A változás kulcsa a nők szívében van

A változás kulcsa a nők szívében van

A változás kulcsa a nők szívében van

A Facebook ingyenesen elérhető statisztikáinak köszönhetően (mely egy-egy rajongói oldalhoz tartozik) viszonylag könnyedén be tudom határolni azt, hogy az olvasóim milyen életkorúak, milyen neműek és milyen arányban oszlanak meg. Ez természetesen nem befolyásolja azt, hogy éppen milyen témát akarok elővenni – itt ugyanis az “eladott példányszám” nem mérvadó -, mégis meglepő számomra azt látni, hogy bár elég sok olyan területet is érintek (pénzügyek, közgazdaságtan, apróbb “összeesküvés-elméletek”), melyek véleményem szerint meglehetősen maszkulin természetűek, az olvasóim kb. 63%-a nő. Ezek szerint a nőket általában jobban foglalkoztatják a lételméleti kérdések és az, hogy mi a fenét is keresünk mi itt tulajdonképpen?

Az említett arány jóllehet abból is látszik, hogy ha manapság bármilyen személyiség-, készségfejlesztő tanfolyamra elmegyek, akkor a résztvevők jelentős számban lesznek hölgyek, s a trénerek, coach-ok (üzleti, egészségügyi vagy életvezetési egyaránt) is főleg a nők köréből kerülnek ki. A statisztika ugyan számomra csak egy mérőszám, és nem feltétlenül bír abszolút jelentőséggel, ebben az esetben mégis úgy érzem, hogy érdemes rá odafigyelni. Mi az oka annak, hogy ennyire a nők oldalára billen el a mérleg nyelve? A férfiakat miért érdeklik kevésbé a nem látható világ (véleményem szerint a valóság kb. 90%-ának) összefüggései? Ebben a bejegyzésemben erről szeretnék egy picit elmélkedni.

Távol álljon tőlem az, hogy nemek szerint kategóriákat állítsak fel, hogy egy nőnek és férfinak milyen szerepet “kell” az élete során “végigjátszani”, az mégis elgondolkodtat néha, hogy ha a természet rendjében van szerepe a kauzalitásnak (=a dolgok oksági viszonya), akkor egyáltalán nem véletlen az sem, hogy egy adott korban mikor és miért születik több lány, mint fiú (vagy éppen fordítva) és hogy ennek milyen – akár metafizikai – jelentősége van. Ha pedig ezek a jelenségek nem tekinthetők a véletlen művének, akkor az sem mindegy, hogy éppen fiúnak, vagy lánynak születünk, tehát egyéni szinten is van egy determináltsága (=előre meghatározott célja) az életünknek. A nemek “feladatának” tekintetében számomra azt jelenti a tudatosság, hogy tisztában vagyok azokkal az energiákkal (és nyitott szívvel elfogadom őket!), amelyeket férfiként vagy nőként át kell élnem a teljes élethez. Hogy Biegelbauer Pál Ki vagyok én? c. fantasztikus előadásának egyik metaforájával éljek, a szék igazi “feladata” a székség.

Visszatérve a természet csodálatos rendjéhez pl. statisztikák bizonyítják, hogy háborúk után több fiú születik, mint lány, mert a harcokban általában férfiak esnek el. A mindent átható formanélküli tiszta tudat “tisztában van vele”, hogy ilyenkor szükség van az energiák kiegyenlítésére és úgy intézi a Mátrixban az energiák rendjét, hogy a háborúkat követően több fütyis foganjon meg, mint puncis. 🙂 Ez az információ már önmagában bizonyíték erejű arra nézve, hogy a Természet IQ-ból (és SQ-ból és EQ-ból, ami a spirituális és érzelmi intelligencia hányadosa) igencsak “büfé” és pontosan tudja, hogy az energiáit éppen mire kell felhasználni a rend fennmaradásához és a továbblépéshez.

(Emiatt a gondolat miatt vallom azt is, hogy a Föld ökoszisztémája által kibocsájtott évi 770 milliárd tonna CO2-höz képest az emberek által “termelt” átlag 26 milliárd tonna – vagyis a teljes CO2 kibocsájtás 3%-a – igencsak kevés ahhoz, hogy az emberiség legyen a klímaváltozás okozója. Vagyis szerintem(!) “köhög a bolha” és inkább pénzt generál félelemkeltésből – lásd klíma adó -, mert az érzelmek által a logika legyőzhető. A természetvédelem ügyével jóllehet nagyon is egyetértek, de nem a klímaváltozás elleni program védelmében…)

A leírtak alapján felmerülnek bennem a következő kérdések:

A természet végtelen intelligenciáját tiszteletben tartva mi lehet a feladata egy nőnek az élete során és mi lehet egy férfinak? Melyek lehetnek azok az energiák, amelyeket a természet rendjének megfelelően kell használnunk, hogy megéljük a saját igazságunkat, és beteljesítsük sorsunkat, eljuttassuk a teremtő energiánkat oda, ahová “való”? A XXI. század kezdetén minek köszönhető az, hogy az online és offline terjedő, tudatos létezéssel foglalkozó “mozgalmak” nagyobb százalékban vonzzák be a nőket, mint a férfiakat? Lehet-e ennek pusztán az az oka, hogy a nők alapvetően emocionálisabbak, mint a férfiak és ezért jobban rá szeretnének érezni az igazságra?

Talán tényleg csak ennyi az oka, de mi van akkor, ha ennek lételméleti szempontból van napjainkban fokozott jelentősége? Lehetséges-e az, hogy ez a “jelenség” azért van, mert a női nemnek katalizátorként kell működnie a változások elősegítésében?

Egy korábbi cikkemben már említettem a Helyi Pénz Konferencia rendezvényt, melyet 2011. év során 2x rendeztek meg Budapesten. Az első ilyen rendezvény, mely 2011. júliusának elején volt Budaörsön, egy nemzetközileg is ismert belga származású pénzügyi szakember, Bernard Lietaer előadásával zárult. A helyi és közösségi pénzek komplementer (=kiegészítő) és gazdagságélénkítő szerepén túl Mr. Lietaer arról is szót ejtett, hogy a történelem során az ún patriarchális (=apajogú) és matrifokális (=anyaközpontú) társadalmak mindig is váltották egymást, s míg a patriarchális társadalmakban a centralizált irányítás (=központosítás) és a monopóliumok voltak jellemzők, addig a matrifokális társadalmakban tudatos közösségek és a kiegészítő pénzrendszerek komoly szerepet kaptak. Állítása szerint valódi matriarchális (=anyajogú) társadalmak soha nem léteztek, maximum a görög mitológiában. Kiollóztam nektek ezt a részt:

(A férfi istenekre és istenképekre vonatkozó csípős megjegyzéssel én nem rezgek együtt, mert az a megosztás – a valami “ellen” – felé visz, szóval véleményem szerint érdemes főleg a matrifokális társadalmak közösségépítő szerepére koncentrálni.)

Ha megnézzük a mai világunkat, egyértelműen az látszik, hogy minden a központosítás felé halad, a kisebb szervezeti egységek fontosságát alábecsülik a hivatalos “szakértők”. EU, USA, World Bank, IMF, UN, Unicef, WHO, Asia & Pacific Union, African Union mind mind abba az irányba mutatnak, hogy valami nemzetek és kultúrák fölött álló központosított irányítás készülődik. Mindennek persze megvan a megmarketingelt ideológiája, mely szerint egy “világegység” minden benne lévő nemzetnek jót tenne, mert akkor megszűnne a kizsákmányolás. Végül is ha elég tágra ki tudnám nyitni a szemem és a fülem, szinte már láthatnám, hogy “egyre kevesebb” a fegyverkezés, az eladósítás és növekszik a világbéke irányába való törekvés. Lassan már olyan tágra nyitom a szemem, hogy a szemgolyóim éppen, hogy csak ki nem esnek a koponyámból… 🙂

A modern hitelpénzrendszer általi fejlődés a felelőtlen költekezés és az elszabadult hitelkamatok hatására egyre inkább megtorpanni látszik és véleményem szerint az előttünk álló időszakok komoly meglepetéseket fognak nyújtani mindenkinek. Ez abból is érezhető, hogy egyre több civil mozgalom indult el az utóbbi években, s a kulturális kreatívnak nevezett emberek száma is növekszik. A jelenség, amit egyre több elmében és szívben egyaránt nyitott ember tapasztal, arról szól, hogy egy másfajta, emberközpontúbb világot szeretnénk. Ebben pedig meglátásom szerint komoly szerepe van a nőknek, pontosabban fogalmazva a női energiáknak. Természetesen vannak férfias nők és nőies férfiak, ezért helytelen lenne az az általánosítás, hogy a változáshoz elsősorban a nők kellenek. Energiaszinten azonban úgy érzem, hogy ők lesznek a katalizátorok. Elmondom, hogy miért gondolom így.

Pont az előző írásomban utaltam arra az Élő Mátrix c. dokumentumfilmre való hivatkozással, hogy a világunkat a szív rezgései által irányított elmeműködés alakítja. Az, ahogyan a belső világunk “együtt rezeg” a külvilággal, s amely rezgést intellektuálisan értelmezünk és lefordítunk az elme nyelvére, nagyon erős hatással van arra, hogy milyen valóságot teremtünk. Magyarul ez kb. annyit tesz, hogy akinek a szívében félelem van, az a fájdalom elkerülésére rendezkedik be (és rendkívül könnyen irányítható a félelempropagandával), akiből pedig a szeretet és a tiszta tudat örömérzete árad, az a teremtés megtapasztalására és megosztására törekszik.

A Teremtő Isten / Végtelen Intelligencia / Tiszta Tudat úgy alkotta meg az embert, hogy a nő legyen a befogadó, az új életnek környezetet biztosító energiahalmaz és a férfi legyen az, aki behatol, meghódít és irányít.

Legyünk őszinték, kedves férfitársaim, rajtunk még segíthet a viagra, de ha egy nő úgy dönt, hogy ő nem akarja “adni a titkot” (=egy szexuális aktusban befogadni a férfit), akkor abból nem lesz erőszakmentes, összebújós igazi “móka”. Nem véletlen az sem, hogy a gyermekáldás szempontjából a spiritualitásban a nők szívbéli felkészültségét (a befogadás bizonyossága) tartják a fogantatás kulcsának mindamellett, hogy a férfiak nemzőképessége is a képlet része az ő magjaikban lévő teremtő energiával. Az új élet / rend gondolatának befogadása, kifejlődése és táplálása tehát energiaszinten a nők / női energiák valóságot érzékelő és értelmező képességén múlik eme gondolatmenet alapján, ezért gondolom azt, hogy a változás kulcsa a nők szívében van, a zár viszont a férfi energiák behatoló, meghódító, teremtő irányán múlik.

Mi lehet a tanulság ebből az információból?

Férfiemberként is úgy gondolom, hogy teret kell engedni a női energiáknak, mert csak azok által történhet meg a férfiuralta, törtető és mindent meghódítani akaró világban az új, a más fajta értékekre épülő társadalom. (Erre utalt a fent említett előadásban Lietaer úr mondandója is a pénzügyi / gazdasági rendszer vonatkozásában!) A teremtés és a növekedés irányának meghatározása továbbra is a férfi princípiumhoz tartozik (és jobb is, ha ezek az erőviszonyok nem borulnak fel), de én egyértelműen azt érzem, hogy a nők érzelmi intelligenciája és tudatossága, a szívvel történő teremtő szándéka – nézzétek csak meg a rengeteg meditációs, agykontrollos, kvantum gyógyítós csoportokban a nők arányát! – a kulcs ahhoz a zárhoz, mely a férfiak / férfi energiák szellemi fejlődéséhez és felemelkedéséhez vezet, s mely által a világot egy kedvezőbb, emberibb irányba vihetjük közösen. Ahogy a húsvéti cikkemben is írtam Jézus Krisztussá történő felemelkedésének példázatán keresztül, az ember életének egyik célja nagy valószínűséggel az, hogy a kalandos fizikai tapasztalásszerzés közepette szellemi emberré váljon, s hogy felismerje önmagában azokat a teremtő képességeket melyek ezt lehetővé teszik.

Akárhogy is vesszük, 9 hónapnyi áldott állapotban a nők táplálják élettel a gyermekeinket a szívük alatt, így az ő szívük rezgése lesz hatással a születendő gyermekre akkor is, ha a kis utód fiú lesz, akkor is ha lány. És mivel egyre inkább úgy tűnik, hogy a nők szíve elkezdett egy picit másként rezegni (én legalábbis így érzem), ezért talán nem oktondi feltételezés a részemről az, hogy ennek komoly hatása lesz az előttünk álló évekre, évtizedekre. Jóllehet a nők / női energiákból fakadó érzékenységben az is benne van, hogy a hölgyek az elsőszámú célpontjai az egyre ügyesebb marketing kampányoknak – és a szkeptikusok joggal mondhatják, hogy a lelki út térhódítása is egy ilyen “kampánynak” köszönhető valahol – én mégis úgy érzem, hogy ez egy picit több ennél. Ezen túl metaforikusan is pont fordítva kellene, hogy legyen ez a kulcs/zár kapcsolódás – hiszen fizikailag a férfi “kulcs” passzol a női “zárba” – de a lelki úton ez miért ne lehetne fordítva? (A tévedés jogát persze fenntartom, hiszen ez csak egy megfigyelésből fakadó találgatás, mint az életem összes többi gondolata.)

Kedves hölgyeim, drága asszonyok! Én arra kérlek benneteket, hogy rezegjétek ki magatokból továbbra is az egység és összetartozás hullámait, mert ennek elkerülhetetlen következménye lesz az is, hogy a férfienergiákba ez a rezgés beszivárog és akkor egyre többen elkezdünk mi, pasik is valami emberközpontúbb valóságot teremteni miközben egyre többen lépünk rá a szellemi útra.

A leírtakra egyébként az is bizonyítékul szolgál, hogy a néhány napja meghirdetett kvantum gyógyítós felhívásom hatására lényegesen több hölgy jelentkezett a közös meditációra, mint férfi, annak ellenére, hogy a témában elérhető könyvek szerzői és videófilmek készítői között tapasztalataim szerint nagyobb a férfiak aránya. Az irány meghatározása tehát férfienergiát igényel, de a megvalósításhoz a nők szíve nélkül esély nincs.

Na elsétálok a kocsmába és megbeszélem a pultos hölggyel, hogy az előttünk álló időszakban mi a teendő a betévedő kocsmatöltelékekkel, mint én. 🙂