látogató számláló

Szabad vagy nem szabad (vagy)?

2012-04-08 26 hozzászólás

Furcsán megrészegítő illúzió (=tévképzet) az szerintem, hogy az ember szabad, bár a fejlett világ leghangosabb jelszava a szabadság. Legtöbbször ez a fogalom manapság gazdasági és politikai értelmében kap hangsúlyt, a lényeges jelentése azonban elsikkad. Ha bármikor előkerül a szabadság és a vele szembeállított elnyomás kérdése, talán a legtöbbünk számára a diktatórikus kommunizmus képe ugrik be, melyben egy hatalmi erő által a népre erőltetett társadalmi rend elsősorban a cselekvések, az egyéni álmok megvalósulásának útjába áll. Ezzel szemben egy demokratikusnak nevezett világrendben, azt mondják, nincsen külső kényszer, mert az ember saját maga döntheti el azt, hogy milyen életet kíván élni. Ebben noha van igazság, megítélésem szerint a válasz mégsem ennyire egyértelmű.

Ha esetleg láttad az Élő Mátrix (Living Matrix) c. filmet, akkor ismerős lehet már számodra az az információ, hogy nem az elme vezérli a szívünket, hanem fordítva. Az elme egy számítógép, mely az érzelmeink hatására a tudatos és tudatalatti gondolataink révén kibocsájt egy vagy több bizonyos frekvenciájú rezgést, amely aztán a valóság teremtő folyamatának aktív részese lesz. Ezért van az is pl., hogy a bizonyosság érzése minden vágyott cél alapja, vagyis csak akkor lesz tényleges eredmény bármilyen célodból, ha már előre érzed azt, hogy a cél elérésére képes vagy. Ez lehet anyagi cél is, de akár egy betegségből való felépülés is ezen múlik. Érezd át, hogy már megvan, amit akarsz. (Napoleon Hill: Gondolkodj és gazdagodj! c. könyve tele van ezzel az alapvetéssel, bár ez a könyv főleg a pénzügyi gazdagság megszerzésére vágyókat veszi célba, mert az jó célpiac, mint tudjuk…)

Az érzelmek azonban nem csak önmaguktól születnek meg odabent, hanem a kondicionáltság is hozzájárul az irányukhoz. A bennünket körülvevő környezet értékrendje és kommunikációja rendkívüli mértékben befolyásolja azt, hogy milyen minőségű és intenzitású érzelmek születnek meg bennünk a velünk történő események hatására, így közvetett módon brutális mértékű az a befolyásoltság, mely az elménk valódi szabadságára hat. Ebben az értelemben pedig nem tekinthető az ember szabadnak, mert azt sehol senki nem tanítja – főleg a nyugati világ – hogy hogyan légy ura a saját érzelmeidnek és ezáltal hogyan teremts vagy ne teremts kívánt és nem kívánt “dolgokat”. Nekifutok egy kicsit távolabbról és kibontom ezt a témát.

Az elme "szabadsága"

Képzeld csak el, hogy kint ülsz egy mezőn. Elvileg szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz. Üldögélsz ott kint a napon, aztán egyszer csak rájössz arra, hogy éhes vagy. Megjelenik egy külső kényszer, mely cselekvésre ösztönöz. “Ennem kéne, mert már nem vagyok így jól, ahogy vagyok. Valamit csinálni akarok, hogy jobban érezzem magam.” Az éhség által megjelenő biológiai szükségleted “felülírja” a szabad akaratodat. Az éhségnek köszönhetően a puszta létezés megszűnik örömnek lenni. Vagy tegyük fel, hogy ugyanebben a helyzetben elered az eső / fázni kezdesz és megjelenik benned a motiváció, hogy egy védett helyre menj. A világ továbbra is csak van a benne lévő szükségszerű változással (hiszen, ha nem változna állandóan a környezet, akkor nem is tudna létezni, mert a csodálatos körforgása nem eredményezne terményeket, azt elfogyasztó lényeket, melyek aztán a salakanyagot visszaadják a Földnek, hogy újra termékeny legyen), de Te mégis cselekedni akarsz, mert a világképed szerint a mezőn fagyoskodni és megázni finoman szólva nem annyira oké. A szabad akaratodnak, mely a puszta vanságból fakad (“Kint ülök a mezőn, szarrá ázok és megfagyok, mi a probléma?”) tulajdonképpen “meszeltek”. A saját elméd működése és a “helyesnek” gondolt cselekedeted felülírja azt, hogy a dolgoknak valójában “nincsen minősége”. Többször említettem már, és azt hiszem ez egy rendkívül fontos megközelítése a valóságnak: A dolgok “egyszerűen csak” vannak. Se nem jók, se nem rosszak (még akkor sem, ha az “én”-re vetített hatása rossz, pl. éhezés, háború, halál), a saját elménk (és egy bizonyos módon történő! élni akarásunk) ad hozzá egy érzelmi töltetet és egy abból fakadó minőséget. A szabadság leginkább abban merül ki, hogy az ember a benne működő külső kényszerek és motivációs tényezők közül kiválaszthatja azt, hogy melyiknek milyen minőséget ad és minek fog egy adott helyzetben engedelmeskedni. Mondok egy példát:

Valakivel vitatkozol és a másik pofon vág téged. A hatás-ellenhatás bennünk lévő törvényszerűsége és a társadalmunkban megszokott válaszreakciók miatt nagy valószínűséggel visszaütsz. “Engem nem lehet csak úgy pofon vágni, hé!” Ugye? Pedig a pofon a végtelen potencialitásban (azaz egy adott időpillanatban benne lévő végtelen mennyiségű cselekvési lehetőségek közül) csak egyetlen választott út, mint ahogyan az is, ahogyan Te reagálsz. Erre mondtam a múltkor azt, hogy ha elküldenek anyádba mondd azt, hogy “szeretlek”. Az igazi szabadság ott kezdődik szerintem, hogy az ilyeneket tudatosan felismerem. Ráadásul azért gondolom azt, hogy ez működik, mert a bennünk lévő – sok esetben negatív, megosztást eredményező – reakcióktól való eltávolodás első számú eszköze az, hogy a szokásos mintákat megtörjük. A társadalom “ezt meg ezt” várná el, de én az ellenkezőjét teszem, mert képes vagyok önmagamra kívülről rátekinteni és ezért tudatosan döntök másként.

Tudom, teljesen megbuggyantam és csoda, hogy nem rámolták még ki a kérómat ilyen idióta felfogással egy “dog eat dog” (=kutya kutyát eszik) világban, amelyben az erősebb kutya él nemi életet és az lesz a “győztes”, aki okosabban túl tud járni a másik eszén. Azért mégis arra bátorítalak, hogy törd meg a saját mintádat néha és próbáld ki ezt a “játékot”. Meg fogsz lepődni az eredményeken. Főleg azon az eredményen, ami a létezés tudatos megélését önmagadban illeti.

Miért olyan fontos ez, egyáltalán mit boncolgatom én ezt a témát?

Visszatérve a korábbi “ülök a mezőn és egyszerűen csak megszűnök szabadnak lenni” példámhoz: Ha éhes vagyok ne egyek? Ha fázom, ne menjek fedett helyre? Teljes joggal szólhattok rám: “Ne filozofálj már Józsi (b@zdmeg), nyilván állandó külső kényszerek vesznek körül!” Ez azonban egy nagyon fontos pont azt illetően, hogy megértsük a világ jelenlegi állását. Azét a világét, melyről már rengetegen érezzük azt, hogy nem az emberi értékek, hanem a profit mentén halad előre, s mely egyre többünkben okoz kiüresedést, elkeseredést és boldogtalanságot. Az, hogy munkanélküliség – illetőleg pénznélküliség – van, hogy a 3. világháború fenyeget szinte már természetesnek vesszük, mint ahogyan azt is, hogy élünk egy 10 milliós országban, melyben teljesen mindegy, hogy ki kormányoz, állandóan folyik az anyázás, mert hagyjuk, hogy a média megosztása belemásszon a lelkünkbe. Szabad vagyok, mert hagyom, hogy hasson rám a külvilág és nem vagyok szabad, mert hagyom, hogy hasson rám a külvilág.

Mondok egy másik összetett példát, hogy képes legyél értékelni a dolgok puszta létezését, vanságának csodáját. A vanság élvezete természetesen nem jelenti azt, hogy birka módon fogadj el mindent, ami veled történik, vagy amit veled tesznek, csak ne haraggal és elkeseredéssel reagálj, mert azzal önmagadat bünteted. Ha valaki szembejön egy késsel, hogy leszúrjon, akkor határozottan vedd ki a kezéből a kést, de ne szúrd le!; ha pedig a farkas báránybőrben érkezik, akkor légy résen, de ne kezdj el utálkozni, mert a játék egyik célja a túlélés, csak mindenki más módszert választ hozzá. (Ajánlom tüzetes vizsgálódásra egyébként Rudolf Steiner: A szabadság filozófiája c. művét!)

Na szóval…

Képzeld el, hogy a világban egészséges munkamegosztás van, melyben mindenki azt csinálja, amit szeret, nincs szegénység, mindenkinek jut kaja és az emberek kedvesek egymáshoz. Nincsenek társadalmi és vagyoni különbségek, mindenki egyenlő, minden ember örömmel dolgozik önmagáért és a közért, senki nem akarja a pénzt felhalmozni, mert tudja, hogy a pénz egyrészt csak egy egyezményes csereeszköz és értékközvetítő jel, másrészt nem etikus arra használni, hogy kizsákmányoljak és akaratukon kívül irányítsak másokat. Nincs háború, mert mindenki szereti egymást és békében akar élni, az emberek örömmel választanak egy közös hitet szerte a világon és minden földi lény egymás teljes tiszteletét figyelembe véve éli az életét. Nincs stressz, nincs nélkülözés, és legfőképpen nem szükséges kérdéseket feltenni, mert a békés és igazságos együttélés törvényeit – melyet minden élőlény elfogad – apáról fiúra (és anyáról lányra) adják tovább az egymást követő generációk. Mindezeken túl az emberek teljes egységben élnek a világegyetemmel és a tudatosan úgy tekintenek minden létezőre, mint önmaguk részére. “Ha másnak ártok, önmagamnak ártok.” Ez a felfogás vezérel.

Idilli képnek tűnik, ha jobban belegondolunk. Ahogy a világ folyását figyelem, egyre többször érzem azt, hogy sokan vágyunk egy ilyen világra. De mi van akkor, ha ez mégsem annyira idilli?

Ha a világ így működne, hol lenne az “izgalom”? Hol kapnánk fejlődési lehetőséget vagy motivációt, mitől akarnánk jobban megérteni a létezésünk miértjét? Nem állít(hat)om, hogy egy teljes tudatosságban eltöltött lét bármelyik pillanata unalmas lenne (hiszen nem ilyen társadalomban élünk és így összehasonlítási alapom sincs), és nem lehet azt sem kizárni, hogy az emberi természet előbb-utóbb kikényszerítene (némely egyénekben) egy megosztást eredményező változást, mert lennének olyanok, akik egyenlőbbek az egyenlőknél. (Ha olvastátok George Orwell: Állatfarm c. művét, pontosan tudjátok, hogy mire gondolok.)

A kérdésem tehát elsősorban az, hogy milyen pozitív változás várhatna az emberiségre abban az esetben, ha az életünk nélkülözne minden szükségszerű fejlődést és egy igazi “Aranykorban” élnénk állandóan?

Nem állíthatom, hogy egy igazi egységben élő tudatos társadalomban nincsen előrelépési lehetőség, de mivel az egyetlen állandóságnak a változást tartom, ezért bátorokodom feltételezni azt, hogy a különböző – még a ókori görögök által elnevezett – korok (arany, bronz és vaskor) ugyanolyan ciklikusan (=körforgásszerűen) működnek, mint minden más a világban. Tradicionális szerzők (mint pl. Hamvas Béla) sokszor emlegetik azt, hogy létezett egy aranykor, melyben az ember – metaforikusan kifejezve – nem aratott le több búzát, mint amire szüksége volt, vagyis tudatos egységben élt a világgal. Aztán jöttek, akik úgy gondolták, hogy érdemes lenne mégis többet aratni, mert a többletet el lehet adni és ezzel elkezdődött a “romlás” időszaka, melynek szükségszerű eredménye a jelen állapot és a felhalmozásból származó vagyoni különbségek. Mivel azonban a változás a jelenben is örök – pláne, hogy nincs is semmi más a jelen pillanaton kívül 🙂 -, ezért a tudatosság és az egyre lényegesebb kérdések feltevése által egyre többen ismerik fel az egység szükségességét és egyre inkább visszakanyarodunk az ún. “aranykor” felé. A rengeteg spirituális és tudatosságcentrikus iskola, a helyi pénzek és az egész-ség megértésének mélyebb vágya is mind mind ebbe az irányba mutatnak. A ciklus tehát nem áll meg és a folyamatos hullámzás eredménye egy egyre tudatosabbá váló társadalom. Én legalábbis így látom.

A vaskor, vagyis a materiális világnézet által uralt világrend – melyben jelenleg élünk – legnagyobb nehézségei és átkai nagyon gyakran a legnagyobb áldássá válnak, főleg ha megértjük a természet csodálatos körforgását. A Miben és kinek higgyek? c. írásomban már utaltam arra, hogy a végtelen potencialitás szintjén a dolgok determináltak (vagyis benne van a pakliban az, hogy minden egyes pillanat döntése egy végtelen döntési halmazban előre meghatározott következményekkel jár), ennek értelmében pedig az emberi szabadság merő illúzió. A szabadság illúziója azonban mégis magában rejti annak a lehetőségét, hogy a végtelen számú döntési helyzetben kiválasztott egyéni úton tanulhassak a belőlem fakadó és önmagamra visszatükröződő világ reakcióiból. És akkor most elmondom magyarul is, hogy ez mit jelent, mert már szinte én sem értem… 😀

Véleményem szerint az ember születése óta nem szabad (azaz a szabadság illúziójában él), mert úgy nő föl pici korától fogva, hogy szó szerint a fejébe verik a világ működésének tekintélyelvűség alapján elfogadott elméletét, melynek lényege, hogy a fontosnak gondolt emberek jobban tudják másoknál, hogy a “dolgok” hogyan és miért vannak és ezzel viselkedési mintákat (is) ültetnek belénk az érzelemvilágunkon keresztül. Legyen szó az evolúcióról, a tudomány fejlődéséről vagy akár művészetekről, létezik egy hivatalos, sokak által elfogadott igazság, melyet az oktatási rendszer és a média folyamatosan erősíteni igyekszik. (Még akkor is, ha számtalan tudományos bizonyítás létezik a jelenségek természetéről, soha nem hagyható ki a képletből az, hogy a tudományos eredményt a megfigyelő is befolyásolja, vagyis bármilyen igazság csakis részigazság lehet! Erre eklatáns példa Einstein megfigyelése, aki észrevette a saját tudományos kísérleteiben, hogy bizonyos részecskék csak akkor jelennek meg fizikai valóságban, amikor rájuk néz – vagyis energiát, figyelmet ad nekik -, máskor azonban nem mérhetők. Ha valakit érdekel ez a téma, olvassa el Michael Talbot: Holografikus Univerzum c. könyvét.) Az illúziónak van tehát egy közös szelete – amelyben az elfogadott dolgoknak mindannyian energiát és figyelmet adunk, ami által létezni fognak -, mely alapján mindannyian konstatáljuk, hogy a világ ilyen vagy olyan. És mivel az ember bármit hajlandó azért megtenni, hogy elfogadják és szeressék, így ehhez a közös szelethez igyekszem én is alkalmazkodni, különben kinéz a társadalom, az meg nem oké. Bármit is választok tehát a végtelen cselekvési lehetőségek közül, a közös szelet “igénye” a belém vert igazságok miatt folyamatosan jelen van és ennek köszönhető az az irányított közös gondolkodás, amely megteremti a jelen valóságát. A jelen valósága tehát azért olyan, amilyen (legyen az az aranykorra, a bronzkorra vagy a vaskorra jellemző értékrend), mert a társadalom szeretetéért cserébe feladom a szuverenitásomat, ami a valódi szabadság.

Ha egy picit megállsz és figyelmet adsz ennek a gondolatnak, itt jön be a szabadság elvesztésének – vagy más szóval az illúzió megvalósulásának – pillanata:

Csokira vágyom, ezért “ennem kell” egyet, félek az influenzától – hisz “járvány van” -, ezért beoltatom magam, szerzek minél több diplomát, mert akkor több lehetőségem lesz (és még sorolhatnám), és részt veszek a demokrácia nevű játékban, mert el akarom hinni, hogy a demokrácia az a szabadságot jelenti. Tudat alatt, az érzelmi befolyásoltságom hatására alkalmazkodom a valóság “közös szeletéhez”, mert ebben a világban, ebben a rendszerben van dolgom, ám ezzel feladom a valódi szabadságomat és eszközzé válok. És ezzel nincsen semmi baj, csak tudjunk róla, hogy ez így van. Egy eszköz vagyok a rendszerben és ez tökéletesen rendben van. 🙂

Miért olyan fontos ez az egész? Egyetlen aprócska oka van, ez pedig a bejegyzésem valódi célja, üzenete:

Ha körbenéztek a világban, valóságos harc folyik. Nézetek ütköznek, vélemények különböznek és magukat szabadnak gondoló, tekintéllyel rendelkező emberek próbálják az emberi lények viszonylag rendezetlen halmazának (=a tömegeknek) valódi szuverenitását megtörni azért, hogy a társadalmi rendszert olyan színűvé változtassák, amely a számukra kedvező. Ahol csak lehet, folyik az elme háborúja és a szabadság olyan fokú illúzióját tolják le az emberek torkán, hogy a tömegek tudattalan reakcióikkal sokkal inkább korlátozzák a szabad gondolkodást, mint az agymosásra szerződött vezetők. Egymást tartjuk kordában, vagy ahogy David Icke mondja: The sheep is herding the sheep. (=A birka tereli a birkát!) Mindennek pedig csak és kizárólag azért van bármilyen jelentősége, mert ha ezt megértjük és megérezzük, akkor leszünk képesek megtanulni azt, hogy mit is jelent az alázat, amely elvezet minket ahhoz a szabadsághoz, melyre véleményem szerint ténylegesen vágyunk.

Amikor ezt először megéreztem és rövid időkre képessé váltam a gondolataimat kívülről is megvizsgálni, rájöttem, hogy tele vagyok érzelmi és értelmi programozással, mások gondolataival. Ezek az érzelmek és gondolatok pedig elfoglalják és dolgoztatják az elmémet (akaratomon kívül – ha nem hiszed, csukd be a szemed és gondolj a semmire 10 mp-ig, de vigyázz, mert a semmire gondolás már egy tudatos elmeműködés és beszívtad :)), folyamatosan pörögnek benne és a közös szelet iránti megfelelés irányába terelnek, mert az illúzió erősebb, mint az elmém kiürítésének a vágya. Megmutatom, hogy mire gondolok:

Meditáció

A feladat tehát adott. Az érzelmeinken keresztül irányít bennünket az elme, s ez korlátozza azt a szellemi és lelki szabadságot, melynek megléte esetén képessé válunk a szellemi útra való rátalálásra. Ahogyan már korábban az “Én vagyok a hibás?” c. bejegyzésemben is utaltam rá, az elménk tele van szeméttel, melyek mint egy egyre koszosabbá váló szemüveg, eltakarják előlünk azt, ami a lényeg: Az ember több, mint egy fizikai teremtmény, ő maga is teremtő. A teremtés azonban a legtöbbször nem úgy működik, ahogy szeretnénk, mert az elménk börtönében a kulcs hiányára koncentrálunk ahelyett, hogy megnéznénk, tényleg bezárták-e azt az ajtót. 🙂

Húsvét alkalmával nem is lehetne jobb példázatot találni a szellemi felemelkedés és a valódi szabadság megtapasztalásának folyamatára, mint a Názáreti Jézus transzcendálását (=átváltozását) a Krisztusi létbe. Az ő szimbolikus története – melyben nyomon követhető a tudatos én vállalt szenvedésén keresztüli, szellemi énné történő átváltozása – 2000 éve mutatja az emberiségnek, hogy az életünk egyik legfontosabb célja a fizikai ember önmagán történő túllépése azért, hogy egy materiális szemléletű egyszerű halandóból szellemi emberré váljon. Ennek az útnak a folyamán pedig minden olyan “adósságot” sikerül letennünk, mely az elménk szabadságát korlátozza a legfőbb feladatok elvégzéséhez: megbocsájtás, alázat, univerzális szeretet, önkiüresítés (lásd kép fent), a szellemi igazságra való törekvés és mindezek egyetemes kisugárzása a világra, mert a világ több, mint én.

Van egy mondás mely így szól: Akkor kapsz meg mindent, ha már mindenről lemondtál. Húsvét alkalmából arra bátorítalak kedves komám, hogy lépj ki Te is velem együtt a megfelelésekkel teli illúzióvilágból és a szellemi úton való elinduláshoz tanuljuk meg saját érzéseinket és azon keresztüli teremtő folyamatainkat megfigyelni. Szerintem jó “játék”.

Áldott Ünnepet kívánok teljes szívemből és figyeljetek oda kedves férfitársaim, hogy lassan egyre érdemesebb tojást elfogadni, mert nagyon felment az ára. 🙂 És persze a felesekhez is sok örömet kívánok, ilyenkor igazán belefér akár +1-2 kupica is! Egészségetekre Isten áldásával!

About the Author:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólások (26)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. MAGnes MAGia szerint:

    Eddig minden gondolatod és levezetésed tetszik – Józsi bácsi 🙂 – de ha most arra biztatnál, “Na de mégis melyik leginkább ?” erre a következő sorokat emelem ki, mely szerintem tömör lényegét képes összefoglalni:
    “a végtelen potencialitás szintjén a dolgok determináltak (vagyis benne van a pakliban az, hogy minden egyes pillanat döntése egy végtelen döntési halmazban előre meghatározott következményekkel jár), ennek értelmében pedig az emberi szabadság merő illúzió.
    A szabadság illúziója azonban mégis magában rejti annak a lehetőségét, hogy a végtelen számú döntési helyzetben kiválasztott egyéni úton tanulhassak a belőlem fakadó és önmagamra visszatükröződő világ reakcióiból.”

    Örülök, hogy Vagy ! – hogy Írsz ! – hogy tanítasz ! – hogy felfedeztelek ! 🙂
    Gondolataidat felfrissülés olvasni, iszom a szavaid, melyekről érzem, mély forrásból zubognak fel… Isten áldása kút-fődre !
    Jövök még máskor is meríteni 🙂

  2. MAGnes MAGia szerint:

    Alábbi mondatnak még egyszer nekifutok, mert két gondolat összetömörödött 🙂
    Idézem előbbi h.sz.-omból:
    “Az emberi létforma, csak egy lét-állomás ! – valami ettől magasabb dimenziójú minőségibb tudatforma ‘előszobája’ … ahol más törvényszerűségek fognak hatni.”

    Helyesen ez úgy hangzik:
    Az emberi létforma, csak egy létállomás ! – amely valami ettől magasabb dimenziójú, minőségibb tudatformának csupán az ‘előszobája’.
    A magasabb minőségű dimenziókban – a jelenlegitől eltérő, – más törvényszerűségek fognak hatni.

  3. MAGnes MAGia szerint:

    “Nem állíthatom, hogy egy igazi egységben élő tudatos társadalomban nincsen előrelépési lehetőség, de mivel az egyetlen állandóságnak a változást tartom, ezért bátorkodom feltételezni azt, hogy a különböző – még a ókori görögök által elnevezett – korok (arany, bronz és vaskor) ugyanolyan ciklikusan (=körforgásszerűen) működnek, mint minden más a világban.”- írod.

    És mi van akkor, ha e körciklikusságnak fenti felosztásai, ‘csupán’ az Emberi minőséget megélés megtapasztalásainak evolúciós (emelkedő) körívei, – és csakis a 3D-s világ(ok)ra jellemzően ?
    A devolúció, – amit átélt az Emberi faj – egy külső erőszakos befolyás eredményeként jöhetett létre az univerzum e szabadakaratú törvényszerűségeknek alárendelt övezetében.

    Az emberi létforma, csak egy lét-állomás ! – valami ettől magasabb dimenziójú minőségibb tudatforma ‘előszobája’ … ahol más törvényszerűségek fognak hatni.
    Erről már is lehetnek sejtéseink az emberiségnek legújabban átadott kinyilatkoztatások tanításai szerint…

  4. MAGnes MAGia szerint:

    Az idilli világ felvázolását követően kérded:
    – „Ha a világ így működne, hol lenne az “izgalom”? Hol kapnánk fejlődési lehetőséget vagy motivációt, mitől akarnánk jobban megérteni a létezésünk miértjét?
    – „milyen pozitív változás várhatna az emberiségre abban az esetben, ha az életünk nélkülözne minden szükségszerű fejlődést és egy igazi “Aranykorban” élnénk állandóan?”

    Halkan súgom: ez utóbbi kérdésfeltevés, – már eleve egy belső elvárású válaszadásra sugalltan irányított, terelőn, behatárolva lett feltéve ! 🙂

    Az „Aranykor” (az én értelmezésem szerint) nem csak az egyéni lelkek szükségleteinek kielégítéséről és az önmegvalósításáról szól ! – hanem azon túl, tartalmazza a MINDEN továbbfejlődésének kibontakoztatását.

    Mivel felvázolt idilli állapot az már az emberiség kiteljesedett állapota lenne, ezért azt létállapotot már nem ’emberinek’, hanem kollektíven angyali létállapotnak neveznénk 🙂
    Az angyali hierarchiákba besorolódás kihívásai – ugyan szintén érdeklődéstől függően: gyógyászat, tanítás, védelem, stb. – mégis már egy szinttel magasabb minőségeknek megfelelő felelősséggel jár.
    Akik pedig már ezeket a szinteket is túlhaladták, önálló világokat teremthetnek, saját rendszereket hozhatnak létre – annak minden világteremtői felelősségével együtt.
    De még akkor is csak bizonyos teremtési keretrendszeren belül ’dolgozhat’ kutathat, hozhat létre az eddigiektől eltérő valóságokat…- annak függvényében, ahogy képes magára venni fokozatosan a (fel)szabadultság ’terhét’…

    Ilyen perspektíva mellett, a fejlődésnek meglehetősen tág kereteit biztosíthatja az „Aranykori” jelenség. Nem tartok attól, hogy belekényelmesednénk, vagy hogy beleunnánk magunkat a jólét egyre nagyobb felelősséggel járó szabadságába…

    Az egész-séges tudat természete a tágulás !

  5. MAGnes MAGia szerint:

    Kedves Józsi bácsi !
    „Szabad vagyok, mert hagyom, hogy hasson rám a külvilág”-írod.

    Melyik a szabadabb ?

    – a „hagyom”

    vagy az, hogy:

    – “megengedem” ?

  6. MAGnes MAGia szerint:

    Amíg felmerülhet a kérdés: mihez képest szabad ? – addig nem valósulhat meg a szabadság érzése.
    A választás, a döntés nem tesz szabaddá, hiszen akkor azzal a saját választásom irányától teszem magam függővé…

    Krissz hozzászóló – Figyelő Lény állapota szimpatikus 🙂 de a Figyelő is csak akkor válhatna szabadabbá, ha már sem a figyelés tárgyától, sem a figyelés állapotától nem függne 🙂
    Vagyis: csak az én-Én-ÉN VAGYOK létesülésektől TELJESen mentes állapot közelíthetné meg szabadabb lét állapotát.

    Így arra a megállapításra jutottam:
    A szabadság egy illúzió, mert MINDEN az isteni Intelligencia részeként, annak törvényszerűségeinek van alávetve
    – úgy a látható, mint a láthatatlan valóságok síkjain, és épp úgy az energia szubsztilis (szellemi), mint a sűrűbb (materiális) szintjein –
    ezért nem létezik ABSZOLÚT SZABADSÁG,
    mely ugyan a figyelemmentes ÁLLAPOT lehetne,
    de mivel maga az ABSZOLÚTUM is a saját törvényszerűségein belül LÉTEZIK ! – ezért ’Ő’ is ‘önkorlátozás’ alá vetett.
    Lehet, hogy ’szabadság’ fogalmát át kellene értékelni,
    pl.: „Szabad az, aki/ami az ’önkorlátozása’ alól úgy képes felszabadítani magát, hogy az mások érdekeit ne sértse.”
    Létezik ilyen ?
    Nem.

    A lét klb. síkjain – paradox módon – mégis csak úgy valósítható meg:
    ha ÉN ( ellenkezés nélkül ) MEGENGEDEM, hogy a MINDEN – átfolyjon rajtam keresztül…
    EZ az IGAZI SZABADSÁG átélése a klb. Létsíkokon…

  7. BCS szerint:

    Nyilvánvaló hogy fizikálisan nem vagyunk szabadok, de ettől függetlenül ezen belül is rendkívül sok variáció van számunkra.

    Fejben, virtuálisan már rendkívül sok minden lehetséges, de természetesen az agyunknak, tapasztalatainknak és tudásunknak is vannak korlátjai.

    Büntetés és jutalmazás szempontjából pedig szerintem teljes mértékű szabadság van, leszámítva azt, hogy az emberek büntetnek vagy jutalmaznak minket, ha látnak minket. Mese szövegben úgy mondanám ezt, hogy isten bármit megenged és semmiért sem büntet vagy jutalmaz meg, az egyetlen jutalma a teljes mértékű szabadság.

  8. Laci szerint:

    Újra az eredeti íráshoz szólnék Borbola János szavaival, aki a http://www.borbolajanos.com oldalon az Előszóban a következőket írja:

    “Tisztelet a kivételt képező gondolkodó társainknak, mi mindannyian láthatatlan szemüveget hordunk. Az Életre való felkészítés során részben aggódó szüleinktől, de főleg szorgalmas tanárainktól egyre erősödő, színesedő szemellenzőt kaptunk. Kialakítottuk, elfogadtuk mai életünk rendjét, s közben fogalmunk sem volt arról, hogy mindezt korunk neveltetésének „kényszerlencséjén” keresztül láttuk. Gyanútlanul tapossuk az emberiség ún. felfedezőútját, miközben fel sem merül bennünk a kétség: valóban előre haladunk-e?

    A megoldás önmagától kínálkozik: nézzünk körül egyszer már szabad szemmel is!

    A kérdés csak az, hogy ha levesszük a gyermekkorunk óta hordott szemüveget, milyen világot találunk? Le lehet-e egyáltalán venni szemünkről ezt a segédeszközt, s ha igen, akkor lesz-e bátorságunk nélküle élni? Mikor látunk élesen, mit kell hinnünk, mit lehet elfogadnunk, s mi az a kevés, amit biztosan tudunk?”

  9. Linda szerint:

    Úgy fogalmaznék, hogy a média és minden más, külső hatás- még az élettárs, anyós, anya is- csak jelzi azt, ami van. Nem az ültet, nem az képez, mert én eleve vagyok. A vanság evidens, nem kell bizonyítani. S ha vagyok, akkor képem is már van. Ahhoz mérem azt, amit rajtam kívűl látok. Ha passzol, ha tetszik vagy nem tetszik, amit látok, hallok, kiderül.
    Miből? Abból, ahogy (megint csak belül magamban) reagálok.

    Az infantilizmust ott látom, ahol a saját elképzelésemben az él -mint vanság-, hogy a Lét és én. A felnőtt személyi tudat nem így szól, hanem úgy: a Lét bennem és én a Létben. Evidens.

    Mi a könnyebb és kényelmesebb? Az, hogy a Lét és én , mert akkor ez az a képzet, hogy én nem mindenben vagyok felelős. És állandóan bizonyítanom kell, mi és ki vagyok, hallgatnom kell másra, el kell higyjem, amivel tömik az agyamat, el kell higyjem, hogy ha “jó “vagyok, jutalmat kapok, nyerek valamit a többiekhez képest. Ez a gyerekes, az infantilis “isten gyermeke vagyok” felfogás, amiben a képzet az, hogy az isten egy nagyúr, aki dirigál és én szót kell fogadnom. Önkéntelenül isteni szót hallok ki a pap, a kormányfő, az anyós szájából, mert imaginációmban ez a vanság él. Így képzelem el a vanságot. Gyerekesen.

    Egyetértek azzal, hogy modern korunkban egyrészt divat és szokás , másrészt manipulációs fogás ezt az infantilis képzetet fenntartani. Elhitetni, hogy ez a normális. Amikor viszont az ember állást foglal az evidens magatartás mellett, kezdi sérteni a fülét, ha tévét néz, ha papolást hallgat, ha butaságok hallatszanak. Már lehet bármilyen külső hatás, a megszilárdult látásra nem hat.
    Aki nem hisz, azzal hitetnek, aki nem tájékozódik, azt tájékoztatják.

    Hamvas Béla ezt írja a Patmosz II-ben:

    ” A végleges (hiteles) létről mindenkinek veleszületett tudomása van. Mindig kétséges, ezért realizálatlan, sőt ez az, amit realizálni kell, sőt, amelyik realizálásától az emberi élet igazsága függ, mert e lét realizáltsága vagy realizálatlansága dönti el, hogy az ember egzisztens ( aléthész,fedetlen, nyílt, igaz), vagy pszeudoegzisztens(lezárt,rejtőzött, önvédelemben él, elhazudott). (…)
    Az igazság pedig a létezésbe épített és a létezést fenntartó legfőbb valóság. Az igaz élet pedig csak akkor abszolut, ha önmagában, minden isteni tekintély nélkül is érinthetetlen, s ha előtte Isten is meghajlik. Amit igaz életnek nevezünk, az a végleges léttel megegyezik, s ezért ennek önértéke van.”

    Nagyon mélyre nyúló szavak ezek és amint érthetővé és tudatossá válnak, szabadságot hoznak. Csak nézzük meg az egzisztencia felfogása manapság mennyire úgy él -mint vanság- az emberi elképzelésben, hogy anyagi lenne. Így rendezkedik be az ember az életre, ebből a falcs képzetből.

    Persze a tudás önmagában még nem ad szabadság-állapotot hanem csak szabadság -érzetet. Ez elég kindulásnak. Állapot ( szabad-vanság) akkor válik belőle, amikor gyakorlatba is bele van ültetve. Realizálva van.
    Meggyőződik az ember felőle, hogy akármit létrehozhat magából, de nem mindent érdemes és értelmes.
    Ugyanígy akárki más is. Mindenkinek belenyúlása van a Létezésbe, hiszen ugyanúgy abból származik.
    Ezért hát csak annyi van, hogy mindenhol saját mag-unkkal találkozunk ( ál- és igazi vanságokkal) és tudatosságunk szerint , vagy más szóval vanság elképzelésünk szerint ütközünk vagy egységbe kerülünk.

    Az ütközések legegészségesebb formája a konfliktus. Hiba, ha elkerüljük, mert abból nem béke , csak taknyos-béke (pszeudobéke) származik és egészségrontóbb ( létrontóbb), mint egy egészséges vita, csata, harc.

    Minél inkább ütköznek a nézetek, annál esélyesebb az igazság felfedezése.

    Minden jót mindenkinek!:)

  10. Laci szerint:

    az általánosítás most, amikor ily sokan felébredtünk, ily sokan ébredeznek nem helyes, és nem igaz. Az a valóság /??/ egy szelete… Ennyi.

    Igen, kedves Lemayar!

    Te higgadtan sorolod a nemeket, higgadtan tiltakozol az általánosítás ellen, meg vagy győződve arról hogy sokan vagyunk és már megengedhetjük magunknak, hogy ne a tábor létszámát növeljük, hanem egymást fricskázzuk.
    Ismerős módszer, ismerős taktika. Ehhez tényleg nem kellett megsértődnöd semmiért. És így az is érthetővé válik, hogy miért az én véleményemre reagáltál, miért nem az infantilizálás gondolatát felvető előző véleményre. Ott tagadás nélkül, helyeslően elmondhattad volna saját tapasztalataidat, ismerőseid körének tapasztalatait. Csak akkor nem lehetett volna úgy indítani a hozzászólást, ahogy indítottad. Ott nem lehetett volna előadni a sértődöttet, a megbántottat. Túl rövid volt a hozzászólás, nem volt kifejtve a gondolat, nem volt mibe belekötni.

    Pá!

  11. Lemayar szerint:

    Nem, Kedves Laci!
    Semmiféle hevesség, sértettség, indulat nem volt és nincs már régóta bennem. Láthattad, milyen nyugodtan, lépésről-lépésre soroltam a nem-eket….:-)
    Nincs miért bocsánatot kérned, hisz nem bántottál meg. Engem egyébként sem lehet megbántani… Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy az általánosítás most, amikor ily sokan felébredtünk, ily sokan ébredeznek nem helyes, és nem igaz. Az a valóság /??/ egy szelete… Ennyi.
    A cinizmusod, ott a végén pedig méltatlan. Gyerekes 🙂
    Jó éjt!

  12. Laci szerint:

    Kedves Lemayar!

    – Hogy nem értesz velem egyet az jó felvezetés. Hogy másképp tájékozódsz, örülj neki! Erre szokták mondani: akinek nem inge, az ne öltözködjön!
    – Én nem magamról beszéltem, azt most megtetted helyettem Te. Én azokról beszéltem akiket ébreszteni szeretnék. Úgy beszéltem hozzájuk, mint közülük egy. Úgy beszéltem hozzájuk, hogy megadjam számukra a ráébredés élményét, hogy sajátjukká váljon a gondolat amit olvasnak.
    – Egyébként nem értem indulatodat. Hozzászólásod hevessége sértettséget sejtet. Ha megbántottalak valamivel, kérlek bocsáss meg érte! Az általánosítást pedig legközelebb kerülni fogom, helyette azt írom majd: Lemayar és minden utólag reklamáló olvasó kivételével…

    Maradok tisztelettel: Laci

  13. Lemayar szerint:

    Nem értek egyet Veled, Laci! Miért használsz többes számot?
    Nagyon sokan nem a médiából tájékozódunk, nagyon sokan nem nézünk régóta tévét, nagyon sokan inkább olvasunk, és a világhálón tájékozódunk,nagyon sokunkat nem érdekel a tudósok jövőképe, nagyon sokan nem hiszünk az oktatásban, nagyon sokan nem hiszünk a gyógyszerekben, nagyon sokan már nem rohanunk….és sorolhatnám a sok-sok NEM!-et.
    Vagy Te igen? Én NEM!
    Nem szeretem az általánosítást….

  14. Laci szerint:

    Az infantilizáláshoz:

    A nagyobb bajt abban látom, hogy az értékrendet, a jövőképet, a valóságról alkotott képünket, teljes képzeletünket a média uralja. Ezért, ami a médiában nem jelenik meg, el sem tudjuk képzelni. Az olvasásról leszoktattak bennünket, ezáltal a saját képzeletünk elkorcsosul, leépül. Képi világunk sugalmazottá válik. Amiről nem tudunk képet alkotni, nem tudjuk megvalósítani sem. Amit a média sugároz felénk, azt tekintjük követendőnek, annak megvalósításán dolgozunk. Amit a fővonalbeli tudósok jövőképként az asztalunkra tesznek, abból merítünk holnapunk, gyermekeink jövőjének tervezésekor. Ezzel, pusztán megélhetési, boldogulási szándékunkkal, a részünkre megtervezett jövő megvalósításán munkálkodunk. Városba költözünk, veteményes helyett parkot építünk, a vegyeskazánt cirkóra cseréljük, a szülői szőlőhegy árából külföldön nyaralunk, stb. Gyermekeinket a szolgáltatási szakmák felé tereljük. Elhisszük, hogy a felsőoktatás használható tudást nyújt. Elhisszük, hogy a fejlődés töretlen lesz. Elhisszük, hogy a gyógyszerek többet érnek a gyógynövényeknél, a bonyolult dolgok jobbak mint az egyszerűek. Elhisszük, hogy az állami bürokrácia értünk dolgozik. Elhisszük, hogy a szabályok és rendeletek értünk vannak. Elhisszük, hogy az állandó rohanás szükségszerű velejárója az életnek. Elhisszük, hogy elég leülni a képernyő elé, hogy megértsük a világot. Elhisszük, hogy a gondolkodás megspórolható.

  15. Zoltán szerint:

    Ott van a kutya elásva, hogy az emberek a média által infantilizálva vannak (*) , s így nem is veszik észre vagy eszükbe se jut, hogy ha felelősséget vállalnak a saját életükért azzal egy csapásra szabaddá, függelmek nélkülivé válnak.

    * = Minden tévéműsor úgy van megfogalmazva, mintha tizenéveseknek magyaráznának.

    ————-
    Más!
    Ajánlom Laár András: Kiderülés című könyvét.

  16. Mr.Kellvalami szerint:

    Jó írás. Köszi Józsi bácsi!

    És az, hogy Hamvas Bélát említed az írásban, egy újabb bizonyítéka a mennyei prófécia ( http://www.scribd.com/doc/48425030/A-mennyei-profecia ) létezésének… ugyanis a napokban éppen Hamvas Béla: Extázis ( http://ddl4.data.hu/get/0/1653583/HB-Extazis.doc ) c. esszéjét olvasom… megjegyzem nem egy könnyű olvasmány, de annál tanulságosabb, ajánlom azt is 😀

  17. Lemayar szerint:

    Igen, az igazság felszabadít…és a félelem nélküli létezés is….

    Húsvétom amolyan szellemi továbbképzés volt..Végig néztem a THRIVE című filmet, végre feliratozva, mely Neked is köszönhető, Józsi Bácsi…Hála és köszönet érte! Azóta terjesztem ezerrel! 🙂

    Ezután az Arvisurákat, Kozsdi Tamással az Enigmáról…a you tube-n keresztül:

    De könyvélményeim is voltak.. Az egyik legfontosabb: Gellért Ferenc könyve:Szellemi útmutatások a 21. századra. A könyv, a szerző mottója:

    “Úgy szeretnék illúzióromboló lenni, hogy közben a valóságra, és a hozzá vezető útra is rámutatok.”
    Nagyon fontos útmutatás számomra, és amit mottóként jelzett, beteljesült!
    Itt hallható egy kis beszélgetés:

    http://tisztahangok.wordpress.com/2009/01/29/gellert-ferenc/

    Mindhárom élmény akár külön-külön beszéd-téma is lehetne. Én csak felvillantottam, továbbadtam, hátha valakinek esetleg új….

  18. Enikő szerint:

    Teljesen egyetértek azzal, hogy az Igazság felszabadít.
    És mi az Igazság?
    Hamvas Bélától tanultam én is Egységgel számolni, úgy hogy ezt veszem én is alapul, azt az Egységet , ami mindig megnyilvánul. Az ember az eseményekben (ami végül a sorsa) kiegyenlítődik, mert az Egség mindig létrejön. Erők kiegyenlítődése ez. Így a látható és a Láthatatlan összertartozik, Egy. A láthatatlan tulajdonképpen annak az eseménynek a szellemi oka, az esemény a következmény. Így számolok ok és okozat között; láthatatlan és látható/ formát öltött között.

    Mivel fizikai formában létezünk, ezért az ember Istentől (Abszolut Létből) származó volta miatt is tudja valahol, hogy szabadnak született. Ahogy fenn, úgy vann lenn is, ez azt is jelenti ugye, hogy ami lenn van, az van fenn is. Az ember valahol mindig legátolja, vagy túlpörgeti magát, a helyes határt ha nem ismeri.

    Nem könnyen vagyunk szabadok., hiszen milyen mélységben és milyen távlatban ismerjük a láthatatlant? Átlátunk-e a szitán? A határon?Látjuk-e saját minőségünket minden pillanatban? Mert ha igen, akkor nem kérdés, hogy mi miért történik velem, és miért nem mással. És akkor már nem kérdés, hogy van-e szabadság.
    És ez még mindig csak az első, fontos lépés: mert a Látás tudatosság, de akkor is még csak Látás. Van ennél sokkal és sokkal nehezebb is: a kijavítás, a megvalósítás, vagy ahogy Hamvas mondja a realizálás.
    Az Abszolut Lét állapotának a megvalósítása : az a SZABADSÁG.
    Legalább is én így gondolom és így próbálom tenni.:))

  19. Krissz szerint:

    Az “emberi” szabadság nem fizikai értelemben mérhető, hanem létezésének lényegében. Egy tudatos élőlény, mint ember létezik egy úgy nevezett szabad akarattal, ami azt a célt szolgálja, hogy bármikor jogodban áll másként dönteni. Azaz a döntésben van a szabadságod, nem pedig a külvilágban.
    Ám ha azt a fajta gondolkodást ami szerint megélem és tudatosan figyelem azt ami van, felismerné sok mindenki, alapjában változna a világ. Bár nem mondom azt, hogy nem lenne többé zsarnokoskodás, háború és ellenségeskedés, mégis más minőségben érzékelnénk a világot.
    Tudom, már közhely, de a hozzáállásban kell változtatni,nem pedig kívülről.Ha például szabadabb pénzügyi helyzetet szeretnél magadnak, akkor nem az a megoldás, hogy vállalsz egy 4. állást, vagy vállalkozóként még több időt veszel el az életedből.

    Amikor az ember átvált a gondolkodóból a figyelőbe, azaz átváltasz gondolkodó üzemmódból figyelő üzemmódba, gyökeresen változik meg az életed. Ugyanis mi figyelő lények vagyunk elmével. A gondolatok vannak kikerülhetetlenül. És nekünk szabadságunkban áll az, hogy melyikre figyelünk jobban.

    Ezért szerintem az ember szabad, és mindig is az volt, csak a szabadságot egy fizikai világban értelmezi, fizikai dolgokban.

    Mit érzékelsz itt és most? Hallod-e, tudatosan oda figyelsz-e a pofon hangjára? Hallod e a suhanó tenyér hangját? Érzed e az arcodat fedő bőr és a sebesen rohanó tenyért fedő bőr között egyre jobban sűrűsödő levegő nyomását?
    Látod-e a környezeted rezzenéseit?

    Tudom kissé vicces, de ezt jelenti a figyelő üzemmód. 🙂
    Te mit csinálsz tudatosan?

  20. Lemayar szerint:

    Ismét tetszik az írásod, Józsi Bá’! 🙂

    Megpróbáltam az életemre vonatkoztatni, és ez lett az eredménye:

    Minél kevesebb bennem a félelem, annál szabadabb vagyok.
    Minél tudatosabb vagyok, annál szabadabb…
    Mióta vállalom önmagam, és fütyülök az elvárásokra, mások véleményére szabadabb vagyok…
    Minél vágytalanabb vagyok, annál szabadabb /elengedés…
    Mióta hiszem és tudom, miért élek, miért születtem, és hogy újra és újra leszületünk, mígnem elérjük az isten-emberi állapotot, azóta szabadabb vagyok…
    Mióta újra tudom, hogy van Isten, és hogy Ő bennem is él..szabadabb vagyok…

    A kérdésed: milyen pozitív változás várhatna az emberiségre abban az esetben, ha az életünk nélkülözne minden szükségszerű fejlődést és egy igazi “Aranykorban” élnénk állandóan?

    Úgy gondolom, az Aranykor egy nagyon magas szintű tudat-állapotot jelent, jelez…Ahhoz előbb el kell jutni,és ahhoz évszázadok, évezredek is kellenek…Hogy oda eljutva kell-e még fejlődés?? Isten a tudója! 🙂

    Hogy teljes szabadság létezik-e, nem tudom..Talán inkább nem.
    Aki ezekre a kérdésekre tud válaszolni, tegye! :-))

  21. Bohi szerint:

    Húsvét ünnepének fényében…
    „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” Jn 8,32
    „Én vagyok az út, az igazság és az élet…” Jn 14,6
    Egy korábbi (Mindenki a saját szintjén „nyomorog”) bejegyzéshez szerettem volna megosztani ezt az irományomat, az igazság általam megélt valóságáról, de mivel frankón kapcsolódik és összefügg a fenti írással, ezért itt osztom meg. Kérlek kedves olvasó, ne ítélj meg az ige alapján, olvasd végig, miért élem meg én ezeket az igéket egyetemes igazságnak. Mielőtt neki szaladnék a témának, azt tudnod kell, hogy nem vagyok megrögzött keresztény, sőt kifejezetten távol áll tőlem bármiféle valláshoz kapcsolódó beskatulyázása önmagamnak. Nyilván nevén kell, hogy nevezzük a dolgokat, de az én meglátásom szerint minden ember, aki komolyan veszi a saját vallása kötelezően, és csak, és kizárólag úgy gondolható tanításait, megköti magát, és határokat szab önmagának. A nagyobb baj viszont az, hogy határokat szab a határtalan Istennek is ez által. Nagy hiba! Határt szabni a teremtésnek, kicsiben körülbelül annyit jelent, hogy a jelenlegi létromlottságban élő társadalomban való érvényesülésemhez, hagyom a lelkemet korrupt állapotban tobzódni, még akkor is, ha nem értek egyet magammal. „Az evangélium elhozta a korrupciótól való megszabadulást és az ember Jézushoz való hűségében válhat igazzá. Az igaz ember hűségből él.”
    De erről most többet inkább nem szeretnék „beszélni”, sok szeretettel ajánlom figyelmetekbe, a már Józsi által is említett Hamvas Béla életművet. Szóval miért éppen Jézus? Hát azért, mert folyamatosan, és egyre inkább élem, a fent említett ige valóságát. Tehát számomra az igazság nem mi, hanem KI! Persze ez csak az én „igazságom”, és távol álljon tőlem, hogy rád erőltessem, vagy ostoba emberi módon a végletekig győzködjelek. Egyszerűen csak szeretném elmondani, miért gondolom így: szerény véleményem szerint, minden olyan ember, aki eljutott már a megértésig, tudja, hogy miről van szó. Az igazság nem más, mint az a személy, ki a megértés állapotában van. Jézus pontosan tudta, hogy honnan jött, és azt is pontosan tudta, hogy hová tart. Itt akár megemlíthetném Buddha, vagy más nagy tanító mestereink nevét is, de most inkább ezt nem teszem, hisz még így is sokra sikeredik a hozzászólásom (bocs érte). Jézus üzenete egyszerű és világos: Ha szeretnéd megélni az igazságot, akkor a megértésre kell törekedned. A megértés útja pedig mindig felfelé, és mindig befelé található. A lényeg pedig az, hogy mindent együtt, és egyben láss. Egész nyugodtan nevezhetjük ezt a megvilágosodás állapotának is. Pontosabban arról van szó, hogy ha sikerül önmagadat és a világot is, és persze mindent, ami a létezést alkotja, úgy megélned, hogy amit érzékelsz az korántsem minden, akkor jó az irány. Ha pedig a helyes úton haladsz, akkor egyértelmű és teljesen világos lesz a számodra, hogy amiben az emberek tömegei élnek, az nem más, mint léthazugság. Ha sikerül kilépned ebből a világot megnyomorító állapotból, az maga a nagy betűs IGAZSÁG, ami SZABADDÁ tesz. Sajnos a mai világban nem egyszerű megélni ezt az állapotot, hisz minden és minden és minden, csak lefelé akar húzni bennünket. Ha valaki igaz és szabad akar maradni, annak nem egyéb jut osztályrészül, mint a megaláztatás, szegénység, és a magánynak az a fajta érzése, mely érzés Jézust is átjárhatta, hisz az Ő égi fölénye megkérdőjelezhetetlen, amit egy felületes síkon élő társadalom fel sem foghat, főleg ha nem is akarja azt. Viszont van egy jó hírem: Istentől kapott szabad akaratunkkal élve, akár gondolhatnánk azt is, hogy meg akarjuk érteni ezt, és igenis ki akarunk lépni a mátrixból. Az tökéletesen igaz, hogy a „dolgok egyszerűen csak vannak”, ahogy Józsi ezt írja fentebb, viszont ha beleülünk ezen megállapításba, akkor hipp hopp, máris a beletörődés csapdájában vagyunk, és még annak a veszélye is fenyeget, hogy egy esetleges általunk elkövetett bűn miatt nem érzünk különösebb lelkiismeret furdalást. Ez most nem kritika, hisz igaz beszéd, amit Józsi mond, csak szerettem volna tovább gondolni a kijelentés lehetőségeit. Summa summarum: én Jézusban szabadnak érzem magam. Persze a Krisztus tudattól igencsak távol állok, mindenesetre annak megélésére törekszem. Az örök küzdelem bennem is állandóan zajlik, de a szabad választás lehetősége felszabadító érzés. Mahátmá Gandhi szavai számomra is meghatározóak, miszerint: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” Ő egyértelműen szabad ember volt, még ha többször be is börtönözték, és még arra is képesek voltak, hogy öregségére hidegvérrel meggyilkolják. „Nyugodtan megölhetnek, akkor megkapják a holttestemet, de nem a beleegyezésemet…” Na most már tényleg befejezem, mert még a végén azon kapom magam, hogy írtam egy könyvet a témában. Kösz, hogy elolvastál, áldott húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek, te pedig kedves Józsi, minden írásommal feljebb és feljebb emelsz! Kösz, kösz, kösz!

  22. Zoli szerint:

    “brutális mértékű az a befolyásoltság, mely az elménk valódi szabadságára hat.”
    A nem létező “kulcs a nyitott ajtóhoz”: az elménknek nincs valódi szabadsága.
    A valódi (végső?) szabadság az elmén “túl” létezik.

    Köszönöm, hogy vagy Józsi bácsi!
    Csak bizakodni tudok, hogy azért ennyire ismerősek szavaid, gondolataid és világlátásod, mert önmagam néhány év(tized)vel bölcsebb megnyilvánulása tükröződik bennük.

    Szép napokat,
    Zoli

  23. Linda szerint:

    Laci , nagyon jó , hogy feltetted azt az ídézetet, mert a legjobb kiindulópont ahhoz, hogy látni lehessen miben vész el a szabadsága az embernek. Nem kell tenni mást csak a személybe illeszteni ezt a “hangot”. Jó mélyen persze, a tudattalanba. Ha így kezdődik el a számolás azzal, hogy mi a szabadság, meglepő eredményhez lehet jutni.

    Személyenként különbőzhet a “hang” árnyalata, lényegében azonban ugyanazt végzi : lebeszéli az embert az értelmes irányról, hozzáállásról, gondolkodásról, helyes értékrendről, felelősségről, stb.
    Ez a hang a személy alapjainál levő Ősvágy, ő a sóvárgás. Ha ez nincs meg, nem lesz teremtés. Semmilyen. Ereje még abban is áll, hogy nem múlik el, meg kell tanulni úgy élni vele, hogy a személy legyen a kocsihajtó és ne fordítva.

    Hogy erről alig lehet hallani és ez a rettenetes (teremtést előhívó) erő hol külső Istennek hol külső Ördögnek van titulálva ez nagy baj. Elveszi az embertől a felelősség fontosságát.Erről már volt beszélve . Ezek az “Ők, akik ezt és azt teszik velünk” mind-mind ugyanolyanok mint mi lényegileg csak vagy fogalmuk sincs mit jelent a felelősségtudat (naivak) vagy igenis tudják és visszaélnek vele(szélhámosok).
    Ahol ez az erő megtalálható a személyben , ott vész el a képesség a tisztánlátáshoz. Ott vész el a normális hozzáállás a teremtéshez. Ott vész el a normális érzékelés. Példa: annál a nőnél , akinek az anyasági életterületén jelentkezik ez a “hang”, annak a nőnek az lesz a legnagyobb képessége, hogy, hogyan kerülje ki az anyaságot. Pntosabban: ott , azon a helyen zavarodik össze, lesz káosz a normális hozzáállásban. Ott ez a nő nem lesz szabad, mert képtelen veleszületetten (de nem saját hibájából) normálisan elképzelni az anyaságot. Minden meg fog tenni, hogy ezt elkerülje, miközben egyre jobban rabjává válik tévképzetének. Hiszen egyszerre szenved is tőle. Szabad akkor lesz, ha ezt a képességét helyreállítja.
    Ez csak egy példa volt. De ugyanúgy, minden személynél megvan az a pont, ahol veleszületetten valami képtelenséget hordoz és élete minden szenvedése ide vezet vissza és ezért van. Addig kűzkődik, amíg helyre teszi.

    Azt gondolom, ahhoz, hogy rendben haladjanak a dolgok, jó megtanulni az aggyal érezni és a szívvel gondolkodni. Az érzékelés több, mint az érzelem. Olyan mint egy nagyon finom letapogató képesség.:)

    Mikor úgy érezzük befolyásolás ér, az nem baj. Az a lényeg, hogy hogyan reagáljuk le. Nem attól vétkezünk (vétjük el a célt), mert befolyásoltak, hanem azért, mert nem jól ítéltük meg a saját választásunk. Ha felelősségről beszélünk egyetlen ponton se lehet hárítani. Ez az egyetlen módja, hogy a belső “hang”ot, amiről fentebb szó volt, magunkban megtaláljuk. Kipróbáltam. 🙂

    Azt is megfigyeltem, hogy ha a kvantumfizika felfedezesét vesszük alapul a teremtés során, és az lesz a valóság, amit megfigyelek, tehát amit imaginálok, amit KÉP zelek, amit alakítok, teremtek, akkor én a szüleim és a nagyszüleim, sok ősöm és főleg ősanyáim képzete vagyok. A mátrix a nő, az ő mágiája az erősebb. El lehet képzelni ha tudatlanságba van alkalmazva…

    Ilyen megközelítésben már minősége van mindennek. Az egyszerű vanságnak , szerintem van minősége, de csak akkor látszik hogy milyen, ha megfigyelik. Ha éhes vagy, azt jelenti a vanságban van éhség(kép). Csak az lehet, ami már van.
    Ami fent van ugyanaz, ami lent van.

    Szabadság akkor van, ha nem érzékelem, nem élem meg kényszerként azt , hogy éhes vagyok ( bulimia, gyűjtőgetés, tartalékolás, halmozás) sem azt, hogy nem tudok éhes lenni ( szűklátókörűség, közöny,irigység). Ha örömmel és derűsen eszem, szerzek valamit, mértékkel élek , abszolut nem érzek lelkiismeretfurdalást.

    Ha a “hangot” önmagamban nem hagyom uralkodni, amikor mértéktelenségre venne rá, akkor vagyok szabad. :))
    Szabadság akkor van

  24. Kincses Csaba szerint:

    Én is elgondolkodtam ezen a dolgon,egy idézet kapcsán,Április 3.-án és erre jutottam.:-)

    “Sohasem az a lényeg, hogy hány követ dobnak Rád, az igazán fontos az, hogy Te milyen várat tudsz ezekből a kövekből építeni!”

    Én most kezdem érteni ennek a mondásnak a lényegét.Nem az eddigi bukásaim,sikereim számítanak.Nem az ezek alapján,mások által hozott vélemények megítélések számítanak.
    Csakis az számít,mit tanultam mindezekből,mit ítéltem rossznak,és mit jónak.
    A múltam kigyalogolt útján,még egyszer végig menni lehetetlen.De ha lehetséges volna az is teljesen felesleges lenne.Mert én hiába akarnék változtatni bármin is,ha a történésben szereplőknek.Az a döntésem úgy volt jó az ő életük szempontjából,ahogyan ott és akkor én döntöttem.
    Ezért hát rájöttem az idő során,az életem mások általi utólagos megítélésével sem kell sokat,sőt semmit se foglalkoznom.Mind az előbbiekben felsorolt makacs tények véget.Mind azért mert ezek az “így kellet volna,úgy kellet volna” vélemények semmit sem érnek.
    Csak az számít,mit tanultam a mögöttem lévő útból !
    Csak az számít,hogy ezeket a tanulságokat,miképpen tudom alkalmazni a jelenben.Hogy legyen,egy számomra megfelelő és élhető jövő,lehetőleg minél kevesebb hibával.
    Kell a mások véleménye az is igaz !
    De ne azt mondja meg,hogyan nem kellet volna,mert az már mit sem ér.
    Azt mondja meg hogyan csináljam,abba segítsen,ha tud.
    De hát ki az a ember aki “tökéletes” életet él?
    Ki az aki tökéletes,vagy biztos tanácsot tudd adni,az életemhez ?
    Senki nem lát biztosan a jövőbe,és senki se tökéletes.A bölcsek,és Tanítók is csak tanácsot,utalást,tanmeséket adnak.
    Egy irányvonalat,egy már járt tapasztalati utat mutatnak,mondanak el.A döntést,a döntés súlyát rám bízzák.Teszik ezt mind azért,hogy ne vesszen el a szabad akaratom.
    Ami az önálló egyedi gondolkodásom alapja,ami alapján felépíthetem a saját gondolataimat a világról.
    Ki alakíthatom a saját érzés világom az életről,amire támaszkodva,elkezdhetem a saját alkotásaim megformálását.
    Ki alakíthatom a saját véleményemet,a világról,a társadalomról,az emberekről,az egyes emberről.Elmondhatom neki,elmagyarázhatom,de semmilyen módon nem erőltethettem rá.Nem tehetem az én gondolataim,szolgájává,ne sérthetem meg az ő szabad akaratának szabadság jogait.
    Mert akkor az ő szabad akaratától fosztanám meg,az én gondolataim elvén működtettetett világba kényszeríteném.Ami valljuk be diktatúra !
    De leülhetek vele,gondolatainkat a mindenségről megoszthatjuk egymással.
    Majd egyeztethetünk,neki melyik gondolatom tetszik,nekem melyik gondolata tetszik.
    Kettőnk tapasztalata miképpen tudná előre vinni,közös dolgainkat.

    Na ezt a nyugalmat,ezt az őszinteséget,ezt az egymásra figyelés,és ezt a közös gondolkodásra való készséget vették el tőlünk.
    Amivel elvették a közös alkotás örömét,a közös beszélgetések,gondolat formálások örömét.A közös jövő tervezésének a lehetőségét.Magyarán a szabad akaratunkat a saját életünk felet.
    Ez a világ már csak hírekről,az általuk alkotott tényekről.
    Reklámokról,az általuk kialakított,tudat alatti “kötelező vásárlási szokásokról szól.
    Megfűszerezve a remény szappanoperáival,vetélkedőivel,hogy Te is élhetsz így,csak akarnod kell.

    Mind ennek csak egyetlen ára van add el a szabad akaratodat,add el a “lelkedet” !
    Majd ők megmondják,hogyan csináld !Csak ,hogy Őket nem a te érdeked vezeti,hanem a belőled kinyerhető profit,pénz,hatalom.

    Ez a világ így működik,ameddig te is egyetértesz vele.:-))

    Kincses Csaba

    De azért ezt még ajándékba adnám hozzá.
    http://youtu.be/6uJJ_HLQN-E

  25. Katalin szerint:

    Köszönöm :D! Áldott Ünnepet mindenkinek!

  26. Laci szerint:

    “nem az elme vezérli a szívünket, hanem fordítva”
    – a szívet pedig érzelmeink vezérlik. Ez magyarázza az egyéni valóság teremtésének folyamatában betöltött fontos szerepét az érzelmeinknek. Ugyanis bármit szeretnénk megvalósítani, érzelmek nélkül nem megy. De érzelmeink nem enyésznek el testünkkel, formálják további életeinket is. Az érzelmeink – mondhatnánk – magánügyeink közé tartoznak. Azonban ez mégsincsen egészen így, ugyanis a közvélemény formálásában – akár közvetlen, akár közvetett módon – megfigyelhető, hogy érzelmeinket, indulatainkat is manipulálják. Akár egy rádió információs blokkjában is, ahol az agresszív autóvezetőkre való figyelmeztetés maga is indulatokat képes gerjeszteni. Azt hiszem, sok hasonló példát lehetne felhozni. Ha már tudjuk mire kell figyelni, akkor könnyebb kikerülni ezeket az érzelmi beavatkozásokat is életünkbe.

    “brutális mértékű az a befolyásoltság, mely az elménk valódi szabadságára hat.”
    – Az elme valódi szabadsága csak a gondolatvihar lecsendesedése után érhető el. Ezt gyakorolni is kell, de az is látni való, hogy ehhez az információs áradatot ki kell iktatni életünkből, illetve szabályozott keretek közé kell szorítani, és időt hagyni az információ feldolgozására. Azt is láthatjuk, hogy rohanó életünk pont ezt az időt veszi el tőlünk, sűrűsödő napi feladatok, félóránként ismétlődő hírözön és értéktelen, lélekromboló de divatos zaj formájában. A kisgyermeket is, már életének korai szakaszában arra szoktatjuk, hogy minden csörög-pörög-villog és zenél körülötte. Pedig a kisgyermek ötéves koráig még két világ határán él. Még emlékszik születését megelőző létére és már ismerkedik az anyagi világgal. Ez az az időszak, amikor fogantatása előtti, tisztán szellemi létezésének emlékei beépülhetnének anyaghoz rögzülő (folyamat!) tudatába. Ennek az időszaknak a szellemi szabadsága (lenne) szükséges ahhoz, hogy később ne csak 70-80 kg-nyi anyag véletlenszerű szerveződésének egyszeri csodájaként tekintsen önmagára. A korszerű nevelés elméletek viszont az ingerdús környezet szükségességét hangsúlyozzák. Mivel ezzel a véleménnyel nem kívánok vitázni, csak arra hívom fel a figyelmet, hogy a szeretettel teljes törődést nem szabad lélektelen játékcsodák kiváltásával felcserélni. Emellett a gyermeknek meg kell hagyni az elmélkedés szellemi szabadságát is!

    “A jelen valósága tehát azért olyan, amilyen (legyen az az aranykorra, a bronzkorra vagy a vaskorra jellemző értékrend), mert a társadalom szeretetéért cserébe feladom a szuverenitásomat, ami a valódi szabadság.”
    – Azonban ez így nagyon egyoldalú megközelítése a dolgoknak, mert ebből az következik, hogy az én felelősségem a világ ilyenségében pontosan egy a hétmilliárdhoz, ami azért sértő rám és a népesség nagy többségére nézve, mert a szuverenitásom nem azonos pl. azzal, aki off-shore céget tud alapítani Kuala-Lumpurban. Az édesapám szuverenitása sem volt azonos azzal, akitől elvették a földjét amit a családjával művelt meg. Tehát látható, hogy a szuverenitásunk feladása nem feltétlen önkéntes döntés a társadalom szeretetéért cserébe, mert akkor a társadalomnak ezt honorálni illene! Sokkal inkább arról van szó, hogy a tudatunkat, világról alkotott képünket megváltoztatva, majd időről-időre kényszerpályára lökve bennünket, kialakítanak egy zavaros helyzetet, ami a konformistákat előnyhöz segíti, a szuveréneket pedig hátrányba hozza. A konformisták elfogadják az új értékrendet, cserébe megkapják a társadalom elismerését, anyagi értelemben is, a szuveréneket pedig a megélhetési kényszer pályájára állítva megpróbálják betörni, vagy elüldözni.

    “Egy eszköz vagyok a rendszerben és ez tökéletesen rendben van. “
    – Addig, amíg a rendszer igényli a részvételemet. Ez a kitétel még nem minősíti a rendszert. Azonban ha a rendszer már nem igényli a részvételemet, akkor az szabadság amiről lemondtam a rendszer javára szolgáltatásokért, elismerésért cserébe, visszajár nekem!
    1. kérdés: igényli-e a rendszer mindenki részvételét? Válasz: nem. Bizonyítja ezt a nagy munkanélküliség, népességcsökkentési tervek.
    2. kérdés: van-e jele annak, hogy a rendszer visszaadja a szabadságunkat? Válasz: Nincsen erre utaló jel. Bizonyítja ezt a vagyon koncentrációja, a megélhetési feltételek állandó szűkülése, az emelkedő árak, kifizethetetlen adósságok, stb.
    3. kérdés: Érdemes-e támogatásunkra ez a rendszer? Válasz: Nem érdemli meg a támogatásunkat.
    4. kérdés: Hogyan tudnám megvonni támogatásomat ettől az embertelen rendszertől, hogyan tudnám visszanyerni szabadságomat? Erre a kérdésre mindenki saját maga keressen választ, mert az lesz az igazi, amire TE jöttél rá és meg is tudod valósítani.

    “Egymást tartjuk kordában”
    – Erre egy idézettel válaszolnék:
    remark írja a http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1108932295&index=4&cat=204 oldalon
    2012. márc. 26. 16:51 | galéria | válasz | #40210
    Egy kis színjáték, ha megengeded: a másik oldal ügynökének bőrébe bújok egy percre, csak hogy könnyebb legyen fogalmazni:

    Nem szimplán elveszek “mindent” az emberektől, hanem annak a képességét is elveszem, hogy arra gondoljon, amit elvettem tőlük. Tehát pl. nem szimplán betiltom a házasságot, mert azzal semmire se megyek. Hanem elérem, hogy eszükbe se jusson összeházasodni. Ez hosszabb folyamat mint a megtiltás, de cserébe így valóban elérem a célomat.

    És ha nem gondolnak erre amit elvettem tőlük, akkor nem is fog hiányozni nekik, így nem is fognak lázadozni, hisz nincs ki ellen: ha valamilyen okból mégis egyszer eszükbe jut hogy mi hiányzik nekik, számukra megfoghatatlan marad az, hogy eddig miért nem gondoltak rá. És ha valamiről (rólam, és arról hogy mit tettem) nem tudnak, az ellen nem fognak lázadozni. Azt fogják hinni, hogy azért nem gondoltak eddig rá, mert ez a világ rendje. És belenyugszanak, meggyőzik saját magukat, hogy jobb is ez, ha nem gondolnak olyasmire, amire nem szokás gondolni. Látod, nem is kell ide rendőr, az emberek magukat tartják sötétségben.

    Azt a pár embert meg koholt vádakkal bezáratom, akik nekiállnak hirdetni, hogy én megrövidítettem őket. Koholt vádak vannak ma is, voltak 10-100-1000 éve is. És egyébként is ki állna a pár okoska mögé, aki mégis rájön valamire? Ki védené meg őket velem szemben? Hisz a többség semmit se ért az egészből, de szó szerint semmit. Nemhogy azt nem látják, hogy én mit csináltam, de azt se értik, hogy miért baj az amit a feltételezés szerint csináltam: felteszik magukban a kérdést: elvettem tőlük a… micsodát is? Hisz azt se tudják mit jelent az, amit elvettem tőlük, hisz sose tudtak róla hogy létezik, így szerintük az egy nemlétező valami. Szóval a tömeg nem a pár okoskával van, hanem velem.

    Azt mondod az “intim szférába” nem voltam képes beleavatkozni? Akkor miért van ennyi válás? Miért van ennyi abortusz? Fog az menni, ez még csak a folyamat eleje, még nem fedtem fel minden kártyámat. De persze én buta vagyok, és nem érdekel, hogy a célom valóban elérhető-e. De nem is ez a lényeg. Az utolsó percig keményen fogok küzdeni, és ha végül elsöpör a változás szele, akkor felkelek és folytatom amit elkezdtem valahol máshol, más mezben, más szlogenekkel, mintha mi sem történt volna. Mert mindig lesz valaki, akit meg tudok szédíteni a jó szövegemmel. Az emberek hinni akarnak nekem. Hittek 10-100 és 1000 éve is. Hinni fognak 1000 év múlva is. Visszatérek mint a Terminátor.

    Abban viszont nagyon is egyetértek veled, hogy a lázadástól az is távol tartja az embereket, hogy van mit veszíteniük. De persze én határozom meg azt is, hogy mi számít értéknek, így minek a hiányától fognak félni. Ha rajtam múlik, holnaptól már levegőt se vehetnek szabadon, azt is csak az én engedélyemmel fognak. Az életük minden egyes mozzanatában valami olyasmivel lesznek kapcsolatban, amiben tőlem függenek: minden termék lesz, nemcsak a víz, de a levegő is amit ki és belélegeznek. Az élethez való jog is termék lesz, ami adható, vehető, és így elvehető. És minden termékért nekem fognak fizetni az én pénzemmel. És így még szép hogy félni fognak attól, hogy szembeforduljanak velem, hisz ezzel az az az egyetlen élet válik fenntarthatatlanná számukra, amit ismernek. Hisz semmilyen más életet nem ismernek, csak ezt, így ehhez fognak foggal körömmel ragaszkodni, eltaposva mindent és mindenkit aki közéjük és az élet közé, azaz közéjük és – valójában – közém áll. Az élethez való ragaszkodást összemosom a fejükben a hozzám való ragaszkodáshoz. Az ember képtelen lesz a kettőt elválasztani. Így több millió testőr fog védelmezni minduntalan, több millió testor fog köztem és az okoskák között állni. Senkinek eszébe se fog jutni szembefordulni velem, akinek meg mégis, azt egy mozdulattal ellehetetlenítem azzal hogy elzárom az életet jelentő termékeimtől úgy hogy elveszem a pénzüket. A szívósabbakat, akik megvannak a pénzem nélkül, kirakatperekben elítéltetem – könnyű lesz elhitetni az emberekkel, hogy ezek az akadékoskodók az ő kárukra ténykednek.

    És akkor mi van, ha rájössz, hogy már ma is ezt csinálom? Na most rájöttél, okos vagy te is. És? Akkor mi van? Talán jelents fel, tessék, próbáld meg. Vagy tájékoztasd az embereket erről a nagy felfedezésedről. Szerinted ki fog figyelni rád? Eleve: ki fogja megérteni amit mondasz? Előre szólok, hogy senki se. Olyan idegen lesz az amit mondasz nekik, hogy semmit, és ezt komolyan mondom, semmit nem fognak érteni belőle. Az egész ötlet abszurd lesz számukra, és automatikusan el fogják utasítani. Rád meg úgy fognak nézni mint aki megkergült. Látod? Mondtam én hogy nem kell ide rendőr, az emberek elhallgattatnak maguktól téged… Nyertem!

    Vagy mégsem?

    Azt gondolom szabadságunk elvesztésének ez a legmélyebbreható megközelítése.

Leave a Reply

CommentLuv badge