Örökké szeretni foglak (most)!

2012-02-14 30 hozzászólás

Valentin nap van, a szerelmesek napja, s bár én nem szoktam ünnepelni, azért elemzek egy kicsit megint. Ígérem nem az lesz a vége, hogy menjünk és költsünk egymásra sok pénzt, hogy a gazdaságnak jobb legyen! :)

Nem tudom ti hogy látjátok, de szerintem valami eltörött az emberi kapcsolatokban. Lehet, hogy korábban sem volt minden “nyalóka”, de mintha egyre több embert érintene a boldogtalan párkapcsolatok okozta depi. A válások aránya a világban egyre nagyobb, s bár a házasságok száma is csökken, a válások száma viszonylag állandó. Magyarországon 100 hivatalos egybekelésből minimum 50 végződik válással, de lehet, hogy 60. Kicsit ijesztő arány. (Akit érdekel egy kis statisztika, az töltse le ezt a 10 oldalas doksit.)

A statisztika azonban “csak” egy szám. Ami elgondolkodtató az sokkal inkább az a tény, hogy a számok tanúsága szerint a párkapcsolatok még a hivatalossá tétel ellenére sem maradnak tartósak. Egyszerűen nem értjük, hogy mit akar a másik nem, és mitől válhatnának választottjaink bizonyosan a másik igen-né. :) A megoldás valószínűleg nem a papírban rejlik, a lényegen ugyanis nem változtat, hogy házasságban, élettársi kapcsolatban, vagy egy “mezei”, sima párkapcsolatban vagyunk. Ha elég volt, akkor elég volt. A nagy büdös helyzet az kedves komáim, hogy meglátásom szerint azért nem maradunk együtt hosszú távon (nagyon sokan), mert a képletből kimarad a legfontosabb változó, ami a Thalésznak tulajdonított, delphoi jósdához vezető útra is ki van írva: Gnóthi szeauton! (=Ismerd meg önmagad!) Elfelejtjük megismerni önmagunkat, ezért tudattalanul a másik embertől, a párunknak választott személytől várjuk el, hogy ezt az űrt kitöltse. Áááááá, öngól!

Vajon honnan indult el az a folyamat, aminek eredményeképpen egy olyan társadalom jött létre, melynek tagjai (legalábbis a többség) köszönőviszonyban sincsenek önmaguk ismeretével? Azzal a kérdéssel, hogy: Ki vagyok én? (Korábban már írtam arról, hogy Biegelbauer Pál mennyire felkapcsolta nálam a lámpát ezzel kapcsolatban.) Ez az összes dolog alfája és omegája, ebből kellene fakadnia mindennek, amit teremtünk: karrier, emberi kapcsolatok, hétköznapi tevékenységek stb. Ha erre a kérdésre nem adunk egy önmagunk számára értelmezhető, és pozitív érzelemmel feltöltő választ adni, akkor nagyon nehéz elindulni azon az úton, hogy mit (és kit) is szeretnék én valójában és általában azon az úton fogunk elindulni, ami mások szerint jó. Ahogy a világ változik körülöttünk (és mi vele együtt), a válasz is némileg módosul a Milyen vagyok én? c. kérdésre, de az alapkérdés, hogy Ki is vagyok, az marad. Lehetséges, hogy a saját magam számára kitűzött célok is azért fontosak, mert valamivel azonosulni szeretnék, ami (talán) én vagyok?

Vagyok olyan idióta, hogy ezzel kapcsolatban azért felmerül bennem egy felelősséget némileg kihelyező kérdés: Kinek kellene ezt a feladatot elvégezni és az általános oktatásnak miért nem része az önismeret? Van környezetismeret, anyagismeret, meg egy millió féle “köz”ismeret, de saját érzelemvilágunk és belőle fakadó – sok esetben – tudattalan cselekedeteink vizsgálata valamiért nem számít. Tudom, ez nem egy egzakt, könnyen tanítható “tudomány”, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a pénzügyi intelligencia alapvető tudnivalóihoz hasonlóan ez az ismeretanyag sem véletlenül hiányzik az iskolából. Ha rájönnék (vagy legalábbis elindulnék azon az úton), hogy ki vagyok valójában, lehet, hogy nem dőlnék be bizonyos dogmáknak és nem az alapján élném az életemet, hogy mások mit gondolnak rólam? Esetleg még az is lehet, hogy lélekben szabadabb lennék?

Talán igen, talán nem. Az emberi kapcsolatainkban és a párkapcsolatainkban viszont biztos vagyok benne, hogy más eredményt hozna, mint amit a statisztika mutat. Elmondom, hogy pontosan mire is gondolok:

Képzeld el azt az ideális állapotot, melyben tökéletesen tisztában vagy saját értékeiddel, bármikor szembesülni mersz saját érzelmeiddel és a világról alkotott képed (paradigmád) tudatos választás eredményeként létezik benned. Tudatos választás, mely IQ (intelligencia hányados) és EQ (érzelmi hányados) szempontjából is “felelősségvállalásból van”. Magyarul pontosan tudod (és képes vagy megfogalmazni legbelül és ki mered mondani!), hogy számodra milyen értékek fontosak, milyen emberek társaságát keresed és mit tartasz fontosnak azokban a közösségekben, amelyeknek tagjává szeretnél válni, mert az erősítené a benned lévő teremtő érzéseket. Még egyszerűbben fogalmazva: őszinte vagy önmagaddal szemben. Másokat átb@szhatok, önmagamat (valójában) lehetetlen! (Este, amikor lefekszem és lekapcsolom a villanyt, akkor nincs kinek kamuzni a sötétben, ezt már észrevettem…) Ha meg mégis megteszem, kapok egy betegséget a nyakamba, mert a természet az nem viccel. Szerintem ez már sokunknak ismerős…

Nagyon lényeges pont, hogy a “tükörbe nézés” alkalmával ne csak az analitikus (vagyis elemző, bal agyféltekés) vizsgálatot végezzük el, hanem szálljunk egy kicsit önmagukba is és érezzük meg (adjunk teret érzelmi intelligenciánknak!), hogy mitől lenne számunkra kerek a világ. Nem arra akarok utalni ezzel, hogy legyünk mindenáron deviánsak (=különcködők), s hogy mások építő intelmeit ne kövessük, hanem hogy a belénk vert igazságokat egészséges mértékben kérdőjelezzük meg. Ha ez a pont kimarad, akkor könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy a propaganda által elhintett értékrend alapján találjuk ki a “magunk” igazát. Mivel a legtöbben úgy növünk fel, hogy szinte belénk verik a követendő mintákat (amelyeket ráadásul a konzumtársadalom egyre inkább az eladhatóság alapján határoz meg, lásd megannyi színes magazin által sugallt értékrend), ezért folyamatos önvizsgálat és belső munka nélkül csakis azt az eredményt kaphatjuk, amit a társadalmi statisztikák feketén-fehéren bizonyítanak. Egy problémát nem tudsz ugyanazzal az elmével megoldani, mely létrehozta azt. (Einstein) Lehet próbálkozni, de ugyancsak Einstein mondta, hogy a legnagyobb ostobaság ismertető jele az, hogy ugyanazt csináljuk és más eredményt várunk el. (Ez a jelenlegi hitelpénzből működtetett gazdasági rendszerre igazabb, mint valaha! Mégis milyen megoldást látnak a nyugati világ kormányai? Újabb mentőcsomagok! Végül is, teljesen “érthető”…)

Az Indiában található Egység Egyetemének néhány budapesti előadásán ébredtem rá arra még évekkel ezelőtt, hogy az egész életünket a kapcsolataink minősége határozza meg, ezért a tudatos, gondolkodó ember egyik legfontosabb feladata azt megérteni és megérezni (odabent, ahol a lélek lakik), hogy mitől lesznek számunkra örömet adó emberi kapcsolataink. Önmagunk megismerése mellett ez a másik lényeges pont. Megfigyeltem pl., hogy ha “hasonló rezgésű” emberekkel vagyok körülvéve, akkor teljes vidámság és öröm van, ha meg energiavámpírok vesznek körül, akkor kész szenvedés a létezés. Persze csak, ha hagyom, ugyi…

Összerakosgatva a különböző emberi kapcsolatokat vizsgáló ismereteket az önismeret fontosságának képletével elég sok pontot sikerült összekötnöm azzal kapcsolatban, hogy a jól működő társas kapcsolatainknak melyek lehetnek az alapjai. Következzen a Hogyan találjam meg a “tökéletes” csajt / pasit? c. kérdésre adott válaszok Józsi bácsis verziója. :)

Először is, tökéletes ember nincsen, mert az nem lenne ember. A magazinokból visszakacsintó agyonphotoshopolt modellcsajok és kockahasú álompasik mind az illúzió részei, melyeknek célja, hogy más akarjál lenni, mint aki vagy. Nem a természetes szépség terjesztése és a célkitűzések elősegítése a cél, hanem az álomvilág. Ez most durván hangzik, tudom, de ha nem így lenne, akkor nem lenne szükség photoshopra (=képszerkesztő számítógépes program, mely egyszerű fotókból a képernyőről “leugrani akaró” képeket segít elkészíteni), mert el tudnánk fogadni, hogy a valóság nem makulátlan.

Ahogy “A vonzás törvénye nem működik” c. cikkben is írtam, csak azt tudod bevonzani, aki vagy, ezért meg kell tanulnod őszintének lenni önmagadhoz. Felejtsd el, hogy a haverjaid, barátnőid, anyád, apád és a közel álló jóakaró tanácsadóid milyen partnert látnának melletted szívesen, ha meg akarsz felelni, akkor zsákutcába érsz. Hallgass a szívedre és ne alkudj meg a benned lévő értékrendet illetően, mert ha megteszed, nem lesz kerek a világ számodra.

“A legtöbb ember egy másik ember. Gondolataik valaki más véleménye, életük utánzat, szenvedélyük idézet.” (Oscar Wilde)

Mielőtt bármilyen párkapcsolatba belemész, menj oda a tükörhöz és mondd magadnak: “Én egy tökéletes pici pont vagyok, amiből nem hiányzik semmi.” Semmi nem hiányzik belőlem. Ha azért szeretnél valakivel együtt lenni, hogy a másik tegyen téged boldoggá – és kitöltse azt az űrt, hogy azt sem tudod ki vagy – akkor épp a vihar felé indulsz. Vitorlákat fel és készítsd a páleszt, mert szükséged lesz rá. :) Figyusz! Senki nem tud Téged boldoggá tenni, csak Te saját magadat! Ha tudatosan tudod, hogy nem hiányzik belőled semmi, akkor ráadásul magabiztos is leszel, ami egy imponáló tulajdonság és segíthet a partnerednek is megtalálni a saját útját.

Soha nem próbálj meg másnak látszani, mint aki vagy. Ha úgy érzed, hogy fejlődnöd kell, akkor ne sajnáld rá az időt. Jó pap holtig tanul. Ha úgy érzed, hogy elég volt a tudásból, az sem gond, csak légy őszinte önmagaddal. Abból még soha nem volt baj, hogy nem akarta mindenki megérteni a létezés misztériumát. Az sokkal nagyobb gondot okoz meglátásom szerint, hogy a tudattalan létezésben az emberek leszívják a másik energiáját, mert egymásnak feszülve a saját világképükre akarják formálni a partnerüket. Nem is beszélve arról a teherről, amit a szerepjátszás okoz. Fujj!

(Tulajdonképpen a párkapcsolat is az emberi szükségleteink kielégítésének “harca”. Mint ahogy azt A válságok valódi oka c. cikkben írtam a pénzügyi világválsággal kapcsolatban: Bizonyosság, változatosság, fontosság, szeretet, növekedés, hozzájárulás. Ezeknek a szükségleteknek igyekszünk “örömet szerezni”. Persze tudom, ez csak egyetlen közelítés a sok közül, de nekem sokat segített megérteni az együttműködő és széthúzó cselekedeteink közti különbséget. Emlékezz: Ha bármilyen tevékenységünkben kielégül 4 szükséglet egyszerre, akkor jön a függőség, szóval tudatosságra fel!)

Légy érdeklődő és tegyél fel kérdéseket! Ha beszélsz, tanítasz, ha hallgatsz, tanulsz. Ez az élet minden területén egy kulcsmondat, de a párkapcsolatok terén is rendkívül fontos. Minél többet tudsz meg egy másik emberről, annál jobban érezni fogod, hogy a saját világképedben milyen helyet tud elfoglalni a másik és van-e kapcsolódási pontotok, amin érdemes dolgozni. Szerencsére(!) mindenen szükséges dolgozni akkor is, ha az alapok már rendben vannak. Elárulok egy titkot: Jó hallgatóságnak lenni ritka kincs. Szinte minden ember tele van fájdalommal, félelemmel, problémával és szereti az ebből fakadó energiákat hallgató fülekkel megosztani. Én már csak tudom, mert egy időben rengeteget panaszkodtam és örültem ha meghallgattak. Aztán persze mondták a haverok a kocsmában: “Józsi, ne pofázz már annyit! Szerinted másnak nincs baja?” Aztán rájöttem, hogy igazuk van. Hallgatni és figyelni(!) arany. (Jó tudom, itt a blogon is rengeteget dumálok, de itt bármikor elkapcsolhatsz, nem bántasz meg vele. Ha megbántódnék, különben is magammal szúrnék ki, mert a fájdalom bennem van.)

Az ember szabadnak született, ezért tiszteld és szeresd a másik szárnyalását! A kreativitás, az inspiráció és a teremtés is csak akkor működik, ha nem vagyunk láncra verve. A félelem és a birtoklás rossz tanácsadó. Semmi nem a tiéd. El tudod ezt fogadni? Csodálatos és felemelő dolog egy harmonikus párkapcsolat, de van egy kijózanító hírem: egyedül jöttél és egyedül mész. Még akkor is, ha megtalálod a lélekpárod. (Erről kicsit lejjebb.) Nagyon sok ember egy párkapcsolat kialakulásakor elkezd rettegni, hogy “Jujj, nehogy elveszítsem a másikat, ez most jó!” és belemenekül a házasságba. Most őszintén, mennyire őszinte egy olyan kapcsolat, ami ennek kapcsán köttetik? (Számomra teljesen oké a házas és a házasság nélküli kapcsolat is, csak legyen őszinte, különben az idődet pazarolod!)

A féltékenység az egyik legmérgezőbb érzelem a párkapcsolatban. Ráadásul ha féltékeny vagy, az a te bajod – magaddal tolsz ki -, mert az is benned jelenik meg. Nem szeretetből, hanem fél-elemből táplálkozik, az a féltékenység szavunk tövében is tetten érhető. Észrevetted? A féltékenység azt jelenti, hogy nem vagy tisztában a saját értékeiddel. A fejlődés előtt mindig nyitva áll az út, ha éppen arra van szükség. Egy döntés az egész. Szem becsuk, képzeletbeli fal elképzel, nekitámaszkodsz és döntöd. Határ a csillagos ég! Különben is, nem lehet egész ember az, aki fél… :) Az egész életünk egyetlen állandósága a folyamatos fejlődés és változás. A működő párkapcsolatok egyik kulcsa ebből fakadóan az együtt növekedés. Ha pedig ez nem megy, akkor meg kell tanulni elengedni.

“Aki Istent szereti benned, úgy őriz meg, hogy elenged. Aki csak önmagát szereti benned: úgy veszít el, hogy görcsösen ragaszkodik hozzád.” (Simon András)

A párkapcsolat egy hallgatólagos szerződés, megállapodás. Két ember önszántából úgy dönt, hogy közös utat választanak (egy időre) és amíg tart, bizonyos kompromisszumokat kötnek, hogy egymás emberi szükségleteit kielégítsék. Amikor ezt megtesszük, akkor tulajdonképpen csak annyit mondunk ki egymásnak, hogy “Örökké szeretni foglak (most)!” Semmi többet. Lehet, hogy ez az örökké a hátralévő életed, lehet, hogy 5 év, vagy 15 év. Teljesen mindegy, mert az örökké az mindig MOST van. A lényeg az, hogy a megállapodáson az élet folyamatos változásainak tükrében örömmel dolgozz. Mivel a nőnek biztonság kell a benne működő biológia és az utódlás miatt (ez egy kód), ezért a férfi legyen támasz. Ez nem jogtalan elvárás. A férfi szívéhez viszont az ösztönein keresztül vezet az út (ez is egy kód), ha értitek mire gondolok, hölgyek. :) És ez sem jogtalan elvárás. Egy férfi legyen férfi, egy nő pedig legyen nő. Ha ezt fel merjük vállalni, a hallgatólagos szerződésben sokkal kevesebb sor lesz… A kulcs: Örömmel dolgozom önmagamon és önmagunkon(!) az állandó változások közepette. Ha már nincs kedved dolgozni rajta, akkor viszont igyekezz ezt lekommunikálni a pároddal, a felvállalt felelősséget (pl. gyerek) pedig soha ne feledd. Bizonyos dolgok nem visszacsinálhatók, viszont megfelelő tudatossággal menedzselhetők.

A jogos és a jogtalan elvárásokat nem ildomos összekeverni! Ebben benne van az anyagi biztonság mértéke, az életmód – sport, táplálkozás, szellemi út – megválasztásának az igénye, vagy pl. az öltözködés, vagy a világképünk “kialakítása”, s az, hogy mit hiszünk igaznak. Azért is fontos az önvizsgálat mindenek előtt, mert akkor ellentmondásokba sokkal nehezebben futunk bele. Ha a párod veled egy nyelvet beszél, akkor fél szavakból is megértitek egymást, és az csodálatos. Az ellentétek lehet, hogy vonzzák egymást, de az azonosságok maradnak együtt hosszú távon, mert az egy hullámhosszon levés erősíti fel a benned lévő boldogságot okozó érzéseket. (Érdemes elolvasni Anne Moir és David Jessel: Agyszex című könyvét, mely gyönyörűen elmagyarázza, hogy a férfias és nőies gondolkodásnak milyen biológiai alapjai vannak. A könyv sajnos ma már csak antikváriumban hozzáférhető, de egy tök jól megírt összegző cikk a következő helyen olvasható: Agyszex)

“Szeress, amikor a legkevésbé érdemlem meg, mert akkor van rá a legnagyobb szükségem.” (Svéd közmondás)

Vannak olyan spirituális hitek, melynek követői azt mondják, hogy a lélek-egy-ség 64 darabban manifesztálódik a fizikai világban. Ez azt jelenti, hogy rajtad kívül 63 olyan lélekdarab van, amelyik hozzád illik. 31 a “te” oldaladon és 32 a “túloldalon” (mivel tkp. párokról beszélünk). Ezeket hívják duál vagy ikerléleknek. Azt mondják, hogy ha egy ilyen lélekkel találkozol, és abból párkapcsolat lesz, akkor hirtelen minden kerek lesz és a szexualitásban is ösztönösen megjelenik a kundalini energia. Főleg, ha a “túloldalon” van. Ugyanakkor nincs féltékenység, nincs megkötés és “láncraverés”, mert ezek az érzelmek értelmüket veszítik. Az ilyen kapcsolatban nincsen szükség hallgatólagos megállapodásra sem szinte, mert annyira egy rugóra jár a két ember, hogy minden természetes. Aki ezt megtalálta, az tudja, hogy az milyen. Sokan azonban nem találjuk meg, mégis kiegyensúlyozott és viszonylag boldog kapcsolatban élhetünk, akár életünk végéig is. Mindennek a kulcsa ugyanis a tudatosság és annak megélése, hogy a boldogságot én teremtem! (Ez persze akkor a legnehezebb, ha rájössz, hogy az esetleg fellelt lélekpárodat már “elvitte” valaki más.)

Lehetne még rengeteget írni arról, hogy mi egyéb szükséges egy harmonikus párkapcsolathoz és a szerelem mámorító illúziójáról is írhattam volna, de az alapok szerintem ezek (azzal kiegészítve, hogy a párok közötti kémia erősen ajánlott, különben nem tudod megtapasztalni a szexualitás felszabadító energiáit). Egy egészséges párkapcsolat elsősorban az önmagunkból örömmel adakozásról és az élmények, érzelmek kendőzetlen és őszinte megosztásáról szól, mindez jogtalan elvárások nélkül! És benne vannak olyan apró örömök, amitől az egész a “tiéd” lesz.

Évekkel ezelőtt olvastam egy cikket egy magazinban, melynek az volt a címe: Hová lettek a férfiak? Röviden arról szólt, hogy az igazi, magabiztos férfi minőség eltűnt, a bókok, a nőkkel szembeni tisztelet, udvariasság már szomorúan a múlté. Ebben persze van igazság, de véleményem szerint ez már csak az okozat. A ok, a dolgok eredője az, hogy az emancipáció és a brutális propagandával társadalomra erőltetett feminista mozgalmak következtében a nyugati, modern nő már férfi akar lenni. Persze ez nem véletlen, elmondom nektek a pofonegyszerű összefüggést:

A világ egy üzleti vállalkozás és ezért jobb, ha mindenki dolgozik, mint egy robot és életének értelmét soha nem kérdőjelezi meg, csak a pénz hajtja úton, útfélen. Elvileg a világ a karrierista nők és férfiak munkájának eredményeképpen fejlődik. Vagy mégsem egészen? Régen egy család fenntartásához elég volt, ha csak a férfi dolgozott, a nő szerepe az anyaság volt, az értékek tovább örökítése és a gyermekek szeretetben, jó rezgésben történő felnevelése. Volt nélkülözés, de volt összetartás; volt női “elnyomás”, de volt anyai megbecsülés. A feminista mozgalmak – melynek hivatalos célja a nők “felszabadítása” volt – eredményeként viszont a nők is nagyon korán dolgozni kezdtek szülés után, így a gyerekeket már egészen pici koruktól a társadalmi “norma” értékrendjére formálhatták az oktatási intézmények, a nőket pedig meg lehetett adóztatni. Félreértés ne essék, én helyeslem azt, hogy a nők egyenrangú partnerek legyenek (minden ember egy tökéletes pici pont, amiből nem hiányzik semmi), de ez nem jelenti azt, hogy a(z egyébként választott) szerepünkből lépjünk ki. Ez a szerep is a karma része!

Aztán jött az ügyesen hátulról megfinanszírozott szex, drogok és rock & roll “mozgalom”, melynek eredményeképpen az uralkodó elit elérte azt, hogy a szór-akozás által már ne közösségi, hanem önző célok megvalósításán dolgozzon a társadalom apraja-nagyja (vö: egy-ség, szór-akozás: ha valami szét van szórva, nem tud egy lenni), s látjuk is, hogy mennyire szétverte a belső harmóniánkat ez a törekvés. Soha nem volt még ennyi depressziós, érzelmileg beteg ember a nyugati világban mint most, szerintetek ez véletlen? Ez persze már az összeesküvés-elméletek sorába tartozik, de ha egy kicsit komolyabb kutatómunkát végzel, talán lehet, hogy te is rá fogsz jönni, hogy nem is annyira elmélet ez az egész. (Ajánlom figyelmetekbe Adam Curtis: The Century of Self c. filmjét – sajnos csak angolul van meg- , mely ugyan nagyon sok fontos részletet kihagy a képletből, de kiindulópontnak remek. Ha egy kicsit bővebben is érdekel a XX. század szexuális forradalma, akkor pedig ajánlom Henry Makow: Cruel Hoax [Kegyetlen becsapás] c. könyvét tanulmányozásra.)

Zárásként egy pozitív, szívet melengető idézettel szeretném összegezni ezt a hosszúra eresztett gondolatsort, melyet személyesen Balogh Bélától, a fantasztikus Végső Valóság és Tudatalatti tízparancsolata c. könyvek írójától hallottam: “Nem az a párod, akivel le tudsz élni egy egész életet, hanem az, aki nélkül nem.”

Kérdezzetek (elsősorban önmagatoktól) mindig eleget és soha ne felejtsetek odaállni a tükör elé reggelente és mondjátok ki hangosan, mert segít: “Én egy tökéletes pici pont vagyok, amiből nem hiányzik semmi!” :)

Na, be is nyomok gyorsan egy tökéletes pici felest erre a már egyébként is lélekmelegítő gondolatra! Egészségetekre!

A cikk szerzője:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólások (30)

Visszakövetéses URL | A hozzászólások RSS Feed-je

  1. Analemma szerint:

    :) Ezt sok tininek is meg kéne mutatni gondolatébresztő szándékkal (tudom, a felismerés egyénileg valósul meg, de sose lehet tudni, nem ez adja-e meg a kezdő lökést), ami ebben a cikkben van, de idősebbeknek se ártana. Sok velem egykorú, kamaszkorból rég kinőtt ember él olyan elvek szerint, ami köszönő viszonyban sincs az érett párkapcsolat és párválasztás fogalmával, nem csoda, ha rendre pórul járnak.

    A párommal nagyon jól élünk. Egyikünkben sincs meg az utódnemzés igénye, bennem sem, habár nőnek születtem. Úgy vélem, attól még, hogy én nem veszek ebben részt, nem fog kihalni a fajunk. Megteszik helyettem a fenntartást azok, akikben él a génátadás ösztöne. Más életfeladatom van, nem ez, ennyi.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  2. Józsi bácsi szerint:

    Kedves Polly,

    Én azt egy szóval nem mondtam, hogy a férfinak az apaság sokadlagos kell, hogy legyen, de valóban ki kellett volna emelnem azt, hogy ez ugyanolyan fontos. Köszönöm, hogy felhívtad a cikkem hiányosságára az olvasók figyelmét!

    Az én véleményem az, hogy az életben mindennek oka van, így ha valaki nőnek születik, akkor az anyaság megélése és prioritása egy fontos pont a nő életének egy adott szakaszában (és a férfi számára is az apaság). Azokban a kapcsolatokban, ahol a nő egyenrangúan férfias energiákat hordoz a férjurával, előbb-utóbb borulás van, mert a nő nem tud úgy felnézni a férfira, ahogy az a biológiájába bele van kódolva és akkor a kémia nem fog működni. (Ez személyes tapasztalat is!) A férfiak (statisztikai adatok alapján is bizonyítottan) azokra a nőkre “izgulnak fel”, akikben lüktet az anyai energia a nők statisztikai többsége pedig a teremtő energiákkal rendelkező férfiakra hajt. Erre pedig azért van szükség, mert a bennünk lévő élni akarás (azok az önző gének :)) ezt hajtják ki belőlünk!

    Ha ez nem így lenne, kihalna az emberiség egy idő után… ;)

    Szeretettel: Józsi

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  3. polly szerint:

    A cikk tetszett volna, ha a végén nem butítódik el a gyatra magyarázattal: “Az ok, a dolgok eredője az, hogy az emancipáció és a brutális propagandával társadalomra erőltetett feminista mozgalmak következtében a nyugati, modern nő már férfi akar lenni.” – , na meg ez a “szór-akozás” féligazság-ostobaság etc. Lehet kliséket puffogtatni, elefántcsonttoronyból leszólogatni (hátha boszorkányper lesz belőle). De: ne az legyen a végső tanulság, hogy ha valaki nőnek született, akkor az élete értelme determináltan, csakis és kizárólag az anyaság lehet (óh mert ha valaki nőként akar újjászületni, az EGYÉRTELMŰEN csak anyukaként akarja a nőiségét megélni, míg ha férfiként, akkor másod-tizedrangú az apaság kérdése), megtűzdelve azzal, hogy ennek “okozataként” fogadjuk el a nemünkre aggatott szerénységgel és áldozatkészséggel, hogy “az igazi, magabiztos férfi minőség eltűnt”. Neee, nem kellett volna ezt a végére. Rohadtul nem vagyok feminista, de sikít a logikátlanság, a reális megoldás hiánya, a bölcs iránymutatás, ezáltal a hitelesség, elnézést.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  4. Győzi szerint:

    Remek gondolkodásmód!!!Tetszik..csak így tovább!

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  5. Zsu szerint:

    Nagyon jó cikk! Mindenben 1-et értek maximàlisan. Egy dolgot kivéve: amit a duálpàr témában irsz. Nem, nem fog minden simán menni, ha megtaláljuk, ne ringassuk magunkat ebbe az álomba :D Ugyanis az ember pusztàn a lelkitàrs megtalàlásától nem fog megváltozni, (ahhoz komoly belso munka kell), nem lesz tudatosabb, egómentesebb, ugyanaz marad, aki elötte volt. Ên ne feledjük, hogy mindenki önmagàt viszi bele minden kapcsolatba. Tehát aki fél, nem EGÉSZ, nem ismeri az értékeit, birtokolni akar stb. az ezeket a jàtszmàkat fogja jàtszani a duálpàrjàval, lélektársával is.És mivel valoszinuleg a tàrsa is hasonló, ö is ezeket fogja jàtszani…Tehát ha nincs tudatossàg, akkor a szenvedés az ilyen kapcsolatban is garantált! Maximum az lesz a különbség, hogy – mivel mêlyen belül érzik, ha nem is tudatosan, hogy ök ” egymàsnak vannak teremtve” ugymond – nem birnak egymástól elszakadni, és lesz egy seveled-se nélküled kapcsolat. A kiút a zsákutcàból itt is a Tudatosság felé vezetö útra történö ràlépés-és az azon való haladàs.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  6. Linda szerint:

    A 70. születésnapján írta Charlie Chaplin (1959. április 16.)

    “Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a
    szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy
    a saját igazságom ellenében élem az életem.
    Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

    Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud
    bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az
    idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen
    rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
    Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

    Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta
    élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az
    valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
    Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

    Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden
    körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a
    megfelelő pillanatban törétnik. Így nyugodt lehetek.
    Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

    Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a
    saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
    Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és
    boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt
    a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
    Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

    Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a
    dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek – ételek, emberek,
    dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a
    hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
    Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

    Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással,
    hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal
    tévedtem.
    Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

    Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek
    és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN
    történik.
    Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

    Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes
    arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a
    szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
    Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

    Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen
    problémától önmagunkkal vagy másokkal.
    Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok
    születnek.
    Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET.”

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 3
  7. Lenci szerint:

    Meglehetősen végletes tanítás…

    Gondold végig, és rájössz, hogy nem is olyan végletes. Ha nem tudod szeretni az Énedet, akkor mást sem tudsz szeretni. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy más szeretetén át törekszenek az önszeretetre. Természetesen nem tudatosan teszik, de ez játszódik le az elme mélyén. Abban, amit tudattalannak neveztek. Így okoskodnak: ha szeretek másokat, akkor ők is szeretni fognak engem. Ebben az esetben szeretetre méltó leszek, és akkor majd én is szerethetem magam. Ennek a fordítottjára is gyakran adódik példa, azaz sokan gyűlölik magukat, mert úgy érzik, hogy senki sem szereti őket. Egyfajta betegség ez, mert az az igazság, hogy ezeket a szeretetre sóvárgó embereket természetesen szeretik (valaki mindenképpen), csakhogy az nem számít. Mindegy, hány ember fejezi ki irántuk a szeretetét, az nem elég. Először is nem hisznek neked. Azt gondolják, hogy megpróbálod irányítani őket, mondjuk, megpróbálsz tőlük megszerezni valamit. (Hogyan is szerethetnéd őket a valós lényükért? Nem. Itt valami tévedésnek kell lennie. Bizonyára akarsz valamit! Nos, ki vele, mit akarsz?) Törik hát a fejüket, és megpróbálják kitalálni, hogy is szerethetné őket bárki is. Nem hisznek tehát neked, és valóságos hadjáratba kezdenek, hogy igazolják a nézetük megalapozottságát. Be kell bizonyítanod, hogy igenis szereted őket. Erre föl megkérhetnek, hogy akkor változtasd meg a magatartásodat. Aztán, ha végül eljutnak arra a pontra, amikor hajlandók elhinni, hogy szereted őket, akkor egyszerre elkezdenek aggódni, hogy ugyan mennyire lesz tartós a szereteted. És hogy megőrizzék a szeretetedet, elkezdik megváltoztatni a viselkedésüket. Ilyenformán mindkét ember szó szerint elveszti önmagát a kapcsolatban. Azzal a reménnyel indulnak, hogy megtalálják önmagukat, ehelyett éppen hogy elveszítik. Az Énnek ez az elvesztése okozza a legtöbb keserűséget az ilyen párkapcsolatban. Amikor két ember összefog egy kapcsolatban, akkor azt remélik, hogy az egész szükségszerűen nagyobb lesz a részek összegénél és rá kell jönniük, hogy kisebb. Kevesebbnek érzik magukat, mint amikor magányosak voltak. Kevesebbre alkalmasnak, kevesebbre képesnek, kevésbé izgalmasnak, kevésbé vonzónak, kevésbé vidámnak, kevésbé elégedettnek. Merthogy valóban kevesebbek. Kapcsolatuk vélt érdekében feladják a legtöbbet önmagukból. A kapcsolatok természetesen nem ezt az utat jelentik. Ám az emberek többsége így tapasztalja meg, sokkal többen, mint képzeled. Miért? Miért? Mert az emberek szem elől tévesztették, már ha egyáltalán a szemük előtt volt a kapcsolat célját. Ha szem elől tévesztitek egymást, mint szent lelkeket a szent úton, akkor szem elől tévesztitek a célt, a legfőbb indokot a kapcsolatok mögött. A fejlődés célját követve a lélek testté vált, a test pedig életre kelt. Fejlődsz és változol. És arra használod a kapcsolatodat bármivel és bárkivel, hogy eldöntsd, mivé legyél. Ez a feladat, amiért ide jöttél. Ez az Én megteremtésének az öröme. Az Én megismeréséé. A tudatos változásé azzá, amivé lenni akarsz. Ezt jelenti az Én tudatos létezése. Elhoztad az Énedet a viszonylagosság világába, és a birtokodba kerültek azok az eszközök, amelyek segítségével megtapasztalhatod azt, Aki Valójában Vagy. És Az Vagy, akivé minden és mindenki mással összefüggésben teremted magad. A személyes kapcsolataid ennek a folyamatnak a legfontosabb elemei életednek ez a mérhetetlen területe, ilyenformán afféle megszentelt föld. És bár a kapcsolataidnak gyakorlatilag ugyan semmi közük nincsen a másikhoz, mert bennük foglaltatik egy másik, hát mindenhez közük van a másikkal kapcsolatban. Ez az isteni kettősség. A kör bezárul. Úgyhogy nem is olyan végletes tanítás kijelenteni: „Áldottak az énközpontúak, mert ők már ismerik Istent!“ Nem lehet rossz cél megismerni az Éned legnemesebb oldalát, és ahhoz igazodni. Ezért önnön Éneddel kell kialakítanod az első kapcsolatodat. Mindenekelőtt meg kell tanulnod megbecsülni, becsben tartani és szeretni az Énedet. Mielőtt mást értékesnek tekintenél, tekintsd értékesnek az Énedet. Mielőtt mást áldottnak tekintenél, tekintsd áldottnak az Énedet. Mielőtt felismernéd más szentségét, ismerd fel az Éned szentségét. Ha a szekeret fogod be a ló elé, amire a legtöbb vallás utasít, és másnak a szentségét ismered fel, mielőtt felismernéd a magadét, egy nap meg fogsz neheztelni érte. Ha van valami, amit egyikőtök sem képes elviselni, az az, ha valaki szentebb nálatok. Ám a vallásaitok pontosan arra kényszerítenek, hogy másokat tartsatok szentebbnek magatoknál, így aztán kénytelen-kelletlen engedelmeskedtek egy darabig. Aztán keresztre feszítitek őket. Keresztre feszítettétek (valamilyen módon) valamennyi általam küldött tanítót, nem csak az egyiket közülük. És nem azért, mert szentebbek voltak nálatok, hanem mert ti tüntettétek fel annak. Az Általam küldött tanítók mindig ugyanazt az üzenetet hozták. Nem azt hirdették, hogy „én szentebb vagyok nálatok”, hanem azt, hogy „ti éppen olyan szentek vagytok, mint én”. És ezt az üzenetet nem vagy képes meghallgatni. Ezt az igazságot nem vagy képes elfogadni. És ezért nem tudsz igazán és tisztán beleszeretni másba. Soha nem szerettél igazán és tisztán az Énedbe. Bizony mondom: most és mindörökké összpontosíts az Énedre. Figyeld féltőn, hogyan létezel, hogyan cselekszel, és mivel rendelkezel bármely adott pillanatban, ne azt, hogy mi történik a másikkal. Senki más nem fogja megtalálni számodra az üdvözülést. Rád vár ez a feladat.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  8. Lemayar szerint:

    Nagyon tetszenek az írásaid, Józsi bá’ :-) Köszönöm!

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  9. Eszter szerint:

    Most találtam csak erre az oldalra, de igyekszem minél előbb átolvasni.
    Mondhatom, viszonylag fiatal vagyok: 7 éves kapcsolattal, 1 éves házassággal a hátam mögött.
    Mégis látom a környezetemben, ahogy kapcsolatok, házasságok esnek szét.
    És miért? Mert nem figyelünk a másikra!

    A szüleim 26 éve házasok, és mindig azt láttam, harmóniában, szeretetben élnek. Ha fáradtak voltak is jutott a másikra idejük. Én ezt az örökséget kaptam tőlük, amiért életem végig hálás leszek nekik. Egy jó példát láttam tőlük, amitől az én házasságom is működik.

    Sokan kérdezik, mitől boldog a házasságunk? Nem is kell semmit mondanunk, mindenki látja rajtunk. Barátok, rokonok, ismerősök. Rengetegen mondták, hogy valamiféle mosoly ül egész nap az arcunkon, ami még erősebbé válik, ha a másikkal beszélünk, vagy ott van.

    Egyszerűen fantasztikus érzés nézni a férjem, és látni rajta, milyen boldog. Amikor a szemeivel valósággal egyszerre simogat, szeretget, és mond köszönetet.

    Hogy mi a titkunk? Nem nagyon dolog: mindig szakítunk időt a másikra! Ragaszkodunk például az együtt vacsorázáshoz. Előtte és közben át tudjuk beszélni, kivel mi történt aznap. Minden apróságot. Az a fél óra mindennap jár nekünk, bármilyen fáradtak is vagyunk. Hisz ettől csak feltöltődünk. Nincs jobb érzés, mint hallgatni a másikat, ahogy megosztja velünk az érzéseit, a vele történteket, és büszkének, hálásnak lenni azért, hogy ezt velünk teszi meg. Esténként összebújni az ágyban beszélgetni, vagy együtt főzni.
    A lényeg, hogy együtt kell csinálni jó pár dolgot. Hisz ezáltal csak még jobban megismerjük a másikat.
    A másik fontos dolog a türelem. A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van egy kis kikapcsolódásra. Sokan, ha hazaérnek, máris nekiesnek a másiknak. Nem szabad. Mindenkinek kell egy kis idő arra, hogy letegye a munkahelyi gondokat. Van aki újságot olvas, más tévét néz. Én például kávézom. Tiszteletben kell tartani a másik igényét arra a kis időre.
    És a harmadik az elfogadás és a tisztelet. Egyszerűen el kell fogadni a másikat olyannak, amilyen, a hibáival együtt. Hallgassuk meg a másik véleményét, adjunk neki igazat, ha ha igaza van, és ne próbáljuk meg átformálni. Ennyire egyszerű.

    A nagymamám anno azt mondta nekem a 40-dik házassági évfordulójukon: egy házasság alapja a hűség, tisztelet, és a kommunikáció. Azt hiszem, ő már tudhat valamit…

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 1
  10. Linda szerint:

    Nekem tetszik Laci fejtegetése arra nézve, hogy ha az ember nem képes szeme fényének nevezni a gyermekeket, akkor nagy baj van.
    Az értelemmel kapcsolatosan az a meglátásom, hogy a szülői feladatkör arra nézve nyer értelmet -de nagyon is kiemelt értelmet!- hogy az egész élet értelme a megváltás és ezt, a szülői feladatkör alapos és felelős megélése nélkül nincs ahogy megélni. Bármennyire is szeretik elhitetni a korripciós vallásos tanítások azt, hogy “az istennél lehet protekciózni” és valamely fontos állomását az életnek nem kell teljeskörűen átélni.

    A teljeskörű átélés értelmében igenis megvan a helye a családban az ordibálásnak is, olyan értelemben, hogy a megváltásban való munka során az ember szélsőséges helyzetekbe is kerül. Valami csak valamiből származhat, nem a semmiből , viszont nem lesz akármiből akármi. Vagyis sok ellenállásból csakis feszültség következhet és nem lehet a végtelenségig semmit se elfojtani, valahogy , valamilyen formában kitőr. Naiv elképzelés, hogy úgy kéne gyereket nevelni , mintha a szülők szentek lehetnének csak úgy egyből.

    Megfigyeléseim szerint a gyerekek a mi kiadásaink csak más árnyalatú-arányú formában. Ahogy az élettársunk , úgy a gyerekeink is kítűnő tükrök számunkra. Az is hülyeség, ha azzal etetjük magunkat, hogy gyerekeink csak úgy felnőnek, mert úgyis nagy a nemtudommilyen q-juk. Én akkor tettem le erről, amikor megfigyeltem, hogy fegyelmezett és rendes családnak látszó szülők gyereke egyszercsak nagy csaló lett vagy alig odafigyelve nevelt gyerekből becsületes , talpraesett felnőtt lett. Vagy kisétált 23 évesen az életből az egyik, míg másik esetben keserű szenvedéssel telten, de végül mégis elégedetten halt meg valaki 80 évesen. Olyan nincs, hogy a szülő (ember) ne érezzen felelősséget ilyen történésekért. Nincs kire kenni.

    Arra a kérdésre tehát, hogy mennyire van értelme a családi életnek és szülőségnek azt lehetne mondani, hogy roppant értelme és fontossága van, de csakis azért, mert általa kiderül , hogy roppant fontossága van az életnek is és van értelme. A megváltás.

    A teremtés a megváltásért van. Hogy az ember jobbá legyen, újjászülessen. A házasság az igazság helye, a család az igazság megismerésének a legjobb helye! Igazságban az ember szabad és boldog. ha teljes a szellem a családban, a gyerekek egészségesen nőnek fel. Ahhoz, hogy teljes legyen a szellem a családban el kell köteleződni egymás iránt, a szerelem önmagában nem elég. Komolyság kell. nem hazugság , komolyság és egyenesség. Attól nem szenved a gyerek , ha őszinteség van, csak ha hazudozás. Attól nem szenved a gyerek, ha néha kap egy pofot (amikor annak helye és ideje és oka van) de attól igen ha kényeztetik és hízelegnek neki. Attól nem szenved, ha kemény , következetes apa van , de attól igen, ha nincs és helyette női praktikákkal még el is van kenve ennek fontossága.

    És ami még nagyon szomorú: ha az első 7 évben nem tanulja meg az alapokat és azt hogy a szülővé válás, mindenféle tehetség csiszolás és egyéb dolgok előtt a legfontosabb, azt sehol máshol nem fogja megtanulni, mert intézményes nevelések során erre sehol de sehol nem fektetnek hangsúlyt, csak a természetrablásra és ezzel együtt önnön kizsákmányolására.
    Ezekre azonban a szülő is , a gyereknemzés előtt vagy közben rá kell hogy jöjjön.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  11. Mr. Kellvalami szerint:

    Józsi bácsi említed az írásban, hogy “…Ha rájönnék (vagy legalábbis elindulnék azon az úton), hogy ki vagyok valójában, lehet, hogy nem dőlnék be bizonyos dogmáknak és nem az alapján élném az életemet, hogy mások mit gondolnak rólam?…”
    Erről eszembe jutott egy érdekes rövid összefoglaló David Icke-től.
    Engedelmeddel, ismerkedjünk a kényelmi zónával és mihamarabb lépjünk ki belőle:
    (katt’ a cc-re a magyar feliratért)

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  12. Laci szerint:

    Szabolcs!

    Hitről csak te beszélsz, én sehol nem említettem!

    Bizonyos dolgok nem attól léteznek, hogy kimondjuk őket, vagy sem.

    A hagyományos értékek felszámolásának egyik állomása a megkérdőjelezésük.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  13. Laci szerint:

    Szabolcs!

    Tökéletesen igazad van! Felnőtt ésszel, spirituális gondolkodással ezt én is így látom! Mivel a párkapcsolatokra vonatkozó “szakmai álláspont?”-ot kívántam a gyermeknevelés követelményeivel szembesítve bírálni, ezért éltem azzal a megközelítéssel, amit gyermekkoromban én is sokszor hallottam és elég frappánsnak is éreztem.

    Igen, tisztában vagyok azzal, hogy gyermekeink nem saját magunk kisebb kiadásban, hanem önálló szellemi létezők fizikai megtestesülései, akiknek nem ránk kell hasonlítaniuk, hanem nekünk kell megadnunk minden segítséget ahhoz, hogy saját küldetésük teljesítéséhez a legjobb feltételekkel láthassanak hozzá. Ettől még, úgy gondolom, hogy saját szülői szempontból teljesen indokolt a bírált minősítés, mivel egy emberpár életre szóló testi, lelki és szellemi kapcsolatának értelme a gyermekek köré rendeződik. Ebben az értelemben a gyermekek a szülők életének értelme és szemük fénye. Ha ezt nem tudja a szülő a gyermek lelkére való kéretlen rátelepedés nélkül megélni, akkor ez nem a minősítés hibája, hanem a szülői magatartásé.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  14. Mr. Kellvalami szerint:

    Az írást köszönjük, tanulságos.

    A Józsi bácsi által ajánlott Adam Curtis: The Century of Self c. film (szűk 1 órás) részlete pedig magyar felirattal itt megtekinthető: :)

    Pedig úgy emlékszem, valahol láttam a többi részét is felirattal… de nem ugrik be hol… ha meglesz, linkelem.

    Szeretet és béke!

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  15. Szabolcs szerint:

    Laci,

    Amennyiben ez nálad hit kérdése, akkor bocsáss meg, mert az ilyesmiket tisztelem és sosem konfrontálódnék ebben a témában. Ha tényről van szó, akkor szintén hagyd figyelmen kívül a soraimat, és tudj be mindent a tudatlanságomnak. Viszont ha véleményről van szó, akkor egy másik igazság -az enyém- kissé ellentmond a tiednek!

    “életünk értelmét”

    Sosem terhelném azzal a gyermekemet, hogy kinevezem az életem értelmének.
    Nem raknék a nyakába egy ilyen nagy batyut.
    Fontos nekem! (Nincs is tőle fontosabb… és ezért adom meg neki az alapvető tiszteletet, mozgás- és életteret, hogy kiteljesedhessen!)
    Az én életemnek is megvan a saját értelme, és az övének is megvan. (vagy majd meglesz)
    Nagyon örülök, hogy az apukája lehetek… és annak is, hogy az én apukámnak lehettem a kisfia anno.:)
    Mindezek mellett büszkén merem állítani, hogy nem abban látom a gyermekem számára az ideális körülmények megteremtését, hogy feláldozom magam. Nem terhelném őt szándékosan azzal -talán, mert tényleg szeretem- ami az én életem “hozománya” és rá esetleg rosszul hatna.
    Talán sikeresen – vagy sikertelenül- próbálnám eljátszani a párkapcsolatom egységét és levetíteni egy hazugságot a gyermekemnek, hogy így kell ezt csinálni.
    Nem mondom, hogy rossz ember, aki ezt csinálja (pedig valahol ezt érzem), de a gyerekére nem lesz jó hatással! (szerintem)
    A gyerekek nem bugyuta, megvezethető, fogyatékos lények. Magasabb az EQ-juk, mint a kifejlett “felnőttek” többségének.
    (Ők kicsi, de teljesen egész emberek. Érzésekkel, értelemmel, antennákkal, stb…)
    Attól nőnek fel mostanában sajnos, hogy sérülnek, de ez a fajta felnövekedés nem igazán szerencsés. Felnőhetnének apu-anyu ordítozása nélkül is.
    Szerintem arra sincs igényük, hogy a szülőknek a szerepjátszásból fakadó fáradtság miatt ne maradjon rájuk energiájuk! Arra se vágynak, hogy megvezessék őket!
    Nem tudom. Szerintem ez az “életem értelme” dolog egy kreténség!
    Jól hangzik ugyan, ha a saját létünket akarjuk igazolni, de amúgy egy olyan ártalmas hozzáállás, amit utódunk is meg fog sínyleni, ha valóban asszimilálja.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  16. Szasz Jozsef szerint:

    Köszönöm Józsi bá! Hogy tudsz ennyire termékeny lenni? Nem győzöm felcsipegetni a jobbnál jobb falatokat.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  17. Laci szerint:

    A társadalom alapegysége a család. Az atomizált társadalom eszményképe az individuális ember, aki megvalósítja önmagát. Ebben a nagy önmegvalósításban pedig észrevétlenül elsikkad a család szerepe, a gyermeknevelés szempontjai másodlagossá, közösségi feladattá válnak. Ez azt jelenti, hogy rábízzuk a közösségre “életünk értelmét, szemünk fényét”, ahogy a gyermeket még az én fiatal koromban nevezték. Védelme érdekében küzdünk a pedofília és a megrontás különböző válfajai ellen, de a legalapvetőbbet nem teszük meg, hogy együttmaradjunk. Pedig pont a gyermekek felnevelése, szárnyra bocsátása, az unokák fogadása és a család együtttartása lehetne az a cél, amiért együttmaradni, együtt dolgozni érdemes. Ha valaki “lelkesmókusként” csak az önmegvalósítás szempontjait képes létezőnek elfogadni, akkor az ilyen ember önként és dalolva lép a társadalom felszámolását megvalósító erők zsoldjába. Pont a család együttmaradása lenne az egyetlen lehetőség arra, hogy a gyermekek pozitív példákon keresztül ismerjék meg a nemi szerepeket, a tartós együttélést tekintsék követendő példának. Kialakuljanak náluk azok a viselkedési, problémakezelési sémák, amelyek segíthetnek a nézeteltérések és párkapcsolati problémák megoldásában. Aki az élethosszig tartó együttélést illúzórikusnak tartja, az gyermekeinket a közösségi nevelés legrosszabb hatásainak megtapasztalására ítéli. Megfosztja őket az egészséges párkapcsolat kialakításának lehetőségétől, a szülők életébe történő kéretlen beavatkozásán keresztül. Az ilyen ember szavát csak elrettentés céljából lenne szabad idézni!

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  18. Poelho szerint:

    Kedves Józsi bá!
    Csupán csak azért, hogy a “férfi” oldalról is legyen valami…két (ill. ez a kettő három) könyvet ajánlok figyelmedbe,
    az egyik Richard Rohr: A férfi útja I-II,
    a másik Sam Keen: Belső tűz című munkája.
    Szerintem érdemes elolvasni őket. Popper Péter egy előadásán azt mondta (sajnos szó szerint nem tudom idézni), hogy arra vágyni, és azt tartani alapnak, hogy egy teljes életet egyvalakivel kell leélni, az egyszerű illúzió, irracionális vágy. Mivel csak a változás állandó, ezért nagyon jó, vagy szerencsés, ha valakivel 12-20 évet lehetünk együtt. De sosem lehet előre tudni, hogy a párom mikor fog épp nem arra tartani, amerre én…
    Nagyon szimpatikus, hogy sok alapvetőnek tartott dolgot megkérdőjelezel, esetleg próbáltad már ezeket: karma, duál-pár, fejlődés? :-)
    hű olvasód és tisztelőd: Ollé

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  19. Kökény Ferenc szerint:

    Ez is egy vélemény.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  20. Józsi bácsi szerint:

    Kedves Balilány!

    A BB idézet valóban kicsit olyan, mintha szétverné azt, amit előtte írtam, de igazából mégsem. Mivel az emberi tapasztalataink megélése szempontjából a szeretet és a szerelem bennem történő megélése a cél (ha Te szeretsz igazán, akkor érzed jól magad), ezért a boldogság nem azon múlik, hogy együtt élsz-e azzal, aki aki a lélekpárod, hanem, hogy tudod és tisztában vagy vele, hogy “Ő az”. Tegyük fel, hogy beleszeretsz valakibe, akiről kiderül, hogy mindenben a másik feled, de nem teljesedik be a kapcsolat, mert neki családja van több gyerekkel és a meglévő felelősség miatt nem fogja ezt felrúgni.

    Képes vagy elengedni az egódat és megköszönni az Istennek azt, hogy megmutatta, hogy van lélekpárod, vagy inkább mérgelődsz, hogy nem úgy alakult, ahogy “kellett volna” és magadat bünteted? Ez az a döntés, amit Te hozol meg.

    Van egy mondás, amivel néha nagyon nehéz szembesülni: “Az Isten nem azokat az embereket küldi az utadba, akiket Te akarsz, hanem azokat, akikre szükséged van: hogy segítsenek, megbántsanak, elhagyjanak, szeressenek és akik által azzá válhatsz, akivé válnod kell.”

    Szeretettel: Józsi

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  21. Józsi bácsi szerint:

    Először is köszönöm szépen az aktív hozzászólásokat. Ettől van az egésznek értelme. Hálás vagyok mindenkinek, aki időt szán arra, hogy elküldje a reakcióját. Tudjátok, az idő a legnagyobb kincs. :)

    Másodszor minden kritikusnak teljesen igazat adok abban, hogy ez egy lerágott csont valahol és erről nem beszélni kell, hanem csinálni. Én mégis azért vagyok ennyire agyalós, mert nagyon sok olyan dolog van, aminek én személy szerint nagyon örültem volna, ha elmondja nekem valaki, amikor gyerek voltam. Nem tették és így – bár igaz, sokat tanultam belőle – elég sok szívás árán jutottam el oda, ahol vagyok. Spirituális szempontból lehet, hogy ez volt a karmám és pontosan ebből kifolyólag senkinek nem megspórolható ez az út, viszont azt vettem észre, hogy könyvek, előadások és építő beszélgetések közelebb vittek önmagamhoz, ezek summázatának, vagy felismeréseinek a leírásával pedig nem bonyolítom, hanem talán egyszerűsítem a képet sokak számára. Akinek ez a szint már kevés, az úgyis tovább megy, akinek meg az agyalás nyújt valamit, amitől bekerül a saját puzzle-jába egy újabb kocka, akkor pedig megérte.

    Harmadszor tisztában vagyok vele, hogy a feminista mozgalom és a nők “elférfiasítása” (bocsánat, ez nagyon ronda szó!) nem véletlenül történt és milyen érdekek voltak és még mindig vannak a háttérben. A végén ajánlott Henry Makow könyv erről szól tele olyan emberek könyvéből származó idézetekkel, melyek alátámasztják azt, hogy a családmodell szétverése és a “nemek nélküli világ” a cél. Aki egy picit is nyitva tartja a szemét, az láthatja, hogy az orrunk elé teszik az egészet a médián keresztül. Még sem erre szeretném kihegyezni a cikket – bár ez egy fontos pont – mert ez megint nem ÉN vagyok.

    A legfőbb célom nekem mindig az egy-egy cikkel, hogy a személyes felelősséget felébresszem az olvasóban, hogy “oké, hogy ott van kint a világ, de ÉN döntöm el, hogy a reakcióm mi lesz”. És ez igaz a politikai propagandára, mindenféle hülyítéseken át az emberi kapcsolatokig. A felelősség azt jelenti, hogy én vagyok a forrása és a hatása a saját döntéseimnek. Ha bármit kételkedés nélkül elfogadok, akkor én vagyok a hibás. Még akkor is, ha a kötelező védőoltást beadatom és abból bajom lesz.

    Üdv: Józsi

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  22. Szabolcs szerint:

    Nekem ez tetszett!
    Mármint nem a világ, amiről olvastam, hanem annak valóságos ábrázolása.
    Annyira bejött, hogy még a Donate gombot is megtaláltam, ami eddig elkerülte a figyelmemet.
    Ennek megkeresését egyébként másoknak is javaslom, mert klassz dolog!
    Szóval aki hasonlóan véleményen vannak az olvasottakkal és úgy gondolják, hogy ezt támogatni kell.(Tehát van ilyen lehetőség is az oldalon…)
    Egyébként meg… Egészségedre Józsi Bácsi. :)

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  23. Linda szerint:

    Olyan férfit , aki nő akarna lenni, nem igen látni, de olyan nőt, aki férfi akarna lenni, sőt , ha lehet még azon is túltenne, olyat úton útfélen van.

    Az a legjobb, ha minden a helyén van , ha a nem pótolhatót nem akarják pótolni és megtanul az ember fenntről is belátni valamit nemcsak az orra hegyéről. A belátni alatt olyan területeket és minőségeket és fontossági sorrendet értek, ami arról szól, hogy a férfi és a nő SOSE EGYENLŐ és NEM IS KELL EGYENLŐ legyen és versenyezni se kell, mert akkor egységre nem tud lépni. A férfi és a nő rangban egy, csak funkció és rendeltetés szerint más és csak együtt alkothat egyet. Az hamis állítás, hogy “joga” van valakinek például szinglinek lenni. Isten szerint nincsenek protekciók és előjogok. Felfogni fel lehet az életet sokféleképpen, de annak törvényei és rendeltetési “igényei” mindenkire érvényesek, nemde? Nem azért mert determináció van, hanem azért hogy Rend legyen. Csak rendben lehet boldogság és csak boldogságban lehet egészség.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  24. Laci szerint:

    az internet az egyik jelentős oka annak, hogy csökkennek mennyiségben és minőségben az emberi kapcsolatok

    A tavasz oka pedig a fecskék megérkezése.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  25. Mariska néni szerint:

    Az ikerlelkeknél most és mindörökké! :)

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  26. balilány szerint:

    Józsi bá”!
    Én nem értem…a legvégét.
    Arról (is) beszélsz, hogy ne ragaszkodjunk, engedjük el, nem birtokolhatjuk a párunk, stb.
    Akkor hogy is van ez a BB-idézet? Nem vagyok teljes egész mégsem, mert van Valaki, aki nélkül nem tudok boldog életet élni? Hümmm?:)))
    namasthe,
    balilány

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  27. János szerint:

    Rengeteg a blogoskodás mindenütt az emberi kapcsolatokról, a szerelemről satöbbi, de nem árt tudni hogy az internet az egyik jelentős oka annak, hogy csökkennek mennyiségben és minőségben az emberi kapcsolatok, különösen a fiatalok körében és a nyugati világban. Vannak dolgok, amiről nem beszélni kell, hanem amit csinálni kell. Kissé olyan ez, mint amikor némelyik nagy lelketlen város beton kalitkáiban számítógépes “virtuális” kertet művelnek egyesek vagy “virtuális+ gyereket nevelnek vagy “virtuális” kisállatot gondoznak.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  28. Laci szerint:

    Gondolataim:

    - szexuális szabadosságra nevelés, korai (a lelki/szellemi érés előtti) szexuális kapcsolatok bátorítása, neves angol pedagógus kísérletei (Lord Russell? illuminátus) bentlakásos iskolában. Megállapította, hogy az éretlen korban létesített párkapcsolatokat követően érett korban sem alakul ki a monogámia igénye. A mindent elárasztó szexuális, pornográf tartalmak, társadalom prominenseinek példamutatása, tömegtájékoztatás liberalizmusa, jogalkotás és alkalmazás gyakorlata, tolerancia igények érvényesítése. Az örömszerzés elsődlegességének hangoztatását később a kizárólagosság szempontja fogja felváltani.

    - Az új világrend egyik eszköze az egypólusú társadalom létrehozására, az ember zombivá alacsonyítására, a legkisebb emberi közösség (a család) szétzúzására. A természetes szaporodás háttérbe szorítása, ami jelenleg még kényszerként jelenik meg a társadalom szemében (termékenységi, szaporodási problémák, mesterséges megtermékenyítés, béranyaság), genetikai kísérletek, klónozás, társadalmi nem fogalmának bevezetése, az elsődleges nemi jelleghez igazodó nevelés elvetése (papás-mamás játékok, stb.) Ide tartozik az egyneműek szerelmének bátorítása és társadalmi elismerése, a heterogén kapcsolatok megkérdőjelezése, vészharang kongatása a hagyományos értékek felett.

    - Ezen folyamatok alapfeltételeit pedig a judeokeresztény vallási dogmáknak a női principiumot háttérbe szorító világképében lehet megtalálni. Ez a teremtés ószövetségi modellje, amelyben a teremtés elsődleges tárgya a férfi, a nő csak másodlagos, ráadásul a bűnbeesés fikciója is őt terheli. A szentháromság égi modellje meg kell, hogy feleljen paraszti eszünknek, miszerint: Anya, Atya, Fiú. Ebből az égi hármasságból Boldogasszony, a Magna Mater kiszorult, helyett betolták a szentlelket, aminek azonban emberi leképeződését idővel kétségbe vonták. Ennek a torzításnak egyenes következménye lett, hogy a kitagadott női elv, ha elismert módon nem tudott érvényesülni a társadalom életében, akkor más módot keresett és talált az érvényesülésre, miközben a megtagadott tulajdonságok torzultak és újabbakkal egészültek ki az érvényesülés lehetőségei szerint. Ezen folyamat eredménye a nők háttér-szerepének erősödése és az érdekérvényesítés módjainak rejtetté válása. (intrika, hiúság, stb.)

    - A kapitalizmus és a pénzközpontú gazdaság nőkre nehezedő terheit kihasználva az illuminátus szabadkőművesség és politikai megnyilvánulása a marxizmus és kommunista eszmerendszer, zászlajára tűzte a nők egyenjogúsítását, ami végső soron kiszolgáltatottságuknak a szexualitás terére történő kiterjedését is magával hozta.

    - Aki testének használatával kíván lelki, szellemi egységet találni, az rossz úton jár, ezért minden igyekezete csak saját magányosságának újabb megnyilvánulásává válik.

    Egy férfi legyen férfi, egy nő pedig legyen nő.

    - A férfit a NŐ teszi férfivá, a nőt pedig a FÉRFI teszi nővé. Ha a nemi szerepeket összemossák, a nevelés a gender elmélet (társadalmi nem) alapján történik, akkor borítékolható, hogy sem a férfi, sem a nő nem fog magának megfelelő társat találni, helyette lesz kopulációs partner, aki csak a testi szükségletek kielégítésére lesz megfelelő, ezzel teljesítve egyéni szinten az illuminátus pénzhatalom jövőtervezőinek szándékait. Ebben az esetben a Valentin napi ajándék csupán illatosító a kagylóban.

    Ajánlott irodalom: Drábik János: A szex és az új világrend

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  29. bandirepublic szerint:

    tisztelt Józsi bácsi! szerintem picit sokat akarsz markolni, így keveset fogsz. ez az egész túl van agyalva, a párkapcsolat nem agyból működik. olyanok elemzik ennyit a témá, akiknek nem megy a dolog a tapasztalataim szerint.
    van egyrészt egy egyszerű genetikai kódolás, amely szerint a génkombinációtokból nyerő utód születik (ez váltja ki a lila ködöt az első pár évben), és van az hogy miként tudtok együtt fejlődni. a többi az humbug. a valentin nap meg a virágárusok ünnepe. éljenek a jól működő emberi kapcsolatok, hejj!

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  30. Nagy Rich szerint:

    Köszönjük szépen ezeket a gondolatokat.
    Olvasásom elején még több hozzászólást terveztem, de szépen csokorba gyűjtötted kedves Józsi bácsi, amit szerettem volna mondani. Ám mégis, pár “szerintem is” gondolat:
    Jópár jónapja azt fejtegetem az ismerőseimnek, és akinek csak tudom, hogy miként is lehet szebb jövőnk. A gyermekek által. No igen, de hogyan lesz a gyermek EGÉSZséges? Mindenképpen EGÉSZséges neveltetéstől, aminek az alapjait a szülők teremtik meg (első 6 év fontossága: a “ház” alapjai). No ez így rendben is lenne, ha azok a “munkások” rendes értenének az alap építéséhez. Hogyan is értenék, ha két ementáli sajt talált egymásra, akik csak egymás kis lyukjait tömködik be, ezáltal létrejött függőség miatt egy illúzió várban élnek, mely hurkapálca alapokon nyugszik. Egy esemény, VÁLTOZÁS (netán önmagunk megismerése) máris rombadönti ezt az illúzióvárat, és már be is köszönt a szenvedés.
    Ezért én inkább még visszább tekerném azt a bizonyos szalagot, hogy a fenti teljességel felesleges történést elkerüljük, a megoldást Józsi bá’, oly szépen leírt gondolataiban keressük.
    Igen, még egy párkapcsolat előtt önmagunk megismerése a legfontosabb. Hiszen tényleg olyan embert vonzol be, amilyen vagy. Ha nem vagy EGÉSZséges, akkor szintén olyan emberek fognak körülvenni, akik TÜKRÖT tartanak azért, hogy ráismerj önmagadra, hogy milyen vagy. Önismeret mindenek előtt, hogy EGÉSZséges emberek legyünk, utána kersegélhetünk párt (bár szerintem nem kell keresni…jön az magától), és utána kezdhetjük azt a szekeret tolni együtt, immáron négy lábbal, és nem két féllel.
    Ezek után a gyermek elég erős alapokat kap ahhoz, hogy értékrendje, érzelmi világa megteremtse számára egy kiegyensúlyozott, boldog és kompenzálásoktól mentes Világot, melyben a szeretet lesz az alapja mindennek. Idealist avagyok, tudom. :D

    Józsi bácsi! Egy FYI: Rockefeller-ék pénzelték a Feminista mozgalmat, és az abortusz klinikákat…sajnos: STB. Alain Watts beszél erről meg még sokmindenről a YouTube-on.
    Boldog MOST-ot, VÁLTOZÁST, FELISMERÉST, ÉSZREVEVÉST kívánok mindenkinek!

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0

Oszd meg velem és az olvasókkal, hogy mit gondolsz!

CommentLuv badge