Álmom, az Európai YOUnió

Álmom, az Európai YOUnió

Álmom, az Európai YOUnió

Amióta beléptünk az Európai Unióba, megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy ez jó ötlet volt-e vagy sem. A főáramlatú hírek a csatlakozásnak szinte csak az előnyeiről beszélnek és az elmúlt 20 év kormánypártjai sem gondolják másként, minthogy ez volt az egyetlen megoldás az európai jövőnk építésére. Hogy ez tényleg így van-e, nem tudnám megmondani (bár feltételezem, hogy nem ez az egyetlen megoldás), de ha már úgyis írom ezt a blogot, elmélkedek egyet arról az oldalról, amiről a média ritkán beszél, s leírom azt is, hogy szerintem mitől is lehetne valóban EGYséges a mi Európánk. Igazi “Józsi bácsi” szemmel, persze, szóval ne számítsatok valami tudományos, piackonform nézetre.

Az EU tagságunk kétségtelenül ajtókat nyitott a szabad kereskedelemnek és a munkaerő szabad áramlásának bizonyos keretek között. Eltűntek a vízumok, s az EU útlevéllel szabadon repkedhetünk, ahová csak akarunk, ráadásul olcsón. Viszonylag könnyedén tudunk külföldön is üzleti vállalkozást építeni, az internet által pedig teljesen eltűntek a határok. Szó szerint szabad a vásár, főleg azoknak akik cselekvőképes tudással rendelkeznek. (Erről írtam a legutóbbi alkalommal.) Már az USA-ba való kiutazáshoz sem kell vízumért sorbaállni és 500 Ft-os percdíjon időpontot egyeztetni a konzuli iroda automata rendszerével, arról nem is beszélve, hogy a szakképzett, olcsó(bbn)ak számító munkaerőnek az itthoni kilátástalanság ellen van hová “menekülnie” nyugaton. Sokan meg is teszik, Németországba csak 2012-ben 40 ezer magyar ment ki, az Egyesült Királyságba pedig még többen. Ez nagyon jónak tűnik az egyén céljainak szempontjából (bár szomorú, hogy ennyi fiatal menekül innen), bevallom az utazási szabadságnak rengeteg előnyét kiélveztem már én is és nagyon tetszett. (pl. pont akkor utaztam – és kocsmáztam 🙂 – körbe Dél-Amerikát 2004-ben, amikor beléptünk az EU-ba és akkor már csak Kolumbia volt az egyetlen ország, ahová vízum kellett – 2003-ban még a dél-amerikai országok fele ilyen volt -, de most már oda is beutazhatunk 90 napra útlevéllel.) Egy ilyen közös nagy “családban” ráadásul az az előnyünk is megvan, hogy a korábbi háborúkkal teli évszázadok energiapazarlása helyett elvileg(!) van időnk arra, hogy a lelkünk gazdagításával foglalkozzunk, ami végül is az itt létünk igazi célja. De az egyén “önös” célja az csak a képlet egyik fele, mert ugye mégis csak közösségekben élünk, így a társadalom jóléte is kihat az egyén jólétére és vica versa.

A szabadság azzal is együtt jár, hogy a nagyobb családunk (a nemzet, amelybe beleszülettünk) érdekeinek a védelme brutálisan sérül. Kétségtelen, hogy olyan sérülések ezek, melyeknek van rengeteg (rövid távon) pozitív(nak tűnő) hozadéka is, mint pl. nyugati és távol-keleti multicégek leányvállalatai már fél-európai fizetésért(?) sok-sok száz / ezer szakembert alkalmaznak és még adót is fizetnek – s így talán mégsem mennek el olyan sokan -, s ez valóban jó az országnak. Ezzel egyidőben azonban a tőkeerős multik tevékenysége számos konkurens kis- és közepes vállalkozót kiszorít, így sajnos a – ritkán hangoztatott – statisztikának az is része lesz, hogy egy hazánkba települő nagyvállalat munkahelyteremtése legalább ugyanannyi munkahely megszűnésével is együtt jár. A különbség az egyén szempontjából többnyire annyi lesz, hogy külföldi főnökei lesznek magyarok helyett, a hazai vállalkozó pedig – ha szerencséje van – munkát kap az őt kiszorító tőkeerős vállalatnál. (Még mielőtt ezt megkapnám: tudom, hogy ez a minőségbeli különbség miatt is előfordulhat, de legalább ugyanannyi esetben megy tönkre egy kis cég a naggyal szemben, mert nem tudja finanszírozni az árversenyt.) Ezt hívják globalizációnak, ami még ha számszakilag pozitív irány is (már ha az), az egyén boldogságának és egy nemzetgazdaság szuverén rendelkezéseinek szempontjából nem biztos, hogy annyira kecsegtető jövőképet nyújt. A kiszolgáltatott helyzet ugyanis olyan helyzetbe hozza a kormányokat, hogy a biztos szavazatokért cserébe már csak számszakilag akarják megoldani a problémákat (és nagyon gyakran ebbe is beletörik a bicska), hogy legalább a statisztikák jó irányt mutassanak. Az egészséges nacionalizmus és a lélek egyensúlya meg hadd vesszen.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a külföldi cégek a több éves adókedvezményes időszak után (amely a hazai cégeknek sem jönne rosszul) a vállalati adózásuk szempontjából nagyon jól (és egyre jobban) optimalizáltak (offshore és egyéb módon), ami azt jelenti, hogy csak annyit fizetnek be a közös kasszába, amennyit nagyon muszáj és szinte biztos vagyok abban, hogy ez az összeg nagyon ki van számolva, de persze tévedhetek, hiszen nem vagyok nemzetközi nagyvállalat pénzügyi igazgatója. A profit azonban teljes mértékben az övék – amivel nincs is semmi gond -, viszont azt túlnyomorészt nem Magyarországon költik el az anyacégek, ami egy lényeges pont, mert a (mi) nemzetgazdaság(unk) fellendülését okozó fogyasztáshoz csak részben járulnak hozzá (=munkahely teremtés által), szemben egy olyan helyi tulajdonú vállalattal, aki a hasznából (is!) sokkal inkább a magyar pénzügyi vérkeringésbe pumpálná a naftát. Na hja, ki az, aki képes Magyaroszágon pl. autót gyártani? – merül fel a kérdés. (Biztos, hogy nekünk autót kell gyártani? – válaszolom én erre, de majd kifejtem később, hogy mire gondolok.) A leglényegesebb pont ebben az egyenletben: egy nem hazai érdekeltségű cégben keletkezett profit jelentős része nem a magyar gazdaságba pörög vissza (kivéve, ha azt a saját szolgáltatásainak a fejlesztésére költi, amire ugyancsak van példa, de ugye ezek is a még profitábilisabb üzleti modell elősegítésére történnek meg). S ha már itt vagyunk, tegyük azt is hozzá, hogy Magyarország pozitív külkereskedelmi mérlegének az oka nem a hazai tulajdonú cégek exporttevékenységének, hanem a Magyarországon működő külföldi cégeknek köszönhető, vagyis egy olyan termelő tevékenységnek, amelynek elsőszámú haszonélvezője nem a magyar gazdaság, hanem a profitját innen elvivő nemzetközi nagyvállalatok tulajdonosai és részvényesei. (A megfelelő szaktudással és invesztícióval versenyképessé tehető, exportképes magyar ipart pedig a rendszerváltás óta lehúztuk a vécén. Lehet, hogy ez volt az “egyszerűbb”, de nem jól van ez így.)

Az imént felvázolt folyamat miatt és a pénz helyben történő forgását elősegítendő rendkívül előnyös a helyi / közösségi pénzek duális rendszerben történő használata, mert ott a helyi gazdaság (és a benne élő emberek életének!) védelme beépített elem, hiszen a helyben használatos pénz sehol máshol nem ér semmit. Főleg ha negatív kamat kerül a pénzre, ami azt jelenti, hogy minél tovább tartja az ember körforgáson kívül a fizetőeszközt, az annál kevesebbet ér. (Úgy képzeljétek ezt el, mint egy átvételi dátummal ellátott pénzt, amire rá van írva, hogy ha X ideig nem költöd el, akkor 10%-kal kevesebbet ér, s ez hónapról-hónapra egyre kevesebb lesz, így lehet “rákényszeríteni” a pénz tulajdonosát arra, hogy a pénze gazdasági körforgásban maradjon.) A körforgásról jut eszembe egy vicc:

Az idős és a fiatal rabbi sétálnak a sivatagban. Már jó ideje mennek, mire találnak egy teveszart. Megszólal az öreg:
– Fiam, ha megeszed ezt a teveszart, kapsz tőlem 100 dollárt!
Mire az ifjú rabbi:
– Hát, ez undorító, büdös és szar íze van (szó szerint), de hát 100 dollár az 100 dollár!
Fogja és elmajszolja, ezt követően megkapja a 100 dollárt az idős rabbitól. Mennek tovább, majd néhány órával később találnak még egy teveszart. Most az ifjú rabbi szól az idősnek:
– Rabbi uram! Ha megeszi ezt a teveszart most Ön, akkor kap tőlem 100 dollárt!
Az öreg megvakarja a fejét, majd megszólal:
– Hát, ez valóban undorító, büdös is, és borzasztó íze van, de hát 100 dollár az 100 dollár! Szépen megeszi az egészet, az ifjú rabbi pedig kifizeti őt. Mennek tovább majd hirtelen megszólal az ifjú rabbi:
– Uram! Én ezt nem értem! Mindketten megettünk egy marék teveszart és ugyanannyi pénzünk van, se maga nem lett gazdagabb, sem én.
Mire az öreg:
– Fiam! Te ezt nem érted még. A lényeg, hogy a pénz forgott.

Viccesen elmondva ez a pénz lényege: a pénzforgás által a gazdasági szereplők mindannyian megkapják a munkára fordított idő ellenértékét és így képessé válnak arra, hogy az életüket tervezhetően(!) finanszírozzák. (Ezért tartják veszélyesnek sokan a pénz beszűkülését, az ún. deflációt, ami nem is mindig rossz, mert az a pénz vásárlóerejének a növekedésével is együtt jár. Persze a modern közgazdaságtanban ez zsákutca, mert brutálisan lelassítja a fogyasztást. Az ember ugyanis nem fog valamire költeni, ami később olcsóbb lehet.) Egy negatív kamattal ellátott helyi pénzben leginkább az a jó, hogy az egy felhalmozás-ellenes rendszer, ami az értékelőállító(!) gazdaság minden szereplőjének kedvező – hiszen ha értékes terméket, szolgáltatást árulsz, tutira jönnek hozzád, mert ki akarják használni a pénz teljes értékét, mielőtt az csökkenne -, kivéve azt, aki a versenytársakat tönkretéve a tőkeerejébel akar felülkerekedni és monopóliumra (egyeduralom) törekszik. Olvassátok el Silvio Gesell “Természetes gazdasági rend” c. művét közösségi pénz témában, nagyon kellemes délutáni olvasmány.

Visszatérve az Unióra, a kereskedelmi és személyi szabadság a nemzeti (helyi) érdekeket csak részben szolgálja, és teljesen piaci alapon méri a hatékonyságot (=mennyire éri meg szigorúan gazdaságilag egy adott pénzügyi, gazdasági beavatkozás, rendelkezés), figyelmen kívül hagyva azt, hogy az emberek életének értelme nem csak abból fakad, hogy mennyire sok pénzt tudnak keresni, hanem abból is, hogy a megélhetésért cserébe milyen értékű és minőségű munkát végeznek. A szociális egészség látszólag nem igazán képez változót a közös Európa eszméjének egyenletében. Nézzétek meg a perifériás tagállamokat (Görög, Olasz, Spanyol, Portugál), egyre gyakoribbak az utcai tüntetések, pedig az a fejlett(!) nyugat. Az emberek érzik, hogy elég volt a számháborúból, egyszerűen szarul érzik magukat mindenféle kimutatások nélkül is, amely mellesleg bebizonyítja nekik igen sokszor, hogy nem is állnak olyan rosszul. 🙂

Tudjátok, többször mondtam már, hogy a világ egy üzleti vállalkozás. Azok a megoldások, amelyek az emberek életét úgy könnyítik meg, hogy azon nem lehet meggazdagodni valakinek, soha nem számítottak. (Lásd Tesla találmányait.) Ezért szárnyal a gyógyszeripar és ezért nem beszél senki a fősodrású médiában Szabó Gyuri bácsiról, a 82 éves bükki füvesemberről, aki mellékhatások nélküli természetes, olcsó népi gyógymódok tömkelegével segíti a rászorulókat (s aki mellesleg megmondta többször, hogy a parlagfű érték és nem irtani kéne, hanem védelmezni.) Az Európai Unió egy közös vezetésű egységesnek tűnő konföderáció, de valójában ugyanúgy működik, mint az egymással együttműködő, ugyanakkor versenyhelyzetben lévő és saját érdekeit érvényesíteni akaró mega-vállalkozások rendszere. Akinek nagyobb a gazdasági ereje és jobb, elterjedtebb kommunikációs csatornái vannak, az előnyhöz jut. Aki fogyasztókat jobban tudja befolyásolni, és manipulálni, attól több terméket vesznek. És ma már túlnyomórészt ez számít, sajnos. (Ezért fontos az internet szabadsága, mert az egyetlen esélyünk a viszonylag objektív álláspont kialakítására az, hogy hozzáférünk mindkét gazdaságpolitikai irány véleményéhez.)

S ha már EU, itt van pl. ez a túlzottdeficit-eljárás, amit Magyarországgal kapcsolatban állandóan hangoztatnak Brüsszelben. Ugye ez az a törekvés, hogy a Magyarországon a költségvetési hiányt a GDP 3%-a alatt tartsa a kormányzat, erre az EU kötelez bennünket, különben leminősítenek a nagy hitelminősítők (=maffia :)) és a nagytőke (állítólag) kimenekül az országból. (A hitelminősítők hitelességéről annyit, hogy nem sokkal a 2008-as pénzügyi válság kitörése előtt AAA – azaz a legbiztonságosabb! – besorolással látták el azokat a másodlagos jelzálogpiaci bankokat, akik a válságot okozták. Kötelező film: Bennfentesek) Az Európai Unióban több olyan nemzet van, amely lényegesen magasabb államháztartási hiánnyal küzd (s ez nem feltétlenül baj, hiszen vannak olyan időszakok, amikor a gazdaság beindításához előbb költekezni kell egy picit államilag), a potenciális eurózónához csatlakozó országok számára ez mégis kötelező, miközben arról egyetlen szó sem esik, hogy vajon milyen hátrányokat szenvedne el hazánk, ha tényleg csatlakoznánk a közös fizetőeszközhöz. (Mint ahogy ma már Németországban is sokan visszasírják a márkát.)

A leírtak és elhangzottak ellenére még mindig nem vagyok EU ellenes ab ovo, csak az a véleményem, hogy az európai vezetőség ugyanazt csinálja nagyban, mint azok a kormányok (szerte a világon), akik a nagy húsosfazék mellől kétpofára zabálva osztják az észt a népnek, hogy mitől nem fognak majd éhezni. Miközben a színfalak mögött meg ez történik:

Nagyon sokszor írtam azt, hogy a dolgoknak nincsen minősége, csak az embereknek, akik a dolgokhoz viszonyulnak. (A kés lehet gyilkos eszköz és elengedhetetlen konyhai kellék.) Ez az Európai Unióra is igaz. Alapvetően szerintem 2 oka van annak, hogy sz@r van a palacsintában:

  1. Van ugyan egy nagy közös eszme, de minden tagállamnak más az érdeke, hiszen a tőkeerősebb országok számára a feltörekvő országok – köztük kis hazánkkal – újabb piacokat és olcsó munkaerőt jelentettek elsősorban (ami hosszú távon nem Magyarországon elköltött profitnövekedést eredményez), így aki nagyobb “izomzattal” ül le a szkanderasztalhoz, az könnyebben osztja az észt felülről. Ne felejtsük el, hogy a keleti blokk EU csatlakozását megelőzően az Unió gerincét alkotó 15 EU tagállamból 9 nemzet végiggyarmatosította a világot évszázadokkal korábban – ezzel megszerezve vagyonuk javát -, s ha lehet hinni a morfogenetikus mezők elméletének, joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mitől változott volna meg ez a gyarmatosító törekvés napjainkra? (Az energia nem vész el, csak átalakul, mint tudjuk.)
  2. Olyan emberek ülnek döntéshozói székben, akiknek a szociális érzékenysége és a felebaráti szeretete (=ne tégy olyat mással, amit magadnak sem kívánsz) úgyszólván zérus, és az egyedüli céljuk a számokban mérhető hatékonyság növelése bármi áron, főleg a saját megbízóik (=nemzetközi nagyvállalatok vezetői és fő részvényesei) felé, akik sok esetben értékelőállítás nélkül akarnak mocskosul meggazdagodni. (S ha már gyarmatosító törekvéseket említettem fent, vajon miért avatkozik bele az EU a Közel-kelet és Afrika háborúiba az USA mellett? Biztos, hogy humanitárius okokból?) Nézzétek csak meg ezt a videót:

(A teljes szöveg megtalálható legépelve itt: Hazugság a terrorizmus elleni harc)

“Az EU nem a békéről szól, hanem a hatalomról.” – Tony Blair, az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke

Aztán vegyük hozzá a képlethez azt is, hogy bár az Unióban a legfontosabb, hogy jogállamban létezzünk egymással és egymás mellett, a 2005-ben széles körben leszavazott Európai (közös) Alkotmány, mely tartalmilag 96%-ben megegyezik a pár évre rá (manipulációs propaganda hatására) elfogadott Lisszaboni szerződéssel – amelyet az azt megszavazó országok jogászai el sem olvastak – tulajdonképpen egy olyan 85 ezer(!) oldalas rendelet és szabálygyűjtemény, melyet pontosan értelmezni még a szakemberek szerint sem egyszerű mutatvány, vagyis azt nem magyaráznak bele az EU törvényekbe, amit nem akarnak. (Az angolul beszélőknek érdemes meghallgatni Jens-Peter Bonde dán EU képviselő véleményét, vagy eme úriember korábbi weblapján megjelent angol nyelvű cikkének magyar fordítását: Az EU állam születése a lisszaboni nap és a bűn jegyében.) “A nemzetállamok Európája” vízióból egy bürokratikus, szinte átláthatatlan, nem igazán hatékony, nem igazán demokratikus (vagyis folyamatos kettős mércével mérő) olyan piacgazdaság lett, amelyben a természet törvényei alapján finoman szólva az “erősebb kutyát illeti meg az utódnemzéshez való jog”. (Akit érdekelnek további részletek a korporatokráciába átment – azaz pénzhatalmi, a nagyvállalatok érdekei mentén irányított – fejlődésről a nemzetállamok személyes érdekeinek rovására, annak ajánlom figyelmébe Rodney Atkinson elismert brit politológus – aki mellesleg Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson bátyja – 2008-as beszédét, továbbá ajánlom elolvasásra a következő bejegyzéseket: Cikkek az Európai Unióról.)

A Lisszaboni Szerződésben egyébként az is benne van(!), hogy az amerikaihoz hasonló mentőcsomagokat nem szabadna alkalmazni Európában, mégis megtették már többször is a bajba jutott dél-európai tagállamok esetében. Alkotmányellenesség? Oda se neki! 🙂 Ez a mentőcsomag-játék szerintem régen nem az emberekről szól (hiszen ha a népről szólna bármi, akkor már abba maradtak volna a bizonyítottan jogtalan banki hitelszerződésekben foglaltak nem teljesítéséből következő kilakoltatások), az egyedüli cél az, hogy a gazdasági egyensúly és “növekedési” pálya megmaradjon a hitelezés lehetőségeinek fenntartásával. A XXI. század mumusa a kiszámítható gazdasági növekedés, s ebben az egyenletben az emberi életnek nincsen szentsége sajnos. 🙁 (Nekem pedig a külföldiek magyar állampapír-állományát látva – klikk a grafikon nézetre! – az a véleményem, hogy a nagytőkének nem annyira sürgős kimenekülni innen IMF hitel ide vagy oda, hiszen az EU átlagnál lényegesen magasabb hozamfelár még mindig jobb, mint bármi nyugaton. A magyar gazdaság csődjével kapcsolatos hírek meg semmi más, mint nyomásgyakorlás arra, hogy a kormányzat megfelelő biztosítékkal rendelkezzen az ide befektetett külföldi tőke kamattal történő kifizetését illetően. Legyen bárki kormányon, mindig erről fúj a szél. Erről szólt a mesterséges forintgyengítés játéka is.)

Gondoljátok csak meg, hogy egy emberközpontú kapitalista rendszer lényege nem igazán az lenne, amit most tapasztalunk. (Vagyis ez a kíméletlen, egymást felfaló vadkapitalizmus, amelyben egymás eszén történő túljárással jutunk előrébb, lásd hitelek és befektetés bankházak körüli balhék.) Még a blogom elindításakor írtam egy Állami vagy privát? c. cikket, melyben pont azt fejtegettem, hogy nem attól lesz valami hatékony, hogy privát kezekbe kerül, hanem attól, hogy maga a cég (legyen az privát vagy állami irányítású) megfelelő üzleti tudással és érdekérvényesítő képességgel rendelkező vezetőkkel dolgozik-e. Mivel ma már minden a pénzről szól, ezért (sajnos) szinte kikerülhetetlen az, hogy ne valamilyen lobbiérdekek befolyásolják a stratégiai döntéseket, de azért az sem mindegy, hogy a lobbiérdekből fakadó döntéseknek van-e széles körben pozitív társadalmi hozadéka. (Ami egy főleg külföldi érdekeltségű multi esetében csak annyira jellemző, amennyire az ő érdeke megkívánja. Mint ahogyan Te sem veszel a szomszédodnak autót, csak mert neked jól megy.)

De ha a szocializmus versenyképtelensége és a kapitalizmus kielégíthetetlen tőkeéhsége sem jó, akkor mi lehetne a megoldás az emberiség számára?

Az én véleményem az, hogy a legjobb megoldás az emberi élet(minőség) és a szociális egészség védelmét szabályozott (nemzetállami) keretek közé szorító kvázi kapitalista rendszer, melyben mindent lehet, de nem mindent szabad. Ez azt jelenti, hogy a profit oltárán nem áldozunk fel emberéleteket és nem excel táblákban számoljuk ki az élet értékét, hanem kizárólag olyan vállalkozások működését és terjeszkedését támogatjuk, amelyek környezet és embervédelmi szempontoknak is megfelelnek, s mindezt úgy tesszük meg, hogy az emberközpontú és fenntartható gazdasági növekedés működését már 10 éves kortól oktatjuk a következő generációnak, hogy ne a tűzoltásról szóljon a közgazdaságtan, mint napjainkban. Na persze ez azzal is járna, hogy a silány minőségű és haszontalan tömegtermékek piaca beszűkül, de azt gondolom, hogy ez nem lenne túl nagy áldozat azért, hogy a profithajhász “modern” gondolkodás következtében az emberiség ne zabálja fel a saját jövőjét.

“Józsikám! Te valami elképesztően naív f@szi vagy!” – igen, hallom… 😀

Visszatérve arra a bejegyzés elején feltett kérdésre, hogy vajon kell-e nekünk tényleg német és japán autókat gyártani, felmerül bennem egy másik, számomra lényegesebb kérdés. Magyarország mindig is mezőgazdasági ország volt, amióta csak idejöttünk a Kárpát medencébe. Talán nem véletlen, hogy Európa éléskamrája voltunk a középkorban, hiszen itt fantasztikus a termőföld, s nem mellesleg az egész ország édesvíz és termálvíz tetején csücsül. (Amely még alternatív energia szempontából sem elhanyagolható). Ezek mind-mind az életünket lehetővé tévő kincsek, hiszen egy jó részük a táplálékhoz kötődik, amely nélkül nincs élet. Ehelyett mit látunk? Az agrárium egykori tündöklése már fényévekről sem kivehető, az EU mezőgazdasági támogatásai a spanyol és francia mammut vállalatoknak kedveznek, így a versenyképesség terén EU szinten nem rúgunk labdába, és ez nem a minőség miatt van, mert a magyar élelmiszer szerintem elsőrangú. A támogatási rendszer bár fejlődik, még nagyon messze van az igazságostól. Egyes közgazdász elemzők szerint Magyarország a csatlakozás óta is több pénzt fizet be a közös EU kasszába, mint amennyit képes kivenni onnan. Vagyis nettó befizetők vagyunk, bár sokan állítják ennek ellenkezőjét is. Hogy mi a tényleges igazság, azt nem tudom, de annyi biztos, hogy az igazság az VAN. Az EU pályázati szisztémájára persze lehet azt mondani, hogy ez a támogatási rendszer legalább lehetőséget biztosít a magyar vállalkozásoknak, de én meg azt gondolom, hogy mindaz a pénz, amit az EU-ba befizetünk tagsági díj gyanánt (hogy aztán a pályáztató rendszeren keresztül többet tudjunk visszaszedni mindenféle kritériumoknak megfelelve), megfelelő hazai szabályozással és ellenőrzéssel ugyanúgy állami – és nem EUs – támogatásként is eredményes lehetne, és legalább az egészet az EU bürökratikus rendszerén sem kellene átpörgetni. (Ez gyakorlatilag ugyanaz a kérdéskör mint az MNB függetlenségének kérdése.) Arról nem is szólva, hogy a biztosan nettó befizetőknél – pl. Németország – is kezd kicsapódni a biztosíték.

Gondolkodtatok már azon, hogy miért nem létezik (legalábbis én nem tudok ilyenről) egy széleskörű, a kisembereknek készített – pl. az interneten elérhető – nyilvános statisztika arról, hogy a nemzetállamok EUs mérlege hogyan is alakul? Mennyit fizettünk be pontosan? Mennyit kaptunk vissza és mire? Én úgy érzem, hogy az állampolgárok kegyéből(!) létező nemzetállami vezetés és a fölöttük álló brüsszeli bürokratikus rendszer minimum azzal tartozna az EUs állampolgárok felé, hogy igazi “józsi bácsi nyelven” egy könnyen átlátható és követhető pénzügyi kimutatást készít arról, hogy a befizetett összegeknek mi is lesz végül a sorsa. Ha a pénzáramlás építő jellegű, akkor úgysem fog senki lázadni, ha meg sok a maszatolás és a hiányzó pénz, akkor meg derüljön már ki, hogy mi az igazság! (Egy olyan világban, amelyben már az átlagember fenekébe is be akarnak nézni, hogy mitől van neki 2 autója, ez olyan nagy kérés?)

Sajnos hiába vagyunk agrárnemzet, a magyar termények iránti igény azért is csökken, mert a magas eladósodás miatt a széles tömegek sokkal inkább ár-, mint minőségérzékenyek az élelmiszer tekintetében, a finom magyar paprikát meg exportálni kell, mert azon az áron csak a gazdagabb nyugatiak tudnak zöldségeket fogyasztani (nagy tételben), amiért itthon egyáltalán megéri ezzel foglalkozni (még). (Érdekes cikk ezzel kapcsolatban: Lantos Ferenc paprikája hódít a japánoknál.) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de számomra szomorú, hogy a piacgazdaság ezt eredményezi. S ha mégis megéri autógyártással foglalkozni (mivel a magyar mezőgazdaságot “halálra ítélte” a piaci “verseny”), akkor pl. hogy lehet az, hogy folyamatosan Volvo és Mercedes buszokat vesznek a hazai tömegközlekedési társaságok, a magyar buszokat meg Amerikába exportálják? (Azért hála Istennek, úgy néz ki, hogy mégis lesz valami változás rövidesen a magyar buszgyártás terén: Pusztító hatású az új magyar busz?)

A keményebb hangvétel ellenére beismerem, hogy ez a MI, vagyis az Én hibám (is). Mert addig, amíg az árérzékenységem miatt nem magyar árut veszek, addig a külföldiek szekerét tolom, az ő gazdaságukat erősítem és a saját nemzetem gazdaságát gyengítem. (Hogy egy érthető hasonlatot mondjak: aki a szomszédasszonyhoz jár pásztorórákat eltölteni, annak a feleségére nem sok energiája marad.) Egyetlen külföldi cég sem tudná Magyarországon megkeresni az extra profitjait, ha megfelelő tudatosságú nemzetünk lenne, akiket magyar szívű vezetők döntései gardíroznak a jövőbe, s mindannyian tisztában lennénk azzal, hogy Magyarország felvirágzásához elsősorban nem politikusok kellenek, hanem személyes felelősségvállalással felvértezett egyének, akik a döntéseikkel és idejük eladásáért cserébe kapott pénzükkel kizárólag azt támogatják, ami a szűkebb pátriájuk érdekeit szolgálja. Elvégre is nem azért dolgozzuk végig az életünket, hogy a szomszéd házát építsük fel. Természetesen nem állítom azt, hogy az értéket teremtő külföldi cégek ne keressenek azon, hogy itt tevékenykednek, csak azt gondolom, hogy ezt nem szabadna megtenniük a hazai mikrovállalkozások és a KKV szektor rovására, amelyben dolgozók a GDP több, mint 50%-át termelik, a foglalkoztatások terheinek cca. 60%-át vállalják magukra, s amelyekben a gazdaságilag aktív magyar lakosság (kb. 4.3 millió ember) 38-40%-a dolgozik (persze igaz, sokan kényszervállalkozóként). Nagy örömömre szolgál, hogy azért vannak már jó irányba mutató kezdemények Európában:

Milyen lenne az én áhított közös Európám? (Álmodozom egy kicsit…)

Kritizálni mindenki tud, de teremteni annál nehezebb, főleg úgy, hogy emberek vagyunk, tele kapzsisággal, féltékenységgel és (némi) hatalomvággyal, mert az életünket irányító, hiányra koncentráló ego számára a birtoklás illúziója hozza el a vélt kánaánt. Aki tehát a fent leírtakra azt reagálja, hogy én is csak egy szájkaratés vagyok a sok felesleges tollnok közül, annak részben igaza van. Bennem is ott van a keretbe zárt ÉN tobzódása a kÉNy-ELEM zónájában, és szeretnék úgy változást tapasztalni, hogy nincs járulékos fájdalom. Ez azonban nagyon ritka. Mégis úgy érzem, hogy a véresszájú EU ellenesek és a vakbuzgón hívő EU pártiak között van egy vékony, de létező sáv, melynek szélesítésével valódi közös nevezőt lehetne találni.

Ez a közös sáv arról szól, hogy “élni és élni hagyni”. Lehet terjeszkedni és új piacokat szerezni, de mértékkel és előre meghatározott keretek között úgy, hogy az értéket előállító kisember érdekeit nem tiporjuk a sárba. Lehet a silány minőséget képviselő piaci szereplőket kiszorítani a szolgáltatói és termelői körből, de nem úgy, hogy árversenyben tönkretesszük az értékes konkurenciát is csak azért, mert nem tiltja a törvény. Lehet földet vásárolni, de szigorú állami szabályozással és meghatározott kritériumok alapján, mint ahogyan Dániában is működik. (Kritérium: megfelelő, dán nyelven megszerezhető szakirányú végzettség és helyben lakás, vásárolható föld mérete: max. 250 hektár.) Kell, hogy a nemzetek közösségére tisztelettel legyen az európaiságunkat összefogó közös, határok nélküli vízió, ám ez csak úgy érhető el mindenki boldogulására, ha a nemzetállamok érdekérvényesítő képessége azonos mértékű szerte a kontinensen. (Mint ahogyan az egy utcában lakó, kerítés nélküli kertszomszédok sem a másik frigójából pakolják tele a gyomrukat csak azért, mert az egyiknek nagyobb a bicepsze, mint a másiknak.)

Meggyőződésem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott tágabb közösség, mint az Európai Unió csak így tud egymással hatékonyan és boldogan együttműködni hosszú távon. Ha már úgyis ún. jogállamban(?) élünk, mert a felebaráti szeretetre nem lehet államformát felhúzni, akkor olyan törvények működtessék a kontinens politikai is gazdasági szerkezetét, amelyek az értékteremtő munkahelyek egészséges profitlehetőségeit figyelembe véve elsősorban az emberi élet szentségét, másodsorban pedig a nemzeti kulturális értékek megőrzését tartják fontosnak, mert csak így maradhat színes ez a csodás kontinens.

Az Európai Unió szuperállamának megálmodói ott tévednek a legnagyobbat, hogy a szabadosságot szabadságnak hirdetik. Az igazi szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálhatom, amit akarok, ha a törvények nem tiltják, hanem azt, hogy az éberség állapotában létezve és a szellemi törvényeket betartva senki nem kényszeríthet rá arra, hogy hazug legyek önmagamhoz a megélhetésért, s nem vehetnek rá arra, hogy szembe menjek a saját családom érdekeivel mások aránytalan szolgálata végett. (Ha pedig körbenéztek, ez a rengeteg szabályozás sajnos nem igazán ebbe az irányba mutat.)

Ezt a különbséget kellene megérteni azoknak, akik a közös Európa eszméjét a következő szintre akarják emelni, melyben a személytelen korporatokrata Unióból az emberekről szóló, perszonokrata YOUnió lehetne végre.

Az “eladás” művészete

Az “eladás” művészete

Az “eladás” művészete

Robert Redford a kritikusok által nem túl nagyra értékelt Tisztességtelen ajánlat c. filmben mondja azt a millárdos John Gage szerepében – miután 1 millió dollárt ajánl fel a gyönyörű és frissen házas Diana-nak (Demi Moore) egyetlen éjszakáért cserébe -, hogy a világon mindennek megvan az ára, vagyis minden eladó. Amikor a filmet láttam, akkor ezt a véleményt elutasítottam, azóta azonban találtam benne némi igazságot, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy bizony minden az “eladásról” és a kommunikációról szól. Minden. (A kommunikáció szó töve a kommun – i.e. communis – közös, általános jelentéssel bír, vagyis olyan jelrendszerre utal, melyet akkor tudunk értelmezni, ha van közös nevező.) Az eladás szót a bejegyzés további részében is “eladás” értelemben fogom használni, utalván arra, hogy ebben benne van a meggyőzés, a hatás gyakorlás és az összes ehhez hasonló “manipulatív” eszköz. 🙂

Nem sokkal eme blog indulása után 2 bejegyzést is írtam arról, hogy a világ egy üzleti vállalkozás, akkor azonban nem tértem ki részletesen arra, hogy az egész vállalkozás legfőbb feltétele – vagyis, hogy a célként meghatározott folyamatos cash-flow termelő tevékenység, legyen az tervezett avultatásból származó kényszerű termékcsere vagy az, hogy a nemzetállamok eladósításából élő nemzetközi pénzvilág tevékenysége megvalósuljon -, arról szól, hogy el tudom-e adni a terméket / szolgáltatást, vagy nem. Nézzetek csak körül a piacon, akárhová nézünk, szinte mindig el akarnak nekünk valamit adni. A reklámok és az ügyes marketing jóllehet ezt sokkal árnyaltabban csomagolja be számunkra, ugyanis tudat alatt a legtöbbünkben ott van egy belülről fakadó tiltakozás, hogy “ne akarjanak nekem eladni semmit!” (többek között ezért is olyan nagy az MLM hálózatokkal szembeni ellenérzés), viszont az is észrevehető, hogy vásárolni alapvetően sokan szeretnek (néha én is), mert az kielégít bizonyos alapvető szükségleteket. Például azt a változatosság iránti igényem szükségletét kiszolgáló belső “kivetítést”, hogy “nem vagyok elég” és egy tárgy / szolgáltatás által majd biztosan “elég” leszek. 🙂 Na jó, nem akarok ennyire cinikus lenni, én is szeretem a gyümölcsös sorbet-et a trópusi naplementében.

Az életünket körülvevő információáradat forrásainak célja – köztük nekem is! -, hogy a kommunikáció hatására az történjen, amit szeretné(ne)k. Minden kommunikáció célja a befolyásolás és valamilyen nézőpont eladása, a termékek és szolgáltatások kapcsán pl. a problématudat felkeltése által a megoldásra való rávilágítás. A megoldás pedig természetesen “mindig” az, amit “én” ajánlok, mert ha kórházként pl. a Gerzson-terápiát ajánlanám rák esetén, akkor ugyi nem keresnék lóvét a kemoterápiás szerek forgalmazásából. Az igazán profi eladási folyamatban egy cég / szervezet ügyesen kommunikálja le felém az ő egyedülálló megoldását arra a problémámra, amelyről nem is tudtam addig, amíg nem szóltak. 🙂

Ismét nem akarok cinikus lenni, mert a jó marketingnek is van pozitív eredménye, csak résen kell lenni, ha az eladási folyamat kapcsán nem tesszük fel a legfontosabb kérdést önmaguknak: Kitől származik az információ és milyen szándékkal találtak meg vele?

Évekkel ezelőtt hallottam azt a mondást a japán származású amerikai ingatlanmágus Robert Kiyosaki szájából, hogy “ha sikeres akarsz lenni az életben, meg kell tanulnod – valamit – eladni.” Ha körbenéztek az állásajánlatok között, értékesítői munkakörbe szinte folyamatos felvétel van, és sok esetben nem is teljes állásról van szó, hanem jutalékos rendszerben történő kifizetésről, mert így a cégnek sem kerülök pénzébe addig, amíg nem mutattam fel valamit. Vagyis ha el tudok adni, akkor lesz pénzem, ha nem tudok eladni, akkor éhezni fogok. Akárhogy is nézzük, ez bizony így van. És nem csak akkor, ha kenyeret vagy autót akarok eladni, hanem leginkább akkor, ha saját magamat. Az eladás során ugyanis mindig a kommunikáció(m) általi rezgést veszi meg a másik fél. Ha valaha láttad színpadon az Apple egykori vezérét, Steve Jobs-ot – és most tedd félre az ember arroganciáját és minden negatívumát -, akkor tudod, hogy miről beszélek. Megfelelő kommunikáció hozzásegít ahhoz, hogy a bizonyosságomból származó fellépésemre és az általam képviselt nézőponttal kapcsolatos hitemből származó rezgésszintre reagáljon a vevő. Az élet kedves barátaim adás-vétel. Kizárólag ebben a sorrendben. Ha jó rezgést adsz, és ügyesen kelted fel az igényt a világban, akkor lesznek vevők. Ha jó a terméked / szolgáltatásod, akkor vevőköröd is lesz. De ha csak a legjobb csajt / pasit akarod felcsípni, az is így működik. Minden azon múlik, hogy mennyire jól tudsz eladni, ami pedig azon múlik, hogy mennyire jól tudsz kommunikálni kifelé és befelé(!) egyaránt.

Ha el tudom adni saját magamat – amelynek függvénye az, hogy hogyan kommunikálok befelé, vagyis amikor a lelkem és az egóm kontruktívan! diskurál -, akkor van esélyem rá, hogy olyan hatással legyek a világra, amelynek eredményeként számomra is kedvező változás fog bekövetkezni. Nézzük csak meg a politikusokat. Sokan közülük valóban nem érdemesek arra, hogy kvalitásaik alapján választott vezetőink legyenek (sajnos), de mivel a pártjuk kommunikációja és jól megfizetett (eladott) ügyes propaganda által “kerülnek a piacra”, – a kisembert pedig az oktatási rendszer arra képzi ki, hogy ügyes követője legyen másoknak, hogy az életét majd kívülről valakik “biztosan” megoldják(?) – ezért elmegyünk és leadjuk rájuk a voksunkat. Már aki. (Az ország 50%-át ez már nem is érdekli.) A megfelelő kommunikáció azonban igaz a munkavállalás, a párkeresés és bármilyen üzleti vállalkozás esetén is, mert csak akkor lehetek hatással a világra, ha az “eladásra szánt eszmét” jól tudom becsomagolni.

Ha jól írok, olvasni fogják a gondolataimat egyre többen és azt fogják mondani: “Ez a Józsi, ez hiteles! Én tudom!” De ez csak látszat, mert lehet, hogy csak egy senki vagyok. 🙂 Mindenki csak azt tudja rólam, amit én át akarok adni magamból a világnak, ha ugyanis van fogalmam arról, hogy az emberi pszichológia hogyan működik, akkor úgy fogok “eladni” kifelé, hogy a “vevő” tudatalattija megvegye a nézőpontomat. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a bejegyzéseimet manipulatív jelleggel írom, de – és itt ne haragudjatok rám – valójában erről is szó van, teljesen jó értelemben. Azon a szinten ahol éppen tartok, van bennem egy mély bizonyosság, hogy képes vagyok olyan értéket adni az olvasóimnak, amely által az életük – akár kisebb, akár nagyobb mértékben – a megértés által pozitív irányba változik meg. Mindenki, aki ír, azt azzal a céllal teszi, hogy befolyásolja az olvasót. (Nézzétek csak meg a különböző pártállású napilapok vezércikkeit!) Jóllehet az én célom pont az EGYség és nem a kétség megteremtése… Minden ember életének célja, hogy tetteivel hatással legyen a világra. A hatás ugyanis ellenhatással jár – szinte mindig – és általa energiához fogok jutni. Ha lájkoltok, az nekem jól esik és visszaigazoljátok azt, hogy VAGYOK. 🙂

A legfontosabb kérdés: Kitől jön az infó és milyen szándékkal?

Meglátásom szerint érdemes feltennünk önmagunkban “legbelül” ezt a kérdést, akármilyen eladási folyamatba futunk bele. Ami persze naponta többször megtörténik. Mi az eladási folyamat eredménye? Kényelem? Szeretet? Közösség? Összetartás? Széthúzás? Egészség? Betegség? Bőség? Szükség? Micsoda? Valóban jobb, boldogabb, teljesebb emberré akar engem tenni a külvilág marketingje, illetőleg a tömegkommunikációt birtokoló “tőkés brigád” (vagy akár csak egy baráti beszélgetés során a beszélgetőpartnerem), vagy meg akarnak osztani, el akarják nekem adni, hogy a világ gonosz, mindenütt halál terem és – tulajdonképpen – nincs esélyem arra, hogy boldog legyek, mert a terrorizmus már az egész nyugati világot veszélyezteti és a szegénység elleni harc meddő? Ezzel kapcsolatban egy vicces angol szólás jut eszembe (amit inkább nem fordítok le… Így hangzik: Fighting for peace is like fucking for virginity…)

Ki és mit akar nekem eladni és milyen szándékkal teszi? Ez a kulcs.

Hogy visszatérjünk egy picit a filmes témához (a bejegyzésem értéknek szánt tartalmának eladása közben :)) – ha már ezzel kezdtem az egész cikket -, a forgatókönyveknek például előre kialakított felépítése van, melyben pontosan meg van határozva, hogy milyen elemeket kell egy filmnek tartalmazni ahhoz, hogy a végeredményt kajálja a nép. Meg kell határozni a környezet, a szereplők, mellékszereplők megjelenésének, bemutatásának módját, hogy mikor – melyik percben! – történik a fordulat a filmben, és mikor kell éppen felmelegíteni a nézőt, mielőtt éppen leforráznád, vagy fordítva. (Részletesen itt tudtok róla olvasni többet!) Ha maga a sztori jó, a szabályok betartása által nagy eséllyel élvezhető és figyelem lekötő lesz a filmed és ha nagyon jó a rendező, akkor még díj is jár egy ilyen művészi alkotásért. Vagyis amit eladsz, azt meg fogják venni. Ez a cél. Ezért van olyan hatalmas ereje a médiának és ezért keres 20 millió dollárt Leonardo di Caprio egy filmért és még többet James Cameron. (…és ezért vannak az éhenhalástól nem túl messze pl. a metafizikai tradíció jeles képviselői, mint pl. Dr. László András vagy évtizedekkel ezelőtt Hamvas Béla, akik munkájának köszönhetően értelmet nyer a létezés, mert közelebb kerülök ahhoz, hogy mit is keresek itt a Földön, ezek a rendkívüli emberek azonban nem akarják eladni a gondolataikat azzal, hogy a tömeg nyelvén beszélnek, mert akkor sérülne az üzenet. A szavak már így is eléggé torzítják a valóságot. Jóllehet ők nem is azért írnak bármit, hogy eladják, hanem azért, mert teremtő szavaikat meg akarják örökíteni az fizikai univerzumban. A mai világunk azonban arról szól, hogy csak azt fizetik meg nagylelkűen, akinek tevékenységéből plusz pénz és vagyonátrendeződés keletkezhet.) Aki az emberek érzelmi befolyásolásának mestere és rá tudja a tömegeket venni arra, hogy vásároljanak olyan dolgokat, amire nincs is szükségük, maga lesz a király. (A tömegtermékek eladásának egyik fellegvára pedig Hollywood. Amit a sztárok viselnek és használnak, az menő és “kell”.)

Ugorjunk vissza a bejegyzés elején említett filmrészletre:

A jelenet legfontosabb mondata az utolsó: “Minden világos. De nem mondok le őróla.” John Gage tudta, hogy van pénze, és ezért lesz még lehetősége villantani A nőnek. A világban ugyanez történik a gazdasági döntésekkel is. Egy korábbi bejegyzésemben már említettem az ír szavazást a Lisszaboni Szerződésről. Az első körben a nép leszavazta. Az EU bürökrácia mögött háttérből irányító pénzügyi erők ebből nem azt szűrték le, hogy az ír embereknek nem kell a közös EU alkotmány, hanem azt, hogy “bizonyára rosszul kommunikáltunk”. (=nem mostuk ki az agyakat eléggé.) Ezért aztán a második körben az eladás része a félelem kapszula lett. Elhitették az ír néppel, hogy a Lisszaboni Szerződés nélkül az ország lemarad a fejlődő Európa mögött és az senkinek sem érdeke, legkevésbé a népnek, aki ugye jól akar élni. Jött egy újabb “eladás”, és másodszor megszavazták a csatlakozást. Az írek nem élnek jobban azóta, sőt. Viszont elképesztő mennyiségű adósságot halmoztak fel, ami az eredeti cél volt. Akié az adósság, az irányít mindent. Az erősebb – és ügyesebben ugató! – kutya él nemi életet. Ez ilyen egyszerű. A politikában rövid távon a kommunikáció a lényeg, hosszú távon pedig az a képesség, hogy megmagyarázd azt, hogy miért nem az történt, amit ígértél. Vagyis minden kommunikáció és a magyarázatok, eszmék eladása.

Miért rágom meg ennyire ezt a csontot, szinte már unalomig? Hiszen ezt mindenki tudja…

Nos, a tudás önmagában nem sokat ér. Az elméletek és a gyakorlat két külön pálya. Az iskola arra megy rá, hogy az elsőben legyél “büfé” (=nagyon jó), aztán a gyakorlati oldalát majd beléd idomítják később. A lényeg az, hogy ne tanuld meg túl korán tudatosan megfigyelni a saját érzelmeidet. (Persze ezt az oktatók sem tudják, mert ez már következmény.) A nem tudatosan megélt érzelem (pl. vágyakozás az után, amit a társadalom belém akar diktálni) ugyanis póráz, amin keresztül mindenkit rángatnak.

Visszatérve egy pillanatra megint a már említett filmhez, nézzük meg ezt a részletet:

Az üzletember az iskolában vágódik be azzal, hogy eladja a hétköznapiságát, majd 2 cukipofa kutyával varázsolja el a csajt – egy korábbi jelenetben pont a nő említi, hogy 2 kutyus kéne ebbe a házba -, a végén pedig a gyerekkori történet után már nem csak a nő hisz a palinak, hanem már a néző is. Színek, zene, csillogó, megértő női szemek. Kész. Tudjuk – ha végignézzük a filmet -, hogy a milliárdos pali szemét módon játszik a nő és a férje érzelmeivel és kihasználja őket, de itt mégis szeretjük egy kicsit. Mert egy kicsit ő is olyan, mint mi, hétköznapi emberek. Nem kapja meg azonnal, amit akar. És ezért megbocsájtunk neki.

“Hazudtunk reggel, éjjel meg este…” Végre(!) valaki kimondja az igazat. Ismerős? Pártállásra való tekintet nélkül egy ilyen lebukást(?) követően a vezető lemond minden normális országban. Ha viszont jó a kommunikációs tanácsadód, erre nincs szükség, mert minden eladás, csak a hazugságot kell becsomagolni másként. Ha el tudsz adni egy ilyen elkúr@st, akkor király vagy (és nagyon sokat fizetnek neked). Kérlek ne akadj bele ebbe, ha számodra egyébként az “öreg Ferkó” szimpi tag valami oknál fogva. Itt nem Gy. F. a lényeg. Lehetett volna bárki az ő székében, egyszerűen ügyesen eladták az “igazmondó” embert. Ennyi az egész. Ma már erről szól a politika.

A média manipulációjáról született egy remek német alkotás néhány évvel ezelőtt, Free Rainer, a tévéd hazudik címmel, amelyet nem reklámoztak agyon, talán nem véletlenül. Nézzétek meg ezt a 7 perces részletet, nagyon tanulságos:

(A film arról szól, hogy a nézettségi mutatókkal hogyan manipulálják azt, hogy a tömeg befolyásolható és igénytelen maradjon és hogy egy hős ezt hogyan szeretné megváltoztatni.)

Az előző cikkben említettem nektek a spiráldinamika modelljét, melynek lényege, hogy a tudati fejlődés különböző szintjein állunk mindannyian, és sokszor azért nem tudjuk egymást megérteni, mert a zöld szinten álló, már másokért is felelősséget vállalni akaró ember a törtető, még csak ego szinten működő pirosakat oktatja, arról, amit ő még nem érthet, mert nem “nőtt fel” az infóhoz. Ez nem tekinthető “hibának” a piros tudatosságú ember részéről, mindössze így működik a fejlődés. A tenger mélyén úszó halak nem látják a magasan repülő madarakat. Ha nincs közös nevező, nem értjük meg egymást. Ráadásul megfelelő tudatosság nélkül a legkisebb ellenállás irányába haladunk, mert az kényelmes. Popper Péter: Belső utak könyve c. művében így ír erről: “Minden lelki folyamat – hacsak művi szabályozás nemtörténik – spontán a legkisebb ellenállás irányába hat. Pszichés reakcióink is spontán a legkisebb ellenállás irányába fordulnak. Ezért szenvedik el pl. a legtöbb agresszivitást a gyerekek, a beosztottak, mert ők a legkiszolgáltatottabbak, velük szemben a legkisebb a rizikó, ők jelentik a legkisebb ellenállás irányát.”

Legkisebb ellenállás, manipuláció, eladás, dezinformációk, irányított kommunikáció. Mégis, mit tudok ebből tanulni azon kívül, hogy ez “gáz”?

Először is azt, hogy ez a helyzet nem “gáz”, hanem VAN. Ez a valóság. Pont. A világ azért ilyen, mert ilyenné tettük. Aki gondolkodik, vezető lesz, aki nem, az követő. Ha hagyom, hogy érzelmileg befolyásoljanak, mert bennem lévő változatosság iránti szükséglet miatt logikus, bal agyféltekés érveket keresek az érzelmi, jobb agyféltekés döntéseimre, akkor irányítanak engem. Ez persze nem feltétlenül baj, hogyha végig tudok róla. Hiszem, hogy az életben az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy tudatossá tegyük azokat a folyamatokat, amelyek hatására döntéseket hozunk.

Az élet adás-vétel. Ebben a sorrendben. Amit adsz, az jön vissza. Ha szeretném mások figyelmét megkapni Én is, meg kell tanulnom kommunikálni: őszintén egyetérteni, kedvesen – de határozottan – ellentmondani, szívből elnézést kérni, örömmel megdicsérni, felemelően elismerni mindent, és mindenkit, amit és akit képviselek. Mivel mindenki a saját szintjén “nyomorog”, ezért azzal nem jutok előrébb, ha büszkén és egóból nem értek egyet a másik ember nézeteivel. Ha megpróbálom megérteni azt, hogy “ő honnan jön” (=ilyenkor az történik, hogy a tudatalattim igyekszik megfejteni azt, hogy a másik ember pl. a spiráldinamika modellje szerint éppen “milyen színű” tudatállapotban van), akkor van esélyem arra, hogy a másiknak el tudjam adni a saját nézőpontomat. Ha a szeretet és az EGYség vezérel, akkor nem kihasználni fogom és lecsapolni az energiáit a másiknak, hanem egy olyan konstruktív (=építő) helyzetet teremtek, ahol az energia cserél és feltölt.

A háborúk, gazdasági és politikai csatározások – amelyeket gyönyörűen adnak el nekünk a médián keresztül -, és az egyre nehezebb általános életkörülmények + a terjedő közöny(!) lehet az oka annak, hogy egyre többen keresnek közösségeket, vagy lelki kapcsolatot olyan emberekkel, akik érzik, hogy ez a hedonista világkép nem annyira ötös. A létrejövő szerveződések azonban nehezen tudnak nagyok lenni, amelynek meglátásom szerint az az oka, hogy egyrészt a tömeg méretéhez képest a tudatosan gondolkodók száma nem túl sok, másrészt pedig sok esetben az önmagukat tudatosnak gondoló emberek egyszerűen nem tudnak eladni. Nem az a nagy mutatvány, ha azokra sikerül hatással lenned, akik úgy rezegnek ahogy Te, hanem az, ha olyanok szívét éred el, akik még egy másik létrendi szinten tapasztalják meg a vanságot.

Az eladás célja mindig az, hogy “a vevő” által tudat alatt feltett kérdésre, mely így szól: “Mi ebben a jó nekem?”, olyan választ adjunk, ami a fogadó felet érzelmileg megmozdítja. Az üzenetet mindig meg kell tudni tisztán, hatásosan szavakba és tettekbe önteni lehetőleg úgy, hogy az összefogás valamiért és ne valami ellen történjen. Én arra bíztatok mindenkit, aki változtatni akar a világon, hogy tanulmányozza az eladás művészetét, mert a dolgoknak nincsen minősége, csak annak, aki használja őket. Magyarul ha jól célt szolgálunk azzal, hogy eladunk egy ember- és szeretetközpontú eszmét, akkor a pozitív “manipuláció” (értsd befolyásolás) eredménye pluszos. Ha tehát mostantól fogva valakivel összefutsz és vitába keveredtek, bátran állj elé és kérdezd meg mosolyogva: “Na öreg, mit akarsz ma nekem eladni?” És ha olyan eszmét, amitől a világ a szeretet – és ahogy Hamvas Béla a történet előtti (=létállapot, melyben MI van ÉN helyett) időre vonatkoztatva a LÉT – irányába halad tovább – és Te hiszel abban, hogy ez Téged is épít -, akkor működjetek együtt. 🙂

Nagyon lényeges pontja az “eladásnak”, hogy nem pénz kell hozzá, hanem egy lényedből fakadó mély hit az eszmében, amit képviselsz. John Gage-nek – a fent említett filmben – ugyan egy bizonyos szintig ment az eladás folyamata, a történet végére azonban kiderül (mert Hollywood ezt akarta nekünk eladni!), hogy a pénz nem minden és van a léleknek egy olyan szintje, ahová nem érsz el akkor sem, ha tiéd az összes zsé a világon. Ettől függetlenül az, aki elér odáig (a lélek azon szintjéig), ugyancsak eladta magát azzal, hogy őszintén felvállalta önmagát és ezt megfelelő módon kommunikálta le a világ felé.

Próbáltam magam meggyőzni még korábban, hogy ez túl egyszerű magyarázat a világ irányának meghatározását illetően, de mindig ide lyukadtam ki, ezért gondoltam, hogy ezt leírom egy bejegyzésben. Tiéd lehet tehát a legfantasztikusabb, világrengető ötlet, ha nem tudnod eladni, nem sokra mész vele. (Tom Hopkins, Stephen R. Covey, Dale Carnegie sokat segíthetnek ebben neked.) Fontos megjegyzés: Sokszor a legmélyebb és leginkább sorsfordító írások, könyvek “reklámja” azért olyan gyenge, mert a tömeg nem érti az üzenetet és így nincs sok értelme népszerűsíteni azt.

Na elmegyek a kocsmába és hatással leszek egy kicsit a hozzám hasonló “kocsmatöltelék cimboráimra”, hogy megvegyék az eladásra szánt nézeteimet, különben még elmarad a visszaigazolása annak, hogy VAGYOK. 🙂 Egészségetekre nagyon sok szeretettel!

Vigyázat, csapda!!! (Kiegészítés 2012. szeptember 21-én): Az alább olvasható véleményeknek köszönhetően rájöttem, hogy a cikkben említett folyamat egy féligazság, ami valójában hazugság. A “minden az eladásról szól” c. világnézet ugyanis csak egy olyan valóságban nyer igazolást, amelyben az egyén nem törekszik a benne lévő metafizikai igazságra (valamiről nem mondom, hogy ez jó, amikor tudom, hogy az sz@r, akkor sem, ha jól tudom tálalni és így mások is egyetértenek velem), hanem önhazugságokkal nyugtatja önmagát, hogy az érvényesülés és a boldog élet titka a megfelelő kommunikáció. Ezzel kapcsolatban rövidesen írok egy újabb bejegyzést, mert fontosnak tartom, hogy a blog olvasói különbséget tudjanak tenni a szubjektív valóság és az objektív IGAZság között. Én is most értettem meg, hogy ez mit is jelent. (Erre az írásra való önreflexióként írtam egy “folytatást”: Az “eladás” hazugsága.)

Köszönöm Kozma Szilárdnak, Joó Violettának és Szabó Lindának a kíméletlen, engem az abszolút igazság felé irányító egyértelműen jó szándékú hozzászólásaikat!

A kis lépések művészete

A kis lépések művészete

A kis lépések művészete

Ez a bejegyzés egy végtelenül egyszerű folyamatról szól, amit úgy hívnak, hogy fokozatosság. Ismerjük ezt a szót mindannyian, tudjuk, hogy mit érzünk a hallatán. Szinte vicces, hogy egyáltalán írok róla, de kutatásaim szerint az egyik legnagyobb erővel rendelkező fogalom, mely a jelen pillanaton keresztül a jövőt formálja a segítségemmel(!). Tulajdonképpen ezért írom ezt a blogot is azok számára, akik válaszokat keresnek és talán a válaszaikhoz találnak itt egy-egy puzzle darabkát. A világ(om) megváltoztatásához egyetlen pici lépés elég. Egyetlen pici lépés, minden nap.

“A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik.”
(Konfuciusz)

Tegyük fel, hogy pl. fogyni szeretnék. Van rajtam 15 kiló túlsúly, bármit csinálok, egyszerűen nem tudok megszabadulni tőle. Megpróbálkoztam egy csomó diétával, de nem segít. Gyors eredményt szeretnék, ezért elmegyek ultrahangos zsírbontásra, hátha attól jobb lesz a helyzet. Talán segít, talán nem. Többnyire nem. Radikális változást nem könnyű elérni, mert ahhoz meg kell változnom minden szempontból, szépen, lassan. Ráadásul még az is ott van – és vigyázni, mert ez trükkös, de (sajnos) igaz -, hogy (!) nem azt hiszem, amit tapasztalok, hanem azt tapasztalom, amit hiszek. (Ezt a mondatot érdemes megjegyezni, mert szerintem ez a boldogság titka!) Magyarul a valóságot a tudatalattimban zakatoló hitrendszer által tapasztalom meg, ahogyan arra a Szelektív érzékelés c. bejegyzésben már utaltam. A változ(tat)ás pedig egy bitang nehéz feladat, mert mint tudjuk: a gondolataink szabják meg a szavainkat, a szavaink határozzák meg a tetteinket, a tetteink alakítják a jellemünket és a jellemünkből fakad a sorsunk. Mi tehát az első, “pici” lépés? Meg kell változtatnom a hitemet, odabent: “Képes vagyok rá, hogy lefogyjak”. Ezek után jön minden más. Az eredményt biztosító hitrendszer “megalapozásán” túl meg kell találnom a számomra megfelelő diétát (=céltudatosan szabályzott étrend), és egy rendszeres sport tevékenységet, amit végeznem érdemes. Az eredményhez az elme-test-lélek szintek együttesén kell dolgoznom. Minden nap egy picit. A kulcs a rendszeresség és a fokozatosság. A döbbenetes számomra az, hogy némi kutatómunkával rájöttem arra, hogy az “emberiség történelmét írók” így mossák át az agyunkat. A “kis lépések művészetét” alkalmazva. Úgy, hogy észre sem vesszük.

Ezt a képet láttátok már?

Többször említettem már, hogy a tradícionális létforma alapvetése az Isteni rend. A fa lényege a faság, a bogár lényege a bogárság, az ember lényege az emberség, az igaz lényege pedig az igazság. Ebben a szemléletben a létező dolgok nem akarnak mások lenni, mint amik, mert akkor elveszítenék létezésük értelmét. Ez most nagyon triviálisnak tűnhet így leírva, de ha egy kicsit közelebből megvizsgáljuk a világunk menetét, pont ezek az alapelvek sérülnek. Minden nap egy picit jobban, apró lépésekben.

Az egyszerűnek tűnő dolgok kis lépésekben átalakultak valami teljesen mássá: Pénz, egészség, közterhek viselése, oktatás, és igazából minden, ami lényeges. Nézzük őket sorban:

A pénzvilág életünk része, a hírek fele arról szól, hogy mi lesz a tőzsdével, az eurozónával, a világgazdasággal. Amikor annak idején kialakult a modern bankrendszer és a hitelezés, egy nemesnek tűnő szándék volt mögötte: Ha a betétesek pénzét (pénz=értékközvetítő jel) a bank kihelyezi magasabb kamatra, mint amennyit ő fizet érte a betétesnek, akkor a hitel lehetőséget teremt az értékteremtésre és mindenki jól jár. Mivel a hitelpénzből létrejövő érték szerencsés esetben simán “meg tudja termelni” a kamatfizetéshez szükséges többletjövedelmet és így nem kell megvárni, míg a beruházó, fejleszteni vágyó ember vagy társaság összeszed annyi pénzt, amiből az értékteremtés megvalósulhat. A hitel tehát ebben a funkciójában jó. Ez a folyamat mindaddig teljesen egészségesen működött, amíg a biztonságot és gyorsabb fejlődést megteremtendő létre nem jött a részleges tartalék rendszere (fractional reserve banking), mely egy olyan természetes következménnyel járt, hogy a kihelyezendő hitel mértéke több lett, mint a betétállomány (=a bankba betett lóvé összege). Ez a többlet hitel-számlapénz az ún. pénzmultiplikátor hatás által jön létre, erről már többször írtam korábban. Magyarul a bankrendszer több pénzt helyezhet ki, mint amennyivel fizikailag rendelkezik. Ez egy teljesen elfogadott folyamat, Magyarországon ennek köszönhetően kb. 4x annyi pénzt helyeztek ki bankok hitelben, mint amennyivel rendelkeznek. S bár a gazdaságot ez valóban pörgeti, van benne egy csavar: az extra számlapénzre, mely valójában a “semmiből” (=multiplikátor hatás által) jött létre, ugyanúgy kell kamatot fizetni és ez már probléma, mert a kamat visszafizetéséhez szükséges pénz valójában nem létezik. (Ebbe a műveletbe már korábban belementem az Ezért nő a szegénység c. írásban.) Ahogy azonban A “szabadság” ára c. bejegyzésemben írtam hónapokkal ezelőtt, ezt a folyamatot valahol az emberiség kapzsisága teremtette. Szeretünk tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarónk ér. (A modern bankrendszer pedig úgy lett kitalálva nagyon okosan, hogy ebből az emberi szükségletből bődületes adósságot csinált – szépen lassan, fokozatosan! – egyéni és nemzeti szinten egyaránt. Észre sem vettük és felzabáltuk a jövőt előre, ezért már nem a nemzetállamok diktálnak, hanem az, aki a pénzt előállítja.)

A gazdasági életben oly fontos (érték)tőzsde sem az már, mint régen. A tőzsde annak idején az áru- és nyersanyagpiacok, a kötvény és részvénypiacok működését nagyon szabályozott módon biztosította, ma már azonban a mega-giga spekulációk színtere, ahol a valódi értékteremtés és értékcsere nem cél. 2008 őszi adatok szerint az amerikai bankok közti hitelfedezeti biztosítás (=CDS, azaz Credit Defaul Swap) mértéke meghaladta az amerikai államadósságot, ami akkor 14 ezer milliárd dollár volt, egyéb származtatott ügyletekből pedig mintegy 700 ezer milliárd USA dollárnyi tőzsdei termék keletkezett. Mindez szépen, lassan, fokozatosan. (700 ezer milliárd dollár az olyan sok pénz, hogy 1 dollárosokból kb. 700 ezer km hosszú pénzoszlop lenne! Az majdnem a Föld-Hold távolsága oda-vissza. Ha szeretnél egy szemléltetést látni 1 billió dollárról – 1 trillion – nézd meg ezt a videót.) Mivel ez a folyamat azóta sem változott sokat, ezért számíthatunk rá, hogy lesznek még nagyon durva gazdasági hullámzások, összeomlások a közeljövőben! (Ha még nem láttad, nézd meg a “Bennfentesek” c. filmet ezzel kapcsolatban, klikk ide!)

A kis lépések eredménye tehát az lett a pénzvilágban, hogy az értékek mérésére és cseréjére hivatott eredetileg ingyenes(!) jel, a pénz, már teljesen máshogy működik, mint ahogy kitalálták. Irányító és hatalmi eszközzé vált és fontosabb lett, mint az élet.

Aztán ott van az orvostudomány, a gyógyítás kérdése. Hippokratész idejében még a test-lélek-elme szintjén működött a gyógyítás. Nagyon sokszor nem volt benne komoly pénz, a gyógyító célja a tisztes megélhetés megteremtése volt és az, hogy az emberek ne szoruljanak rá az ő szolgáltatásaira. A távol-keleten bizonyos országokban azért fizették az orvost, hogy egészségben tartson embereket vagyis, ha betegség ütötte fel a fejét, a gyógyító nem kapott fizetést. Ez ma már nagyon nem így van. Az orvostudomány és a gyógyítás szépen, fokozatosan átalakult a világ legnagyobb üzleti vállalkozásává. Aki beteg, az fél (=nem egész) és minden pénzt kifizet ahhoz, hogy meggyógyuljon és egész(séges) legyen. Az ellenpólusok, a megelőzés hírnökei természetesen ott vannak a gyógyításban is (táplálékkiegészítők, vitaminok, lélek- és energiagyógyászok, stb.), de a helyzet az, hogy ezeket a TB egyáltalán nem támogatja és így sokak számára megfizethetetlenek, ráadásul ügyes törvényhozással ezeket az üzletágakat lépésről-lépésre olyan helyzetbe hozzák, hogy rengeteg lesz közöttük a kókler is (pl. bizonyos helyeken már nem kötelező ráírni a vitaminos tégelyre, hogy adott vitaminból és ásványi anyagból mennyi van benne, így bárki bejöhet a piacra, az is aki “hulladékot” árul!) és így nem lesznek hitelesek ezek a cégek. Nagyon lényeges pont, hogy ezeket az előnytelen törvényeket mindig lépésenként hozzák meg a fejünk felett, hogy hirtelen ne érezzük a nyomást. Ismeritek a béka történetét, amelyiket beleteszik a vízbe, alágyújtanak és mivel szépen lassan forr fel a víz, mire észbekap már megfőtt. (Ajánlom figyelemetekbe a vitaminszabadsag.com oldal videóit, ezzel kapcsolatban nagyon sok infó található ott!) Íme egy rövid, nagyon fontos részlet:

(Ez a felvétel 2008-ban készült és az előrejelzések csak részben váltak valóra, de a bejegyzésem szempontjából ennek nincs jelentősége, mert a lényeg az, hogy a Nagy Testvér hogyan húzogatja a szálakat felülről.)
 
A gyógyítás területén a kis lépések azt eredményezték, hogy a test-lélek-elme szintjén elérendő egyensúly megteremtése helyett a legfőbb cél a profit lett, s így az, hogy minél több embert gyógyszerfüggőségben tartsanak, mert az hozza a folyamatos, tervezhető bevételt.

Az oktatás sem sokkal különb ma már (sajnos). Rengeteg elméleti ismeret, melyeket mint dogmákat vernek a fejünkbe. A rendszer azt mondja: Hidd azt, amit én akarok, hogy higgy. Nem az a lényeg, hogy tudom-e alkalmazni a tanultakat, hanem az, hogy vissza tudom-e a könyvet köhögni pontosan. Ha igen, akkor megkapom a tudás elismerésének illúzióját, ha pedig nem, akkor nem lesznek jó esélyeim az életben. Legalábbis ezt mondják… (Az elméleti tudással persze semmi gond, de gyakorlatba ültetés nélkül nem segíti az élet valódi megtapasztalását!)

Az igazi, hasznos és értékteremtő tudást a tradícionális társadalmakban mindig a mesterek tanították és gyakorlati beavatás (megfelelő szellemi érettséggel párosítva!) kellett hozzá, hogy valódi képességeket birtokolj egy idő után. Mindez lépésről-lépésre, mert nincsen “kvantum ugrás” (=az ember nem képes gyorsabban futni, mint ahogyan a lába bírja). Ehhez sokszor pl. a fegyelmen keresztül kellett tudatosságot tanulni, ami könyvekből nem megy könnyen. Ueshiba Moriheitől, az aikido alapítójáról mesélték nekem, hogy amikor haldoklott, odahívta a tanítványait és megkérdezte, hogy akar-e valaki harcolni vele ilyen állapotban. Az egyik tanítványa azt gondolta, hogy a haldokló mesterét végre legyőzheti, mire az öreg mester 2 mozdulattal a földre kényszerítette a tanítványát, majd visszafeküdt az ágyába és rövidesen meghalt. Morihei tudta, hogy a benne lévő energia mire elég még. (Persze az is lehet, hogy ez városi legenda, nem tudom.) Amit a YouTube-on található videókon is látunk, az szerintem valódi tudásra vall, s ez az a képesség, amit meglátásom szerint az oktatási rendszer szépen, fokozatosan le akar építeni a társadalmakban. Nem véletlen, hogy egyre kevésbé fontos a fegyelem kérdése az iskolában. (Megfelelő tudatossággal a fegyelem megkövetelése nem egyenlő a birkaságba taszítással!)

Az oktatás területén aprócska lépésekkel szakbarbárokat nevelnek belőlünk, akik a tágabb összefüggéseket már nem látják át, és így dolgos kis hangyaként éljük le az életünket azt gondolva, hogy elképesztően okosak és fejlettek vagyunk.

Aztán ott van az adózás kérdése. Mivel a teremtett banki számlapénzek (=kihelyezett hitel) tömkelegére visszafizetendő kamatok mennyisége általában növekszik (nemzeti szinten is, lásd államadósságok emelkedő görbéje), ezért szépen, fokozatosan növelni kell az adókat és újabb adónemeket kell kitalálni, amelyekkel ennek a kamatfizetési kötelezettségnek a végrehajtását bizosítani lehet. (Mindezt főleg azért, mert a végletekig eladósodott nyugati államokban a termelőgazdaság mérete töredékére csökkent és tkp. nincs miből a kamatokat kifizetni!) A sötét középkorban max. 10-20% adót szedtek a szerencsétlen halandótól, ÁFA pedig nem volt. Ma egyes országokban a jövedelem fele elmegy mindenféle adókra (ezért fele annyi a nettó, mint a bruttó), és a maradékot is csak ÁFÁ-val terhelt dolgokra lehet elkölteni. Ezt mi teremtettük kedves barátaim! És közben az összes gazdasági önállóságunkat elveszítettük. Szépen, fokozatosan.

Az adózás tehát ma már nem csak arról szól, hogy a közterheket viseljük, hanem arról, hogy a kapzsiságunkra és gyengeségünkre alapozott eladósító propaganda eredményeként létrejött elképesztő méretű egyéni és nemzeti kötelezettségeinket vissza tudjuk fizetni.

(Az alábbi részlet az “Egy bogár élete” c. gyerekeknek! szánt vicces, animációs filmből való. Emlékeztek arra, hogy a Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek? c. írásban pont azt boncolgattam, hogy az üzeneteket kiteszik az orrunk elé?)

Még számos példát hozhatnék arra, hogy az élet mely területén tapasztalható a kis lépésekben, fokozatosan kiépített gazdasági függőhelyzetnek és a tekintélyelvű rendszernek köszönhető egyre növekvő külső irányítás, de a jó hírem az, hogy mint ahogyan a dolgoknak sincsen minősége (csak annak, aki alkalmazza és megfelelően értelmezi őket!), így a fogalmak jelentése és a társadalomra, azaz ránk mért hatása is azon múlik, hogy mi mire használjuk őket, hogyan értelmezzük a jelentésüket. A szabadságunk elveszítésének fokozatossága megfelelő tudatossággal fokozatosan, kis lépésekben átalakítható, visszafordítható. (Ha ebben nem hinnék, nem szövegelnék itt. :))

Egy pillanatra szeretnék visszautalni A vonzás törvénye nem működik c. pozitív témájú bejegyzésemre is, melyben számos olyan alapelvet összeírtam, amely segíthet bárkinek, hogy az álmai, céljai megvalósításához szükséges lépések ismeretének birtokában úgy élje az életét, ahogyan szeretné. Meggyőződésem, hogy ha megfelelő alázattal és türelemmel hajlandók vagyunk az apró, kicsi lépések megbecsülésére, akkor van esély egy emberközpontú világ megteremtésére is. Az első lépés, hogy a saját életemben megteremtsem azt az egyensúlyt, nyugalmat és alázattal teli létet, mely az emberközpontúság irányába visz a profit istenítése helyett. Engem mindig feldob, ha azt érzem, hogy nyitott, kérdéseket feltevő és lételméleti kérdéseket boncolgató emberekkel hoz össze a sors, akik hisznek abban, hogy a világot én teremtem (és már tudják, hogy a pénz csak eszköz és nem cél).

Az információ természete szerintem egyébként több rétű. Vannak olyan adatsorok (=ilyen-olyan információk), melyeknek közvetlen hatása a jelenlegi életemre nincsen, hasznosságuk mégis van. Ilyen lehet például a bizonyos életkorban megjelenő krónikus betegségek megelőzésének, a helyi pénzek működésének vagy a háborúban való túlélésnek a témaköre. Szerencsés esetben nincsen szükség akut beavatkozásra egyiket illetően sem (jelen pillanatban), ha azonban kis lépésekben információt gyűjtök róluk, mert ezzel is gazdagítom az életemet és az értékes információ által a félelem (bizonytalanság) faktort csökkenteni tudom (!), akkor igenis értéket képviselnek. Gondolj csak bele abba, hogy egy adott célod eléréséhez van A, B, C, D, E, F, stb. terved és mindegyikben megvan a bizonyosságod. Fogsz félni? Az életünk, legyen az egy sikertörténet vagy tragédiák sorozata, a legtöbb esetben a megfelelő vagy a nem megfelelő irányba megtett kis lépéseknek az eredménye. Elcsépelt közhely ez, tudom, de szerintem ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A kis herceg c. könyve által világhírűvé vált Antoine de Saint-Exupéry ezt csodálatosan megfogalmazta az alábbi művében:

Antoine de Saint-Exupéry: Ima

Uram! Nem csodákért és látomásokért
fohászkodom, csak erőt kérek a
hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé,
hogy a napok sokféleségében és
forgatagában időben rögzítsem
a számomra fontos felismeréseket
és tapasztalatokat.
Segíts engem a helyes időbeosztásban.
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok
fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy
csupán másodrangú fontossága
megítéléséhez.

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a
mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak
az életen, de értelmesen osszam be
napjaimat, észleljem a váratlan
örömöket és magaslatokat.

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy
az életben minden simán kell,
hogy menjen. Ajándékozz meg azzal a
józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések
az élet magától adódó ráadásai,
amelyek révén növekedünk és érlelődünk.

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt,
akinek van elegendő bátorsága és
szeretete az igazság kimondásához.
Az igazságot az ember nem magának
mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen
Úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek segíts, hogy tudjak várni.
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk
Van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb,
legnehezebb, legkockázatosabb és
legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk.

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a
kellő pillanatban és a megfelelő helyen
szavakkal vagy szavak nélkül egy kis
jóságot közvetíthessek.

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől.
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt,
amire szükségem van.

Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére!

Ámen

Kérlek ne haragudjatok rám, ha egy kicsit túllihegtem ezt a témát, csak az az érzésem, hogy ez fontos. Nagyon sok ébresztgető film és weblap van már az interneten, melyek a megvezetések természetéről és a lehetséges megoldásokról, kiútról mesélnek, azonban személyes tapasztalatom az, hogy nagyon sokan feladják már magát az elképzelést is, hogy valóban lehetséges apró lépésekkel csodát teremteni és szerettem volna emlékeztetni az olvasóimat és önmagamat is arra, hogy ez csak így lehetséges!

Ha tehát bármit pozitívan változtatni akarunk, érdemes készítenünk egy tervet és minden nap egy picit meg kell valósítani belőle. Legyen az egy sport tevékenység, egy étrend változtatás, egy nyelv vagy egy speciális képesség elsajátítása, harapjunk bele minden nap egy falatot, és még az is lehet, hogy a szokásaink megváltoztatják a sorsunkat! Most, hogy ezt a bejegyzést megírtam, azt hiszem már tudom, hogy az én új apró lépéseim mik is lesznek holnaptól.

Meglátásom szerint megnyugtató tudni azt, hogy azok az apró lépés-energiák, amelyek évszázadok ügyes propagandájával a modern emberiséget egy egyéni és társadalmi szinten megosztott, fogyasztó, anyagias ösztönlénnyé tették, másra is használhatók, hogyha hiszünk az egység, a szeretet irányába mutató tettek erejében.

Tartsátok nyitva a szemeteket és figyeljétek azokat a kis lépéseket, melyekkel az életünk egyre nagyobb külső kontroll alá kerül, de koncentráljatok azokra az apró momentumokra, amelyek a belülről fakadó isteni energiával létrehozzák azt a lelki szabadságot, melyhez semmilyen külső irányítás nem fér hozzá.

Most pedig azt hiszem, hogy egy aprócska lépéssel be is ugrom a kocsmába és lehajítok egy felest, persze csak orvosság gyanánt. Egészségetekre! 🙂

A “szabadság” ára

Először is egy derűs, mosollyal az arcomon történő, felelősségből elkövetett kijelentéssel indítanék: A nyugati világ problémáinak az oka én vagyok. Senki más. Elhittem azt a mesét – és még mindig elhiszem – hogy el lehet költeni azt, ami nincs. Ráadásul többször is. Felszállok a hitelekből működtetett busztársaságok buszaira és repülőgépeire, bemegyek a sok esetben hitelekből működő üzletekbe vásárolni (persze csak azt, amire tényleg szükségem van, becsszó 🙂 ), nincs sok pénzem, de tudok lakást venni, mert a bank ad lóvét (jó esetben), és örülök, hogy egy fejlett, nyugati országban élek. Ha megnézitek a legtöbb “fejlett” ország pénzügyi mérlegét, rengetegszer találkozhattok az ún. deficit spending kifejezéssel, ami annyit jelent szépen magyarul, hogy az ország többet költ a működtetésére, mint amennyi bevétele van (és ezért a hiányzó összegeket külső forrásból kell pótolnia, ami gyakorlatilag újabb adósságteher). A lakossági szférában persze ugyanez megtalálható, csak kicsiben, amikor egy embernek több hiteltartozása van, mint amennyit valaha is ki tud majd fizetni. Megzabáltuk a jövőt, előre. Zsír.

Hogyan jutott idáig az emberiség?

Ezen a kérdésen nagyon sokáig gondolkodtam egy időben, és bár hitem szerint ennek a valódi oka az emberi természetben keresendő (öröm elnyerése rövid távon erősebb érzelem, mint a hosszú távú szop@stól való félelem), azért van némi “segítség” a háttérből olyan okos pénzügyi szakemberektől, akik pontosan tudták már évszázadokkal ezelőtt is, hogy hol vannak a homo sapiens gyenge pontjai és így tudatosan megalkották azt a pénzügyi és gazdasági rendszert, amely eladósításba csomagolva adja el a jövő álmait. És mivel a pénz a hitelezés által adósságból keletkezik ma már, ezért a jelen örömeiért súlyos megszorításokkal és nélkülözésekkel kell fizetnünk a jövőben. (Persze ahogy már korábban – több bejegyzésben – is írtam: a legnagyobb probléma az szerintem, hogy az adósságból ingyen létrejövő számlapénzek után munkával visszafizetett kamat nem a közös kasszát, hanem privát zsebeket gazdagít!)

A kérdés közelebbi vizsgálatához azonban első lépésben egy talán furcsának tűnő kitérőt teszek, mert így érthetőbb lesz az egész okfejtés. Ez a kitérő pedig Nikola Tesla.

Nikola Tesla (1856-1943)

Volt egyszer egy tudós fizikus, filozófus, akit úgy hívtak, hogy Nikola Tesla. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén született 1856-ban, de az USA-ban vált híres tudóssá és neki köszönhetjük, hogy van rádió (bár Marconi kapta a szabadalmat, mert lenyúlta Teslát), mobiltelefon, wi-fi (zsinór nélküli adatátvitel), távirányító, lézer és még sorolhatnám. Pontosabban fogalmazva ő rakta le ezeknek a forradalmi eszközöknek az alapjait. Véleményem szerint a XIX. és XX. század egyik legnagyobb koponyája volt, legfontosabb találmányairól mégsem zeng sem a főáramlatú média, sem az oktatási rendszer. Illetőleg nem olyan gyakran, amennyire szerintem említést érdemelne. Teslának volt egy álma, miszerint az egész bolygót be lehetne “kábelezni” zsinór nélküli ingyenes és korlátlan energiával. Az energiát az ionoszféra részecskéinek mozgásából nyerte egy speciális “pózna” segítségével (ne kérdezzetek meg, hogy hogyan, mert nem tudnám megmondani), mely a részecskék mozgásából nyert energiát elektromos árammá alakította. (Évekkel ezelőtt készült erről egy érdekes Phenomemon – The Lost Archives nevű sorozat Dean Stockwell szerkesztésében a YouTube-on angolul, melynek címe: Tesla. A film itt nézhető meg: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész)

Ahogy a filmből is kiderül, a fejlesztéshez és kivitelezéshez kellett volna némi tőke, amit a J.P. Morgan és egyéb bankárok által képviselt többnyire német bankházak nem akartak neki odaadni, tekintve, hogy Tesla nagyon sok olyan találmányon törte a fejét, amire nem lehetett mérőórát tenni és ez az ingyen elektromosságot biztosító “pózna” is ilyen volt. (Többek között azért lettek szélesebb körben elterjedtek Thomas Edison találmányai, mert az öreg Thomas hajlandó volt “mérőórákban” gondolkodni, Tesla meg nem feltétlenül. Érdemes elolvasni az alábbi cikket, mert sokan megtudhatunk erről: Hihetetlen találmányok) A “mérőóra-nélküliség” tehát nem buli, mert a bank sem szeretetből kezeli és adja kölcsön / teremti a pénzt. Ha pedig mindenki ingyen kapja az elektromos áramot, azon nem túl könnyű meggazdagodni, uralkodni és irányítani meg egyenesen lehetetlen. Mivel az öreg Nikola nem adta fel és folyamatosan egyre csak próbálkozott, ennek az lett a szomorú eredménye, hogy 1905-ben a colorado-állambeli laboratóriuma “rejtélyes körülmények között” porig égett az összes feljegyzéssel együtt. Tesla bácsi túl sokat tudott. Akit érdekel ez a téma, rengeteg anyagot talál a neten és bátorítok mindenkit, hogy olvasson utána, mert akkor rájön, hogy mennyire nem jótékony módon működik a gazdasági irányítás! (Érdemes letölteni és elolvasni T. Henry Moray: Sugárzó Energia c. könyvét is, mely Tesla találmánya mentén halad végig, valamint az angolul beszélőknek ajánlom az alábbi 10 perces videót, mely bizonyítja, hogy az ingyenes energia törekvést a mai napig nem adták fel: Free Tesla Energy)

Képzeljük csak el a világot korlátlan ingyen energiával. Milyen csodálatos lenne, ugye? Szerintem is. Korlátlan energia… Még belegondolni is brutális. 🙂 (Egyébként megjegyzem, hogy pl. Svájcban, egy Linden nevű kis faluban van egy Methernita nevű 120 fős keresztény közösség, akik egy Paul Baumann nevű feltaláló Testatika elnevezésű elektromos áram generátorával jutnak ingyenes elektromossághoz már vagy 50 éve!) A Tesla-féle ingyen energiáról azért is írtam, hogy Ti is lássátok, hogy bárkinek ingyen energiát előállítani és használni nem lehet. A széles tömegek számára ez tilos és titkos tudás, különben nem lehet őket birkaként irányítani.

Van egy másik, ingyen előállítható energiaforrás világunkban, csak azzal is az a probléma, hogy nem nekünk, kis embereknek van ingyen, hanem azoknak, akik mesterfokra fejlesztették az “előállítását” és működtetését. Ezt az energiaforrást úgy hívják, hogy hitelpénz. Magyarul olyan pénz, ami akkor jön létre, amikor fedezetért cserébe létrehozza a bankrendszer és ráírja egy számlára, hogy “Márpedig mostantól Te tartozol”. Biztos hallottátok már azt az idézetet Mayer Amschel Bauer (Rothschild) tollából, hogy: “Add nekem a pénzkibocsájtás jogát és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeket.” Ez az elmúlt 300 év legfontosabb gazdasági idézete és ahhoz, hogy igazságosabb világot teremtsünk együtt, ennek az értelmét érdemes lenne megérteni minden embernek, az ingyen energia által nyújtott lehetőségekkel együtt. Az ingyen energia eltitkolása és az “ingyen pénz” birtoklása ugyanis óriási hatalmat biztosít azoknak, akik rendelkeznek vele és – csúnya szóval – rabszolgaságba juttatja azokat, akik nem.

Mivel korábban már írtam arról, hogy a pénzkibocsájtás monopóliumának megszerzését bizonyos körök hogyan érték el a FED (Szövetségi Tartalék Rendszer, vagyis az USA jegybankjának szerepét betöltő magánkézben lévő részvénytársaság) megalakításával 1913-ban, ezért ebbe nem megyek bele most részleteiben. Rövid összegzésként csak annyit szeretnék ebben a bejegyzésemben megemlíteni, hogy igazából az olaj(ból származó “mérőórás” energia) és FED létrehozása (amely mint utolsó kölcsönadó törvényesen bármennyi pénzt létrehozhat kamatra, ha arra szükség van) vezetett el a XX. század gazdasági fellendüléséhez, s melynek következtében a XXI. században az alábbi történet már teljesen normálisnak tűnik. Szinte hihetetlen kedves komám, de ide jutottunk:

(Megjegyzés: az USA-ban a bankok a hitelképességi mutató alapján határozzák meg, hogy ki mennyire jó adós és ezért mindennél fontosabb, hogy ez pozitív legyen, különben nincs új autó, ház, nyaraló!) Ha nem teljesen világos a történet kicsengése, akkor azért leírom (akik számára egyből leesett, azoktól bocs): a jelenlegi rendszerrel már nem csak saját magunkat, hanem a gyermekeinket is eladósítjuk! Thomas Jefferson (az USA egyik alapító atyja) intelme tehát valósággá vált: “Ha az amerikai emberek valaha is hagyják, hogy a magán bankok irányítsák pénzük kibocsátását, akkor először az infláció majd a defláció révén, a bankok és a körülöttük kinövő vállaltok minden tulajdonuktól megfosztják őket, míg végül a gyermekeik hontalanul ébrednek a földrészen, amit apáik hódítottak meg!”

A jelenlegi (egyre reménytelenebbnek) tűnő helyzetnek tehát 2 fő oka is van:

1. Függetlenül attól, hogy tisztában vagyunk-e a már teljes mértékben hitelpénzből működő gazdasági rendszer hátrányaival vagy sem (az előnyeit ugye már ismerjük, különben nem használnánk), aki használja a rendszert, az támogatja. (Repülőre szállunk, autóval közlekedünk, multinacionális áruházláncokban vásárolunk és rengeteg dolgot hitelből csinálunk, stb.) Igen, ebben én, Józsi bácsi is benne vagyok, nem tagadom(!), de arra használom a tudatosságomat, hogy ezt a kapcsolatot minimalizáljam, amennyire csak lehet és folyamatosan keresem az “alternatív”, természet közeli és igazságosabb elosztásra épülő rendszereket.

2. Elfogadtuk azt, hogy a rendszer csak ilyen lehet, ezért a fejlődés feltétlenül eladósodással jár és vakok vagyunk észrevenni azt, hogy a modern pénzügyi rendszer önmagában egy olyan “csavart” tartalmaz, mely számlán teremtett, vagyonnal (és részlegesen KP-val is) fedezett pénzre szed munkával visszafizetendő kamatot. Ez egy nagyon egyszerű mondatnak tűnik a sok közül, de ennek a következménye az, hogy örökké megszorítások vannak mindenfelé.

Vannak persze működő pénzügyi-gazdasági alternatívák is, de ezek a jelenlegi rendszer irányítóinak az érdekeit enyhén szólva nem szolgálják és ezért nem számíthatunk arra, hogy a rendszer totális összeomlásáig el fognak terjedni. Ilyen pl. az egyik korábbi cikkemben említett Wilhelm Lautenbach (a hitleri Harmadik birodalom kancellária minisztere, közgazdász volt) által kitalált rendszer, mely szerint az állam igenis bocsájthat ki kamatmentes pénzt, melynek fedezete a pénzből teremtett érték lesz (nem pedig kamattal terhelt állampapírok), ez azonban azért nem köztudott infó, mert a fősodrású média és modern közgazdaságtan az államok pénzteremtésével kapcsolatban azzal riogat mindenkit, hogy hiperinflációt okoz és ez elveszi az emberek munkájának az értékét. Ez azonban féligazság, mert a dolgok nem jók és rosszak, hanem azon múlik a minőségük, hogy hogyan alkalmazzák őket. Németországnak az 1930-as években sikerült és nem csak, hogy nem volt további infláció, hanem teljesen feltámadtak a korábbi összeomlásból! (A Hogyan került ki Németország a csődből c. írás ezt elég jól bizonyítja. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy bár Hitler II. világháborús cselekedeteit borzalmasnak találom, a német gazdaság gatyába rázásáért tett remek ötletei fölött negatívan ítélkezni véleményem szerint butaság lenne, ugyanis abból a mai napig rengeteg nyugati ország tanulhatna!)

(Megjegyzés: a beszúrt linkekkel nem a megosztást és a szélsőségesnek nevezett nézeteket akarom felkarolni, hanem a józan ítélőképességet és gondolkodást kívánom erősíteni. Még ha vannak is előítéleteid, a megértés végett tedd félre egy pillanatra.)

Visszakanyarodva a szabadsághoz, a helyzet az kedves barátaim, hogy az emberiség szereti a “számára létrehozott” kényelmet és lusta gondolkodni. Ahogy Henry Ford mondta: “A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.” Lusták vagyunk megérteni azt, hogy a gazdaságot és a jólétünket minek köszönhetjük és az agyonreklámozott kamattal terhelt hitelpénzben látjuk a gazdasági felemelkedés zálogát, mely amennyire felemel, annyira a földhöz is vág. Ha körbenéztek a modern(nek számító) világban, szinte minden ország nyakig ül az adósságokban, megszorító csomagok tömkelege vár bevezetésre, s ha az adósságokat nem tudják kifizetni ezek az országok, akkor cserébe a nemzeti vagyont kell feláldozni, melynek az eredménye egy teljesen kifosztott, megkeseredett társadalom lesz. Lehet persze pozitív gondolkodással és meditációval segíteni az időnként fellépő letargián, de meggyőződésem, hogy a pénz működésének megértése közelebb visz a megoldáshoz.

Sokan gondolják úgy, hogy ez hülyeség, mert a pénzhez értés a pénzemberek dolga, de szerintem pontosan ez a (gazdasági) szegénységünk oka, hogy nem értjük a pénznek, mint – egy szűk réteg számára – ingyen energiának a működését. (Mint ahogy a totálisan egészségügyileg beteg társadalom is azért veszítette el EGÉSZségét, mert nem megérteni akarja az emberi test-lélek-szellem egységének működését, hanem utólag akar mesterséges kemikáliákkal tüzet oltani, amikor már megtörtént a gebasz.) Kihelyeztük a felelősséget a tekintélyekre és ennek isszuk meg a levét, ez a helyzet. Vágyott célom, hogy írásaimon keresztül egyre többen jöjjenek rá arra, hogy a belső, ideális világunk megteremtése és a pénz “egészsége” között komoly kapocs van. Egy olyan pénzügyi rendszer ugyanis, mely eladósításba csomagolja a jövőt, egyszerűen nem fenntartható a végtelenségig.

Az ember társasági lény, s akkor érezzük jól magunkat, ha olyan emberek vesznek körül bennünket, akik azt tükrözik vissza a valóságból, amit látni szeretnénk. Márpedig ha az emberek egy jelentős része nem érzi jól magát, mert nyakig ül az adósságban és az otthontalanság és éhenhalás pallosa ott remeg a feje fölött, az ránk is hatással van, ha máshogy nem, tudat alatt. Aki gazdasági béklyó alatt él, az pedig – akárki akármit is mond – NEM szabad ember. Sokan vagyunk ebben a helyzetben, és lehet szépíteni, politikailag korrekt magyarázatokkal enyhíteni a rideg valóságot, de ez akkor is így van sajnos.

Egy nagyon jogos kérdés persze felmerül és ezt úton-útfélen megkapom: “Te Józsi! Értelek én, hogy nem jó, nem igazságos ez a pénzügyi rendszer, de nem tudok kivonulni belőle, ráadásul ebből származik a jövedelmem, ebből megyek moziba, tankolok, és ha nem haragszol, repülni is szeretnék még a világban mindenfelé, mert egyszer élünk.” Azt kell mondanom erre, hogy teljesen igaza van annak, aki ezt mondja. Nem kell kivonulni a jelenlegi pénzügyi rendszerből, mert nem is lehet, ha csak nem akarunk barlanglakók lenni. DE! És ez egy fontos “DE”: A történelem bebizonyította, hogy az ilyen rendszerek előbb-utóbb kudarcra vannak ítélve, mert ha a társadalmi különbségek szélsőséges tartományba kerülnek (0,1% ultra gazdag, 99,9% csontszegény), akkor előbb-utóbb elkerülhetetlen az összeomlás. Ha pedig ez bekövetkezik, nagyobb esélye van egy olyan társadalomnak, mely ismer B, C, és D verziókat is az értékek cseréjére. A nem hivatalos pénzrendszerek tanulmányozásának elvetése / elutasítása olyan, mintha azt mondanánk, hogy nincs értelme az egészségmegőrzéssel foglalkozni addig, amíg egészségesek vagyunk. Én meg úgy gondolom, hogy pont akkor kell foglalkozni mindennel, amíg még van rá erőnk és energiánk (és lehetőségünk!), hogy megértsük, és azok alapján cselekedjünk. Vagy tévednék? Képzeljétek csak el: valamikor kipukkad a rendszer és a hivatalos pénz értéktelen lesz. Egy tudatos, B, C, D verziókat ismerő társadalom csak megrántja a vállát és átáll egy új pénzre, mert tudja, hogy hogyan működik. A tudattalan brigádok meg éhen pusztulnak…

A modern nyugati világ “szabadságának” ára tehát a totális függés (nézzetek csak körbe!), és elképzelhető, hogy George Orwell 1984-e hamarabb válik valósággá, mint gondolnánk. Bár sokan azt mondják, hogy már régen eljött. Hogy mégis pozitív kicsengése legyen ennek a cikknek, elárulok egy titkot: A társadalom belülről épül kifelé, vagyis egyének alkotják az egészet. És ha az egyének úgy határoznak, hogy pl. közösségeket formálnak és másképp képzelik el a jövőt, a jövő másmilyen lesz. Mindezen túl gondoljatok csak bele: Ha minden Hawaii, Dizsi, Napszemüveg lenne, akkor mitől fejlődnénk? Mindig attól leszünk többek, hogy problémákat kell megoldanunk és ezáltal tapasztalhatjuk meg a bennünk lévő teremtő erőt. Ebből a nézőpontból pedig nem is biztos, hogy olyan nagy trauma az, amin az emberiségnek most keresztül kell mennie. Persze én vagyok olyan “idióta”, hogy sokszor a legszarabb helyzetben is a jót igyekszem meglátni. 🙂

Ezeket a gondolatokat egyébként nem csak én kötöttem össze, hanem nálam sokkal okosabb emberek. Készült például egy film, melynek címe “Thrive” (magyarul: gyarapodás, növekedés) és tavaly novemberben került a piacra. Íme:

A film kritikusai szerint egyébként legalább annyira megosztó ez az alkotás is, mint amilyenre a Zeitgeist sikeredett, de úgy gondolom, hogy az emberek szemének felnyitogatásában sokat segít.

Legyen csodaszép napotok és lapátoljátok el a havat a portátok előtt (már akinek van), mert már egy ilyen apró kis cselekedet is ki tudja fejezni azt, hogy tovább gondolkodunk önmagunknál! Utána pedig villámgyorsan csapjatok be egy jófajta ágyas szilvát, hogy felmelegedjetek belülről is! Egészségetekre a lapátolást és a szilvát is!

Mi van a gyenge forint árfolyam mögött?

Vajon miért gyengül a forint? Véleményem szerint nem véletlen, viszont direkt van. 🙂 Mi lesz most az euró árfolyammal vagy a frank árfolyammal? Elszállunk az egekbe és csődbe megy az ország, ahogy a főáramlatú média mondja világszerte? Ennyire nagy lenne a gáz? Vagy mégsem?

Őszintén szólva nem akartam cikket írni erről a témáról, mert ennek aktuálpolitikai vonzata is van (ott pedig elég megosztott a társadalmunk és a megosztásban nem kívánok részt venni!), de azt veszem észre, hogy a fősodrású médiában nem tisztán van lekommunikálva a helyzet (irányított nagyon a véleményalkotás), és az emberek többsége végtelenül haragszik azért (=önmagával tol ki :)), mert Magyarországon parázs helyzet állt elő. Pedig az egész morgolódásnak és elégedetlenkedésnek az oka az, hogy a hozzám hasonló sok-sok józsibácsi nem érti az egyes szereplők funkcióját. Magyarul nem tiszta a fejekben az, hogy mi egy pénzügyi és mi egy kormányzati rendszer szerepe és leginkább hatásköre. Erről fogok ebben a cikkben írni. Nem lesz rövid, de mire a végére érsz, olyan tiszta lesz a kép, mint egy nyári, felhőtlen égbolt. Legalábbis igyekszem olyanná tenni.

Elölről kell kezdenem, hogy olyanok is megértsék, akik most olvasnak először gazdasági témájú írást. Nagyon lassan írtam, mert nem tudom, hogy tudtok-e gyorsan olvasni. 🙂

A helyzet a következő:

Magyarországon kétszintű bankrendszer van. Van a központi bank, másnéven jegybank (=Magyar Nemzeti Bank), és van a kereskedelmi bankhálózat (OTP, Erste, Raiffeisen, stb.), amely a hitelezéssel, betétgyűjtéssel és egyéb pénzügyi műveletekkel foglalkozik.

A kereskedelmi bankok – ahogy már írtam korábban is – a hitelezésből élnek, ami a pénzmultiplikátor (=banki pénzteremtő képesség) miatt sokszoros bevételi lehetőséget (=levegőből kreált számlapénzért munkával visszafizetett kamatjövedelem) tesz lehetővé rendkívül alacsony kockázattal. Elhelyezed a betétedet 5%-os kamatra, a bank kiadja 15%-osra, ráadásul többszörösen. Nagyon jó buli. Bocsánat, hogy még egyszer leírom, de ez kulcsfontosságú infó a “válság” megértéséhez: a banki pénzteremtés lehetőséget nyújt arra, hogy a bankban elhelyezett betétek akár 20x-osát is kihelyezzék (amennyiben a kötelező tartalékráta csak 5%), de persze ennyit nem helyeznek ki, hanem csak 4-5x-ös pénzt, különben stabilitási kockázatok lépnek fel. (Bár ezt a fogalmat elsősorban az országok gazdaságpolitikájának elemzésekor hallod leggyakrabban.) A kereskedelmi bankrendszer olyan pénzt ad ki hitelbe (munkával megfizetendő kamatért cserébe), ami a semmiből jött létre egy hitelszámlán. (Erről a Mi a pénz? c. bejegyzésemben is írtam már). Ha jól megy a hitelezés, annyira megéri ezt csinálni, hogy érdemes minden sarkon bankfiókot nyitni. Kiskőrös belvárosában pl. 11 kereskedelmi bankfiók van (vagyis lehet, hogy már csak “volt”), annyira jó buli ez. (Pedig Kiskőrös nem egy világváros.) Nem csoda tehát az sem, hogy a hitelezés visszaesése miatt csökkenteni akarták a meglévő kockázatokat is a túlnyomórészt külföldi bankok és rengeteg bankfiókot bezártak 2011 végén. Ez persze logikus lépés, amit néhány okosabb közgazdász már évek óta prédikál, hogy ez lesz, mert a túlzott devizahitelezés előbb-utóbb a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka eredményre vezet. (Ha van egy kis időd, ez után a cikk után olvasd el az Ezért nő a szegénység c. bejegyzésemet is, mert ott bővebben kitérek erre.)

A jegybank legfontosabb szerepe – sok egyéb mellett, mint pl. infláció kezelése, pénzügyi szektor felügyelete, stb. – az, hogy az ország fizetőeszközének az értékállóságát szabályozza. Ezt más néven úgy is hívják, hogy a jegybank a forint árfolyamának stabilitásáért felel. Mivel rengeteg kereskedelmi kapcsolat van Magyarország és külföld között, ezért nem mindegy, hogy a forintnak éppen milyen az árfolyama a jelentős külföldi devizákkal szemben. (Ha túl erős a forint, akkor az rosszat tesz a hazai exportnak – mert sokba kerül forintot venni a külföldieknek azért, hogy magyar gyártású termékeket forintért vegyenek – , ha pedig túl gyenge a magyar fizetőeszköz, akkor az az importból élő vállalkozói réteg költségeit növeli meg, és ezzel a végfelhasználók, azaz a vásárlók kiadásait is. A vállalkozó ugyanis a drága import költségeit továbbhárítja a vevőkre. Ezt gondolom Ti is tapasztaljátok mostanság.) Nagyon fontos tehát olyan árfolyamsávon belül tartani a forintot, hogy az import-export egyaránt működni tudjon. Ezért felel a jegybank. Ez az ő fő legfőbb feladata.

Ahogy a mesterséges forintgyengítés című bejegyzésben már levezettem, a magas hazai állampapír-piaci hozamok és a gyenge forint rendkívül kedvező környezetet teremtenek a külföldi befektetőknek, akik az eurójukért, dollárjukért, svájci frankjukért (leginkább alacsony kamatozású devizájukért!) sok magas kamatozású, olcsó forintot kapnak. Befektetőként ez nagyon jó piaci ziccer, mert az állampapírok hozamát garantálja a magyar állam (mögötte a magyar állampolgároktól beszedhető mindenféle adókkal). Az állampapírok jegyzése jelenleg persze még nem hágott a tetőfokára, az Államadósságkezelő Központ (röviden: ÁKK) állampapír aukcióin ugyanis egyelőre még mindig nem vásároltak be a külföldiek. Véleményem szerint (!) azonban pontosan olyan helyzet előtt áll az ország, ahol ez megtörténhet. Jelenleg ugyanis azért kell IMF megállapodás mindenáron (az ide áramlani akaró nemzetközi tőkének), hogy legyen elég pénz kifizetni a (potenciálisan megvásárolható) állampapírok hozamait! Ha a magyar gazdaság nem muzsikálna jól a jövőben, de van IMF “hátország”, akkor tudunk honnan további eladósodásba (=hitelfelvételbe) fogni azért, hogy legyen miből fizetni a hozamokat. Ezt jelenti az, hogy védőháló. Ez a védőháló elsősorban nem Magyarországot védi, hanem a befektetőt. Mindenkit, aki állampapírt vesz, egy ilyen megállapodás biztosíthat arról, hogy meg fogja kapni a befektetett pénzét. Nézzük meg a következő grafikonokat, hogy könnyebb legyen megérteni a magyarázatot.

EUR/HUF árfolyamgrafikon 2006 óta

5 éves EUR/HUF árfolyamgrafikon (idő fent, ár jobb oldalon)

Az alábbi grafikonról ha nagyobb képet szeretnél, kattints a képre!

Magyar 10 éves állampapír-hozamfelár 2004 óta

10 éves futamidejű magyar állampapír-hozamfelár 2004 óta

(A grafikonokért köszönet a MoneyMoon Training-nek, akik havi webkonferenciáikon állandóan felgyújtják a lámpát hiteles makrogazdasági adatok teljesen logikus, tárgyilagos elemzésével. Ajánlom őket minden olvasóm figyelmébe, szerintem Magyarországon nagyon kevés ennyire objektív elemzőt találtok.)

Mint ahogyan az az EUR/HUF grafikonon látszik, jelenleg ugyanolyan gyenge a forint az euróval szemben (sőt, még egy picit gyengébb is), mint amilyen 2009 tavaszán volt. Ha megnézitek a 10 éves állampapírok hozamfelárát, ott is látszik, hogy tulajdonképpen majdnem ugyanaz a helyzet, mint közel 3 évvel ezelőtt, 2009 tavaszán volt. “A történelem nem ismétli önmagát, de rímel” – mondta Mark Twain. 🙂

Mi történt 2009. tavaszán? Nos, az történt, hogy a new yorki székhelyű Lehman Brothers befektetési bankház 2008. szeptemberi csődje utáni válság teljesen begyűrűzött Magyarországra is. A válság “hatására” a forint gyengülni kezdett és 2009. márciusára a 318 ft-os történelmi csúcsot elérte. A külföldi befektetők olcsón vették a sok-sok forintot, abból pedig magas hozamú magyar állampapírhoz jutottak. (“Érdekes módon” a hozamfelárak tetőzése és a forintgyengülés csúcsa szinte ugyanarra az időpontra esett! Micsoda véletlen! 🙂 ) Az állampapírok hozamfelára egyébként azért emelkedett, mert a külföldi befektetőket akarta arra csábítani a jegybank, hogy forint vásárlásukkal visszaerősítsék a magyar fizetőeszközt. Ez működött is, de mivel akkor sem volt túl rózsás a magyar gazdaság helyzete, ezért biztosak akartak lenni abban a befektetők, hogy meg fogják kapni a pénzüket. Ennek volt köszönhető az, hogy 2009. tavaszán – pontosan az EUR/HUF árfolyam akkori történelmi csúcsán – készenléti hitelkeret szerződést kötött az akkori magyar kormány az IMF-fel 20 milliárd EUR-ról. Ez egy biztosíték volt az állampapírok hozamaira, s így az ezt követő 1 évben a 2010 nyári kormányváltásig 16 milliárdot le is hívott a magyar kormány, amely a Magyar Állam külső adósságát “egy picikét” megnyomta. (Az ország ugyan működött tovább – ez igaz – , de a politikai ígéreteket a folyamatosan növekvő államadósság miatt azért nem könnyű betartani, bárki is kormányozza az országot. Ezeknek az ígéreteknek a meg nem valósulását látjuk most.)

Lépjünk vissza egy kicsit a jegybankhoz. Ahogy említettem, a jegybank azért felel leginkább, hogy a magyar fizetőeszköz, a forint árfolyama normális szinten legyen a külföldi devizákkal szemben, vagyis hogy a forint ne legyen se túl erős, se túl gyenge. Amikor bármelyik extrém tartományt eléri, akkor általában jegybanki intervenció (=beavatkozás) következik be, ami annyit jelent, hogy a forint erősítése vagy gyengítése érdekében a jegybank forintot vásárol vagy ad el a devizapiacokon. A svájci és a japán jegybank az elmúlt évben meg is tették a saját jegybanki intervenciójukat, mert túl erősnek tartották az országuk fizetőeszközét és ez komoly visszaesést eredményezett az exportot illetően. A jegybank tehát azért felel, hogy az árfolyam stabil legyen és azért független, hogy semmilyen kormány ne befolyásolhassa azt, hogy ő megvédje az ország fizetőeszközének értékét. Csakhogy a magyar jegybank pont ezt nem teszi most meg. És bevallom, józsibácsi fejemmel nem értem, hogy miért nem. Vagyis értem, de a feltevésem nagyon elszomorít.

Jelen pillanatban a kormány intézkedései miatt a külföldi befektetők bizalma igencsak megingott Magyarországban. (Néhány közgazdász barátom szerint a makrogazdasági adatok egyáltalán nem tükrözik a nemzetközi hisztériát és a leminősítéseket, ezért ez valami másról szól. Még az említett MoneyMoon Training rendkívül tárgyilagos elemzője is többször utalt rá, hogy ő sem látja azt a makroadatokban, hogy miért ekkora a negatív kampány.) A lényeg viszont az, hogy egyelőre nem mernek (vagy inkább akarnak) idehozni túl sok pénzt, mert attól félnek, hogy nem fogják megkapni a profitjukat. Érdemes mindenkinek megérteni azt, hogy a befektető magasról leszarja azt, ha egy ország eladósodik, ő ugyanis profithoz akar jutni, s ezért kell az is, hogy legyen védőháló.

Mivel a kormány hezitál az IMF-fel kapcsolatban, ezért olyan sok a kérdőjel. A legnagyobb probléma viszont az – és itt van az, ahol a média információi igencsak félrevezetőek véleményem szerint – , hogy a Magyar Államot képviselő Magyar Nemzeti Bank, bár tudja, hogy a devizahitelesek szarban vannak és a vállalkozások is döglődnek a gyenge forint miatt, direkt nem akar közbeavatkozni a forint erősítésének oldalán. Meglátásom szerint ez okozza a kormány és az MNB közötti komoly súrlódást valamint az, hogy a magyar kormány által kért kvantitatív lazítást (=likviditás, azaz pénzpumpa a magyar gazdaságba) nem tudja megtenni az MNB. Arra ugyanis csak a FED-nek meg az EKB-nak van jogosítványa, hogy pénzt bocsásson ki a semmiből, a mi jegybankunk ilyen típusú likviditás fokozást nem tehet meg. De interveniálni (=devizapiacon beavatkozni a forint árfolyamának érdekében) azt tudna. Egy nemzeti érdekű (független) jegybank elsődleges célja, hogy az országot fizetőképesen és működő pályán tartsa és szerintem a jegybanki függetlenség körüli balhé is pont azért került elő, mert a Magyar Nemzeti Bank nem Magyarország érdekeit veszi előre (legalábbis nagyon úgy tűnik), mint ahogyan azt Svájcban és Japánban megtették. Javítsatok ki, ha logikai gikszer van abban amit írok, de objektíven én így látom a helyzetet. (Hangsúlyozom: nagyon fontosan tartom a jegybank függetlenségét, de azt is, hogy az ország érdekében legyen független, ne ellene!)

Egy pillanatnyi kitérő erejéig – csak, hogy tiszta legyen az, hogy mennyire manipulált a pénzvilág – nézzétek meg ezt a rövid bejátszást, melyben egy londoni tőzsdei elemző és trader (kereskedő), Alessio Rastani bevallja, hogy nem egészen az van, amit a közvélemény hisz, mert a Goldman Sachs irányít minden jelentős döntést. Ha megnézitek mi történt Görögországban és Olaszországban, akkor nyilvánvaló lesz, hogy igaza van. (Az ország vezetőit lecserélték olyan politikusokra, akik korábban a Goldman Sachs-nak dolgoztak. Sajnos én nagyon úgy látom, hogy ma már erről szól az ún. “szakértői” kormányzás. Jól megszakértik azt, hogy a várt profitok eléréséhez a megfelelő környezet ki legyen alakítva.)

Lenne egyébként egy nagyon jó megoldás, ami mindenkinek jót tenne véleményem szerint, de előbb egy alapvető tudnivalóra szükség van egyetlen mondatban, hogy mindenki értse az alábbi idézetes részt. Elnézést kérek mindenkitől, ha ez nagyon óvodás infó, de én Józsi bácsi vagyok és szerintem vagyunk még így egy páran. 🙂

Az államkassza – vagyis amiből egy ország működik – az adófizetők pénzéből (SZJA, ÁFA, társasági, iparűzési, stb. adók) szerez bevételt a működéséhez, vagy államkötvényt bocsájt ki (amelynek megvásárlói a saját tőkéjükkel finanszírozzák az államkasszát), vagy külföldről vesz fel hitelt. Egy bármilyen államnak ezek a fő bevételi, finanszírozási forrásai.

És akkor most a megoldás. Figyeljetek nagyon, mert ez logikailag szerintem zseniális! Bevallom, nem én találtam ki. Ahogy egy nagyon közeli kocsmázós cimborám mondani szokta: Ezen az ötleten Józsikám most beszarsz! 🙂

A hazai lakosság bankbetét állománya a mai napig elég magas (ezt csak tippelni tudom, de ha jól emlékszem 70-80% körül mozog), vagyis az emberek 70-80%-a a megtakarításait a bankba teszi be, mert azt tartja biztonságosnak és nem a pénz- és tőkepiaci lehetőségeket keresi. A bank az tuti, ezt tanultuk. 🙂 (Ha a banki pénzteremtés elképesztő profitlehetőségét figyelembe veszitek, szerintem nem véletlenül verték az emberek fejébe ezt sem! Minél több a bankbetét, annál több a kihelyezhető hitel és a – pénzteremtésnek köszönhető – többszörös kamatjövedelem is! Hogy egy kicsit fiatalosan fogalmazzak: Óriási kaszanova ez, gyerekek!) Tekintve, hogy most a rövid és hosszú lejáratú állampapírok magas hozama lényegesen több profitot nyújt bárkinek, aki a bankbetétek helyett állampapírba fektet, ezért csak annyit kéne tennie egy pénzügyi tekintélynek a gazdasági médiában, hogy kiáll és ezt mondja:

Hölgyeim és Uraim!

Önök a pénzüket a bankban tartják, mert azt biztonságosnak gondolják. Szeretném, ha tudnák, hogy a bank lényegesen több hitelt helyez ki, mint az Önök által befizetett bankbetétek mennyisége és ezzel lényegesen növeli a kockázatát annak, hogy Önök felé fizetőképes legyen. Igaz, ezt a gazdaság működtetése céljából teszi, mégis ha mindannyian egyszerre szeretnék kivenni a pénzüket, gondban lenne a bank. Elég egy kósza hír, hogy tönkre megy egy bank, Önök megrohamozzák a bankfiókokat és kitör a pánik, hogy nincs pénz. Ez azért nem megy olyan könnyen persze, de azért tudjanak arról, hogy egy bankbetét sem teljesen kockázatmentes. Azért van az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA -www.oba.hu) biztosítási határa is az Európai Unióba lépésünk óta 100 ezer EUR összegben meghatározva, hogy azért ne legyen 100%-os az Önök kockázata! Az OBA arról szól, hogy ha a bank becsődöl, önök 100 ezer EUR értékű forintot kaphatnak az aktuális árfolyamon, bármennyi pénz is volt a bankszámlájukon. (Már úgy értem, hogy ha több volt, mint 100 ezer EUR, akkor is max. 100 ezer EUR-t kapnak!)

Most jön azonban a lényeg: Az országunk szarban van, nincs lóvé finanszírozni a kiadásokat, ezért szükségünk van tőkére, ami működteti az államot és a gazdaságot. Mi lenne, ha segítenénk egymáson, vagyis együtt, önmagunkon? Önök kiveszik a bankból a pénzüket és magyar állampapírt vesznek rajta. Ezzel finanszírozást kap a Magyar Állam, Önök pedig lényegesen magasabb hozamot kapnak, mint a bankbetéteik esetében. Ugyan a privát kézben lévő bankszektor kamatjövedelme visszaesik, de mint ahogy nekik is, az országunknak is az elsődleges az, hogy működni és fejlődni tudjunk. A belső – lakosság általi – finanszírozás következtében stabilizálódna a fizetőképességünk, a forint árfolyama visszaerősödne a befektetők bizalmának növekedése következtében és az Önök devizahitele is olcsóbb lenne az erősödő forint miatt. Ezen a megoldáson mindenki nyer, ráadásul MI, ÖNMAGUNK segítünk a Magyar Államon! X hó Y napján állampapír aukció lesz az ÁKK-nál, jöjjenek és segítsünk közösen országunk helyzetén. Ismétlem, ezzel mindenki jól jár, kivéve a kereskedelmi bankszektort, de tisztelettel megkérjük őket, hogy értsék meg azt, hogy nekünk is a saját életben maradásunk az elsődleges!

Tisztelettel:
egy felelősséget vállaló pénzügyi szaktekintély”

Ezzel szemben statisztikák szerint a lakosság éppen most száll ki az államkötvényekből. (És ez történt 2008/2009-ben is!) Szerintem ez a megoldás teljesen logikus és mint említettem, nem én találtam ki. Nekem is elmondta valaki, aki sokkal okosabb mint én, de mivel úgy éreztem, hogy minden szava logikus és zseniális, ezért leírtam ide, hogy az olvasóim is megértsék ezt az összefüggést.

Visszatérve bejegyzésem eredeti témájához a forint tehát azért gyenge, mert az ország jelenlegi vezetésének döntései sértik a nemzetközi befektetői érdekeket és szerintem a jegybank elnöke is azért nem avatkozik be a forint erősödésének az oldalán, mert neki nem a Magyar Állam, hanem az EKB és a baseli BIS felé kell elszámolnia, ők meg nem akarják, hogy a forint erősödjön, leginkább a fent említett potenciális profitlehetőségek miatt. (Sajnos azt biztos forrásból tudom, hogy a mindenkori jegybank elnöke havonta jár ki instrukciókért ezekbe a pénzügyi intézményekbe. A kocsmában, ahová járok, megfordul néha egy-egy jól informált ember. 🙂 ) Szóval kedves barátom, pénz beszél, kutya ugat, vagy ahogy az angolszáz világban mondják: Follow the money trail! (Kövesd a pénz útját!)

Fontos megjegyeznem, hogy ezt a bejegyzést nem a kormány védelmében, vagy a kormányt támadók kritizálása céljából, hanem a józan ész és a gondolkodás érdekében írtam meg. Ne gyilkoljuk már önmagunkat felesleges szitkozódással, amikor egy kis megértés lámpát gyújthat odabent! 🙂

Én I. Józsi bácsi 🙂 minden politikai pártnak és kormányzatnak – legyen az jobb- vagy baloldali – támogatom azon törekvéseit és intézkedéseit, melyek védelmezik a természetes és normális “gazdasági vérkeringéshez” szükséges pénzügyi önállóságot. Lehet, hogy ebben konzervatív vagyok egy picit, de mint ahogy abban sem hiszek, hogy a saját családom eladósítása hosszú távon jó ötlet, így ezt a nagyobb családomban (=a nemzet, amelybe beleszülettem) sem tartom működőképes megoldásnak. Ezért vallom azt a nézetet, hogy a cselekvőképességünk növekedését az adósságaink visszaszorításában látom mind egyéni, mind nemzeti szinten egyaránt.

Sokakban felmerülhet a kérdés: de akkor most mi lesz a forinttal? Én erre azt mondom (de ez csak egy tipp), hogy ha a történelem valóban ismétli önmagát (és simán megteheti), akkor ha eléri a 10 éves magyar állampapír-hozamfelár a 2009 tavaszi szintet (ez rövidesen megtörténhet), akkor adjátok el az eurót és vegyetek forintot. (Forex piacon: EUR/HUF short selling, de napi grafikonon határozd meg a veszteség limitet, ne órás grafikonon! Vagyis hosszabb távon gondolkodj!) Továbbá 10 éves állampapírt is vegyetek, az sokkal többet hoz, mint a bankbetét! 🙂 A média mellesleg sok esetben pont azoknak a szócsöve, akik annak az ellenkezőjére akarnak buzdítani Téged, mint amiből igazi nagyot lehet kaszálni. A tőzsde ugyanis nullszaldós játék: amit mások nyernek, azt valakinek el kell veszítenie. És a vesztes szinte mindig a kis ember, a lakosság, mert hallgatja a hipnotizáló rádiót és szinte mindig bekajálja azt, ami propaganda… Hozzáteszem, hogy az eurózóna problémái – és az, amit a fenti videóban a tőzsdei kereskedő koma magyaráz – még lehetnek kihatással a forintra is, szóval a rövid távon profitálni akarók vigyázzanak! ***

A propagandaszerűen terjedő hírekkel kapcsolatban egyébként mindig az a plakát jut eszembe, amit évekkel ezelőtt az ARC kiállításon láttam:

Nem árt vigyázni az apróbetűs résszel

Nem árt vigyázni az apróbetűs résszel

*** Nagyon fontos: mielőtt bármilyen befektetési döntést hozol, azért kérd ki egy szakember véleményét is. Én csak Józsi bácsi vagyok, mint tudjátok, a fenti eszmefuttatás pedig egy vélemény. 🙂 Ezt muszáj volt ideírnom, különben még megbüntetnek. :))

Most pedig igyunk egyet a személyes és társadalmi adósságaink eltűnésére és a cselekvőképességünk növekedésére!

Egészségetekre! 🙂

ui: Frissítés 2012.01.11. – Érdemes elolvasni a hozzászólásokat, mert kiegészítő információkat, kritikákat és magyarázatokat tartalmaznak!