnánk a népesség növekedését illetően (egy bizonyos ponton túl pedig egyértelmű hanyatlás következne be). Az emberiség túlélését illetően tehát – biológiai szempontból – a homoszexualitást egy félresikerült genetikai programnak is tekinthetnénk, és sokan teszik is. Mivel azonban a különböző állapotok és viselkedésformák a természetben mindig okkal történnek (ha valamiben nem látunk ok-okozatiságot, az valószínűleg csak azért van, mert még nem tanulmányoztuk elég részletesen azt), így a homoszexualitás kialakulásával kapcsolatban is léteznek különböző tudományosnak is tekinthető elméletek, amelyből most csak kettőt emelnék ki.

Egy általam kedvelt, 2 amerikai pszichiáter által írt Agyszex c. könyvben pl. a 60-as évektől elterjedő, hormonbombaként működő fogamzásgátlók mellékhatásának tudták be a homoszexuális emberek számának növekedését az azt követő időszakban (az utód magzati fejlődését ugyanis az anyában hormonálisan felborították ezek a brutális esemény utáni szerek és így a nemi identitás kialakulásért is felelős első 3×6 hét során máshogy és máskor indultak be a magzatban a hormonális folyamatok), a Recall Healing és annak alapját képező Total Biology sokkal távolabbra nyúló – és időben visszamenőlegesen is érvényes! – esettanulmányai pedig arra világítanak rá, hogy egy adott individuum azonos neműek iránti vonzalmának mindig meg lehet találni akár a saját gyerekkori, akár a felmenők életében is a lelki kiváltó okát. Pl. ha a felmenők között sok volt a nők elleni erőszak (és az esetleg ebből származó halál is), akkor az utód túlélését az biztosítja, ha az leányként leszbikus lesz, mert akkor nem is akar majd férfiak között sündörögni; ha pedig a fiú utód meleg lesz, nagy valószínűséggel találunk a családban olyan biológiai programot, amely a túlzott férfias viselkedéshez (“fegyvert rántok és lelövöm a másikat, hogy ne pofázzon, mert én vagyok a Jani!”) kapcsol egy negatív életeseményt (=nem ő volt a Jani és őt lőtték le) és ennek “megoldása” (elkerülése) lesz a nőies viselkedés és nemi identitás kialakulása. (A konfliktusokból fakadó nemi vonzalom jóllehet keresztben is működik, vagyis az anya konfliktusa is vezethet homoszexualitáshoz a fiúgyermekben.) Ebből az utóbbi nézőpontból tehát érdemes lenne megvizsgálni Conchita Wurst családi történeteit, nagy valószínűséggel a dédszülőkkel bezárólag megtalálható egy olyan visszatérő drámai konfliktus, mely során egy valamely férfi felmenő / felmenők vagy a túlzott férfiasság miatt bajba sodródott ill. sodródtak, vagy a nőkkel szembeni erőszak miatt nagyon mélyen megélt férfiellenesség alakult ki az anyai / női oldalon, így a természet megoldásaként a megszületendő kis Thomas tesztoszteron hiányos lett, hogy a bio-logika így segítse az ő túlélését a világban.

A homoszexualitás tehát a fajunk továbbörökítése szempontból egy nem szerencsés, de bio-logikusan nagyon is ésszerű “mellékhatás”, egy értelmes biológiai (külön)program is lehet. Darwini megközelítéssel azonban, ahogy egy süket vagy egy vak ember számára is nehezebb “kitérni a ragadozók” elől (és így tovább örökíteni a génjeikben lévő programot), úgy a homoszexuális egyedek számára is komoly “kereszt” a saját nemükhöz való vonzalom, hiszen természetes állapotukban a génjeik továbbörökítéséhez szükséges biológiai program nem fut le. (Magyarul egy meleg férfi számára egy meztelen nő látványa nem állítja fel a ceruzát, a leszbikus nő meg egyenesen falra mászik még a pénisz gondolatától is.) Még az sem kizárt, hogy a sok esetben tudat alatti programból fakadó deviancia egyes embereknél ebből a hiányérzetből fakad!

Érdekes módon pl. a Recall Healing esettanulmányai között van olyan, hogy egy homoszexuális férfiban futó genetikai program felismerése – a felmenők között találtak olyan férfias / nőies programot, ami brutális konfliktusként “épült be” az egyedek DNS-ébe, majd ezt később megfelelő irányítással feltérképezték – részlegesen vagy teljesen “visszakapcsolta” az ellenkező nemű egyedek iránti vágyat is, így a korábban teljesen fiúkat szerető férfi a nők irányába is nyitni kezdett. Ha tehát megvan a sztori forrása, a túlélő üzemmód visszatérhet az utód-örökítő módba. (A Recall Healing módszer működésére egyébként bizonyíték a kvantumfizika tézise is, azon belül is a holografikus világkép és David Bohm valamint Dr. Karl Pribram munkássága, mely gyönyörűen bebizonyítja, hogy a szubatomi részecskék a megfigyelés – ez esetben a túlélést biztosító “bio-logikus sztorihoz” való kapcsolódás – hatására megváltoztatják a viselkedésüket és ezáltal a teljes képet is. Nem mellesleg erről szövegel Bruce Lipton is a “Tudat, a belső teremtő” c. munkájában.)

Biologikus szempontból tehát a homoszexualitás egy teljesen normális reakciója a természetnek, de a Recall Healing tapasztalatai és a holografikus világkép figyelembe vétele talán a teljes elfogadás mellett segíthet feltenni azt a kérdést, hogy “lehet-e / érdemes-e ezen változtani valahogy?” (…hiszen a természet valódi célja az, hogy tovább örökítsük a saját génjeineket. Aki ezt bármilyen szinten kétségbe vonja, annak szeretettel ajánlom Az ember gyermeke c. filmet.) Ennek elsősorban akkor van jelentősége, ha egy adott egyed képtelen szembenézni a saját nemi identitásával! Aki homoszexuálisan is teljesnek és egésznek érzi magát az utódnemző állapotba való kapcsolás igénye nélkül, azt meglátásom szerint feltétel nélkül szeretni, tisztelni kell és kész. (Aki pedig elfogadja a bio-logikus nézetet és szeretne változni, annak segíteni kell.)

Conchita történetének másik oldala egy metafizikai sík, amiről érdemes még szót ejteni.

Egyértelműen megfigyelhető tendencia az, hogy a fiatal lányok tinédzserként általában a rosszcsont srácokhoz vonzódnak, vagy legalább akik egy kicsit rosszak. Olyanokhoz, akik vagányak, merészek, sokszor őrültségeket csinálnak és mégsem lesz semmi bajuk, vagy ha esetleg balesetet is szenvednek, keményen felállnak és mennek tovább. (Nekem volt például egy barátnőm huszonévesen, aki azt mondta – előre is bocs: “Nekem kell, hogy egy férfiban legyen egy kis geci.” Mármint a viselkedés terén, mert számára az akkori érzései alapján ez jelentette azt, hogy férfias.) Ezek a srácok tele vannak tesztoszteronnal, a tudat alatti programjuk be akarja bizonyítani a nőstényeknek, hogy ők “képesek megszerezni a vadat”. A lányok pedig, sokszor önmagukkal szembeni értetlenségüknek is hangot adva, vonzódnak az ilyen hímekhez. Már gimnazistaként is nem egyszer hallgattam végig osztálytársnőim “panaszkodását”, hogy az általuk kedvelt macho srác mennyire nem figyel oda rájuk, majd bevallották, hogy mégis ellenállhatatlan vonzalmat éreznek iránta.

Vajon miért? Mi lehet ennek az oka?

“Érdekes módon” a nőket úgy alkotta meg a bio-logikusan tervező Jóisten, hogy vonzódjanak a férfias férfiakhoz. Az utódnemzéshez ugyanis az szükséges, hogy egy leendő anya olyan partner mellett kössön ki, aki meg tudja védeni a csemetéket. Aki felkapja a szekercét és rátámad a medvére, s aki minden körülmények között megvédi őt és a családot. Aki mellett ő, a – gyengébb – “fészekrakó” nőstény és az utódok biztonságban lehetnek. A modern világban ezt a védelmet és biztonságot már nem csak a fizikai erő és / vagy a magabiztos attitűd, hanem a férfi pénzszerzési képessége is jelenti. Bio-logikus szempontból így azonnal érthetővé válik az, hogy a nők miért tartják a pénzes pasikat sokszor vonzónak, függetlenül attól, hogy fizikailag bejön-e nekik az ipse vagy sem. Ezek mind-mind tudat alatt futó programok, melyek célja az, hogy az utódok biztonságban nőhessenek fel egy védelmet adó fészekben és túléljék a “vadállatok” támadását.

Az, hogy a férfi férfias legyen, egy nő pedig nőies, az emberiség fennmaradásának és túlélésének szempontjából elengedhetetlen kritérium. Amikor “működik a kémia”, az egymással szimbiózisban lévő biológiai programok megsokszorozzák az utódlás lehetőségét, gondoljunk csak a fiatalok buli utáni “baleseteire”, amikor még a felelősség gondolatától nem “befolyásolva” két 17 éves összerak egy gyereket pikk-pakk. A természet azt az üzenetet kapja ilyenkor, hogy a nő férfinak, a férfi nőnek tekinti a másikat, őrült kémia van közöttük, tehát minden adott az utódláshoz. És páff.

A (fizikai testet öltött) élet feltétele tehát az egyértelmű férfi és a női minőség fennmaradása. Ha elkezdünk egyre inkább gender-szemlélettel gondolkodni, akkor ezt a princípumot szerintem felrúghatjuk. Azzal tehát, hogy a homoszexualitás ünneplésével (lásd Budapest Pride) kvázi a “nemtelenség” állapotát piedesztálra emeljük, azokat az erőtereket formálhatjuk át, melyek a fajunk túlélését biztosítani hivatottak. Sokan ezen eseményekben csak egy ártatlan poént látnak, de szerintem ennek sokkal távolabbra mutató következményei is vannak.

Ismeritek a “viccet”:
Két modern anyuka beszélget a játszótéren. Megszólal az egyik:
– De aranyos a gyereked, fiú vagy lány?
Mire a másik:
– Majd ha felnő, eldönti ő.

Mi lehet a helyes hozzáállás?

Homoszexualitás van, mindig is volt. Ha szembesülünk vele – akár a személyes életünkben ismerjük ezt önmagunkban fel – talán gondolkodjunk el azon, hogy ennek valamilyen oka lehet és ha elég nyitottak vagyunk, próbáljunk választ (esetleg okot) is találni a lelki békéhez szükséges teljes elfogadáson túl, heteroszexuálisként pedig ne idegenkedjünk ettől, mert ami van, az VAN. A homoszexualitás egyre nyilvánvalóbb ünneplése azonban szerintem(!) az elfogadáson túl nem jó irány, mert az abból fakadó gender szemlélet (=nem számít, hogy férfi vagy / nő vagy függetlenül attól, hogy minek születtél, aminek érzed magad az a lényeg) metafizikailag beleavatkozik a teremtés princípiumába. A bio-logosz szempontjából egy férfit egy nő képes igazi férfivá tenni és ez fordítva is igaz, s ez teszi lehetővé azt, hogy ne haljon ki az emberiség és mondjuk legyen esélye még spirituálisan is fejlődni. (Ne feledjük, hogy a homoszexuálisoknak is van apja és anyja is, akik érvényesítették a biológiai programjukat, s ők is, mint mindenki más, egyáltalán ezért születhettek meg!)

A homoszexualitás másságának egyre gyakoribb ünneplése azért rejthet némi veszélyt, mert ez a másság egy másra is használható gyűjtőszóvá válhat idővel, aminek következtében a tradíció által felépített erkölcsi korlátok – amelyek emberré teszik az embert és nem állattá – teljesen ledőlhetnek. Ti el tudtok képzelni egy olyan világot, melyben pl. az emberek az utcán fesztelenül szeretkeznek meztelenül, vagy valaki leül a padra és mosolygó arccal maszturbál egyet a városháza előtt, mert ahhoz van kedve? Vagy este 8-kor főműsoridőben hol hetero, hol meleg pornót adnak, mert úgyis mindenki szeret dugni? Ha belegondoltok, a másság fogalmába ezek is simán beleférnek, a fogalom értelmezésének kiszélesítésével csak idő kérdése, hogy már ne legyen törvényekbe iktatva az ilyen. (Az internet forgalmának 50%-át már így is a pornó adja, ami a szexualitásban lévő szakralitást már így is porig rombolta a fiatalok elméjében. Meg ilyenek történnek.) Lehet, hogy ez csak a saját belevetítésem egy túldimenzionált folyamatba, mégis úgy érzem, hogy vannak olyan erkölcsi korlátok, amelyek feszegetése folyamatosan tapasztalható. Nem arról van szó, hogy hazudjunk önmagunknak (hiszen a sok tiltás sajnos ezt eredményezi, na meg egy csomó betegséget), hanem hogy ne feledjük el a sokszor előre nem látható következményeket, mint pl. a másság elfogadásának univerzális kiterjesztése. Ezt jelenti az éberség. Hiszen mindent lehet, de azért mégsem mindent lenne szabad. Hol van a határ?

A másik megfigyelésem mindezek ellenére viszont az, hogy pont azért kezd előtérbe kerülni a homoszexuálisok elfogadásának és jogainak védelme, mert Newton 3. – a hatás-ellenhatás – törvényének összefüggéseit nem ismerik fel a “buzizók”: amilyen erővel nyomom a falat, olyan erővel nyom vissza engem a fal. Minél jobban el akarnak tehát valamit nyomni, az annál erősebben tör felszínre. (Lásd szélsőséges politikai nézetek erősödése a nemzetállamok szuverenitása ellenében működő “közös” Európai Uniós eszmékkel szemben.) Jóllehet eme logikus magyarázaton túl látok némi “ördögi” – összeesküvés-elméletes – tervet is (erről lejjebb), hiszen a másság elfogadásásának propagandája ma már politikai programmá is előlépett, szerintem pedig nem véletlenül. (Bár az is meg merném kockáztatni, hogy az elfogadást propagáló honatyák egy része bele se gondol ebbe az aspektusba.)

Jóllehet a revizionista történészek hivatalostól eltérő véleményének másságát ők sem szeretik, de ez valahogy kimarad a képletből mindig. 🙂

A férfi-női princípiumot érintő gondolatfűzér lezárásaként még annyit, hogy a Recall Healing tapasztalati eredményei nagyon magas hatékonysággal bizonyítják, hogy (amennyiben nincsen semmilyen látható testi elváltozás) a meddőség forrása feltűnően sok esetben a férfi-női szerepek és erőterek eltűnése. (Magyarul: A nő hordja a nadrágot, a férfi meg papucs!) Amikor egy nő nem tud igazi férfiként, vagy egy férfi igazi nőként tekinteni a partnerére, amikor összebújnak “gyerek-projektelés” céljából, egyszerűen nem jön létre az az erőtér, ami az utódlást lehetővé teszi. Az utódlás azon is múlhat, hogy a felek alfaként tekintenek-e egymásra. (Az alfanőstény partner az, akire az adott férfinak ránézésre feláll, az alfahím pedig, akire a nő ránézve mehet bugyit cserélni.) Az alfa persze nem csak partner, hanem családtag is lehet (hiszen itt erőterekről! beszélünk), erre személyes példám, hogy a gyermekem 3,5 évnyi meddő “próbálkozás” után közvetlenül az anyukám halála után fogant, amire egyrészt lehet az is válasz, hogy “egy távozó életet egy születő élet követ”, vagy pedig az a bio-logikus elmélet, mely szerint képtelen voltam a páromra alfaként tekinteni addig, amíg a betegséggel küzdő anyukám életének megmentése volt a legfontosabb tudat alatt és nem a saját génállományom tovább örökítése. (Hiszen én az ő biológiai programjának a következménye vagyok.) Persze ez csak feltételezés részemről, de a RecallH okfejtése elég logikusnak tűnik.

Mit tartsunk szem előtt?

Közismert tudományos nézet és tapasztalat, hogy egy gyerek úgy tanul, hogy másol. Amit a szülő csinál, azt csinálja a gyerek is. Ha káromkodom, a gyerek eltanulja. Ha türelmetlen vagyok, azt is. Mondhatom egy gyereknek, hogy “nekem sem kéne ezt tennem”, de ha teszem, akkor lemásolja, mert AZT látja, amilyen vagyok. Egy cseperedő gyerek számára a legfontosabbak azok a minták és külvilágból fakadó visszajelzések, amelyek alapján megpróbálja összerakni a saját személyiségét, s amelyből aztán később egyéniség lesz. Ebbe beletartozik a szülők rasszizmusa, kirekesztő gondolkodása is, de a metafizikai igazságot nélkülöző konformizmus is! (Nem véletlen, hogy a tehetségkutató műsorok ilyen népszerűségnek örvendenek manapság, hiszen fiatalok millióinak nyújtanak mintát a tömegből való kitűnéshez és eme minta kialakítása során azért nagyon sok mindent el lehet nekik adni és be lehet őket tenni egy “elvárt” dobozba!) A mintákon túl persze ezt a folyamatot a karmikus programok (asztrológia!) is befolyásolják, valamint a testi-lelki táplálékok, az él-elem, amit elfogyaszt egy gyermek. A gyereknevelés felelőssége metafizikai szempontból leginkább az, hogy az igazi szeretet az éberség példájának állítása legyen. Az éberség pedig – Hamvas szavaival élve – a lélek intenzív érzékenysége a tudatos élet szolgálatában. Olyan példát ildomos állítanom, amely a tudatosságban leélt élet megélésére és továbbadására sarkall, hiszen én is ennek köszönhetem a saját fizikai létemet. Az érdekesség egyébként pont az, hogy tényleg erre vagyunk programozva, az idősödő(!) férfiak prosztata problémáinak jelentős hányada az unoka hiánya (“nem viszi tovább senki a génállományomat”) miatti, nem tudatosan megélt félelemből jön. (Ezzel kapcsolatban itt van egy 1 órás elemzés angolul.)

A homoszexualitással kapcsolatos éber hozzáállásnak meglátásom szerint két fontos tényezője van a fent említett ok-okozatiság tükrében:

  1. Ítélkezés nélkül fogadjuk el a homoszexuálitást és legyünk tisztában annak mögöttes ok-okozatiságával is (hiszen a természetben minden okkal történik), mert a megértés mindig egyensúlyt szül! (Arról nem is beszélve, hogy az elfogadás képtelensége mindig abból fakad, hogy nem tudom önmagamban elfogadni ezt a minőséget, pedig OTT VAN! S ha a meglehetősen bio-logikus Recall Healing nem téved, akkor szüleink, nagyszüleink érzelmi konfliktusainak hatására bennünk is kialakulhatna a saját nemünk iránti vonzalom.)
  2. Metafizikai okok miatt nem frankó kitüntetett figyelmet és energiát adni a homoszexualitásnak (vagy a másság ünneplésének, vö. ‘gay pride’ azaz meleg büszkeség), ezért szemléljük egészséges szkepticizmussal a gender-szemléletet, mint teljesen normálisnak mondott állapotot, hiszen az emberiség létezésének alapfeltétele a férfi és női princípium kettőségének megléte, ez pedig a “nemtelenség” ellenében létezik. (A hüvely biológiai funkciója a pénisz befogadása és a szülés, a végbélé a széklet ürítése, ezt a gender-szemlélet propagandistái sem tagadhatják!) A Yin és a Yang együtt adja ki az egységet, ez nem “bűnös” polaritás és dogmatikus korlátozni akarás! (Persze ha azt feltételezzük, hogy az egyedfejlődésünk a homo androgünos – hímnős humán faj – irányába tart, akkor az más tészta, de bátorkodom azt gondolni, hogy ahhoz még egy kicsit alacsony tudatossági szinten vekengünk, már ha az említett állapot egyáltalán lehetséges “célállomás”.)

A széleskörű toleráns elfogadás hozzáteszem az említett newtoni törvényszerűségből fakadó “büszke nyomulást” szerintem(!) kioltja, így minél többen vesszük természetesnek a homoszexualitás meglétét, annál kevésbé akarják majd a homoszexuálisok ünnepelni a saját másságukat.

…és akkor most a vad “ördögi” tervről befejezésképpen…

Kutatók véleménye szerint ha a Föld népességének növekedése a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor 2050-re kb. 9 milliárdan leszünk ezen a csodás kék bolygón. Számos híresztelés azzal riogat, hogy ennyi embert ez a planéta egyszerűen nem tud eltartani kényelmesen, vagyis a népesség szabályozására kell valami megoldás. A legvadabb összeesküvés-elmélet hívők a Georgia Guidestone-okba belevésett üzenetre mutogatnak (=a Föld urai 500 millióra akarják csökkenteni a bolygónk népességét), mások a Bill Gates Alapítvány világméretű vakcinaprogramjában látják a veszélyforrást, mint potenciális – anti-humánusnak vélt – szabályozó rendszer. Hogy ezeknek az elméleteknek mennyire valós az alapja azt nem tudom (de nem zárom ki, hogy van bennük igazság), az viszont felmerül bennem eme bejegyés kapcsán, hogy a depopulációs törekvések szempontjából kulcsfontosságú lehet a gender-szemlélet elterjesztése is, ugyanis egy konformizmusra és másolásra épülő világban minél több nőies férfi és férfias nő példakép jelenik meg az individuum szabadságának önkifejezését hirdetendő, annál kevésbé lesz a család, mint legkisebb létközösség megalapításának és az utódnemzésnek értéke, arról nem is beszélve, hogy egy individualista és hedonista társadalom sokkal jobbat tesz a gazdaságban a fogyasztásra épülő növekedési modelleknek.

Egy gondolkodó elme mindazonáltal azonnal beleköthet abba az okfejtésbe (teljes joggal), hogy ha a homoszexualitást elsősorban egy bio-logikus program okozza az egyén közvetlen túlélési potenciálját erősítendő, akkor vajon mitől lenne(?) hatása az ilyen gender-normák példaképek általi propagálásának a tömegekre, viszont erről meg az a véleményem a kvantumfizika szemüvegét az orromra biggyesztve, hogy minden megfigyelő tudatállapotára hatással van a környezet általános paragidmája, így bizonyos elménket elérő szubliminális üzenetek (Conchita Wurst győzelmének egy másfajta olvasata: “lehet a neved Fütyis Punci, és legyél nyugodtan szakállasan is nőnek öltözve a tömegből való kiemelkedéshez!”) a férfi/női princípiumok eljelentéktelenítésével eredményezhetik azt, hogy a dominánsan nőies / férfias érzelmi konflikusokra adott bio-logikus válaszreakciók magasabb százalékában szerepel majd megoldásként a homoszexuális identitás (nem tudatos) kialakítása, aminek egyenes következménye lesz a népesség csökkenése, A végső cél.

Persze ilyen szemszögből akár még szerencsésnek is tarthatnánk a népesség csökkentésének eme szelíd módját (“szemben a feltételezett és még várható? népirtással…”), nekem mégis az a szkepticizmussal teli meglátásom, hogy a kulturális gyökerek jelentőségének elhomályosításával, a nemzeti határok “jószándékú” eltörlésével és a nemek közti határok egyértelmű elbagatellizálásával egy “végül is mindenhogy jó és minden mindegy” szellemében vekengő, többnyire metafizikai ismeretekből tökéletesen impotens és egyre könnyebben manipulálható massza irányába terelgetik a tömegeket, ami végső soron nem a polaritás megszűnéséből fakadó vágyott egységet fogja elhozni az emberiség számára, hanem a tökéletes állatfarmot.

Csak remélni tudom, hogy ezzel az utolsó gondolatcsokorral csúfosan mellétrafálok.

Nincs háttérhatalom

Nincs háttérhatalom

Szerző: | szept 17, 2013 | Blogbejegyzések 2011-2014

Nincs háttérhatalom

Aki régebb óta követi az írásaimat (pl. olvasta ezt, vagy ezt), az valószínűleg meglepődik a bejegyzés címén. Annál is inkább, mert a szíriai helyzet kapcsán igencsak egyértelmű, hogy míg a fél világ a háború ellen van, addig Obama állítólagos bizonyítékokkal (amelyeket a széleskörű publikumnak még mindig elfelejtettek bemutatni, csak egy zárt szobában “kaphattak betekintést” az amerikai kongresszus képviselői a “titokba”) mégis azt szeretné elérni, ha eltakarítanák a térképről ezt a szuperterrorista, saját népét gyilkoló(?) Assad-ot, akiről meg egyre inkább az kezd kiderülni, hogy nem is véreskezű és az országának népe kb. 70%-ban mellette áll. Persze a tényleges igazságot nem tudom, hiszen a médiából és általam ellenőrizhetetlen internetes oldalakról tájékozódom én is, de az indíték mintha túlmutatna Obamán… Valakinek, aki az amerikai elnök mögött áll, érdekében állhat a háború. Ez lehet az izraeli lobby, de lehet, hogy csak a nagy olajcégek, akik szeretnének Irak után még jobb geopolitikai helyzetben lenni Iránnal szemben. Vagy az is lehet, hogy nem is geopolitikai céllal történik minden, hanem csak azért, hogy az emberiség bölcsőjének számító közel-keleti régió valódi őstörténetét kiradírozzák. A végén még kiderülne, hogy Szíriának köze van a Szíriuszhoz. 🙂 Nem tudjuk pontosan. Bevallom én nagyon hajlok arra a meggyőződésre, hogy nem Assad személye és elnyomó kormánya az indíték.

Tehát akkor mégis van háttérhatalom, aki a pénz, az olaj, a fegyverkezés és a gyógyszeripar kézben tartásával és profitcélú működtetésével az emberi életre való tekintet nélkül építgeti az ún. Új Világrendet?

Igen is, meg nem is. Elmondom, hogy a képlet szerintem miért árnyaltabb, mint ahogyan azt sokan hiszik.

Képzeld el, hogy Te hogyan éled az életedet. Felkelsz reggel, felkapcsolod a villanyt (világít!), megmosod az arcod a fürdőszobában (jön víz a csapból!), és kakilsz egy jót (le lehet húzni a vécét!). Ezek után megiszol egy fél liter vizet, elkészíted a boltban vásárolt finom déligyümölcsből (az is van!) készült reggelidet a délelőtti méregtelenítés végett (vagy letolsz egy fain kis kávét – lehet kapni, pedig Magyarországon nem is termesztenek kávét – és benyomsz egy jó kis cukros kakaóscsigát…) és azon gondolkozol, hogy hogyan kéne a világodat olyan irányba fordítani, hogy neked jobb legyen. Lehetőleg úgy, hogy másoknak ne árts azzal, hogy neked jobb lesz. Ugye? Elmész tehát dolgozni a világjobbító(?) munkahelyedre (a benzinnel hajtott autóddal vagy busszal!), hogy pénzt keress a túléléshez, aztán ha ügyesedsz és létrán magasabbra jutva vastagszik a boríték, akkor még házad is lehet egy nap és autód is, a nyaralásokról nem is beszélve, meg az összes kis elektronikus kütyüről, aminek az a célja, hogy az életünket kényelmesebbé és mókásabbá tegye. (S annak ellenére van neked, hogy egyiket sem Magyarországon gyártották!) Aztán egy idő után azon gondolkozol, hogy jó lenne sokáig egészségben élni, így ha korábban széthajtottad magad a pénzért (ez a jellemző), akkor a megtakarításaid egy részéből próbálod az életedet meghosszabbítani és jó esetben megtanulsz meditálni, a spiritualitás és metafizika felé fordulva felfedezed karmikus sorsodat, “rosszabb esetben” kizárólag a világ túloldalán felfedezett és gyártott gyógyszerek és vitaminok hatásának tulajdonítod a hosszabb élet esélyét és szedni kezdesz valamit.

Az általánosítást elkerülendő teljesen világos, hogy nagyon sokféle életpálya és karrier létezik, amely más ívű pályán mozog mint az említett példa, s melyek jelentős része tényleg világjobbító szándékú (pl. a pedagógus pálya, génbiológia, űrkutatás, stb.), de sajnos minden terület górcső alá vételének esetében felmerül a kérdés, hogy a birtokolt és felhasznált tudás mekkora igazságot és személyes felelősséget takar, vagy csak a rendszer elvárásainak és érdekeinek megfelelően kerül továbbörökítésre a tevékenységért cserébe kapott fizetés végett. (pl. történelmi hazugságok tanítása tényként, vagy pl. magas szintű kriptográfiai ismeretek felhasználása az emberek magáncélú üzeneteinek feltörése céljából, lásd Edward Snowden meseszép történetét.) Ne felejtsük el azonban, hogy a “személytelen” rendszer célja a saját hatalmának megtartása és a mindenkori világrend fenntartása és erősítése, mint ahogyan az én célom is az, hogy “bebetonozzam a pozíciómat a munkahelyemen” a saját jövőm biztosítása végett! (És itt van az a pont, ahol az igazság kérdésén átlépnek a legtöbben és feláldozzák azt a kényelem oltárán bizonyítva ezzel, hogy “ők maguk a háttérhatalom”.)

De térjünk vissza a hétköznapokba egy picit még. Amennyiben városi ember vagyok, akkor a legjobb esetben is piacon vásárolok élelmiszert (de nagyobb az esélye, hogy egy csilli-villi szupermarketben, ahol WC papír is kapható és tartós elem), az olvasáson és sportoláson túli szórakozási lehetőségeimet többnyire városi sétákban, éttermi vacsorákban, mozizásban, esti kocsmázásban, baráti összejövetelek által, ‘ne adj Isten’ plázázásban élem ki. Ilyen a városi élet, “jó lenne helyi termelőktől vásárolni a sarki kisboltban, de ott nincs olyan választék és a multi különben is olcsóbb.” A kör így elkezd bezárulni.

Vagy:
Tudatos polgárként elvárom a választott önkormányzati és parlamenti képviselőktől (akiket nem azért választottam, mert személyesen ismerem őket és TUDOM, hogy alkalmasak a feladatra, hanem mert csak abból lehet főzni, amink van és ha nem szavazok, akkor mi lesz a demokráciával), hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek az Én közvetlen környezetemet széppé és biztonságossá teszik. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy egészen pontosan hogyan történnek a fejlesztések akár EU pénzből, akár önkormányzati forrásokból, hogy miért ez vagy az a kivitelező cég kap meg egy munkát, de ha a változás pozitívan érint, nem mérgelődöm, hanem örülök annak, hogy van bicikliút, szép a játszótér a parkban és új, légkondis busz jön. Pedig lehet, hogy a lobbizásnak eredményeként egy csomó család tönkrement, mert a cégük képtelen volt tartani a versenyt (vagy a vezetők nem akartak olyan vastag borítékot adni a pozícióban lévő döntéshozóknak), s így életük romba dőlt. Nem tudom, de – ha igazán őszintén(!) mélyre tekintek – nem is érdekel. Ha így is történt, megdöbbenek 3 percre, önmagamat büntetve(!) mérgelődésbe kezdek egy pöttyet, aztán kanalazom tovább a levest és örülök az új útnak. Elég nekem a magam baja és különben is b@ssza meg a kormány, meg a korábbi is. (Vagy éppen tegye az ellenkezőjét.) Ki más is lehetne a hibás, mint valaki más? 🙂

Lehetne még folytatni a sort mindenféle példákkal, de ami a lényeg, hogy jól és kényelemben akarok élni. ÉN! Ez a legfontosabb a számomra (és itt történik meg a “kisiklás” egyébként, ha ezt nem éberségben tesszük). Ez nem országfüggő, hanem emberfüggő dolog. A szegény országok normális életszínvonalra vágynak, a jómódú országok pedig még több luxusra, kényelmi szolgáltatásra. Az embert az hajtja előre, hogy mindig többet akar. Ha nem anyagilag, akkor szellemileg. A növekedés igénye ugyanis belénk kódolt szükséglet. A boldogság ezért is maga az út, a fejlődés, növekedés útja. (A jó kérdés pedig az, hogy melyik “típusú” növekedés helyes metafizikai szempontból = minden, amit érzek, gondolok és teszek, hatással van az egészre, ezért el kell döntenem, hogy támogatok-e egy hamis eszmét, vagy sem…)

És itt kanyarodnék vissza a bejegyzés témájához is.

Az, hogy mi úgy élünk, ahogy élünk, egy következmény. Az, hogy van villany, folyik a víz a csapból, le lehet húzni a klotyót, van déligyümölcs és iPhone Magyarországon is, mind mind következmény. Vannak, akiknek érdekében áll, hogy ezek legyenek és nem csak az általuk nyújtott kényelmi szempontok miatt, hanem azért, mert ez mind mind üzlet. A világ egy üzleti vállalkozás, a növekedés metafizikai természete (=igazságból vagy hamisságból fakad) a döntéshozó emberektől, akik a “következmény kialakítói”, valamint az őket megválasztó (hiszékeny, irracionális érzelmektől fűtött) tömegektől függ. Van víz, villany, gáz az otthonomban és ez tök jó, de ezért valakinek (akit nem ismerek személyesen) “le kellett igázni” egy országot (benne a lakókkal, akiket ugyancsak nem ismerek), ahol van sok olaj, víz, gáz, stb. és az ott élőknek el kell viselni ennek következményeit (pl. nem élhetnek szabadon, mert a földjük energiaforrásait privatizációban lenyúlták). Van választék az általam kedvelt üzletekben (és legyen is, mert elvárom!), s ennek következményeként sok-sok kisvállakozót tőkeerős multi cégek szorítottak ki a piacról, de ha a multi is megadja, amit akarok, akkor “leszarom a kisvállalkozót” (kivéve, ha én vagyok az a kisvállalkozó, akit kiszorítottak). A lényeg az én kényelmem, melyben minőséget olcsón kapok. És ezt a pozíciómat is meg akarom tartani, csakúgy mint a munkámat (függetlenül attól, hogy igazságból vagy hazugságból van). Ha a világ érezteti velem, hogy “fontos vagyok”, hajlandó vagyok lemondani az igazságról.

Fájdalmas kijelenteni ezt, de valójában erről van szó. Még akkor is megteszem, hogy a multit támogatom így vagy úgy, amikor a szívemben megjelenik az, hogy ez nem a legjobb út. De olyan kényelmes…

A világot irányító érdekek ugyanígy működnek, csak óriás méretekben. Az energiahordozók, a fegyverkezés és a víz fölötti hatalom ugyanúgy a mámorító, “bebetonozott” kényelemzóna része, mint a saját kis “szaros” életem kényelmi szolgáltatásaihoz fűződő ragaszkodásom. Az egyetlen különbség abban van, hogy a saját kényelmemhez való ragaszkodás látszólag kevesebb ember életét teszi tönkre és nincsen benne olyan nyílt háborúskodás, mint amilyen pl. az Arab Tavasz nevezetű hatalmi átrendeződés alkalmával tapasztalható. De a kényelemhez való ragaszkodás a félelmeimmel (és a saját karmikus utammal) való szembenézés helyett nem az igazság irányába visz. Attól, hogy valamiről nem beszélünk, attól az még VAN. Radikális “kivonulás” és aszkézis nélkül a mai modern ember szinte minden tevékenysége azt a világrendet segít fenntartani és erősíteni, amelynek igazságtalanságai miatt rengetegen lázadoznak. A modern világ attól lett ilyen gyorsan modern, hogy a kőolajból kinyert többlet energia által és hitelpénzből könnyű fejleszteni. Magyarországon is pl. ennek köszönhető az (ma már), hogy az emberek 70-80%-a saját néven – ám a bankok tulajdonában álló – ingatlanban él. (Kivéve, ha örökölte.) Az jóllehet megvizsgálandó kérdés, hogy ha a hitelpénzrendszer állami szinten működtetve a köznépet gyarapítaná és nem a magánkézben lévő pénzügyi intézmények vezetőit gazdagítaná a kamatok által, akkor ezek a befolyó kamatjövedelnek jelentősen csökkenhetnék-e az adószedés mértékét. Szerintem igen, csak itt meg az kérdés merül fel, hogy egy tudatosság és éberség nélküli állami vezetés kezében lévő bankrendszer valóban a nép érdekeit figyelembe véve működne-e erre pedig a “valószínűleg nem” a válasz. Pontosan ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy állami vagy privát-e egy cég, hanem az, hogy felelősséget érez-e a vállalat vezetése a társadalom iránt vagy sem, és metafizikailag éber állapotban vannak-e, amikor döntést hoznak. (Jóllehet a kereskedelmet lehetővé tévő VÉR – i.e. A pénz – kibocsájtásának magántulajdonlása akkor is sántít. Ha minden más privát is, a pénzkibocsájtás nyereségének a népnél kéne lecsapódnia.)

Mivel az emberi gyengeség és az éberség, a metafizikai ismeretek hiánya évszázadok óta építi le az emberi jellemet és a társadalmak tudatossági szintjét, ezért ha nem a Rothschildok, meg a Rockefellerek és a Warburgok (vagy az ő érdekeltségi körükbe tartozók) irányítanák a pénzvilágot, akkor nagy valószínűséggel lenne helyettük más. Az emberi természet olyan, hogy egyszerűen jól eső dolog másokat irányítani, és az is jól esik ha egy erős kezű vezető szárnyai alatt “védelemben” vagyunk. Az állatvilágban is megvannak a falkavezérek, akiknek célja az, hogy a kivívott hatalmat megtartsák, ez miért lenne az emberek esetében más? (A falkához tartozókat ráadásul biztonsággal tölti el az erős kezű vezér.) Ha egy pillanatra megállunk és belegondolunk a jelenlegi világrendbe, egy nagyon hosszú, tudatos tervezés és cselekvés eredményét látjuk. Miközben mi a legtöbben jól akarjuk magunkat érezni és szórakozni akarunk (=szétszórni a fókuszunkat), vannak olyanok, akik folyamatosan fókuszáltan lobbiznak, manipulálnak és A,B,C,D….Z terveket állítanak fel arra vonatkozólag, hogy a céljaikat elérjék. (Remek példa erre az Európai Alkotmány, amit először leszavaztak az EU államok, majd “újracsomagolva” Lisszaboni Szerződésként mégiscsak lenyomták a tagállamok torkán.)

Mégegyszer elmondom, mert ez fontos: Amíg én jól akarom érezni magam és hedonistán élvezni szeretném az életet, addig valakik keményen dolgoznak a saját (és közvetlen érdekkörükbe tartozó holdudvaruk) hosszú távú céljai(k)ért. Ráadásul észrevettem, hogy a sokat (és sok esetben joggal) szidott személytelen(!) nagyvállalatok a fennmaradásuk és profitéhségük kielégítésére olyan fejlesztéseket, újdonságokat is bevezetnek, amelyeknek a gyümölcsét örömmel üdvözlöm és élvezem. Szidom őket, hogy “szemét manipulátorok, megveszik a politikát”, de közben veszem a terméküket, mert azáltal könnyebb(nek tűnő) lesz az életem. Ezért lehet bizonyossággal kijelenteni, hogy annak az esélye, hogy anélkül létezzem, hogy én magam ne legyek a “háttérhatalom” része, teljességgel lehetetlen és a jelenlegi világrendben értelmetlen óhaj.

A “háttérhatalom” részének lenni tulajdonképpen annyit jelent, hogy érzelmeimet, cselekedeteimet, gondolataimat és tetteimet nem hatja át az éberség, magyarul nem gondolok/érzek bele abba, hogy az általam kibocsájtott energiacsomag többletet okoz-e hosszú távon az életben, vagy hiányt. (Ha olyan szolgáltatást használok / terméket vásárolok, ami ennek a rendszernek a teremtménye, akkor én a rendszert támogatom. Pont.) Más analógiát használva az élet idejébe pakolt energiámnak (chronos) megvizsgálom-e a lét idejére (kairosz) tett hatását. (A hitelfelvétel pl. növeli az adósságot, ami hiányállapotot teremt, az autónkba való tankolás pedig erősíti az olajlobbi tevékenységeinek létjogosultságát. Vagy pl. ha azáltal “támogatom a békét”, hogy hiszek a háborúskodásban, akkor az egészet megette a fene…) Érdekes dolog megfigyelni egy-egy választott életpálya metafizikai természetét, nagyon sokat tanulhatunk belőle az önhazugságainkról…

(Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezeket a magasztosnak hangzó gondolatokat egy bölcs bagoly írja, sajnos nem így van. Csak egy önmagát és saját gondolatait kritikusan szemlélő gyarló “Józsi bácsi” vagyok, aki tudja, hogy mit kéne tenni és folyamatosan önmagával küzd azért, hogy előrébb lépjen az éberség útján.)

Mit tehetek, hogy ne legyek a “háttérhatalom” része?

Mint már fentebb említettem: ha a modernnek nevezett világ részeként akarom kényelemben élni az életemet, akkor ennek a kérdésnek egyszerűen nincs értelme. Az általam (is) vágyott életszínvonal elérése többnyire a rendszer sajátosságaiból fakad, ha nem lennének hataloméhes “szemét zsarnokok”, akkor kismillió dolog hiányozna az én életemből is. Nem tudom, hogy megfigyeltétek-e, de még a legnagyobb “szabadságharcosok” is saját autóval járnak általában és örömmel szállnak fel a biztonságos repülőgépekre nyaralás vagy akár munka céljából, amelynek biztonságához hozzájárul azt is, hogy a mérnöki precizitást a jelenlegi világrend hitelpénzrendszerének köszönhetően tudták ilyen mértékben finanszírozni. A “háttérhatalom” ellen küzdeni tehát értelmetlen, mert az érdekláncolat része vagyok én magam is, és ha “ők” buknak, a kényelmemnek lőttek, azaz én is megtapasztalom a bukovárét. Tehát NEM EZ a megoldás, hanem az, hogy személyesen változtatunk az eszközök hasznátának minőségén és célján. Arról nem is beszélve, hogy a “valami ellen” való küzdelem egy folyamatos stressz érzéssel jár, aminek egyenes következménye egy minden szinten beteg társadalom.

Az egyetlen és tényleg(!) az egyetlen út a változáshoz, a békésebb és teljesebbnek megélt élethez az, ha éberré válunk és felelősséget vállalunk az érzelmeinkért, abból fakadó gondolatainkért (és fordítva), valamint az összes aprócska cselekedetünkért, mely egy energiahullámot elindítva belepiszkál az örökös változás folyamatába. Ha a személyes felelősségvállalás csodáját felismerjük és elkezdjük a következő generációnak is tanítani ezt a tutit 🙂 (mert ez tényleg az!) örömmel üdvözölve azt a tényt, hogy a radikális változásokhoz több idő kell, mint a mi életünk ideje, akkor egy napon valóban létrejöhet valami más minőség, mint amit eddig tapasztaltunk, mert ekkor olyanok kerülhetnek vezető pozícióba, akik ezt az összefüggést már érzik és értik. A legőszintébb önvizsgálat esetében fel kell tenni a kérdést, hogy a következő generációért is hajlandó vagyok-e áldozatot hozni? Ez nagyon lényeges pont, ha igazságosabb világot szeretnénk.

A személyes (és talán sokak számára lesújtó) véleményem az egyébként, hogy ez az elkényelmesedett, tudatosan elbutított társadalom nem fog tudni megváltozni csak akkor, ha valami személyes katasztrófa megtapasztalása által elkezdünk tömegesen kérdéseket feltenni. De nem szabad, hogy ez elkedvetlenítsen bárkit, aki változásra vágyakozik, mert az út a lényeg. Ha tudatos vagyok és tényleg egyre inkább éber állapotba kerülök, abban az esetben úgyis be van kötve a “biztonsági övem”, vagyis a személyes felelősség felvállalásával nem érhet túl nagy baj.

Végezetül ne felejtsük el azt sem, hogy az Isten olyan okosan “találta ki” az emberi lényt, hogy a teremtő képesség nekünk ajándékozásával “belénk építette” az útjelző táblákat az igazság felé: Mindig és mindenkor azt tapasztalom, amiben a bizonyosságom gyökerezik. Vagyis: Minél többen tudjuk azt, hogy önmagunk igazzá tételével a világ is igazzá lesz – még akkor is, ha ebben a folyamatban sajnos sokak, akik elutasítják az éberséget “el fognak veszni” -, annál inkább ezt a tapasztalatot fogja visszaigazolni a külvilág, a természet valósága. Ha rámosolygok a világra, a világ visszamosolyog rám.

…mert mindig azt kapom vissza, amit a tudatos – vagy tudattalan – felelősségem felvállalásával adok. Ez a törvény.

A hazugság faktor

A hazugság faktor

Szerző: | júl 31, 2013 | Blogbejegyzések 2011-2014

A hazugság faktor

Néhány hónappal ezelőtt láttam egy filmet “The Invention of Lying” (szó szerint “A hazugság feltalálása” magyar címe: Hódító lódító) címmel. Egy hollywood-i alkotás neves színészekkel, ennek ellenére művészileg – enyhén szólva – nem egy nagy eresztés, mindössze arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen is lenne egy olyan világ, amelyben mindenki az igazat mondja. Ami a szívemen a számon. Nincs megalkuvás, hiszen az nem lenne igaz. Ennek köszönhetően az emberek szemrebbenés nélkül beolvasnak a másiknak, hogy kövérek vagy csúnyák, vagy beszámolnak olyan eseményről, amely a normálisnak nevezett társadalmakban diszkréció tárgyát képezi. Pl. Ne haragudj, de azért késtem, mert maszturbáltam egyet. (Ez tényleg benne van.) Míg egy nap az egyik szereplő felfedezi, hogy a hazugság kifizetődő… Nem akarom lelőni a poént, akit érdekel a film, itt megnézheti az előzetesét angolul (magyar előzetest nem találtam).

A film kapcsán jutottam arra a következtetésre, hogy a színtiszta igazsággal és csakis az igazsággal átszőtt világ nagyon furcsa lenne, vagy legalábbis igen magas tudatossági szint kellene hozzá. Mindig, mindenkinek megmondani azt, amit gondolok és érzek, kendőzetlenül, rossz érzés nélkül, az nem kispálya. És mindezt elfogadni másoktól, rólam, az sem. Az egó valószínűleg kikészülne egy idő után(!), minél többször közölnék velem, hogy jaj de gáz ahogy megkopaszodtam, hogy ferde az orrom, hogy nagyon vicces az, hogy a jobb szemem kisebb, mint a bal vagy az, hogy kicsit O-lábú vagyok. Pedig ezekben van objektív megfigyelés. Mert tényleg kopasz vagyok, ferde az orrom, stb. stb. Tudatosság és vanság ide vagy oda, egy idő után – újra és újra visszahallani a kellemetlen igazságot – fájdalmas lenne folyamatosan azt hazudni magamnak, hogy tökéletlenségeim is a tökéletes vanság részei. Szükségem van tehát arra – legalábbis egy bizonyos szintig -, hogy hazudjak önmagamnak. Kopasz vagyok ugyan, DE… Olyan az orrom, mint akit orrbanyomtak, DE… 🙂 Elfogadom persze, hogy az van, ami van és most ez a valóság, de a jóérzés végett igyekszem nem emlékeztetni magam arra, ami nem “tökéletes”, vagy jobbára az egó próbálja meg ellensúlyozni ezt azzal, ami meg tényleg VAN. Oké, hogy ferde az orrom, de legalább 2 méter magas vagyok. Pölö. 🙂 Ha pedig mindezekre a folyamatokra kívülről ránézek, meg kell állapítanom, hogy furcsa szerzet vagyok. SZER-ZET. Egyezkedek önmagammal. És lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül…

Ez a megfigyelés volt a kiindulópontja egy sor olyan eszmefuttatásnak, amelynek kapcsán azt bátorkodtam észrevenni, hogy a XXI. század kezdetére az emberiség egy olyan szellemi, lelki és elmeállapotba került, melyben a hazugság már a lételemünkké vált. Ha mindenről tudnám az igazságot és folyamatosan emlékeztetve lennék rá, az nagyon fájna. Persze az is lehet, hogy végre felébrednék és teremtő állapotba kerülnék, de fujj, nem kell a fájdalom. Biztos, hogy olyan rossz az? 🙂

A vizsgálódásaim eredményeként eljutottam arra a pontra, ahol képes voltam nevén nevezni a mindenben meglévő torzszülött “gyermeket”, amit egyszerűen csak hazugság faktornak hívok. Találkozom egy emberrel, egy szituációval, egy hírrel és egyből az ugrik be, hogy ebben vajon van-e hazugság faktor? Melyik az a pontja a történetnek – ha van ilyen -, amely nem pontosan úgy történt, ahogyan az hozzám kerül, amelyhez hozzátettek akárcsak egy nem jogos hangfestő kifejezést, hangulatkeltő képet mindössze azért, hogy a történet ”eladása” céljából könnyebben lehessen a hallgatót – azaz engem – reakcióra bírni. S nem csak, hogy egyszerűen reakcióra, hanem arra a reakcióra, amit ÉN (vagyis a közlő) szeretnék. Hiszen az egónak az kell, hogy visszaigazolást kapjon az ő jogos vanságáról, létezésének értelméről. Az autópilótán működő (azaz a személyiségünkben meglévő “a megfigyelő egyben a megfigyelt” kettősségét – amely maga az éberség! – figyelmen kívül hagyó) egó legfőbb célja mindig az, hogy hatással legyen a világra, legyen az bármilyen hatás. S ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a valódi diktátorok személyiségét, talán érthetővé válik a beteges viselkedésük is. Ha már önmagára nem tud hatással lenni (hiszen folyamatos kisebbségi érzés gyötri = arra fókuszál, ami nincs, vagyis hiányállapotban vekeng), akkor legalább a fény birodalmának (=világ) egyéb lakóit érintse meg a létezése. Ha ez nincs, akkor a léttel való kapcsolódás veszik el, és nem etet a szer. (=hiányzik a szer-etet).

Bevallom nektek, bár a diktátor állapottól messze vagyok, magamon is észrevettem korábban, hogy egy-egy történethez néha hozzákerültek – “odacsapódtak valahogy” 🙂 – olyan hangulati elemek, amelyek egész egyszerűen nem voltak igazak. Apró hazugságok ezek, de annál nyilvánvalóbbak. S mindez olyan természetességgel és automatizmussal történt, hogy az már-már ijesztő. B@zdmeg Józsi, már megint hazudtál! – csaptam oda keményen. Aztán jött az elfogadása annak odabent, hogy én tulajdonképpen hazug ember vagyok, vagyis ez is bennem van és ez rendben van. Aztán jött egy asztrológiai képlet, amely bizony nem hazudik, az ún. árnyék-énemhez kapcsolódó negatív energiák valóban ezerrel dolgoznak “ellenem”. Állatira figyelnem kell tehát arra (=meg kell haladnom ezt a sors karmát), hogy a legjobb szándéknak nevezett törekvéssel olyan szavak ne hagyják el a számat, amelyek nem igazak. Botrány ez az érzés, amikor egyébként tiszta szívből a tudatos létre törekszem. Mintha lenne odabent egy kisördög, aki ellenem él. És közben meg tényleg van. Csináltassatok egy elemzést, megéri tükörbe nézni. A Szaturnusz “hiánya” gyilkol. 🙂

A szembesülés és az ebből fakadó folyamatos ön-munka olyan megfigyelésekre vitt rá ezek után, hogy kezdtem magam egyre rosszabbul érezni. Vizsgálódom, szemlélődöm, elemzem a környezetem történéseit és folyamatosan szomorkodom a végtelen mennyiségű befelé és kifelé irányuló hazugságáradaton, majd rájövök, hogy az emberiség tulajdonképpen a pusztulás felé tart, vagy pozitívan fogalmazva a pusztuláson keresztül választja az újjászületést, hiszen a természet is így működik. A hazugság faktor szinte mindenben jelen lévő, s én úgy látom, hogy ennek melegágya a gazdaságot működtető eladás szükségessége. Muszáj eladni, bármi áron, különben megáll a gazdaság és bizonytalan lesz a jövő. És ebben van is igazság, főleg ha azt figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés inflációra épül, ami a pénz folyamatos elértéktelenedésével a vásárlóértéket csökkenti, s így folyamatosan pörgetni kell a termékek és szolgáltatások cseréjét, hogy a növekedéssel az infláció negatív hatását ellensúlyozni lehessen.

Hol van itt az ellentmondás, amelyet tudat alatt mindannyian érzünk, valójában még sem akarunk semmit tenni ellene?

Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, szeretjük a kényelmet. Jó dolog az autó, a banán és a narancs a szupermarketben, okostelefonon fészbukozni a parkban, a legújabb kütyü a lakásban, na és persze a balatoni vagy tengerparti nyaralás se kutyus. Ezek megszerzéséhez a jelenlegi, infláció alapú pénzrendszer keretein belül kell mozgolódni, mert a közösségi pénzek által mindezek a kényelmi szolgáltatások nem elérhetők. Hiába van pl. “Józsi pénzem” egy szűk közösségen belül, a balatoni kukoricás és lángosos azt lesz@rja. (Persze azért teszi, mert fogalma sincs a működéséről és hozzá hasonlóan sajnos sokan nem is akarják megérteni. Még a gazdasági miniszterek sem! Akkor meg mit várhatunk a lángosostól…) Ha kényelmet és kiszámíthatóságot szeretnénk minden szempontból, akkor ahhoz valószínűleg forint kell, vagy euró, dollár, jen, frank. Ezek a devizák azonban csak akkor képesek működtetni a kényelmet (potenciálisan) eredményező gazdaságot, ha VAN növekedés. Ha nincs ugyanis folyamatos növekedés (és ezáltal nagyobb mennyiségű pénz a rendszerben, amit el lehet költeni), akkor a gazdasági szereplők pénzhiánnyal küzdenek és nincs fogyasztás. A fogyasztói társadalom megléte a “szabadság” ára. (Az adósságtörlesztésről nem is beszélve, amely a hitelpénzre alapuló gazdasági rendszer “mozgatórugója”.) Ha nincs fogyasztás – és nincs széleskörű használatban helyi / közösségi pénz! -, akkor egyéni szinten is rosszabb lesz, a cégek leépítenek és kirugdossák az embereket, a vállalkozások pedig vergődnek, mert nincs kereslet az ő kínálatuk iránt. Fogyasztást kell tehát valahogy csinálni, mert annak következtében élhetünk kényelmese(bbe)n. Ez tehát az alapállás.

Na de hogyan csinálunk fogyasztást, ha az emberek vásárlási “kedve” kényszerűségből csökken?

Beszéltünk már róla korábban is, hogy a cselekvésre híváshoz érzelmekkel töltött üzenetek, vagyis megfelelő színezetű motivációs elemek szükségesek, hogy akár barátot, akár egy idegent rávegyek arra, hogy megtegyen valamit, amit egyedül nem jutna eszébe megtenni. Bár szeretnénk az ellenkezőjét hinni, valójában mindig az érzelmeink hatására döntünk, majd a logikát hívjuk segítségül, hogy megmagyázzuk az érzelmi döntést. 🙂 Megfelelő éberség nélkül(!) így működik az ember (“autopilótán”), mert a belénk kódolt emberi szükségleteink ezt “hajtják ki” belőlünk. Készen állunk bármilyen cselekvésre, amely ezen szükségletek kielégítését lehetővé teszi. Bizonyosságot akarunk, változatosságot, megbecsülést, szeretetet, növekedést és jó esetben szeretnénk hozzá tenni valamit ehhez a világhoz. Ehhez pedig azt kell éreznünk, hogy a külvilág érzelmi befolyásolása által az egyre modernebbé és ezáltal jobbá(?) váló világban a kényelmi szolgáltatások köre (=amelyek az ÉN szükségleteimet elégítik ki) növekszik. Persze az is lehet, hogy csak szeretnénk kikerülni abból a félelem zónából, amelyben a vágyott kényelem víziója egyre távolabb kerül. Alapvetően az éberségen kívül élő ember számára kettős irányú a döntési mechanizmus: vagy az öröm elnyerése a cél, vagy a fájdalom elkerülésére hajtunk. Vagy ez, vagy az.

Mi teszi lehetővé azt, hogy az élet kényelmesebbé, biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá váljon, melyben elkerülhetjük a fájdalmat és elérhetjük az örömet?

Na itt van az a pont, ahol könnyű letérni az igazság vágányáról. A társadalmi normák “kialakítói” ugyanis azt sugallják, hogy bátran “helyezzük ki a felelősséget” és kérjünk segítséget mindenkitől – vagy legalábbis álljunk készen a segítség elfogadására -, aki olyan terméket, szolgáltatást, vagy csak eszmét árul, amely megoldást kínál a vélt vagy valós problémáinkra. Legyen az egy autókereskedő, egy szabó vagy egy körzeti orvos. Mivel a bennünk lévő jól akarom érezni magam program bivalyerős, ezért ez az alapállás egyébként is megvan. Azt, hogy az életben igazán mit szeretnénk egyéni szinten elérni, nagyon kevesen tudjuk, azt viszont mindenki érzi, hogy mi az, amit nem akar. Nem tudom mit akarok, csak azt tudom, hogy mit nem akarok. A tudat alattink pedig ordít a világba: “Kérlek segíts nekem megtalálni, hogy mit akarok!”

Amennyiben nincsen éberség, ezen a ponton lép be a különböző hazugságok elfogadása az életünkbe. Kezdve azzal, hogy elmegyünk-e szavazni egy-egy pártra, akinek a vezetői és programja számunkra szimpatikus, mert szeretnénk hinni, hogy amiket mondanak, az úgy lesz. De ahogy az “eladás” művészete és az “eladás” hazugsága c. írásban ezt már kifejtettem, a kialakult helyzetet mindig lehet valahogy úgy kommunikálni, hogy az valósnak és igaznak tűnjön, mert a lényeg a tálalás (arról meg, hogy a háttérben kik a valódi döntéshozók, úgysem fog a híradó beszámolni). Mondom ezt úgy, hogy nem szeretnék azzal az általánosítással élni, hogy “tökmindegy ki van hatalmon”. Szerintem nem mindegy. Mindazonáltal a politika a lehetőségek kvázi művészete, ezért a hazugság faktor nagyon meghatározó tényező ezen a pályán, aki nem képes póker arccal hazudni és a tömegeket manipulálni, az nem lesz politikus. (Olvassátok el Gustave Le Bon: A tömegek lélektana című fantasztikus könyvét.) Mivel azonban a politikus is ember, aki ugye szeretne megélni, ezért elfogadjuk (már aki), hogy úgyis “mindenki” hazudik, aki politikus. (A parlamentáris tragikomédia c. írásomban erről is beszéltem már 1,5 évvel ezelőtt.)

A politikai vezetés példája azért fontos a sor elején, mert mindig a fejétől bűzlik a hal. Ha már állam “bácsinak” is hazugságban kell fürdenie a hatalmi pozíció elnyeréséhez (és megtartásához), akkor az adófizető vállalkozások sem fognak arra törekedni – és miért is tennék? -, hogy őszintén, igazságból és tisztességgel működjenek. A fogyasztást ösztönző programokban sokszor ugyancsak benne van az “elengedhetetlen” hazugság faktor, mert az a kérdés nagyon ritkán kerül elő – ha egyáltalán -, hogy egy bereklámozott szolgáltatásra vagy termékre valóban van-e szüksége az emberiségnek vagy csak a gazdaság élénkítése a cél. Sajnos a szolgáltatások és termékek létjogosultságát kizárólag azzal a módszerrel határozzák meg a mai “fejlett” világban, hogy ha valamiből sokat el lehet adni, akkor biztosan van rá szükség és a fogyasztás élénkíti a gazdaságot, ami pedig jó. Pl. rengeteg elterjedt nyugati gyógymód azért nem válik idejétmúlttá, mert a létjogosultságukat meghatározó hatalmi struktúra kommunikációja hazugságra épül és a termékek profitérdekeltségei miatt azt kommunikálják, hogy bennük van a megoldás. Ez az egész pedig egy domino effektust kreál.

Mivel mindenki meg szeretne élni, ezért a domino effektus hatására szaporodik az eladás kényszeréből fakadó hazugságoknak a száma is. A legtöbb bank (alkalmazottai) nem közli(k) a hitelfelvevővel a kockázatot, csak az apróbetűre mutogat(nak) felelősségkihelyezés gyanánt; a legtöbb orvos a klinikailag ugyan tesztelt, orvosi szaklapokban megjelenő új, széles spektrumú gyógyszereket reklámozza, de sajnos a mellékhatások nélküli természetes gyógymódokból még csak nem is képzik magukat tovább; a vitaminos cégek pedig a gonosz gyógyszeriparral szembehelyezkedve a saját termékeik hatékonyságáról zengenek ódákat, s az “emberiség megmentése” és az “örök fiatalság” jeligével adják el a portékáikat, s bár én is a vitaminokban hiszek inkább, ezeket ugyancsak 2500x-os haszonkulccsal értékesítik, mint a gyógyszereket. Vagyis nem az emberiség, hanem csak a fizetőképes emberiség megmentése a cél… A biztosító cégekről pedig ne is beszéljünk, akiknek a (jól) megélni kívánó ügynökeik elfelejtik közölni az ügyféllel, hogy a befektetésnek álcázott pl. abszolút hozamú biztosításuk költségei – az ő jutalékuk miatt – nagy valószínűséggel el fogják vinni az ügyfél profitját. A közös nevező mindegyik megközelítésben az, hogy bennük van valamennyi hazugság faktor és az is, hogy nagyon sok esetben az emberek félelmére építenek. Hogy pontosan mennyi a hazugság, az elsősorban a vezetőktől függ, mert a teljes eladási koncepciót ők találják ki és adják el a hiearchia alsóbb szintjeinek, de az én meglátásom az, hogy minden félelemre építő propaganda bűzlik. És tévedés ne essék, ebbe azok az emberiség fölött álló világösszesküvés-elméletek is beletartoznak – még akkor is, ha van bennük sok igazságelem is -, amelyek a személyes felelősséget nélkülözik a képletből!

A sztori mindig onnan indul, hogy vagy problématudatot kell létrehozni vagy olyan életkörülményeket kell kreálni, amelyre megoldás szükségeltetik, Pl. biológiai fegyverekre kötelező védőoltással reagálni. Ha el van adva a probléma léte, onnantól fogva az elme megoldásokért fog kutatni és a félelem megszüntetése céljából beveszi a tablettát. A kör bezárult.

Mégis miért beszélek erről? Mindenben van hazugság, na és akkor mi van? “Mit tudsz Te ez ellen tenni, Józsi?”

Először is semmit nem tudok tenni, mert ugye visszautalva az előző bejegyzésemre, most ez a valóság. A végtelen potencialitásból a kényelem oltárán feláldoztuk az igazságot. Viszont az is VAN, hogy nem mindenben van hazugság. Van az ún. tisztes kereskedői haszon fogalma és vannak olyan termelők és szolgáltatók, akik nem megvágni akarják a vevőket, hanem tisztességes, korrekt haszonkulccsal értéket akarnak ADNI a vásárlóknak. Azáltal érzik jól magukat, hogy valóban értékes a portékájuk. Őszinte szívvel tudják – és ezért is végzik a tevékenységüket -, hogy a vásárló velük jól jár. Én úgy érzem, hogy valahol ez lenne a tudatos kereskedelem célja, amelynek menetét a tudatos vevő alakítja. Nem zsákmányszerzés – ahogyan azt Puszta Csaba hívja a 4D zónából – hanem felebaráti szeretettel átitatott csereügylet. Csak olyat teszek a másikkal, amit én is kapni szeretnék. (És itt szeretném kiemelni, hogy a nem marketing és az eladási technikák a “bűnösek”, hiszen az értékes portékának is kell reklám.)

Ami az érdekesség, hogy mivel a dolgoknak nincsen minősége, csak az embereknek, akik a dolgokat “működtetik”, ezért a fent említett példákban is lehetne úgy cselekedni, hogy sokkal több igazság legyen bennük. Mindezt annak ellenére, hogy az elkényelmesedett emberiség mára már – meglátásom szerint – imádja a hazugságot és a “semmiért valamit” talmi koncepcióját. Nézzétek csak meg azt a rengeteg kamu-kéró szolgáltatást, amelynek működtetői azt állítják, hogy személyes munka belefeccolása nélkül(!) pénzért cserébe képesek megoldani a problémáinkat! És most nem a manikűrösről és a pedikűrösről beszélek… Az igazság útja szinte mindig sok-sok munkával, önmagunk korlátainak meghaladásával és sokszor fájdalmas felismerésekkel szegélyezett. Lehet gyógyítani tiszta szívvel, lehet hitelt adni korrekt feltételekkel és lehet biztosítást is árulni tisztességesen vagy vitaminokat forgalmazni az emberiség megmentéséért, csak mindig fel kell hívni a személyes felelősségre(!) a figyelmet és tisztes hasznot kell a szolgáltatásért kérni, nem pedig gusztustalanul lehúzni az ügyfelet és hókusz-pókusz varázsigékkel megvezetni félelemre – vagy a kapzsiságra – alapozva. Mindezt akkor is, ha ezzel a tisztább szemlélettel sokkal több időbe telik egy bizonyos mennyiségű pénz(energiát) begyűjteni.

Talán egy naív f@sz vagyok – sokan mondták már -, de ezek a gondolatok lüktetnek bennem már egy ideje és szeretném azt hinni, hogy minél többen értjük meg ennek jelentőségét, annál több lesz a tiszta üzlet. 🙂 Valahol azt is érzem, hogy az egyre gyakrabban tapasztalható felébredések ellenére a nyugati emberiség olyan mélyre süllyedt már a káprázatban és az illúzióban (=képtelen uralni a valóságot, mert a felelősség folyamatos kihelyezésével mások irányítják az életét), hogy az armageddon elkerülhetetlen és a süllyedő hajóra nem is kell mindenkit visszarángatni. De ahogy mondani szokták: mentsük, ami (és aki) menthető!

A leírtak ellenére nem “tanácsolok” semmit, csak annyit kérek a tudatosság szeretetteljes továbbadásáért, hogy ha bármikor belefuttok valamibe, amit rátok akarnak tukmálni, mindig nézzétek meg tüzetesen a teljes képletet és ha tisztább világra vágytok, csak annak a biznisznek adjatok (pénz)energiát, amelyben nem, vagy csak nagyon kevéssé látjátok a hazugság faktort. Hiszem, hogy egy ténylegesen emberközpontú és tisztességre alapuló kereskedelmi rendszer, mint a gazdaság mozgatórugója, elsősorban úgy tudja a helyes útra visszaterelni az eltévedt “nyájat”, ha nem dőlünk be minden útszéli mesének és a sokszor irreálisnak hangzó (értsd: “semmiért valamit” koncepcióján alapuló), valójában aránytalan előnyhöz jutás káprázatának.

Végezetül egy érdekesség: Egy amerikai statisztika azt mutatja, hogy a lottó 5-öst nyert emberek jelentős része 5 évvel a nyeremény megszerzése után szegényebb lesz, mint előtte volt. Egy kanadai felmérés szerint a nyertesek 70%-a veszíti el a vagyonát 7 éven belül. Mindez azért van így, mert a “kvantumugráshoz” – jelen esetben a “vagyonos ember” lelki és szellemi állapotához, tapasztalatához való felnövéshez – alkalmazható tudás kell és alázat, s ezt 500 millió, de még 1.5 milliárd forint sem teszi a zsebünkbe. A jelenlegi rendszerben vírusként terjedő hazugságok leleplezésének megértéséhez ezért azt a közgazdasági axiómát érdemes az eszünkbe vésni, hogy Nincs ingyen ebéd.

Most pedig elindulok a taliándörögdi Tudatosság Völgyébe és felhörpintek egyetlen kupicával az egészségetekre! Aki arra jár, szeretettel koccintok vele! 🙂