MelléRENDelt TÁRSadalom

2013. október 31. csütörtök

Ha megállunk egy pillanatra és szemügyre vesszük a világ hatalmi felosztását, azonnal szembeötlő, hogy valami bibi van. Nem kerek a történet. Tiszta sor, hogy egy tudatosságot nélkülöző társadalomban szükség van erős kezű, határozott vezetőkre, különben (sajnos nagy valószínűséggel) előbb-utóbb anarchia lenne mindenhol. Az is igaz, hogy a hatalmi piramis alját “támasztó” széles tömegeknek sem tudása és rálátása, sem érzéke nincsen ahhoz, hogy vezetői döntéseket hozzanak, hiszen a legtöbben a saját életük(!) puszta élvezetére szeretnének berendezkedni, abból pedig a szó modern értelmében nem lesz fejlődés. Nem lehet mindenki a piramis csúcsán, mert kellenek azok, akik valódi (érték)teremtéssel foglalkoznak “odalent”, míg a “fejesek” kigondolják, hogy mi a tuti. Egy jól szervezett és metafizikai szempontból is tiszta TÁRSadalmi RENDszer feltétele az, hogy határok nélküli “kasztokba” rendeződjünk. Nézzétek csak meg hogyan szerveződnek a családokban élő(!) háziméhek és egyből érthető lesz ez a nézőpont. Egy liberalizálódó világban “kasztokról” beszélni akár istenkáromlásnak is tűnhet, de ki fogom fejteni ebben az írásban, hogy szerintem miért logikus és tiszta ez a közelítés, ha van mögötte tudatosság és szervezettség.

Indiában kasztrendszer működik kb. Krisztus előtt 1000 óta, mindenkinek “megvan a helye” a társadalomban. (Legalábbis ez az elképzelés a történet mögött.) A kasztrendszerben vannak – alulról felfelé – sudrák (dolgozók, szolgák), vajsják (kereskedők, földművesek), ksatriják (harcosok, katonák) és bramanák (szellemi vezetők, papok). Egy ilyen tradicionálisan felosztott társadalmi rétegződésben minden kasztnak megvan a saját feladata a társadalom rendjének megtartásában. Amennyiben az adott kaszthoz tartozó emberek képesek kiteljesedni a saját feladatukban, a társadalmi rend és elégedettség alapvetően garantált. A tapasztalat azonban az, hogy ezt a rendet mégsem képes a kasztrendszer megteremteni, mert a piramis-szerű rétegződés alapja az, hogy ki hová születik (pl. aki sudrának születik azt örökre sudrának tekintik) és nem pedig az, hogy ki hová való ténylegesen, beleértve azt is, hogy a “szintek” közötti átjárás lehetséges, mert a szellemi szintet nem feltétlenül a származás determinálja de még csak nem is az intellektuális fejlettségi szint.

Na de Józsi bácsi baz+, mi az, hogy “ki hová való”? Rasszista vagy?

Tudom, ilyenekről beszélni ma nem annyira “pí-szí” (PC), azaz politikailag korrekt, de engedelmetekkel az eszmefuttatás következtetéseinek érdekében ettől most eltekintenék. 🙂

Pont egy évvel ezelőtt járt nálunk egy Indiában született és felnőtt koráig ott nevelkedett barátunk, aki már 7 éve New Yorkban él, és sokat mesélt az indiai helyzetről. Elmondta, hogy ő ksatrija család gyermeke és 25 éves volt, amikor a nagyszülei (akik őt felnevelték) kinéztek neki egy ugyancsak ksatrija családból származó férfit és hozzá kellett mennie feleségül. A lánynak ez nem igazán tetszett, de az elvárásoknak meg kellett felelni, s bár a frigy egy időre létrejött, végül közös megegyezéssel elköszöntek egymásról. A srác Indiában maradt, a lány előbb Japánba, majd az USA-ba költözött. Ha európai fejjel belegondolunk egy ilyen megrendezett házasságba, kiráz bennünket a hideg. Ugye? Az ő fejükkel gondolkodva azonban némileg érthető ez a lépés, egyrészt azért, mert már régóta ezt vélik működőnek, másrészt pedig az a feltételezés eme “barbár” gondolkodás mögött, hogy a megfelelő szellemi háttér lényeges abból a szempontból is, hogy egy adott szinten élő család mindig az adott szinten maradhasson. (A gazdagok sem véletlenül házasodnak gazdagokkal…) Jelen vizsgálódásom tárgya azonban nem az anyagi szint fenntartásának taglalása, hanem az, hogy szellemi szempontból ténylegesen hová tartozunk.

Talán mindannyiunkkal előfordul néha az a helyzet, amelyben egy vitás helyzet során megállapítom a vitapartneremről, hogy “ő nincs azon a szinten, mint én”, s ezért tulajdonképpen nincs is értelme vitázni. Ilyenkor általában megnyugtatom magamat, hogy (bizonyára) én vagyok “magasabb” szinten és ő az, aki korlátolt :), pedig lehet, hogy épp fordítva van, és az is lehet, hogy nem kell egy szinten lennünk. A társadalom ugyanis attól lesz emberTÁRSak gyűjtőhelye, hogy az egyik ember a szellemi tudásával segíti a társait, a másik pedig azzal, hogy megfogja a lapátot. Egyik sem alább vagy feljebbvalóbb a másiknál, hiszen mindkettőre szükség van, az egyetlen valódi értéke a tevékenységnek és energia-kiáramoltatásnak a szándék és annak mögöttes igazsága. Ki mondja / teszi és milyen szándékkal? Ebből a szempontból vizsgálódva pedig egy igazán sikeres ember nem csak a szellemi “kaszthoz” tartozó egyén lehet, hanem egy egyszerű dolgozó is, akit a tisztesség, a szeretet és legfőképpen az igazság vezérel mindabban, ami által hatással van a világra.

Mégis miért olyan fontos ez?

Sokat gondolkoztam azon az életem során, hogy az egyes tevékenységeknek mennyi a tényleges értéke és hová akarok én eljutni? Van-e olyan “szint”, amit érdemes megcélozni, vagy másképp kérdezve mit kell önmagamért megtenni ahhoz, hogy egy magasabbnak vélt szintre jussak? Egyáltalán jó lenne-e nekem ott fent, “magasan” vagy egyáltalán van-e olyan, hogy ott fent? A magasabbra jutást a mai világunk olyan kritériumok alapján méri ugyanis, ami szerintem nem feltétlenül felel meg a metafizikai szempontból TÁRSas együttélés igazságban történő megéléséhez. Ezzel a kijelentésemmel elsősorban arra szeretnék (magyarra lefordítva 🙂 ) utalni, hogy – enyhén szólva – nem mindig azok az emberek vannak a társadalom csúcsának nevezett pozíciókban, akik szellemileg is “megérdemlik” azt a kitüntetett helyet. Nem arról a mentális stabilitásról beszélek, ami a rátermettségből, a kemény munkából és a kitartásból fakad, hanem arról a szellemi szintről, amelyik tudja a különbséget a kronosz és a kairosz között. Mivel azt gondolom, hogy axiómának tekinthetjük azt, hogy minden egyéni gondolatunk és tevékenységünk hatással van az egészre (vagyis a pillangó effektus folyamatosan működik, akár szeretnénk, akár nem), ezért a hatalmi hierarchia felsőbb szintjein élőket legfőképpen a tevékenységeik metafizikai következményei alapján érdemes megítélnünk. Szolgálja-e a hatalmon lévők tevékenysége a TÁRSadalmat alkotó egyének életét, értéket adnak-e ők hozzá a mindenkori világrend(etlenség?)hez vagy mások megvezetésével akarnak előrébb jutni, és leginkább rövid, közép és hosszú távon építik-e a gondolataik, érzéseik és tevékenységeik a jelent és ezzel a jövőt, vagy rombolják-e azt? A másik, hogy mindezt ÉN hogyan teszem? Jogosan kritizálom “őket” vagy sem? Ugye háttérhatalom hiába van(?), valójában nem létezik, mert az én és hozzám hasonlók energiája kell az elnyomás működtetéséhez.

Ha ebből a szempontból megvizsgáljuk a hatalmi piramis jelenleg látható hierarchikus rendszerét, akkor világossá válik, hogy az egy mesterséges és erőltetett, valójában természetellenes formációja a TÁRSas berendezkedésnek, a szolgálathoz és az igazságban történő építkezéshez ugyanis semmi köze nincsen. A társadalom szerves részét képező, annak EGÉSZségét tekintve egyenlő fontosságú szintjeinek ugyanis az alapján szükséges “függő viszonyban” lenniük egymással, hogy a saját maga szintjén ki mit tud hozzátenni önmaga és mások igaz létezéséhez. Igaz módon vagyok-e buszsofőr, utcaseprő vagy egyetemi tanár? Betölti-e az én tevékenységem annak metafizikai küldetését? Az említett példáknál maradva buszsofőrként az utasokra és azok testi épségére a legmagasabb szintű figyelemmel ügyelek-e, az utca tisztítását a rend iránti tiszteletem hatja-e át és az egyetemi óráimat az igazság szellemében tartom-e meg? A tevékenységének metafizikai következményeivel tisztában lévő buszsofőr ugyanis kvázi magasabb szinten áll, mint a hatalmi rendszer esetlegesen téves ideológiáit okító egyetemi tanár. A minőséget és ebből fakadóan a tényleges “hierarchiát” az igazsághoz kapcsolt hozzáállásom és a tevékenységeim szándéka határozza meg. (Amit persze – sajnos – befolyásol a pénz alapján történő megbecsülés is, de csak azoknál akik a maslowi szükségletpiramis alsó szintje alatt vannak. Egy pénzközpontú társadalomban az alacsonyan fizetett munka sok esetben “alja” munkának tekintett, pedig nem biztos, hogy ez így van…)

Mi a fenét jelent ez, amiről itt povedálsz, Józsi?

Ahhoz, hogy a világ igazságban és szeretetben haladjon előre a tudatosság és a békés, tiszteletteljes együttélés irányába, ahhoz az kell, hogy felismerjem a saját feladatomat a saját szintemen és mindent az igazság szellemében végezzem el. Ha dolgozó vagyok, igazságban éljem meg annak minden apró feladatát és ha más szinten (nem magasabb, hanem más!) szeretném megtapasztalni a valóságot – akár kereskedőként, harcosként vagy szellemi emberként -, akkor a megfelelő kérdések felvetése mentén(!) haladjak előre a saját tempómban. Egy alacsonyabbnak vélt szinten lehetséges magasabb szintű igazságban létezni, mint egy magasabbnak vélt szellemi szinten, ugyanis a nagyobb tudással nagyobb felelősség is jár. Egy igazságban létező TÁRSadalom minden egyes szintje mellérendeltségi viszonyban van, mert az EGÉSZség feltétele a különböző szinteken élők harmonikus együttműködéséből és kölcsönös tiszteletéből fakad.

Az elmondottak tükrében mi az, amit tapasztalunk?

Ha megnézitek a jelenlegi világ berendezkedését, a legmeghatározóbb (“legfelsőbb”) szinteken a vajsják, vagyis a kereskedők állnak, akik nem szellemi emberek. Az a “király”, aki jól bánik a pénzzel (ami voltaképpen csak egy eszköz), mindenki más szolgasorsra jut. A sudrák (dolgozók = kis ember) valódi értékteremtését nem becsüli senki, a ksatriják valójában a vajsják szolgái, a braminokat meg sokszor csak kinevetik, mert tevékenységük közgazdaságilag nem hasznos. A dolgozók értéktelennek érzik magukat (mert anyagilag nincsenek megbecsülve) és ezért tárgyak birtoklásán keresztül próbálják visszaigazolni létezésük értelmét, a harcosok nem a szellemi rendet védik, hanem a kereskedők vagyonát (mert abban több a pénz!), a valódi szellemi vezetők meg nem kerülnek olyan politikai(!) pozícióba, hogy hatásközpontok legyenek és nagyon sokan közülük a napi túlélésükért küzdenek.

Nézzétek csak meg a háborúkat, a gazdasági válságokat, vagy a nyomorúság forrását. Ezek mind-mind abból fakadnak, hogy az egyes szellemi szintek szerepe felborult és olyanok irányítanak, akik nem értenek a TÁRSadalom EGÉSZségéhez, vagy éppenséggel érthetnének hozzá (ha lenne erejük szembenézni a hazug létükkel), de az számukra nem kifizetődő. Hiányzik a megfelelő szintű önismeret a saját tevékenységeim igazságban történő elvégzéséhez, a mellérendeltségi – kvázi függő – viszony tisztelete eltűnt (pedig a pénz nem ehető és csak addig vehetsz rajta bármit, amíg az azon megvásárolható valódi értékeket valaki előállítja), a szellemi közösségeket meg nincsen, aki összefogja, mert az már nem képvisel igazi értéket. (Most őszintén: milyen emberek azok a – valójában szaúdi börtöntöltelék – “lázadók”, akik a Szíriában élő, még arámi nyelven beszélő keresztény közösségek gyermekeit és anyáit megerőszakolják vagy vegyi fegyverekkel ártatlanokat ölnek halomra? Ők lennének az igaz harcosok, akik a gonosz(?) Assad ellen vállalják a mártír sorsot…?)

Mi tehát a megoldás (ha van egyáltalán)?

Mivel a világot én teremtem (és ezt mindenki ugyanígy teszi egyéni szinten), ezért először erre a kérdésre válaszolj (önmagadnak): Az a HIVatásom, ami a KÜLDetésem?

Ha a maslow-i szükséglet-hierarchia piramisa alapján döntöm el, hogy mivel szeretnék foglalkozni, akkor éberség nélkül belefuthatok abba, hogy a mindenkori világrend értékrendje szerint választok magamnak HÍVatást (nem pedig az abszolút lét KÜLDetése szerint, amivel még boldog is lehetnék). Most gondoljatok csak bele: Mivel a világ értékrendje szerint “akinek pénze van, az a Jani”, ezért könnyen előfordulhat, hogy eltévelyedek az úton és nem a KÜLDetésem szerint élem le az életemet, aminek következtében csupa pótcselekvéssel fogom kitölteni az időmet, mert szükséges lesz visszaigazolni a létezésem értelmét. Ha nem a saját utamon járok, azt kapom cserébe, hogy folyamatos visszaigazolásokra lesz szükségem a létezésem kiérdemlését és bebiztosítását illetően. (Eckhart Tolle pl. az Új Föld című könyvében azt írja, hogy az ember “eredendő bűne” az eltévelyedés. Az eredendő bűn az, hogy nem a saját szellemi utamon járok.) Nézzük csak meg “Az ördög ügyvédje” c. film főhősét, aki fifikájával képes volt túljárni a “jogrendszer eszén” (miközben tudta!!!, hogy nem az igazság oldalán áll), vagy azokat az orvosokat, akik saját maguknak és szeretteiknek nem adnák be a kemóterápiás citosztatikumot, de az osztályukon fekvő betegekbe gondolkodás nélkül belenyomják. Ők bizonyára nem a küldetésük alapján választottak hivatást, mert a magas szintű tudásukat és OKosságukat (ok-okozati összefüggésekre reflektálni bíró elméjüket) nem az igazságban élésre használják, vagyis éberség helyett eltévelyedésben léteznek.

Igen, tudom, a kali-juga korában (=a vaskor) élünk és azt mondják a megvilágosodottak(?), hogy ez most pont jól van így, mert ha ez nem lenne, nem lennénk képesek felébredni a kábulatból, amelynek legfőbb jellemzője az, hogy egy nem uralt valóságot teremtettünk. A jó hírem azonban az, hogy az illúzióvalóság attól fog megváltozni, hogy azok, akik éberré válnak, a jövő generációinak vezetőivé válhatnak.

Ahogy a természetben is látjuk, a világ teremtésből, fenntartásból és pusztításból tevődik össze és a vaskor szellemi szempontból pont a pusztítást testesíti meg, MOST ennek kell megtörténnie. Azonban ahhoz, hogy ismét átlépjünk a teremtés korába, tisztában kell lennünk önmagunk feladataival és rá kell jönnünk, hogy mi az igazi KÜLDetésünk. Ennek hiányában esélyünk nincs HIVatást találni és olyan TÁRSadalmi REND-SZERT (az embertársakhoz való kapcsolódás szellemi rendjét) megteremteni, amelyben az igazság szeretete mindenek felettivé válik.

Ha nem kezdünk el ebben az irányban érezni és gondolkodni, akkor egyre inkább az válik valósággá – már ha eddig nem tette meg -, amit Gustave Le Bon: Tömegek lélektana c. könyvének mondanivalójára reflektálva Hamvas Béla írt A láthatatlan történet c. esszékötetében a Vízöntő koráról, melyben a tömegek tudattalan tevékenysége veszi át az irányítást:

“Vannak, akik még ma is azt merészelik hinni, hogy az igavonó a jármot eleget viselte, s most már ideje az angyal helyébe lépni, hadd húzza az ekét. Az észrevétel figyelemre méltó lenne, ha időnként meg lehetne tenni, hogy az ember a hasát a nyakán, az agyát pedig a gyomra alatt viselné. Éppen olyan értelmes lenne a fákat felkérni arra, hogy ezek után gyökereiket dugjak ki a földből, ágaikat pedig fúrják a talajba. A has felül, a nyakon éppen olyan démonikussá válnék, mint az agy alul. Ha a belek elkezdenének gondolkozni és életterveket szőni, ezek bél-gondolatok lennének. Mint ahogy a tömeg uralomra jutásának legelső jele a belek gondolkozásának felülkerekedése volt: előtérbe lépett minden, ami táplálék, gazdaság, gyomor, földi javak, étel. A sárkány egész léte, hogy zabál és horkol.

Ha pedig nem tud jóllakni, rablásra indul, és aki eléje kerül, azt leüti. Nyersanyagra van szüksége -, a tömeg korszakának jelszava: nyersanyag. De ha az agy lemerülne, és elfoglalná a belek helyét, fel kellene hogy lázadjon abban a sötétben, amelyet nem szokott meg, s amely lénye ellen van. Mint ahogy a lemerült szellemi ember ma nem egyéb, mint színtiszta lázadás. A lázadó agyvelő éppen olyan gonosz, mint a gondolkozó bél. Éppen olyan démonikus, mint a gyökereivel fölfelé s ágaival lefelé fordított fa. Az igába fogott angyalnak sátánná kell változnia, ahogy az uralkodói székbe került ökörnek sárkánnyá.”

Amikor már felismertük, hogy a hasunk nem lehet a nyakunkon vagy az agyunk a gyomrunk alatt közvetlenül, nagyobb eséllyel vágunk neki a(z ön)tisztulásnak.

S ha valaki azt hinné, hogy ezek a gondolatok naivitás szüleményei, s a potenciális realitása a leírtaknak a zéró felé konvergál, annak bejegyzésem zárásaként nagy szeretettel ajánlom figyelmébe a brit humorista és színész, Russell Brand gondolatait, aki ugyan egy teljesen más nézőpontból közelít, az általa feszegetett megoldás gyökérzete mégis egymásba ágazó azzal, amikről írtam:

Ego sum via veritas et vita.

Azt hiszem erre iszom is egy pohárkával, a legfrissebb forrásvízből. Egészségetekre!

6 hozzászólás

  1. MAGnesMAGia

    Remek ébresztő gondolati hangsúlyok!

    A munka szerepe a társadalomban és a munka általi önmeghatározás terén bekövetkező szemléletváltásra van szükség, ahogy azt annak idején – ha jól emlékszem, – már Voltaire is hírdette,Tőle idézve szabadon:
    Akkor lesz jó világ, amikor az emberek nem azért dolgoznak majd,hogy megélhessenek, hanem azért élnek, hogy dolgozhassanak.
    Erre egyik lehetséges gyakorlati megoldás van kibontakozóban, mely e cikket kiegészítve továbbgondolásra javaslok:
    “Az alapjövedelemről” c.-ű Takáts Péter előadását.

    Válasz
  2. Kati

    sziasztok,

    Csak egy gyors szösz.
    Kocsis Tamás hozzászólásáról jutott eszembe egy érdekes gondolat, ami pont fel is merült múlt héten egy vallásos ismerőssel való beszélgetésben, akit sirekült is kiakasztanom a köv. gondolattal – mondván, Istenkáromlás. Deepak Chopra: Miért nevet Isten? c. könyvében van megdöbbentően tisztán leírva egyébként, amiben egy résznél a főhőst elviszik egy válóperes tárgyalásra, ahol az Édenkert története egy az Isten és az emberek közti válóperen keresztül van leírva. Ilyen formán azt Isten megnyerte, vagyis az emberiség vesztett. Az emberek pedig azóta úgy gondolják, hogy őket kidobták a paradicsomból, ők elrontottak valamit. Ez hazugság, illúzió. Ez a válás sosem történt meg. Volt egy döntés, viselni kell a következményeket és tanulni belőle. Ennyi történt a Kertben. Nem juthatunk el a teljességhez, ha azt hisszük, olyan rossz dolgot tettünk, amiért örökre különváltunk Istentől (a Teremtőtől, a Forrástól, Allahtól, a Szellemtől, ésatöbbi -szabadon behelyettesíthető, kinek-kinek szájíze szt 🙂 ). Évszázadok óta győzködnek minket, hogy márpedig ez történt. Pedig az összes vallás ezoterikus, vagyis belső-szellemi tanítása azt tanítja, hogy Isten bennünk van, egyek vagyunk, stb-stb, bent kellene keresgélni.

    Válasz
  3. Linda

    Kedves “Józsi bácsi”,

    jól esett elolvasni a cikkedet. Szerintem a levezetés jó, külön tetszett, ahogyan megfogalmaztad, hogy a küldetés a hívatással meg kell egyezzen.Vagy fordítva, de egyeznie kell. Minden szenvedés és tévelygés a céltévesztés miatt keletkezik, nem is lehet másképp.A Pokol is “fent” van, hozzuk magunkkal születésünkkor. Meg kell ismerni pontosan , hol vagyunk arra hajlamosak, hogy a célt eltévesszük. Erre jó a kauzális személyi horoszkóp. Ezért szeretek ezzel foglalkozni.
    Teljesen egyetértek veled abban, hogy amint szem elől tévesztésre kerül a küldetés, a rendeltetés és az, hogy ez mit jelent, vagyis mi az az isten és mi az az abszolutum , amit sokan egybeszámolnak az istennel (pedig teljesen más eredményt ad), borul az is, hogy mit képzelünk hívatásnak.

    Két idézetet szeretnék idebiggyeszteni Hamvas Bélától, ha nem baj. 🙂

    1.)”Az élet növekedés afelé az abszolút felé, amit mindenki magában hord. Afelől, hogy az abszolút bennem van, nincsen kétség, és ez az abszolút közvetlenül beszél Istennel. Nem kell aszkétikus gyakorlatot folytatni, hogy az ember elérje. Nincs szükség böjtre és különleges praxisra. Az isteni törvénynek való engedelmességen kívül semmi sem jelent semmit, mert minden egyéb annak az egynek a következménye.”
    2.)”A munka a társadalom sorsvonalainak találkozása, esemény, amelyben a szolgálat jegyében mindenkinek mindenkivel érintkeznie kell.(…)A vaisja a tápláló kaszt, és körébe tartozik minden , ami étel és ital és ruházat és építés és kézművesség és ipar és kereskedelem. (…)
    A vásár első és legfontosabb ismeretetőjele a gazdagság. A második: olcsón venni és drágán adni és a vaisja hősiessége ez az ügyesség és fondorlat, a vita és a rábeszélés, a zsivaj és a csődület. A vaisja természetes feszültségben áll egyrészt a szolgáló kaszttal, másrészt a lovagi-nemesi kaszttal, mert az anyagi javak fölött a gazdasági kaszt rendelkezik és a kaszt legkisebb rongáltsága a vaisja vagyonát a többi kaszt jóléte rovására megnöveli. Ha a gazdasági kaszt mértékét elveszti, a javak elosztását a kormányzói kasztnak kell kezébe vennie, viszont ez már törvénytelen. Felbomló társadalomban a kezdődő zavarok oka mindig az, hogy a vaisja a javak fölött való rendelkezés mértékét elvesztette.
    A gyűlés a lovagi-kormányzói kaszt tevékenységi köre. A közügyek a gyűlésen dőlnek el. A gyűlésen nem fecsegnek és vitáznak, és nem alkusznak, mint a vásáron, hanem átgondolt szónoklatokban fejtik ki elveiket, amelyek mindig az igazság jegyében kell , hogy álljanak. Ha nem ez történik, a gyűlés vásárrá fokozódik le, ahol adnak és vesznek. Ilyen vásárrá romlott gyűlés a parlament, a felbomló társadalomban az intézményesített gyűlés.
    Az ünnep a szellemi kaszt jegyében áll. a mai válságtársadalmakban a munka értéke is elveszett, szakrális jellegét a vásár is elvesztette, a gyűlés erkölcsi komolysága is elveszett, de valamiképpen és zavarosan még végzi tevékenységét oda nem való alkalmatlan jöttment tolakodók kezében, csökkent morális színvonalon. Az ünnep csaknem teljesen eltűnt. Szánalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy a légkörét újra megteremtsék, de minden esetben csak a vásár sikerül, a zsivaj és a mesterkélt cifra felfordulás, amelyet néha fellengző és álnok gyűlésszónoklatok nyitnak meg és zárnak le.Úgy,ahogy a munkát gépesíteni, a vásárt és gyűlést álformákkal helyettesíteni lehet, mesterségesen ünnepet teremteni nem lehet.”

    Ami azonban érdekes és fel szeretném rá hívni a figyelmeteket az, hogy az emberi személyben minden benne van. Minden , ami a külső világban kasztoknak fele(ne) meg. Van legfelsőbb fóruma, ahol az abszolutummal eggyé válik (meditáció), van belső fóruma/gyűlése, ahol döntéseket hoz,van törvényszéke, ahol érvel és igazságot szolgáltat saját magának, van vására, ahol megszerzi a betevőt és van szolgálata, ahol valamilyen mértékben áldozatot hoz önmagáért. A személyi horoszkópból azt lehet meglátni, hogy mely helyen rongálódott valamely színvonal mértéke. Ezek nagyon mély programok, amik meghatározzák az ember jellemét.Amikkel születik, nem tehet róluk, de amik megváltoztathatók. Ez benne a jó hír.
    Hányszor lehet találkozni olyan nővel például, akinek az anyaság , a feleségi státusz alávaló, nem kielégítő és nem elég nemes tevékenység.Nem bír benne értéket látni, nem bírja ezt a teljesen nemcsak magától értetődő, tehát rendeltetésszerű státuszt, hanem életértéket betöltő és életnemesítő, tehát abszolutumba visszakapcsoló tevékenységet magáénak érzékelni. Miért? Mert ezzel a szellemi rongálódással született. Nem tehet róla. Ősanyáik életképzeletén keresztül nála már idealisztikus és kauzális színvonalra került egy ilyen rongált lenyomat( program) és ez vezeti. Agyilag semmi baja ezekkel a tevékenységekkel és identitással, tudja, hogy nőnek született, tételszerüleg tudja, hogy miből áll a női sors és mégis végig ellenében él.Mindenhol keresi a kiteljesedésének a titkát, csak pont ott nem , ahol van. Ez a félelme. Célt téveszt. Ha hordoz még magában más karmikus hajlamokat is pl, sose jut eszébe, hogy a nő nemcsak szerető (Vénusz), anya (Hold), hanem templom is( Neptunusz), vagyis olyan teljes értéket képviselő abszolut lény, ami a legmagasabb értéket jelenti. A karriert látja életcélnak.
    Summa summárum: ha belül rend van, elkezd kívűl is lenni, de mindez végtelenül lassan megy és végtelenül sok éberséget követel.
    Áldás!

    Válasz
  4. Bertalan

    Ez a gondolatmenet nagyon szépen lett felépítve és megfogalmazva. Éleslátásod lenyűgöző bramana Józsi bácsi! Gratulálok és köszönöm!

    Válasz
    • "Józsi bácsi"

      Kedves Bertalan!

      Én inkább ksatrijának gondolnám magamat, hiszen én csak a szellemi rendet kívánom megvédeni az írásaimmal, túl sok újdonságot ezen a téren nem teremtek. Az éleslátás egyébiránt nem csak a saját kútfőm mélyreható pont-összekötögetésének eredménye, hanem Fehér Péter ötvös, ékszerész (és ÉGszerész – http://www.feherpeter.eu) barátom érdeme is, akivel való beszélgetésből még néhány héttel ezelőtt kerekedett ki ez a szerintem nagyon tiszta következtetés.

      Köszönöm, hogy elolvastad. Szeretettel: Józsi

      Válasz

Válaszoljon Névtelen-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .