Ezért nő a szegénység

A szegénység nő. A társadalmi rétegek közötti szakadék és az általános elégedetlenség növekszik. Életünk egyetlen valódi értékét, az időt arra fecsérlik sokan, hogy kimennek az utcára, tüntetnek, lázadnak, mérgelődnek és mást akarnak. Micsoda pazarlás… A lélek gazdaságát hirdető tömegek eközben szívhez szóló dalokat énekelnek és megható videófelvételekben kérik a világot, hogy “Fogjunk össze, ne hagyjuk, hogy nőjön a szegénység! Tegyünk valamit a szegénység ellen!” A szegénység ellen? Emlékeztek mit írtam a legutóbbi bejegyzésemben a figyelmünk és érzelmeink fókuszáról? Minden, amit a rendszerrel szemben teszünk, azzal energiát adunk neki! A rendszer irányítói pont ezt akarják! Érzelmeink tele vannak fájdalommal, fókuszunk tele van a rendszer ellenességével. Fasza kis eredmény lesz belőle. 🙂

USA for Africa, Live Aid & Band Aid, tucatnyi segélykoncert szerveződött az elmúlt 30 évben, internetes aláírásgyűjtő oldalak tömkelege alakul és nemzetközi szervezetek (Oxfam, Amnesty International, Greenpeace) fognak össze azért, hogy mentsük meg a bolygót és számoljuk fel a szegénységet. Küzdelem a szegénység, a kiszolgáltatottság és a terrorizmus ellen. Jó célok, de valami ellen. Egyetlen dolog nem tűnik fel senkinek: ezt a rendszert benne a szegénységgel és megosztottsággal mi hoztuk létre. Azzal, hogy rövid távon gondolkodunk. Mi szavaztuk meg a (gazdaság)politikusokat, akik olyan törvényeket hoztak (vagy engedtek meghozni, mert megvették őket!), mellyel a világ kizsákmányolása lehetséges. Mi vagyunk azok, akik nem akarjuk megérteni a pénzügyi rendszerben meglévő ellentmondásokat és mi vagyunk azok, akik továbbra is eurót meg dollárt meg yent és frankot akarunk, korlátlan hitellehetőségeket rabszolgaságba taszító adósság nélkül. A segélykoncertek és a nemzetközi összefogások persze nagyon szép dolgok, de ez mind a velejáró következménye annak a rendszernek, amit teremtettünk.

Ennek pedig a lényege néhány mondatban a következő:

A pénz – és a pénznek köszönhető fejlődés – adósságból van, banki számlákon keletkezik pénzteremtéssel, mint kihelyezett hitel. Ezzel még nem is lenne gond – mert ez valóban elősegítheti a fejlődést – de a(z ingyen) teremtett pénz kamatai nem a népeket szolgálják, hanem privát kézben lévő pénzügyi intézmények tulajdonosainak a zsebébe vándorolnak. Ezt kéne megérteni, nem pedig az utcán tüntetni. Amíg ez a rendszer marad, semmi nem fog változni. Semmi!

Nézzétek meg ezt a videót! Gyönyörűen énekel ez a kis krapek és nagyon igazak a dalának sorai. Csupa kérdés, semmi válasz… Több tízezer ember megosztja a videót a facebook-on, néhány ezren adakoznak talán egy picit, aztán kész. Holnap már nem is emlékszel rá, hogy miről szólt. (Azért most állj meg egy pillanatra és hallgasd végig ezt a dalt, mert hatalmas ereje van. :))

A világot a szeretet viszi előre de a profit irányítja kedves komám. És a profit leszarja azt, hogy az emberek éhen halnak és az sem érdekli, hogy hány segélyszervezet működik, azok sikeresek-e vagy sem. Célja a saját és gazdáinak túlélése és rendkívül örül neki, hogy az emberek lelki táplálékkal vigasztalják magukat, amíg ő gyarapodik. Nem lehet elmondani elégszer. A lelki táplálékra persze szükség van, tudom. De az csak nekünk kell, mert az ember érzelmei által irányított lény. A profit imádja azt, amikor lázadásokról, meg világvégéről, meg katasztrófáktól és igazságtalanságtól hangos a média (talán nem véletlenül), mert addig se arra koncentrál az emberiség, hogy a pénzügyi tudatlanság miatt kirámolják a fridzsiderét.

A kapitalizmus a profitról szól. Hollywood is a szemedbe mondja:

(A film címe: Good Will Hunting)

Félre ne értsetek, nem a diktatórikus kommunizmust sírom vissza, imádom a szabad piacokat, csak a kapitalizmus már régen nem erről szól. Korporatokrácia (=korporációk, nagyvállalatok által kreált áldemokrácia) van, amelyben azok hozzák a politikai döntéseket is, akiknek van tőkéjük. A pénz növekedni akar, ilyen a természete. S bár triviálisnak tűnhet ez a hosszú távon elszegényítő folyamat, a kisemberek néha azért haszonélvezői is ennek a rendszernek. Például amikor a tőzsdén lévő életbiztosítási portfoliód (=befektetési kosarad) értéke növekszik a spekulációnak köszönhetően, mert a gazdaságpolitikai döntések levegőpénzt pumpálnak a pénz- és tőkepiacokba, akkor támogatod. Ha pénzt csinálnak neked valakik (amiért nem kell dolgoznod), akkor nincs sírás-rívás, hanem tenyérdörzsölés van. Akkor jó ez a rendszer. Ha viszont buksz, akkor rossz és gonoszak a vezetők.

Hogy is van ez?

A folyamatos profitot az állandó növekedés teszi lehetővé, melynek mozgatórugója a likviditás. A likviditás azt jelenti, hogy egy embernek, vállalkozásnak, államnak van pénze (megtakarítása) létezni (=fizetőképes), működni és befektetni tud olyan javakba, melyek további hasznot termelnek és a növekedést lehetővé teszik. Ez a plusz pénz, a növekedést lehetővé tévő profit “egészséges esetben” természetes növekedésből származik, ami azt jelenti, hogy valódi értékből, munka által keletkezik újabb (többlet) érték.

Például:

Veszel 2 tehenet, eladod a tejet, a megtermelt profitból veszel egy harmadik tehenet és így tovább. A végén tejüzemed van és nagyvállalkozó lettél. De a világ ma már nem természetes módon növekszik, hanem mesterségesen, mert úgy egyszerűbb.

Így:

Nincs tehened, hitelből veszel minél több mindent és majd fizetsz rá kamatot. Mivel hitelből egyszerűbb összerakni egy tehéncsordát, ezért ma már ezt választja mindenki. A bank imád kölcsönadni, mert neki csak egy könyvelési tétel a kihelyezett pénz, neked meg kötelezettség. Egyszerű művelet, de ugyanilyen egyszerűen taszít teljes kiszolgáltatottságba, mert a levegőből létrehozott pénzekre valódi munkával kell visszafizetni a kamatot, ráadásul mindezt úgy, hogy a pénzed értékét már nem is a mögöttes fedezet, hanem a spekuláció dönti el! És ha már nem kell az embereknek a tej, akkor a tejüzem veszteséges lesz. De neked még akkor is fizetned kell a kamatot, ha nem fizetted ki a felvett kölcsönt teljesen. És ha eladsz mindent, akkor is. És előbb-utóbb akár még hitelt is fel kell venned azért, hogy fizethesd a korábbi hiteleket. (Bár ezt csak a nemzetállamoknak engedélyezik, mert mögöttük ott van egy adófizető társadalom, akitől el lehet kérni a megnövekedett kamatköltségeket.)

Csak hogy tiszta legyen a kép: A kereskedelmi bankok Magyarországon a betétállományuk 3-4x-esét helyezték ki hitelbe a pénzmultiplikátornak köszönhetően. Ők többnyire(!) csak a számlapénzt kockáztatják, ami (szinte) ingyen van, ráadásul a kihelyezett hitelek túlnyomó többségének VAN fedezete (=az, amire kölcsönadták, mint pl. ingatlan, vállalkozás, stb.!). Lehet azzal vitatkozni, hogy ez normális, de ha Te bocsájtasz ki levegőpénzt, akkor Téged börtönbe zárnak.

Ma már így működik a világ és a közgazdászok is azt mondják, hogy ez jó. Akik értenek hozzá, azok is azt mondják, hogy privát cégek (i.e. külföldi tulajdonú kereskedelmi bankok) ingyen létrehozott számlapénzére munkával kamatot fizetni oké. Ezt teremtettük, kedves barátaim!

Láttál már hitelkártya kivonatot? Az van rajta, hogy egy hónap adott napján az előző hónapban felhasznált hitelkereted egy töredékét kell csak visszafizetned. Mondjuk a 10%-át. Ha kifizeted az egészet (vagyis nem nyújtózkodsz tovább, mint a takaród), akkor (szinte) ingyen kapsz kölcsön pénzt a banktól egy bizonyos időre. A hitelkártyának ez az egyetlen előnye az ügyfél számára! De ehhez ki kell fizetned a teljes tartozást minden hónapban! Ha viszont csak a 10%-át fizeted ki, akkor a fennmaradó 90%-ra elég komoly kamatok jönnek a következő hónaptól. Aztán a következő hónapban megint költesz és megint csak a 10%-ot fizeted + a kamatokat. És megint. És megint. És megint. Eltelik egy év, elköltöttem 1 milliót, tartozom 2-vel és az életben nem tudom kifizetni. Ennyi. Adósságcsapdában vagyok, nyakamon egy póráz. “Köcsög” bankok? NEM! Én vagyok a hibás, mert lusta voltam megérteni, hogy a bank hogyan keres belőlem pénzt.

A bank érdeke az, hogy Te hitelt vegyél fel olyan dolgokra is, amire nincs is szükséged. Ő abból él, hogy te irgalmatlan kamatokat fizetsz a hozzá nem értésed miatt, miközben pedig az orrod elé teszik egy óriásplakáton, hogy melyik következő értelmetlen tárgyért gürizz tovább és add fel a létezésed! Ez megy kicsiben és ezt tették az országokkal nagyban is! (John Perkins: Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai c. könyv elolvasása ajánlott!)

Azért van szegénység, mert az emberek többsége nem érti és nem akarja érteni(!) a pénz működését (persze azért nem, mert direkt nem tanítják meg az iskolában!), ezért a pénzügyeivel kapcsolatban érzelmi és nem értelmes döntéseket hoz. Kihelyezzük a döntést a szakemberekre, akiket az oktatási rendszer képzett ki ügynöknek. “Megesszük most, kifizetjük később, mi baj lehet belőle?” Ennek a mondatnak az ellentmondásosságát persze a médiában is elmondják ezerszer, mert mégiscsak közölni kell valamit, amiben van igazság. Azt viszont sokkal kevésbé hangsúlyozzák, hogy ezt a rendszert valakiknek létre kellett hozni és működtetni kell folyamatosan. És az is ritkán hangzik el, hogy ez milyen brutálisan jövedelmező üzlet azoknak, akik a pénzkibocsájtás monopóliumát birtokolják. Ahogy Henry Ford mondta: “Az emberek nem értik a bankrendszert. Még szerencse, mert ha értenék, már reggel kitörne a forradalom.” De hangsúlyoznom kell: Én vagyok a hibás, mert ezt a rendszert nem értem, de használom!

George Carlin, a 2008-ban elhunyt amerikai komikus ezt így fogalmazta meg (kicsit durva lesz: vigyázz, kész, rajt!):

Egyáltalán nem véletlenül alakult ki az sem, hogy a FED mögött álló rendkívül okos, a pénz működését tökéletesen értő szakemberek azt akarták, hogy az Amerikai Jegybank (központi bank) ne az amerikai kormány kezében legyen, hanem privát tulajdonban. “Jegybank szerepét betöltő bank”. Ismerős ez a kifejezés? Akárhányszor a FED-ről olvasol, mindig leírják. Privát jegybank, melynek profitja a saját zsebben landol. “A profitokat privatizáljuk, a veszteségeket államosítjuk.” Ezt mondta a híres J.D. Rockefeller. Meg azt is, hogy “A verseny bűn.”

Lehet azt mondani, hogy ezek összeesküvés-elméletek. Lehet ezt mondani. De ha megnézed a valóságot, sajnos ezekhez az elméletekhez igazodik.

Így megy ez komám. Kinyírjuk a konkurenciát, mert az elveszi a piacot előlünk. Voltak politikusok, akik felismerték a rendszer működését és konkurenciát teremtettek ennek a pénzrendszernek. Úgy hívták őket, hogy Abraham Lincoln, és John Fitzgerald Kennedy. Likvidálták őket, mert a verseny bűn. Levegőből létrehozott és kihelyezett hitelekre senki nem szedhet munkával megtermelt kamatot. Ez csak a kiváltságosoknak szabad. (Nem véletlen az állami bankok elleni és a jegybanki függetlenség melletti propaganda! Félreértés ne essék: Hiszek a szabadság erejében! De az, hogy bármelyik európai nemzet központi bankja nem a saját kormánya, hanem pl. az EKB, vagy a baseli BIS felé tartozik elszámolni, az igen csak beszédes azt illetően, hogy ki irányít. De mondok egy sokkal egyszerűbb példát: az MNB elnök fizetése sokszorosa a miniszterelnök fizetésének. Ki akkor a góré?)

Körbejártam a témát rengeteg oldalról (egészségügy, gazdasági ciklusok, államok működtetése, stb), és mindegyiknél ugyanoda lyukadtam ki. Mivel a pénz működtet mindent, ezért a pénz természetét kell megérteni. És azért nő a szegénység, mert a magánkézben lévő pénzkibocsájtás monopóliumának erejét nem tudjuk és nem is akarjuk felfogni. A pénz már nem a valódi funkcióját tölti be: nem egy elszámoló eszköz és egyezményes jel mindössze, hanem egy termék, aminek ára van, és ennek hasznát nem a társadalom által képviselt nemzetállamok, hanem privát zsebek teszik el! Ha pedig ez a kamatjövedelem a nemzetállamokat gazdagítaná, akkor előbb-utóbb eltűnne az államadósság, csökkenhetnének a kivetett adók és megszűnhetne végre az állandó megszorítás.

Megérteni akarás helyett tehát hazamegyünk, hátradőlünk, bekapcsoljuk az agyunkat hipnotizáló tévét, bekajáljuk az illúziót és vásárolunk abból, ami nincsen. Nem az egyes országok termelőgazdasága fellendítésének a jelentőségéről szólnak a hírek, hanem arról, hogy a fogyasztás által növekszik a gazdaság. A bizonyosságunk azt mondatja velünk, hogy ez a jó. Minden főáramlatú médiából az ömlik, hogy így jó a világ és ettől fejlődünk. Mi meg elhisszük, mert az kényelmes. Kényelmes. Finom kis kényelemzóna: Tesco, Auchan, Spar. Hmmm. Igaz is, mi a szarnak keressem meg a kistermelőt, az macerás…

Azért nő a szegénység, mert kihelyezzük a gondolkodás felelősségét a tekintélyekre, mert hagyjuk, hogy befolyásolják döntéseinket érzelmi propagandával, mert a nem főáramlatú (mainstream) információkhoz rossz érzelmet kapcsolunk: elutasítást, félelmet, megosztást és bénultságot érzünk sokszor, amikor megérezzük egy információról, hogy az lehet az igazság, nem pedig az, amit a médiában hallunk. A változáshoz viszont szerintem az kell, hogy megtanuljuk ennek az ellenkezőjét érezni: “Már értem! Ahhháááá, szóval ez van a dolgok mögött! Ha egy pénzuralmi rendszerben élünk, akkor csak a pénz útját kell követni. Ki profitál abból, ha ezt vagy azt elhiszem? Yesss, már értem!” Valahogy így. 🙂 A kulcs az, hogy a saját hitrendszeredet megtanuld kívülről megvizsgálni. Mindezt azért, hogy képes legyél bevallani magadnak azt, ha esetleg tévedsz. A kulcs mindig a nyitottság: Mi van, ha mégis igaz? Nem mondom, hogy könnyű, de legalább kutya nehéz. 🙂

Persze leginkább azért nő a szegénység, mert én is itt pofázok egy képernyőt bámulva a mátrixban arról, hogy miért van szegénység (értéktermelő munkavégzést színlelve!), ahelyett, hogy együttműködő, pénzügyileg intelligens közösségek, tudatos fogyasztói körök megalkotásán munkálkodnék. Mint tudjuk, sok beszédnek sok az alja.

Úgyhogy megyek is és arrébb teszek néhány téglát. De előtte azért benyomok egy felest! 🙂 Egészségetekre!

Így működik a pénzvilág #3

Ha hallgattál már valaha gazdasági híreket, akkor számodra nem ismeretlen a “kedvező befektetési környezet a nagytőke számára” kifejezés. Én már hallottam egy párszor és mindig kíváncsi voltam, hogy ez mi…

Mielőtt azonban ezt kibontanám, nézzük csak meg, hogy mitől is működik egy ország? Az emberek élik az életüket, dolgoznak és keresik a pénzt (néha meg is találják 🙂 ), hogy tudjanak élni. Közben fizetik az adót, egyre többet (hogy egyre jobban élhessenek… vagy mégsem?), hogy a közügyekért felelős, demokratikusan megválasztott kormány, vagyis az állam tudja mindenki számára biztosítani a rendet, közbiztonságot, utakat, közszolgáltatásokat, oktatást, + 1 millió satöbbit vagyis tudja működtetni és lehetősége szerint fejleszteni az országot. Ha az ország működtetéséhez pénz kell, azt vagy belülről, vagy kívülről kell beszereznie. Belülről mindenféle adókat tud beszedni az állam az emberektől és a cégektől, vagy államkötvényeket bocsájt ki, amiért a lakosságtól és hazai + külföldi befektetőktől pénzt kap, ha el tudja azt adni. (Erről szólnak az ÁKK, azaz az Államadósság Kezelő Központ kötvény aukciói.) A minél több belső adóhoz pörgő gazdaság kell, amihez kedvező vállalkozási és hitelezési környezet szükséges, továbbá egy olyan pénzügyi rendszer, melyben lehet hitelpénzt létrehozni. (Ilyen természetesen van, úgy hívják, hogy banki pénzteremtő képesség. Azonban ezzel az a gond, hogy privát kezekben vannak a bankok így a pénzteremtés eredményeként beszedett sokszoros kamat őket gazdagítja, nem az országot. Magyarul a vállalkozások működtetéséhez szükséges “vért”, az értékmérő jelet, azaz a pénzt privát cégek “állítják elő” és annak kamatait is ők teszik el. Ez nem véletlen!) Kívülről pedig hiteleket tud felvenni az állam pl. az IMF-től vagy egyéb világbanki forrásokból. Az államkötvények kibocsájtása és a külső hitelfelvétel megegyezik abban, hogy úgy jut pénzhez az állam, hogy kamatostól kell azt visszafizetni. Vagyis okosan és csak úgy szabadna ilyet megtenni, ha a felvett hitelösszegből több bevételt tud az állam teremteni, mint amennyibe a kamat kerül. Ellenkező esetben igen szar üzletet köt…

De térjünk vissza a kedvező befektetési környezetre, mert most már érthető lesz, hogy az micsoda is.

Miért jó az nekünk, ha a környezet kedvező?

Ez egy kicsit száraz téma lesz a könnyen emészthetőbb tudatosság témájú írások után, de higgyétek el, hogy ezt muszáj megérteni, ha ki akarunk kerülni a kakiból. Ez ugyanis a pénzügyi tudatossághoz nagyon “durván” hozzátartozik. 🙂

A kedvező befektetési környezet kifejezéssel tehát arra akarnak utalni általában (de nem kizárólag), hogy egy adott országban a különféle állampapírok (=állam által kibocsájtott követelést megtestesítő értékpapírok, melyeknek fedezete az állam által képviselt adófizető nemzet) kedvező, vagyis más országokhoz képest magas hozamok mellett vásárolhatók meg. Vagyis ha valaki állampapírt vesz, az jól jár, mert lehet vele biztosan keresni pénzt (=infláció fölötti hozamot, azaz reálhozamot)! Persze csak akkor, ha az állam jól működik és a természetes személyek és a gazdasági szervezetek, vállalkozások fizetik az adót, vagyis részt vesznek a közterhek viselésében. Ezt az állapotot – amikor ez megtörténik – hívják úgy, hogy egy ország fizetőképes. Tudja finanszírozni a közügyeit és egyben fizetni a felvett kölcsönöknek a kamatait egyaránt. Egy külföldi akkor hoz ide tőkét, ha pénzt tud keresni belőle. Ez mindaddig rendben is lenne, amíg ennek nem az lesz a folyamatos következménye, hogy mééég húznunk kell a nadrágszíjon. Aztán megint és megint és megint. 🙂 Pedig, ha jól látom, pont ez van már egy néhány év(tized)e. Valami nem kerek, édes komám…

Fontos tudnivaló, hogy minél nagyobb a – pl. világbanki és egyéb, az országba kívülről bejövő hitelek összege – amit úgy hívnak, hogy “külső” államadósság, annál több az aktuális törlesztőrészlet a nemzetközi befektetők, finanszírozók felé. Ezt a pénzt a költségvetésből fizeti az állam. A te életedben ez olyan, hogy ha 10 millió kölcsönt veszel fel a bankból, annak a havi törlesztője jó esetben 70-90 ezer Ft, ha 20 milliót, akkor 2x ennyi. A törlesztőrészleteket a Te havi bevételeidből, megtakarításaidból kell fizetned. Ha tehát kívülről finanszírozzuk meg tehát az országot egyre inkább (mert az adókból nem jön össze elég pénz az államháztartás működtetéséhez), akkor az a saját zsebből nagyon sok pluszt vesz ki a kifizetendő kamatok miatt. Az egy másik kérdés, hogy miért nem tudja ezt a hiányzó pénzt a Magyar Nemzeti Bank előállítani, hiszen annak elméletét már egy Wilhelm Lautenbach nevű német közgazdász pasas kitalálta és működtette 1930-tól Németországban úgy, hogy az NE okozzon inflációt. Lautenbach megoldása az volt, hogy az állam kamatmentes pénzt bocsájtott ki, aminek a fedezete a reálgazdaságban létrejövő érték volt. Ennek köszönhette Németország, hogy az 1930-as években leküzdötte a belső válságát. De ahogy a Wikipedia is írja: Ez az elmélet gyakorlatba ültetve kihúzta a 30-as évek Németországát a gazdasági kakiból, ezt meg a nemzetközi tőke nem igazán szerette, ezért is fordultak, más okok mellett Hitler ellen. A világ egy üzleti vállalkozás. Ahogy már korábban is írtam, a nagytőkének is cash-flow termelő bizniszek kellenek, az meg eladósítás nélkül nem működik. Ha nem akarsz hitelt felvenni, mert te ügyes és okos módszerrel pénzt állítasz elő magadnak, akkor jön a dádá. 🙂 Ha megkérdezitek a jelenlegi kormányzatot, szerintem tudnának erről mesélni, pedig ők még nem is saját, állami pénzt akartak kibocsájtani a Lautenbach-módszerrel… 🙂

A külső adósság azonban csak az egyik béklyó, van egy másik is, ami nem annyira béklyó, de valahol mégis az. Ha a Magyar Állam állampapírokat értékesít – vagyis diszkont kincstárjegyeket, államkötvényeket profit céllal megvásároló befektetőknek (legyenek azok akár magyar polgárok is) elad – akkor arra hozamot kell fizetni, amit “belső” államadósságnak hívnak. Minél magasabb az állampapír állománya egy országnak (vagyis minél több állampapírt értékesítenek aukciókon, kereskedelmi bankokon, biztosítótársaságokon keresztül), annál több hozamot kell azokra fizetni, vagyis annál nagyobb a belső államadósság. Állampapírokat azért árul egy ország, mert azzal is meg tudja finanszírozni a működési költségek egy részét. Ha nem akarna egy ország erején felül növekedni, akkor ez akár még elég is lehetne. De ezt már jó régen elrontottuk, mert a külső adósságunk 1973 óta nulláról felszökött egy picinykét, egészen pontosan 87 milliárd USD-re. (Jobb felül legördülőből ki kell választani Hungary-t és már látod is!)

A belső és a külső adósság az állam adóssága. A Magyar Állam külső és belső adóssága 2011-ben kb. 20 ezer milliárd Ft-ot tett ki, a vállalkozások és az állampolgárok összes adóssága ezen felül még 40 ezer milliárd Ft, vagyis az ország teljes egészének az adóssága 60 ezer milliárd Ft. Hatvanezer milliárd. Huhh, az nem kevés. Az államra eső 20 ezer milliárd Forint (20 000 000 000 000 Ft) kamatait az államkasszából kell finanszírozni. Ha ide nem folyik be pénz, mert az emberek adót csalnak pl., akkor fizetésképtelenné válhat az ország (=csődbe megy) és nem tudja finanszírozni önmagát (=kifizetni az államra nehezedő költségeket). Ezért van szükség IMF védőhálóra. Vagyis egészen pontosan azért, mert anélkül nem lesz garantált az állampapír hozamok kifizetése. A védőháló nem minket véd, hanem a befektetőt. 🙂 Csak az emberek nem gondolnak bele a jelentésébe. (Mint ahogy a rendőrség is szolgál és véd, na de kit? A testőr kit véd? Azt komám, aki fizeti. 🙂 Néha minket is, hogy meglegyen az illúzió, de a rendőrség a hatalmat védi. Egy olyan rendet, amiről az államhatalom mondja meg, hogy mikor rend és mikor nem az.) Visszatérve az állam finanszírozási problémáira, most gondolj csak bele: Ha többet kell elköltened az életben maradásra, mint amennyi bevételed van, akkor az szívás. Volt kaja, nincs kaja. Ezért megy itt a nagy sakkjátszma.

Magyarország azért számít kedvező befektetési környezetnek tehát, mert itt a jegybanki alapkamat, amely a kereskedelmi bankok betéteire és hiteleire, valamint az állampapírok hozamaira is hatással van az európai átlagnál jóval magasabb. (Ha Svájcban vagy Németországban beteszed a bankba a pénzt, hiába kötöd le, alig kapsz rá 1-2%-ot jó esetben. Magyarországon a banki kamat minimum 5%, ez is a magasnak számító alapkamatnak köszönhető!) Tehát, míg Svájcban és az eurózóna országaiban 2-3% között van az alapkamat (és így az állampapírok hozama is alacsonyabb), addig Magyarországon ez 5-8% között mozog, tehát nálunk alapból érdemes(ebb) betenni a bankba a pénzt (legalábbis ebből a szempontból), mert ha az ember 1 évre előre leköti azt, akkor infláció fölötti hozama is lehet. Ha pedig egy külföldi befektető Magyarországon vesz államkötvényt, vagy bármilyen egyéb állampapírt, akkor ő itt több pénzt kap a befektetéséért. Ennyi. Nem jófejségből hozza ide a lóvét senki, hanem a saját, jól felfogott érdekében. A befektetőt csak annyira érdekli egy olyan ország, amibe befektet, hogy az mennyire fizetőképes, vagyis lehetőleg minél alacsonyabb legyen a kockázata azt illetően, hogy a neki járó kamatjövedelmet megkapja. Magyarország a nagytőkét csak ennyire érdekli. Ha itt jól mennek a dolgok, akkor megkapják a pénzüket, ha nem mennek jól, akkor pedig nem. Görögországban nem mennek jól, ezért van ott balhé.

A magas kamatozású környezet még egy ún. Carry Trade ügyletre is alkalmassá teszi országunkat, aminek az a lényege, hogy ha valaki egy alacsony kamatozású országban vesz fel hitelt (pl. Svácjban 2%-os kamatra) és egy magas kamatozású helyen fekteti azt be (Magyarországon minimum 6%-ért cserébe), akkor a különbséget zsebre tudja tenni és Hallelujah! 🙂 Az ilyen Carry Trade ügyletnek a célja nem jótékonykodás, hanem egyszerű matek. Kölcsönadsz nekem 100 Ft-ot évi 2 forintért, én meg ugyanezért a 100 Ft-ért év végén 106-ot kapok valaki mástól, visszaadom neked a 102-t és maradt nálam 4. Vagyis csináltam a levegőből 4% hasznot a kölcsönkapott pénzen. Valójában a semmiből csináltam a kölcsön 4%-át, nekem csak minimális kockázatot kellett vállalnom (pl. tönkre megy az az ország, aminek az állampapírjába fektettem + ott van a két deviza CHF/HUF árfolyamkülönbségből fakadó kockázat is), de saját pénzt nem kellett beletennem a buliba. Ez 1 milliárd dollárnál pl. 40 millió dollár haszon és (csendesen mondom), nem “csak” ennyit hoznak ide. A befektetőknek azonban a legfontosabb az ország fizetőképessége, vagyis magas kamat mellett csak addig öntik ide a lóvét, amíg a kifizetés biztosított. Az árfolyamkockázatról meg általában gondoskodnak, hogy ne nagyon legyen. Erről majd a következő részben írok. (Egy olyan országban tehát, ahol a kormány nem akar IMF hitelt és csökkenteni akarja a külső adósságot, ez nem annyira frankó, mert akkor nincs korlátlan haszonnyerési tér. Ha ugyanis biztosítva lenne valahogy, hogy fizetésképtelenség esetén LESZ külső forrás – vagyis újabb hitel – akkor örömmel tolok be pénzt egy állampapírba, mert az TUTI nyereség. Ezért szeretik a befektetők az IMF által felügyelt országokat. Ez az ún. védőháló, amit már fentebb írtam.)

Az állampapírok tehát azért jó befektetések az ilyen (tulajdonképpen spekulatív) tőkének, mert az államok számára ez forrás (vagyis befektethető, működtethető tőke, amivel lehet az országot fejleszteni, s ennek egy ország örül, főleg ha nincs nemzeti vagyona, amivel termelni tudna és növelni a belső értékét!), viszont biztos hozamot jelent a befektetőnek, mert azt az ország helyes működtetése és egy jól szabályozott – mindenféle nemzetközi kritériumoknak megfelelő – adórendszer garantálja.

A közgazdászok véleménye szerint az alapkamat (melynek mértéke hatással van az állampapírok hozamszintjeire is) magasan tartása azért jó tehát, mert az kedvez a nagytőkének, vagyis ennek hatására öntik az országba a pénzt a befektetők. Ez pedig az országnak azért jó, mert finanszírozást kap. Lehet nyugdíjakat fizetni, utakat fejleszteni, 4-es metrót építeni (20x annyiért, mint Spanyolországban). Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a kölcsönkapott pénz több értéket hoz(na) létre, mint amennyibe kerül a kamat, ez nem is lenne rossz. (Erről szól a Keynes-féle “tőke határhatékonysága” elnevezésű fogalom, bár a folyamatos hitelpénz-létrehozás természetes velejárója az infláció, ezért csak azoknak pozitív ez a folyamatos tőkeinjekció, akik a pénzt valóban működtetni tudják, a kisember megtakarításainak az értékét viszont ez elviszi.) De a legtöbb esetben nem ez történik, mert a hatalmon lévő politikai elitnek túl rövid ideje van arra (általában), hogy egy országot rendbe rakjon, arra viszont szeretnének ügyelni, hogy a kormányzati ciklusban ők bebiztosítsák a saját jövőjüket.

Van itt még egy gordiuszi csomó (=kibogozhatatlan probléma). Ha úgy gondolod, hogy ez hibás levezetés, akkor kérlek írd meg nekem, mert tanulni akarok, de ez nekem a következő módon lesz Józsi bácsi fejemmel logikus: Mivel Magyarországnak már nem nagyon van termelőgazdasága, mert eladták, ezért a Magyar Nemzeti Bank által kibocsájtott hivatalos magyar fizetőeszköz (=forint) fedezete egyrészt a nemzeti banki devizatartalék (bár arra azt mondják, hogy az az ország 3-4 havi fizetőképességének biztosítására való), másrészt bizonyos M3 és M4 pénzmultiplikátorok, amelyek az Magyar Nemzeti Bank szabályoz. (Ez már pénzelméleti kérdés, ebbe nem mentem bele nagyon mélyen, ezért elfogadom, hogy itt tévedhetek, de amit leírok, abban a logikát követem.) Ha van a Nemzeti Banknak devizatartaléka többek között és a magas államkötvény hozamok miatt kedvező a befektetési környezet (és ezért az államkötvény aukció alkalmával beszedett tőkéből feltőkésítette magát az állam), akkor ez lehetővé teszi az állam számára, hogy a hazai kereskedelmi bankrendszerbe is pénzt juttasson és így tud működni a gazdaság. (Lehet hitelezni, stb.)

Ha azonban a korábban említett Carry Trade ügyletekből származó nyerészkedést korlátozni akarná a kormány (és az MNB) és ezért levinnék az alapkamatot 1-2%-ra – mint azt néhány közgazdász megoldásnak látná – akkor veszélybe kerülne a devizatartalékunk és vele a gazdaság működtetéséhez szükséges kihelyezhető hitelállomány is, ugyanis a külföldi befektető eladná a magyar állampapírokat, és a tőkéjét a megtermelt hozamokkal együtt kivinné az országból. Mivel a tőke megléte olyan, mint a vér az emberi szervezetnek, ezért azt nem lehet kiiktatni, ergo ha ez megtörténik, akkor iszonyatos pénzhiány lehet és elszegényedés. (Hacsak nem az emberek elkezdenek használni helyi, közösségi pénzeket, amelyekkel betöltik az értékmérő, valamint az áru- és értékcsere szerepét.) A megoldhatatlan probléma tehát az, hogy a spekulációnak kedvező befektetési környezet nélkül az országból kiáramolhat a pénz, a jelenlegi rendszer viszont a magyar állampolgárokra ró egyre nagyobb terhet, mert a csiki-csuki spekuláció irgalmatlan pénzek kilapátolását teszi lehetővé, melyeknek kamataterheit az állampolgároknak kell megfizetniük.

Hogy ez hogyan történik meg egészen pontosan 2003. óta már 3. alkalommal, azt a következő fejezetben, hétfőn fogom leírni, most pedig megyek és legurítok egy felest, mert az utolsó részre fájdalmas felkészülnöm. 🙁 Persze a fájdalom az az egoban jelenik meg, s a végtelen tudatosságomra ennek igen kevés hatása van. ÉN ugyanis továbbra is VAGYOK! 🙂 Tádááááááááááá… Aztán a pénzügyi témák után majd megint egy kicsit könnyedebb hangulatúba megyek át, hiszen jön a Karácsony, ami a szeretet ünnepe.

Jó hétvégét mindenkinek, még azoknak is akik nem olvassák a blogomat! Ugyan azt nem tudják, hogy üzentem nekik, de az energiát elküldtem! 🙂

A világ egy üzleti vállalkozás #2

A világ egy üzleti vállalkozás #2

Folytatom az előző, hasonló című cikket, kicsit szájbarágósabban. 🙂 Nagyon sok szó esik mostanában arról, hogy a bankok, spekulánsok tevékenysége etikus-e vagy sem, ezért írni akartam egy lehetőleg objektív cikket arról, hogy a jelenlegi helyzet tulajdonképpen egy következmény. Annak a pénzrendszernek a következménye, amelyben élünk. És amelyből Te is profitálsz néha, csak amikor nyersz, akkor nem mész ki az utcára tüntetni. A problémák ott kezdődnek, hogy a veszteség jobban fáj, mert nem értjük azt, hogy a világ egy üzlet, melyben minden gazdasági szereplő célja ugyanaz: pénzt akar keresni. Magyarország “bóvli” kategóriába sorolása a Moody’s leminősítése által szerintem ugyanezt a célt szolgálja. A költségvetési terveknek ugyanis úgy kellene megvalósulniuk, hogy az a befektetők érdekeit nem sérti. Ez pedig nem egyszerű feladat.

Nem lesz rövid az eszmefuttatás és eléggé józsibácsis lesz, de mire végére érsz, ígérem kitisztul a kép.

Ha nincs időd és csak a konklúzióra (=tanulság) vagy kíváncsi, akkor kattints ide.

Képzeld el, hogy a világ egy üzleti vállalkozás. Mindenki, aki élni akar, dolgozik valahol (állami, vagy privát cégben) vagy saját vállalkozást épít és valamilyen terméket vagy szolgáltatást árul. (Vagy sportoló, művész, író, feltaláló, stb.) Miért tesszük ezt? Azért, mert pénzt akarunk keresni mindannyian, ami a boldogulás alapja a társadalomban. Pénzt meg azért akarunk, mert először túlélni, aztán pedig növekedni szeretnénk. Volt egyszer egy Abraham Maslow nevű pszichológus pasas, aki felépítette az emberi szükségletek hierarchikus (=alá és fölérendeltségi viszonyban lévő) rendszerét, mely elég jól szemléleti azt, hogy egy adott állapot elérése után mi a következő vágyott szint. Ezt hívják Maslow-piramisnak. Mivel az ember mindig többet akar a jelenlegi állapotnál, ezért Maslow megállapításai axiómának (=megkérdőjelezhetetlen igazságnak) számítanak. Jobb lakás, jobb állás, szebb ház, szebb kocsi, egzotikusabb utazás, vagy egyszerűen csak egy jobb, nagyobb választékkal rendelkező kocsma. 🙂 Többet akarunk, mást, újabbat, jobbat. Ilyen az ember természete. Ami nem is baj, mert különben még mindig barlanglakók lennénk. 🙂

Egy vállalkozásban a megfelelő termék/szolgáltatás kiválasztása vagy azon múlik, hogy jól méred-e fel a piacot (ez a megszokott megközelítés) és elkezdesz valamit eladni, amire már igény van, vagy jól ismered az embereket és tudod, hogy mi kell nekik, ezért létrehozod azt. (Az utóbbira jó példa Steve Jobs, az Apple nemrég elhunyt vezetője, aki azt mondta: “Az emberek nem tudják, hogy mit akarnak addig, amíg meg nem mutatod nekik.” És igaza lett, az emberek nem tudták, hogy kell nekik iPod meg iPhone és a számok eléggé azt mutatják, hogy kell.)

Egy termelésre/szolgáltatás nyújtására berendezkedett üzleti vállalkozás működtetésének nagyon leegyszerűsített folyamata a következő: Piackutatás (=körülnézel, hogy mit vennének szívesen az emberek), szegmentálás (=célpiac kiválasztása, hogy kinek akarsz eladni, ugyanis mindenkinek nem lehet), másik oldalról termékfejlesztés, marketing + PR (=”betámadod” a célpiacot ügyes érzelmi manipulációval), és eladás. Ez fontos lesz később, mert a mai világ legfontosabb “terméke” a tőke, amely ugyanígy működik.

Vannak nem termelő cégek (főleg állami intézmények), az ő céljuk a vállalkozási környezet megfelelő feltételeinek a biztosítása. Oktatás (hogy legyenek szakképzett dolgozók), mindenféle jogi környezet (cégjog, munkajog, büntetőjog + ezernyi más dolog), adózás szabályozása és sok-sok satöbbi. Nézzétek meg mennyi állami intézmény (minisztériumok, stb.) van, az mind erre kell. Egy demokráciában az államot azért bízza meg a nép (elvileg), hogy a közös ügyeket, rövidítve a közügyeket szabályozzák és azokat a nép érdekében intézzék helyettünk. Régen sokkal több közügyet oldott meg egy állami rendszer, mint manapság, ugyanis a privatizáció (=államilag működtetett intézmények és vállalatok magánkézbe való eladása) óta már az állam nagyon sok, a nép érdekeit, kényelmét szolgáló intézkedést külső (privát kézben lévő) cégekkel végeztet el.

Amikor azt olvasod, vagy hallod, hogy egy adott kormányzat az államilag fizetett megbízások esetében lobbizik (vagy inkább cégek a kormánynál lobbiznak), az ma már szinte mindig azt jelenti, hogy azon cégek közül válogat a kormány, akik jól dolgoznak (lehetőleg nem drágán és megfelelő minőségben), de legfőképpen úgy, hogy legyen visszaosztás. Vagyis az állam képviseletében dolgozó döntéshozó (csapat) kapjon egy vastag borítékot jó sok pénzzel azért, mert az állam nevében munkát adott a kiválasztott vállalkozónak. A vállalkozó megkapja az államtól a pénzt, ő ebből vissza osztja az előzetes (titkos) megállapodásban meghatározott összeget és valahogy majd elszámolja. Mondjuk úgy, hogy vesz számlát. 🙂 Ez kis hazánkban így megy, bárki is legyen kormányon. Mindenki meg akar élni. Gyerekek, asszony/férj otthon, nyaralás vár, autó benzint kér és az anyósnak is kell új ruci vagy valami fülbevaló. 🙂

Azért fontos kiemelni az államilag finanszírozott (=fizetett) munkákat a többi közül (és azért is hoztam példát a kilobbizott megbízások elnyerésére), mert azokat az államkasszából fizetik, mely az állampolgároktól és vállalkozásoktól beszedett (nyereség, iparűzési és egyéb), valamint a termékek/szolgáltatások árában meghatározott (ÁFA) adójövedelem. Magyarul: az adófizetők pénzéből dönti el az állam, hogy kit bíz meg egy adott feladatra (=aki jól lobbizik), és ugyanebből a pénzből kapja ő a visszaosztást. Egy állam addig tud működni, amíg van folyamatos adóbevétele, amiből a költségeit, állami beruházásokat, felvett hitelek kamatait fizetni tudja. (Akárcsak Te a saját, otthoni háztartásodban.) Csak Te állampolgári kötelesség címén nem húzhatsz le senkit több pénzre, ha a kasszád kiürülni látszik.

Bizonyára észrevettétek, az állam(ok) működtetéséhez egyre több pénz kell, ami pedig egy okozat, vagyis a következménye az államok modern-kori működtetésének. Ezt mindjárt kibontom, hogy ezt mi okozta.

Megjegyzés: Egy jól kialakított adórendszerben minden állampolgár tudja, hogy a közterhek viselése kötelező és jó érzés, mert ugye Te is szeretsz olyan helyen élni, ahol megfelelő a közbiztonság, van járda és közvilágítás, stb, stb. Mivel az adózás közismert állampolgári kötelesség már évezredek óta, ezért mindig is volt értelme politikai hatalmat szerezni, mert az adóbevételekből tutira van fizetés (+lehetőség lobbizásból származó visszaosztásokra). Persze ehhez az országot jól kell működtetni. Nem véletlen, hogy az adózás körül mindig olyan nagy a szövegelés. Mekkora adókulcs legyen, milyen adókedvezmények, stb. Adót fizetni senki nem szeret, de az állam szigorúan behajtja, azt, ami neki jár. Hogy miért kell szigorúan behajtania (azon felül, hogy az állam és így a közügyek elvégzésének megléte függ tőle), az ennek a cikknek a lényege. De lényeg: az országot jól kell működtetni, hogy a nép elégedett legyen és akarjon adót fizetni. Ez fontos!

Lépjünk tovább.

Mindannyian tudjuk, hogy egy adott országban a hitel segíti az infrastruktúra (=utak, víz, villany, csatorna, stb.) és egyéb, társadalmi komfortot és elégedettséget növelő beruházások meglétét, ezért a nyugati államok évtizedekkel ezelőtt (Magyarország 1973-tól) elfogadták, hogy kölcsönből fejlesszenek. Erre alapból nem feltétlenül lenne szüksége egy országnak – bár való igaz, akkor korlátok közé szorítaná a fejlődést bizonyos szinten -, mert ha lenne belső termelése és olyan értékeket állítana elő, amire itthon is, és külföldön is nagy igény van, akkor az abból származó haszonból lehetne növekedni, építkezni. (A középkorban Magyarország mezőgazdasága volt ilyen iparág, a megtermelt élelmiszerek egész Európát etették.) Ha tehát lenne ilyenünk, akkor jobban tudnánk a teljes államot működtetni, magyarul az országot finanszírozni (akár külső hitelek nélkül is).

John Perkins Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai c. könyvében tisztán és érthetően leírja, hogy ezek ma már felülről szabályozott dolgok. Mivel minden államvezetés szeretne a nép előtt jó színben feltűnni (fejlesztésekkel, kedvező vállalkozási környezet megteremtésével, stb.), ezért a XX. század II. felében elkezdtek az országok hiteleket felvenni a Világbanktól, amely hitelek visszafizetését egyéb tevékenységei mellett a Nemzetközi Valutaalap felügyeli. Ez az “ikercég” (Bretton Woods-i ikrek) tulajdonképpen egy olyan vállalkozás, mely – rengeteg egyéb szabályozó és harmonizációs (=nemzetközi együttműködést elősegítő) feladaton túl – államok felé történő hitelezéssel foglalkozik és a tulajdonképpeni profiljuk az, hogy az államoknak hitelt adnak el kamatért. Ebből keresik a pénzt. Lehet szépen is fogalmazni, hogy a “világ fejlesztése”, meg a “fejlődő országok segítése” a cél, de valójában egy profitcélú vállalkozásról beszélünk: pénzt akarnak kölcsönadni (befektetni) biztos helyre, kamatjövedelem reményében. Ha a kölcsönadott pénz termel valódi értéket az is jó, ha csak “védőháló”, az is. Az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai c. könyv pont azt mutatja be, hogy okos PR-ral (Public Relations = a kommunikáció tudatos szervezésével) ezt hogyan tudták elérni. És hogy visszautaljak eme cikk 2. bekezdésére, a “tőke” felmérte a piacot és rájött, hogy az államok finanszírozása (eladósítása) a legnagyobb üzlet.

Képzeld el a következő szitut (ezt most nagyon nagy vonalakban mutatom be):

Egy Világbanknak dolgozó közgazdász, nagyon okos és intelligens, magas rangú képviselő (értékesítő) elmegy egy ország vezetőjéhez és ezt mondja neki: “Figyeljen Elnök/Miniszterelnök Úr! Megvizsgáltuk az Ön országának gazdasági helyzetét és úgy látjuk, hogy komoly finanszírozási problémáik lehetnek a közeljövőben, mert az ABC és az XYZ iparágak előtt komoly visszaesés várható. Ezt abból látjuk, hogy a szomszéd ország ugyanezeket a termékeket, ami az Önök nemzeti össztermékének (=egy országban megtermelt teljes jöveledem, azaz GDP) jelentős százalékát adja, olcsóbban tudja előállítani, ami miatt az önök versenyképessége csökkenni fog. (Magyarul kevesebbet fognak tudni a jövőben eladni, kisebb lesz a bevétel.) Mi lenne, ha mi nyújtanánk Önnek 1 milliárd dolláros kölcsönt nagyon kedvező kamatra, építsen belőle autópályát, amiből ezt a hátrányt le tudja majd dolgozni, mert a hatékonyabb közlekedés miatt csökkenni fognak a költségek és a versenyképesség megmarad, a nép meg örülni fog nagyon, mert Ön bölcs döntést hozott, ráadásul az autópályát a kisember is használja, ami mi miatt külön hálás lesz. Az említett iparágak megmaradnak, az emberek nem veszítették el a munkájukat és létrejött egy üzleti + kényelmi infrastrukturális fejlesztés. A kölcsön kamatterheit Ön 5%-os ÁFA emeléssel megoldja, minden szép és jó. A nép egy picit elégedetlen lesz a megnövekedett adók miatt, de Ön utána kiáll a sajtó elé és elmondja, hogy ez a döntés megmentette az ABC és XYZ iparágakat és az ország továbbra is fejlődni tud. A pénzt meg nem sürgős visszafizetni, a kamatokkal mi bőven elvagyunk.” (Ráadásul a döntés megkönnyítése céljából a hitelező egy jó vastag borítékot ad még a döntéshozónak, hogy ne nagyon gondolja meg magát.)

Egy kis kitérő kedvéért íme egy 10 perces videó John Perkins-szel, amelyben elmeséli, hogy Dél-Amerikai országokban hogyan adtak el adósságot úgy, hogy a profitok ne az adott ország érdekeit szolgálják. (Ha a felirat méretét változtatni/növelni szeretnéd, kattints a CC jelre, majd Beállításokra, ott pedig a + jel-t nyomogasd a “Parancsikon” felirattól balra, majd “Kész”.)

Visszatérve a korábbi példához, az ország megkapja a kölcsönt és elindul a “játék”. A valódi probléma abból fakad, hogy ez egy nagyon egyszerű módja a külső forráshoz (=kölcsönpénz) való hozzájutásnak, ezért minden vezetőben fel fog merülni a kérdés: Ha ilyen könnyű hitelből fejleszteni, miért ne vennénk fel még 1 milliárdot? A megnövekedett kamatfizetésre majd kitalálunk valamit, de a nép örülni fog, mert csináltunk valami látványosat. Ebben a látszólag építő jellegű folyamatban ott történik a megakadás, ahol az értékteremtő termelőgazdaság számára már lehetetlenné válik a folyamatosan növekvő hitelkamatok visszafizetése és a további működéshez és a meglévő hitelek kamatainak fizetéséhez már újabb hitelek kellenek. Jó magyarul megfogalmazva: Megettük a következő 30 év kajáját előre (addig minden nagyon finom volt), most viszont nincs kaja, bocsi. Persze ez nem ennyire egyszerű, de sajnos ez történik. És nem csak nálunk.

Most pedig jöjjön az egész cikk lényege, ami minden üzleti vállalkozásra igaz:

Az egész “eladósítás játék” lényege a cash-flow termelő (=készpénzáramlást biztosító) üzlet. Ha van egy lakóházad 30 lakással, akkor nem az a buli, ha eladod az összes lakást, mert akkor lesz egy csomó készpénzed, amit valahová megint be kell tenni, hogy (az infláció következtében) az ne veszítse el a vásárlóértékét. (A pénznek a vásárlóértéke a lényeg. Ha nem hiszed, próbálj fizetni 1930-as évekbeli Magyar Pengővel.) A “buli” tehát mindig az, hogy a vagyonodat olyan helyre teszed, ahol az inflációtól többnyire védve van, s amelyből folyamatos készpénzáramlásod van. A “külföldi befektető” azért ad kölcsön, mert így neki egy akármilyen állam (a mögötte lévő adófizető társadalommal) egy folyamatos cash-flow termelő üzleti vállalkozás. Egy adófizető nép pedig elég jó fedezet a pénzére. Ő a jövőbeli bevétellel kalkulál, és ha egy ország bekeményít (mint ahogy a jelenlegi magyar kormányzat megpróbálta), akkor mindenféle spekulatív módszerekkel (forintgyengítés, médiahisztéria) ráveszi a népet(!), hogy követelje az államtól azt a megoldást, amitől a cash-flow termelő helyzet ismét visszaáll a helyére. A manipuláció célja mindig az, hogy a készpénztermelő vállalkozás üzleti potenciálját (=erejét) ne veszítse el. Ha olvastátok Machiavelli A fejedelem c. könyvét, akkor tudjátok: A cél szentesíti az eszközt. Nem beszélve arról, hogy ha egy ország minél jobban el van adósodva, annál jobban a hitelező szabja meg a játékszabályokat. Képzeld csak el, hogy vannak ügyfeleid (vásárlóid) és Te szabod meg azt, hogy nekik mikor és hogyan kell vásárolniuk tőled. Óriási játék! Ráadásul a Maslow-piramis rájuk is érvényes, ők is többet akarnak mindig. 🙂 Persze tudom, vannak mindig vis maior, azaz előre nem látható problémák, amelynek következtében néha át kell ütemezni a befektetést (=adósságot), stb., de a cél mindig az, hogy a befektetés megtartsa a készpénz-áramoltató képességét!

A Világbank + IMF piacot teremtett, ügyesen szegmentált, frankón “bemarketingelte” magát “ajándék pénzzel”, aztán eladta nekünk a csomagot. (A kapott pénz mellesleg teremtett értéket + munkát is, ez volt az átmeneti hozadéka!). Ez történt 1973-ban. Hiába azonban a sok fejlesztés, meg az időszakos munkahelyteremtések, ‘73 óta úgy eladósodtunk, hogy az életben nincs esélyünk ebből kikeveredni. Legalábbis nem úgy tűnik, hogy lenne. Aki megpróbál kikeveredni az adósságcsapdából, azokat meg elgáncsolják. És akiknél nincs termelőgazdaság, ott ez sikerül is. Ne feledd: ami neked kamatfizetés az adósságra, az a másiknak cash-flow! (Könyvajánló: Robert Kiyosaki Gazdag papa, szegény papa)

Ez, barátaim, kőkemény üzlet.

Egy ország leminősítése tehát főleg azért történhet meg (szerintem), mert a hitelezők ezáltal akarják elérni azt, hogy az általuk lezsírozott üzleti megállapodásból hosszú távon biztosíthassák a rendszeres készpénzáramlást. (A hitelezők és a hitelminősítők elnevezése között még nyelvi-logikai kapcsolat is van. 🙂 ) Egy államnak meg azért kell állandóan fiskális kiigazításokat tennie és adótörvényeket változtatni, valamint folyamatos megszorításokat alkalmazni, mert a felvett kölcsönökre fizetendő kamatterhek (vagyis a nagytőke cash-flowja) másként nem gazdálkodható ki az állami bevételekből. Mindezt ráadásul úgy lenne szerencsés bármilyen kormányzatnak megtennie, hogy még a népnek is jobb legyen egy kicsit, különben minek választották meg őket? (A jelenlegi magyar kormány meg pontosan úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy azoktól próbálta bevasalni a hiányt, akik a pénzüket ide hozták, hogy az nekik cash-flowt termeljen. Az adósság lefaragásának iránya szerintem jó ötlet – mint ahogy neked is komoly megkönnyebbülés, ha megadtad azt, amivel lógsz valakinek -, de úgy néz ki, hogy ez a rúgás most mellé ment. A következménye pedig valószínűleg olyan brutális megszorítás lesz, hogy vissza kell álljak a feles helyett a “negyedesre”… 🙁 )

Az államoknak való kölcsönadás egyébként nem újkeletű dolog, a bankárok és pénzváltók mindig is szerették ezt a tevékenységet, mert biztos jövedelemre számíthattak az államtól a befektetés biztos megtérülését illetően (=adófizető nép fizeti a cehhet). Ha pedig egy kicsit sok lenne a visszafizetendő kamat a meglévő államháztartásnak, hopp egy kis adóemelés, és máris lehet “fiskális kiigazítással” rendezni a tartozást. Mivel Magyarország 1973 óta rettenetesen eladósodott, és a felvett hiteleknek már jó ideje csak a kamatát fizeti, ezért a fennálló tőketartozás (=maga a pénz amit felvettünk) már olyan szintre emelkedett, hogy az teljességgel kifizethetetlen. De ez csak nekünk rossz. Az országba befektetett tőke cash-flowt termel. És a statisztikák azt mutatják, hogy már jóval többet fizetett ki Magyarország adósságtörlesztésre, mint amennyit valaha felvettünk, a “befektetés” tehát már megtérült, most már csak a nyereség szabályozására kell ügyelni. A tőkének ez számít, ilyen a természete.

A kocsmának meg az számít, hogy legyen vendége, különben bezárhat. Én meg nem szeretném, ha ezt tenné, ezért megyek, megtámogatom, és benyomok egy felest… 🙂