Nincs háttérhatalom

Nincs háttérhatalom

Nincs háttérhatalom

Aki régebb óta követi az írásaimat (pl. olvasta ezt, vagy ezt), az valószínűleg meglepődik a bejegyzés címén. Annál is inkább, mert a szíriai helyzet kapcsán igencsak egyértelmű, hogy míg a fél világ a háború ellen van, addig Obama állítólagos bizonyítékokkal (amelyeket a széleskörű publikumnak még mindig elfelejtettek bemutatni, csak egy zárt szobában “kaphattak betekintést” az amerikai kongresszus képviselői a “titokba”) mégis azt szeretné elérni, ha eltakarítanák a térképről ezt a szuperterrorista, saját népét gyilkoló(?) Assad-ot, akiről meg egyre inkább az kezd kiderülni, hogy nem is véreskezű és az országának népe kb. 70%-ban mellette áll. Persze a tényleges igazságot nem tudom, hiszen a médiából és általam ellenőrizhetetlen internetes oldalakról tájékozódom én is, de az indíték mintha túlmutatna Obamán… Valakinek, aki az amerikai elnök mögött áll, érdekében állhat a háború. Ez lehet az izraeli lobby, de lehet, hogy csak a nagy olajcégek, akik szeretnének Irak után még jobb geopolitikai helyzetben lenni Iránnal szemben. Vagy az is lehet, hogy nem is geopolitikai céllal történik minden, hanem csak azért, hogy az emberiség bölcsőjének számító közel-keleti régió valódi őstörténetét kiradírozzák. A végén még kiderülne, hogy Szíriának köze van a Szíriuszhoz. 🙂 Nem tudjuk pontosan. Bevallom én nagyon hajlok arra a meggyőződésre, hogy nem Assad személye és elnyomó kormánya az indíték.

Tehát akkor mégis van háttérhatalom, aki a pénz, az olaj, a fegyverkezés és a gyógyszeripar kézben tartásával és profitcélú működtetésével az emberi életre való tekintet nélkül építgeti az ún. Új Világrendet?

Igen is, meg nem is. Elmondom, hogy a képlet szerintem miért árnyaltabb, mint ahogyan azt sokan hiszik.

Képzeld el, hogy Te hogyan éled az életedet. Felkelsz reggel, felkapcsolod a villanyt (világít!), megmosod az arcod a fürdőszobában (jön víz a csapból!), és kakilsz egy jót (le lehet húzni a vécét!). Ezek után megiszol egy fél liter vizet, elkészíted a boltban vásárolt finom déligyümölcsből (az is van!) készült reggelidet a délelőtti méregtelenítés végett (vagy letolsz egy fain kis kávét – lehet kapni, pedig Magyarországon nem is termesztenek kávét – és benyomsz egy jó kis cukros kakaóscsigát…) és azon gondolkozol, hogy hogyan kéne a világodat olyan irányba fordítani, hogy neked jobb legyen. Lehetőleg úgy, hogy másoknak ne árts azzal, hogy neked jobb lesz. Ugye? Elmész tehát dolgozni a világjobbító(?) munkahelyedre (a benzinnel hajtott autóddal vagy busszal!), hogy pénzt keress a túléléshez, aztán ha ügyesedsz és létrán magasabbra jutva vastagszik a boríték, akkor még házad is lehet egy nap és autód is, a nyaralásokról nem is beszélve, meg az összes kis elektronikus kütyüről, aminek az a célja, hogy az életünket kényelmesebbé és mókásabbá tegye. (S annak ellenére van neked, hogy egyiket sem Magyarországon gyártották!) Aztán egy idő után azon gondolkozol, hogy jó lenne sokáig egészségben élni, így ha korábban széthajtottad magad a pénzért (ez a jellemző), akkor a megtakarításaid egy részéből próbálod az életedet meghosszabbítani és jó esetben megtanulsz meditálni, a spiritualitás és metafizika felé fordulva felfedezed karmikus sorsodat, “rosszabb esetben” kizárólag a világ túloldalán felfedezett és gyártott gyógyszerek és vitaminok hatásának tulajdonítod a hosszabb élet esélyét és szedni kezdesz valamit.

Az általánosítást elkerülendő teljesen világos, hogy nagyon sokféle életpálya és karrier létezik, amely más ívű pályán mozog mint az említett példa, s melyek jelentős része tényleg világjobbító szándékú (pl. a pedagógus pálya, génbiológia, űrkutatás, stb.), de sajnos minden terület górcső alá vételének esetében felmerül a kérdés, hogy a birtokolt és felhasznált tudás mekkora igazságot és személyes felelősséget takar, vagy csak a rendszer elvárásainak és érdekeinek megfelelően kerül továbbörökítésre a tevékenységért cserébe kapott fizetés végett. (pl. történelmi hazugságok tanítása tényként, vagy pl. magas szintű kriptográfiai ismeretek felhasználása az emberek magáncélú üzeneteinek feltörése céljából, lásd Edward Snowden meseszép történetét.) Ne felejtsük el azonban, hogy a “személytelen” rendszer célja a saját hatalmának megtartása és a mindenkori világrend fenntartása és erősítése, mint ahogyan az én célom is az, hogy “bebetonozzam a pozíciómat a munkahelyemen” a saját jövőm biztosítása végett! (És itt van az a pont, ahol az igazság kérdésén átlépnek a legtöbben és feláldozzák azt a kényelem oltárán bizonyítva ezzel, hogy “ők maguk a háttérhatalom”.)

De térjünk vissza a hétköznapokba egy picit még. Amennyiben városi ember vagyok, akkor a legjobb esetben is piacon vásárolok élelmiszert (de nagyobb az esélye, hogy egy csilli-villi szupermarketben, ahol WC papír is kapható és tartós elem), az olvasáson és sportoláson túli szórakozási lehetőségeimet többnyire városi sétákban, éttermi vacsorákban, mozizásban, esti kocsmázásban, baráti összejövetelek által, ‘ne adj Isten’ plázázásban élem ki. Ilyen a városi élet, “jó lenne helyi termelőktől vásárolni a sarki kisboltban, de ott nincs olyan választék és a multi különben is olcsóbb.” A kör így elkezd bezárulni.

Vagy:
Tudatos polgárként elvárom a választott önkormányzati és parlamenti képviselőktől (akiket nem azért választottam, mert személyesen ismerem őket és TUDOM, hogy alkalmasak a feladatra, hanem mert csak abból lehet főzni, amink van és ha nem szavazok, akkor mi lesz a demokráciával), hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek az Én közvetlen környezetemet széppé és biztonságossá teszik. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy egészen pontosan hogyan történnek a fejlesztések akár EU pénzből, akár önkormányzati forrásokból, hogy miért ez vagy az a kivitelező cég kap meg egy munkát, de ha a változás pozitívan érint, nem mérgelődöm, hanem örülök annak, hogy van bicikliút, szép a játszótér a parkban és új, légkondis busz jön. Pedig lehet, hogy a lobbizásnak eredményeként egy csomó család tönkrement, mert a cégük képtelen volt tartani a versenyt (vagy a vezetők nem akartak olyan vastag borítékot adni a pozícióban lévő döntéshozóknak), s így életük romba dőlt. Nem tudom, de – ha igazán őszintén(!) mélyre tekintek – nem is érdekel. Ha így is történt, megdöbbenek 3 percre, önmagamat büntetve(!) mérgelődésbe kezdek egy pöttyet, aztán kanalazom tovább a levest és örülök az új útnak. Elég nekem a magam baja és különben is b@ssza meg a kormány, meg a korábbi is. (Vagy éppen tegye az ellenkezőjét.) Ki más is lehetne a hibás, mint valaki más? 🙂

Lehetne még folytatni a sort mindenféle példákkal, de ami a lényeg, hogy jól és kényelemben akarok élni. ÉN! Ez a legfontosabb a számomra (és itt történik meg a “kisiklás” egyébként, ha ezt nem éberségben tesszük). Ez nem országfüggő, hanem emberfüggő dolog. A szegény országok normális életszínvonalra vágynak, a jómódú országok pedig még több luxusra, kényelmi szolgáltatásra. Az embert az hajtja előre, hogy mindig többet akar. Ha nem anyagilag, akkor szellemileg. A növekedés igénye ugyanis belénk kódolt szükséglet. A boldogság ezért is maga az út, a fejlődés, növekedés útja. (A jó kérdés pedig az, hogy melyik “típusú” növekedés helyes metafizikai szempontból = minden, amit érzek, gondolok és teszek, hatással van az egészre, ezért el kell döntenem, hogy támogatok-e egy hamis eszmét, vagy sem…)

És itt kanyarodnék vissza a bejegyzés témájához is.

Az, hogy mi úgy élünk, ahogy élünk, egy következmény. Az, hogy van villany, folyik a víz a csapból, le lehet húzni a klotyót, van déligyümölcs és iPhone Magyarországon is, mind mind következmény. Vannak, akiknek érdekében áll, hogy ezek legyenek és nem csak az általuk nyújtott kényelmi szempontok miatt, hanem azért, mert ez mind mind üzlet. A világ egy üzleti vállalkozás, a növekedés metafizikai természete (=igazságból vagy hamisságból fakad) a döntéshozó emberektől, akik a “következmény kialakítói”, valamint az őket megválasztó (hiszékeny, irracionális érzelmektől fűtött) tömegektől függ. Van víz, villany, gáz az otthonomban és ez tök jó, de ezért valakinek (akit nem ismerek személyesen) “le kellett igázni” egy országot (benne a lakókkal, akiket ugyancsak nem ismerek), ahol van sok olaj, víz, gáz, stb. és az ott élőknek el kell viselni ennek következményeit (pl. nem élhetnek szabadon, mert a földjük energiaforrásait privatizációban lenyúlták). Van választék az általam kedvelt üzletekben (és legyen is, mert elvárom!), s ennek következményeként sok-sok kisvállakozót tőkeerős multi cégek szorítottak ki a piacról, de ha a multi is megadja, amit akarok, akkor “leszarom a kisvállalkozót” (kivéve, ha én vagyok az a kisvállalkozó, akit kiszorítottak). A lényeg az én kényelmem, melyben minőséget olcsón kapok. És ezt a pozíciómat is meg akarom tartani, csakúgy mint a munkámat (függetlenül attól, hogy igazságból vagy hazugságból van). Ha a világ érezteti velem, hogy “fontos vagyok”, hajlandó vagyok lemondani az igazságról.

Fájdalmas kijelenteni ezt, de valójában erről van szó. Még akkor is megteszem, hogy a multit támogatom így vagy úgy, amikor a szívemben megjelenik az, hogy ez nem a legjobb út. De olyan kényelmes…

A világot irányító érdekek ugyanígy működnek, csak óriás méretekben. Az energiahordozók, a fegyverkezés és a víz fölötti hatalom ugyanúgy a mámorító, “bebetonozott” kényelemzóna része, mint a saját kis “szaros” életem kényelmi szolgáltatásaihoz fűződő ragaszkodásom. Az egyetlen különbség abban van, hogy a saját kényelmemhez való ragaszkodás látszólag kevesebb ember életét teszi tönkre és nincsen benne olyan nyílt háborúskodás, mint amilyen pl. az Arab Tavasz nevezetű hatalmi átrendeződés alkalmával tapasztalható. De a kényelemhez való ragaszkodás a félelmeimmel (és a saját karmikus utammal) való szembenézés helyett nem az igazság irányába visz. Attól, hogy valamiről nem beszélünk, attól az még VAN. Radikális “kivonulás” és aszkézis nélkül a mai modern ember szinte minden tevékenysége azt a világrendet segít fenntartani és erősíteni, amelynek igazságtalanságai miatt rengetegen lázadoznak. A modern világ attól lett ilyen gyorsan modern, hogy a kőolajból kinyert többlet energia által és hitelpénzből könnyű fejleszteni. Magyarországon is pl. ennek köszönhető az (ma már), hogy az emberek 70-80%-a saját néven – ám a bankok tulajdonában álló – ingatlanban él. (Kivéve, ha örökölte.) Az jóllehet megvizsgálandó kérdés, hogy ha a hitelpénzrendszer állami szinten működtetve a köznépet gyarapítaná és nem a magánkézben lévő pénzügyi intézmények vezetőit gazdagítaná a kamatok által, akkor ezek a befolyó kamatjövedelnek jelentősen csökkenhetnék-e az adószedés mértékét. Szerintem igen, csak itt meg az kérdés merül fel, hogy egy tudatosság és éberség nélküli állami vezetés kezében lévő bankrendszer valóban a nép érdekeit figyelembe véve működne-e erre pedig a “valószínűleg nem” a válasz. Pontosan ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy állami vagy privát-e egy cég, hanem az, hogy felelősséget érez-e a vállalat vezetése a társadalom iránt vagy sem, és metafizikailag éber állapotban vannak-e, amikor döntést hoznak. (Jóllehet a kereskedelmet lehetővé tévő VÉR – i.e. A pénz – kibocsájtásának magántulajdonlása akkor is sántít. Ha minden más privát is, a pénzkibocsájtás nyereségének a népnél kéne lecsapódnia.)

Mivel az emberi gyengeség és az éberség, a metafizikai ismeretek hiánya évszázadok óta építi le az emberi jellemet és a társadalmak tudatossági szintjét, ezért ha nem a Rothschildok, meg a Rockefellerek és a Warburgok (vagy az ő érdekeltségi körükbe tartozók) irányítanák a pénzvilágot, akkor nagy valószínűséggel lenne helyettük más. Az emberi természet olyan, hogy egyszerűen jól eső dolog másokat irányítani, és az is jól esik ha egy erős kezű vezető szárnyai alatt “védelemben” vagyunk. Az állatvilágban is megvannak a falkavezérek, akiknek célja az, hogy a kivívott hatalmat megtartsák, ez miért lenne az emberek esetében más? (A falkához tartozókat ráadásul biztonsággal tölti el az erős kezű vezér.) Ha egy pillanatra megállunk és belegondolunk a jelenlegi világrendbe, egy nagyon hosszú, tudatos tervezés és cselekvés eredményét látjuk. Miközben mi a legtöbben jól akarjuk magunkat érezni és szórakozni akarunk (=szétszórni a fókuszunkat), vannak olyanok, akik folyamatosan fókuszáltan lobbiznak, manipulálnak és A,B,C,D….Z terveket állítanak fel arra vonatkozólag, hogy a céljaikat elérjék. (Remek példa erre az Európai Alkotmány, amit először leszavaztak az EU államok, majd “újracsomagolva” Lisszaboni Szerződésként mégiscsak lenyomták a tagállamok torkán.)

Mégegyszer elmondom, mert ez fontos: Amíg én jól akarom érezni magam és hedonistán élvezni szeretném az életet, addig valakik keményen dolgoznak a saját (és közvetlen érdekkörükbe tartozó holdudvaruk) hosszú távú céljai(k)ért. Ráadásul észrevettem, hogy a sokat (és sok esetben joggal) szidott személytelen(!) nagyvállalatok a fennmaradásuk és profitéhségük kielégítésére olyan fejlesztéseket, újdonságokat is bevezetnek, amelyeknek a gyümölcsét örömmel üdvözlöm és élvezem. Szidom őket, hogy “szemét manipulátorok, megveszik a politikát”, de közben veszem a terméküket, mert azáltal könnyebb(nek tűnő) lesz az életem. Ezért lehet bizonyossággal kijelenteni, hogy annak az esélye, hogy anélkül létezzem, hogy én magam ne legyek a “háttérhatalom” része, teljességgel lehetetlen és a jelenlegi világrendben értelmetlen óhaj.

A “háttérhatalom” részének lenni tulajdonképpen annyit jelent, hogy érzelmeimet, cselekedeteimet, gondolataimat és tetteimet nem hatja át az éberség, magyarul nem gondolok/érzek bele abba, hogy az általam kibocsájtott energiacsomag többletet okoz-e hosszú távon az életben, vagy hiányt. (Ha olyan szolgáltatást használok / terméket vásárolok, ami ennek a rendszernek a teremtménye, akkor én a rendszert támogatom. Pont.) Más analógiát használva az élet idejébe pakolt energiámnak (chronos) megvizsgálom-e a lét idejére (kairosz) tett hatását. (A hitelfelvétel pl. növeli az adósságot, ami hiányállapotot teremt, az autónkba való tankolás pedig erősíti az olajlobbi tevékenységeinek létjogosultságát. Vagy pl. ha azáltal “támogatom a békét”, hogy hiszek a háborúskodásban, akkor az egészet megette a fene…) Érdekes dolog megfigyelni egy-egy választott életpálya metafizikai természetét, nagyon sokat tanulhatunk belőle az önhazugságainkról…

(Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezeket a magasztosnak hangzó gondolatokat egy bölcs bagoly írja, sajnos nem így van. Csak egy önmagát és saját gondolatait kritikusan szemlélő gyarló “Józsi bácsi” vagyok, aki tudja, hogy mit kéne tenni és folyamatosan önmagával küzd azért, hogy előrébb lépjen az éberség útján.)

Mit tehetek, hogy ne legyek a “háttérhatalom” része?

Mint már fentebb említettem: ha a modernnek nevezett világ részeként akarom kényelemben élni az életemet, akkor ennek a kérdésnek egyszerűen nincs értelme. Az általam (is) vágyott életszínvonal elérése többnyire a rendszer sajátosságaiból fakad, ha nem lennének hataloméhes “szemét zsarnokok”, akkor kismillió dolog hiányozna az én életemből is. Nem tudom, hogy megfigyeltétek-e, de még a legnagyobb “szabadságharcosok” is saját autóval járnak általában és örömmel szállnak fel a biztonságos repülőgépekre nyaralás vagy akár munka céljából, amelynek biztonságához hozzájárul azt is, hogy a mérnöki precizitást a jelenlegi világrend hitelpénzrendszerének köszönhetően tudták ilyen mértékben finanszírozni. A “háttérhatalom” ellen küzdeni tehát értelmetlen, mert az érdekláncolat része vagyok én magam is, és ha “ők” buknak, a kényelmemnek lőttek, azaz én is megtapasztalom a bukovárét. Tehát NEM EZ a megoldás, hanem az, hogy személyesen változtatunk az eszközök hasznátának minőségén és célján. Arról nem is beszélve, hogy a “valami ellen” való küzdelem egy folyamatos stressz érzéssel jár, aminek egyenes következménye egy minden szinten beteg társadalom.

Az egyetlen és tényleg(!) az egyetlen út a változáshoz, a békésebb és teljesebbnek megélt élethez az, ha éberré válunk és felelősséget vállalunk az érzelmeinkért, abból fakadó gondolatainkért (és fordítva), valamint az összes aprócska cselekedetünkért, mely egy energiahullámot elindítva belepiszkál az örökös változás folyamatába. Ha a személyes felelősségvállalás csodáját felismerjük és elkezdjük a következő generációnak is tanítani ezt a tutit 🙂 (mert ez tényleg az!) örömmel üdvözölve azt a tényt, hogy a radikális változásokhoz több idő kell, mint a mi életünk ideje, akkor egy napon valóban létrejöhet valami más minőség, mint amit eddig tapasztaltunk, mert ekkor olyanok kerülhetnek vezető pozícióba, akik ezt az összefüggést már érzik és értik. A legőszintébb önvizsgálat esetében fel kell tenni a kérdést, hogy a következő generációért is hajlandó vagyok-e áldozatot hozni? Ez nagyon lényeges pont, ha igazságosabb világot szeretnénk.

A személyes (és talán sokak számára lesújtó) véleményem az egyébként, hogy ez az elkényelmesedett, tudatosan elbutított társadalom nem fog tudni megváltozni csak akkor, ha valami személyes katasztrófa megtapasztalása által elkezdünk tömegesen kérdéseket feltenni. De nem szabad, hogy ez elkedvetlenítsen bárkit, aki változásra vágyakozik, mert az út a lényeg. Ha tudatos vagyok és tényleg egyre inkább éber állapotba kerülök, abban az esetben úgyis be van kötve a “biztonsági övem”, vagyis a személyes felelősség felvállalásával nem érhet túl nagy baj.

Végezetül ne felejtsük el azt sem, hogy az Isten olyan okosan “találta ki” az emberi lényt, hogy a teremtő képesség nekünk ajándékozásával “belénk építette” az útjelző táblákat az igazság felé: Mindig és mindenkor azt tapasztalom, amiben a bizonyosságom gyökerezik. Vagyis: Minél többen tudjuk azt, hogy önmagunk igazzá tételével a világ is igazzá lesz – még akkor is, ha ebben a folyamatban sajnos sokak, akik elutasítják az éberséget “el fognak veszni” -, annál inkább ezt a tapasztalatot fogja visszaigazolni a külvilág, a természet valósága. Ha rámosolygok a világra, a világ visszamosolyog rám.

…mert mindig azt kapom vissza, amit a tudatos – vagy tudattalan – felelősségem felvállalásával adok. Ez a törvény.

A hazugság faktor

A hazugság faktor

A hazugság faktor

Néhány hónappal ezelőtt láttam egy filmet “The Invention of Lying” (szó szerint “A hazugság feltalálása” magyar címe: Hódító lódító) címmel. Egy hollywood-i alkotás neves színészekkel, ennek ellenére művészileg – enyhén szólva – nem egy nagy eresztés, mindössze arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen is lenne egy olyan világ, amelyben mindenki az igazat mondja. Ami a szívemen a számon. Nincs megalkuvás, hiszen az nem lenne igaz. Ennek köszönhetően az emberek szemrebbenés nélkül beolvasnak a másiknak, hogy kövérek vagy csúnyák, vagy beszámolnak olyan eseményről, amely a normálisnak nevezett társadalmakban diszkréció tárgyát képezi. Pl. Ne haragudj, de azért késtem, mert maszturbáltam egyet. (Ez tényleg benne van.) Míg egy nap az egyik szereplő felfedezi, hogy a hazugság kifizetődő… Nem akarom lelőni a poént, akit érdekel a film, itt megnézheti az előzetesét angolul (magyar előzetest nem találtam).

A film kapcsán jutottam arra a következtetésre, hogy a színtiszta igazsággal és csakis az igazsággal átszőtt világ nagyon furcsa lenne, vagy legalábbis igen magas tudatossági szint kellene hozzá. Mindig, mindenkinek megmondani azt, amit gondolok és érzek, kendőzetlenül, rossz érzés nélkül, az nem kispálya. És mindezt elfogadni másoktól, rólam, az sem. Az egó valószínűleg kikészülne egy idő után(!), minél többször közölnék velem, hogy jaj de gáz ahogy megkopaszodtam, hogy ferde az orrom, hogy nagyon vicces az, hogy a jobb szemem kisebb, mint a bal vagy az, hogy kicsit O-lábú vagyok. Pedig ezekben van objektív megfigyelés. Mert tényleg kopasz vagyok, ferde az orrom, stb. stb. Tudatosság és vanság ide vagy oda, egy idő után – újra és újra visszahallani a kellemetlen igazságot – fájdalmas lenne folyamatosan azt hazudni magamnak, hogy tökéletlenségeim is a tökéletes vanság részei. Szükségem van tehát arra – legalábbis egy bizonyos szintig -, hogy hazudjak önmagamnak. Kopasz vagyok ugyan, DE… Olyan az orrom, mint akit orrbanyomtak, DE… 🙂 Elfogadom persze, hogy az van, ami van és most ez a valóság, de a jóérzés végett igyekszem nem emlékeztetni magam arra, ami nem “tökéletes”, vagy jobbára az egó próbálja meg ellensúlyozni ezt azzal, ami meg tényleg VAN. Oké, hogy ferde az orrom, de legalább 2 méter magas vagyok. Pölö. 🙂 Ha pedig mindezekre a folyamatokra kívülről ránézek, meg kell állapítanom, hogy furcsa szerzet vagyok. SZER-ZET. Egyezkedek önmagammal. És lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül…

Ez a megfigyelés volt a kiindulópontja egy sor olyan eszmefuttatásnak, amelynek kapcsán azt bátorkodtam észrevenni, hogy a XXI. század kezdetére az emberiség egy olyan szellemi, lelki és elmeállapotba került, melyben a hazugság már a lételemünkké vált. Ha mindenről tudnám az igazságot és folyamatosan emlékeztetve lennék rá, az nagyon fájna. Persze az is lehet, hogy végre felébrednék és teremtő állapotba kerülnék, de fujj, nem kell a fájdalom. Biztos, hogy olyan rossz az? 🙂

A vizsgálódásaim eredményeként eljutottam arra a pontra, ahol képes voltam nevén nevezni a mindenben meglévő torzszülött “gyermeket”, amit egyszerűen csak hazugság faktornak hívok. Találkozom egy emberrel, egy szituációval, egy hírrel és egyből az ugrik be, hogy ebben vajon van-e hazugság faktor? Melyik az a pontja a történetnek – ha van ilyen -, amely nem pontosan úgy történt, ahogyan az hozzám kerül, amelyhez hozzátettek akárcsak egy nem jogos hangfestő kifejezést, hangulatkeltő képet mindössze azért, hogy a történet ”eladása” céljából könnyebben lehessen a hallgatót – azaz engem – reakcióra bírni. S nem csak, hogy egyszerűen reakcióra, hanem arra a reakcióra, amit ÉN (vagyis a közlő) szeretnék. Hiszen az egónak az kell, hogy visszaigazolást kapjon az ő jogos vanságáról, létezésének értelméről. Az autópilótán működő (azaz a személyiségünkben meglévő “a megfigyelő egyben a megfigyelt” kettősségét – amely maga az éberség! – figyelmen kívül hagyó) egó legfőbb célja mindig az, hogy hatással legyen a világra, legyen az bármilyen hatás. S ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a valódi diktátorok személyiségét, talán érthetővé válik a beteges viselkedésük is. Ha már önmagára nem tud hatással lenni (hiszen folyamatos kisebbségi érzés gyötri = arra fókuszál, ami nincs, vagyis hiányállapotban vekeng), akkor legalább a fény birodalmának (=világ) egyéb lakóit érintse meg a létezése. Ha ez nincs, akkor a léttel való kapcsolódás veszik el, és nem etet a szer. (=hiányzik a szer-etet).

Bevallom nektek, bár a diktátor állapottól messze vagyok, magamon is észrevettem korábban, hogy egy-egy történethez néha hozzákerültek – “odacsapódtak valahogy” 🙂 – olyan hangulati elemek, amelyek egész egyszerűen nem voltak igazak. Apró hazugságok ezek, de annál nyilvánvalóbbak. S mindez olyan természetességgel és automatizmussal történt, hogy az már-már ijesztő. B@zdmeg Józsi, már megint hazudtál! – csaptam oda keményen. Aztán jött az elfogadása annak odabent, hogy én tulajdonképpen hazug ember vagyok, vagyis ez is bennem van és ez rendben van. Aztán jött egy asztrológiai képlet, amely bizony nem hazudik, az ún. árnyék-énemhez kapcsolódó negatív energiák valóban ezerrel dolgoznak “ellenem”. Állatira figyelnem kell tehát arra (=meg kell haladnom ezt a sors karmát), hogy a legjobb szándéknak nevezett törekvéssel olyan szavak ne hagyják el a számat, amelyek nem igazak. Botrány ez az érzés, amikor egyébként tiszta szívből a tudatos létre törekszem. Mintha lenne odabent egy kisördög, aki ellenem él. És közben meg tényleg van. Csináltassatok egy elemzést, megéri tükörbe nézni. A Szaturnusz “hiánya” gyilkol. 🙂

A szembesülés és az ebből fakadó folyamatos ön-munka olyan megfigyelésekre vitt rá ezek után, hogy kezdtem magam egyre rosszabbul érezni. Vizsgálódom, szemlélődöm, elemzem a környezetem történéseit és folyamatosan szomorkodom a végtelen mennyiségű befelé és kifelé irányuló hazugságáradaton, majd rájövök, hogy az emberiség tulajdonképpen a pusztulás felé tart, vagy pozitívan fogalmazva a pusztuláson keresztül választja az újjászületést, hiszen a természet is így működik. A hazugság faktor szinte mindenben jelen lévő, s én úgy látom, hogy ennek melegágya a gazdaságot működtető eladás szükségessége. Muszáj eladni, bármi áron, különben megáll a gazdaság és bizonytalan lesz a jövő. És ebben van is igazság, főleg ha azt figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés inflációra épül, ami a pénz folyamatos elértéktelenedésével a vásárlóértéket csökkenti, s így folyamatosan pörgetni kell a termékek és szolgáltatások cseréjét, hogy a növekedéssel az infláció negatív hatását ellensúlyozni lehessen.

Hol van itt az ellentmondás, amelyet tudat alatt mindannyian érzünk, valójában még sem akarunk semmit tenni ellene?

Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, szeretjük a kényelmet. Jó dolog az autó, a banán és a narancs a szupermarketben, okostelefonon fészbukozni a parkban, a legújabb kütyü a lakásban, na és persze a balatoni vagy tengerparti nyaralás se kutyus. Ezek megszerzéséhez a jelenlegi, infláció alapú pénzrendszer keretein belül kell mozgolódni, mert a közösségi pénzek által mindezek a kényelmi szolgáltatások nem elérhetők. Hiába van pl. “Józsi pénzem” egy szűk közösségen belül, a balatoni kukoricás és lángosos azt lesz@rja. (Persze azért teszi, mert fogalma sincs a működéséről és hozzá hasonlóan sajnos sokan nem is akarják megérteni. Még a gazdasági miniszterek sem! Akkor meg mit várhatunk a lángosostól…) Ha kényelmet és kiszámíthatóságot szeretnénk minden szempontból, akkor ahhoz valószínűleg forint kell, vagy euró, dollár, jen, frank. Ezek a devizák azonban csak akkor képesek működtetni a kényelmet (potenciálisan) eredményező gazdaságot, ha VAN növekedés. Ha nincs ugyanis folyamatos növekedés (és ezáltal nagyobb mennyiségű pénz a rendszerben, amit el lehet költeni), akkor a gazdasági szereplők pénzhiánnyal küzdenek és nincs fogyasztás. A fogyasztói társadalom megléte a “szabadság” ára. (Az adósságtörlesztésről nem is beszélve, amely a hitelpénzre alapuló gazdasági rendszer “mozgatórugója”.) Ha nincs fogyasztás – és nincs széleskörű használatban helyi / közösségi pénz! -, akkor egyéni szinten is rosszabb lesz, a cégek leépítenek és kirugdossák az embereket, a vállalkozások pedig vergődnek, mert nincs kereslet az ő kínálatuk iránt. Fogyasztást kell tehát valahogy csinálni, mert annak következtében élhetünk kényelmese(bbe)n. Ez tehát az alapállás.

Na de hogyan csinálunk fogyasztást, ha az emberek vásárlási “kedve” kényszerűségből csökken?

Beszéltünk már róla korábban is, hogy a cselekvésre híváshoz érzelmekkel töltött üzenetek, vagyis megfelelő színezetű motivációs elemek szükségesek, hogy akár barátot, akár egy idegent rávegyek arra, hogy megtegyen valamit, amit egyedül nem jutna eszébe megtenni. Bár szeretnénk az ellenkezőjét hinni, valójában mindig az érzelmeink hatására döntünk, majd a logikát hívjuk segítségül, hogy megmagyázzuk az érzelmi döntést. 🙂 Megfelelő éberség nélkül(!) így működik az ember (“autopilótán”), mert a belénk kódolt emberi szükségleteink ezt “hajtják ki” belőlünk. Készen állunk bármilyen cselekvésre, amely ezen szükségletek kielégítését lehetővé teszi. Bizonyosságot akarunk, változatosságot, megbecsülést, szeretetet, növekedést és jó esetben szeretnénk hozzá tenni valamit ehhez a világhoz. Ehhez pedig azt kell éreznünk, hogy a külvilág érzelmi befolyásolása által az egyre modernebbé és ezáltal jobbá(?) váló világban a kényelmi szolgáltatások köre (=amelyek az ÉN szükségleteimet elégítik ki) növekszik. Persze az is lehet, hogy csak szeretnénk kikerülni abból a félelem zónából, amelyben a vágyott kényelem víziója egyre távolabb kerül. Alapvetően az éberségen kívül élő ember számára kettős irányú a döntési mechanizmus: vagy az öröm elnyerése a cél, vagy a fájdalom elkerülésére hajtunk. Vagy ez, vagy az.

Mi teszi lehetővé azt, hogy az élet kényelmesebbé, biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá váljon, melyben elkerülhetjük a fájdalmat és elérhetjük az örömet?

Na itt van az a pont, ahol könnyű letérni az igazság vágányáról. A társadalmi normák “kialakítói” ugyanis azt sugallják, hogy bátran “helyezzük ki a felelősséget” és kérjünk segítséget mindenkitől – vagy legalábbis álljunk készen a segítség elfogadására -, aki olyan terméket, szolgáltatást, vagy csak eszmét árul, amely megoldást kínál a vélt vagy valós problémáinkra. Legyen az egy autókereskedő, egy szabó vagy egy körzeti orvos. Mivel a bennünk lévő jól akarom érezni magam program bivalyerős, ezért ez az alapállás egyébként is megvan. Azt, hogy az életben igazán mit szeretnénk egyéni szinten elérni, nagyon kevesen tudjuk, azt viszont mindenki érzi, hogy mi az, amit nem akar. Nem tudom mit akarok, csak azt tudom, hogy mit nem akarok. A tudat alattink pedig ordít a világba: “Kérlek segíts nekem megtalálni, hogy mit akarok!”

Amennyiben nincsen éberség, ezen a ponton lép be a különböző hazugságok elfogadása az életünkbe. Kezdve azzal, hogy elmegyünk-e szavazni egy-egy pártra, akinek a vezetői és programja számunkra szimpatikus, mert szeretnénk hinni, hogy amiket mondanak, az úgy lesz. De ahogy az “eladás” művészete és az “eladás” hazugsága c. írásban ezt már kifejtettem, a kialakult helyzetet mindig lehet valahogy úgy kommunikálni, hogy az valósnak és igaznak tűnjön, mert a lényeg a tálalás (arról meg, hogy a háttérben kik a valódi döntéshozók, úgysem fog a híradó beszámolni). Mondom ezt úgy, hogy nem szeretnék azzal az általánosítással élni, hogy “tökmindegy ki van hatalmon”. Szerintem nem mindegy. Mindazonáltal a politika a lehetőségek kvázi művészete, ezért a hazugság faktor nagyon meghatározó tényező ezen a pályán, aki nem képes póker arccal hazudni és a tömegeket manipulálni, az nem lesz politikus. (Olvassátok el Gustave Le Bon: A tömegek lélektana című fantasztikus könyvét.) Mivel azonban a politikus is ember, aki ugye szeretne megélni, ezért elfogadjuk (már aki), hogy úgyis “mindenki” hazudik, aki politikus. (A parlamentáris tragikomédia c. írásomban erről is beszéltem már 1,5 évvel ezelőtt.)

A politikai vezetés példája azért fontos a sor elején, mert mindig a fejétől bűzlik a hal. Ha már állam “bácsinak” is hazugságban kell fürdenie a hatalmi pozíció elnyeréséhez (és megtartásához), akkor az adófizető vállalkozások sem fognak arra törekedni – és miért is tennék? -, hogy őszintén, igazságból és tisztességgel működjenek. A fogyasztást ösztönző programokban sokszor ugyancsak benne van az “elengedhetetlen” hazugság faktor, mert az a kérdés nagyon ritkán kerül elő – ha egyáltalán -, hogy egy bereklámozott szolgáltatásra vagy termékre valóban van-e szüksége az emberiségnek vagy csak a gazdaság élénkítése a cél. Sajnos a szolgáltatások és termékek létjogosultságát kizárólag azzal a módszerrel határozzák meg a mai “fejlett” világban, hogy ha valamiből sokat el lehet adni, akkor biztosan van rá szükség és a fogyasztás élénkíti a gazdaságot, ami pedig jó. Pl. rengeteg elterjedt nyugati gyógymód azért nem válik idejétmúlttá, mert a létjogosultságukat meghatározó hatalmi struktúra kommunikációja hazugságra épül és a termékek profitérdekeltségei miatt azt kommunikálják, hogy bennük van a megoldás. Ez az egész pedig egy domino effektust kreál.

Mivel mindenki meg szeretne élni, ezért a domino effektus hatására szaporodik az eladás kényszeréből fakadó hazugságoknak a száma is. A legtöbb bank (alkalmazottai) nem közli(k) a hitelfelvevővel a kockázatot, csak az apróbetűre mutogat(nak) felelősségkihelyezés gyanánt; a legtöbb orvos a klinikailag ugyan tesztelt, orvosi szaklapokban megjelenő új, széles spektrumú gyógyszereket reklámozza, de sajnos a mellékhatások nélküli természetes gyógymódokból még csak nem is képzik magukat tovább; a vitaminos cégek pedig a gonosz gyógyszeriparral szembehelyezkedve a saját termékeik hatékonyságáról zengenek ódákat, s az “emberiség megmentése” és az “örök fiatalság” jeligével adják el a portékáikat, s bár én is a vitaminokban hiszek inkább, ezeket ugyancsak 2500x-os haszonkulccsal értékesítik, mint a gyógyszereket. Vagyis nem az emberiség, hanem csak a fizetőképes emberiség megmentése a cél… A biztosító cégekről pedig ne is beszéljünk, akiknek a (jól) megélni kívánó ügynökeik elfelejtik közölni az ügyféllel, hogy a befektetésnek álcázott pl. abszolút hozamú biztosításuk költségei – az ő jutalékuk miatt – nagy valószínűséggel el fogják vinni az ügyfél profitját. A közös nevező mindegyik megközelítésben az, hogy bennük van valamennyi hazugság faktor és az is, hogy nagyon sok esetben az emberek félelmére építenek. Hogy pontosan mennyi a hazugság, az elsősorban a vezetőktől függ, mert a teljes eladási koncepciót ők találják ki és adják el a hiearchia alsóbb szintjeinek, de az én meglátásom az, hogy minden félelemre építő propaganda bűzlik. És tévedés ne essék, ebbe azok az emberiség fölött álló világösszesküvés-elméletek is beletartoznak – még akkor is, ha van bennük sok igazságelem is -, amelyek a személyes felelősséget nélkülözik a képletből!

A sztori mindig onnan indul, hogy vagy problématudatot kell létrehozni vagy olyan életkörülményeket kell kreálni, amelyre megoldás szükségeltetik, Pl. biológiai fegyverekre kötelező védőoltással reagálni. Ha el van adva a probléma léte, onnantól fogva az elme megoldásokért fog kutatni és a félelem megszüntetése céljából beveszi a tablettát. A kör bezárult.

Mégis miért beszélek erről? Mindenben van hazugság, na és akkor mi van? “Mit tudsz Te ez ellen tenni, Józsi?”

Először is semmit nem tudok tenni, mert ugye visszautalva az előző bejegyzésemre, most ez a valóság. A végtelen potencialitásból a kényelem oltárán feláldoztuk az igazságot. Viszont az is VAN, hogy nem mindenben van hazugság. Van az ún. tisztes kereskedői haszon fogalma és vannak olyan termelők és szolgáltatók, akik nem megvágni akarják a vevőket, hanem tisztességes, korrekt haszonkulccsal értéket akarnak ADNI a vásárlóknak. Azáltal érzik jól magukat, hogy valóban értékes a portékájuk. Őszinte szívvel tudják – és ezért is végzik a tevékenységüket -, hogy a vásárló velük jól jár. Én úgy érzem, hogy valahol ez lenne a tudatos kereskedelem célja, amelynek menetét a tudatos vevő alakítja. Nem zsákmányszerzés – ahogyan azt Puszta Csaba hívja a 4D zónából – hanem felebaráti szeretettel átitatott csereügylet. Csak olyat teszek a másikkal, amit én is kapni szeretnék. (És itt szeretném kiemelni, hogy a nem marketing és az eladási technikák a “bűnösek”, hiszen az értékes portékának is kell reklám.)

Ami az érdekesség, hogy mivel a dolgoknak nincsen minősége, csak az embereknek, akik a dolgokat “működtetik”, ezért a fent említett példákban is lehetne úgy cselekedni, hogy sokkal több igazság legyen bennük. Mindezt annak ellenére, hogy az elkényelmesedett emberiség mára már – meglátásom szerint – imádja a hazugságot és a “semmiért valamit” talmi koncepcióját. Nézzétek csak meg azt a rengeteg kamu-kéró szolgáltatást, amelynek működtetői azt állítják, hogy személyes munka belefeccolása nélkül(!) pénzért cserébe képesek megoldani a problémáinkat! És most nem a manikűrösről és a pedikűrösről beszélek… Az igazság útja szinte mindig sok-sok munkával, önmagunk korlátainak meghaladásával és sokszor fájdalmas felismerésekkel szegélyezett. Lehet gyógyítani tiszta szívvel, lehet hitelt adni korrekt feltételekkel és lehet biztosítást is árulni tisztességesen vagy vitaminokat forgalmazni az emberiség megmentéséért, csak mindig fel kell hívni a személyes felelősségre(!) a figyelmet és tisztes hasznot kell a szolgáltatásért kérni, nem pedig gusztustalanul lehúzni az ügyfelet és hókusz-pókusz varázsigékkel megvezetni félelemre – vagy a kapzsiságra – alapozva. Mindezt akkor is, ha ezzel a tisztább szemlélettel sokkal több időbe telik egy bizonyos mennyiségű pénz(energiát) begyűjteni.

Talán egy naív f@sz vagyok – sokan mondták már -, de ezek a gondolatok lüktetnek bennem már egy ideje és szeretném azt hinni, hogy minél többen értjük meg ennek jelentőségét, annál több lesz a tiszta üzlet. 🙂 Valahol azt is érzem, hogy az egyre gyakrabban tapasztalható felébredések ellenére a nyugati emberiség olyan mélyre süllyedt már a káprázatban és az illúzióban (=képtelen uralni a valóságot, mert a felelősség folyamatos kihelyezésével mások irányítják az életét), hogy az armageddon elkerülhetetlen és a süllyedő hajóra nem is kell mindenkit visszarángatni. De ahogy mondani szokták: mentsük, ami (és aki) menthető!

A leírtak ellenére nem “tanácsolok” semmit, csak annyit kérek a tudatosság szeretetteljes továbbadásáért, hogy ha bármikor belefuttok valamibe, amit rátok akarnak tukmálni, mindig nézzétek meg tüzetesen a teljes képletet és ha tisztább világra vágytok, csak annak a biznisznek adjatok (pénz)energiát, amelyben nem, vagy csak nagyon kevéssé látjátok a hazugság faktort. Hiszem, hogy egy ténylegesen emberközpontú és tisztességre alapuló kereskedelmi rendszer, mint a gazdaság mozgatórugója, elsősorban úgy tudja a helyes útra visszaterelni az eltévedt “nyájat”, ha nem dőlünk be minden útszéli mesének és a sokszor irreálisnak hangzó (értsd: “semmiért valamit” koncepcióján alapuló), valójában aránytalan előnyhöz jutás káprázatának.

Végezetül egy érdekesség: Egy amerikai statisztika azt mutatja, hogy a lottó 5-öst nyert emberek jelentős része 5 évvel a nyeremény megszerzése után szegényebb lesz, mint előtte volt. Egy kanadai felmérés szerint a nyertesek 70%-a veszíti el a vagyonát 7 éven belül. Mindez azért van így, mert a “kvantumugráshoz” – jelen esetben a “vagyonos ember” lelki és szellemi állapotához, tapasztalatához való felnövéshez – alkalmazható tudás kell és alázat, s ezt 500 millió, de még 1.5 milliárd forint sem teszi a zsebünkbe. A jelenlegi rendszerben vírusként terjedő hazugságok leleplezésének megértéséhez ezért azt a közgazdasági axiómát érdemes az eszünkbe vésni, hogy Nincs ingyen ebéd.

Most pedig elindulok a taliándörögdi Tudatosság Völgyébe és felhörpintek egyetlen kupicával az egészségetekre! Aki arra jár, szeretettel koccintok vele! 🙂

Álmom, az Európai YOUnió

Álmom, az Európai YOUnió

Álmom, az Európai YOUnió

Amióta beléptünk az Európai Unióba, megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy ez jó ötlet volt-e vagy sem. A főáramlatú hírek a csatlakozásnak szinte csak az előnyeiről beszélnek és az elmúlt 20 év kormánypártjai sem gondolják másként, minthogy ez volt az egyetlen megoldás az európai jövőnk építésére. Hogy ez tényleg így van-e, nem tudnám megmondani (bár feltételezem, hogy nem ez az egyetlen megoldás), de ha már úgyis írom ezt a blogot, elmélkedek egyet arról az oldalról, amiről a média ritkán beszél, s leírom azt is, hogy szerintem mitől is lehetne valóban EGYséges a mi Európánk. Igazi “Józsi bácsi” szemmel, persze, szóval ne számítsatok valami tudományos, piackonform nézetre.

Az EU tagságunk kétségtelenül ajtókat nyitott a szabad kereskedelemnek és a munkaerő szabad áramlásának bizonyos keretek között. Eltűntek a vízumok, s az EU útlevéllel szabadon repkedhetünk, ahová csak akarunk, ráadásul olcsón. Viszonylag könnyedén tudunk külföldön is üzleti vállalkozást építeni, az internet által pedig teljesen eltűntek a határok. Szó szerint szabad a vásár, főleg azoknak akik cselekvőképes tudással rendelkeznek. (Erről írtam a legutóbbi alkalommal.) Már az USA-ba való kiutazáshoz sem kell vízumért sorbaállni és 500 Ft-os percdíjon időpontot egyeztetni a konzuli iroda automata rendszerével, arról nem is beszélve, hogy a szakképzett, olcsó(bbn)ak számító munkaerőnek az itthoni kilátástalanság ellen van hová “menekülnie” nyugaton. Sokan meg is teszik, Németországba csak 2012-ben 40 ezer magyar ment ki, az Egyesült Királyságba pedig még többen. Ez nagyon jónak tűnik az egyén céljainak szempontjából (bár szomorú, hogy ennyi fiatal menekül innen), bevallom az utazási szabadságnak rengeteg előnyét kiélveztem már én is és nagyon tetszett. (pl. pont akkor utaztam – és kocsmáztam 🙂 – körbe Dél-Amerikát 2004-ben, amikor beléptünk az EU-ba és akkor már csak Kolumbia volt az egyetlen ország, ahová vízum kellett – 2003-ban még a dél-amerikai országok fele ilyen volt -, de most már oda is beutazhatunk 90 napra útlevéllel.) Egy ilyen közös nagy “családban” ráadásul az az előnyünk is megvan, hogy a korábbi háborúkkal teli évszázadok energiapazarlása helyett elvileg(!) van időnk arra, hogy a lelkünk gazdagításával foglalkozzunk, ami végül is az itt létünk igazi célja. De az egyén “önös” célja az csak a képlet egyik fele, mert ugye mégis csak közösségekben élünk, így a társadalom jóléte is kihat az egyén jólétére és vica versa.

A szabadság azzal is együtt jár, hogy a nagyobb családunk (a nemzet, amelybe beleszülettünk) érdekeinek a védelme brutálisan sérül. Kétségtelen, hogy olyan sérülések ezek, melyeknek van rengeteg (rövid távon) pozitív(nak tűnő) hozadéka is, mint pl. nyugati és távol-keleti multicégek leányvállalatai már fél-európai fizetésért(?) sok-sok száz / ezer szakembert alkalmaznak és még adót is fizetnek – s így talán mégsem mennek el olyan sokan -, s ez valóban jó az országnak. Ezzel egyidőben azonban a tőkeerős multik tevékenysége számos konkurens kis- és közepes vállalkozót kiszorít, így sajnos a – ritkán hangoztatott – statisztikának az is része lesz, hogy egy hazánkba települő nagyvállalat munkahelyteremtése legalább ugyanannyi munkahely megszűnésével is együtt jár. A különbség az egyén szempontjából többnyire annyi lesz, hogy külföldi főnökei lesznek magyarok helyett, a hazai vállalkozó pedig – ha szerencséje van – munkát kap az őt kiszorító tőkeerős vállalatnál. (Még mielőtt ezt megkapnám: tudom, hogy ez a minőségbeli különbség miatt is előfordulhat, de legalább ugyanannyi esetben megy tönkre egy kis cég a naggyal szemben, mert nem tudja finanszírozni az árversenyt.) Ezt hívják globalizációnak, ami még ha számszakilag pozitív irány is (már ha az), az egyén boldogságának és egy nemzetgazdaság szuverén rendelkezéseinek szempontjából nem biztos, hogy annyira kecsegtető jövőképet nyújt. A kiszolgáltatott helyzet ugyanis olyan helyzetbe hozza a kormányokat, hogy a biztos szavazatokért cserébe már csak számszakilag akarják megoldani a problémákat (és nagyon gyakran ebbe is beletörik a bicska), hogy legalább a statisztikák jó irányt mutassanak. Az egészséges nacionalizmus és a lélek egyensúlya meg hadd vesszen.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a külföldi cégek a több éves adókedvezményes időszak után (amely a hazai cégeknek sem jönne rosszul) a vállalati adózásuk szempontjából nagyon jól (és egyre jobban) optimalizáltak (offshore és egyéb módon), ami azt jelenti, hogy csak annyit fizetnek be a közös kasszába, amennyit nagyon muszáj és szinte biztos vagyok abban, hogy ez az összeg nagyon ki van számolva, de persze tévedhetek, hiszen nem vagyok nemzetközi nagyvállalat pénzügyi igazgatója. A profit azonban teljes mértékben az övék – amivel nincs is semmi gond -, viszont azt túlnyomorészt nem Magyarországon költik el az anyacégek, ami egy lényeges pont, mert a (mi) nemzetgazdaság(unk) fellendülését okozó fogyasztáshoz csak részben járulnak hozzá (=munkahely teremtés által), szemben egy olyan helyi tulajdonú vállalattal, aki a hasznából (is!) sokkal inkább a magyar pénzügyi vérkeringésbe pumpálná a naftát. Na hja, ki az, aki képes Magyaroszágon pl. autót gyártani? – merül fel a kérdés. (Biztos, hogy nekünk autót kell gyártani? – válaszolom én erre, de majd kifejtem később, hogy mire gondolok.) A leglényegesebb pont ebben az egyenletben: egy nem hazai érdekeltségű cégben keletkezett profit jelentős része nem a magyar gazdaságba pörög vissza (kivéve, ha azt a saját szolgáltatásainak a fejlesztésére költi, amire ugyancsak van példa, de ugye ezek is a még profitábilisabb üzleti modell elősegítésére történnek meg). S ha már itt vagyunk, tegyük azt is hozzá, hogy Magyarország pozitív külkereskedelmi mérlegének az oka nem a hazai tulajdonú cégek exporttevékenységének, hanem a Magyarországon működő külföldi cégeknek köszönhető, vagyis egy olyan termelő tevékenységnek, amelynek elsőszámú haszonélvezője nem a magyar gazdaság, hanem a profitját innen elvivő nemzetközi nagyvállalatok tulajdonosai és részvényesei. (A megfelelő szaktudással és invesztícióval versenyképessé tehető, exportképes magyar ipart pedig a rendszerváltás óta lehúztuk a vécén. Lehet, hogy ez volt az “egyszerűbb”, de nem jól van ez így.)

Az imént felvázolt folyamat miatt és a pénz helyben történő forgását elősegítendő rendkívül előnyös a helyi / közösségi pénzek duális rendszerben történő használata, mert ott a helyi gazdaság (és a benne élő emberek életének!) védelme beépített elem, hiszen a helyben használatos pénz sehol máshol nem ér semmit. Főleg ha negatív kamat kerül a pénzre, ami azt jelenti, hogy minél tovább tartja az ember körforgáson kívül a fizetőeszközt, az annál kevesebbet ér. (Úgy képzeljétek ezt el, mint egy átvételi dátummal ellátott pénzt, amire rá van írva, hogy ha X ideig nem költöd el, akkor 10%-kal kevesebbet ér, s ez hónapról-hónapra egyre kevesebb lesz, így lehet “rákényszeríteni” a pénz tulajdonosát arra, hogy a pénze gazdasági körforgásban maradjon.) A körforgásról jut eszembe egy vicc:

Az idős és a fiatal rabbi sétálnak a sivatagban. Már jó ideje mennek, mire találnak egy teveszart. Megszólal az öreg:
– Fiam, ha megeszed ezt a teveszart, kapsz tőlem 100 dollárt!
Mire az ifjú rabbi:
– Hát, ez undorító, büdös és szar íze van (szó szerint), de hát 100 dollár az 100 dollár!
Fogja és elmajszolja, ezt követően megkapja a 100 dollárt az idős rabbitól. Mennek tovább, majd néhány órával később találnak még egy teveszart. Most az ifjú rabbi szól az idősnek:
– Rabbi uram! Ha megeszi ezt a teveszart most Ön, akkor kap tőlem 100 dollárt!
Az öreg megvakarja a fejét, majd megszólal:
– Hát, ez valóban undorító, büdös is, és borzasztó íze van, de hát 100 dollár az 100 dollár! Szépen megeszi az egészet, az ifjú rabbi pedig kifizeti őt. Mennek tovább majd hirtelen megszólal az ifjú rabbi:
– Uram! Én ezt nem értem! Mindketten megettünk egy marék teveszart és ugyanannyi pénzünk van, se maga nem lett gazdagabb, sem én.
Mire az öreg:
– Fiam! Te ezt nem érted még. A lényeg, hogy a pénz forgott.

Viccesen elmondva ez a pénz lényege: a pénzforgás által a gazdasági szereplők mindannyian megkapják a munkára fordított idő ellenértékét és így képessé válnak arra, hogy az életüket tervezhetően(!) finanszírozzák. (Ezért tartják veszélyesnek sokan a pénz beszűkülését, az ún. deflációt, ami nem is mindig rossz, mert az a pénz vásárlóerejének a növekedésével is együtt jár. Persze a modern közgazdaságtanban ez zsákutca, mert brutálisan lelassítja a fogyasztást. Az ember ugyanis nem fog valamire költeni, ami később olcsóbb lehet.) Egy negatív kamattal ellátott helyi pénzben leginkább az a jó, hogy az egy felhalmozás-ellenes rendszer, ami az értékelőállító(!) gazdaság minden szereplőjének kedvező – hiszen ha értékes terméket, szolgáltatást árulsz, tutira jönnek hozzád, mert ki akarják használni a pénz teljes értékét, mielőtt az csökkenne -, kivéve azt, aki a versenytársakat tönkretéve a tőkeerejébel akar felülkerekedni és monopóliumra (egyeduralom) törekszik. Olvassátok el Silvio Gesell “Természetes gazdasági rend” c. művét közösségi pénz témában, nagyon kellemes délutáni olvasmány.

Visszatérve az Unióra, a kereskedelmi és személyi szabadság a nemzeti (helyi) érdekeket csak részben szolgálja, és teljesen piaci alapon méri a hatékonyságot (=mennyire éri meg szigorúan gazdaságilag egy adott pénzügyi, gazdasági beavatkozás, rendelkezés), figyelmen kívül hagyva azt, hogy az emberek életének értelme nem csak abból fakad, hogy mennyire sok pénzt tudnak keresni, hanem abból is, hogy a megélhetésért cserébe milyen értékű és minőségű munkát végeznek. A szociális egészség látszólag nem igazán képez változót a közös Európa eszméjének egyenletében. Nézzétek meg a perifériás tagállamokat (Görög, Olasz, Spanyol, Portugál), egyre gyakoribbak az utcai tüntetések, pedig az a fejlett(!) nyugat. Az emberek érzik, hogy elég volt a számháborúból, egyszerűen szarul érzik magukat mindenféle kimutatások nélkül is, amely mellesleg bebizonyítja nekik igen sokszor, hogy nem is állnak olyan rosszul. 🙂

Tudjátok, többször mondtam már, hogy a világ egy üzleti vállalkozás. Azok a megoldások, amelyek az emberek életét úgy könnyítik meg, hogy azon nem lehet meggazdagodni valakinek, soha nem számítottak. (Lásd Tesla találmányait.) Ezért szárnyal a gyógyszeripar és ezért nem beszél senki a fősodrású médiában Szabó Gyuri bácsiról, a 82 éves bükki füvesemberről, aki mellékhatások nélküli természetes, olcsó népi gyógymódok tömkelegével segíti a rászorulókat (s aki mellesleg megmondta többször, hogy a parlagfű érték és nem irtani kéne, hanem védelmezni.) Az Európai Unió egy közös vezetésű egységesnek tűnő konföderáció, de valójában ugyanúgy működik, mint az egymással együttműködő, ugyanakkor versenyhelyzetben lévő és saját érdekeit érvényesíteni akaró mega-vállalkozások rendszere. Akinek nagyobb a gazdasági ereje és jobb, elterjedtebb kommunikációs csatornái vannak, az előnyhöz jut. Aki fogyasztókat jobban tudja befolyásolni, és manipulálni, attól több terméket vesznek. És ma már túlnyomórészt ez számít, sajnos. (Ezért fontos az internet szabadsága, mert az egyetlen esélyünk a viszonylag objektív álláspont kialakítására az, hogy hozzáférünk mindkét gazdaságpolitikai irány véleményéhez.)

S ha már EU, itt van pl. ez a túlzottdeficit-eljárás, amit Magyarországgal kapcsolatban állandóan hangoztatnak Brüsszelben. Ugye ez az a törekvés, hogy a Magyarországon a költségvetési hiányt a GDP 3%-a alatt tartsa a kormányzat, erre az EU kötelez bennünket, különben leminősítenek a nagy hitelminősítők (=maffia :)) és a nagytőke (állítólag) kimenekül az országból. (A hitelminősítők hitelességéről annyit, hogy nem sokkal a 2008-as pénzügyi válság kitörése előtt AAA – azaz a legbiztonságosabb! – besorolással látták el azokat a másodlagos jelzálogpiaci bankokat, akik a válságot okozták. Kötelező film: Bennfentesek) Az Európai Unióban több olyan nemzet van, amely lényegesen magasabb államháztartási hiánnyal küzd (s ez nem feltétlenül baj, hiszen vannak olyan időszakok, amikor a gazdaság beindításához előbb költekezni kell egy picit államilag), a potenciális eurózónához csatlakozó országok számára ez mégis kötelező, miközben arról egyetlen szó sem esik, hogy vajon milyen hátrányokat szenvedne el hazánk, ha tényleg csatlakoznánk a közös fizetőeszközhöz. (Mint ahogy ma már Németországban is sokan visszasírják a márkát.)

A leírtak és elhangzottak ellenére még mindig nem vagyok EU ellenes ab ovo, csak az a véleményem, hogy az európai vezetőség ugyanazt csinálja nagyban, mint azok a kormányok (szerte a világon), akik a nagy húsosfazék mellől kétpofára zabálva osztják az észt a népnek, hogy mitől nem fognak majd éhezni. Miközben a színfalak mögött meg ez történik:

Nagyon sokszor írtam azt, hogy a dolgoknak nincsen minősége, csak az embereknek, akik a dolgokhoz viszonyulnak. (A kés lehet gyilkos eszköz és elengedhetetlen konyhai kellék.) Ez az Európai Unióra is igaz. Alapvetően szerintem 2 oka van annak, hogy sz@r van a palacsintában:

  1. Van ugyan egy nagy közös eszme, de minden tagállamnak más az érdeke, hiszen a tőkeerősebb országok számára a feltörekvő országok – köztük kis hazánkkal – újabb piacokat és olcsó munkaerőt jelentettek elsősorban (ami hosszú távon nem Magyarországon elköltött profitnövekedést eredményez), így aki nagyobb “izomzattal” ül le a szkanderasztalhoz, az könnyebben osztja az észt felülről. Ne felejtsük el, hogy a keleti blokk EU csatlakozását megelőzően az Unió gerincét alkotó 15 EU tagállamból 9 nemzet végiggyarmatosította a világot évszázadokkal korábban – ezzel megszerezve vagyonuk javát -, s ha lehet hinni a morfogenetikus mezők elméletének, joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mitől változott volna meg ez a gyarmatosító törekvés napjainkra? (Az energia nem vész el, csak átalakul, mint tudjuk.)
  2. Olyan emberek ülnek döntéshozói székben, akiknek a szociális érzékenysége és a felebaráti szeretete (=ne tégy olyat mással, amit magadnak sem kívánsz) úgyszólván zérus, és az egyedüli céljuk a számokban mérhető hatékonyság növelése bármi áron, főleg a saját megbízóik (=nemzetközi nagyvállalatok vezetői és fő részvényesei) felé, akik sok esetben értékelőállítás nélkül akarnak mocskosul meggazdagodni. (S ha már gyarmatosító törekvéseket említettem fent, vajon miért avatkozik bele az EU a Közel-kelet és Afrika háborúiba az USA mellett? Biztos, hogy humanitárius okokból?) Nézzétek csak meg ezt a videót:

(A teljes szöveg megtalálható legépelve itt: Hazugság a terrorizmus elleni harc)

“Az EU nem a békéről szól, hanem a hatalomról.” – Tony Blair, az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke

Aztán vegyük hozzá a képlethez azt is, hogy bár az Unióban a legfontosabb, hogy jogállamban létezzünk egymással és egymás mellett, a 2005-ben széles körben leszavazott Európai (közös) Alkotmány, mely tartalmilag 96%-ben megegyezik a pár évre rá (manipulációs propaganda hatására) elfogadott Lisszaboni szerződéssel – amelyet az azt megszavazó országok jogászai el sem olvastak – tulajdonképpen egy olyan 85 ezer(!) oldalas rendelet és szabálygyűjtemény, melyet pontosan értelmezni még a szakemberek szerint sem egyszerű mutatvány, vagyis azt nem magyaráznak bele az EU törvényekbe, amit nem akarnak. (Az angolul beszélőknek érdemes meghallgatni Jens-Peter Bonde dán EU képviselő véleményét, vagy eme úriember korábbi weblapján megjelent angol nyelvű cikkének magyar fordítását: Az EU állam születése a lisszaboni nap és a bűn jegyében.) “A nemzetállamok Európája” vízióból egy bürokratikus, szinte átláthatatlan, nem igazán hatékony, nem igazán demokratikus (vagyis folyamatos kettős mércével mérő) olyan piacgazdaság lett, amelyben a természet törvényei alapján finoman szólva az “erősebb kutyát illeti meg az utódnemzéshez való jog”. (Akit érdekelnek további részletek a korporatokráciába átment – azaz pénzhatalmi, a nagyvállalatok érdekei mentén irányított – fejlődésről a nemzetállamok személyes érdekeinek rovására, annak ajánlom figyelmébe Rodney Atkinson elismert brit politológus – aki mellesleg Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson bátyja – 2008-as beszédét, továbbá ajánlom elolvasásra a következő bejegyzéseket: Cikkek az Európai Unióról.)

A Lisszaboni Szerződésben egyébként az is benne van(!), hogy az amerikaihoz hasonló mentőcsomagokat nem szabadna alkalmazni Európában, mégis megtették már többször is a bajba jutott dél-európai tagállamok esetében. Alkotmányellenesség? Oda se neki! 🙂 Ez a mentőcsomag-játék szerintem régen nem az emberekről szól (hiszen ha a népről szólna bármi, akkor már abba maradtak volna a bizonyítottan jogtalan banki hitelszerződésekben foglaltak nem teljesítéséből következő kilakoltatások), az egyedüli cél az, hogy a gazdasági egyensúly és “növekedési” pálya megmaradjon a hitelezés lehetőségeinek fenntartásával. A XXI. század mumusa a kiszámítható gazdasági növekedés, s ebben az egyenletben az emberi életnek nincsen szentsége sajnos. 🙁 (Nekem pedig a külföldiek magyar állampapír-állományát látva – klikk a grafikon nézetre! – az a véleményem, hogy a nagytőkének nem annyira sürgős kimenekülni innen IMF hitel ide vagy oda, hiszen az EU átlagnál lényegesen magasabb hozamfelár még mindig jobb, mint bármi nyugaton. A magyar gazdaság csődjével kapcsolatos hírek meg semmi más, mint nyomásgyakorlás arra, hogy a kormányzat megfelelő biztosítékkal rendelkezzen az ide befektetett külföldi tőke kamattal történő kifizetését illetően. Legyen bárki kormányon, mindig erről fúj a szél. Erről szólt a mesterséges forintgyengítés játéka is.)

Gondoljátok csak meg, hogy egy emberközpontú kapitalista rendszer lényege nem igazán az lenne, amit most tapasztalunk. (Vagyis ez a kíméletlen, egymást felfaló vadkapitalizmus, amelyben egymás eszén történő túljárással jutunk előrébb, lásd hitelek és befektetés bankházak körüli balhék.) Még a blogom elindításakor írtam egy Állami vagy privát? c. cikket, melyben pont azt fejtegettem, hogy nem attól lesz valami hatékony, hogy privát kezekbe kerül, hanem attól, hogy maga a cég (legyen az privát vagy állami irányítású) megfelelő üzleti tudással és érdekérvényesítő képességgel rendelkező vezetőkkel dolgozik-e. Mivel ma már minden a pénzről szól, ezért (sajnos) szinte kikerülhetetlen az, hogy ne valamilyen lobbiérdekek befolyásolják a stratégiai döntéseket, de azért az sem mindegy, hogy a lobbiérdekből fakadó döntéseknek van-e széles körben pozitív társadalmi hozadéka. (Ami egy főleg külföldi érdekeltségű multi esetében csak annyira jellemző, amennyire az ő érdeke megkívánja. Mint ahogyan Te sem veszel a szomszédodnak autót, csak mert neked jól megy.)

De ha a szocializmus versenyképtelensége és a kapitalizmus kielégíthetetlen tőkeéhsége sem jó, akkor mi lehetne a megoldás az emberiség számára?

Az én véleményem az, hogy a legjobb megoldás az emberi élet(minőség) és a szociális egészség védelmét szabályozott (nemzetállami) keretek közé szorító kvázi kapitalista rendszer, melyben mindent lehet, de nem mindent szabad. Ez azt jelenti, hogy a profit oltárán nem áldozunk fel emberéleteket és nem excel táblákban számoljuk ki az élet értékét, hanem kizárólag olyan vállalkozások működését és terjeszkedését támogatjuk, amelyek környezet és embervédelmi szempontoknak is megfelelnek, s mindezt úgy tesszük meg, hogy az emberközpontú és fenntartható gazdasági növekedés működését már 10 éves kortól oktatjuk a következő generációnak, hogy ne a tűzoltásról szóljon a közgazdaságtan, mint napjainkban. Na persze ez azzal is járna, hogy a silány minőségű és haszontalan tömegtermékek piaca beszűkül, de azt gondolom, hogy ez nem lenne túl nagy áldozat azért, hogy a profithajhász “modern” gondolkodás következtében az emberiség ne zabálja fel a saját jövőjét.

“Józsikám! Te valami elképesztően naív f@szi vagy!” – igen, hallom… 😀

Visszatérve arra a bejegyzés elején feltett kérdésre, hogy vajon kell-e nekünk tényleg német és japán autókat gyártani, felmerül bennem egy másik, számomra lényegesebb kérdés. Magyarország mindig is mezőgazdasági ország volt, amióta csak idejöttünk a Kárpát medencébe. Talán nem véletlen, hogy Európa éléskamrája voltunk a középkorban, hiszen itt fantasztikus a termőföld, s nem mellesleg az egész ország édesvíz és termálvíz tetején csücsül. (Amely még alternatív energia szempontából sem elhanyagolható). Ezek mind-mind az életünket lehetővé tévő kincsek, hiszen egy jó részük a táplálékhoz kötődik, amely nélkül nincs élet. Ehelyett mit látunk? Az agrárium egykori tündöklése már fényévekről sem kivehető, az EU mezőgazdasági támogatásai a spanyol és francia mammut vállalatoknak kedveznek, így a versenyképesség terén EU szinten nem rúgunk labdába, és ez nem a minőség miatt van, mert a magyar élelmiszer szerintem elsőrangú. A támogatási rendszer bár fejlődik, még nagyon messze van az igazságostól. Egyes közgazdász elemzők szerint Magyarország a csatlakozás óta is több pénzt fizet be a közös EU kasszába, mint amennyit képes kivenni onnan. Vagyis nettó befizetők vagyunk, bár sokan állítják ennek ellenkezőjét is. Hogy mi a tényleges igazság, azt nem tudom, de annyi biztos, hogy az igazság az VAN. Az EU pályázati szisztémájára persze lehet azt mondani, hogy ez a támogatási rendszer legalább lehetőséget biztosít a magyar vállalkozásoknak, de én meg azt gondolom, hogy mindaz a pénz, amit az EU-ba befizetünk tagsági díj gyanánt (hogy aztán a pályáztató rendszeren keresztül többet tudjunk visszaszedni mindenféle kritériumoknak megfelelve), megfelelő hazai szabályozással és ellenőrzéssel ugyanúgy állami – és nem EUs – támogatásként is eredményes lehetne, és legalább az egészet az EU bürökratikus rendszerén sem kellene átpörgetni. (Ez gyakorlatilag ugyanaz a kérdéskör mint az MNB függetlenségének kérdése.) Arról nem is szólva, hogy a biztosan nettó befizetőknél – pl. Németország – is kezd kicsapódni a biztosíték.

Gondolkodtatok már azon, hogy miért nem létezik (legalábbis én nem tudok ilyenről) egy széleskörű, a kisembereknek készített – pl. az interneten elérhető – nyilvános statisztika arról, hogy a nemzetállamok EUs mérlege hogyan is alakul? Mennyit fizettünk be pontosan? Mennyit kaptunk vissza és mire? Én úgy érzem, hogy az állampolgárok kegyéből(!) létező nemzetállami vezetés és a fölöttük álló brüsszeli bürokratikus rendszer minimum azzal tartozna az EUs állampolgárok felé, hogy igazi “józsi bácsi nyelven” egy könnyen átlátható és követhető pénzügyi kimutatást készít arról, hogy a befizetett összegeknek mi is lesz végül a sorsa. Ha a pénzáramlás építő jellegű, akkor úgysem fog senki lázadni, ha meg sok a maszatolás és a hiányzó pénz, akkor meg derüljön már ki, hogy mi az igazság! (Egy olyan világban, amelyben már az átlagember fenekébe is be akarnak nézni, hogy mitől van neki 2 autója, ez olyan nagy kérés?)

Sajnos hiába vagyunk agrárnemzet, a magyar termények iránti igény azért is csökken, mert a magas eladósodás miatt a széles tömegek sokkal inkább ár-, mint minőségérzékenyek az élelmiszer tekintetében, a finom magyar paprikát meg exportálni kell, mert azon az áron csak a gazdagabb nyugatiak tudnak zöldségeket fogyasztani (nagy tételben), amiért itthon egyáltalán megéri ezzel foglalkozni (még). (Érdekes cikk ezzel kapcsolatban: Lantos Ferenc paprikája hódít a japánoknál.) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de számomra szomorú, hogy a piacgazdaság ezt eredményezi. S ha mégis megéri autógyártással foglalkozni (mivel a magyar mezőgazdaságot “halálra ítélte” a piaci “verseny”), akkor pl. hogy lehet az, hogy folyamatosan Volvo és Mercedes buszokat vesznek a hazai tömegközlekedési társaságok, a magyar buszokat meg Amerikába exportálják? (Azért hála Istennek, úgy néz ki, hogy mégis lesz valami változás rövidesen a magyar buszgyártás terén: Pusztító hatású az új magyar busz?)

A keményebb hangvétel ellenére beismerem, hogy ez a MI, vagyis az Én hibám (is). Mert addig, amíg az árérzékenységem miatt nem magyar árut veszek, addig a külföldiek szekerét tolom, az ő gazdaságukat erősítem és a saját nemzetem gazdaságát gyengítem. (Hogy egy érthető hasonlatot mondjak: aki a szomszédasszonyhoz jár pásztorórákat eltölteni, annak a feleségére nem sok energiája marad.) Egyetlen külföldi cég sem tudná Magyarországon megkeresni az extra profitjait, ha megfelelő tudatosságú nemzetünk lenne, akiket magyar szívű vezetők döntései gardíroznak a jövőbe, s mindannyian tisztában lennénk azzal, hogy Magyarország felvirágzásához elsősorban nem politikusok kellenek, hanem személyes felelősségvállalással felvértezett egyének, akik a döntéseikkel és idejük eladásáért cserébe kapott pénzükkel kizárólag azt támogatják, ami a szűkebb pátriájuk érdekeit szolgálja. Elvégre is nem azért dolgozzuk végig az életünket, hogy a szomszéd házát építsük fel. Természetesen nem állítom azt, hogy az értéket teremtő külföldi cégek ne keressenek azon, hogy itt tevékenykednek, csak azt gondolom, hogy ezt nem szabadna megtenniük a hazai mikrovállalkozások és a KKV szektor rovására, amelyben dolgozók a GDP több, mint 50%-át termelik, a foglalkoztatások terheinek cca. 60%-át vállalják magukra, s amelyekben a gazdaságilag aktív magyar lakosság (kb. 4.3 millió ember) 38-40%-a dolgozik (persze igaz, sokan kényszervállalkozóként). Nagy örömömre szolgál, hogy azért vannak már jó irányba mutató kezdemények Európában:

Milyen lenne az én áhított közös Európám? (Álmodozom egy kicsit…)

Kritizálni mindenki tud, de teremteni annál nehezebb, főleg úgy, hogy emberek vagyunk, tele kapzsisággal, féltékenységgel és (némi) hatalomvággyal, mert az életünket irányító, hiányra koncentráló ego számára a birtoklás illúziója hozza el a vélt kánaánt. Aki tehát a fent leírtakra azt reagálja, hogy én is csak egy szájkaratés vagyok a sok felesleges tollnok közül, annak részben igaza van. Bennem is ott van a keretbe zárt ÉN tobzódása a kÉNy-ELEM zónájában, és szeretnék úgy változást tapasztalni, hogy nincs járulékos fájdalom. Ez azonban nagyon ritka. Mégis úgy érzem, hogy a véresszájú EU ellenesek és a vakbuzgón hívő EU pártiak között van egy vékony, de létező sáv, melynek szélesítésével valódi közös nevezőt lehetne találni.

Ez a közös sáv arról szól, hogy “élni és élni hagyni”. Lehet terjeszkedni és új piacokat szerezni, de mértékkel és előre meghatározott keretek között úgy, hogy az értéket előállító kisember érdekeit nem tiporjuk a sárba. Lehet a silány minőséget képviselő piaci szereplőket kiszorítani a szolgáltatói és termelői körből, de nem úgy, hogy árversenyben tönkretesszük az értékes konkurenciát is csak azért, mert nem tiltja a törvény. Lehet földet vásárolni, de szigorú állami szabályozással és meghatározott kritériumok alapján, mint ahogyan Dániában is működik. (Kritérium: megfelelő, dán nyelven megszerezhető szakirányú végzettség és helyben lakás, vásárolható föld mérete: max. 250 hektár.) Kell, hogy a nemzetek közösségére tisztelettel legyen az európaiságunkat összefogó közös, határok nélküli vízió, ám ez csak úgy érhető el mindenki boldogulására, ha a nemzetállamok érdekérvényesítő képessége azonos mértékű szerte a kontinensen. (Mint ahogyan az egy utcában lakó, kerítés nélküli kertszomszédok sem a másik frigójából pakolják tele a gyomrukat csak azért, mert az egyiknek nagyobb a bicepsze, mint a másiknak.)

Meggyőződésem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott tágabb közösség, mint az Európai Unió csak így tud egymással hatékonyan és boldogan együttműködni hosszú távon. Ha már úgyis ún. jogállamban(?) élünk, mert a felebaráti szeretetre nem lehet államformát felhúzni, akkor olyan törvények működtessék a kontinens politikai is gazdasági szerkezetét, amelyek az értékteremtő munkahelyek egészséges profitlehetőségeit figyelembe véve elsősorban az emberi élet szentségét, másodsorban pedig a nemzeti kulturális értékek megőrzését tartják fontosnak, mert csak így maradhat színes ez a csodás kontinens.

Az Európai Unió szuperállamának megálmodói ott tévednek a legnagyobbat, hogy a szabadosságot szabadságnak hirdetik. Az igazi szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálhatom, amit akarok, ha a törvények nem tiltják, hanem azt, hogy az éberség állapotában létezve és a szellemi törvényeket betartva senki nem kényszeríthet rá arra, hogy hazug legyek önmagamhoz a megélhetésért, s nem vehetnek rá arra, hogy szembe menjek a saját családom érdekeivel mások aránytalan szolgálata végett. (Ha pedig körbenéztek, ez a rengeteg szabályozás sajnos nem igazán ebbe az irányba mutat.)

Ezt a különbséget kellene megérteni azoknak, akik a közös Európa eszméjét a következő szintre akarják emelni, melyben a személytelen korporatokrata Unióból az emberekről szóló, perszonokrata YOUnió lehetne végre.

A kis lépések művészete

A kis lépések művészete

A kis lépések művészete

Ez a bejegyzés egy végtelenül egyszerű folyamatról szól, amit úgy hívnak, hogy fokozatosság. Ismerjük ezt a szót mindannyian, tudjuk, hogy mit érzünk a hallatán. Szinte vicces, hogy egyáltalán írok róla, de kutatásaim szerint az egyik legnagyobb erővel rendelkező fogalom, mely a jelen pillanaton keresztül a jövőt formálja a segítségemmel(!). Tulajdonképpen ezért írom ezt a blogot is azok számára, akik válaszokat keresnek és talán a válaszaikhoz találnak itt egy-egy puzzle darabkát. A világ(om) megváltoztatásához egyetlen pici lépés elég. Egyetlen pici lépés, minden nap.

“A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik.”
(Konfuciusz)

Tegyük fel, hogy pl. fogyni szeretnék. Van rajtam 15 kiló túlsúly, bármit csinálok, egyszerűen nem tudok megszabadulni tőle. Megpróbálkoztam egy csomó diétával, de nem segít. Gyors eredményt szeretnék, ezért elmegyek ultrahangos zsírbontásra, hátha attól jobb lesz a helyzet. Talán segít, talán nem. Többnyire nem. Radikális változást nem könnyű elérni, mert ahhoz meg kell változnom minden szempontból, szépen, lassan. Ráadásul még az is ott van – és vigyázni, mert ez trükkös, de (sajnos) igaz -, hogy (!) nem azt hiszem, amit tapasztalok, hanem azt tapasztalom, amit hiszek. (Ezt a mondatot érdemes megjegyezni, mert szerintem ez a boldogság titka!) Magyarul a valóságot a tudatalattimban zakatoló hitrendszer által tapasztalom meg, ahogyan arra a Szelektív érzékelés c. bejegyzésben már utaltam. A változ(tat)ás pedig egy bitang nehéz feladat, mert mint tudjuk: a gondolataink szabják meg a szavainkat, a szavaink határozzák meg a tetteinket, a tetteink alakítják a jellemünket és a jellemünkből fakad a sorsunk. Mi tehát az első, “pici” lépés? Meg kell változtatnom a hitemet, odabent: “Képes vagyok rá, hogy lefogyjak”. Ezek után jön minden más. Az eredményt biztosító hitrendszer “megalapozásán” túl meg kell találnom a számomra megfelelő diétát (=céltudatosan szabályzott étrend), és egy rendszeres sport tevékenységet, amit végeznem érdemes. Az eredményhez az elme-test-lélek szintek együttesén kell dolgoznom. Minden nap egy picit. A kulcs a rendszeresség és a fokozatosság. A döbbenetes számomra az, hogy némi kutatómunkával rájöttem arra, hogy az “emberiség történelmét írók” így mossák át az agyunkat. A “kis lépések művészetét” alkalmazva. Úgy, hogy észre sem vesszük.

Ezt a képet láttátok már?

Többször említettem már, hogy a tradícionális létforma alapvetése az Isteni rend. A fa lényege a faság, a bogár lényege a bogárság, az ember lényege az emberség, az igaz lényege pedig az igazság. Ebben a szemléletben a létező dolgok nem akarnak mások lenni, mint amik, mert akkor elveszítenék létezésük értelmét. Ez most nagyon triviálisnak tűnhet így leírva, de ha egy kicsit közelebből megvizsgáljuk a világunk menetét, pont ezek az alapelvek sérülnek. Minden nap egy picit jobban, apró lépésekben.

Az egyszerűnek tűnő dolgok kis lépésekben átalakultak valami teljesen mássá: Pénz, egészség, közterhek viselése, oktatás, és igazából minden, ami lényeges. Nézzük őket sorban:

A pénzvilág életünk része, a hírek fele arról szól, hogy mi lesz a tőzsdével, az eurozónával, a világgazdasággal. Amikor annak idején kialakult a modern bankrendszer és a hitelezés, egy nemesnek tűnő szándék volt mögötte: Ha a betétesek pénzét (pénz=értékközvetítő jel) a bank kihelyezi magasabb kamatra, mint amennyit ő fizet érte a betétesnek, akkor a hitel lehetőséget teremt az értékteremtésre és mindenki jól jár. Mivel a hitelpénzből létrejövő érték szerencsés esetben simán “meg tudja termelni” a kamatfizetéshez szükséges többletjövedelmet és így nem kell megvárni, míg a beruházó, fejleszteni vágyó ember vagy társaság összeszed annyi pénzt, amiből az értékteremtés megvalósulhat. A hitel tehát ebben a funkciójában jó. Ez a folyamat mindaddig teljesen egészségesen működött, amíg a biztonságot és gyorsabb fejlődést megteremtendő létre nem jött a részleges tartalék rendszere (fractional reserve banking), mely egy olyan természetes következménnyel járt, hogy a kihelyezendő hitel mértéke több lett, mint a betétállomány (=a bankba betett lóvé összege). Ez a többlet hitel-számlapénz az ún. pénzmultiplikátor hatás által jön létre, erről már többször írtam korábban. Magyarul a bankrendszer több pénzt helyezhet ki, mint amennyivel fizikailag rendelkezik. Ez egy teljesen elfogadott folyamat, Magyarországon ennek köszönhetően kb. 4x annyi pénzt helyeztek ki bankok hitelben, mint amennyivel rendelkeznek. S bár a gazdaságot ez valóban pörgeti, van benne egy csavar: az extra számlapénzre, mely valójában a “semmiből” (=multiplikátor hatás által) jött létre, ugyanúgy kell kamatot fizetni és ez már probléma, mert a kamat visszafizetéséhez szükséges pénz valójában nem létezik. (Ebbe a műveletbe már korábban belementem az Ezért nő a szegénység c. írásban.) Ahogy azonban A “szabadság” ára c. bejegyzésemben írtam hónapokkal ezelőtt, ezt a folyamatot valahol az emberiség kapzsisága teremtette. Szeretünk tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarónk ér. (A modern bankrendszer pedig úgy lett kitalálva nagyon okosan, hogy ebből az emberi szükségletből bődületes adósságot csinált – szépen lassan, fokozatosan! – egyéni és nemzeti szinten egyaránt. Észre sem vettük és felzabáltuk a jövőt előre, ezért már nem a nemzetállamok diktálnak, hanem az, aki a pénzt előállítja.)

A gazdasági életben oly fontos (érték)tőzsde sem az már, mint régen. A tőzsde annak idején az áru- és nyersanyagpiacok, a kötvény és részvénypiacok működését nagyon szabályozott módon biztosította, ma már azonban a mega-giga spekulációk színtere, ahol a valódi értékteremtés és értékcsere nem cél. 2008 őszi adatok szerint az amerikai bankok közti hitelfedezeti biztosítás (=CDS, azaz Credit Defaul Swap) mértéke meghaladta az amerikai államadósságot, ami akkor 14 ezer milliárd dollár volt, egyéb származtatott ügyletekből pedig mintegy 700 ezer milliárd USA dollárnyi tőzsdei termék keletkezett. Mindez szépen, lassan, fokozatosan. (700 ezer milliárd dollár az olyan sok pénz, hogy 1 dollárosokból kb. 700 ezer km hosszú pénzoszlop lenne! Az majdnem a Föld-Hold távolsága oda-vissza. Ha szeretnél egy szemléltetést látni 1 billió dollárról – 1 trillion – nézd meg ezt a videót.) Mivel ez a folyamat azóta sem változott sokat, ezért számíthatunk rá, hogy lesznek még nagyon durva gazdasági hullámzások, összeomlások a közeljövőben! (Ha még nem láttad, nézd meg a “Bennfentesek” c. filmet ezzel kapcsolatban, klikk ide!)

A kis lépések eredménye tehát az lett a pénzvilágban, hogy az értékek mérésére és cseréjére hivatott eredetileg ingyenes(!) jel, a pénz, már teljesen máshogy működik, mint ahogy kitalálták. Irányító és hatalmi eszközzé vált és fontosabb lett, mint az élet.

Aztán ott van az orvostudomány, a gyógyítás kérdése. Hippokratész idejében még a test-lélek-elme szintjén működött a gyógyítás. Nagyon sokszor nem volt benne komoly pénz, a gyógyító célja a tisztes megélhetés megteremtése volt és az, hogy az emberek ne szoruljanak rá az ő szolgáltatásaira. A távol-keleten bizonyos országokban azért fizették az orvost, hogy egészségben tartson embereket vagyis, ha betegség ütötte fel a fejét, a gyógyító nem kapott fizetést. Ez ma már nagyon nem így van. Az orvostudomány és a gyógyítás szépen, fokozatosan átalakult a világ legnagyobb üzleti vállalkozásává. Aki beteg, az fél (=nem egész) és minden pénzt kifizet ahhoz, hogy meggyógyuljon és egész(séges) legyen. Az ellenpólusok, a megelőzés hírnökei természetesen ott vannak a gyógyításban is (táplálékkiegészítők, vitaminok, lélek- és energiagyógyászok, stb.), de a helyzet az, hogy ezeket a TB egyáltalán nem támogatja és így sokak számára megfizethetetlenek, ráadásul ügyes törvényhozással ezeket az üzletágakat lépésről-lépésre olyan helyzetbe hozzák, hogy rengeteg lesz közöttük a kókler is (pl. bizonyos helyeken már nem kötelező ráírni a vitaminos tégelyre, hogy adott vitaminból és ásványi anyagból mennyi van benne, így bárki bejöhet a piacra, az is aki “hulladékot” árul!) és így nem lesznek hitelesek ezek a cégek. Nagyon lényeges pont, hogy ezeket az előnytelen törvényeket mindig lépésenként hozzák meg a fejünk felett, hogy hirtelen ne érezzük a nyomást. Ismeritek a béka történetét, amelyiket beleteszik a vízbe, alágyújtanak és mivel szépen lassan forr fel a víz, mire észbekap már megfőtt. (Ajánlom figyelemetekbe a vitaminszabadsag.com oldal videóit, ezzel kapcsolatban nagyon sok infó található ott!) Íme egy rövid, nagyon fontos részlet:

(Ez a felvétel 2008-ban készült és az előrejelzések csak részben váltak valóra, de a bejegyzésem szempontjából ennek nincs jelentősége, mert a lényeg az, hogy a Nagy Testvér hogyan húzogatja a szálakat felülről.)
 
A gyógyítás területén a kis lépések azt eredményezték, hogy a test-lélek-elme szintjén elérendő egyensúly megteremtése helyett a legfőbb cél a profit lett, s így az, hogy minél több embert gyógyszerfüggőségben tartsanak, mert az hozza a folyamatos, tervezhető bevételt.

Az oktatás sem sokkal különb ma már (sajnos). Rengeteg elméleti ismeret, melyeket mint dogmákat vernek a fejünkbe. A rendszer azt mondja: Hidd azt, amit én akarok, hogy higgy. Nem az a lényeg, hogy tudom-e alkalmazni a tanultakat, hanem az, hogy vissza tudom-e a könyvet köhögni pontosan. Ha igen, akkor megkapom a tudás elismerésének illúzióját, ha pedig nem, akkor nem lesznek jó esélyeim az életben. Legalábbis ezt mondják… (Az elméleti tudással persze semmi gond, de gyakorlatba ültetés nélkül nem segíti az élet valódi megtapasztalását!)

Az igazi, hasznos és értékteremtő tudást a tradícionális társadalmakban mindig a mesterek tanították és gyakorlati beavatás (megfelelő szellemi érettséggel párosítva!) kellett hozzá, hogy valódi képességeket birtokolj egy idő után. Mindez lépésről-lépésre, mert nincsen “kvantum ugrás” (=az ember nem képes gyorsabban futni, mint ahogyan a lába bírja). Ehhez sokszor pl. a fegyelmen keresztül kellett tudatosságot tanulni, ami könyvekből nem megy könnyen. Ueshiba Moriheitől, az aikido alapítójáról mesélték nekem, hogy amikor haldoklott, odahívta a tanítványait és megkérdezte, hogy akar-e valaki harcolni vele ilyen állapotban. Az egyik tanítványa azt gondolta, hogy a haldokló mesterét végre legyőzheti, mire az öreg mester 2 mozdulattal a földre kényszerítette a tanítványát, majd visszafeküdt az ágyába és rövidesen meghalt. Morihei tudta, hogy a benne lévő energia mire elég még. (Persze az is lehet, hogy ez városi legenda, nem tudom.) Amit a YouTube-on található videókon is látunk, az szerintem valódi tudásra vall, s ez az a képesség, amit meglátásom szerint az oktatási rendszer szépen, fokozatosan le akar építeni a társadalmakban. Nem véletlen, hogy egyre kevésbé fontos a fegyelem kérdése az iskolában. (Megfelelő tudatossággal a fegyelem megkövetelése nem egyenlő a birkaságba taszítással!)

Az oktatás területén aprócska lépésekkel szakbarbárokat nevelnek belőlünk, akik a tágabb összefüggéseket már nem látják át, és így dolgos kis hangyaként éljük le az életünket azt gondolva, hogy elképesztően okosak és fejlettek vagyunk.

Aztán ott van az adózás kérdése. Mivel a teremtett banki számlapénzek (=kihelyezett hitel) tömkelegére visszafizetendő kamatok mennyisége általában növekszik (nemzeti szinten is, lásd államadósságok emelkedő görbéje), ezért szépen, fokozatosan növelni kell az adókat és újabb adónemeket kell kitalálni, amelyekkel ennek a kamatfizetési kötelezettségnek a végrehajtását bizosítani lehet. (Mindezt főleg azért, mert a végletekig eladósodott nyugati államokban a termelőgazdaság mérete töredékére csökkent és tkp. nincs miből a kamatokat kifizetni!) A sötét középkorban max. 10-20% adót szedtek a szerencsétlen halandótól, ÁFA pedig nem volt. Ma egyes országokban a jövedelem fele elmegy mindenféle adókra (ezért fele annyi a nettó, mint a bruttó), és a maradékot is csak ÁFÁ-val terhelt dolgokra lehet elkölteni. Ezt mi teremtettük kedves barátaim! És közben az összes gazdasági önállóságunkat elveszítettük. Szépen, fokozatosan.

Az adózás tehát ma már nem csak arról szól, hogy a közterheket viseljük, hanem arról, hogy a kapzsiságunkra és gyengeségünkre alapozott eladósító propaganda eredményeként létrejött elképesztő méretű egyéni és nemzeti kötelezettségeinket vissza tudjuk fizetni.

(Az alábbi részlet az “Egy bogár élete” c. gyerekeknek! szánt vicces, animációs filmből való. Emlékeztek arra, hogy a Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek? c. írásban pont azt boncolgattam, hogy az üzeneteket kiteszik az orrunk elé?)

Még számos példát hozhatnék arra, hogy az élet mely területén tapasztalható a kis lépésekben, fokozatosan kiépített gazdasági függőhelyzetnek és a tekintélyelvű rendszernek köszönhető egyre növekvő külső irányítás, de a jó hírem az, hogy mint ahogyan a dolgoknak sincsen minősége (csak annak, aki alkalmazza és megfelelően értelmezi őket!), így a fogalmak jelentése és a társadalomra, azaz ránk mért hatása is azon múlik, hogy mi mire használjuk őket, hogyan értelmezzük a jelentésüket. A szabadságunk elveszítésének fokozatossága megfelelő tudatossággal fokozatosan, kis lépésekben átalakítható, visszafordítható. (Ha ebben nem hinnék, nem szövegelnék itt. :))

Egy pillanatra szeretnék visszautalni A vonzás törvénye nem működik c. pozitív témájú bejegyzésemre is, melyben számos olyan alapelvet összeírtam, amely segíthet bárkinek, hogy az álmai, céljai megvalósításához szükséges lépések ismeretének birtokában úgy élje az életét, ahogyan szeretné. Meggyőződésem, hogy ha megfelelő alázattal és türelemmel hajlandók vagyunk az apró, kicsi lépések megbecsülésére, akkor van esély egy emberközpontú világ megteremtésére is. Az első lépés, hogy a saját életemben megteremtsem azt az egyensúlyt, nyugalmat és alázattal teli létet, mely az emberközpontúság irányába visz a profit istenítése helyett. Engem mindig feldob, ha azt érzem, hogy nyitott, kérdéseket feltevő és lételméleti kérdéseket boncolgató emberekkel hoz össze a sors, akik hisznek abban, hogy a világot én teremtem (és már tudják, hogy a pénz csak eszköz és nem cél).

Az információ természete szerintem egyébként több rétű. Vannak olyan adatsorok (=ilyen-olyan információk), melyeknek közvetlen hatása a jelenlegi életemre nincsen, hasznosságuk mégis van. Ilyen lehet például a bizonyos életkorban megjelenő krónikus betegségek megelőzésének, a helyi pénzek működésének vagy a háborúban való túlélésnek a témaköre. Szerencsés esetben nincsen szükség akut beavatkozásra egyiket illetően sem (jelen pillanatban), ha azonban kis lépésekben információt gyűjtök róluk, mert ezzel is gazdagítom az életemet és az értékes információ által a félelem (bizonytalanság) faktort csökkenteni tudom (!), akkor igenis értéket képviselnek. Gondolj csak bele abba, hogy egy adott célod eléréséhez van A, B, C, D, E, F, stb. terved és mindegyikben megvan a bizonyosságod. Fogsz félni? Az életünk, legyen az egy sikertörténet vagy tragédiák sorozata, a legtöbb esetben a megfelelő vagy a nem megfelelő irányba megtett kis lépéseknek az eredménye. Elcsépelt közhely ez, tudom, de szerintem ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A kis herceg c. könyve által világhírűvé vált Antoine de Saint-Exupéry ezt csodálatosan megfogalmazta az alábbi művében:

Antoine de Saint-Exupéry: Ima

Uram! Nem csodákért és látomásokért
fohászkodom, csak erőt kérek a
hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé,
hogy a napok sokféleségében és
forgatagában időben rögzítsem
a számomra fontos felismeréseket
és tapasztalatokat.
Segíts engem a helyes időbeosztásban.
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok
fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy
csupán másodrangú fontossága
megítéléséhez.

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a
mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak
az életen, de értelmesen osszam be
napjaimat, észleljem a váratlan
örömöket és magaslatokat.

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy
az életben minden simán kell,
hogy menjen. Ajándékozz meg azzal a
józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések
az élet magától adódó ráadásai,
amelyek révén növekedünk és érlelődünk.

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt,
akinek van elegendő bátorsága és
szeretete az igazság kimondásához.
Az igazságot az ember nem magának
mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen
Úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek segíts, hogy tudjak várni.
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk
Van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb,
legnehezebb, legkockázatosabb és
legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk.

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a
kellő pillanatban és a megfelelő helyen
szavakkal vagy szavak nélkül egy kis
jóságot közvetíthessek.

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől.
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt,
amire szükségem van.

Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére!

Ámen

Kérlek ne haragudjatok rám, ha egy kicsit túllihegtem ezt a témát, csak az az érzésem, hogy ez fontos. Nagyon sok ébresztgető film és weblap van már az interneten, melyek a megvezetések természetéről és a lehetséges megoldásokról, kiútról mesélnek, azonban személyes tapasztalatom az, hogy nagyon sokan feladják már magát az elképzelést is, hogy valóban lehetséges apró lépésekkel csodát teremteni és szerettem volna emlékeztetni az olvasóimat és önmagamat is arra, hogy ez csak így lehetséges!

Ha tehát bármit pozitívan változtatni akarunk, érdemes készítenünk egy tervet és minden nap egy picit meg kell valósítani belőle. Legyen az egy sport tevékenység, egy étrend változtatás, egy nyelv vagy egy speciális képesség elsajátítása, harapjunk bele minden nap egy falatot, és még az is lehet, hogy a szokásaink megváltoztatják a sorsunkat! Most, hogy ezt a bejegyzést megírtam, azt hiszem már tudom, hogy az én új apró lépéseim mik is lesznek holnaptól.

Meglátásom szerint megnyugtató tudni azt, hogy azok az apró lépés-energiák, amelyek évszázadok ügyes propagandájával a modern emberiséget egy egyéni és társadalmi szinten megosztott, fogyasztó, anyagias ösztönlénnyé tették, másra is használhatók, hogyha hiszünk az egység, a szeretet irányába mutató tettek erejében.

Tartsátok nyitva a szemeteket és figyeljétek azokat a kis lépéseket, melyekkel az életünk egyre nagyobb külső kontroll alá kerül, de koncentráljatok azokra az apró momentumokra, amelyek a belülről fakadó isteni energiával létrehozzák azt a lelki szabadságot, melyhez semmilyen külső irányítás nem fér hozzá.

Most pedig azt hiszem, hogy egy aprócska lépéssel be is ugrom a kocsmába és lehajítok egy felest, persze csak orvosság gyanánt. Egészségetekre! 🙂

Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek?

Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek?

Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek?

A természeti népek tudtak valamit, amit mi már nem tudunk. Hittek abban, hogy az égitestek és a csillagok “vonulása” hatással van nem csak az aktuális életünkre, hanem az egész életutunkra, s ennek megfelelően pozícionálták a lakóépületeiket és szent templomaikat is. Az asztrológia tudománya a modernnek számító ismeretek között már csak a hókusz-pókusz kategóriát súrolja, pedig ha vesszük a fáradságot és őszintén elemezzük a saját csillagaink állását, megdöbbentő felfedezésekre juthatunk. Születésünk pillanata az egész életünk folyamát kijelöli, s bár a szabad akaratunkkal továbbra is azt teremtünk az életünkben, amit csak szeretnénk, figyelmen kívül hagyni a természet erejét szerintem kicsit merész lépés. Akár szeretnénk, akár nem, a természeti erők folyamatosan alakítják a hétköznapjainkat. Ha ezt bármikor is kétségbe vonnád, csak kérdezd meg a lányokat, hogy a 28 napig tartó Hold ciklus milyen hatással van rájuk… 🙂

Ami számomra nagyon érdekes, az az, hogy ha egy kicsit kinyitom a szemem, akkor nagyon úgy tűnik, hogy a valódi kormányosok, Földünk politikai és gazdasági életének irányítói ezekkel az erőkkel jelek szerint tisztában vannak. És ezt nem is rejtik el a szemünk elől. Ebben a cikkben egy merész feltételezés-sorozattal(!) ezt szeretném némileg körbejárni. (Ha a konspirációs elméletektől a hideg ráz ki, akkor inkább nézd meg az Amerikai szépség c. filmet, kellemes kikapcsolódás! :))

Évekkel ezelőtt bejártam Latin-Amerikát, a mexikói Teotihuacan piramisaitól kezdve a guatemalai Tikalon át a Peruban található Machu Picchu-ig, valamint a Gízai Piramisokat is meglátogattam és megdöbbentő hasonlóságokat vettem észre egymástól több ezer kilométerre található helyeken. Az archeológusok és csillagászok szerint is a(z állítólagosan) különböző kultúrák által épített piramisok elhelyezése páratlan asztronómiai tudást rejt. A mexikói Yucatan-félszigeten található Chitchen Itza piramisának – azt hiszem – déli lépcsőjén például a napéjegyenlőség napján egy kígyó képe rajzolódik ki, de még a Machu Picchuhoz az Andok hegyein át vezető ún. “Inkák útjának” a Cuzco városához közel eső 33 km-es szakaszán is csupa olyan szent templommal találkozunk, amelyek elhelyezése szinte fontosabb jelentőséggel bír, mint maga a híres “Öreg csúcs” (ezt jelenti quechua nyelven a Machu Picchu.) Érdemes megvizsgálni egy picit ezt az ősi tudást és azt, hogy a mindennapi szimbólumok hol és milyen mértékben utalnak helyenként arra, hogy ez a tudás “nem mindenkinek jár”. (Előre jelzem, hogy csak találgatok és nagyon is lehet, hogy tévedek!)

A Templomos Lovagok szellemisége a mindennapokban

Ezen az első képen a Templomos lovagok – akik a középkor leghíresebb keresztény szerzetesrendje volt – szimbólumának (a Vöröskeresztnek!) a hatását mutatják. Minden angol gyarmat zászlójában is benne van ez a szimbólum, de még az Alfa Romeo autómárka logójában is. (Ha jobban megnézitek, az Alfa Romeo logójának másik oldalán pedig egy kígyó van, amelyik felfal egy embert. Ez vajon mit jelenthet szerintetek? Van annak esélye, hogy ez véletlenül került oda?) Kutatások szerint ez a “brigád” olyan okkult (=rejtett) ismeretekkel is rendelkezett, hogy a mindenkori uralkodó osztálynál ez kicsapta a biztosítékot és a francia Szép Fülöp királynak köszönhetően megbuktatták a rendet 1307. október 13-án pénteken. Ezért szerencsétlen a mai napig a 13-mas szám, a péntek 13-ról nem is beszélve. (Jóllehet Jézus és 12 apostol is együtt 13-man voltak, úgyhogy ennek a számnak még ennél is nagyobb szimbolikája van.)

A különféle kutatásokon alapuló feltételezésem ott kezdődik, hogy ezek az okkult ismeretek nem tűntek el egyáltalán, csak a hivatalos magyarázatok nem foglalkoznak velük. (Nagyon fontos, hogy az okkult az csak annyit jelent, hogy elrejtett, semmi vudu-hókusz-pókusz nincsen benne!)

Az egyik ilyen nyílt titok a férfi és női kozmikus energiák összegyűjtésének szükségessége. Aki egy kicsit is utánanézett a modern bankrendszer kialakulásának, az találkozott a Rothschild dinasztiával, amelyet a XVIII. század második felében alapított az akkor még Bauer családnévre hallgató Mayer Amschel Bauer. (Ő volt az, aki azt mondta, hogy “Add nekem a pénz kibocsájtásának jogát és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeket!”) Történelmi elbeszélések szerint fiait szétküldte Európában, hogy Párizsban, Londonban, Nápolyban és Bécsben, valamint Frankfurtban bankot alapítsanak és teremtsék meg a modern pénzkölcsönzés (hitelezés) hálózatát. Hogy ez sikerült-e nekik, az nem is kérdés (hiszen látjuk, hogy igen), hogy milyen energiák segítették ezt az utat, az azonban már nem annyira a közbeszéd tárgya. Ha megnézitek az alábbi képet, akkor ez elég sokatmondó.

A férfi és női energiák “begyűjtése”

Az obeliszk (fallikus szimbólum) maga a kozmikus férfierő begyűjtésére hivatott, a hozzájuk közel található kupolás szerkezetű épület (mely a befogadó anyaméhet szimbolizálja; nézzétek csak meg egy várandós nő pocakját a szülés előtt – mint egy kupola, nem?) pedig a női energiákat szívja magába. Ez a kettő egy végtelen harmóniát teremt (=a teremtés, megtermékenyítés lehetőségét létrehozza), mely ugyan az érzékszerveink által közvetlenül nem tapasztalható, ha politikai és gazdasági szempontból megvizsgáljuk ezt a 3 világvárost, a teremtő energiák hatékonysága szerintem nem kétséges. Persze lehet, hogy ez belemagyarázás. 🙂 Engem mégis elgondolkodtat, hogy mind Párizsba, mind Londonba az egyiptomi Luxor-ból vitték oda az obeliszkeket, de lehet, hogy ez is csak véletlen…

Nem tudom, hogy láttátok-e a Baseball álmok c. filmet 1989-ből Kevin Costner főszereplésével. Abban van egy olyan jelenet, hogy a főhős hangokat hall, mely azt mondja: “Ha megépíted, eljön hozzád.” (angolul: “If you build it, he will come!“) Eleinte nem érti, hogy ez mit jelent, de aztán a történet során kiderül, hogy ez a mondat ugyanarra az elvre épül, mint az a motiváló idézet mely úgy szól, hogy “Amikor a diák készen áll, a tanár megjelenik.” Magyarul: Ha a megfelelő energiák megérkezésére vágyunk, akkor meg kell teremteni a környezetet azok befogadására. (Ha van időtök, nézzétek meg ezt a filmet, nagyon motiváló!)

Értitek, hogy miért fontos a szimbólumokkal telenyomni az egész világot?

Visszatérve az egyiptomból származó okkult infókhoz, a következő szimbólum a “Mindent látó szem”. Kutatások szerint ez a szem Hórusz, a sólyomfejű, egyik legfontosabb egyiptomi istenség szeme, s a szimbólum a megújulásra utal. Az amerikai 1 dolláros hátulján a 13 szintes piramis tetején ott “világít” Hórusz szeme (állítólag az övé), a köré írt szöveg pedig egy Új Világ Rendjéről (Novus Ordo Seclorum), és annak megfoganásáról (Annuit Coeptis) mesél. A média pedig olyannyira fontos szerepet játszik eme új világnak a megteremtésében, hogy a CBS hálózatának logójában és az AOL (America Online) logójának is központi szimbóluma lett ez a szem. Az Új Világrend szerintem(!) az Isteni törvényektől, az ún. Abszolútumtól elszakított rend, melyben a mindent átható teremtő energiákról való tudást egyszerűen le akarják tagadni, hogy a társadalmat félelemben tartással (+gyógyszerekkel és silány kajákkal) irányítani lehessen. (A mai világrend arról szól leginkább, hogy ki irányít, s ahogy már egy korábbi cikkemben is jeleztem, ez gazdasági szempontból legkönnyebben az adósság által érhető el.)

A “Mindent látó szem”

Ami nagyon érdekes és beszédes számomra, hogy eme weboldal néhány olvasójának köszönhetően már magyar felirattal elérhető Thrive c. szemfelnyitogató dokumentumfilm plakátja (+DVD borítója) is elgondolkodtatja az embert. (Ezt csak mint apró bónusz tettem ide…) Vajon miért ez a plakáttervet választották? Nem szeretném azt sugallni semmi esetre sem, hogy a Thrive is a háttérerők műve – és végtelen örömmel tölt el, közös munkánk eredményeként már sokak okosodhatnak belőle – csak hangosan gondolkodom felfelé pislogva…

Az 1 dolláros bankjegy egyébként egy másik érdekes szimbólumot is rejt, ez pedig a sötétben igen jól látó bagolynak a szimbóluma, mely a Koponya és Csontok (Skull and Bones) nevű titkos társaság egyik jelképe, többek között a Kaliforniában található Bohemian Grove éves összejövetelein is egy hatalmas bagoly előtt tartanak szertartásokat, és még a Washingtoni utcaképet is úgy alakították, hogy a bagoly energiáját “ébren tartsák”. Vajon miért olyan fontos számukra az, hogy jól lássanak a sötétben?

A bagoly, mely jól lát a sötétben

A Skull and Bones egyébként olyannyira fontos társaság, hogy számos amerikai elnök (pl. ifjabb és id. George Bush is) ezek tagja volt (bár egy TV interjúban nyilatkozni nem igazán akartak róla – az interjút készítő, kényes kérdéseket feszegető riporter, Tim Russert néhány évre rá szívrohamban meghalt!), de ha visszamegyünk a történelemben, akkor más híres államférfiak is ennek a Yale Egyetemi privát klubnak a tagjai voltak, mielőtt fontos politikai és gazdasági tisztséghez jutottak.

(Ajánlom figyelmetekbe Stanley Kubrick: Tágra zárt szemek c. filmjét, az pontosan az ilyen privát társaságokba való bejutást mutatja be.) A Koponya és Csontok rendjének logója egyébiránt azért is beszédes, mert némileg utal a kalózkodás intézményére (“Elvesszük tőled azt, amiért te megdolgoztál” – lásd nemzetek eladósítása napjainkban és az adósság behajtása folyamatosan jelentkező adónemek által), már ha csak a hasonlóságot vizsgáljuk az is eléggé szembeötlő:

A keleti okkultizmusból származik pl. a babiloni Szemirámisz királynő mondai alakjának jelentősége is, akinek figuráját a francia szabadkőművesség által 1876-ra tervezett, de csak 1886-ban az USA-ba eljuttatott Szabadság szoborban is megláthatjuk. Jordan Maxwell szerint (akit egy bekattant összeesküvés-elmélet gyártónak titulálnak mellesleg, de a meglátásai szerintem nagyon is logikusak igen gyakran) a korona a Napot szimbolizálja és mint az élet legfőbb energiaforrása nem véletlenül kapott ekkora jelentőséget megannyi természeti és világi vallásban egyaránt. Ahogyan azt a sokat vitatott Zeitgeist c. film első részében is hallottuk már, a világvallásokban megtalálható szimbolizmus is sokak szerint a Nap mozgására és működésére utal. Hogy ez valóban így van-e, nem szeretnék pálcát törni efölött, de azért tegyük fel a kérdés: Mi van, ha mégis igaz?

A Nap szimbóluma

Bevallom nehezen tudom elképzelni azt, hogy ezek a szobrok, logók és világ különböző – stratégiailag fontos – pontjain elhelyezett jelképek attól “alakultak” ilyenné, hogy a tervezőnek éppen így “görbült” a keze. Persze lehet, hogy csak rossz szemüveg van rajtam…

Ami nagyon érdekes számomra, hogy ezeknek a titkos ismereteknek a tudása, birtoklása a beavatottak számára nem adható tovább és ha valaki ezt mégsem tartja tiszteletben, vagy fel akarja fedni, azzal “baleset” is történhet. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy pl. akár a reiki, pránanadi vagy egyéb keleti gyógyító, spirituális iskolákon végigmegyünk, a különböző szintek beavatottjai olyan képességekkel kezdenek rendelkezni, amelyről beszélni, magyarázatot adni nem szabad. Ennek persze elsősorban nem az az oka, hogy a tudást titkolni akarják, hanem az, hogy a tudás felelősséggel jár. Mivel az emberi tudatosság nem képes a kvantumugrásra, vagyis “képtelenek vagyunk gyorsabban futni, mint ahogyan a lábunk bírja”, ezért az sem mindegy, hogy milyen tempóban és körülmények között érnek bennünket a felismerések. Mint tudjuk, a kés nemcsak a zöldség vagy hús felszeletelésére alkalmas, hanem gyilkolni is lehet vele, ezért nagyon meg kell nézni azt, hogy kinek a kezébe kerül bizonyos ismeret. Ebből fakadóan pedig nem is hibáztatom azokat a titkos társaságokat sem, akik a tudást őrizni akarják. Számomra annak van sokkal inkább jelentősége, hogy ha jobb világot szeretnénk teremteni, akkor ezeket az információkat önmagunk tempójában(!) meg kell ismernünk, fel kell fednünk a tudatosságunk fejlődésével, mert az Isteni Mátrix (a mindent behálózó energiaháló) akkor tudja áthatni az emberiséget, ha az fel van rá készülve. (Ahogy már fentebb is írtam: a tanár akkor jelenik meg, ha a diák készen áll! Ez a folyamat nem fordítható meg!)

“Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” – Márk Evangéliuma

Akit tehát egyszer beengednek a “titkos tudás” tárházába, annak nem lehet bármit csinálni, tekintve, hogy az Isteni törvények ismerete rosszra és jóra egyaránt használható. Ami pedig a “baleseteket” illeti, az irányítók nagyon is megjelölik azokat a tragédiákat, amelyben az ő kezük van benne. A tűz, mely az egyik alap elem, s melyet a monda szerint Prométheusz (vesd össze a Wikipedia oldal jobb felső sarkában lévő képet a New Yorki Szabadság Szoborral, hmmm) lopott el az Istenektől az emberek számára az irányító hatalmak egyik legfőbb szimbóluma, a benne lévő energiára és fényre való utalással. Nézzétek meg a következő képet:

Az örökké égő láng

Az első képen a new yorki Szabadság-szobor kezében tartott láng látható, a másodikon John Fitzgerald Kennedy elnök Arlington temetőben (Washington D.C.) található sírja, a harmadikon pedig Diana hercegnő halálának helyszínén emelt emlékmű a párizsi (Pont De) L’Alma hídon. Az első és a 3. kép meglepő hasonlósággal bír, de a lényeg az, ami mögötte van. J.F.K. beavatott volt és kiválasztott, mégis elárulta a támogatóit azzal, hogy a 11110-es elnöki rendelettel kivette a pénzkibocsájtás monopóliumát a FED kezéből. Diana pedig az angol királyi házat akarta éppen megszégyeníteni azzal, hogy felveszi a muszlim vallást és hozzá megy Dodi Fayed-hez, így aztán likvidálni kellett őket. (Érdekes adalék: A Lady Diana-t szállító Mercédesz a képen is látható alagút 13. oszlopának ment neki. Aki nem hiszi, nézzen utána…) Egyéb tervezett tragédiák (=gyilkosságok) esetében mindig nézzétek meg, hogy az emlékműben van-e örökké égő láng. 🙂

Egyébként ha már Lady Dianánál tartunk, nézzétek meg az emlékmű talapzatát. Nem csak, hogy a new yorki Szabadság szobor (és annak kicsinyített, szajna-parti párizsi másolatának) kezében tartott fáklyához hasonló lángcsóvát láthatunk, hanem egy ötágú csillag (más néven pentagram) van a talapzaton. Ennek pedig megint természeti jelentősége van, ami az alábbi képből csodálatosan látszik.

Az ötágú csillag megjelenése

A kecskefejű ördögi arc nem más mint Baphomet – homlokán a pentagrammával – (történetéről bővebben egy igen sok ezoterikus infóval – melyet csak kiskanállal és egészséges szkepticizmussal ajánlok fogyasztásra! – telerakott oldalon olvashatsz: Baphomet története), akinek figurája, és szimbolikája olyan erős, hogy még a kommunizmus címereiben is mindenhol megtalálhatjuk az ötágú csillagot.

Amin érdemes elgondolkodni az a természeti erők tiszteletének kérdése. Számomra legalábbis az összes ilyen kutatás arra enged következtetni, hogy aki a tervezőasztalnál üldögél, az nem találgat és rulettezik, hanem nagyon is pontosan tudja, hogy mit és miért akar úgy, ahogy. Hozhatnék még számos példát, hogy milyen egyéb szimbolikával találkozhatunk, de ha már annyi tanulsága van ennek a cikknek bárki számára, hogy a meghatározó cégek logóin, jelentős történelmi események időpontján elgondolkodik, már közelebb leszünk a megoldáshoz így közösen. Természetesen nyitott vagyok minden olyan logikus magyarázatra, amely cáfolja a felsorolt feltételezéseket!

Egy rövid tanulságot így a végére mégis szeretnék odatenni, főleg azoknak, akik azt hiszik, hogy “Na, ez a Józsi is egy tökkelütött összeesküvés-elméletes f@sz”. Nekem az a véleményem, hogy amit látunk, az a teremtés tökéletes folyamata, csak nem vesszük észre, hogy a nem kívánt valósághoz mi szolgáltatjuk az energiát. Emlékeztek rá, hogy néhány bejegyzéssel ezelőtt úgy fejeztem be az egyik írást, hogy “Kezdetben volt a semmi, ami/aki meg akarta tapasztalni tudattalan önmagát, ezért létrehozta a valamit, hogy tapasztalati úton tudatossá váljon” és így már reflektálni tudott önmagára. Kiterjedése lett a dolgoknak azáltal, hogy nem egyetlen pontba sűrűsödött össze a végtelen potencialitás minden szintjét tartalmazó vanság, hanem a két pont közé már lehetett egyenest húzni, azaz a megtapasztalható valóság manifesztálódott! Ennek a megnyilatkozása leginkább a XX. században tapasztalható, csak sajnálatos módon már teljesen átitatta az emberi tudatot ez a matéria, s a belőle kiáramló reflexió illúziója. Sőt, az is meglehet, hogy a java ennek a folyamatnak még csak most következik. Erre a filmrészletre emlékeztek?

Az összeesküvés-elméletek hívői úgy tartják, hogy Lucifer maga az ördög, az én meglátásom pedig az, hogy Lucifer nélkül nem létezne a tapasztalati valóság. Már a neve is nagyon beszédes (i.e. “a fény hozója”), magyarul ő az, aki a fényt (=”A Semmi”) rávetítette egy külső pontra, ami által a tapasztalati valóság létrejöhetett egyáltalán. Az egy másik kérdés, hogy ezt a teremtő folyamatot bizonyos erők már nem pozitív, hanem negatív célokra használják, de a poláris világunkban minden csak az egymáshoz való viszonyítás által nyer értelmet, így az Isteni rend és Lucifer ugyanolyan párban vannak egymással, mint a hideg-meleg, jó-rossz, vagy a fent-lent. Lucifer nélkül nem lenne lehetséges a Teremtés eredményének megtapasztalása! (A fény hordozása tehát nem “ördögi” cselekedet, a fény-űzés viszont annál inkább! Vigyáznunk kell tehát, hogy tartalmas és kiegyensúlyozott vagy fényűző életet szeretnénk.) A valóság értelmezésének problematikája tehát ott kezdődik szerintem, hogy A FÉNY “felsőbbrendűségét” tagadni akarjuk (különben nem is lenne mit hordozni a jó “öreg” Lucifernek) és túlzottan beleragadtunk az anyagba…

Nekem az a véleményem, hogy a tudatosság ott kezdődik, amikor rájövünk, hogy az eszközöknek nincsen minősége (a kés szerintem fantasztikus találmány, csak tudni kell jót tenni vele!), ezért önmagunkat kell úgy beállítani, hogy a rendelkezésünkre álló természeti energiákat arra használjuk, hogy az emberiség egységgé kovácsolódjon a kétségbeesés helyett. Mindennél fontosabbnak tartom, hogy erről ne csak pofázzunk (mint én itt a kibertérben), hanem az Isteni rend figyelembevételével alakítsuk az életünket, ami abban nyilvánul meg, hogy megvizsgálom a saját teremtményem környezeti hatását. Magyarul: ha egy olyan területen élsz, ahol a termőföldnek eső kell, de Te strandot akarsz létrehozni, akkor az a rend ellen van. Te ugyanis akkor keresel pénzt, ha a nem esik az eső, de termény csak akkor lesz, ha esik. Igen, tudom, az se jó, ha mindig esik az eső, viszont itt a benned lévő rezgés az, ami meghatározza a valóságot (az állandó napsütés vágyát rezged kifelé, mert akkor jönnek a vevők) és ez egy strand üzemeltetése esetén szemben áll azzal, mint ami a természetes körforgást figyelembe véve feljebb való: Eső nélkül nincs emberi élet! (Vagyis vidd a strandot oda, ahol nem gond az eső hiánya!)

Remélem nem volt nagyon kesze-kusza vagy ijesztő ez a sok infó. Ha mégis igen, akkor csak gondoljátok azt, hogy egy “összeesküvéses idióta” vagyok, úgyis én vagyok a mindenség, abban meg ez a minőségem is benne van. De ha ez sem segít, nyomjatok le egy felest, attól ellillannak a problémák (egy rövid időre), ezt tapasztalatból tudom. 🙂 Én mégis azt javaslom teljes szeretettel, hogy gondolkozzatok el és tartsátok nyitva a szemeteket. Még akkor is ha néha döbbenetesek a felismerések, az igazság felszabadít!

Most viszont elmegyek a kocsmába és lehajítok egy ágyas szilvát, hogy lelazuljak egy kicsit ennyi összpontosítás után. Egészségetekre!