Ahogy az előző részben bizonyítást nyert, a 100% fedezettel rendelkező pénz korlátozza a fejlődést. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy ezen felismerés után terjedtek el azok a modern közgazdasági elméletek, mely szerint a kihelyezett hitelből történő gazdasági növekedés – függetlenül attól, hogy van-e a hitel mögött tényleges fedezet vagy nincs – így is úgy is növekedés, aminek mindenki élvezi a gyümölcsét. Mindössze létre kell hozni egy olyan pénzügyi rendszert, melynek ez ab ovo (=kezdetektől fogva) része. Amíg az emberek bizalma nem rengeti meg a rendszert, addig ez működik. Ennek a típusú közgazdasági elméletnek volt a legnevesebb képviselője egy John Maynard Keynes nevű fickó. A keynesienizmus (=keynes-i közgazdaságtan) követőinek szilárd meggyőződése az, hogy a korlátlan hitelpénz létrehozása következmények nélkül lehetséges, tekintve, hogy a folyamatos értékteremtés mindig fedezetet fog nyújtani a – majdnem, hogy – korlátlan mennyiségben létrehozható hitel összegére. (A folyamatos értékteremtés valóban megteheti ezt, bár az infláció miatt veszélyes játék, főleg a kisemberre nézve. A spekulációs – főleg nyerészkedő – céllal létrehozott hitelekkel és tőzsdén kereskedett ún. származtatott ügyletekkel azonban már teljesen más a helyzet, de erről majd később!)

A hitelpénz létrehozása mind szép és jó mindaddig, amíg ezt a hitelpénzt INGYEN, azaz NEM kamatért hozzák létre. De ez nem így van és soha nem volt így. Annak ellenére, hogy a korábbi fejezetben felvázolt pénzügyi manőver igazolta a hitelpénzek létrehozásának pozitív hatását, az soha nem került célkeresztbe, hogy (sok esetben) nem létező fedezetre hogy a fenébe lehet létrehozni KAMATÉRT pénzt? Ez mitől normális? (Erre azt mondja egy modern közgazdász, hogy ha a hitelkihelyezésen nem keresne a pénzintézet, akkor nem foglalkozna vele és akkor a hitelezés nem létezne, ami pedig a gazdaságnak kell. De miért egy privát szféra keresi meg a hitelezés hasznát, amiből a nép semmit se lát? Ha meg bevezetik a bankadót, elkezdődik a prüszkölés a médiában meg mindenhol. Na, erre mindjárt kitérek, mert pont ez a legnagyobb trükk.)

Az előbbi logikai menetbe még bele lehet kötni egyébként, mert ugyan a pénzmultiplikátor miatt van lényegesen több kihelyezett hitel, de azért a banknak van pénze, szóval nem a “levegőre” ad kölcsön. A pénzmultiplikátor meg különben is egy természetesnek nevezett jelenség. (Szerintem akkor sem etikus valódi munkával visszafizettetni egy egyezményes jel – a banktól kapott kölcsön esetén legtöbbször számlapénz – ingyenes előállításának kamatait!) A probléma viszont nem csak ez. Ugyanis ma már nem minden pénz így keletkezik. Sőt.

A gond itt jön:

Mi van azokkal a pénzekkel, amiket pl. a FED (=Federal Reserve, az USA jegybankjának szerepét betöltő bankja) bocsájt ki az amerikai állam számára csak úgy azért, hogy az országot és a pénzügyi rendszert működtetni lehessen? Jóllehet a hivatalos magyarázata az ennek, hogy a pénzt nem csak úgy hozzák létre, hanem államkötvényekért cserébe, aminek fedezete a dolgozó néptől beszedett adó, viszont a kötvények kamattal terhelt értékpapírok, így a pénz létrehozása végső soron plusz pénzbe – ami a kamat – kerül.

A legfontosabb és igen elgondolkodtató kérdés ezen a ponton tehát a következő: Tegyük fel, hogy a világban – központi szabályozás által – forgalomban lévő összes pénz 100 Ft, amiből 95 Ft kihelyezhető hitel céljából kamatra, akkor a kamat összege honnan jön létre? (Nehogy azt mondjátok, hogy újabb hitelből… és azt, hogy ez egy “adósságcsapda”, amiben már közel 1 évszázada benne van a világ… mert akkor harakirit követek el a kocsma előtt holnap délben… 🙂 ) Magyarul: a jelenlegi rendszerben csak újabb hitelek létrehozásával (=újabb pénzteremtéssel) lehet kifizetni a kereskedelmi bankok legális pénzteremtő tevékenysége és pl. a FED által kreált pénz kamatait. Ez egy soha véget nem érő adósságspirál! Nézd meg a következő, Chris Martenson által készített 4 perces videót, hogy megértsd a pénz teremtésének folyamatát:

És most egy kis történelmi visszatekintés, hogy világos legyen az imént felrajzolt kép:

A pénzügyi tranzakciók és banki ügyletek mindig befolyásos (és elég fifikás) csoportok kezében kötöttek ki, akik az egész pénz- és tőkepiaci tranzakciókat felügyelték, irányították. Az ő kezükben folytak össze a szálak, ha betétgyűjtéstől vagy hitelezésről volt szó, ők hozták létre az első bankokat és pénzintézeteket is. Azonban, bár 1694-ben megalakult a világ első központi bankja, a Bank of England, 1913-ig a bankrendszer viszonylag függetlenül működött és – mint bármilyen másik gazdasági vállalkozás – csődbe is mehetett, ha rosszul kezelte a betéteket és a hitelezés kérdését. És ez meg is történt, főleg olyan alkalmakkor amikor a tömegtájékoztatás már lehetőséget nyújtott arra is, hogy (bizonyos körök) pánikokat keltsenek és riogassák a tömegeket azzal, hogy egy bank a csőd szélén áll. Mivel azt már tudjuk, hogy a betéteknek csak egy részét kellett megőrizni a kincsárban, a többit pedig ki lehetett helyezni hitelbe (és ezáltal a betéteseknek is tudtak kamatot fizetni), ezért nem volt nehéz mindenféle pánikokkal rázúdítani a betéteseket a bankfiókokra, hogy aztán a bank ne tudjon fizetni és becsődöljön. (A hiteleket visszahívni ugyanis nem olyan könnyű, ha azok mondjuk ingatlanokban, vagy vállalkozásokban csücsülnek. Emlékszel még a Posta Bank botrányra a 90-es évek végén Magyarországon? Az ugyanilyen volt.)

Egy ilyen labilisnak nevezett környezet vezetett el ahhoz, hogy egy nagyon okos, de meglehetősen számító bankárcsoport létrehozta a Federal Reserve System (Szövetségi Tartalék Rendszer) nevű Delaware államban bejegyzett zárt körű részvénytársaságot, ami 1913. december 23. óta az Amerikai Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő (központi) bank. Az ő kulcsszerepe pedig az, hogy ő a legutolsó hitelező, angolul the lender of last resort. Erre a funkcióra pedig azért volt szükség, mert így – legalábbis papíron ezt kommunikálták – lehetővé vált az, hogy ha a 2 szintű bankrendszerben (1. szint: központi bank, 2. szint: kereskedelmi bankhálózat) becsődöl egy bank, akkor a központi bank ki tudja menteni és akkor a betétesek nem veszítik el a pénzüket, a behitelezett vállalkozások tovább tudnak működni, stb. Ugye ez jól hangzik? Szerintem is. De azt soha nem teszik hozzá, hogy az a pénz, amiből kimentik a kereskedelmi bankokat, az nem ingyen van, hanem államkötvényeket ad érte cserébe az amerikai állam, aminek viszont kamatterhe van. Vagyis a FED úgy utolsó kölcsönadó, hogy ezt a szerepét állami garanciáért cserébe komoly kamatokért teszi. Mekkora egy buli ez? Semmi értékteremtés, csak irányítás és felügyelet. Nem csoda, hogy a Federal Reserve Act (a Szövetségi Tartalék Rendszerének törvényét) akkor iktatták érvénybe, amikor az amerikai kongresszus tagjai hazamentek karácsonyozni, nehogy véletlenül megértsék ennek veszélyeit és ne szavazzák meg… Na de erről még részletesebben írok egy későbbi leckében.

A hitelpénzrendszer valóban nagyon sokat tett hozzá a fejlődéshez, azonban nem szabad elfelejteni azt, hogy mivel a pénzt nem ingyen hozzák létre, ezért minél instabilabb a világ fejlődése és minél több pénzt hoznak létre hitelből, annál magasabb a pénz létrehozásáért fizetett kamat. És mivel a FED egy profitorientált vállalkozás tulajdonképpen, ezért neki nem érdeke az, hogy ne legyen szüksége az ő termékére. Értitek már, hogy miért kell mindenhová Világbank és IMF? 🙂

Mindezeket figyelembe véve talán már egyre világosabbá kezd válni az olvasó számára az, hogy ha körbenézünk 2011. végén a világban, akkor a nyugati országok között csak mélységesen eladósodott országokat látunk. Az adósságok törlesztését (=egyre magasabb kamatok fizetését) pedig csak újabb hitelek felvételével és a belső adók, szabályozások növelésével lehet biztosítani. Nem beszélve arról, hogy a folyamatos hitelpénzek létrehozása (bármilyen céllal is történik) növeli az inflációt, amely (elvileg) nem más, mint az, hogy a reálgazdasági fedezetet meghaladó mértékű a reálgazdaság értékét képviselni hivatott értékmérő. Magyarul több pénz van forgalomban, mint valós fedezet, ami a pénz vásárlóértékének csökkenéséhez vezet. (Vagyis emelkednek az árak és mindig gyorsabban emelkednek, mint a fizetés.) Ez pedig magasabb adók mellett az emberek elszegényedését eredményezi, amelyről az elmúlt 20 év statisztikái mindent megmutatnak.

Összegzés: mivel a hitelezés valóban gazdasági növekedéssel jár, viszont a levezetett matematikai példából látszik, hogy velejárója a pénz vásárló értékének romlása (mert folyamatos inflációt gerjeszt az állandó pénzteremtés szükségessége), ezért a modern pénzrendszerből csak azok keresnek pénzt hosszú távon (a hitelpénzt ingyenesen létrehozó bankrendszer tulajdonosain kívül), akik a pénzt olyan helyre tudják fektetni, ahol több lesz belőle. Erről szól a Keynes által megfogalmazott tőke határhatékonyságának törvénye, mely alapján csak akkor van értelme hitelt létrehozni, ha a létrehozott pénz várható hozama nagyobb, mint az előállítás költsége. Ezt pedig csak azok tudják megtenni, akik értik a rendszert. A 9-5-ig dolgozó Pista bácsi nem. Magyarul (nagy általánosságban): a pénzrendszer működését megértő ember növeli a vagyonát, a pénzrendszert nem értő ember pedig elszegényedik.

Végezetül egy nagyon érdekes, 90-es években készült amerikai dokumentumfilmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, melynek címe: A pénz urai. Ez a 3,5 órás film részletesen elmeséli azt, amit az imént felvázoltam. Melegen ajánlott végignézni. Csak egyet kérek. Ne ítélkezz a végén, mert ennek a pénzrendszernek az előnyeit Te is élvezed (és persze szenveded is). Én csak tényeket vázolok fel, hogy tiszta legyen a kép.

(Ha a felirat méretét változtatni/növelni szeretnéd, kattints a CC jelre, majd Beállításokra, ott pedig a + jel-t nyomogasd a “Parancsikon” felirattól balra, majd “Kész”.)

A következő részben egy kicsit arról fogok majd elmélkedni, hogy mit jelent a kedvező befektetési környezet. Ezt a kifejezést ugyanis nagyon sokan használják, de nem mindenki tudja, hogy mégis miért. 🙂

Na, most legurítok egy felest a FED urainak az egészségére! Legfőképpen pedig a tiédre, kedves komám! 🙂