látogató számláló

MOST ez a valóság

2013-06-25 7 hozzászólás

Személyes tapasztalatom az, hogy az élet pillanataiban lévő csodának tudatos meglátásához és megéléséhez valamikor szembesülnünk kell a halál témakörével. Egy nap meg fogok halni. Ha nem fogom fel és érzem át, hogy minden anyagi célt, amiért az életemben küzdök egy nap saját magam mögött fogom hagyni, sokkal nehezebb rájönnöm arra, hogy mi az életem metafizikai küldetése. Ez a küldetés a valódi értelem az egyébként nagyon fontos, de valójában tökéletesen lényegtelen materiális dolgok mögött.

Eddigi jelentéktelen életem során számtalanszor kerültem olyan helyzetbe, amelyben úgy éreztem, hogy “na most meg vagyok lőve”. Ilyen esemény volt több olyan kisebb-nagyobb baleset, melynek műtét és hosszú hetek tehetetlen lábadozása lett a következménye, vagy a már sokszor emlegetett meghatározó pont az életemben, amikor tavaly nyáron elveszítettem az anyukámat. Amíg nem vállaltam felelősséget a saját érzelmeimért és az azokból fakadó gondolataimért, addig az ilyen helyzetekben mindig azt kérdeztem az égre nézve: “Most miért én?” Úgy érzem, hogy vagyunk így ezzel egy páran. Ennek talán az lehet az oka, hogy sokak szenvedéséről nem veszünk tudomást és csak akkor vesszük észre az érme másik oldalát, ha oda kerülünk. Különben meg “Elég nekem a magam baja!”, ugyi. (Ezt hívják egyébként kognitív disszonanciának = az elképzelt valóságunkba nem illeszkedő információkat kirekesztjük a tudati szintről és úgy viselkedünk, mint azok a kellemetlen dolgok nem volnának.) Nem akarok álszent lenni, ezért bevallom nektek, rengetegszer élem meg a mai napig azt, hogy csak a saját bajom érdekel. Részint önvédelem, részint érzéketlenség az oka. Ez is vagyok, hopp egy tükör. 🙂

“Amikor nehézségekkel szembesülsz és azon tűnődsz, hogy vajon hol lehet Isten, mindig emlékezz rá, hogy a tanár a teszt (=megmérettetés) közben csöndben van.”
– Ismeretlen –

A probléma szerintem ezzel a hozzáállással az, hogy a hárítással és a kognitív disszonancia rendszeres alkalmazásával nem jutunk el sem igazi önmagunkhoz, sem pedig a megoldásnak nevezett első lépéshez, amely után egy boldogabb, tisztább érzésekkel szegélyezett úton folytathatjuk tovább.

Most ez a valóság

Éveken keresztül foglalkoztatott az, hogy a politikai és gazdasági élet valódi irányítói kik lehetnek. Nagyon sok megnézett dokumentumfilm és a témában íródott könyv elolvasása után azt tudom mondani, hogy a megszállott igazságkutatók véleménye az, hogy a látható irányítók mögött van egy láthatatlan erő, amely a valódi döntésekért felelős. Ezt hívják háttérhatalomnak, amely létezésének elfogadása azért lehet előremutató, mert akkor rájövünk, hogy a politikai pártok mögötti finanszírozás és szándék valójában nem annyira különböző az emberiség sorsát illető leglényegesebb döntéseket illetően, mint amennyire annak tűnik. A háttérhatalomról többek között J.F. Kennedy is beszélt (teljes beszéd magyarul itt: J.F.K. beszéde 1961-ből), azt hiszem, hogy amerikai elnökként hihetünk annak, hogy nem csak szellemeket látott. Mégis, ha ez a téma a széles körű nyilvánosság előtt előkerül, még mindig – vagy egyre inkább – a klasszikus összeesküvés-elmélet elnevezéssel bélyegzik meg az alternatívnak nevezett nézeteket a hivatalos “szakértők”. Mindezt annak ellenére, hogy a legtöbben nem veszik a fáradságot arra, hogy személyesen is utána nézzenek az állításoknak, pedig a vita akkor lenne igazán értelmes. (Amíg mindkét fél nem ismeri ugyanazokat az információkat, addig a vita nem lehet eredményes.) Ilyenkor valójában az történik, hogy elutasítom a puszta lehetőségét is annak, hogy az általam elképzelt, jó szándékúnak vélt és az emberiség javát szolgálni hivatott világrend mégsem annyira humánus. Ha kiderülne, hogy rengeteg, sokszor milliók halálát okozó események mögött önző személyes érdekek vannak, akkor kép-telen lennék boldog naivitással szemlélni a dolgokat. Ezzel ugyanis megsérülne a bizonyosságom és a világ jóságába vetett hitem, ami az egész hitrendszerem alapja. (Azt viszont nem merném állítani, hogy a jelenlegi, nem annyira humánus politikai és gazdasági döntések nem fognak hosszú távon az emberek felébredése által csodálatos jövőt eredményezni. Mint tudjuk, teher alatt nő a pálma.) Mindezekre csak azért tértem ki egy bekezdés erejéig, mert ez egy klasszikus példája annak, hogy sokak számára mennyire nehéz elfogadni a ridegséget és a történelmet alakító erők önző érdekeinek meglétét.

S ha már kognitív disszonancia és világméretű “összeesküvések” kérdésnél tartunk, ezt a videót láttátok már?

Teljesen hétköznapi példával élve egyébként a kognitív disszonancia a párkapcsolatok csalódásai terén is tettem érhető (pl. ordító negatív megnyilatkozások és cselekedetek ellenére az egyik fél nem tudja elképzelni, hogy a másik miért bánik vele méltatlanul és ezért továbbra is azt hazudja magának, hogy a rendszeres szop@atás és agresszió a kapcsolat javát szolgálja), de a munkahelyi viszonyaink vagy baráti kapcsolataink során is belefutunk abba, hogy az elképzelt valóságunk különbözik attól, ami a ténylegesen érzékelt realitás. Szeretnénk, ha úgy lenne, de máshogy van. (B@ssza meg.) Az illúzió erősebb…

Mi lehet ilyenkor egy bölcs hozzáállás?

Kiindulópontként azt tudom mondani, hogy a legfontosabb lépés annak elfogadása, hogy a világ és benne minden érzelem, gondolat és cselekedet az VAN. Minden, ami történt, történik és történni fog, az VAN. A múltat nem tudjuk alakítani, csak a róla kialakított képet, a jelen viszonyaira még van némi ráhatásunk nem csak gondolati, hanem cselekedeti szinten is, amelyből majd a jövő is kialakul. De akárhogy is formálódik a milliónyi pillanatból az időtengely, egy adott MOST állapot bármely minőségű eseményének közös nevezője a VANság. Nem, ez nagyon nem jelenti azt, hogy csupán külső szemlélők lennénk a folyamatokban (hiszen a nézőpontunk “mögötti” érzelmek energiája – ahogy a külső és belső eseményekhez viszonyulunk – folyamatosan teremt!), csak arra szeretnék utalni, hogy mivel minden cselekedetünket az érzelmeink hatására létrejövő – belső kommunikációnk általi – gondolatok határozzák meg, ezért a legpozitívabb és legnegatívabb események tudatos megéléséhez is az segít hozzá, ha elfogadjuk a VANság meglétét. Miután ezt megtettük, bárhogy dönthetünk a következő lépésről. Elfogadás, küzdelem, harc, bármi is legyen az.

És most akkor kibontom nektek, hogy ezzel a nézőponttal mit is lehet kezdeni. 🙂

Ha mélyen belegondoltok, furcsa szerzet az ember. A kérdések és magyarázatok leginkább akkor lesznek szükségesek mindannyiunk számára, amikor az elképzelt (illúzió) valóság és az érzékelt, a ténylegesen megtapasztalt realitás között egyre szélesebbé válik a távolság, és mindezt negatív módon(!) éljük meg. Ha csak kicsi a különbség, pl. 5-ös helyett 4-est kapok a suliban, akkor max. mérgelődöm egyet, de ha az elvárt 5-ös helyett megbuktatnak, akkor brutálisan kiakadok. Vagy ha beígérik a 14. havi nyugdíjat is, aztán a 13. havit is elveszik. Ugyanez pozitív irányban nem ugyanilyen intenzitású érzelmi szempontból, azt ugyanis, hogy valami jobban sül el az életünkben, mint amire számítottunk sokkal természetesebbnek vagyunk hajlandók venni. Ennek az az oka, hogy a pozitív kimenetelű helyzetek (“szerencsém volt”, “az Isten mégis csak velem van”, “a világ jó”) után nem teszünk fel további kérdéseket és nem keresünk magyarázatokat. (Pedig a VANság abban az esetben is ok és okozat együtt.)

Hogyan lehetséges elfogadni a VANságot és erőt szerezni ebből?

A VANság valójában a mindenség, a MOST-ra vetítve talán úgy lehetne definiálni, hogy egy múltbéli eseménysor végtelen számú potenciális megvalósulásából kialakult jelen pillanat. A VANság a valóság potencialitását teljességgel átható LÉT megnyilatkozása minden esetben. Most pedig megpróbálom ezt lefordítani magyarra. 🙂

Képzeld el a világot úgy, hogy az X (vízszintes) tengely az időnek érzékelt folyamat, az Y (függőleges) tengely pedig a pillanatok végtelen potencialitása. Az Y tengelyt úgy a legegyszerűbb elképzelni, hogy a végtelen függőleges tengelyen a következő időpillanat képkockái helyezkednek el. Állsz a függőleges tengely előtt és felfelé, lefelé végtelen számú “következő képkockát” látsz. A “végtelen potencialitás” azt jelenti, hogy bármely időpillanatnak végtelen mennyiségű következménye lehet. Jelen pillanatban pl. itt ülök a gép előtt és verem a billentyűzetet nyitott ablakkal, a következő pillanatban elindulhatok egy olyan “úton”, melynek “végén” kijutok a konyhába meginni egy pohár vizet, vagy megmosom az arcomat felfrissülés végett a fürdőszobában, de az is benne van a végtelen események potencialitásában, hogy a széket, amin ülök két kézzel belevágom a monitorba, vagy kiállok az erkélyre és a mélybe vetem magam, miközben torkamszakadtából ordítok, hogy “Moszkvics slusszkulcs!” 🙂 A végtelen potencialitásnak csak az szab határt, ami a fizikai univerzum törvényeivel szemben van. Pl. a következő időpillanatnak nem valós lehetősége az, hogy hirtelen 80 éves leszek, sem az, hogy felébredek Miss Angola mellett egy húsvét-szigeteki motelban. De lehet, hogy ez is csak a hitrendszerem miatt van így, és ha eleget edzeném a gondolataimat, akkor…

Viccet félretéve gondolj bele abba, hogy a jelenlegi pillanatban (=MOST) mennyire – elképesztő módon! – sokféle választási lehetőséged van az azt követő pillanat kialakítására. Úgy érzem, hogy abban a pillanatban, amikor valaki ezt az erőt megérzi és megérti, akkor a Napnál is világosabbá válik számára, hogy mit jelent a felelősség. Én vagyok a forrás és bárhogy döntök, bárhogyan alakítom az életemet, az VAN. És ennek analógiájára az is VAN, ahogyan mások alakítják az övéket, és az is VAN, ahol ez a kettő összeér. A végtelen potencialitásból kiválasztottam valamit és mások is kiválasztanak valamit, s ezek a “lehetőség mezők” az életünk ösvényén folyamatosan találkoznak egymással és újabb felismerhető képkockákat helyeznek el a saját végtelen döntéseink filmjében. EZ AZ ÉLET.

A csoda ott kezdődik, hogy erre a folyamatra képes vagyok rátekinteni tudatosan, felvállalva azt a felelősséget, ami a saját magam és mások által kialakított VANsághoz kapcsolódó személyes megélésem. Gyakorlati példára lefordítva ez a következőt jelenti, ismételten a már korábban említett példával (bevallom, ez volt a villanykapcsoló!):

Amikor az édesanyám haldoklott és már tudtam, hogy csak napjai, hetei lehetnek hátra, akkor értettem meg azt, hogy a végtelen potencialitás képkockáiból kiválasztott (=felelősséggel felvállalt) film eredménye a jelen pillanat. Amikor este lefeküdtem aludni, reggel felkeltem és elkezdtem az életem egyik legmeghatározóbb embere közeledő halálának tükrében nevetségesen banális hétköznapi cselekedeimet elvégezni, akkor a vágtázó gondolataim és a tudat alatt rendkívül zaklatott és szomorúsággal, félelemmel teli lelkiállapotom közepette mindig az a “képkocka” ugrott be, hogy MOST EZ A VALÓSÁG. A végtelen potencialitásban az a történet is megvan, hogy az édesanyám 100 éves koráig egészségben él, de a realitás talaján az történik, hogy az élete egy bizonyos pontján ő tudatosan (de leginkább tudattalanul) egy olyan utat választott, aminek a következménye az lett, hogy sokkal fiatalabban hal meg. Ezzel pedig az én életem végtelen mennyiségű képkockájából is elvett egy csomót (valójában ez is a fájdalmam része!), melyben pl. ő boldog nagymamaként látja a gyermeke(i)met felnőni. De bárhogy is van, MOST EZ A VALÓSÁG, s a legtöbbet akkor tehetek önmagamért, ha ezt a ténylegesen érzékelt valóságot “teljes tudatossággal” megélem. (Jelen esetben ez a gyász és az áramolni akaró érzelmek tudatos megengedését jelentette.) Ha erre képessé válok, akkor nincs többé érzelmi tiltakozás, nincs szenvedés, ami megbénít és képes vagyok továbbra is teremtő üzemmódban létezni.

Ha megvizsgálom az életemet, ez a nézőpont valójában minden döntésemre alkalmazható. Anandagiri, a 2013 márciusában Magyarországra látogató fiatal indiai tanító pl. azt mutatta meg számos történeten keresztül, hogy a boldogtalanság forrása minden esetben az, hogy a fejünkben íródó, életünk minden egyes területére kivetített potenciális jövőbeli történet (=az események általam elképzelt és elvárt folyamata) nem úgy valósul meg, ahogyan arra számítottam. Elképzelem, hogy a munkából hazaindulok és 20 perc múlva otthon vagyok, de a 10. percben balról izomból belém jönnek, jó esetben “csak” combnyaktörést szenvedek és nem sokkal később már egy mentőautóban robogok a kórházba. Ilyenkor a szenvedés csak úgy kerülhető el, ha képes vagyok tudatos szintre hozni, azaz megfigyelni azt, hogy az elvárásaimtól eltérő valósághoz kapcsolt érzelmi állapotból fakadó gondolat okozza a szenvedést. A szenvedés eredője az, hogy nem tudom elfogadni azt a gondolatot, hogy most ez a valóság. Márpedig a következő “képkocka” fölött akkor tudunk felelősséggel döntést hozni, ha nem vagyunk az érzelmeink által irracionális, a valóságot megfigyelni képtelen állapotban.

De hiszen minden egyes időpillanatban írom az életem elvárt történetét Józsi, mit kezdjek ezekkel az infókkal?

Csak annyit, hogy légy tudatában annak, hogy egy elképzelt, megálmodott sztori irányítja az életedet és amikor nem az történik, amit szeretnél, az is a tökéletes VANság része. Sok esetben sztereotípiák, elfogadott normák alapján kialakított sorsterveket kreálunk, amelyekhez aztán nagyon mély érzelmeket kapcsolunk, különben (úgy érezzük, hogy) nem lenne értelme felkelni reggel. Mindig az érzelem (és annak tudatos, vagy tudattalan megélése!) irányít, mert még ha sok esetben nem is tudjuk pontosan, hogy mit szeretnénk, abban biztosak vagyunk, hogy hogyan szeretnénk magunkat érezni a megvalósult terveink következtében. Azonban az életkörülményeimet alakító energiahalmaz megnyilatkozásaként létrejövő VANság minden esetben az, amit megkapok. Ez pedig nagyon sokszor nem az, amit látni, érezni szeretnék. Viszont VAN. 🙂

Ha tehát még nem találtad meg életed párját, ne keseredj el és ne vetítsd ki magadnak egy olyan képet, ahol ez nem valósulhat meg, hanem mondd ki hangosan: “Most ez a valóság.” Ha még keresed azt a munkát, amelyben őszintén jól éreznéd magad, mert önmagadat adhatnád, de még nincsen meg, akkor ne keseredj el és ne legyenek olyan kivetítéseid, hogy ez nem lehetséges, csak mondd ki hangosan: “Most ez a valóság.” Ha elveszítettél valakit, akit nagyon szerettél, akkor ne vetítsd ki magadnak azt, hogy Te már soha nem leszel igazán boldog, hanem mondd ki hangosan: “Most ez a valóság.” És ha bármilyen életkörülményben más sztori jön létre, mint amit “előre megírtál” az elmédben, mindig mondd ki hangosan: “Most ez a valóság.” A legfontosabb azzal tisztában lenni – a saját érdekedben -, hogy a következő MOST kiválasztása a végtelen mennyiségű képkockából a Te döntésed és ez mindig felelősséggel jár. Ezért van az, hogy nem csak a gondolatok forrásai vagyunk, hanem a hatásai – azaz a gondolat eredményeként megszülető eredmény, következmény “elszenvedői” – is. Kapiss?

Az Isten / Univerzum végtelen bölcsessége nagyon okosan úgy alakította ki az érzelmek világát, hogy egy adott időre mindenből csak egy bizonyos mennyiséget adott. Figyeljétek meg! Ha bármilyen érzelem mennyisége “kifut”, újra működik a teremtő állapot. Ezért van az, hogy egy idő után nem tudunk többet szomorkodni, sírni, félni, sem örülni, mert az érzelem intenzitása elhalványul és kifut. Ezért működik a gyász, ezért képes egy tudatos ember 1000 kudarc után is felállni és ezért nem tudunk túl sokáig örülni annak, amit hosszú vágyakozás után megkaptunk. Minden érzelem mennyisége kifut. S ha ez megtörténik, kell egy kis idő, hogy újból feltöltődjön bennünk minden. Mondják, hogy az út a boldogság, nem a megérkezés. Talán pont ezért.

Nekem nagyon sokat segített a felvázolt érzelmi folyamat tudatossá tétele abban, hogy teremtő állapotban tudjak maradni, amikor csak szeretnék, és bátorkodom azt hinni, hogy ez a kis “gyakorlat” egy kivételesen remek “eszköz” arra, hogy a metafizikai felelősségünk (=életem minden cselekedete hatással van a lét egész-ségére) felvállalásával lényegesen éberebb világot teremtsek első sorban saját magam(!) számára, amely által aztán az EGÉSZ is egy sokkal tudatosabb létállapot felé halad. Pl. azzal is, hogy ezt a módszert megosztottam ezen a blogon.

Azzal, hogy tudatosan elfogadjuk azt, hogy bármely időpillanatban “most ez a valóság”, nem csak, hogy nem “feladjuk” egy másik potencialitás létrehozásának esélyét, hanem a pillanathoz kapcsolt érzelmeink tudatos megélését követően sokkal inkább erőt kaphatunk ahhoz, hogy a végtelen lehetőségekből a “következő képkocka” kiválasztásával kezünkbe és szívünkbe vegyük sorsunk tényleges irányítását.

S hogy miért fontos mindennek felismeréséhez a halál témakörét emésztgetni, ahogyan azt az első bekezdésben írtam? Egyrészt azért, mert a saját halálommal való szembesülés a vélt problémáim méretét “helyre teszi” (=igazából minden probléma eltörpül a halállal szemben és rájövök, hogy nincs fantasztikusabb annál, minthogy amíg élek, folyamatosan tapasztalok és dönthetek arról, hogy mire hogy tekintek!), másrészt egyre inkább azt érzem, hogy az élet nagy pillanatai a végtelen mennyiségű potencialitás közepette “visszafelé” legalább annyira jól – ha nem jobban – meghatározhatók, mint odafelé. De ez majd egy későbbi írás témája lesz.

A most következő “képkockában” viszont elkezdek felkészülni egy jóízű táplálkozásra, amelynek minden pillanatába az étel elfogyasztásának testemet és lelkemet tápláló VANságát írom bele ezerrel, mert az jó. 😉

Utóirat: Vigyázat, csapda! Ha a fenti “gyakorlatot” valaki nem jól értelmezi, akkor az rosszul sülhet el! Félreértés esetén pont az éberséget kapcsoljuk ki a történésekből! Vannak olyan értékek az életben, amelyekért mindig ki kell állni és harcolni kell! Ha tudom, hogy mi az igazság, nem lehet hátradőlni azt gondolván, hogy “most ez a valóság” (pl. tele van hazugsággal a világ, akkor én is hazudok) és kész, beletörődünk. A legfontosabb az, hogy éberség legyen! A MOST valóságának elfogadása a továbbhaladás képességének érdekében csak abban az esetben indokolt, ha a jelenlegi helyzet VANságáért ténylegesen nem a mi kezünkben volt az irányítás, vagy képesek vagyunk bevallani azt, hogy “ezt bizony elb@sztuk”! Ellenkező esetben – ha tehettünk volna valamit a jelenlegi helyzet igazságban történő megéléséért!!! -, akkor a “MOST ez a valóság” kimondása puszta magyarázkodássá válik és a felelősség áthárításává. Ezt ne felejtsük el! A jelen pillanat elfogadása tehát nem helyettesíti mindazt, amit megtehetünk / megtehettünk volna egy adott szituációban, de ha nem tettük meg, akkor először szembesítsük vele magunkat az elfogadás előtt, különben nem érkezünk el a megértéshez!

About the Author:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólások (7)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Lenci szerint:

    Neal Donald Walsch az egyik könyvében részletesen beszél arról, hogy mi miért történik ebben a világban és arról is, hogy miként változtathat az ember egyéni, és miként csoportos szinten a valóságon. A könyv címe; Istennél is boldogabban. A neten megtalálható és le is tölthető a könyv.

  2. gradi szerint:

    Kedves Józsi Bá’!

    Ismételten nagyon betalált az írásod, elgondolkodtató és tanulságos. Az egyik bekezdésben írtad, hogy éveken át foglalkoztattak a politika és a gazdaság valódi irányítói-, és a háttérhatalommal kapcsolatos kérdések. Örülök, hogy megemlítetted, de még jobban örülnék, ha erről is létrejönne egy jó kis blogbejegyzés. (tudom érintőlegesen több korábbi téma is tartalmazza) A spiritualitás mellett leginkább ez a téma ami foglalkoztat engem is és sokszor szembe állítom magamban a két “játékost” és hol az egyik hol a másik javára elbizonytalanodok. Elkeserít amit látok, hogy feléljük a bolygónk erőforrásait, ahogy bánunk egymással és a környezetünkkel. Balogh Béla szavaira emlékezve mindig arra gondolok, hogy hogy lehet ez egy aranykor kezdete. Sokszor elkapom a fonalat, de később a sok “rossz” hír hallatára lecsúszok az útról (annak ellenére, hogy a mainstream médiát már évek óta kerülöm). Úgy érzékelem, hogy egyre nagyobb tömeg az aki magából szeretetet és jó energiákat áraszt, ezzel a teremtő erejének erősebbnek kellene, hogy legyen mind a kevésbé tudatos, önös érdekeket szolgáló társainké.
    Mégis ez a teremtő képesség oly csekély a rombolóval szemben.

    Szeretettel és barátsággal, Gradi

    • Gergo Kroffinger szerint:

      Kedves Gradi,

      Bizony mindannyiunk eleteben eljon az a pillanat, amikor mar nem tudjuk tovabb tagadni es jol hangzo filozofiakkal eltakarni a valosagot.
      Nem akarlak ijesztgetni vagy elkeseriteni, de sajnos ez nem az “aranykor” ezt jol latod es a dolgok csak egyre szornyubbek lesznek ezen a bolygon.
      Azonban ez nem a teljes kep. Ha erdekel a valosag, ha az igazsagot oszinten es nyiltan keresed szivesen megosztanek veled nehany gondolatot.
      Keress meg vagy ne, ez csak rajtad mulik.
      kroffinger@gmail.com

      Udv.
      Gergo

    • "Józsi bácsi" szerint:

      Kedves Gradi! Egy zsákmányszerző világban élünk, amelyben azok, akik jómódúnak születnek, hozzánk hasonlóan szeretnének emberi szükségleteket kielégíteni, csak ezen a szinten már ez nem megy úgy, hogy mások élete meg ne rövidüljön. Szerintem ne keseredj el, hanem keresd az igaz gondolatokat, tanításokat és élj azok szerint. Ha a világnak van esélye megváltozni, az abból fog fakadni, hogy a benne lévők elkezdenek egy másik sztorit írni a vágyott valóságról és önmaguk válnak a változássá. Személyes véleményem az, hogy ha az arányokat nézzük, a kritikus tömeg nem 50% fölött van. Ha a Föld népességének 3-5%, max. 10% eléri a magasabb tudatosság szintjét, a dolgok elkezdenek átalakulni, mert az már elégséges erejű lesz a változás beindulásához. Én így érzem. Szeretettel: Iván, alias “Józsi bácsi”

  3. F.J.T. szerint:

    Kedves Lélektestvérem!

    Örömmel olvastam eme írásodat, sűrű bólogatások közepette, pedig nem vagyok egy Bólogató János típus, és a mai világban kevés nézőpont van, amivel egyet tudok érteni. A valóság egy nagyon fontos esszenciáját, a VANságot ragadtad meg. Valóság VAN. Ez a megállapítás banálisnak tűnhet, ezért nem sokat mond manapság a nagy többségnek, de a legalapvetőbb metafizikai megállapítás, amit tehetünk. Létezik a valóságnak egy tőlünk függő és tőlünk független része. A saját valóságunk, mely a végtelen valóság potencialitásaiból végesül az adott időpillanatban tőlünk függ, a mi választásunk, ám a mások valóságát nem mi teremtjük, legfeljebb hatással vagyunk rá. (Az egyéni valóságok közös eredője mentén jön létre az ú.n. kollektív valóság)

    A valóságnak van egy nagyon lényeges pontja, és ez a VÉGTELENSÉG. Ez az, amit az emberi elme hajlamos nem tudomásul venni. A végtelen valóságról készített véges absztrakciót abszolutizálja, majd ebből megpróbálja újraalkotni a végtelent. Ezt teszi ma például a tudomány is, amikor nem a valóságot vizsgálja, hanem azt amit valóságnak képzel. Ez onnan fakad, hogy önmagát zárja be saját absztrakcióinak börtönébe, mivel csak az általa valóságnak hit részét hajlandó vizsgálni a valójában végtelen valóságnak. Ez pedig – bár a saját maga által létrehozott absztrakciós rendszeren belül működőképes – oda vezet, hogy az így létrejött információhalmaz tudás néven abszolutizálódik, amivel az a probléma, hogy ez sem nem abszolút, sem nem tudás. Tudásnak én azt nevezem, ami tér és idő függetlenül IGAZ és ÖRÖK, ami ugyanakkor magában foglalja a térre és időre vonatkozó abszolút ismereteket. A Valóságon belül tehát, amin belül mi is létrejöttünk és teremtjük a saját és a kollektív valóságunkat, van azonban az a végtelen valóság, melynek mindezzel együtt mi is része vagyunk, de a működését ezen a létsíkon nem befolyásolhatjuk. Ezt nevezem én tőlünk független isteni valóságnak. (Ha ezt befolyásolni tudnánk, akkor az Univerzumunk már többszöröse elpusztult volna attól a töménytelen mentális és érzelmi teremtéstől, mellyel egymást igyekszünk megsemmisíteni olykor)

    Jól van tehát kitalálva ez a földi homokozó, mert a valóságok hierarchikus módon kapcsolódnak egymásba, a teremtés szellemi hierarchiájának megfelelően. Ez nyilvánvalóan nem egy síkot és dimenziót jelent. Az emberiség összvalósága tehát így része egy még nagyobb valóságnak, és a láncolat végtelen módon folytatódik azon belül, ami mindent magában foglal a maga végtelenségében, és amiben minden létrejön, létrejöhet, ez pedig az Isten. Ezért mondtam, hogy létezik a mi valóságunkon kívül az a végtelen valóság, mely minket is magában foglal, de amit nem tudunk elpusztítani, mert ez az ami minden létezőnek létezést biztosít.

    A szabad akaratunk által, viszont tökéletes hozzáférésünk van saját teremtésünkhöz, így egyéni valóságunkhoz. Úgy gondolom, nekünk embereknek bőségesen elég is ez, mert ezzel is sokszor igen-igen nehezen birkózunk meg. 🙂 A teremtés iskolájában vannak a miénknél sokkal bonyolultabb leckék is, sokkal tágabb lehetőségekkel, de úgy látom oda csak akkor juthatunk, ha a földi osztályterem tananyagát a tökélyre fejlesztettük. Ez az Univerzum és a Teremtő nagy „szerencséje” mert máskülönben a Mohó Szápiensz az egész teremtést már rég gajra vágta volna nagy csíntalanságában, tudatlanságában vagy önteltségében.

    Elnézést ezekért az elszállt gondolatokért, csak az írásod kapcsán ihletődött kvázi metafizikai megközelítésű kiegészítésképpen. Belinkelek ide egy írást mely nem ehhez kapcsolódik, hanem a cikkedben szereplő videóhoz, pont aznap írtam, mikor Te is feltetted az írásod. Érdekesen működik ez a valóság, az már egyszer szent 🙂

    http://blog.fazekas.info/2013/06/25/az-ufok-mar-a-spajzban-vannak/

    Köszönöm az írásod és boldog VANságot kívánok Neked és mindenkinek!
    F.J.T. legutóbbi bejegyzése: Az Igazság FényeMy Profile

    • "Józsi bácsi" szerint:

      Köszönöm szépen az értékes kiegészítésedet és a belinkelt írásokat! Szeretettel: Józsi

Leave a Reply

CommentLuv badge