Hogyan változtassuk meg a világot?

2012-08-14 11 hozzászólás

A kérdés rossz. A világot megváltoztatni nem lehet. Olyannyira lehetetlen, mint a tenger fenekére bugyit húzni. A világ, kedves komám, az VAN. Pucér. Az összes gonoszsággal és jósággal, ami benne van egyszerűen maga a tökéletes visszatükröződése annak, amilyen maga az emberiség. Nem, nem az összeesküvést és gazdasági erőfölényt szerző hatalmi erők manipulatív cselekedeteinek eredménye, hanem az önnön működését megismerni lusta, alapvetően gyenge, kényelemre és szórakozásra (=szétszórt figyelem!) vágyó és könnyű életre szomjazó tömegek kívánsága, úgy tündököl. Igen, tudom, ítélkeztem. A kifelé mutogatás akkor is zsákutca. Pont.

“A világot nem a gonoszság fogja elpusztítani, hanem azok, akik végignézik a gonoszságokat és nem csinálnak semmit.” (Albert Einstein)

Nem olyan régen kitettem ezt az idézetet a “Józsi bácsi” facebook oldalra (az alább látható módon) és ahogy végignéztem a hozzászólásokat és azt, hogy hányan tették ki a saját üzenőfalukra ezt a beszédes mondatot, egy igen érdekes megállapítást tettem: ezt a jelentőségteljes közlendőt – mint ahogy MINDEN verbális és non-verbális kommunikációt – más-más módon értelmezték az olvasók. Van, aki számára a jelenleg regnáló politikai hatalom eltávolítása ugrott be, van, akinek a korábbi kormány tettei, van aki zsidózni kezdett, van, aki a szélsőjobbot gyalázta, és még sorolhatnám. Ahogy az ún. megosztásokhoz (=ahogyan a facebookon a képet valaki a saját üzenőfalára kiteszi) kapcsolt üzeneteket olvastam, furcsa érzés született meg bennem. Mérhetetlenül és kétségbeejtő módon tele vagyunk ítéletekkel és nem vagyunk gyávák használni őket. Persze a jó öreg Albert bácsival is lehet vitatkozni, főleg azon a ponton, hogy mit is jelenthet a “gonoszságok végignézése” az ő személyes értelmezésében. Mivel azonban ezt már nem fogjuk tudni megkérdezni tőle, ezért körbejárom a téma “józsi bácsis” nézőpontját.

Einstein idézet

Ahhoz, hogy a világot bármilyen szempontból képesek legyünk együtt, közösen megváltoztatni, ahhoz először egyéni szinten kell elvégezni a melót. Pl. többek között megérteni ezt is: “Az, hogy az emberek hogyan bánnak veled, az az ő karmájuk, ahogyan pedig Te reagálsz, az a tiéd.” (Wayne Dyer). A kérdés jóllehet felmerül ezen a ponton:

Min múlik az, hogy én hogyan fogok reagálni?

Tagadhatatlan tény, hogy a személyiségünk számos olyan elemből tevődik össze, melyet a környezetünk tudattalan reakciói hoznak létre bennünk. Én pl. amikor kisgyerek voltam, 3-4 éves koromig hosszú, egyenes, vállig érő tejfölszőke hajam volt (ha most belenézek a tükörbe, ezt nehéz elhinnem :)) és a szüleimmel együtt néha találkoztunk olyanokkal, akik kislánynak néztek emiatt. “De aranyos kislány!” – mondták. Édesanyám pedig kikérte magának és rávágta: “Ő kisfiú!” Én meg: “A lányok olyan anyámasszony katonája mind” – gondoltam, és kétségbeesve kapaszkodtam anyukám szoknyájába és szarul esett, hogy lánynak néznek, amikor nekem fütyim van. :) S bár ez csak egy néhányszor előforduló aprócska mozzanat volt az életemben, bizony komoly komplexusokat okozott a későbbiekben is ez az “előélet”, ugyanis későn érő fiatal srácként vissza-visszatérő félelmem volt “belül”, hogy nem vagyok elég férfias és ezt a külvilág már valamikor (gyerekkoromban!) visszaigazolta! Ezen kívül sorolhatnék számos ”ezt szabad kisfiam – azt nem szabad kisfiam” elemből összetevődő belső korlátozottságot, melynek köszönhetően az lettem, aki vagyok, de ami a lényeg, hogy tudatosság nélkül(!) bizony még most is azt hinném, hogy az VAGYOK, akinek a világ visszatükröz. Pedig ez mellékvágány. Szerintem.

Ha azonban nincsen bennem tudatosság, ami azt jelenti, hogy nem vagyok képes önmagamra, a saját “működésemre” kívülről rátekinteni viszonylagos objektivitással (pl. ha egy katona ránézne önmagára kívülről, amikor épp egy “ellenséges”, fegyvertelen gyereket lő fejbe, talán elgondolkozna a tettein), akkor szinte lehetetlen változ(tat)ni bármit is, mert az egonak szüksége van arra, hogy bizonyossága legyen az általa elképzelt valóságban lévő igazság(?) megtapasztalásáról. S bár a kívülről való rátekintést is az elme végzi el, az ember képes arra, hogy úgymond “tükörből” tekintsen önmagára, amennyiben úgy dönt!

Mar egy jó ideje tanulmányozom az NLP (=neurolingvisztikus programozás) tudományát és abban van egy nagyon egyszerű eszköz, amelyet meta tükörnek hívnak. A gyakorlatot alkalmazó ember azt a szituációt igyekszik meggyógyítani, hogy “adott a problémám, melyet nem ért meg a világ és adott a világ, amely nem ért meg engem.” Mivel a világot megváltoztatni nem lehetséges, ezért csak azt tudom tenni, hogy a világ helyzetébe képzelem/helyezem önmagam és megvizsgálom kívülről, hogy miért nem értenek meg engem (“azok” a “hülyék”), majd kívülről ránézek önmagamra + a világra és rájövök, hogy milyen hitrendszer irányítja az életem. Magyarul a felismerés által önmagamat változtatom meg, amikor ezt teszem. Döbbenetes önmagunkkal való szembesülést okoz ez a gyakorlat, ugyanis amikor a világ szemszögébe helyezkedve nézek önmagamra, sokszor fájó felismerésként hatol át az elmémen a saját korlátozottságom. Ezt a gyakorlatot ráadásul úgy kell elvégezni a kellő hatékonyság eléréséhez, hogy közben változtatom a pozíciómat (pl. egyik sarokból beszélek én, majd átállok a másik sarokba, ahonnan “a világ” szólal meg, majd a harmadikba ahonnan pedig “a világra” és önmagamra kívülről tekintek egyszerre), mert így az elmém el tudja hinni azt, hogy a nézőpontom megváltozott.

A következő lépés ezen a ponton az, hogy mi az oka a saját “korlátozottságomnak”?

Erről részint már írtam jó régen a Nincs jobb és bal oldal c. bejegyzésemben és ennek röviden összefoglalva a lényege az, hogy “amit nem tudok a világban elfogadni, azt önmagamban nem tudom elfogadni.” (Ugyanis a világ az VAN, tehát csak az én hozzá-állásom lehet a bibi.) Továbbfűzve azonban ezt a gondolatot, újabb kérdés merül fel: ha el tudjuk azt fogadni, hogy a tudományos fejlődés és az abból következő környezeti és tudati változás mindenkit érint a világon, akkor miért van az, hogy valakik számára természetes megölni vadidegen embereket (pl. háború esetén), mások pedig képtelenek erre a szintre “süllyedni”. És ha már itt tartunk azt a kérdést is feltehetitek nekem: “Miért mondod azt a képtelen hülyeséget Józsi, hogy a vadidegen emberek gyilkolását önmagamban nem tudom elfogadni?” A kérdés jogosnak tűnik, ráadásul én is egy béke és emberszerető lény vagyok, aki a légynek se tudna ártani. Na jó, a légynek még igen, szóval van előttem fejlődési lehetőség. :)

A válasz pedig az, hogy Mindenki a saját szintjén “nyomorog” és megfelelő tudatosság nélkül(!) csak a saját szemüvegemen keresztül vagyok képes a világról véleményt alkotni. Az egyéni szemüvegek jóllehet bármennyire is egyéniek, mégsem teljes mértében azok, mert sok-sok ember van, aki mégicsak közös hullámhosszon rezeg velem és amikor ezt az ego szintjén megtapasztalom, akkor “örül a májam”, hogy igazam van. Valójában azonban “nincs igazam”, hanem a valóság egy adott tudatossági szintjén belül van igazam. Erre a felismerésre pedig Don Beck és Chris Cowan ébresztettek rá, akik létrehozták az ún. spiráldinamika modelljét. (Az, hogy erről ebben az összefüggésben billentyűt ragadtam egy nagyon kedves olvasómnak, N. Gábornak is köszönhetem, aki a 2012. augusztus 7-i HungaroPiacon történt előadásom után ezt a már általam ismert modellt rendkívül szemléletesen kielemezte nekem. Köszönöm Gábor!)

A spiráldinamika lényege az, hogy a világban élő emberek jelenleg 8 különböző tudatossági szinten működnek és ezek a szintek “spirálisan” felfelé, az ég felé mutatnak. Aki egy szinttel “feljebb” csúszott (akár csak az életének egy adott területén), az már nem tud visszacsúszni, mert aki elindult a fény felé, az nem vágyik a sötétségbe. (Jóllehet a sötétség állapota is tökéletes része a VANságnak és ezt nagyon fontos megérteni!) Az egyes tudatossági szinteken tehát vannak, akik még “újszülöttek” és teljesen ösztönlények, ők a “csak nekem legyen jó” típusú emberek, és sok szinttel feljebb vannak a közösségi felelősségvállalással felvértezett egyének, akik már megtapasztalták az önző én-valóság különböző szintjeit és úgy gondolják, hogy a környezet attól lesz a legszebb, ha a sajátomon túl mások életét is szebbé, örömtelibbé teszem. (Ezt a józsiblogot sokkal inkább ilyen szinten tartózkodó emberek olvassák, ugyanis az “alsóbb” szinteken lévők számára az, hogy én ingyen, mások tisztánlátásáért összefüggésekre mutatok rá, az maga a butaság non-plusz ultrája. :))

Az egyszerűség kedvéért a modell kitalálói az egyes tudatossági szinteket színekkel jelölték meg, így az ő értelmezésünkben a világot (alulról felfelé) bézs – bíbor – piros – kék – narancs – zöld – citrom – türkiz típusú emberek alkotják. Érdekessége a színek meghatározásának, hogy az élénk, tüzes (férfias) színeket a lágyabb (nőies) színek követik, ezzel is utalva arra, hogy a tudatosság fejlődése a bennünk lévő férfi és női energiák váltakozását egyaránt igényli, s a jelenleg(!) legfelsőnek tartott türkiz szín a belőle áramló nőies energiájával pedig arra enged következtetni, – amit még én is hónapokkal ezelőtt leírtam -, hogy jelenleg a nőies energiák kulcsfontosságúak a rezgésszám-változáshoz, mert az van a csúcson! Fontos azonban elmondani azt, hogy a türkiz szín csak jelenleg a legmagasabb szint, mert nagyon is elképzelhető, hogy azt egy bármilyen férfi energiájú szint követi majd, ha az emberiség tudatilag eléri azt a szintet. (Ezt a szintet az integrál pszichológiában korálnak hívják, de ez még “nem hivatalos”). Ami a lényeg, hogy minél feljebb vagyok a “színskálán”, annál inkább egységként tekintek a világra, mert MIND EGY. Ezt Hamvas Béla úgy hívja, hogy az ember felülemelkedve az individuális élet állapotán a mindenre kiterjedő lét állapotban a lélek intenzív érzékenységét éli meg. A lélek intenzív érzékenysége… Az öreg Béla tudta hogyan kell úgy fogalmazni, hogy letegyem a kupicát és elmerengjek egy pöttyet. :) (Jóllehet Hamvas Béla a védikus megközelítés szerint a tudatosságot az ego varázslatának tartja, ugyanis míg a tudatos egyén önmagára és a világra reflektál, addig az isteni lét érzékenységével átitatott tudattalan – vagyis a tudat alatti – Én a lélek által kapcsolatban van az Egységben élő teremtéssel és ismeri önmagát. Erre utal a lelki-ismeret kifejezés, ugyanis a lélek mindig tudja, hogy mi az, ami Istentől való és mi az egó által kreált illúzió!)

Hamvas Béla: A beavatásról

Hogy is vannak tehát ezek a színek? Csak nagyon röviden, hogy tiszta legyen:

A bézs a legalsó szint, férfias energia és küzdelem jellemzi. Ez a “valami újat kell létrehozni” érzés. (Megszerzem a csajt!) A bíbor feminin energiát hordoz – sok esetben tele van miszticizmussal – és “gatyába rázza” a bézs által létrehozott újat, amelyben ezáltal csökken a káosz. (Oké, már összejöttünk, most ismerkedjünk meg jobban és puhítsuk a kapcsolatot.) A piros ismét férfias és a már “rendezett káoszt” nyers energiával kiterjeszti a világra. (Enyém a nő, ha hozzáérsz, véged!) A nőies kék kiegyenlíti ezt a hódító időszakot, az energiákat rendszerbe szedi a harmónia érdekében. (Boldogan élünk együtt.) A férfias narancs színű egyén kiterjeszti ezt a harmóniát és az élete egyéb részévé is akarja tenni. (Sikeressé akarok válni, én akarok lenni a király!), a zöld “befogadó” nőiessége viszont ezt a harmóniát közösségi szintre emeli. (Ha másnak jót teszek, nekem még jobb lesz!) A férfias energiájú (citrom)sárga a meglévő közösségi harmóniát magasabb szintre emelve létrehoz egy új, magasabb szintű rendet. (A férfierő teremt!) A türkiz pedig a maga nőiességével a megteremtett új rendet (mind EGY!) rendszerezi. Ez már egy beavatott szint, mert itt tisztában vagyok a teremtés metafizikai (=természeten túli) valóságával. Magyarul azzal a nem látható egységgel, amely mindent és mindenkit összekapcsol. Fontos megjegyezni, hogy ez a felfelé mutatóan spirális tudati “fejlődés” az élet minden kis szeletére jellemző és minél több területen van meg az éberségem (=a világra, mint elválaszthatatlan egységre tekintek), annál magasabb létrendi szintre kerülök. A magas létrendi szint pedig az össz-színvilágomat (spiráldinamikai értelmezésben) emeli. Magyarul akkor vagy a király, ha minden szinten türkiz vagy. De vigyázz, mert ha a türkiz “szint” illúziójában királynak érzed magad, akkor még igen csak narancs “szinten” vegetálsz. :)

Ha tehát valami számomra nem világos, vagy nem értem, akkor mindig jusson eszembe a következő mondat:

A tenger mélyén úszó halak nem látják a magasan szárnyaló madarakat!

Magyarul: egy adott tudatszintről egy lényegesen magasabb tudatszint nem értelmezhető. (Visszafelé azonban igen, és ezért is írom ezt a bejegyzést!)

Oké, oké, ez mind szép és jó, de mi a sz@rt kezdjek ezzel Józsi?

Hogy csakis önmagamról beszéljek, elképzelem, hogy az élet egy adott területén sokat foglalkozom az önmagamban lévő tudás fejlesztésén. Ezen a szakterületen Én egyre magasabb szintre kerülök, a bézsből indulva a megfelelő energia és figyelem (+cselekedet!) összpontosításának köszönhetően hamar a piros, majd kék, majd narancs, zöld és (jó esetben) feljebbi szintekre jutok. Élvezem, hogy “már értem (b@zdmeg!)” és rá szeretném kényszeríteni (=önzetlenül odaadni) másoknak is ezt a felismerést. Egy felismerést átadni azonban nem lehetséges (a felismerés lényege ugyanis pont az, hogy egyéni szinten történik!) és ez engem, ego szinten zavarni kezd. Az elmém korlátait nem meglátva eszembe sem jut, hogy az a másik ember ezen a szakterületen nem képezte magát (annyit vagy egyáltalán) és még mindig bézs vagy bíbor “szinten” áll, azonban mivel neki más a szakterülete, azon belül lehet, hogy már ő is narancs, zöld vagy még feljebbre jutott. Én meg megítélem a “korlátozottsága” miatt, pedig lehet, hogy az ő szempontjából meg bennem van a bibi. Jujj. :)

A saját speciális szakterületemen túl mindazonáltal vannak olyan általánosnak nevezhető ismeretek (például az önismeret, egészség, kommunikáció vagy akár pénzügyi- gazdasági ismeretek területén), amelyek a mindennapi létezéssel folyamatosan fejlődnek, tekintve, hogy híreket, elemzéseket, esettörténeteket olvasunk és hallunk nap, mint nap. Vagyis ha nem a világtól elzárva élem az életemet és eljut hozzám a környezet “zaja”, akkor akarva-akaratlanul változik a véleményem és megtanulom egy bizonyos – jó esetben egyre tisztább – szemüvegen keresztül szűrni az információt. Ha pedig ez a szemüveg egyre kevésbé az ÉN-ről és egyre inkább a MI-ről szól, akkor magasabb tudatszintre kerülök, mert ez a – ha lehet így nevezni – “tudati fejlődés” rendje. Hamvas Béla ezt a fejlődést hívja úgy, hogy egyre inkább elérjük az éberség állapotát. (Egyébként ennek az éberségnek a szimbóluma a még sok helyen templomtornyokon látható kakas, Aszklépiosz kakasa.)

Ebből a megközelítésből az következik, hogy a fejlett nyugat és a barbárnak nevezett 3. világbeli társadalmak alapvető különbsége az, hogy a benne élők egyéni tudatszintjének a “színe” határozza meg magának a népnek a tudatszintjét, vagyis minél több ember bocsájtja ki az egység rezgésszintjét, annál jobban közeledünk a türkiz felé. A nyugati világ valahol a narancs “szint” körül rezeg most, mely a profit elsődlegességét veszi alapul és ez alapján méri a sikert, míg pl. egyes afrikai országokban, ahol a természeti erőforrások feletti hatalom határozza meg egy ember státuszát, még sokkal inkább a bézs és piros “szintek” között élnek. India, vagy pl. Tibet bizonyos részein pedig már a türkizbe hajló helyek is lehetnek (melynek jellemzője a globális EGYségérzés), de pl. a Kulturális Kreatív mozgalmak is segítenek nekünk a narancsból a zöldbe átlépni. Ha az ember él és gondolkodik, akkor ez az ún. “spirális dinamizmus” az élet elkerülhetetlen velejárója.

Hogy hogyan tudom ezt az ismeretet a mindennapokban használni?

Nos, ez viszonylag egyszerű. Mivel mindenki a saját szintjén “nyomorog”, ezért a hétköznapi kapcsolatteremtéseink alkalmával kérdezni kell a másik embert (ha már zöld “szinten” vagy, teljesen világos, hogy “ő is Te vagy”, ugye…), hogy mit tart fontosnak az élet különböző területein. Amikor én kocsmázok például és egy olyan emberrel beszélgetek, akinek teljesen mindegy, hogy az általa választott foglalkozással esetleg mások átverése által szerez pénzt, akkor tudom, hogy ő még az alsóbb “szinteken” tart (ami úgy ahogy van, tökéletes!) és nem rabolom a saját időmet azzal, hogy erkölcsórákat tartok a zöld “szintű” közösségi gondolkodásról, mert úgy sem fog “átmenni”. A legtöbb, amit tehetek az az, hogy elmesélem neki a saját látásmódomat, hiszen én is azáltal jutottam / jutok “magasabbra”, hogy mások tapasztalataiból merítek bölcsességet.

Beszélgetsz tehát ismerősökkel és ismeretlenekkel és figyelsz. Amennyiben egy picit is tanulmányoztad ezt a modellt, fel fogod ismerni, hogy a másik éppen hol tart és önmagadban kuncoghatsz végtelen nagy szeretettel, hogy “hehe, a Béla még tök bézs“, miközben te már a kékből épp a narancsba fordulsz az adott témát – vagy éppen a VANságodat – illetően, máskor meg ha eléggé őszinte vagyok önmagamhoz, akkor Én fogom megállapítani azt, hogy “huhúú, ezen a szinten én még épp csak most léptem át a piros szintet!” (és ez tökéletesen rendben van), s ha ezt képes vagyok megtenni, akkor nem irigykedéssel és egoból fogok reagálni egy nálam “magasabb szinten” lévő ember gondolataira, hanem alázattal. És máris van esélyem fejlődni. Juhé. :)

A cikk címében feltett kérdésre tehát a válasz az, hogy a világot azáltal változtatjuk meg, hogy nyitva tartjuk az elménket és a szívünket, a felismeréseinket pedig megosztjuk a világgal (és példát mutatunk velük!) – és ebben az értelmezésben már szerintem Albert bácsi is büszke lenne ránk, mert csinálunk valamit és nem csak passzívan szemlélődünk (bár a fókuszált szemlélődés az már teremtés is lehet!) -, mert ez hozza létre azt az energiaáramlást, amely másokra (=én+világ) hatással van/lesz, s amely által a világ változása pozitívabb irányt vesz apró lépésekben. Jóllehet a spiráldinamika modelljén kívül van még egy csomó másik, amelyik működőképes, de saját tapasztalatom az, hogy az életben mindenhez valamilyen “eszközt” használunk (és ha működik akkor bizonyosságunk is lesz benne!), legyen az egy bölcs ember hitvallása, egy tudós ember kutatásának rendkívüli eredménye, vagy akár csak a sarki “Józsi bácsi” kocsmafilozófiája. Szerény véleményem szerint tökmindegy, csak az a lényeg, hogy úgy érezd, közelebb kerültél az EGYséghez az “eszköz” által.

Azt hiszem, most elmegyek és a szokásos feles lehajítása mellett lecsekkolom a kocsmában a bíbor, piros, kék, narancs és zöld haverokat és megbeszélem velük, hogy esetleg keressünk egy olyan másik krimót, ahol sárgák és türkizek is megfordulnak. Bár kétlem, hogy egy “jó öreg” türkiz éppen az ágyas szilva mellett találná meg a megoldást, de sosem lehet tudni… :) Egészségetekre!

A cikk szerzője:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólások (11)

Visszakövetéses URL | A hozzászólások RSS Feed-je

  1. kocsislaci szerint:

    Szervusz Józsi Bácsi!
    Hetek óta csak benézek ide. Ma elolvastam a cikket. Meg kellett érnem a befogadására?
    Jó, hogy vannak akik felfelé törnek, de közben energiát nem sajnálva húzzák magukkal azokat, kiknek szimpatikus ez az út.
    Köszönöm és jó egészséget kívánok!
    kocsislaci

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  2. TomApó szerint:

    Köszönet a gondolataidért!

    sötét-bézs üdvözlettel! :)

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  3. Gaabor szerint:

    Kedves Józsi!

    ezúttal nem tudok mit hozzátenni, ez úgy jó ahogy van!
    A legszebb az egészben, ahogy a posztok gyűlnek. Érzékelhető, hogy milyen sok érdekes ember van a világban, akikben különféle színtörésekben rezeg az egyetemes igazság fehér fénye!

    Kedves Linda!
    Nagyon megragadott, amit írtál. Igazán kíváncsi lettem a metafizikai sorselemzésre. Megjegyzésedhez két dolgot fűzök hozzá:
    1. Együttműködés és ellenállás (az univerzum mintázataival) nem a jó és nem a gonosz közötti választás kérdése, hanem feminin és maszkulin erők fellépése, amelyek létezése szükségszerű. Maguk is mintázat szerves részei. Egyszerűbben fogalmazva, a gonosz, a jóhoz vivő kerülő út, mivel a jóhoz egyenes út nem vezet.
    2. A spiráldinamika is valójában nem 8, hanem 12 archetipusban gondolkodik. Ebből 4 archetípus az emberi megismerés jelenlegi szintje számára még rejtett. Don Beck úgy fogalmaz, hogy a spirál felfelé nyitott, tehát további csavar-emeletek várnak felfedezésre. A türkiz szint a beavatottak szintje. Ken Wilberen kívül nem sokan vannak, akik kijelentéseket mernének tenni a türkiz feletti szintek minőségeiről.

    Kedves Józsi és Linda!

    Köszönöm az inspirációt, amit Tőletek kaptam

    Szeretettel

    N. Gábor

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  4. Attila szerint:

    Koszi Jozsi bacsi. Van egy baratom akit ugy ismertem meg mint aki dadog. Kesobb, amikor mely beszelgetesekbe merultunk, amikor “testverekke” valtunk mar nem dadogott. Rajottem, hogy masokkal sem dadog ha “olyan” a kornyezet, a talalkozasi szint…
    Szeretnem ha tudnad (bar egy ideig nem volt lehetosegem e honlapot latogatni), hogy azzal a jelenlettel lepek e honlapra, amely olyan talajt biztosit szamodra, amelybe neha te is meglepodsz, hogy milyen magvakat hintesz. Milyen szuper egy olyan szeretet-, energiakozosseg, ahol egyik ember a masikbol igazi csodakat hiv elo. Itt valami ilyen kocsmas tarsasagra talaltam.
    Veletek iszok amig nem tudok felkelni, s-azta’ akko’ meek.

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 1
  5. Ferences szerint:

    Ott kell kezdeni, hogy tisztelni kell szüleinket, hagyományainkat, nemzetünket. Ne szemeteljünk, ne pazaroljunk, adjuk át a helyünket a kismamáknak, időseknek, segítsünk ahol lehet, védjük meg értékeinket, ha kell szálljunk szembe mindazzal, ami rombol, pusztít, értéktelenít. Minden világvallásban le vannak fektetve azok az sarokpontok, amelyeket ha betartanánk, nagyot javulna a világ. Tegyük meg. Mutassunk példát. Cselekedjünk!

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  6. Farkas Zoltán szerint:

    …hmm…

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  7. Linda szerint:

    Nagyon jó írás lett ez Józsi!

    Én például a metafizikai sorselemzést tartom eddig a legmélyebb és átfogóbb önmegismerő és vanságmegismerő eszköznek. Itt nem 8, hanem 2 őselv (maszkulin+femini) 1O őserő és 12 archetipus, valamint 1O törvény alapján vizsgálódunk.
    És a “tét” az, hogy a bennünk levő vanság, emberi korlátaink között hol csökevényes/problémás és hogyan lehet teljessé tenni. Ez lenne a “fejlődés”. Merthogy a vanság szempontjából a fejlődés tulajdonképpen a mindenséggel való egészséges együttműkődést jelentené. Ahol ellenállás, feszülés van, ott nincs elfogadás, torzul a (szeretet =ami alap) és ez a feszülés, mint a hullám, terjed a Létezés minden szintjén keresztül.
    A vizsgálódás segítségével rá lehet látni, hol feszült be az ember és miért.Hol zavarodik meg az életképzelet. erről is sokat ír Hamvas Béla.
    Érdekes ez is nagyon.:) Mint ahogy az is, hogy lett légyen hamis teremtés vagy helytálló, mindkettőnek következménye van . Sok ember nem szereti a következményt, hihi.

    Linda

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  8. Piroska szerint:

    :)

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  9. Józsi bácsi szerint:

    Kedves Richie!

    Talán láttad “A jövő kezdete” c. filmet, melyben a világot az által képzeli el egy kisfiú jobbá tenni, hogy egy jótettet három másikkal viszonoz. Tulajdonképpen azt hiszem, hogy itt erről van szó. Ha megfelelő nyitottsággal járunk a világban, folyamatosan találunk tanítómestereket, akik vagy nálunk magasabb szin(t)ű tudásról, vagy önmagunk korlátairól tanítanak. Olyan nincsen, hogy hiányzik a tanító. Max. nem figyelünk eléggé. És a felvetésed, miszerint az emberek maguktól fejlődnének-e, nagyon jó. És a válaszom az, hogy igen, mert alapvető szükségletünk a növekedés, azt pedig másokkal történő eszmecserék és a kíváncsiság által elégítjük ki. (Szerintem! :))

    Kedves Attila!

    Nagyon örülök én is, hogy találkoztunk, köszönöm a visszajelzésedet!

    Szeretettel: Józsi

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  10. Kedves Józsi bá!

    Nagyon örülök ennek az írásodnak, mert első személyes találkozásunkkor a Gáborral folytatott beszélgetésednek csak kis részeit sikerült elkapnom. Gábor annyi érdekeset mondott, hogy amikor épp ott voltam, akkor is inkább hallgattam és figyeltem. Később meg engem hívtak el…

    A cikkeden elmélkedve legalább egy részét pótolhatom annak, amit akkor elmulasztottam. Jó volt találkozni veled, még ha röviden is. :)

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0
  11. N.Richie szerint:

    Kedves Józsi bá’!

    Tök jó mindez, ám elgondolkodtató, hogy melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?
    Minden relatív, ugye. Mindenki a saját kukkerén keresztül látja a Világot. Viszont azt nem értem, hogy annak hatására változunk, mert vannak tanítóink, vagy eleve bennünk van változás. Mondjuk van egy mondás, mely talán ezen kérdésemet meg is válaszolja: “Ha készen áll a tanítvány, a mester is megjelenik.”
    Hogy állnánk, ha nem lenne tanító? Megjelenne bennünk a jó és a rossz eldöntésének érzése? …elkülönülve attól, amit a társadalom tanított jónak és rossznak.
    Kíváncsi lennék mi lenne az emberekkel, ha nem tanítanák egymást. Kíváncsi lennék, hogy az emberek maguktól fejlődnének-e.
    Akárhogyan is, minden úgy jó, ahogy van. Csak elgondolkodtam… :)

    Tetszik ez a hozzászólás? Thumb up 0

Oszd meg velem és az olvasókkal, hogy mit gondolsz!

CommentLuv badge