látogató számláló

A “hazugság faktor”

2013-07-31 13 hozzászólás

Néhány hónappal ezelőtt láttam egy filmet “The Invention of Lying” (szó szerint “A hazugság feltalálása” magyar címe: Hódító lódító) címmel. Egy hollywood-i alkotás neves színészekkel, ennek ellenére művészileg – enyhén szólva – nem egy nagy eresztés, mindössze arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen is lenne egy olyan világ, amelyben mindenki az igazat mondja. Ami a szívemen a számon. Nincs megalkuvás, hiszen az nem lenne igaz. Ennek köszönhetően az emberek szemrebbenés nélkül beolvasnak a másiknak, hogy kövérek vagy csúnyák, vagy beszámolnak olyan eseményről, amely a normálisnak nevezett társadalmakban diszkréció tárgyát képezi. Pl. Ne haragudj, de azért késtem, mert maszturbáltam egyet. (Ez tényleg benne van.) Míg egy nap az egyik szereplő felfedezi, hogy a hazugság kifizetődő… Nem akarom lelőni a poént, akit érdekel a film, itt megnézheti az előzetesét angolul (magyar előzetest nem találtam).

A film kapcsán jutottam arra a következtetésre, hogy a színtiszta igazsággal és csakis az igazsággal átszőtt világ nagyon furcsa lenne, vagy legalábbis igen magas tudatossági szint kellene hozzá. Mindig, mindenkinek megmondani azt, amit gondolok és érzek, kendőzetlenül, rossz érzés nélkül, az nem kispálya. És mindezt elfogadni másoktól, rólam, az sem. Az egó valószínűleg kikészülne egy idő után(!), minél többször közölnék velem, hogy jaj de gáz ahogy megkopaszodtam, hogy ferde az orrom, hogy nagyon vicces az, hogy a jobb szemem kisebb, mint a bal vagy az, hogy kicsit O-lábú vagyok. Pedig ezekben van objektív megfigyelés. Mert tényleg kopasz vagyok, ferde az orrom, stb. stb. Tudatosság és vanság ide vagy oda, egy idő után – újra és újra visszahallani a kellemetlen igazságot – fájdalmas lenne folyamatosan azt hazudni magamnak, hogy tökéletlenségeim is a tökéletes vanság részei. Szükségem van tehát arra – legalábbis egy bizonyos szintig -, hogy hazudjak önmagamnak. Kopasz vagyok ugyan, DE… Olyan az orrom, mint akit orrbanyomtak, DE… 🙂 Elfogadom persze, hogy az van, ami van és most ez a valóság, de a jóérzés végett igyekszem nem emlékeztetni magam arra, ami nem “tökéletes”, vagy jobbára az egó próbálja meg ellensúlyozni ezt azzal, ami meg tényleg VAN. Oké, hogy ferde az orrom, de legalább 2 méter magas vagyok. Pölö. 🙂 Ha pedig mindezekre a folyamatokra kívülről ránézek, meg kell állapítanom, hogy furcsa szerzet vagyok. SZER-ZET. Egyezkedek önmagammal. És lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül…

Ez a megfigyelés volt a kiindulópontja egy sor olyan eszmefuttatásnak, amelynek kapcsán azt bátorkodtam észrevenni, hogy a XXI. század kezdetére az emberiség egy olyan szellemi, lelki és elmeállapotba került, melyben a hazugság már a lételemünkké vált. Ha mindenről tudnám az igazságot és folyamatosan emlékeztetve lennék rá, az nagyon fájna. Persze az is lehet, hogy végre felébrednék és teremtő állapotba kerülnék, de fujj, nem kell a fájdalom. Biztos, hogy olyan rossz az? 🙂

A hazugság faktor

A vizsgálódásaim eredményeként eljutottam arra a pontra, ahol képes voltam nevén nevezni a mindenben meglévő torzszülött “gyermeket”, amit egyszerűen csak hazugság faktornak hívok. Találkozom egy emberrel, egy szituációval, egy hírrel és egyből az ugrik be, hogy ebben vajon van-e hazugság faktor? Melyik az a pontja a történetnek – ha van ilyen -, amely nem pontosan úgy történt, ahogyan az hozzám kerül, amelyhez hozzátettek akárcsak egy nem jogos hangfestő kifejezést, hangulatkeltő képet mindössze azért, hogy a történet ”eladása” céljából könnyebben lehessen a hallgatót – azaz engem – reakcióra bírni. S nem csak, hogy egyszerűen reakcióra, hanem arra a reakcióra, amit ÉN (vagyis a közlő) szeretnék. Hiszen az egónak az kell, hogy visszaigazolást kapjon az ő jogos vanságáról, létezésének értelméről. Az autópilótán működő (azaz a személyiségünkben meglévő “a megfigyelő egyben a megfigyelt” kettősségét – amely maga az éberség! – figyelmen kívül hagyó) egó legfőbb célja mindig az, hogy hatással legyen a világra, legyen az bármilyen hatás. S ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a valódi diktátorok személyiségét, talán érthetővé válik a beteges viselkedésük is. Ha már önmagára nem tud hatással lenni (hiszen folyamatos kisebbségi érzés gyötri = arra fókuszál, ami nincs, vagyis hiányállapotban vekeng), akkor legalább a fény birodalmának (=világ) egyéb lakóit érintse meg a létezése. Ha ez nincs, akkor a léttel való kapcsolódás veszik el, és nem etet a szer. (=hiányzik a szer-etet).

Bevallom nektek, bár a diktátor állapottól messze vagyok, magamon is észrevettem korábban, hogy egy-egy történethez néha hozzákerültek – “odacsapódtak valahogy” 🙂 – olyan hangulati elemek, amelyek egész egyszerűen nem voltak igazak. Apró hazugságok ezek, de annál nyilvánvalóbbak. S mindez olyan természetességgel és automatizmussal történt, hogy az már-már ijesztő. B@zdmeg Józsi, már megint hazudtál! – csaptam oda keményen. Aztán jött az elfogadása annak odabent, hogy én tulajdonképpen hazug ember vagyok, vagyis ez is bennem van és ez rendben van. Aztán jött egy asztrológiai képlet, amely bizony nem hazudik, az ún. árnyék-énemhez kapcsolódó negatív energiák valóban ezerrel dolgoznak “ellenem”. Állatira figyelnem kell tehát arra (=meg kell haladnom ezt a sors karmát), hogy a legjobb szándéknak nevezett törekvéssel olyan szavak ne hagyják el a számat, amelyek nem igazak. Botrány ez az érzés, amikor egyébként tiszta szívből a tudatos létre törekszem. Mintha lenne odabent egy kisördög, aki ellenem él. És közben meg tényleg van. Csináltassatok egy elemzést, megéri tükörbe nézni. A Szaturnusz “hiánya” gyilkol. 🙂

A szembesülés és az ebből fakadó folyamatos ön-munka olyan megfigyelésekre vitt rá ezek után, hogy kezdtem magam egyre rosszabbul érezni. Vizsgálódom, szemlélődöm, elemzem a környezetem történéseit és folyamatosan szomorkodom a végtelen mennyiségű befelé és kifelé irányuló hazugságáradaton, majd rájövök, hogy az emberiség tulajdonképpen a pusztulás felé tart, vagy pozitívan fogalmazva a pusztuláson keresztül választja az újjászületést, hiszen a természet is így működik. A hazugság faktor szinte mindenben jelen lévő, s én úgy látom, hogy ennek melegágya a gazdaságot működtető eladás szükségessége. Muszáj eladni, bármi áron, különben megáll a gazdaság és bizonytalan lesz a jövő. És ebben van is igazság, főleg ha azt figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés inflációra épül, ami a pénz folyamatos elértéktelenedésével a vásárlóértéket csökkenti, s így folyamatosan pörgetni kell a termékek és szolgáltatások cseréjét, hogy a növekedéssel az infláció negatív hatását ellensúlyozni lehessen.

Hol van itt az ellentmondás, amelyet tudat alatt mindannyian érzünk, valójában még sem akarunk semmit tenni ellene?

Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, szeretjük a kényelmet. Jó dolog az autó, a banán és a narancs a szupermarketben, okostelefonon fészbukozni a parkban, a legújabb kütyü a lakásban, na és persze a balatoni vagy tengerparti nyaralás se kutyus. Ezek megszerzéséhez a jelenlegi, infláció alapú pénzrendszer keretein belül kell mozgolódni, mert a közösségi pénzek által mindezek a kényelmi szolgáltatások nem elérhetők. Hiába van pl. “Józsi pénzem” egy szűk közösségen belül, a balatoni kukoricás és lángosos azt lesz@rja. (Persze azért teszi, mert fogalma sincs a működéséről és hozzá hasonlóan sajnos sokan nem is akarják megérteni. Még a gazdasági miniszterek sem! Akkor meg mit várhatunk a lángosostól…) Ha kényelmet és kiszámíthatóságot szeretnénk minden szempontból, akkor ahhoz valószínűleg forint kell, vagy euró, dollár, jen, frank. Ezek a devizák azonban csak akkor képesek működtetni a kényelmet (potenciálisan) eredményező gazdaságot, ha VAN növekedés. Ha nincs ugyanis folyamatos növekedés (és ezáltal nagyobb mennyiségű pénz a rendszerben, amit el lehet költeni), akkor a gazdasági szereplők pénzhiánnyal küzdenek és nincs fogyasztás. A fogyasztói társadalom megléte a “szabadság” ára. (Az adósságtörlesztésről nem is beszélve, amely a hitelpénzre alapuló gazdasági rendszer “mozgatórugója”.) Ha nincs fogyasztás – és nincs széleskörű használatban helyi / közösségi pénz! -, akkor egyéni szinten is rosszabb lesz, a cégek leépítenek és kirugdossák az embereket, a vállalkozások pedig vergődnek, mert nincs kereslet az ő kínálatuk iránt. Fogyasztást kell tehát valahogy csinálni, mert annak következtében élhetünk kényelmese(bbe)n. Ez tehát az alapállás.

Na de hogyan csinálunk fogyasztást, ha az emberek vásárlási “kedve” kényszerűségből csökken?

Beszéltünk már róla korábban is, hogy a cselekvésre híváshoz érzelmekkel töltött üzenetek, vagyis megfelelő színezetű motivációs elemek szükségesek, hogy akár barátot, akár egy idegent rávegyek arra, hogy megtegyen valamit, amit egyedül nem jutna eszébe megtenni. Bár szeretnénk az ellenkezőjét hinni, valójában mindig az érzelmeink hatására döntünk, majd a logikát hívjuk segítségül, hogy megmagyázzuk az érzelmi döntést. 🙂 Megfelelő éberség nélkül(!) így működik az ember (“autopilótán”), mert a belénk kódolt emberi szükségleteink ezt “hajtják ki” belőlünk. Készen állunk bármilyen cselekvésre, amely ezen szükségletek kielégítését lehetővé teszi. Bizonyosságot akarunk, változatosságot, megbecsülést, szeretetet, növekedést és jó esetben szeretnénk hozzá tenni valamit ehhez a világhoz. Ehhez pedig azt kell éreznünk, hogy a külvilág érzelmi befolyásolása által az egyre modernebbé és ezáltal jobbá(?) váló világban a kényelmi szolgáltatások köre (=amelyek az ÉN szükségleteimet elégítik ki) növekszik. Persze az is lehet, hogy csak szeretnénk kikerülni abból a félelem zónából, amelyben a vágyott kényelem víziója egyre távolabb kerül. Alapvetően az éberségen kívül élő ember számára kettős irányú a döntési mechanizmus: vagy az öröm elnyerése a cél, vagy a fájdalom elkerülésére hajtunk. Vagy ez, vagy az.

Mi teszi lehetővé azt, hogy az élet kényelmesebbé, biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá váljon, melyben elkerülhetjük a fájdalmat és elérhetjük az örömet?

Na itt van az a pont, ahol könnyű letérni az igazság vágányáról. A társadalmi normák “kialakítói” ugyanis azt sugallják, hogy bátran “helyezzük ki a felelősséget” és kérjünk segítséget mindenkitől – vagy legalábbis álljunk készen a segítség elfogadására -, aki olyan terméket, szolgáltatást, vagy csak eszmét árul, amely megoldást kínál a vélt vagy valós problémáinkra. Legyen az egy autókereskedő, egy szabó vagy egy körzeti orvos. Mivel a bennünk lévő jól akarom érezni magam program bivalyerős, ezért ez az alapállás egyébként is megvan. Azt, hogy az életben igazán mit szeretnénk egyéni szinten elérni, nagyon kevesen tudjuk, azt viszont mindenki érzi, hogy mi az, amit nem akar. Nem tudom mit akarok, csak azt tudom, hogy mit nem akarok. A tudat alattink pedig ordít a világba: “Kérlek segíts nekem megtalálni, hogy mit akarok!”

Amennyiben nincsen éberség, ezen a ponton lép be a különböző hazugságok elfogadása az életünkbe. Kezdve azzal, hogy elmegyünk-e szavazni egy-egy pártra, akinek a vezetői és programja számunkra szimpatikus, mert szeretnénk hinni, hogy amiket mondanak, az úgy lesz. De ahogy az “eladás” művészete és az “eladás” hazugsága c. írásban ezt már kifejtettem, a kialakult helyzetet mindig lehet valahogy úgy kommunikálni, hogy az valósnak és igaznak tűnjön, mert a lényeg a tálalás (arról meg, hogy a háttérben kik a valódi döntéshozók, úgysem fog a híradó beszámolni). Mondom ezt úgy, hogy nem szeretnék azzal az általánosítással élni, hogy “tökmindegy ki van hatalmon”. Szerintem nem mindegy. Mindazonáltal a politika a lehetőségek kvázi művészete, ezért a hazugság faktor nagyon meghatározó tényező ezen a pályán, aki nem képes póker arccal hazudni és a tömegeket manipulálni, az nem lesz politikus. (Olvassátok el Gustave Le Bon: A tömegek lélektana című fantasztikus könyvét.) Mivel azonban a politikus is ember, aki ugye szeretne megélni, ezért elfogadjuk (már aki), hogy úgyis “mindenki” hazudik, aki politikus. (A parlamentáris tragikomédia c. írásomban erről is beszéltem már 1,5 évvel ezelőtt.)

A politikai vezetés példája azért fontos a sor elején, mert mindig a fejétől bűzlik a hal. Ha már állam “bácsinak” is hazugságban kell fürdenie a hatalmi pozíció elnyeréséhez (és megtartásához), akkor az adófizető vállalkozások sem fognak arra törekedni – és miért is tennék? -, hogy őszintén, igazságból és tisztességgel működjenek. A fogyasztást ösztönző programokban sokszor ugyancsak benne van az “elengedhetetlen” hazugság faktor, mert az a kérdés nagyon ritkán kerül elő – ha egyáltalán -, hogy egy bereklámozott szolgáltatásra vagy termékre valóban van-e szüksége az emberiségnek vagy csak a gazdaság élénkítése a cél. Sajnos a szolgáltatások és termékek létjogosultságát kizárólag azzal a módszerrel határozzák meg a mai “fejlett” világban, hogy ha valamiből sokat el lehet adni, akkor biztosan van rá szükség és a fogyasztás élénkíti a gazdaságot, ami pedig jó. Pl. rengeteg elterjedt nyugati gyógymód azért nem válik idejétmúlttá, mert a létjogosultságukat meghatározó hatalmi struktúra kommunikációja hazugságra épül és a termékek profitérdekeltségei miatt azt kommunikálják, hogy bennük van a megoldás. Ez az egész pedig egy domino effektust kreál.

Mivel mindenki meg szeretne élni, ezért a domino effektus hatására szaporodik az eladás kényszeréből fakadó hazugságoknak a száma is. A legtöbb bank (alkalmazottai) nem közli(k) a hitelfelvevővel a kockázatot, csak az apróbetűre mutogat(nak) felelősségkihelyezés gyanánt; a legtöbb orvos a klinikailag ugyan tesztelt, orvosi szaklapokban megjelenő új, széles spektrumú gyógyszereket reklámozza, de sajnos a mellékhatások nélküli természetes gyógymódokból még csak nem is képzik magukat tovább; a vitaminos cégek pedig a gonosz gyógyszeriparral szembehelyezkedve a saját termékeik hatékonyságáról zengenek ódákat, s az “emberiség megmentése” és az “örök fiatalság” jeligével adják el a portékáikat, s bár én is a vitaminokban hiszek inkább, ezeket ugyancsak 2500x-os haszonkulccsal értékesítik, mint a gyógyszereket. Vagyis nem az emberiség, hanem csak a fizetőképes emberiség megmentése a cél… A biztosító cégekről pedig ne is beszéljünk, akiknek a (jól) megélni kívánó ügynökeik elfelejtik közölni az ügyféllel, hogy a befektetésnek álcázott pl. abszolút hozamú biztosításuk költségei – az ő jutalékuk miatt – nagy valószínűséggel el fogják vinni az ügyfél profitját. A közös nevező mindegyik megközelítésben az, hogy bennük van valamennyi hazugság faktor és az is, hogy nagyon sok esetben az emberek félelmére építenek. Hogy pontosan mennyi a hazugság, az elsősorban a vezetőktől függ, mert a teljes eladási koncepciót ők találják ki és adják el a hiearchia alsóbb szintjeinek, de az én meglátásom az, hogy minden félelemre építő propaganda bűzlik. És tévedés ne essék, ebbe azok az emberiség fölött álló világösszesküvés-elméletek is beletartoznak – még akkor is, ha van bennük sok igazságelem is -, amelyek a személyes felelősséget nélkülözik a képletből!

A sztori mindig onnan indul, hogy vagy problématudatot kell létrehozni vagy olyan életkörülményeket kell kreálni, amelyre megoldás szükségeltetik, Pl. biológiai fegyverekre kötelező védőoltással reagálni. Ha el van adva a probléma léte, onnantól fogva az elme megoldásokért fog kutatni és a félelem megszüntetése céljából beveszi a tablettát. A kör bezárult.

Mégis miért beszélek erről? Mindenben van hazugság, na és akkor mi van? “Mit tudsz Te ez ellen tenni, Józsi?”

Először is semmit nem tudok tenni, mert ugye visszautalva az előző bejegyzésemre, most ez a valóság. A végtelen potencialitásból a kényelem oltárán feláldoztuk az igazságot. Viszont az is VAN, hogy nem mindenben van hazugság. Van az ún. tisztes kereskedői haszon fogalma és vannak olyan termelők és szolgáltatók, akik nem megvágni akarják a vevőket, hanem tisztességes, korrekt haszonkulccsal értéket akarnak ADNI a vásárlóknak. Azáltal érzik jól magukat, hogy valóban értékes a portékájuk. Őszinte szívvel tudják – és ezért is végzik a tevékenységüket -, hogy a vásárló velük jól jár. Én úgy érzem, hogy valahol ez lenne a tudatos kereskedelem célja, amelynek menetét a tudatos vevő alakítja. Nem zsákmányszerzés – ahogyan azt Puszta Csaba hívja a 4D zónából – hanem felebaráti szeretettel átitatott csereügylet. Csak olyat teszek a másikkal, amit én is kapni szeretnék. (És itt szeretném kiemelni, hogy a nem marketing és az eladási technikák a “bűnösek”, hiszen az értékes portékának is kell reklám.)

Ami az érdekesség, hogy mivel a dolgoknak nincsen minősége, csak az embereknek, akik a dolgokat “működtetik”, ezért a fent említett példákban is lehetne úgy cselekedni, hogy sokkal több igazság legyen bennük. Mindezt annak ellenére, hogy az elkényelmesedett emberiség mára már – meglátásom szerint – imádja a hazugságot és a “semmiért valamit” talmi koncepcióját. Nézzétek csak meg azt a rengeteg kamu-kéró szolgáltatást, amelynek működtetői azt állítják, hogy személyes munka belefeccolása nélkül(!) pénzért cserébe képesek megoldani a problémáinkat! És most nem a manikűrösről és a pedikűrösről beszélek… Az igazság útja szinte mindig sok-sok munkával, önmagunk korlátainak meghaladásával és sokszor fájdalmas felismerésekkel szegélyezett. Lehet gyógyítani tiszta szívvel, lehet hitelt adni korrekt feltételekkel és lehet biztosítást is árulni tisztességesen vagy vitaminokat forgalmazni az emberiség megmentéséért, csak mindig fel kell hívni a személyes felelősségre(!) a figyelmet és tisztes hasznot kell a szolgáltatásért kérni, nem pedig gusztustalanul lehúzni az ügyfelet és hókusz-pókusz varázsigékkel megvezetni félelemre – vagy a kapzsiságra – alapozva. Mindezt akkor is, ha ezzel a tisztább szemlélettel sokkal több időbe telik egy bizonyos mennyiségű pénz(energiát) begyűjteni.

Talán egy naív f@sz vagyok – sokan mondták már -, de ezek a gondolatok lüktetnek bennem már egy ideje és szeretném azt hinni, hogy minél többen értjük meg ennek jelentőségét, annál több lesz a tiszta üzlet. 🙂 Valahol azt is érzem, hogy az egyre gyakrabban tapasztalható felébredések ellenére a nyugati emberiség olyan mélyre süllyedt már a káprázatban és az illúzióban (=képtelen uralni a valóságot, mert a felelősség folyamatos kihelyezésével mások irányítják az életét), hogy az armageddon elkerülhetetlen és a süllyedő hajóra nem is kell mindenkit visszarángatni. De ahogy mondani szokták: mentsük, ami (és aki) menthető!

A leírtak ellenére nem “tanácsolok” semmit, csak annyit kérek a tudatosság szeretetteljes továbbadásáért, hogy ha bármikor belefuttok valamibe, amit rátok akarnak tukmálni, mindig nézzétek meg tüzetesen a teljes képletet és ha tisztább világra vágytok, csak annak a biznisznek adjatok (pénz)energiát, amelyben nem, vagy csak nagyon kevéssé látjátok a hazugság faktort. Hiszem, hogy egy ténylegesen emberközpontú és tisztességre alapuló kereskedelmi rendszer, mint a gazdaság mozgatórugója, elsősorban úgy tudja a helyes útra visszaterelni az eltévedt “nyájat”, ha nem dőlünk be minden útszéli mesének és a sokszor irreálisnak hangzó (értsd: “semmiért valamit” koncepcióján alapuló), valójában aránytalan előnyhöz jutás káprázatának.

Végezetül egy érdekesség: Egy amerikai statisztika azt mutatja, hogy a lottó 5-öst nyert emberek jelentős része 5 évvel a nyeremény megszerzése után szegényebb lesz, mint előtte volt. Egy kanadai felmérés szerint a nyertesek 70%-a veszíti el a vagyonát 7 éven belül. Mindez azért van így, mert a “kvantumugráshoz” – jelen esetben a “vagyonos ember” lelki és szellemi állapotához, tapasztalatához való felnövéshez – alkalmazható tudás kell és alázat, s ezt 500 millió, de még 1.5 milliárd forint sem teszi a zsebünkbe. A jelenlegi rendszerben vírusként terjedő hazugságok leleplezésének megértéséhez ezért azt a közgazdasági axiómát érdemes az eszünkbe vésni, hogy Nincs ingyen ebéd.

Most pedig elindulok a taliándörögdi Tudatosság Völgyébe és felhörpintek egyetlen kupicával az egészségetekre! Aki arra jár, szeretettel koccintok vele! 🙂

About the Author:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólások (13)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Lenci szerint:

    Neal Donald Walsh Beszélgetések Istennel című filmjében amikor megszólal benne egy hang vagyis párbeszédet kezd Istennel a következőt mondja neki Isten; Félelem alapú világot teremtettetek magatoknak és ez a félelem alap határozza meg szeretet élményeteket. Tehát félelemre van szükségetek ahhoz, hogy létre tudjátok hozni a szeretetet.” Nem pontosan idéztem, de ez ahhoz hasonlít, hogy hazugságot kell létrehozni ahhoz, hogy fény derüljön az igazságra.

  2. Voyager szerint:

    Józsi bácsi! Én életem első 33 évét úgy mondanám, hogy egyfajta természetes meditációban éltem le. Mindent és mindenkit megfigyeltem. Az így gyűjtött tapasztalatok összegzése még eltartott egy darabig, ám egyszer csak arra eszméltem, hogy az esetek túlnyomó többségében látom az embereken, hogy mikor nem mondanak igazat. Ettől először eléggé arrogáns lettem. Majd amikor rájöttem, hogy sehová sem vezet, ha a szemükbe vágom az igazságot az embereknek, megtanultam hallgatni. Egy előnye volt azonban a dolognak; csak néhány barátom maradt. Azok, akik mindig mertek önmaguk maradni.
    A lényeg, hogy bár kétségtelenül vannak előnyei, ha az ember észreveszi a hazugságot, alapjában véve nem jó tudni, hogy mikor hazudnak az emberek, mert szinte egyfolytában ezt teszik. Egy egészen más világ bontakozik ki előtted, mint amit megismertél. Egy világ, ahol nem lehet megbízni az emberekben. Egy önző és egoista társadalom képe, melyet a hazugságok szövevénye tart össze. Egy műanyag világ műérzésekkel. Egy világ, ahonnan legszívesebben visszavonulnál, csak embert ne láss többé. Aztán időről időre akad egy idegen, aki nem akar semmit sem az embertől és akivel szemben nincsenek elvárásaid. Aki önzetlen és tiszta. Ezen alkalmakkor és csak is akkor mutatkozik meg az emberi faj potenciális szépsége. S bár elenyésző a számuk, úgy érzem hogy ahogy az emberiség egyre mélyebbre süllyed a hazugság mocsarába, az ilyen tiszta emberek száma is egyre növekszik. Gondolom az Univerzum próbálja tartani az egyensúlyt. Persze az is lehet, hogy csak azért van ez, mert folyton őket keresem és amúgy menthetetlen ez a faj.
    Baráti üdv: Én

    • Linda szerint:

      Szerintem ebben az a hazugság, hogy “önzetlen és tiszta”. Senki, egyetlen egy ember se önzetlen és tiszta, mert mindenki azért születk, hogy saját tisztátalanságát tisztává váltsa. 🙂
      Rendbe tegye. Az egyetemes rendbe beilleszkedjen, belesímuljon.

  3. adrica szerint:

    Kedves Józsi bácsi! 🙂 Egy ideje már szívesen olvasgalódom nálad, most viszont egy olyan témát vetettél fel, ami igazi “vesszőparipám”, úgyhogy viszketni kezdett a kezem alatt a billentyűzet, hogy írásban fejezzem ki a lelkes bólogatást :)Az Invention of lying-hoz még nem volt szerencsém, de egyből eszembe jutott a Jim Carrey-féle Hantaboy, és ha jól emlékszem, a szépemlékű Sliders-ben is volt ilyen epizód, bár ott a maszturbálással biztosan nem hozakodtak elő 😀
    Felvetődött bennem a kérdés, hogy nem hazudni azt is jelenti, hogy az igazat egyúttal mindig és minden körülmények között ki is mondani? Nyilván van olyan szituáció, amikor az elhallgatás felér a hazugsággal (de legalábbis olyan tisztességtelen), de vajon olyan szituáció is van, amikor az igazságot mindenáron kimondani értelmetlen vagy lényegtelen? Ha megmondom valakinek, hogy úgy látom, nagy orra van, csak azért, mert ez jutott eszembe, attól jobb lesz neki vagy nekem vagy a világnak? És ha nem mondom, hanem inkább nem mondok semmit, mivel a nagy orr tényét lényegtelen, se jó-se rossz jellemzőnek érzem – függetlenül attól, hogy a másik ezzel a jellemzőjével mennyire van kibékülve – akkor vajon hazudok? Van itt vajon egy határvonal? És ha igen, meghatározható egyértelműen, hogy hol?
    Jelenleg, szerintem – ki gyakrabban, ki ritkábban, ki ebben, ki abban – de mindannyian hazudunk. Ez van. Ez nem jelenti azt, hogy ennek is “kell” lennie, és működnie tovább. A magam részéről nagyon fontosnak tartom, hogy amennyire lehet, legalább saját magamnak ne hazudjak. És amikor másnak hazudok, tudatosítsam, hogy épp mit teszek. Ítélkezés nélkül. Épp hazudok. Ennyi. Sokan, tudva, hogy a hazugság “rossz”, megideologizálják, és kitalálnak olyan jól hangzó dolgokat, mint “kegyes hazugság”, meg “füllentés”, meg “amit nem tudunk, nem fáj”, de ezzel gyakorlatilag nem vállalják a felelősséget a tettükért, még saját maguk előtt sem. A hazugság az hazugság, lehet a hazudozásból fejlődni (egyéni és globális szinten is), de az első lépés a tudatosítás. 🙂

    • "Józsi bácsi" szerint:

      Kedves Adrica,

      A legfontosabb lépés valóban annak tudatosítása, hogy hazudok, ezt azonban – ha az éberségre törekszünk – követnie kell egy szándéknak, hogy ezt a jövőben ne tegyem. Lehet, hogy időbe bele fog telni, míg sikerül levetkőzni a hazugságokat, de a törekvés az szükséges szerintem.

      Hogy hazugság-e nem megmondani egy másik embernek azt, hogy szerintem nagy az orra? Ez nekem egy kicsit olyan, mintha azon gondolkodnék, hogy hazugság-e nem panaszkodni valakinek azért, hogy engem frusztrál az állandó esőzés. Ez ugyanis a VANság kategóriája. Ferde az orrom? VAN. Görbe a lábam? VAN. Ha megmondja valaki, ha nem, VAN. Ebben a kérdésben szerintem nincsen jelentősége a hazugságnak. Ha azonban lehet változtatni azon, ami van, akkor igen. Ha egy nagyorrú embert megkérdezel az orrának méretéről, hogy szereti-e, hogy ilyen méretes és azt mondja, hogy NEM szereti, akkor megteheted azt, hogy ajánlasz neki egy plasztikai sebészt, hogy ezen változtasson. Az persze kérdés, hogy van-e olyan tudatszinten a másik, hogy magát a kérdést ne érezze sértésnek, de szerintem az nem a Te dolgod. Az már róla szól.

      Ennek a bejegyzésnek az volt a szándéka, hogy meglássuk a hazugságaink metafizikai következményét. Az, hogy valamiről nem veszünk tudomást és az ellenkezőjét szeretnénk elhinni, attól az még VAN. Viszont mindig van lehetőség arra, hogy a nézőpontomat megváltoztassam, ha éberré akarok válni ebben a világban.

      Szeretettel: J.

  4. Linda szerint:

    Az írásod inspiráló , legjobban ezt szeretem nálad! Gondolkodásra késztet.:)

    Én úgy látom kétféle intenzítású ( mérték, arány, súly) igazság van. Van, ami a filmben megjelenik. Én azt helyzetkritikának nevezém inkább. Ez van, hosszú az orr, ezt csináltam,így tudok enni,a reggelt mindig egy pohár vízzel kezdem, stb. van a másik igazság, ami abszolut és nélküle egyáltalán nem lenne érdekes, hogy milyen vagyok éppen, mit csinálok. Ugyanis mindent annak a végső igazságnak (=valóság) az érdekében teszem. Hogy az érvényesüljön. Mert ha nem Vagyok, akkor minden egyéb nincs.

    Ha nem tudok szülni, csak kórházi környezetben, az nem a végső valóság, az csak az enyém és egyáltalán nem abszolut igazság. Hogy fejlődni tudjak, fontos, hogy megítélhessem ( a vélemény ehhez képest lábvíz, hihi), mennyire van érték-érvénye annak a félelmemnek, hogy én nem látom magam képesnek szabadon, magamtól, eredendően, magától értetődően, magamra támaszkodva szülni és ha ebből a félelmemből feltámadok, akkor ráállhatok a vanság útjára, amelyiken magától értetődő, hogy nőként képes vagyok szülni magamtól.Akkor látom eme abszolut igazság érvényét rám nézve(is).

    Asztrológiában is két fokon jelenik meg a Jupiter. A Nyilas és a Halak konstellációjában. Az első a kritikus szem analogonja, hogy milyen helyzetben vagyok, a második hogy mennyire érvényes a szeretetképességem abszolut szempontból.

    Ahhoz, hogy az abszolut igazság az enyém legyen- ami nem tulajdon, csakis birtok alapú lehet-, a központi képet kell vizsgáljam. Miért? Mert abból számolok. Különféle képek(= elképzelések) más-más eredményhez juttatnak. Amilyen eredeti a kép, amennyire abszolut igazat tartalmaz a kép, annyira lesz a számolásom jó. Ha nem képzelem, hogy tudok szülni, attól nem szünik meg, hogy tudnék, hiszen eredetileg erre vagyok beállítva. Ha egészséges kritikát gyakorolok és elkezdem magamnak az igazat mondani, megvan az esélyem, hogy kicseréljem a képet.

    Nagy eltérés keletkezik, amikor a véleményt az egészséges kritikával összemossák. Divatos az is, amikor a megítélést(= kritikát)összetévesztik az elítéléssel.Utóbbi az irigység velejárója.

    No de, mindenki valamilyen karmával születik. Van, aki pont azzal, hogy mindent relatívnak lát.

    További jó és tartalmas írogatást, Józsi bácsi! 🙂

    • "Józsi bácsi" szerint:

      Annyira szeretem a hozzászólásaidat, köszönöm Linda! 🙂

      Ez a “minden relatív” világkép, amit mostanság ezerrel sulykolnak a fejekbe, valószínűleg nem véletlenül van így. Sokkal egyszerűbb egy hazugságra épített társadalmi rendszert ezzel a paradigmával fenntartani. Ami persze azért jó, mert a kérdéseket feltevőknek van lehetősége ébredni és éberré válni!

      • Linda szerint:

        Köszi, Józsi bácsi, hogy közösen kutathatjuk a Mindent! 🙂

        Az jutott még eszembe és ez se csupán elmélet, mert bőrömön átment miatta az “úthenger”. Háháháhá. Többször is. Eleinte azt hittem, hogy az igazságot nem illik mindig kimondani és attól tettem függővé, hogy kinek lehet megmondani, hogy milyen emberi viszonyban vagyok az illetővel. Aztán rájöttem, hogy nem az kell megmondja az igazságot, aki a legközelebb áll hozzám, hanem mindenki, aki tudja. Mert csak az igazság fényénél oltódik ki a hazugság és lehet tájékozódni, igazán érvényes (egészséget és boldogságot hozó) döntéseket hozni. Ha nem látom mi van , akkor illedelmeskedhetnek, mert a rossz döntés miatt szívás lesz előbb-utóbb, amin az illem és az udvariaskodás, szemérmesség már nem segít.

        Na, szóval éljen az igazság és az erre való elszánt igény! Áldás! 🙂

  5. Analemma szerint:

    Amit valaki gondol vagy érez, az szerintem csak az ő, saját szemszögéből igazság, jobban mondva inkább véleményként fogható fel.
    Vegyük egyes virágok színét.
    Egy színvaknak minden a szürke valamilyen árnyalata.
    Egy színeket általánosan elfogadott módon, normálisan látó ember megmondja, ő mit lát, azt tartja igaznak.
    A más fényspektrumot látó rovarok egészen más színűnek látják az adott szirmokat, mint az ember.
    Mi van azokkal, akik azt hiszik, pl. pirosnak hívja a pirosat, mert az adott színt látva mások azt mondták neki, hogy az a piros, de hirtelen kiderülne, ő nem is azt a színt érzékeli?
    Kinek van igaza? Mindenkinek? Senkinek sem? Kicsit mindenkinek? Fontos azt hajkurászni,kinek van igaza, ki/mi lesz az etalon, akihez/amihez mindent mérünk? Lehet, kell egyetlen viszonyítási pont, támasz?

    A minket körbevevő valóság egyben az igazság is, és az igazság egyben a valóság is?

    A körülöttem élő emberektől azt hallom, miszerint kellő akarattal mindent meg lehet oldani. Még az olyan dolgokat is, amiben az akaratnak nincs szerepe, viszont jól hangzik, hogy akarat révén minden uralható, megváltoztatható. Szép, értelmiségi elképzelés, de nem működik. Például a dohányzásról sem érdemes pusztán akaratból leszokni.

    • "Józsi bácsi" szerint:

      Szerintem a történet így néz ki: vannak olyan tényezők, amelyeket az egyén személyes igazságként foghat fel, de ezek többsége szerintem a vélemény vagy nézőpont kategóriájába esik és nincs köze az igazsághoz. A színek rezgések és bizonyos rezgésű színtartományt neveztünk el mi pirosnak, sárgának, kéknek, stb. Attól, hogy egy színvak ezt milyennek látja, még nem változik meg az a “kollektív” igazság, hogy a piros rezgésszáma micsoda. Az én nézőpontom, érzékelésem szerint lehet más, de attól az még hamis.

      Attól, hogy egy orvos a legjobb szándékkal ajánlj egy rákgyógyszert egy páciensnek (mert egy neves orvosi szaklapban azt olvasta, hogy az a gyógyszer mennyire jó), még lehet, hogy az egész egy hazugság propagandán alapszik. Gondolj csak bele a kötelező védőoltásokba. Amennyi profitot termel a gyógyszeripar, simán beleférne az, hogy ezeket a filléres védőoltásokat ingyen adják, mert elvileg az emberiség egészségben tartása a cél. De nem csak, hogy nem adják ingyen, hanem még kötelezővé is teszik, mindezt úgy, hogy a hosszútávú következményeiért nem vállalják a felelősséget (pedig egyre több publikáció van arról, hogy a védőoltásokban lévő higany milyen kártékony), csak újabb gyógyszereket adnak, ismét pénzért.

      A minket körbevevő valóságot olyannak látjuk, amilyenek mi vagyunk. Ahhoz, hogy képesek legyünk meghatározni az igazságtartalmát bárminek, látnunk kell azt, hogy a mi cselekedetünk a lét egy magasabb szintjén (metafizikailag, azaz a “természeten túl”) milyen következményekkel jár. Lásd orvosos példa az imént.

      A dohányzásról érdemes akaratból leszokni, ha az ember rájön, hogy milyen emberi szükségletek hiányát akarja pótolni a cselekvéssel. Ezt tapasztalatból mondom, 10 évig dohányoztam, és úgy tettem le 8,5 éve, hogy egyik napról a másikra. Akaratból, mert rájöttem, hogy miket vetítettem ki a cigire, ami nem a cigaretta volt, hanem én.

      • Analemma szerint:

        Egy ideig dolgoztam gyógyszeriparban. Sok csúsztatás van az ő részről is, de kaptam már rajta gyógycsereellenes harcost is ezen, csak azért, hogy az ő állítása tűnjön igaznak.

        Rezgésszámok: már amennyiben valaki a tudományosan mért értékeket közvetítette dolgokat elfogadja igaznak 🙂 Semmi sem kötelező.

        Létezés szintjei: kerülöm a besorolást, megítélést magasabb, alacsonyabb vonatkozásban. Inkább mondom azt, másmilyen, de nem definiálom, hogy az most magasabb vagy kevesebb, mert könnyen el lehet ettől szállni. Bár aki elszáll, az is elárul róla valamit annak, akinek ez üzenet értékű.

        Dohányzásra nem feltétlenül akaratból szoknak rá – nem lebecsülendők az érzelmi, ösztönös késztetések, mik így csapódnak le -, így úgy nem is lehet róla leszokni. Ami nálad bevált, másnál nem kész recept, mert nem vagyunk egyformák; én se várhatom el, hogy ami nekem oké, bevált, másnak is működni fog. Max arra jó, hogy el lehet hagyni az adott dolgot, de akár más úton-módon is eljuthat ide más.

        A tapasztalatokkal (bármelyikkel) az a “baj”, hogy túl személyes, egyéni, szubjektív, nem biztos, hogy érdemes univerzális megoldásként kivetíteni.

        Ahogy másoknál láttam, rossz szokástól (mert a cigi is az, kérdés, milyen okból vette fel az illető, és itt végül is összeér azzal, hogy te is rájöttél, mit pótoltál vele) úgy szabadultak meg, hogy lecserélték jóra, kerülték azokat a helyzeteket, ami kiváltotta a rossz szokás gyakorlását, vagy a rossz szokás által nyert jutalmat lecserélték másra. Most bele lehet abba kötni, hogy egyiket lecserélték valami másra és a kiváltó okot nem térképezték fel, de egyrészt, ezt nem is kell elvárni mindenkitől – van, aki beéri ezzel a megoldással is, én nem ítélem el érte, mindegy az én elveim szerint ez minek számít -, és nem minden szokás mögött áll mélylélektani/spirituális értelem, eredet, magyarázat.

        “A minket körbevevő valóságot olyannak látjuk, amilyenek mi vagyunk.” Talált, süllyedt 😉

  6. Andrea szerint:

    Hááát Józsibá, időnként mindig elruccanok ide olvasgatni, tájékozódni és tanulni – az utóbbi időben ez volt a legjobb írásod amit olvastam, tisztára a szívemből beszélt 🙂 kicsit már úgy éreztem olvasol a fejemben, gondolataimban….de nem mert ilyen jól összeszedetten nekem nem állt össze még a kép, pontosabban az írás. Mindig tanulok valamit itt, és mindig megtekergeted az agyam rozsdásodó tekervényeit egy kicsit – azt hiszem többször kell rá időt szakítanom, mert nagyon jól esik. Egy-egy gondolatodat egész napra viszem magammal, és amíg teszek-veszek-motyogatok, valahogy rendet tesz a fejemben, amit olvastam tőled. Köszönet érte. Jövök megint, és addig is csak írogassál, hogy legyen minél több info-municiónk eligazodni ebben a látszat-világban.

    • "Józsi bácsi" szerint:

      Köszönöm a visszajelzésedet és nagyon örülök, hogy ismét adtam egy kis gondolatbogárkát, ami mászkálhat a fejedben. 🙂

Leave a Reply

CommentLuv badge